Kezdőlap Blog Oldal 1784

Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték az EP korrupcióval gyanúsított alelnökét és társait

Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során – közölték vasárnap belga ügyészségi források.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Eva Kaili alelnöki hatáskörét. Tisztségéből való végleges eltávolításáról az uniós törvényhozó testület a jövő heti plenáris ülésen fog szavazni.

Az ügyészség pénteken közölte, hogy a hatóságok több hónapja gyanúsítanak egy öbölmenti államot az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseinek befolyásolásával. Az ügyészség szerint a vesztegetők jelentős pénzösszegekkel és értékes ajándékokkal próbálták lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját. A rendőrség az e heti razzia során mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket foglalt le.   

Eva Kaili EP-alelnök mellett őrizetbe vették élettársát, az olasz Francesco Giorgit. Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztenseként dolgozik, továbbá a Fight Impunity (Küzdelem a büntetlenség ellen) nevű, brüsszeli székhelyű civilszervezet alapítója, amely a súlyos emberi jogi jogsértések büntetlensége elleni küzdelmet támogatja.   

A Fight Impunity brüsszeli irodáját péntek reggel átkutatták a hatóságok. A szervezet elnökét, Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, valamint feleségét és lányát is letartóztatták pénteken olaszországi otthonukban. A gyanú szerint Panzeri „Marokkó és Katar érdekében politikailag befolyásolta az Európai Parlamentet”, feleségét és lányát pedig bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással gyanúsítják.    

Az ügyben érintett egy belga szocialista EP képviselő is, Marc Tarabella, akinek az otthonában szombat este házkutatást tartottak a hatóságok.  

Az L’Echo című belga napilap értesülése szerint a rendőrség egy több százezer eurót tartalmazó bőröndöt talált Eva Kaili apjánál.

Forrás : mti.hu

Pécsi győzelem Békéscsabán

0

A második helyen álló Pécs 1-0-ra győzött vasárnap Békéscsabán a labdarúgó NB II 20. fordulójában.

A pécsiek a második félidő elején Kocsis Bence szabadrúgásból szerzett találatával nyertek.   

 Eredmények:

Merkantil Bank Liga NB II, 20. forduló:
    ————————————-
Szentlőrinc-Gyirmót FC Győr 0-0
Dorogi FC-Kolorcity Kazincbarcika SC 1-2 (1-2)
Békéscsaba 1912 Előre-Pécsi MFC 0-1 (0-0)
Budafoki MTE-FC Ajka 1-2 (0-1)
Credobus Mosonmagyaróvár-Tiszakécskei LC 0-1 (0-0)
Aqvital FC Csákvár-Szombathelyi Haladás 0-2 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC-ETO FC Győr 0-2 (0-0)   

később:
HR-Rent Kozármisleny – Soroksár SC 15.00
Diósgyőri VTK-BFC Siófok 15.45
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – MTK Budapest 18.00

Forrás: mti.hu

Fotó: pmfc.hu

Babos Tímeáék diadala Dubajban

0

A csaknem másfél éves szünet után a héten visszatért Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó nyerte meg párosban a dubaji keménypályás tenisztornát. 

A kétszeres WTA-világbajnok és négyszeres Grand Slam-tornagyőztes kettős a vasárnapi döntőben magabiztosan, egy óra alatt verte a Katerina Volodko, Magdalena Frech ukrán-lengyel duót a 100 ezer dollár összdíjazású ITF-versenyen. 

Ez volt Babos és Mladenovic 12. közös trófeája, egyben az első a legalsó szintnek számító ITF-sorozatban.   

Az első helyen kiemelt magyar-francia páros előzőleg – féléves kihagyás után – tavaly Wimbledonban indult egymás oldalán.  

Eredmény, döntő:
    ——————
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Katerina Volodko, Magdalena Frech (ukrán, lengyel) 6:1, 6:3

Forrás: mti.hu

Árokba lökte az autómentőt a furgon

Személyautót szállító autómentőnek ütközött egy furgon abban a közlekedési balesetben, amely az M7-esen történt tegnap a késő esti órákban, Baracskánál.

2022.12.10. 21 óra 40 perckor egy sávon haladt a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.

Személyautót szállító autómentőnek ütközött egy furgon az M7-es autópálya 34-es kilométerszelvényénél, Baracska térségében, a Balaton felé vezető irányban. A baleset következtében a szállított személyautó az árokba borult. A váli önkormányzati tűzoltók dolgoztak a műszaki mentésen a helyszínen, ahol egy sávon haladt a forgalom az érintett útszakaszon. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/Balesetinfo

Az LMP klímabérlet bevezetését javasolja az ünnepekre

Klímabérlet bevezetését javasolja a karácsonyi és az újévi ünnepek idejére az LMP.

Gál József, a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja havi ötezer forintba kerülő, minden magyarországi tömegközlekedési eszközre érvényes klímabérlet bevezetését javasolja.     

Hozzátette, a közelgő ünnepek remek alkalmat kínálnának ennek bevezetésére, hiszen például idén augusztus 20-án egységáras retúrjeggyel lehetett utazni, ami a cégeknek 25 millió forint pluszbevételt jelentett.   

Egy felelős kormánynak az lett volna a kötelessége, hogy ilyen súlyos energiaválság idején különböző ösztönzőkkel a tömegközlekedés felé terelje az autósokat – emelte ki.    

Véleménye szerint a magyar kormány hibás azért, hogy az autózást támogatta a tömegközlekedés fejlesztése helyett, mint mondta, „ennek ittuk meg a levét az elmúlt hetekben”, amikor üzemanyaghiány alakult ki az országban.   

A legzöldebb, a legracionálisabb és a legszociálisabb döntés tehát a klímabérlet bevezetése lenne az ünnepekre, ez alternatívája lenne az autós közlekedésnek és javítaná a levegőminőséget is – emelte ki a politikus.    

Gál József úgy fogalmazott: az LMP klímabérlet-javaslatát a kormány eddig „sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta”, de ha a kormány – ahogy állítja magáról – valóban családbarát, akkor az ünnepek idejére bevezeti a klímabérletet.   

Az LMP arra kér mindenkit, aki egyetért a párt törekvéseivel, írja alá petíciójukat a klimaberlet.hu oldalon – mondta a párt szóvivője.

Forrás: mti.hu

Újabb tragédiát okozott a tűz

Háztűzben meghalt egy idős ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Keleméren vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre közleményében azt írta: egy lakóházban az ajtófélfa és a födém izzott. A tűzoltók a sűrű füsttel telítődött épületben rövid idő alatt megszüntették az izzást, parázslást. Az épületet átvizsgálva az egyik helyiségben egy idős embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

Forrás: mti.hu

Néhány jó tanács tűz esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól!

Menekülési lehetőségek:

  • Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
  • Gyakoroljuk a menekülést.
  • Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
  • Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
  • Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.

Tűzveszélyes anyagok:

  • Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
  • A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
  • Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
  • Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.

Hőtermelő készülékek:

  • Legyünk óvatosak és körültekintőek, amikor nyílt lánggal üzemelő fűtő, melegítő vagy főzőkészüléket használunk.
  • Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.
  • Ellenőriztessük rendszeresen szakemberrel a tűzveszélyes folyadékkal (olajjal) üzemelő fűtőkészüléket. A berendezéstől távol tároljuk az üzemanyagot, utántöltését csak kihűlt állapotában végezzük.
  • Fával, szénnel üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot ne pakoljunk, a kipattanó szikra felfogására fémből készült szerkezetet használjunk. A koromzsák és a tisztító ajtót állandóan tartsuk zárt állapotban. A tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot teljesen lehűtött állapotban ürítsük fémkonténerbe. A kémény használaton kívüli bekötő és tisztító nyílását nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.
  • A szilárd tüzelőanyag-üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be, és üzemeltessük.
  • Gázzal üzemelő készülékeinket évente szakemberrel ellenőriztessük.
  • A kémények ellenőrzése is szakember által évente ajánlott.
  • Tartsunk távol minden berendezési tárgyat a fűtőtesteinktől és a hozzá kapcsolódó füstelvezető csövektől.

Gyufa és a dohányzás:

  • Tűzgyújtó eszközeinket (gyufa, öngyújtó, gázgyújtó stb.) tartsuk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen.
  • Ne dohányozzunk ágyban, ha betegek vagy álmosak vagyunk. Mély, nem éghető anyagú hamutartót használjunk. A cigaretta vagy a szivarvéget eldobás előtt vízzel öblítsük le.

Elektromos készülékek:

  • Villanyszerelővel rendszeresen ellenőriztessük az elektromos készülékeinket (lakóépületben kilencévente). Túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le a hálózatról (húzzuk ki a konnektorból).
  • A kismegszakítókat, biztosítókat csak szakemberrel cseréltessünk, javíttassunk.
  • Használat előtt szemrevételezéssel ellenőrizzük az elektromos berendezéseinket, a csatlakozókat és a vezetékeket nézzük meg, nincs-e eltörve, megrepedve.
  • Ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat. Lehetőleg földelt eszközöket használjunk.
  • Elektromos fűtőkészüléket soha ne takarjunk le, ne tegyük közel bútorainkhoz, éghető anyagból készült tárgyainkhoz.
  • Ne érintsük vizes kézzel, és ne használjuk nedves környezetben elektromos berendezéseinket (kivéve a megfelelő védelemmel ellátott eszközöket).
  • Ne hagyjunk bekapcsolva elektromos készüléket, ha eltávozunk otthonról (teljesen kapcsoljuk ki a TV-t, videót stb., ne hagyjuk készenléti üzemmódban sem).

Sorstársuk lakhatására gyűjtenek a pécsi vakok

0

A Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete a napokban elindította az „Adjuk össze” adománygyűjtő kampányát. A gyűjtéssel az egyesület célja az, hogy lakhatóvá tegyék, azt a magánszemély adományozása kapcsán a tulajdonukba került komlói lakást, közösségi összefogással, segítséggel, amelyet az elmúlt időszakban ajándékba kapott az egyesület.

Az adománygyűjtés után lakhatóvá váló, felújított lakás egy látássérült család számára oldja meg a lakhatás problémáját. A család nem ingyen, de támogatott lakhatás keretein belül veheti majd használatba a lakhatóvá vált lakást.

Megpályáztatjuk a lakás támogatott lakhatásának odaítélését. Az elbírálásnál több szempontot is figyelembe veszünk. Elsőként, hogy látássérültnek mindenképpen lennie kell a családban, másodsorban, hogy az egyesület tagjainak sorából kell kikerülnie a leendő lakónak, harmadsorban, hogy anyagi helyzetéből adódóan rászorulónak számítson a lakás által lakhatásra pályázó. – tudtam meg Sziva Dánieltől, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesület munkatársától.

A pécsi egyesület köszönetképpen, az 5000 forintos adományokért cserébe most 1 órás masszázs kupont ad, amelyet az adományozást követően, a megadott e-mail címre küldenek elektronikus formában.

Minden 5000 forint, vagy annál nagyobb támogatásért kapott masszázskupon beváltható az egyesület székházában, 7623 Pécs, Móricz Zsigmond u. 8 szám alatt masszáz szolgáltatásra, ahol kiváló masszőr szakember kényezteti egy órán át az adományozót.

Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy egy nagyon jó masszőr kényeztessen téged, vagy akár egy szerettedet!

Itt a karácsony! Nem csak segítesz, és támogatsz egy jó ügyet, de egy kiváló ajándékhoz is hozzájuthatsz!

Adományozni, és még többet megtudni a projektről itt lehet: adománygyűjtő oldal

A Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete 2005. október 20. óta működik önálló civil szervezetként, átvéve a korábbi Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Baranya Megyei Szervezetének feladatait. Taglétszámuk jelenleg 700 fő. Az egyesületet 5 tagú elnökség irányítja. Feladataink közé tartozik a megyében élő látássérültek érdekképviselete, amely tevékenység felöleli sorstársaik felnőtt-képzését, munkához juttatását, szociális ügyeik intézését, és a látássérültek számára kulturális, illetve szabadidős programok szervezését. Működési költségeik jelentős részét költségvetési támogatás képezi, melyet saját bevételeinkkel igyekeznek kiegészíteni, beleértve a különböző gazdálkodó szervezetektől kapott támogatásokat is. Sajnos a rendelkezésükre álló anyagi források meglehetősen szűkösek, és nagyon sok esetben ez már célkitűzéseik megvalósítását is gátolja.

AVakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete oldala itt érhető el: http://www.pecsivakok.hu/pmain/main.php

Magyar párbajtőr arany- és bronzérem Vancouverben

0

Siklósi Gergely arany-, Kun Anna pedig bronzérmet nyert a párbajtőrözők kanadai világkupa-versenyén Vancouverben.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi a fegyvernemben szokatlan fölénnyel győzött. Dancsházy-Nagy Tamás válogatott edző honvédos tanítványa az egyik legszorosabb asszóját a döntőben vívta a franciák világklasszisa, Yannick Borel ellen, de ez az párharc is 15-12-vel zárult.

A 64-es táblán a német Marco Brinkmannt, a dél-koreai Kim Dzse Vont 15-11-re, a kazah Dmitrij Alekszanyint 15-10-re, az ukrán Volodimir Sztankevicset 15-11-re verte, majd az elődöntőben a kínai Lan Ming Haót 15-10-re győzte le, végül az egyéniben és csapatban világ-, illetve Európa-bajnok, a francia válogatottal 2016-ban olimpiai aranyérmes Borellnél is jobbnak bizonyult három tussal.     

Kuna Anna – Plásztán Attila tatai tanítványa -, aki a hunfencing.hu megfogalmazása szerint a fegyvernemében kivételesen különlegesen szállítja sorra egymás után a kimagasló eredményeket, az elődöntőig menetelt úgy, hogy a negyeddöntőben 10-14-ről fordítva nyert a francia Lauren Rembi ellen. A főtábla első fordulójában 15-7-re verte a georgiai Arina Kornyejevát, majd 15-12-re az amerikai Catherine Nixont, 15-9-re az ukrán Vlada Harkovát, ezután következett Rembi elleni asszója, végül 15-11-re kikapott a későbbi győztes olasz Giulia Rizzitől.   

Koch Máté és Muhari Eszter a nyolcaddöntőig jutott, Büki Lili a 64 között búcsúzott.

Forrás: mti.hu

Sok munkát ad a szeles időjárás a tűzoltóknak

A tegnap óta megváltozott időjárási helyzet miatt megnőtt a tűzoltói beavatkozások száma hazánkban. Az eső is károkat okozott több helyen.

Baranya megyében sem volt jobb a helyzet; Pécsett, a Magyarürögi út elején, illetve Villánykövesden, a Villányi út mentén szintén az útra kidőlt fák akadályozzák a továbbhaladást.

Ma reggel hat órakor közel húsz helyre várták a tűzoltók segítségét országszerte a szeles időjárás miatt útra dőlt fák eltávolítása, vagy éppen a nagy mennyiségben lehullott csapadék okozta károk miatt.

 A Zala megyei Inke település végén, a 61-es főút 169-es kilométerszelvényénél fa dőlt az útra, amely félpályán elzárja a közlekedést.

Pest megyében Pilisvörösvárra, a Bécsi útra, valamint Versegre, a Kökényesi utcához várják kidőlt fák miatt a tűzoltók segítségét. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bodrogolasziban a 37-es főúton dőlt egy fa egy gépkocsira, amelynek kitört a szélvédője az eset miatt. Hajdú-Bihar megyében a csapadék okozott károkat. A hajdúböszörményi Kolozsvár utcában megtelt vízzel az árok, szivattyúval távolítják el a városi hivatásos tűzoltók a vízmennyiséget. Debrecenben, a Lőtér utcában egy lakóház pincéjében másfél méter magasan áll a víz, a tűzoltók segítségét kérték eltávolításához. Az egységek folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán, amint befejezték a munkálatokat, indulnak a következő helyszínre.

Elsőfokú riasztást adott ki az erős szél veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.

Meteorológiai riasztás! Az érintett területeken a széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát is.

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki az erős szél veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát is. A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hivatkozáson elérhető, folyamatosan frissülő térképen követhetik nyomon. Amennyiben az OMSZ visszavonja az ország területéről az elsőfokú riasztást, vagy másodfokú riasztást ad ki, arról újabb közleményben számolunk be. Az újabb területeket érintő elsőfokú riasztásokról addig a lenti hivatkozáson elérhető térképről tájékozódhatnak.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotónk illusztráció!

Halálos tragédiákat követelt az éjszaka

Tegnap a késő esti órákban két olyan tragikus közlekedési baleset is történt, ami mindkét esetben halálos áldozatot követelt. Az egyik közlekedési balesetben egy gyalogost ütöttek el személygépkocsival.

Az elsődleges adatok szerint 2022. december 10-én 20 óra 50 perckor, az 1-es számú főút, 152-es kilométerszelvényében, Kimle külterületén eddig tisztázatlan körülmények között egy gyalogost gázolt el egy személygépkocsi. A gyalogos férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A másik halálos közlekedési balesetnél pedig a személygépkocsit vezető 71 éves férfi vesztette az életét.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. december 10-én 21 óra 50 perc körül az 5203-as számú úton – Izsák térségében – egy 71 éves férfi az autójával lesodródott az útról és egy fának ütközött. A sofőr a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen az életét vesztette. 

Fotónk illusztráció!

Forrás: police.hu

Fotó forrása: Facebook/112 Emergency Press Hírügynökség