Kezdőlap Blog Oldal 1755

2024. júliusig maradnak a műanyag poharak

Egy 2021-ben megjelent rendelet mondta ki azt, hogy 2023. január elsejétől tilos az egyes egyszer használatos, valamint egyes, egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatala, köztük a műanyag italtartó poharak használata. Igen ám, de most egy veszélyhelyzeti rendelet útján a tegnapi nappal módosította a kormány ezt a szabályt.

A Kormány 636/2022. (XII. 30.) Korm. rendelete szól az egyes egyszer használatos, valamint egyes, egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásáról szóló 301/2021. (VI. 1.) Korm. rendelet módosításáról. Tehát az ezzel a címmel a 2022. december 30-i közlönyben megjelent a kormány döntése arról, hogy:

Az eddigi 2023. január 1-jei határidővel szemben, tulajdonképpen másfél évvel később, vagyis

2024. július elsejétől lesz tilos

a műanyag italtartó pohár forgalomba hozatala, beleértve természetesen a műanyag pohár tetejét, fedelét is.

Emlékeztetőül mellékelem a bahir.hu egy 2020. július 03. dátummal közzé tett írását, amelyben üdvözli a parlament ez irányú döntését.

Gázolás miatt késésekre kell számítani a pécsi vasútvonalon

0

Elütött egy embert a Keleti pályaudvarról Pécsre tartó InterCity vonat Százhalombattánál szombat reggel, a helyszínelés miatt egy vágányon szünetel a vonatforgalom Százhalombatta és Ercsi között – közölte a Mávinform az MTI-vel. 

 A baleset miatt a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon 5-15 perccel nőhet a menetidő.
    

Az érintett szerelvény utasait a katasztrófavédelem segítségével átszállítják a

Pusztaszabolcsról a Déli pályaudvarra elindult S40-es vonatra, Százhalombattától pedig várhatóan pótlóbuszokkal szállítják őket tovább Pécs felé. A gázolás miatt Dombóvárról 9.50-kor mentesítő vonat indul Pécsre – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

MÁVINFORM frissítés:

A gázolásban érintett IC utasai Százhalombatta állomásról a 9:40 körül – késéssel – továbbinduló S42-es vonattal (4232) utaznak Pusztaszabolcsig. A 10:04-kor Dombóvárra induló S40-es vonattal (8034) szállítják tovább az utasokat ugyanazon szerelvény hátsó egységével.

A Pécs felé utazók ugyanazzal a szerelvényével utazhatnak tovább a Dombóvárról Pécsre 12:06-kor induló személyvonattal (8064).

Előzmény:

A Keleti pályaudvarról Pécsre 7:53-kor elindult Mecsek InterCity (IC802) elgázolt egy embert Százhalombattánál. A helyszínelés ideje alatt – várhatóan délig – egy vágányon szünetel a vonatforgalom Százhalombatta és Ercsi között. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon emiatt 5-15 perccel nőhet a menetidő.

A gázolásban érintett Mecsek IC utasait a Katasztrófavédelem munkatársai segítségével átszállítják a Pusztaszabolcsról a Déli pályaudvarra 9:08-kor elindult S40-es vonatra (4147).

A Keleti pályaudvarról Pécsre 7:53-kor elindult Mecsek InterCity (IC802) helyett Dombóvárról 9:50-kor mentesítő vonat indul Pécsre a Százhalombattánál történt gázolás miatt.

Eltérő mértékben drágulnak az autópálya-matricák 2023-ban

0

A 2023. január 1-jétől érvényes országos éves autópálya-matricáért személygépkocsik esetében 49 190 forintot kell fizetni, mintegy 5 százalékkal többet az idei 46 850 forintnál, a jövő évi éves megyei matricák ára pedig 5720 forint az idei 5450 forint után.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. oldalán közzétett díjtáblázat szerint jelentősebben nő a rövidebb időszakokra szóló jogosultságok ára. A személygépkocsik esetében (D1 díjkategória) a havi matrica ára 8900 forint lesz jövőre az eddigi 5210 forint után, a tíz napig érvényes matrica pedig 5500 forintra drágul az idei 3820 forintról.
    

Az éves országos és megyei matricák a díjköteles gyorsforgalmi úthálózaton az év első napjától, illetve a tárgyévben a vásárlás időpontjától a következő év január 31-én éjfélig használhatók.
    

Jövőre nem csak a matricák, hanem a büntetések is drágulnak. A díjköteles utak matrica nélküli használata esetén a D1 kategóriában például 60 napon belüli fizetésnél 18 750, azon túl 74 970 forintra nő a büntetés összege. Ez ebben az évben 16 220, illetve 64 850 forint volt.
    

A kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak éves országos matrica utólagos megvásárlásával is.
    

Az általában rövidebb időszakokra vásárlóknak is érdemes fontolóra venni az éves jogosultság megvásárlását: 2023-ban 9 darab heti matrica ellenértéke megegyezik az éves jogosultság árával.

Forrás: mti.hu

Horrorisztikus balesetben hetven méteren tarolta le a fákat a Mercedes

Az óév utolsó hajnala sem múlhatott el horror baleset nélkül. A nem mindennapi balesetet szenvedett terepjáró olyan szerencsétlenül sodródott le az útról, hogy a baleset következtében tövestől döntötte ki az út menti fákat.

Az ütközés következtében a Mercedes terepjáró az árokban felborult. A szombat hajnali Soltvadkert és Tázlár közötti úton, Felsőtelep határában közlekedő autó vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították a kiskunhalasi kórházba.

Reméljük, hogy hamarosan felépül sérüléseiből.

A horrorisztikus baleset helyszínén készült fotókat IDE kattintva tekintheti meg.

Forrás: Facebook/Balesetinfo

Kellemesen enyhe idővel búcsúzik 2022

Az év utolsó napjának hajnala nagyon enyhe lesz, 8 és 10 fok között alakulhat. Ekkor még sok lesz a felhő felettünk, de a reggeli órákban megkezdődik a felhőzet szakadozása, egyre többfelé láthatjuk meg a napot. Napközben többször élénkül meg a délnyugati szél.

Délután folytatódik a fátyolfelhős idő. A maximumok 14 és 16 fok között alakulhatnak, de a délnyugati határszélen ennél picivel enyhébb is lehet az idő. Szilveszter estéjére teljesen kiderül az ég, megélénkül a délnyugati szél. A hőmérséklet 9 és 11 fok közé süllyed csupán, nagyon enyhe idővel búcsúzik 2022! – ígéri az Ó-év búcsúztató napra a Meteo Mecsek

Az Év Sportolója Gála – A férfiaknál Liu Shaoang, Milák Kristóf és Szilágyi Áron került az első háromba

0

 A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang, az úszó Milák Kristóf és a kardvívó Szilágyi Áron, a nőknél az öttusázó Gulyás Michelle, a tornász Kovács Zsófia és az atléta Kozák Luca került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 65. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa, a magyar, valamint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a kategóriák három jelöltjét. Előbbi jelezte, hogy 423 szavazat alapján alakult ki a sorrend.

A gálát január 9-én, hétfőn 20 órától tartják a Magyar Állami Operaházban, a díjátadók között lesz Novák Katalin köztársasági elnök és Fabio Capello, a Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője is.

A másfél órás gálaműsort élőben közvetíti az M4 Sport.

IDEA Intézet: megosztott a magyar társadalom a válságkezelés sikere kapcsán

Felemásnak ítéli a lakosság a magyar válságkezelést az IDEA intézet felmérése alapján. Abban a kérdésben, hogy mennyire kezeli megfelelően a kormány a válságot, 1-5 pontos skálán 2.44-es eredmény ért el. A megkérdezettek 42%-a szerint elégtelen a kormány értékelése, 20% nem tudta megítélni, 17% azonban 5 pontra értékelné az eredményeket.

Az összesített eredmény azt mutatja, a megkérdezettek 39 százaléka a következő egy évben anyagi helyzetének romlására számít. Ezzel szemben a válaszadók közel negyede (22 százalék) nem vár változást, hozzávetőlegesen tizede (9 százalék) pedig pénzügyi helyzete javulásában reménykedik.

Az eredményekben ugyanakkor a pártpreferencia nagymértékben közrejátszik, a Fidesz-szavazók az átlagnál optimistábbak: 62 százalékuk szerint a következő 12 hónapban stagnálni (43 százalék) vagy javulni (19 százalék) fog anyagi helyzetük, és csak minden hatodik (16 százalék) válaszadó bizonyul borúlátónak a kérdésben. Ezzel szemben az ellenzéki szavazók majdnem kétharmada (62 százalék) anyagi helyzetének romlását vetíti előre, és mindössze ötödük bízik abban, hogy jelenlegi anyagi helyzete jövőre is változatlan marad (16 százalék) vagy javulni fog (4 százalék). Az ő értékelésük ráadásul a kormány teljesítményére 4.5 átlag felett van.

További részletekért nézze meg a teljes felmérést.

LMP: őszintébb és világnézeti alapú ellenzéki politizálásra van szükség

A 2022. év legfőbb tanúsága, hogy vissza kell térni a világnézeti alapú politizáláshoz, ami az LMP esetében a zöld politika – jelentette ki a párt társelnöke évértékelő sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.

Ugyanakkor az ellenzéki oldalon sokkal őszintébb politizálás szükséges, és vissza kell térni ahhoz, hogy világnézetek harca zajlik a politikában – közölte Ungár Péter.

A politikus úgy vélekedett, hogy 2022 olyan év volt, amely az ellenzéki oldalon senkinek nem teljesítette be a várakozásait; elindult egy gyilkos háború, a gazdasági válság közepette egyre nehezebb a megélhetés és negyedszer is kétharmados többséget szerzett a Fidesz-KDNP.

Ugyanakkor – folytatta – ez volt az az év, amikor mindenki számára világossá vált, hogy felbomlóban van a fosszilis energiára alapuló világrend.

Magyarország számára a fosszilis energia felhasználása geopolitikai probléma is, amelyet akkor lehet megoldani, ha „magyar alternatív energiára” állunk át – mondta Ungár Péter.

„Az is látszik, hogy a kormány ennek az ellensége” – tette hozzá a politikus.

Szex a Volánbuszon – Videó

A Ripost egyik olvasója küldött meg a hírportálnak egy nem mindennapi jelenetet. Noha a videón szereplő emberek egyedileg nem azonosíthatók – szerencsére – a tettük nyilvánvaló: az együtt utazó pár valószínűleg nem bírta kivárni, amíg hazaérnek, ezért már a tömegközlekedési eszközön egymásnak estek.

Hát igen, egy újabb érv arra, hogy a tömegközlekedés menetidején mindenképp javítani kell :).

A felvételről készült videó itt tekinthető meg, a megtekintés csak 18 éven felülieknek ajánlott.

Szallas.hu: tavalyhoz képest 60 százalékkal többen foglaltak szállást szilveszter éjjelére

Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.

Az év utolsó éjszakáján a szállás ára egy személynek átlagosan 14 ezer forint, ami 23 százalékos drágulás tavalyhoz képest. A Szallas.hu adatai szerint az átlagos kosárérték (egy foglalásra jutó átlagos összérték) 81 100 forint, ez 47 százalékkal több az előző évhez képest. Az egy és két éjszakás foglalás a leggyakoribb az év utolsó hétvégéjén – tették hozzá.

Szilveszterkor a TOP 10 belföldi úti cél között megtalálható Eger, Szeged, Pécs, Gyula, Siófok, Debrecen, Budapest és Hévíz, valamint Győr és Hajdúszoboszló is.

A közlemény szerint a legnagyobb turisztikai régiók közül továbbra is Észak-Magyarország a legkeresettebb, minden ötödik foglalás ide szól. A Balaton, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld is jelentős vendégforgalomra számíthat.

Rámutattak, hogy a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlra nőtt a foglalások száma, a régiót 92 százalékkal többen választották a szilveszterezés helyszínéül tavalyhoz viszonyítva. Ebben a térségben a foglalások 42 százalékával Pécs a legkeresettebb. Kaposvár, Harkány és Villány együttesen a régiós foglalások harmadát „zsebelték be”.

A vendégek csaknem harmada apartmanban piheni ki az újévi mulatozást. Negyedük hotelt, ötödük vendégházat, 17 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb szállástípust választott – olvasható a Szallas.hu közleményében.