Az ENSZ COP27 konferenciáját Egyiptomban tartották 34 ezer résztvevővel. Kik ők, és mit kerestek ott? Hogyan zajlanak a színfalak mögötti tárgyalások? Mit üzen az, hogy egy ország milyen szinten képviseli magát? Kiket nem delegált az Orbán kormány? Emellett az elszállt 1,5 fokos klímacélról, és az eredménytelen eredményekről is mesél dr. Faragó Tibor c. egyetemi tanár, aki 1991- 2010 között Magyarország hivatalos klímatárgyalója volt. – írja a Greenfo.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülését az egyiptomi Sarm-es-Sejkben Nov 6-19 tartották, melyen 34 ezren vettek részt. Bár a világ országainak az utolsó utáni pillanatban sikerült kompromisszumos eredményre jutniuk a COP27 globális klímacsúcson, a záró megállapodás távol van attól, hogy ezzel a katasztrófafilmek szokásos forgatókönyvéhez hasonlóan a valóságban is elhárítsák a közeledő veszélyt. Ez persze eleve irreális elvárás lett volna egy nemzetközi csúcstól, de tény, hogy a kibocsátáscsökkentési vállalásokban 2022 sem hozott jelentős előrelépést. A háborús energiaválság ismét felértékelte a klímaszempontból csak a szénhez képest jó, egyébként súlyosan szennyező földgázt, és Egyiptomban ezek után jelentős részben arról folyt a vita, hogy ki mennyit fizessen a hosszú távon ható klímakárokért. Európa különösen elégedetlen a szerény eredményekkel. A legvilágosabb kritikát a tavalyi glasgow-i cop26 ülésszak elnöke, az angol Alok Sharma fogalmazta meg – egyebek mellett arra utalva, hogy nem született újabb döntés sem a globális kibocsátások növekedésének sürgős megállításáról, sem a szén és általában a fosszilis tüzelőanyagok (kőszén, kőolaj, földgáz) használatának mielőbbi fokozatos megszüntetéséről.
Emiatt is már elérhetetlennek látszik a korábban elhatározott cél elérése, azaz hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése az évszázad végéig nem haladja meg a 1,5 C fokot.
A fejlődő államok által 2013 óta követelt, az éghajlatváltozásnak tulajdonított veszteségeik és káraik kompenzálására szolgáló új pénzügyi forrás létrehozásáról ugyan döntés született, de teljességgel tisztázatlan maradt e leendő pénzügyi keret mértéke, a befizetők köre (a fejlettek országokon kívül a már tehetősebb fejlődők is?) és a támogatandók köre is (mely országokat kell érteni különösen sérülékeny országok alatt?).
Az ENSZ 2022-es klímatárgyalásai két hétig tartottak Egyiptomban, de nem sok hiányzott hozzá, hogy teljes kudarccal végződjenek. Néhány nagy olaj- és földgázkitermelő ország megpróbálta felpuhítani a korábbi években legalább szavak szintjén elfogadott közös nyilatkozatokat, és a célul kitűzött, maximum 1,5 fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedésnél kevésbé szigorú célszámokat visszacsempészni. Ez végül nem jött össze, és miután több európai ország azzal fenyegetett, hogy végül nem ír alá semmit, a tervezett menetrendhez képest végül két nap csúszással, vasárnapra a résztvevők elfogadták a közös dokumentumot.
Komoly előrelépésről azonban csak kevés területről lehet beszámolni, és ezeknél is sokszor inkább elhalasztották az érzékeny konkrétumokról való döntéseket. A legfőbb eredmény, hogy a résztvevők megállapodtak: felállítanak egy új nemzetközi pénzügyi alapot, a nagy kibocsátók a jövőben ezen keresztül finanszíroznák a klímaváltozás okozta károk és veszteségek kezelését a legszegényebbeknél. Az ugyanakkor még nincs meg, hogy mekkora összeget, pontosan kik és kiknek fognak fizetni, és ennek kapcsán újra megjelentek a jelentős érdekkülönbségek az egyes országcsoportok: a Nyugat, Kína, India, továbbá a klímaváltozás legfőbb vesztesei és legkiszolgáltatottabb érintettjei között.
Háttér
Az ember okozta klímaváltozás idáig 1-1,2 fokkal emelte a globális átlaghőmérsékletet az ipari forradalom előtti szinthez képest, az utolsó évtized volt a legmelegebb a rendszeres meteorológiai mérések kezdete óta. A további felmelegedésnek csak a mértéke és az üteme kérdéses. A légköri szén-dioxid-szint mértéke utoljára 3-5 millió évvel ezelőtt volt akkora, mint most, akkor 2-3 fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet és 10-20 méterrel magasabb a tengerszint.
A 2015-ös párizsi megállapodás mérföldkövet jelentett a kibocsátáscsökkentésre való közös elköteleződésben. A világ országai akkor kimondták, hogy a felmelegedést mindenképpen két fok, lehetőleg másfél fok alatt kell tartani, mert az ezt meghaladó hőmérséklet-növekedés globálisan is katasztrofális hatásokkal járna. Az országok ennek érdekében folyamatos vállalásokat tesznek, de még ha a mostani középtávú vállalásaikat mind be is tartják, akkor is legalább 2,4 fokkal nőne a hőmérséklet. Az ENSZ környezeti programjának legújabb jelentése szerint még a legjobb forgatókönyv megvalósulása esetén is csak tíz százalékkal csökkenne a kibocsátás 2030-ig. A 1,5 fokos cél tartásához 45 százalékra lenne szükség, vagyis a jelenleginél radikálisan többet kellene tenni.
Mi nem történt meg Sarm es-Sejkben?
A résztvevő országok ismét elkötelezték magukat a 1,5 fokos cél mellett, így az szavakban legalábbis továbbra is érvényes. Újabb, az eddigieknél szigorúbb vállalásokat azonban kevés ország tett, és azt sem látni, hogy az eddigiek teljesítéséhez megfelelő úton haladnának.
Miután a tavaly Glasgow-ban tartott COP26-on három évtizednyi klímakonferenciázás után sikerült megállapodni abban, hogy a világ országai fokozatosan kivezetik a különösen nagy kibocsátással járó szenet, ezt India javaslatára most kiterjesztették volna minden szénhidrogénre, vagyis a kőolajra és a földgázra is. Ez a deklaráció jogi erővel ugyan önmagában nem rendelkezett volna, de legalább új konszenzusként megágyazhatott volna a későbbi, konkrétabb elhatározásoknak. Nagyrészt a kitermelő országok ellenállása miatt azonban végül ez sem jött most össze. A világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia ismét elköteleződött a kitermelés hosszú távú folytatása mellett, ők a kibocsátáscsökkentés helyett elsősorban a szén-dioxid légkörből való eltávolításán dolgoznának állításuk szerint. Ezzel az a probléma, hogy hatékony technológia erre egyelőre nem áll rendelkezésre, így ezzel ma még inkább a retorikában lehet nagy léptékben találkozni.
Azt sem sikerült elfogadtatni, hogy a világ 2025-től végre kezdje csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ahhoz, hogy a párizsi célokkal összhangban a század végéig a kritikus 1,5 fok alatt lehessen tartani a globális felmelegedést, már 2030-ig a felére kellene csökkenteni a kibocsátást. Ehhez képest a globális kibocsátás a világjárvány miatti átmeneti csökkenés után ismét nő, 2021-ben egy év alatt 0,8 százalékkal. Az Európai Unió és a legtöbb fejlődő ország azt szerette volna, hogy mindenki köteleződjön el a 2025-ös maximum és a 2025 utáni csökkentés mellett. Ez végül nem valósult meg, Kína és India csak az évtized vége utánra vállalja, hogy elkezdi redukálni a saját kibocsátását.
