Kezdőlap Blog Oldal 1764

Éjféli mise

Karácsonyi ünnepek alkalmával, sokkal többen látogatják a templomokat és a miséket, mint az év többi napján vagy akár ünnepnapján. A szentesti családi vacsora után gyakran a vallásukat nem gyakorlók, sőt még az ateisták is ellátogatnak egy templomba. A karácsonyi éjféli mise, majd a következő két nap istentiszteletei közismert hagyományai a keresztény egyháznak.

Az éjféli mise december 24-én, a nevéhez híven, éjfélkor kezdődik, és egyben ez is a karácsonyi ünnepkör első szentmiséje. Gyakran nevezik az éjféli misét aranyos misének, vagy angyalok miséjének.

A december 24-i éjféli mise lezárja, illetve feloldja az adventi böjt, és vele együtt a várakozás időszakát, helyette megkezdődnek a karácsony ünnepéhez kapcsolódó formaságok.

Betlehemben már a IV. század végén szokásban volt az éjféli mise megtartása. Rómában a VI. században honosodott meg az éjféli mise, miután a pápa celebrálta az első éjféli szertartást.

Az éjféli mise szertartása nem sokban különbözik egy hagyományos misétől, a különlegessége a kezdési időpontban rejlik, és abban, hogy ilyenkor a templomokban feldíszített karácsonyfa és betlehemi jászol várja a híveket, és ez ad az éjféli misének emelkedett hangulatot. Lehet, hogy éppen ezek a nem megszokott kellékek azok, amelyekre olyan sok ember vágyik, és azért van, hogy ezen az éjszakán az is elmegy a templomba, akit az éjféli misén kívül soha egyébként soha nem látnak templomban.

A hagyományok szerint az éjféli mise az év leghosszabb éjszakájának közepét is jelzi egyben, és rámutat arra, hogy a Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, vagyis a születése megújítja a világot. Nagyon sok templomban ma is szokásban von ezért az éjféli misét sötétben elkezdeni, majd a hívek szájából fölhangzik a Dicsőség a magasságban Istennek … ének, és miközben zengett a dal, fénybe borul a templom.

A népi hitvilág idővel nagyon sok hiedelmet és különös képzetet kötött az éjfélhez, és vele együtt az éjféli miséhez. Mivel az éjfélt a nap legtitokzatosabb pillanatának érezték, és így a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek idejének tartották, hát különös képzeteket és hiedelmeket fűztek hozzá.

Az éjféli mise órájában az ádvent minden várakozása sűrűsödik össze, nem csoda, hogy az egyszerű nép gyermeke ilyenkor jelet látott mindenben, azt remélte, hogy ebben az órában minden titok megnyílik, a jövő föltárul előtte, eljön a Kánaán, a folyókban tej és méz folyik; úrfölmutatáskor a vizek borrá változnak, az állatok megszólalnak

Nagyon sok vidéken az éjféli mise előtt éppen ezért etetéssel, itatással kedveztek a jószágoknak. Többek közt följegyeztek olyan hagyományt is, hogy a néphit szerint a Balaton, Magyarország legnagyobb tava is Jézus születése pillanatában fakadt.

Többek közt ma is ismert hagyomány a lucaszék készítése, amelyet a karácsony előtti időszak 13 napján át készítettek, faragtak, Luca naptól karácsonyig. December 24-re kellett

elkészülnie Luca székének, és az éjféli misére kellett elvinni, hogy ráállva föl lehessen ismerni a boszorkányokat.

Az éjféli mise hiedelem, és szokásvilága a lucaszék mellett tele van bőség, termékenység varázsló hiedelmekkel. A legáltalánosabban elterjedt hiedelem az, hogy az éjféli misén legalkalmasabb Isten áldását, segítségét és oltalmát kérni.

Az éjféli mise előtti vacsorán csak szerényen halat fogyasztanak a hívek. Az éjféli mise oldja föl a karácsonyi ünnep előestéjének a böjtjét, és az éjféli miséről hazatérő hívek már elfogyaszthatják a tartalmasabb, laktatóbb és egyben ünnepibb fogásokat.

Macska, a házi segítség

A 7000 éves múltra visszatekintő háziasítás után sem tudjuk biztosan, hogy milyen trükkök segítségével férkőznek kegyeinkbe a cicák, brit kutatók azt állítják, hogy ennek titkát az évezredek alatt finomított nyávogás különféle változataiban kell keresnünk.

Az emberek többsége kedveli a macskákat, főképpen, ha kiscicákról van szó, de néhányan bizony ellenszenvesnek találják őket. Nem bírják a macskák simulékonyságát, kiszámíthatatlanságát. Közülük többen is jó, ha csak elkergetik ezeket az állatokat a közelükből.

Azért teszik, mert nem tudják, hogy milyen sok mindenben van, és még lehet is a segítségünkre egy macska.

A macskák talán még azért is vagy vonzzák, vagy taszítják az embereket, mert a kis bundások pillanatokon belül kiválóan kiismerik az emberek jó vagy éppen rossz tulajdonságait.  Ezért aztán az ember vagy imádja, vagy utálja őket.

Először is vegyük sorra, hogy kik azok, akik utálják a macskákat:

  • Alkoholisták 90%-a nem tudja elviselni a macskák közelségét.
  • Sikertelen párkapcsolatban élő nőknek a többsége.
  • Gyerekek közül azok, akik erőszakos családban nőnek, nőttek fel, és azok, akiket a társaik bántalmaztak.

Ebbe az embercsoportba tartozók agresszívan bánnak nem csak a kóbor macskákkal, de akár a szomszéd cicáit is azonnal megdobálják, elkergetik, néha sajnos megmérgezik. Ugyan a macskák is messze ívben igyekeznek elkerülni ezeket az embereket, mivel érzékelik a feléjük áradó ellenszenvet, haragot, gyűlöletet.

Nekik érdemes elgondolkodniuk az életükön, és amennyiben sikerül megbékélni önmagukkal, úgy már a macskák sem váltanak majd ki belőlük mást, mint csak szeretetet, örömet, jókedvet.

Másodszor is vegyük sorra, hogy sokan miért is kedvelik a macskákat:

  • Egy vidéki ház és környezete elképzelhetetlen macska, macskák nélkül. Elsősorban, mert a macska elpusztítja a kisebb rágcsálókat, mint például az egeret, a patkányt.
  • A macska egyik elképesztő tulajdonsága, hogy képes rákapcsolódni az ember energiamezőjére. Figyeljük meg, mikor betegek vagyunk, odafekszik az ágyunkra vagy az ágyunk mellé, hogy a segítségünkre legyen a rossz időkben, ilyenkor a macska megérzi a bajt, és közbelép, hogy orvosolja a hibát.
  • Többen is beszámoltak már arról, hogy segített nekik megszabadulni a fejfájástól, rendezni a vérnyomásukat.
  • A macska a gazdája lelkiállapotát is igyekszik rendbe hozni. Ilyenkor nyugtalanul jár kel, és amint a gazdája életében minden rendben van, a cica is megnyugszik és alszik. Csak a nehéz órákban nem hagyja egyedül a gazdit.
  • A macska nem kedveli a konfliktusokat, és mindig a gyengébbel, aki a konfliktus áldozata, azzal bánik kedvesebben. Az igazságtalanul megbüntetett gyereknek dorombol, nyugtatja, igyekszik helyreállítani az érzelmi egyensúlyát.

A macskák sok évezrede már az emberek közelében élnek, társaik jóban, rosszban. Egyiptomban kiemelt helyzetben voltak, mint a gabonatárolók igazi őrzői, tőlük függött az emberek jóléte. Napjainkban egyre inkább kedvtelésből tartjuk a macskát, de soha ne feledkezzünk meg a hasznosságukról sem.

Borús, enyhe napunk lesz

Szombat reggel borult, de enyhe időre ébredhetünk. A hőmérséklet 6 és 8 fok között alakul. A délelőtti órákban elered az eső. A délnyugati szél mérsékelt lesz.

A délután első felében folytatódik a csapadékos, borús idő. A hőmérséklet csak keveset emelkedik, a maximumok 8 és 10 fok közé kúsznak. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Estére eláll az eső, felszakadozik a felhőzet és marad az enyhe idő. – ígéri az éjféli misére várva a Meteo Mecsek

Őszintén vallott sérüléséről és boldogtalanságáról Rafael Nadal

Rafael Nadal nagyobb hangvételű interjút adott a spanyol Marca újságnak. A spanyol teniszező elmondta, hogy sokat javult sérült jobb lábfejének állapota az általa nyert Roland Garros után. A 22-szeres Grand Slam-győztes Nadal veleszületett Müller-Weiss-szindrómában szenved, amely a lábközépcsont egy ritka deformációja.

„Egyértelmű, hogy ha az orvosok nem találták volna meg a megoldást a fájdalmat okozó ideg »elaltatására», nem tudtam volna nyerni Párizsban. Nagyon rossz felkészülést követően érkeztem meg a tornára, de Ausztrália elég önbizalmat adott számomra. Amikor nagyon kellett, jól játszottam Djokovics ellen a negyeddöntőben, akkor jól is teljesítettem. Azt is be kell vallanom, hogy az elődöntő nagyon nehézkes volt Zverev ellen, mielőtt meg nem sérült a bokája. A Roland Garros után boldog voltam, de tudtam, hogy vissza kell vonulnom, ha nem találunk megoldást a lábfejem okozta problémára. Az igazság az, hogy bevált a kezelés, sokkal jobb állapotban vagyok mentálisan” – mondta Nadal.

„Utána sokszor meg kellett ismételni a kezelést, mert a sérülés gyógyíthatatlan, és amint ismét el kezd fájni, újra el kell végezni az eljárást” – vallott arról, hogy milyen szenvedéseken kell keresztülmennie a profi sport miatt.

„Most sokkal boldogabb vagyok, mert korábban le voltam »bénulva». Gyulladáscsökkentőkkel játszottam korábban is, de a terápia előtt tényleg nagyon rossz állapotban voltam, elvesztettem a vitalitásomat, és napjaim többségét szomorú emberként éltem.”

Forrás: NSO

Kigyulladt egy teherautó Mecseknádasdnál

Kigyulladt egy teherautó motortere a 6-os főút 170-es kilométerszelvényénél, Mecseknádasd térségében – írja a megyei katasztrófavédelem.

A település önkéntes tűzoltóit követően a bonyhádi hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek, két vízsugárral eloltották a lángokat, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A jármű nem okoz forgalmi akadályt az érintett útszakaszon.

Elfogták a dunaszekcsői szerszámtolvajt

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy 42 éves dunaszekcsői férfi ellen – írja a rendőrség a honlapján.

A mohácsi rendőrök 2022. december 22-én állították elő a férfit a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták.

A nyomozók azzal gyanúsítják, hogy december 2-4. között egy dunaszekcsői családi ház hátsó kerítésének ajtaját leemelte, majd bement az ingatlanhoz tartozó kazánházba, illetve a nyári konyhába, és onnan különböző szerszámgépeket – többek között flexet, fúrógépeket –, valamint késeket, és egy láncfűrészt is eltulajdonított. A bűncselekménnyel több mint 200 ezer forint kárt okozott a sértettnek.

A rendőrök az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták, majd lefoglalták azokat. A gyanúsított ellen lopás vétség elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Megérkezett az első zöldhidrogén előállítására képes berendezés

A Bükkábrányi Energiapark által vezetett projekt keretében Magyarországra érkezett az első ipari méretű elektrolizáló berendezés. A hidrogént napenergia felhasználásával is előállítani képes technológia egyedi és különleges hazánkban – tájékoztatta a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t.

Az elektrolizáló berendezés (PEM) műszaki paraméterei a villamosenergia-piac több szegmensében való részvételre is lehetőséget ad, az eszköz a tervek szerint 130-150 tonna zöldhidrogént képes előállítani évente.

A hidrogén a jövőben fontos szerephez juthat Európa energetikai problémáinak megoldásában: mind az iparban, mind pedig a közlekedésben jelentős szerepet kaphat. Mindezek mellett a megújuló energiák rendelkezésre állásának elsimításában, téli-nyári igények kiegyenlítésében és a villamosenergia-rendszer kiegyensúlyozásában számíthatunk a technológia előre törésére. Az EU 2030-ra 10 millió tonna hidrogén előállítását tűzte ki célul a kontinensen.

Az elektrolizáló képes villamosenergia felhasználásával a vizet két alkotóelemre, hidrogénre és oxigénre bontani. Jelenleg a világon a hidrogén termelés 98 százaléka fosszilis tüzelőanyagokból történik, jelentős szén-dioxid-kibocsájtás mellett. Ezzel szemben az új, immáron Magyarországon is elérhető technológia karbonsemlegesen képes előállítani a hidrogént.

A magántőke bevonásával és a magyar állam támogatásával megvalósuló üzemben az új elektrolizáló berendezésnek köszönhetően a legnagyobb tisztasági mutatóval rendelkező hidrogént tudnak előállítani, amelyre egyre nagyobb kereslet mutatkozik az ipari felhasználók körében is. Az eszköz 2023. első félévében történő beüzemelése a klímacélok érvényesüléséhez és a zöld átállás folyamatához is hozzájárul.

Kidöntött egy villanyoszlopot egy autó Bakonyánál

Baleset történt Bakonya határában az éjjel, amikor egy autó csúnyán a kerítésbe csapódott. Az esetről a Baranya Megye Balesetek Bamosz Kft Facebook-oldalon közöltek képeket.

A gépkocsi kidöntött egy villanyoszlopot majd kerítésbe csapódott, sérültekről egyelőre nincs hír.

Lövöldözés volt Párizsban, két ember meghalt

Lövöldözés történt Párizs belvárosában, a 10. kerületi Porte-Saint-Denis városrészben. A lövöldözésben többen megsérültek, ketten meghaltak – közölte a francia rendőrség.

A hírek szerint egy férfit őrizetbe vettek a jelenleg is tartó rendőrségi művelet során. A francia fővárosban történt esetről egyelőre nem tudni többet hivatalos forrásból, a Le Figaro újság azt írja, hogy a helyszíni beszámolók szerint 7-8 lövés dördült el.

A boltokat bezárták a környéken, a rendőrség azt kéri a helyiektől, hogy kerüljék el az érintett szakaszt.

A Le Parisien szerint az incidensre az Ahmet-Kaya kurd kulturális központ közelében került sor, az elkövető egy 60-70 éves férfi lehet, de biztosat egyelőre nem tudni az esetről.

17 éves eltűnt lányt keres a rendőrség

0

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság 05080-157/47/2022. körözési számon körözési eljárást folytat Balogh Dzsenifer Éva 17 éves sátoraljaújhelyi lakos eltűnése ügyében.

A lány 2022. december 15-én távozott el otthonából, akinek azóta tartózkodási helye ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

Balogh Dzsenifer 165 centiméter magas, karcsú testalkatú, fekete hosszú hajú és fekete szemű.

Eltűnésekor térdcsizmát, szürke ruhát és fekete szőrmés kabátot viselt.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.