Úgy gondolom, az életem két fő szálból tevődik össze, az orvoslásból és a művészetből. Mindkettő igen meghatározó szerepet tölt be benne. Jelenleg végzős fogorvostanhallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetemen.
Sokan nem értik, miért választottam az orvoslást, miután megtudják, hogy „művész” vénával rendelkezem. Számomra az alkotás egy terápiás célként funkcionál, egyfajta kikapcsolódás, egy olyan szoba az agyamban, ahová belépbe megszűnik minden, és csak önmagam lehetek.
Műveimben sokszor merítek az emberi test látványából, az anatómiából, szervekből. Ezen keresztül reflektálva a test törékeny szépségébe nyújtok bepillantást. Szeretném sejt szintig bontva, megfogalmazni azt a részét az „én”-nek, melyet már az orvostudományban nem tudnak megmagyarázni. Boncasztalra vinni a létkérdéseinket. Késként lefejteni róluk a felületes világ bőrét, s majd az üresen maradt érzéseket prezentálni.
De nem álmokat festek, hanem a lét kőkemény valóságát szeretném megmutatni az embereknek.
Erre épül a hitvallásom is, mint a mindennapi ember a „modern múzsa” útja, ezen képekben mindenki megtalálhatja a saját életének kérdéseit és egy lépéssel közelebb kerülhet magához. Művészetem fontos csírája, hogy hidakat kell teremtenünk egymás között, és nem falakat. Talán így építek hidakat az orvoslás és a művészet között. Két fantasztikus világot, melyet legtöbb ember számára áhítat és misztikum fed, ezen diszciplínák találkozása nem csak pszichoedukatív szempontból fontos, hanem segíthet saját szervezetünk újfajta megismerésében.
A festményeken kívül még verseket is szoktam írni, újabban beleszerettem a japán haiku versek írásába. Ezek szigorú szótagszámot követő versek, melyek képesek történeteket mesélni, mindössze három sorba szűkítve.
Bontom a csendet,
hetvenhét darabra tört
csont a légnyomás.
Felrepedő este
mint a pleurám serceg.
Még levegőt.
Atmoszféráink
húznak jobbra és balra.
Zuhanó magas.
Sebeket hímez
a nyár, matracöltéssel
hurkoltak át-hát. – Almássy Krisztián
Szakmai téren folyamatosan törekszem a készségeim fejlesztésére, ámbár rajzolni vagy festeni soha nem tanítottak, így mondhatom autodidakta módon fejlesztem magam. A gimnáziumi rajztanárom, Lengyel Zsüliett festőművész szavaival élve: „Amikor először hetedikes korodban megláttalak festeni, nem hittem el, hogy mit látok, azután pláne megzavarodtam, mikor megtudtam, hogy fogorvos szeretnél lenni„ . De mondhatom, hogy nagyon sokat tanultam Zsüliettől az évek alatt és ma már nem tanárként van jelen az életemben, hanem mint barát és festőtárs.
Lassan már öt éve, hogy Pécsett élek, a Covid és a országos social distancing az utóbbi két évben kellően meghatározta és megváltoztatta a mindennapi életünk. Volt részem inspirálódni ez idő alatt a kórházi önkéntességben, és végig kísérnem a történéseket, a „színfalak” mögött is.
2015 óta három egyéni és számos csoportos kiállításon és kollaborációban volt részem. Dolgoztam már a Magyar Elektrografikai Társasággal és már pár éve a Kapos ART művészeti egyesület tagjaival rendszeresen dolgozom nyári művésztelepeken.
Remélem, sikerül megtartanom a két világ között az átjárót és az egyensúlyt, és sosem kell választanom közülük.
