Kezdőlap Blog Oldal 1799

Izgalmas emberek Pécsről: Almássy Krisztián a fogorvostanhallgató művész

Úgy gondolom, az életem két fő szálból tevődik össze, az orvoslásból és a művészetből. Mindkettő igen meghatározó szerepet tölt be benne. Jelenleg végzős fogorvostanhallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetemen.  

Önportré (2020) Digitális print

Sokan nem értik, miért választottam az orvoslást, miután megtudják, hogy „művész” vénával rendelkezem. Számomra az alkotás egy terápiás célként funkcionál, egyfajta kikapcsolódás, egy olyan szoba az agyamban, ahová belépbe megszűnik minden, és csak önmagam lehetek.

Műveimben sokszor merítek az emberi test látványából, az anatómiából, szervekből. Ezen keresztül reflektálva a test törékeny szépségébe nyújtok bepillantást. Szeretném sejt szintig bontva, megfogalmazni azt a részét az „én”-nek, melyet már az orvostudományban nem tudnak megmagyarázni. Boncasztalra vinni a létkérdéseinket. Késként lefejteni róluk a felületes világ bőrét, s majd az üresen maradt érzéseket prezentálni.

Generációs trauma (2022) akril, vászon, 100×100

De nem álmokat festek, hanem a lét kőkemény valóságát szeretném megmutatni az embereknek.

Erre épül a hitvallásom is, mint a mindennapi ember a „modern múzsa” útja, ezen képekben mindenki megtalálhatja a saját életének kérdéseit és egy lépéssel közelebb kerülhet magához. Művészetem fontos csírája, hogy hidakat kell teremtenünk egymás között, és nem falakat. Talán így építek hidakat az orvoslás és a művészet között. Két fantasztikus világot, melyet legtöbb ember számára áhítat és misztikum fed, ezen diszciplínák találkozása nem csak pszichoedukatív szempontból fontos, hanem segíthet saját szervezetünk újfajta megismerésében.

A festményeken kívül még verseket is szoktam írni, újabban beleszerettem a japán haiku versek írásába. Ezek szigorú szótagszámot követő versek, melyek képesek történeteket mesélni, mindössze három sorba szűkítve.

Bontom a csendet,

hetvenhét darabra tört

csont a légnyomás.

Felrepedő este

mint a pleurám serceg.

Még levegőt.

Atmoszféráink

húznak jobbra és balra.

Zuhanó magas.

Sebeket hímez

a nyár, matracöltéssel

hurkoltak át-hát.      – Almássy Krisztián

Szakmai téren folyamatosan törekszem a készségeim fejlesztésére, ámbár rajzolni vagy festeni soha nem tanítottak, így mondhatom autodidakta módon fejlesztem magam. A gimnáziumi rajztanárom, Lengyel Zsüliett festőművész szavaival élve: „Amikor először hetedikes korodban megláttalak festeni, nem hittem el, hogy mit látok, azután pláne megzavarodtam, mikor megtudtam, hogy fogorvos szeretnél lenni„ . De mondhatom, hogy nagyon sokat tanultam Zsüliettől az évek alatt és ma már nem tanárként van jelen az életemben, hanem mint barát és festőtárs.

Lassan már öt éve, hogy Pécsett élek, a Covid és a országos social distancing az utóbbi két évben kellően meghatározta és megváltoztatta a mindennapi életünk. Volt részem inspirálódni ez idő alatt a kórházi önkéntességben, és végig kísérnem a történéseket, a „színfalak” mögött is.

2015 óta három egyéni és számos csoportos kiállításon és kollaborációban volt részem. Dolgoztam már a Magyar Elektrografikai Társasággal és már pár éve a Kapos ART művészeti egyesület tagjaival rendszeresen dolgozom nyári művésztelepeken.

Remélem, sikerül megtartanom a két világ között az átjárót és az egyensúlyt, és sosem kell választanom közülük.

665 millió forintnyi EU-s támogatást nyert el Villány

Összesen 665 millió forint Európai uniós támogatást kapott Villány két pályázati igénye után. 

A település az ipari park kialakítását, fejlesztését közel 565, a csapadékvíz-problémák rendezését pedig 100 millió forintból valósíthatja meg a TOP Plusz program támogatásából.

(siklosihirek.hu)

Akár már havazhat is a Mecsekben

Hideg lesz a hajnal, általában a minimumok 1 és 3 fok között alakulnak. Ismétlődő jelleggel érkezik csapadék, mely az eső mellett sík terepen is havaseső lehet átmenetileg. A Mecsek magasabb pontjain akár hó is eshet, de megmaradó hóra nincs kilátás. A csapadékos idő egész nap kitart, de lehetnek szünetek. A szél mérsékelt marad.

Délután kezdetben még csapadékos időnk lesz, majd 14 órától észak felé elhagyja térségünket a mediterrán ciklon, eláll az eső. Marad a borús időjárás. A hőmérséklet maximuma mindenütt 5 fok alatt marad. A keleti szél mérsékelt lesz. Estére a felhők mellé megérkezik a pára, csökken a látótávolság. A hőmérséklet marad 3 fok körül. – írja a Meteo Mecsek.

Halálos baleset történt az 53-ason

0

Az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 1-jén 19 óra 5 perc körül Kiskőrös közelében, az 53-as számú főút 31-es kilométerénél egy autó az előtte haladó traktor előzésébe kezdett, mely során frontálisan összeütközött egy szemből érkező tehergépjárműnek. A személyautó az árokba borult, a sofőr a helyszínen életét vesztette.​

Az érintett útszakaszon a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben.  

Kérjük, kellő figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek!

Kinevezték Baranya megye rendőrfőkapitányát

0

Dr. Szijártó István rendőr ezredes ünnepélyes állománygyűlésen vette át a kinevezési okmányát.

Magyarország belügyminisztere, dr. Pintér Sándor 2022. december 1-jei hatállyal – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – kinevezte dr. Szijártó István rendőr ezredest a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A belügyminiszter által aláírt kinevező okmányt dr. Töreki Sándor rendőr vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes 2022. december 1-jén ünnepélyes állománygyűlés keretében adta át Baranya megye rendőrfőkapitányának.

Újabb harminc pedagógust fenyegettek meg kirúgással, tizennégy közölük ugyanabban az iskolában tanít

0

Az iskolaigazgatók csütörtökön a tankerületek kérésére 30 tanárt figyelmeztettek levélben, ebből 14 fő a 8. kerületi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozik. Az intézmény 2022-ben is az ország egyik legjobb iskolája címet kapta meg, reggel a tanárai és diákjai tüntetést tartottak az iskola épülete előtt. A figyelmeztető levelét több fazekasos tanár is közzétette Facebookon, ebben azt írja az igazgató, hogy „ön több alkalommal jogosulatlanul nem vette fel a munkát”, és arra figyelmezteti, hogy ha újra megtagadja a munka felvételét, akkor rendkívüli felmentéssel elbocsáthatják. – írja a 444.

Szerdán a tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusát rúgták ki ilyen módon. Ezzel együtt országszerte szinte minden iskolában súlyos tanárhiány van, miközben a pedagógusok bérét továbbra sem rendezte a kormány.

Ismét Kiss Norbert lett az év magyar autóversenyzője

0

2020 után újra Kiss Norbert lett az év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított TOP50 rangsor alapján, miután negyedszer is megnyerte a Kamion Európa-bajnokságot (ETRC).

A Révész Racing versenyzője megvédte kontinensbajnoki címét, így 2014, 2015 és 2021 után negyedszer lett Európa-bajnok. A 37 éves szombathelyi pilóta már az utolsó előtti versenyhétvégén bebiztosította a címvédést, amivel a szakági örökranglista második helyére lépett.

Kiss Norbert a kiemelkedő eredményének köszönhetően az idén immáron nyolcadik alkalommal megjelenő Autósport évkönyvben található 50 legjobb magyar versenyző listájának élére ugrott, melyet ezúttal is az Autósport és Formula Magazin szerkesztői készítettek el szakértők bevonásával.

Természetesen a hagyományokhoz hűen a Formula–1 rajongóinak is kedvez a magazin, ugyanis immáron tizedik alkalommal jelenik meg külön kötetként a Száguldás és Cirkusz, az F1 évösszefoglalója. A népszerű kiadvány a 2021-es szezonzárástól kezdve az idei bajnoksággal bezárólag végigkíséri, hogy mi is történt a száguldó cirkusz berkein belül.

A kötetben a rengeteg statisztika, érdekesség és a futamok beszámolói mellett izgalmas háttéranyagokat, és a nemzetközi sajtó által összeállított, a szezon legjobbjait rangsoroló toplistát is találunk, de arról is szó esik, hogy mi várható az F1 2023-as szezonjában.

A szerkesztőség utazó riportere, a Magyarországról egyedülálló módon szinte minden F1-es versenyhétvégét a helyszínről tudósító Mészáros Sándor beszámolói alapján bepillantást nyerhetünk a futamok hangulatába, a bokszutcai pletykák rejtelmeibe, és a háttérben zajló folyamatok összefüggéseibe.

A kötet köszöntőjét a kétszeres világbajnok Max Verstappen, előszavát pedig a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner írta.

Az Autósport évkönyv, amelynek előszavát és köszöntőjét Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke, illetve a kilencszeres Le Mans-győztes Tom Kristensen írta, több mint 50 nemzetközi és hazai széria 2022-es szezonját mutatja be.

„Idén is fontos célunk volt, hogy a legnépszerűbb sorozatok mellett, mint például az F1, a MotoGP WRC, a WTCR vagy az IndyCar, olyan kevésbé ismert, ámde nagyon színvonalas szériákról is beszámoljunk, mint például az észak-amerikai sportautó-bajnokság, vagy épp az újonnan indult tereprali-világbajnokság” – mondta Dr. Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv társszerkesztője.

Az idei toplista második helyére a Rali Európa-bajnokságon tempósan autózó, jó részeredményeket elérő Csomós Miklós (egyben a közönségdíj nyertese), a harmadikra pedig a Túraautó-világkupa (WTCR) összetett negyedik helyére felérő és az Elektromos túraautó-világkupán (ETCR) bemutatkozó Michelisz Norbert ért fel.

A szerkesztők emellett az év legjobb magyar hölgyversenyzőjét, juniorversenyzőjét és csapatát is megválasztották, de helyet kapnak a könyvben a legnépszerűbb versenyzők és természetesen a nemzetközi mezőny legjobbjai is.

A két kiadvány már megrendelhető a Formula.hu webshopjában, december 1-jétől pedig megvásárolható a könyvesboltokban.

Forrás: Just Creative

Újabb park szépül meg: megkezdődött a Melinda park felújítása

0

Megkezdték a BIOKOM NKft. munkatársai a Melinda-park felújítását. A közkedvelt kertvárosi szabadidőparkban a Pintér János Parkmegújítási Program keretében egyebek között növelik a zöldfelületek nagyságát, felújítják a játszóteret és egy mini ökoparkot is kialakítanak.

– A Melinda park általános állapota jelentősen leromlott az elmúlt években, mert az üzemeltetést végző civil szervezet nem látta el megfelelően a park karbantartását. Még tavaly döntött a közgyűlés arról, hogy újra a pécsi önkormányzat veszi kezelésébe a területet, így megnyílt a lehetősége annak, hogy a BIOKOM elvégezze a szükséges felújítási munkálatokat. Biztos vagyok benne, hogy a képviselői keretemből is támogatott parkmegújítás eredményeként a korábbinál is vonzóbb lesz a megszépült terület, és nemcsak a közeli tömbök lakói, hanem valamennyi pécsi kikapcsolódását szolgálja majd – fogalmazta meg Fürj Csaba, a terület önkormányzati képviselője.

A munkálatok december 1-jén kezdődtek meg. Elsőként elbontják a leromlott állapotú, funkciójukat vesztett burkolatokat, amelyek helyét parkosítani fogják. Bizonyos helyeken az aszfaltburkolatot díszkőre cserélik, és lesznek olyan járdaszakaszok is, amelyek új aszfaltburkolatot kapnak. Összesen mintegy 5000 négyzetméternyi területen lesz füvesítés, emellett 30 fát ültetnek, és 250 négyzetméteren vegyes cserje és virágágyi felületeket alakítanak ki, miközben az inváziós gyomfákat és az elvadult bozótokat eltávolítják.

– Megújul a parkban található játszótér is, ahol a jelenlegi, már nem szabványos, cserére szoruló játékelemeket elbontjuk és a helyére egy kombinált játékot építünk be, a gyerekek nagyobb biztonsága érdekében ütéscsillapító felülettel. Emellett új attrakció lesz egy csúszó-kötélpálya létrehozása. Az épület déli oldalán lévő asztal-pad garnitúrákat felújítjuk. A park nyugati felén asztal-pad garnitúrákkal bővített tűzrakóhelyeket hozunk létre, mellette pedig egy kis focipályát is kialakítunk 2 kapuval, aminek köszönhetően egy új természetközeli közösségi tér jön létre a parkon belül. A park dél-nyugati részén létrehozunk egy mini ökoparkot, információs táblákkal ellátott tanösvénnyel és rovarhotellel – foglalta össze Meixner Barna, a BIOKOM Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.  

A munkálatok várhatóan 2023 tavaszán fejeződnek be.

Egyre több BKK autómata válik készpénzmentessé

0

A kényelmesebb és gyorsabb vásárlás érdekében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletautomata-hálózatának 25 automatája decembertől készpénzmentessé válik – közölte a BKK csütörtökön az MTI-vel.

    Hozzátették: a BKK december 1-jétől a 315 automatából álló rendszer 25 készülékét teszi készpénzmentessé, kizárólag olyan helyszíneken, ahol egyébként több gép is elérhető. A készpénzes fizetés lehetősége így nem szűnik meg, az továbbra is elérhető lesz minden jelenlegi értékesítő ponton.

    A készpénzmentessé alakított automaták megjelenése is megváltozik: letakarják a készülékek készpénzt elfogadó és kiadó nyílásait, illetve egy matrica is figyelmezteti majd az ügyfeleket a vásárlási módokra.

    A BKK megjegyezte: a készpénzmentességnek köszönhetően javul az automaták üzembiztonsága, a hálózat üzemeltetése még kiszámíthatóbb lesz, és nőhet az automaták élettartama is, összességében tehát gazdaságosabb lesz az automatahálózat fenntartása.

    A BKK felhívta a figyelmet arra is, a 2020-ban kezdődött pandémia óta világszerte növekszik a bankkártyás fizetések száma, idén Budapesten a BKK-automatás vásárlásokon belül a bankkártyás tranzakciók aránya 60 százalék fölé emelkedett, holott ez 2019-ben még 50 százalék alatt volt. A bankkártyás automatás-vásárlások összértéke is folyamatosan nő, idén az értékesítésen belül ez már 74 százalék felett van. Közölték azt is, az ügyfelek körében egyre népszerűbbek a digitális termékek, a közösségi közlekedést használók 2022. októberében már minden ötödik BKK havi bérletet digitális formában vásároltak meg.

    Emlékeztettek rá, a társaság 2022 elején elindította a BudapestGO applikációt, amelyben mára több millió jegyet és bérletet vásároltak a felhasználók, és korábban megújult a MOL Bubi applikációja is, aminek köszönhetően ma már minden közbringával kapcsolatos ügyet pillanatok alatt el lehet intézni az alkalmazásban, nincs szükség személyes ügyintézésre. A BKK jelezte: jövő év elején pedig digitális fejlesztés tesztelésébe kezdenek, amelyben a fővárosban közlekedők előzetes regisztráció nélkül, bankkártyájuk, okostelefonjuk, vagy okosórájuk segítségével használhatják majd a 100E repülőtéri járatot.

Pankotai Lili: „Kiküldött az osztályfőnököm óráról, majd közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra”

0

iskolát vált Pankotai Lili, az október 23-i tanártüntetésen slam poetry-beszédével ismertté vált diáklány. A fellépése után iskolája, a a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium szinte azonnal elhatárolódott a lánytól, mondván: az előadás tartalma és narratívája „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” volt. A kormányoldalon sokan támadták a diákot, akinek szövege számos trágár elemet is tartalmazott. Végül Lili maga döntött úgy, hogy másik iskolában folytatja tanulmányait.

A Szabad Európának most elárulta, hogy Budapesten fog tanulni, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lesz.„Én döntöttem a távozásomról, nem rúgtak ki. A döntésemet nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek és a nyomás, amit annak a célnak az eléréséért tettek rám, hogy önszántamból hagyjam el az iskolát. Én nyilvánvalóvá tettem az igazgatóságnak az első megbeszélésen, hogy ugyanúgy és ugyanitt szeretném folytatni a tanulmányaim. Sajnos ez a későbbiekben sem sikerült, így kénytelen voltam távozni”- mondta.

 Mint mondta, fontos volt számára, hogy egy olyan gimnáziumban tanulhasson tovább, ahol nyugodt, befogadó körülmények között tud felkészülni az érettségire. Ez ugyanis a korábbi iskolájában már nem volt meg.„Értek atrocitások, végül ezek miatt is döntöttem a távozásom mellett. Volt, hogy kiküldött az osztályfőnököm óráról, ezután közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra, így beszéljék meg velem, hogy én ne menjek, különben az osztályt sem viszi el. Végül lefújták a kirándulást, mindenkinek visszaadták a pénzt, és a második félévre tették át az időpontot. Megkérdeztem ,hogy akkor mehetek-e majd én is, erre az volt a válasz, hogy igen, ha még ide fogok járni akkor. A szalagavatóval kapcsolatban is ilyen és hasonló kijelentések voltak. Így célba ért az üzenet, hogy nem szívesen látnak itt. Az érzelmi sakkban tartás, megfélemlítés minden részét átjártam abban a három hétben, amit a beszédemet követően még eltöltöttem a Nagy Lajosban”

– mesélte.

Elmondása szerint számított rá, hogy a sokat kritizált beszéde után nem akarják, hogy abba az iskolába járjon, és szerinte ezt nyilvánvalóvá is tették számára.„Az igazgató az engem tanító tanárokat nyilatkoztatta, és elmondása szerint egy tanár kivételével azt mondták, hogy nem tudnának velem együtt dolgozni a továbbiakban. Ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy el kell hagynom az iskolát, mert esélyem sincs az egyenlő bánásmódra. Véleményem szerint már csak egy utolsó gyomrost akartak rám mérni ezzel, és azzal, ahogyan ezt közölték.

Elsősorban pszichológiai hadviselést folytattak ellenem. Bűntudatkeltés folyt az iskolát érő támadások miatt, a kormányzati propagandamédiában elhangzott ocsmányságokból következő presztízsveszteség miatt, a pedagógusok frusztráltsága miatt stb. Amint bezártunk egy kaput, például felhívtam a figyelmet, hogy a sajtó viselkedéséért a sajtó a felelős, és nem én, akkor nyitottak egy másikat, amivel bűntudatot próbáltak kelteni. Az lett az érzésem, hogy a cél elkezdte szentesíteni az eszközt. Úgy nézett ki a dolog, hogy nem akarnak mártírt csinálni belőlem a direkt úton való eltávolításommal, hanem addig maradok, amíg bírom, de arról meg gondoskodnak, hogy ez ne tartson sokáig.”

Hozzátette, hogy rengeteg diáktársa állt ki mellette, sőt tanárok is, pedig az ő helyzetük sokkal nehezebb volt ebben a szituációban. A lányt elszomorította, hogy érezte tanáraiban és iskolatársaiban a félelmet, azt, hogy csak négyszemközt merték elmondani a véleményüket vagy a kiállásukat mellette. Szerinte látni lehetett rajtuk, hogy félnek attól, hogy hasonló következmények várnak rájuk.

Lili arról is beszélt, hogy a beszéde után rengeteg felkérést kapott, „pár ajtó becsukódott, de rengeteg másik kinyílt”, így a továbbtanulási szándékai is valószínűleg más irányt fognak venni.„Volt, hogy felmerült bennem, hogy rossz hatással lesz a tanulmányaimra, ami történt, de az első hét az új iskolában abszolút megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és megfelelően fel fogok tudni készülni mindenre”

– mondta.

Azt is leszögezte, hogy nem képvisel semmilyen pártot, nem is szeretne sehová belépni, és a közeljövőben sem tervez senkit képviselni ilyen módon.