Kezdőlap Blog Oldal 1809

Jogerősen tíz év börtönre ítéltek egy újszülöttje halálát okozó nőt Pécsen

0

Emberölés miatt jogerősen tíz év börtönbüntetést szabott ki jogerősen a Pécsi Ítélőtábla pénteken arra a nagykanizsai nőre, aki otthonában megszülte, majd ellátatlanul hagyta újszülött gyermekét; a csecsemő emiatt később meghalt – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

A táblabíróság közleménye szerint a nő 2019-ben, a bűncselekmény elkövetésének évében ismerkedett meg egy férfival, akitől teherbe esett. Kapcsolatát és később állapotát családja előtt nem vállalta fel, utóbbiban segítette, hogy a terhesség külső jegyei nem mutatkoztak rajta hangsúlyosan.
A nő orvosnál, védőnőnél nem járt, terhesgondozáson nem vett részt, s a terhességről ugyan az apát értesítette, ő kételkedett a nő állításában.

A nőnél 2020 májusában indult meg a szülés: egyedül volt otthon, az udvaron, álló helyzetben hozta világra gyermekét, aki a földre esett. A csecsemőt ezután egy ruhába csavarta és az udvaron lévő garázsba dobta, majd bement a házba tisztálkodni.
Később visszament a garázsba, a még életben lévő gyermeket bevitte a házba és az ágyra fektetve teljesen betakarta, ezt követően vele nem foglalkozott, őt nem látta el és a szülésről senkit nem értesített.
Az újszülöttet a vádlott édesanyja az este folyamán találta meg, és azonnal kórházba vitette, azonban a gyermek a következő napon elhunyt. Az eljárás során megállapították, hogy a gyermek nem halt volna meg, ha kórházban született volna meg, vagy őt a szülést követő ellátták volna.

Az elsőfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntette miatt 10 év börtönre ítélte februárban. A pénteken meghozott határozatában a vádlott és védője fellebbezése miatt másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

Frontális karambol a 65-ösön

A Gonozdi tavaknál frontálisan ütközött két autó, majd egy harmadik is nekik ütközött.

Sérüléses baleset történt a 65-ös főúton, Tamási térségében, a Gonozdi tavak mellett. Két autó frontálisan ütközött, majd egy harmadik próbálta ugyan az ütközést elkerülni, de mindkettőnek érintőlegesen nekiütközött. Az utat teljes szélességében lezárták, kerülni a 61-es 651-es úton lehetett. Az első ütközésben érintett mindkét jármű vezetője megsérült, őket kórházba szállították. A helyszíni intézkedések még tartanak, de 11 óra 15 perctől a forgalom félpályán megindult.képkép

A rendőrség kéri az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal közelítsék meg az érintett szakaszt!

A kormány megemeli a hittantanárok bérét

Kiegészítő támogatást nyújt a kormány az egyházaknak, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. A rendelet szerint ez havonta fejenként 61 ezer forint támogatást jelent az állam részéről. Maga a béremelés januárban lép hatályba, szerepel is a költségvetési törvényben, vette észre a 444.

A törvény szerint a támogatás az állami és egyházi iskolákban tanító hit-és erkölcstantanárokra, illetve hittantanárokra is vonatkozik. Más tantárgyakat tanító pedagógusok béremeléséről egyelőre nem érkezett hír.

Gyenge Dániel: Orbán sálja, a hazug szemfényvesztés szimbóluma

0

Közszájon forog egy olyan népszerű, pajzán mondás, hogy „kis bohóc is tud nagy cirkuszt csinálni”. A Nagy-Magyarországos sál körüli botrány tökéletesen leírható ezzel a mondással. A kis bohóc Magyarország, a cirkusz pedig az a nemzetközivé dagadt hisztéria aminek alanya egy jelentéktelen, szerencsétlen sál volt, egy szimbólummal amely a történelmi Magyarországot, a Magyar Királyságot ábrázolta. A volt kisantant szomszédos államok pedig nem mulasztották el azt, hogy reagáljanak, Orbán Viktorról feltételezve hogy a sállal üzenni akart, mégpedig azt hogy területi követelései lennének a szomszédokkal szemben, vagy határrevízióban gondolkodik. Voltak persze olyan vezetők, mint a horvát elnök, vagy a szlovák miniszterelnök akik legyintve, vagy egy jópofa tréfával tettek pontot az ügy végére, szokás szerint a közvéleményt formáló tömegmédián is végigfutott a hír, mintha ennek az egésznek bármilyen jelentősége lenne.

Orbán Viktort feltételezhetően egyáltalán nem foglalkoztathatja a revízió gondolata, kétlem hogy hinne abban, hogy előbb-utóbb az elcsatolt területeink újra az anyaország részei lesznek. Egy olyan illiberális autokrata vezetőről beszélünk, akinek a külkapcsolatait nem értékrendek, víziók határozzák meg, hanem a politikai hatalom megszilárdítása, hasonszőrű külföldi elvtársak támogatásával, a határon túli kisebbségek ugródeszkaként való felhasználásával a politikai befolyásépítés jegyében. Ahhoz hogy valaki Orbán Viktor szövetségese legyen nem kell sok, elég az hogy toleránsan viszonyuljon az ő korlátlan hatalom – és vagyonépítésére épülő rezsimjével, sőt erkölcsi támogatást is adjon neki.

Orbán Viktor legközelebbi cimborái mint Robert Fico Szlovákia egykori szociáldemokrata miniszterelnöke, vagy Alexander Vucic szerb elnök is épp ugyanazok a hasonszőrű autokraták akiknek semmi sem fontos a saját hatalmuk és a köréjük szerveződő gazdasági – politikai elit státuszának megőrzésén, s egy zárt, egységes az ő érdekeiket kiszolgáló közösség építésén kívül. Érvényben maradhatnak a Benes-dekrétumok, a reszlovakizációt szolgáló magyarellenes földtörvények, figyelmen kívül hagyhatjuk Robert Fico Jan Slota-val, a nyelvtörvényéről híres soviniszta politikussal való koalíciós kormányzását, ahogy az sem lényeges hogy a Vajdaság autonómiájának ügyében a szoros barátság ellenére sem történt előrelépés, meg az is csak jelentéktelen dolog hogy a Fidesz romániai politikai szövetségese az RMDSZ nem a partiumi, erdélyi nemzettestvérek érdekérvényesítéséről híres, hanem a korrupciós ügyeiről.  

Más részről fel lehet tenni a kérdést, hogy miért kell Orbán minden mozdulatát és pillanatát árgus szemekkel figyelni, mintha valami fontos szereplő lenne a nagypolitikában. Ezzel is csak az ő hiúságát erősítik, épp azt igényli hogy naphosszat csámcsogjanak róla. Miközben ő sem több, mint egy tömegdemokrácia által kitermelt opportunista politikus, akinek az aktuális megnyilvánulásai, provokációi, gesztusai igazodnak a változó közhangulathoz. Egy a sok hasonszőrű modern politikus közül. Nem korszakalkotó, nem integráns vezéregyéniség, hanem egy szimpla (párt)politikus aki hol ígérget, hol provokál. Ő is polarizálja a társadalmat, ő is hatalomtechnikus akinek a Párt az első, ő is a népre, a „populusra” hivatkozik, és a közvéleménykutatásoktól függ az aktuális értékrendje.

Pécsett, Pellérden, Kővágószőlősön és Bicsérden is ellenőrizni fognak a NAV munkatársai

0

Ellenőrzések Baranyában november 28. és december 4. között

A NAV baranyai munkatársai november 28. és december 4. között kedden Pécsett, a Siklósi úti Zone Bevásárlópark üzleteiben, szerdán Pellérden, Kővágószőlősön és Bicsérden az élelmiszerboltokban, csütörtökön pedig Pécsett a könyvesboltokban ellenőriznek.

Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Ma még napsütéses idő várható, használjuk ki

Pénteken többórás napsütésre lehet számtani az ország nagy részén, de szombaton és vasárnap visszatér a borult, párás idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet a hét végén 10 fok körül várható. Hajnalban -3 és +4 fok lehet, vasárnapra virradóra pedig ónos szitálás is előfordulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

    Pénteken a borult északkeleti, keleti országrészeken lassan szakadozik fel a felhőzet és inkább csak rövid időre bújhat elő a nap, másutt többórás napsütésre lehet számítani az időszakosan megnövekvő felhőzet mellett. Számottevő csapadék napközben nem valószínű, a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű, a felhősebb északkeleten mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

    Szombat hajnalra sokfelé képződik köd, amely napközben ritkul, de erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, csak helyenként süthet ki néhány órára a nap. Előfordulhat szitálás, néhol gyenge eső, éjjel ónos szitálás. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, Sopronnál egy-egy erős lökés is lehet. A minimum-hőmérséklet -3 és +4, a maximum-hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

    Vasárnap napközben általában javulnak a látási viszonyok, de kevés helyen süthet ki a nap, inkább rétegfelhős, párás idő lesz a jellemző és estétől ismét többfelé képződhet köd. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső – ez utóbbi főleg északkeleten -, hajnalban esetleg ónos szitálás. Az északi szél a Dunántúlon néha megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +4 fok között alakul.

Fotók a reggeli halálos balesetről – egyelőre nem tudni, hogy öngyilkosság történt, vagy véletlen baleset

0

Egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze Gelej közelében.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 24-én 1 óra 45 perc körül egy férfi személygépkocsijával az M30-as autópályáról szemben felhaladt a Nyíregyháza irányába tartó M3-as autópályára – Gelej külterületén, a pálya 150. kilométerszelvényében –, ahol frontálisan ütközött egy teherautóval.

Az ütközés következtében a személygépjárművet vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Halálos lakástűz: gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz a rendőrség

Egy kisgyerek holttestét találták a tűzoltók a Békés megyei Kisdombegyházon, ahol egy családi ház gyulladt ki csütörtök délután. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást – írja az MTI.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a közleményben azt írta: a parasztházban két szoba és az előszoba égett teljes terjedelmében. A tűzoltók a lángok oltása közben egy gyermek holttestét találták.

Az épület lakhatatlanná vált, az ott élők elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodik – jelezte Mukics.

A Police.hu-n közölt hír szerint a tűz kitörésekor az épületben egy kétéves gyerek, egy 17 éves fiatal és egy 68 éves nő tartózkodott. A felnőttek még ki tudtak menekülni, de a kisfiút nem sikerült kimenteni, a helyszínen meghalt.

Kiemelt képünk illusztráció.

Kinek mit intézett a kormánya: a rezsiválság miatt a fél ország bezár

0

Színházak, uszodák, posták, egyetemek, fürdők, szállodák, stadionok, könyvtárak, művelődési házak – az idei tél az egekbe kilövő rezsiszámlák miatt az állami intézményeket éppúgy megterheli, mint a magáncégeket, emiatt pedig rengeteg hely fog bezárni a következő néhány hónapra, vagy örökre. A bezáró intézmények listája szinte követhetetlen, ebben a cikkben viszont a Telex megpróbálta összeszedni azokat a területeket, amelyeket leginkább érinteni fognak vagy már érintenek a korlátozások.

Több helyen is zárnak például a színházak, egy sor nagyváros marad télen színház nélkül, elég csak Szolnokra, Egerre, Sopronra, vagy Békéscsabára gondolni, de még a budapesti intézmények közül is több lesz, amely nem, vagy csak hétvégén lesz nyitva. Ugyanez a sors vár rengeteg múzeumra is, több nagyvárosban is bezárták már a múzeumok, például Sopronban vagy Tatabányán. A könyvtárak közül is csak egy-egy marad nyitva városonként, megyénként, a többiek szintén kénytelen lesznek télre bezárni. De alig találunk olyan települést az országban, ahol télen a művelődési házak nyitva lennének.

Az iskolák sem ússzák meg, több városban is kénytelenek voltak összevonni intézményeket, a fűtést mindenhol lecsavarták, a diákok fáznak az órákon. A kevésbé szerencsés helyeken meg is szűnt az oktatás. Így sok másik mellett a hajdúvidi, a kálmáncsai és a kisbárapáti általános iskola szeptember elején ki se nyitott, de a többségében hátrányos helyzetű diákokat oktató nagybajomi Kolping-iskolát is bezárta a fenntartója.

Az egyetemeken sem jobb a helyzet, sehol sem lehet melegebb 20 foknál, a mosdókban nincs melegvíz, egyes épületeket lezártak, sok helyen lekapcsolták a közvilágítást, az épületek csak tanítási időben lesznek nyitva. A legtöbb felsőoktatási intézmény ezen kívül átszervezte a tanév rendjét, az őszi és a tavaszi szünetet a télihez csapva, egy hosszú tanításmentes időszakot létrehozva a fűtésszezon közepén. Sok helyen a vizsgaidőszakra bezárják az épületeket, a vizsgákat pedig vagy online tartják meg, vagy más intézményekben, például középiskolákban. A kollégiumokban sem lesz túl meleg, ott sem fűtik fel 20 foknál melegebbre a szobákat, elektromos fűtőtestet pedig szigorúan tilos használni, de már így is akad olyan középiskolai kollégium, amit kénytelenek voltak bezárni.

A posták helyzete mindenki számára ismerős, a Fidesz-KDNP egy sor postát záratott be, szerte az országban, a kormányablakok 10 százaléka szintén erre a sorsra jutott, ahogy az uszodák, fürdők, sportlétesítények nyitva tartása is erőteljesen kérdéses, napról-napra nő azon helyek száma, melyek kénytelenek bezárni. Ugyanez igaz az éttermekre, kávézókra, bárokra, melyeknek drasztikusan megdrágultak a rezsiszámláik, többségük ezt nem tudja fizetni, már most is számos hely zárt be, és ment csődbe, a tendencia pedig vélhetően folytatódni fog. Mindez értelemszerűen a munkanélküliséget is drámaian fogja növelni.

Avagy kinek mit intézett a kormánya…

Klímakonferencia: milyen eredmények születtek?

Az ENSZ COP27 konferenciáját Egyiptomban tartották 34 ezer résztvevővel. Kik ők, és mit kerestek ott? Hogyan zajlanak a színfalak mögötti tárgyalások? Mit üzen az, hogy egy ország milyen szinten képviseli magát? Kiket nem delegált az Orbán kormány? Emellett az elszállt 1,5 fokos klímacélról, és az eredménytelen eredményekről is mesél dr. Faragó Tibor c. egyetemi tanár, aki 1991- 2010 között Magyarország hivatalos klímatárgyalója volt. – írja a Greenfo.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülését az egyiptomi Sarm-es-Sejkben Nov 6-19 tartották, melyen 34 ezren vettek részt.  Bár a világ országainak az utolsó utáni pillanatban sikerült kompromisszumos eredményre jutniuk a COP27 globális klímacsúcson, a záró megállapodás távol van attól, hogy ezzel a katasztrófafilmek szokásos forgatókönyvéhez hasonlóan a valóságban is elhárítsák a közeledő veszélyt. Ez persze eleve irreális elvárás lett volna egy nemzetközi csúcstól, de tény, hogy a kibocsátáscsökkentési vállalásokban 2022 sem hozott jelentős előrelépést. A háborús energiaválság ismét felértékelte a klímaszempontból csak a szénhez képest jó, egyébként súlyosan szennyező földgázt, és Egyiptomban ezek után jelentős részben arról folyt a vita, hogy ki mennyit fizessen a hosszú távon ható klímakárokért. Európa különösen elégedetlen a szerény eredményekkel. A legvilágosabb kritikát a tavalyi glasgow-i cop26 ülésszak elnöke, az angol Alok Sharma fogalmazta meg – egyebek mellett arra utalva, hogy nem született újabb döntés sem a globális kibocsátások növekedésének sürgős megállításáról, sem a szén és általában a fosszilis tüzelőanyagok (kőszén, kőolaj, földgáz) használatának mielőbbi fokozatos megszüntetéséről.
Emiatt is már elérhetetlennek látszik a korábban elhatározott cél elérése, azaz hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése az évszázad végéig nem haladja meg a 1,5 C fokot.

A fejlődő államok által 2013 óta követelt, az éghajlatváltozásnak tulajdonított veszteségeik és káraik kompenzálására szolgáló új pénzügyi forrás létrehozásáról ugyan döntés született, de teljességgel tisztázatlan maradt e leendő pénzügyi keret mértéke, a befizetők köre (a fejlettek országokon kívül a már tehetősebb fejlődők is?) és a támogatandók köre is (mely országokat kell érteni különösen sérülékeny országok alatt?).

Az ENSZ 2022-es klímatárgyalásai két hétig tartottak Egyiptomban, de nem sok hiányzott hozzá, hogy teljes kudarccal végződjenek. Néhány nagy olaj- és földgázkitermelő ország megpróbálta felpuhítani a korábbi években legalább szavak szintjén elfogadott közös nyilatkozatokat, és a célul kitűzött, maximum 1,5 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedésnél kevésbé szigorú célszámokat visszacsempészni. Ez végül nem jött össze, és miután több európai ország azzal fenyegetett, hogy végül nem ír alá semmit, a tervezett menetrendhez képest végül két nap csúszással, vasárnapra a résztvevők elfogadták a közös dokumentumot.

Komoly előrelépésről azonban csak kevés területről lehet beszámolni, és ezeknél is sokszor inkább elhalasztották az érzékeny konkrétumokról való döntéseket. A legfőbb eredmény, hogy a résztvevők megállapodtak: felállítanak egy új nemzetközi pénzügyi alapot, a nagy kibocsátók a jövőben ezen keresztül finanszíroznák a klímaváltozás okozta károk és veszteségek kezelését a legszegényebbeknél. Az ugyanakkor még nincs meg, hogy mekkora összeget, pontosan kik és kiknek fognak fizetni, és ennek kapcsán újra megjelentek a jelentős érdekkülönbségek az egyes országcsoportok: a Nyugat, Kína, India, továbbá a klímaváltozás legfőbb vesztesei és legkiszolgáltatottabb érintettjei között.

Háttér

Az ember okozta klímaváltozás idáig 1-1,2 fokkal emelte a globális átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, az utolsó évtized volt a legmelegebb a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta. A további felmelegedésnek csak a mértéke és az üteme kérdéses. A légköri szén-dioxid-szint mértéke utoljára 3-5 millió évvel ezelőtt volt akkora, mint most, akkor 2-3 fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet és 10-20 méterrel magasabb a tengerszint.

A 2015-ös párizsi megállapodás mérföldkövet jelentett a kibocsátáscsökkentésre való közös elköteleződésben. A világ országai akkor kimondták, hogy a felmelegedést mindenképpen két fok, lehetőleg másfél fok alatt kell tartani, mert az ezt meghaladó hőmérséklet-növekedés globálisan is katasztrofális hatásokkal járna. Az országok ennek érdekében folyamatos vállalásokat tesznek, de még ha a mostani középtávú vállalásaikat mind be is tartják, akkor is legalább 2,4 fokkal nőne a hőmérséklet. Az ENSZ környezeti programjának legújabb jelentése szerint még a legjobb forgatókönyv megvalósulása esetén is csak tíz százalékkal csökkenne a kibocsátás 2030-ig. A 1,5 fokos cél tartásához 45 százalékra lenne szükség, vagyis a jelenleginél radikálisan többet kellene tenni.

Mi nem történt meg Sarm es-Sejkben?

A résztvevő országok ismét elkötelezték magukat a 1,5 fokos cél mellett, így az szavakban legalábbis továbbra is érvényes. Újabb, az eddigieknél szigorúbb vállalásokat azonban kevés ország tett, és azt sem látni, hogy az eddigiek teljesítéséhez megfelelő úton haladnának.

Miután a tavaly Glasgow-ban tartott COP26-on három évtizednyi klímakonferenciázás után sikerült megállapodni abban, hogy a világ országai fokozatosan kivezetik a különösen nagy kibocsátással járó szenet, ezt India javaslatára most kiterjesztették volna minden szénhidrogénre, vagyis a kőolajra és a földgázra is. Ez a deklaráció jogi erővel ugyan önmagában nem rendelkezett volna, de legalább új konszenzusként megágyazhatott volna a későbbi, konkrétabb elhatározásoknak. Nagyrészt a kitermelő országok ellenállása miatt azonban végül ez sem jött most össze. A világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia ismét elköteleződött a kitermelés hosszú távú folytatása mellett, ők a kibocsátáscsökkentés helyett elsősorban a szén-dioxid légkörből való eltávolításán dolgoznának állításuk szerint. Ezzel az a probléma, hogy hatékony technológia erre egyelőre nem áll rendelkezésre, így ezzel ma még inkább a retorikában lehet nagy léptékben találkozni.

Azt sem sikerült elfogadtatni, hogy a világ 2025-től végre kezdje csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ahhoz, hogy a párizsi célokkal összhangban a század végéig a kritikus 1,5 fok alatt lehessen tartani a globális felmelegedést, már 2030-ig a felére kellene csökkenteni a kibocsátást. Ehhez képest a globális kibocsátás a világjárvány miatti átmeneti csökkenés után ismét nő, 2021-ben egy év alatt 0,8 százalékkal. Az Európai Unió és a legtöbb fejlődő ország azt szerette volna, hogy mindenki köteleződjön el a 2025-ös maximum és a 2025 utáni csökkentés mellett. Ez végül nem valósult meg, Kína és India csak az évtized vége utánra vállalja, hogy elkezdi redukálni a saját kibocsátását.