Kezdőlap Blog Oldal 1765

Petíció a VB-döntő újrajátszásáért

0

A katari VB döntőjén az unalmasan induló és nyomasztó Argentína fölényét hozó mérkőzés szinte villámcsapásra igazi rangadóvá kerekedett, melyet végül csak vbüntetőpárbajban tudott megnyerni a dél-amerikai csapat, így teljesült Lionel Messi álma, a világbajnoki trófea.

A mérkőzés utáni felvételek ugyanakkor egy érdekes eseményt állapítottak meg. A 108. percben Lionel Messi góljánál két argentin cserejátékos a pálya határain belül tartózkodik. Noha az eset nyilvánvalóan magát a gólszerzést nem befolyásolta, a szabályok szerint nem lehet 11 embernél több a pályán az egyik csapatban sem, így egyes – főleg francia – álláspontok szerint ezt a gólt erre tekintettel utólag a VAR-rendszert használva érvényteleníteni kellett volna.

Emellett azt is szóvá teszik sokan, hogy az argentinok első, büntetőből született gólja előtt szerintük nem történt szabálytalanság, valamint a második dél-amerikai találatot egy Kylian Mbappéval szemben elkövetett szabálytalanság előzte meg.

Az internetre egy vezető piackutató cég ennek hatására petíciót tett fel a VB-döntő újrajátszását követelve. A petíciót cikkünk megírásáig valamivel több, mint 198.000 ember írta alár.

Egy ünnepi menü – a konfitált kacsacomb

A konfitálásról korábban már egy interjúnk keretében írtunk. Egy hosszabb konyhai folyamat, ugyanakkor annyira sok munka azért nincs vele, ráadásul a kacsacomb ezáltal sokkal ízletesebb, omlósabb lesz, mintha csak simán megsütnénk. Ezért egy ilyen receptet mutatok be, és néhány köretelemet is hozzáteszek. Karácsonyi vendégvárásra kiváló.

Konfitált kacsacomb:

Hozzávalók:

  • 4 kacsacomb
  • kb. fél kiló kacsazsír
  • Só, hagyma, fokhagyma

Elkészítés:

A kacsát jó alaposan megtisztítjuk, majd minden oldalát sóval bedörzsöljük, majd néhány órát – vagy akár egy egész estét – állni hagyjuk. Mielőtt elkezdenénk a többi folyamatot, törlőkendővel letöröljük róla a még rajta maradt sót.

Ezután a kacsát betesszük egy mély tepsiben és a felolvasztott zsírral nagyjából a háromnegyedéig lelocsoljuk. Hozzátesszük a hagymát, a fokhagymát, illetve ha valaki szeretne egy kis extra ízesítést, akkor meglocsolhatja 2-3 dl narancslével, vagy akár némi almát, kakukkfüvet,0 gyömbért, illetve rozmaringot is tehet hozzá. Ezután 100-120 fokon, nagyjából 4-5 órán keresztül sülni hagyjuk. Miután elkészült, legjobb szerintem frissen tálalni, de a zsírban akár hosszú ideig is el tud állni.

Füstölt sajtos krumplipüré:

Az egyik köret egy teljesen hagyományos étel lesz, egy sima krumplipüré, egy nagyon picit megbolondítva valamivel, amit a gyerekek nagyon szeretnek.

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 25 dkg füstölt sajt
  • 4-5 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • Só

Elkészítés:

A burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk, megfőzzük, leöntjük róla a vizet, majd összetörjük. Hozzáadjuk a vajat (legyen puha, de ne olvasztott), illetve a tejet (langyosan érdemes), összekeverjük, rámorzsoljuk (vagy ráreszeljük) sajtot, újabb keverés, és már kész is. Díszítésnek a tetejére is mehet kis reszelt sajt. Nem is volt bonyolult, ugye?

Szilvaragu:

A kacsacombhoz jól passzolnak a gyümölcsösebb ízek. Általában a naranccsal szokták párosítani, de a Karácsony ízeihez a szilva is nagyon illik. Lássuk, hogyan készül!

Összetevők:

  • 0.5 szilva
  • 1 dl vörösbor
  • Téli fűszerek
  • Fél citrom héja
  • Cukor

Elkészítés:

A szilvát kimagozzuk, majd egy lábasba tesszük. Hozzáöntjük a bort. (Megj.: az alkohol kiforr belőle, így nem kell tartani attól, hogy gyerekek jönnek. Arra viszont figyeljünk, hogy ne a legalsó polcokról vegyük a bort, mert annak a minősége az ételen is érződik.) Hozzáadjuk a citromhéjat és a fűszereket. Fahéjat kötelezően ajánlom (akár az egészet is, de a végén azt azért én jobban szeretem kiszedni; de az őrölt is tökéletes), de mehet bele szegfűszeg, gyömbér, kakukkfű, szerecsendió, tényleg csak az ízlés szab ennek határt. Nagyjából 15 percig kell közepes lángon főzni ahhoz, hogy ragus állaga legyen (ha tovább főzzük, akkor egy mártásszerű állagot is kaphatunk, illetve akár pürésíthető is a ragu, de ebben az esetben azt javaslom, hogy krumplipüré helyett burgonyafánk vagy hasábburgonya legyen mellé, nem kell két püré).

Ezután jön a cukor, ugyanakkor előtte ajánlott egyet kóstolni, mert ha érett, édes szilvát vásároltunk, akkor lehet, hogy annak az édessége önmagában elegendő, és nem kell további cukor hozzá.

És már kész is az ünnepi ételünk. Jó étvágyat!

Szentkirály Alexandra: megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket

„Itt van a legszebb keresztény ünnep, az elcsendesedés és a szeretteinkkel való együttlét ideje. Idén talán még jobban örülünk, ha együtt és békében lehetünk, mert látjuk, hogy ez mennyire törékeny” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Felidézte, hogy egész évünket meghatározta a háború miatti aggodalom. „Tavaly ilyenkor még azt reméltük, ha túl leszünk a járványon, akkor visszatérhetünk a normális kerékvágásba, de sajnos nem így lett” – tette hozzá.

„A háború és a szankciós rossz döntések miatt nehéz időket élünk. Európát energia- és gazdasági válság, valamint brutális áremelkedés sújtja, ami a magyar emberek életére is kihat. Sokan aggódnak a családjuk biztonságáért, megélhetéséért, munkahelyéért, vállalkozásáért” – mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: csak remélni tudjuk, hogy minél előbb józan döntést hoznak azok a hatalmak és európai vezetők, akik valóban tehetnek a békéért és a szankciós válság befejezéséért.

„Itt, Magyarországon mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk ebbe belesodródni az országot és amennyire tudunk, védekezünk a válság ellen.

A kormány munkáját egész évben ez határozta meg” – jelentette ki. „A karácsonyfa mellé is ezt az üzenetet tudom önöknek tenni: mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket” – mondta Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő békés, boldog karácsonyt kívánt a videóban minden magyar családnak, minden magyar embernek.

36 éves Dzsudzsák Balázs

0

Ma ünnepli 36. születésnapját Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó válogatott rekorder játékosa. A magyar játékos 1986. december 23-án Nyírligoson látta meg a napvilágot.

Gyerekkora óta focizott és 2004-ben már a Debrecen felnőtt csapatába került. Első mérkőzését 2005 áprilisában az MTK ellen játszotta, így pedig ő is részese lett a DVSC első bajnoki címének. 2007 októberében a PSV Eindhovenbe került, ahol abban a szezonban rögtön holland bajnoki címet is szerzett. Egészen 2011 nyaráig a holland élcsapatnál szerepelt, ahol óriási közönség kedvencé vált.

Az ezutáni döntés egyesek szerint egész karrierjét megpecsételte. 2011 júniusában Dzsudzsák a nagy reményekkel induló orosz Anzsi Mahacskala csapatéhoz igazolt. Ugyanakkor a játék ott már kevésbé ment neki, ráadásul a Mahacskala-project elég gyorsan kipukkadt. Dzsudzsák ezt követően játszott a Dinamo Moszkvában, a Bursasporban, valamint 3 arab csapatban is. Voltak jobb évei, ám az eindhoveni időszakot már sosem tudta megismételni. Jelenleg volt nevelőegyesületében, a Debrecen csapatában játszik.

A válogatott terén azonban rengeteget köszönhetünk neki. 109 válogatott mérkőzésével jelenleg csúcstartó, és ezen a 109 mérkőzésen 21 gólt szerzett és rengeteg gólpasszt is adott. Góljai közül kiemelendő 2010 október 12-én Finnországban az utolsó másodpercekben szerzett győztes gólja, a 2014 októberében Románia ellen szerzett idegenbeli egyenlítő gól, valamint a 2016-os EB-n a portugáloknak lőtt duplája. Eddigi utolsó válogatott mérkőzését – ahogyan annak idején az elsőt is – Görögország ellen játszotta, idén novemberben.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánunk neki!

Az 5 kedvenc magyar nyelvű karácsonyi dalom

Nekem nagy szívfájdalmam, hogy bár a Karácsonyi Vásár miatt szinte már orrvérzésig hallgathattuk a belvárosban a karácsonyi dalokat, ezek mind nemzetközi slágerek. Holott nagyon szép magyar nyelvű karácsonyi dalaink is vannak. Ezért úgy döntöttem, hogy kis kommenteléssel összeírom az 5 kedvenc magyar nyelvű dalomat. Remélem tudtam pár olyat választani, ami sokaknak tetszik.

5. Pintér Béla – Gyere el jászolhoz

Egy vallási tematikájú dal, de abból a könnyedebb műfajjal. Pintér Béla hangja nagyon kellemes és illik ehhez a dalhoz, a refrén (és annak az eltérő hangszerelése) pedig nagyon megfogja az embert. Magához a dalhoz van egy másfajta kötődésem is: egy értelmi fogyatékkal élő személyeket gondozó intézményben több mint 10 éve vagyok önkéntes. Ez egy nagyon gyakran elhangzó dal az ottani karácsonyi műsorokon. Tegnap is hallottam.

4. Halász Judit – Karácsony Ünnepén

Meglepően hatásos és mélyen elgondolkodtató dal, szinte már ellentmond Halász Judit munkásságának. Mind a 3 versszaka a mellett, hogy a Karácsony szépségeivel is foglalkozik, nagyon mély gondolatokat és problémákat oszt meg. Az első versszak arról, hogy a Karácsony a béke ünnepe, de a békének nem csak az ünnepeken kéne jelen lennie. A második versszak arról, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, de a gyűlölet még így is túl nagy, a harmadik pedig arról, hogy vajon a karácsonyi boldogságnak mi a kulcsa? Mert egyáltalán nem biztos, hogy az ajándékok…a hangszerelése alapvetően klasszikus karácsonyi, de mégis egy kicsit erőteljesebb, ami a dal mondanivalójához illik.

3. Zorán – Az ünnep

Zoránnak bár egyáltalán nincsen nagy terjedelmű hangja, de annyira szuggesztív, hogy az embert egész egyszerűen magával ragadja. Ennél a dalnál is ez történik. De nem csak emiatt szeretem, hanem a szövege miatt is. Egyszerre jelenik meg benne a Karácsony szépsége és kissé árnyoldala. A szép oldal olyan gyönyörű, de váratlan hasonlatok hozzák, mint a lázas gyerek homlokához érő tenyér, a rossz álomból felriadást követő ölelés. A másik oldal meg nagyon sejtelmes, hiszen csak a refrénben jelenik meg, ott is csak elgondolkodtató kérdések formájában, a hatás azonban nem marad el. Ezek együtt az egyik kedvenc karácsonyi dalommá teszik.

2. Kormorán – Nyájhívogató

Egy másik Kormorán dal, amit nagyon szeretek, de igazából sokkal nehezebben tudom megfogalmazni, hogy miért. Talán tetszik, hogy a legtöbb karácsonyi zenéhez képest egy ritmusosabb, dallamosabb alkotás. Talán a fuvola és a furulyaszólók, amik megfognak benne. Talán az, hogy kevés az ilyen típusú, történetmesélős karácsonyi zene. És talán egy gyerekkori emlék is, hogy ezt a dalt megtanultuk egy iskolai karácsonyi rendezvényre az énekkarral, de aztán rövidíteni kellett a műsort, és ez maradt ki, pedig már akkor is szerettem. Nem tudom. De tény, hogy ez a dal sosem hiányozhat a karácsonyi repertoáromból.

1. Gryllus Vilmos – Karácsonyi angyalok

Talán kicsit meglepő a végső döntés, hiszen mégiscsak egy gyerekdalt választottam. Tény, nincs benne nagyívű elmélkedés, sem eszméletlen énekhang, sem különleges hangszerelés. De mégis, ez a zene úgy tökéletes, ahogy van. A gyerek- és a felnőtt énekhang nagyon szépen együtt van, a szövege pedig olyan gondolatokkal van tele, amikre egy gyerek Karácsonykor gondol…mi lehet a dobozban, a papírangyal, amit a Jézuskának küldünk, a korlátlan játék. Persze mondhatjuk azt, hogy az ünnep erről a szól, de a gyerekeknek egy kicsit mégis, és ez nem is baj. Ezeket az érzéseket meg nagyon szépen közvetíti ez a zene. Amikor először meghallgattam, véletlenül egy youtube lejátszási listán, rögtön felfigyeltem rá. Másodjára meg már meg is könnyeztem.

Közel 6.000 családnak kell visszafizetnie a CSOK-ot

A Családi Otthonkedvezmény 2015 óta működik. A támogatás és a kedvezményes hitel feltétele három gyermek születése, amelyek közül az elsőnek a szerződés megkötésétől számított 4 éven belül kell, hogy a világra jöjjön. Ez a négyéves határidő már sokaknál letelt és Tállai András államtitkár szerint 5812 embernél nem valósult meg.

Az államtitkár ismertette: a program 2015. július elsejei indulása óta már 217 ezren adták be igényüket az állami támogatásra, amivel potenciálisan ennyien juthattak lakáshoz. Egyelőre a 2018. július 31-ig megkötött szerződésekben az egy gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidő telt le, ezt nem tudta csaknem 6.000 család teljesíteni.

Az államtitkár számít a program bővülésére, az idei évben is több mint 33.000 szerződést kötöttek meg, jövőre ez akár több is lehet. Akik pedig a szerződésben foglalt kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, kérhetnek halasztást vagy részletfizetést.

Borítókép forrása: rtl.hu

Csak kocsikázni akartak…

0

Kocsikázni ment, majd elakadt a sárban néhány hódmezővásárhelyi fiatal. Az autót az utcáról vitték el, miután benne volt az indítókulcs.

A rendőrségre 2022. december 18-án este érkezett a feljelentés az esetről. A jármű tulajdonosa elmondta, hogy az autót előző nap otthona előtt parkolta le, melyben az indítókulcs is benne volt. Másnap a jármű nem ott állt, ahol előző este hagyta, a kilométeróra pedig jelentősen többet mutatott és a kulcs már nem volt benne. Az autó délután ismét eltűnt, de akkor már nem került vissza. A hódmezővásárhelyi nyomozók rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket. A 16 és 14 éves fiatalok elmondták, hogy kocsikáztak az autóval amit először vissza is vittek, de a második alkalommal már elakadtak vele egy sáros területen. A nyomozás megállapította, hogy a fiatalok időközben a rendszámot is levették a járműről, valamint több társuk is vezette az autót, köztük egy gyermekkorú is.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon az ügyben jármű önkényes elvétele, egyedi azonosító jellel visszaélés, illetve járművezetés tiltott átengedése miatt indult eljárás. A rendőrök az indítókulcsot és az autót lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.

Egymás után két karambol az M5-ösön

Két baleset is történt az elmúlt percekben szinte közvetlenül egymás után az M5-ösön. 7 óra 50 perc magasságában egymásba futott négy személyautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Balástya közelében, a 147. kilométernél. A kisteleki hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, amelyek a belső sávban vannak. Az érintett sztrádaszakaszon torlódásra kel számítani.

Nagyjából két kilométerre tőle, 8 óra magasságában összeütközött három személyautó az M5-ös autópálya Szeged felé vezető, oldalán, Balástya térségében, a 148. kilométernél. A szegedi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amelyben egy teherautó is érintett. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínen vannak a mentők is.

Évszakhoz képest enyhe idő várható

Péntek reggel változóan felhős időre készülhetünk, néhol köd és pára is előfordulhat. A minimumok 2 és 4 fok között alakulnak. A déli órákra mindenütt feloszlik a köd, a hőmérséklet eléri a 10 fokot. A déli-délnyugati szél mérsékelt lesz.

Délután egyre többfelé szakadozik fel a köd és párafolt, szakadozott lesz a felhőzet. A hőmérséklet maximuma 8 és 12 fok között alakulnak. A nyugati szél mérsékelt lesz. Estétől északnyugat felől beborul az ég, de csapadék csak elvétve fordul elő. A délnyugati szél mérsékelt lesz. A hőmérséklet 5 fokig hűl vissza.

A két ünnep között sem maradunk programok nélkül Pécsett

0

A rockabilly vad ritmusa váltja a csendes éjt Pécsett, ugyanis a műfaj koronázatlan királya Egri Péter zenekarával rögtön karácsony után a Trafik klubba látogat a Téli rock and roll turné keretein belül.

A jövő évben 25. jubileumát ünneplő együttes rengeteg újdonsággal, és meglepetéssel készül a nem mindennapi születésnapra, amelynek csúcsa Las Vegasban teljesedik ki a Viva Las Vegas giga rockabilly fesztivál nagyszínpadán.A koncertsorozat előtt új dallal és klippel lepték meg rajongóikat, és a napokban jelenik meg a zenekar nemrég arany lemezzé vált albumának újrakiadása, amit már megjelenés előtt a koncerteken meg lehet vásárolni. 

A legutóbb megjelent dal, és klip, amely a Blikken debütált a tél elején a turné hivatalos dala is lett, érdemes felkészülni.

Mindenkinek Békés, és Áldott Ünnepeket kíván a csapat, és garantálják, hogy, 27-én a Trafikban egy fergeteges koncerten mindenki letáncolhatja a karácsonyi lakoma által felkúszott felesleges kilókat!Jegyek a helyszínen vásárolhatóak!