Világnapok sorában december 4-ét a bányászok napjaként tartják nyilván, ezen a napon ünneplik védőszentjük, Szent Borbála napját.
Szent Borbála nem csak a bányászok, de a kohászok, a tüzérek, az építészek, a tűzszerészek, a harangöntők védőszentje is. A 306 körül élt keresztény vértanú nagy megbecsülésnek örvend Baranya megyében. Szűkebb régiónkban egykor igencsak virágzott a bányászat, amelynek csekély nyomait ma már egyre kevesebb helyen lelhetjük fel.
Szent Borbála napja elődeink idejében egyben asszonyi dologtiltó nap is volt. A kályhába, kemencébe a tüzet Borbála-napkor csakis férfiak rakhatták meg. Ezen napon a lányoknak, asszonyoknak nem volt szabad fonni, nem nyúlhattak a rokkához, mert Borbála ilyenkor bedobja az ablakon az orsót, a fonál kóccá válik, és a marhák lábára tekeredik, azok pedig megsántulnak. Márpedig ez nagy veszteséget jelentett őseink gazdaságában.
Söpörni sem volt szabad, mert akkor a hölgyek elsöpörték az egész család szerencséjét. Őseink úgy tartották, hogy az egész téli ünnepkörben, természetesen Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató. Így aztán megtörtént, hogy a szomszédba átszaladó nőt söprűvel, sütőlapáttal űzték el a ház környékéről. Ahhoz, hogy a boszorkányok rontását elkerüljük ezen a napon nem szabad ruhadarabot kint hagyni. Borbála-napon tilos az ajándékozás, de még a kölcsönzés is elviszi a szerencsét a háztól. A varrás tilalma minden tájegységben egyaránt ismert volt ezen a napon, mert akárcsak Lucakor, a varrással bevarrják a tyúkok fenekét, és nem tudnak tojni.
Borbála-napra ősanyáink a sok tilalom miatt igyekeztek felkészülni, és csak szétszedő, bontó jellegű munkát végeztek. Ezen a napon elővették a tollfosztást, babfejtést, diótörést, karácsonyi készülődést.
A Borbála-napon a férfiak, hogy besegítsenek lányaiknak, asszonyaiknak hát elindultak szomszédolni, mert őket viszont le kellett ültetni, hogy majd a kotlós is nyugodtan üljön a tojásokon. A tyúkokkal többfelé is igyekeztek mindenféle mágikus cselekményeket végezni, többek közt forgácsot szórtak közéjük, meghajszolták azokat, hogy egész télen tojni tudjanak. Egyes tájakon a házak 13 sarkáról vakolatot, meszet kellett vakarni Borbála napjának estéjén. Másnap aztán a vakolatot a tyúkokkal kellett megetetni, hogy sok tojást tojjanak a gazdáiknak.
Az eladósorban lévő lányok faágat vittek a házba, hogy szerelmi jóslatként megtudják számíthatnak-e férjhezmenetelre a közeljövőben. A Borbála-napkor bevitt és karácsonyig virágba boruló faágról úgy tartották, hogy a kihajtott rügyek száma megmutatja a jövő évi jó termés gazdagságát, illetve szegénységét. Mivel a zöld ág az élet jelképe, ezért ősi szimbóluma mellett vallásos tartalmat is hordoz, mert az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.
A téli unalmas időszak perceinek elűzésére más szerelmi jóslatot is kieszeltek elődeink. Például azt, hogy a lányok András napján az eresz aljába dugjanak almát, hogy az Borbála napján a másik felére fordítsák, s magukkal vigyék karácsonykor az éjféli misére. A misén aztán várják, ki szólítja meg őket először, mert annak a családjából kap a megszólított lány férjet. Szent Borbála, a tizennégy segítőszent egyike, a középkor egyik legismertebb szentje és vértanúja Nikomédiában élt a IV. században.
Fotó: wikimedia.org
