Kezdőlap Blog Oldal 1810

Halálos lakástűz, két éves kisgyermek az áldozat

0

Tűz volt egy családi házban, egy kétéves gyermek életét vesztette.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. november 24-én 14 óra 17 perckor érkezett bejelentés arról, hogy tűz ütött ki Kisdombegyházon, egy családi házban. Az épületben hárman tartózkodtak, egy két éves gyermek, egy 17 éves fiatal és egy 68 éves nő. Utóbbi két ember ki tudott menekülni, de a kisfiút nem sikerült kimenteni, ő a helyszínen életét vesztette. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás és a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a tragédia okát, körülményeit.

Az Európai Parlament elsöprő többsége zároltatná 3000 milliárd forintnyi magyar EU-támogatást

0

Az Európai Parlament elfogadott egy állásfoglalást, amely arra szólít fel, hogy zároljanak nagyjából 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó támogatást. A szavazáson 573 európai parlamenti képviselő vett részt, 416 mellette, 124 ellene szavazott, és 33 képviselő tartózkodott. Az EP képviselői állásfoglalásban kijelentették, hogy „a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják.

Eközben csütörtök reggel derült ki, hogy az Európai Bizottság nagy valószínűséggel fenntartja a magyar korrupció miatti súlyos aggodalmait, és azt javasolja jövő héten a tagállamoknak, hogy fagyasszák be a magyar kohéziós pénzek egy igen jelentős részét, mintegy 3000 milliárd forintnak megfelelő összeget. – írta a 444.

Az EP-s szavazásnak önmagában nincs közvetlen befolyása a milliárdok sorsára, a feltételességi eljárásban ugyanis az Európai Parlamentnek nincs döntési jogköre. Azonban korábban a német FAZ, a Népszava és több másik lap is úgy értesült, hogy hogy az Európai Bizottság mégis a 3000 milliárd felfüggesztésére tesz majd javaslatot. Ezt aztán csütörtökön a versenyképességi operatív programok konferenciáján Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter sem cáfolta. – írja a Telex.

Az EP-javaslat szerint

  • „a magyar kormány által elfogadott korrekciós intézkedések nem elegendőek annak bizonyítására, hogy a jogállamiság elveinek magyarországi megsértése már nem érinti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, vagy hogy ennek kockázata komolyan nem áll fenn”;
  • arra sem, hogy „megfelelően orvosolják a tanácsi végrehajtási határozat tervezetében a Bizottság által említett hiányosságok korlátozott körét”;
  • felemlegetik, hogy „nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozására irányuló megerősített együttműködésben” (ahogy több más tagállam sem, és erről nem is alkudoztak az Európai Bizottsággal);
  • és „úgy véli, hogy a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”.
  • A képviselők az EU költségvetésén felüli helyreállítási alap elköltésére készült magyar tervet se hagyatnák jóvá, amíg a kormány nem hajtott végre minden jogállamisági ajánlást. (Erről első körben az Európai Bizottsággal kell megállapodni, végül a tagállamok döntenek egymás helyreállítási terveiről, az EP-nek ebben a folyamatban sem osztottak közvetlenül lapot.) A képviselők többsége azt is szeretné, ha Magyarország megfelelne az Európai Bíróság és (az EU-tól független) Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteinek is.

A végső döntést a Bizottság ajánlása alapján a Tanács hozza meg december 19-ig.

138 pontos győzelmet aratott a pécsi egyetemi kosárcsapat

Egészen szürreális, 172-34-es győzelmet aratott a PEAC-Pécs férfi egyetemi kosárlabda csapata a veszprémi egyetemisták ellen. A pécsiek közül Mezei egymaga több pontot dobott, mint a Veszprém, a PEAC centere 53 egységig jutott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek tartalékosan, igazi center nélkül érkeztek Pécsre, emiatt is alakulhatott ki a tetemes különbség.

PTE-PEAC – Veszprémi Egyetem SC 172-34 (40-7, 48-14, 39-7, 45-6)

Pécs, Ifjúság út 6., 20 néző. V.: Téczely, dr. Danka.

PTE PEAC: EGÉDI 20/6, Fehér 16/3, WILCSINSZKY 12, MEZEI 53, ZSÓK 16. Csere: FÜLÖP 13, Németh Z. 2, SCHUJ 19/3, Hiezl 2, VEILANDICS 19/6. Edző: Moosz Milán.

Veszprémi Egyetem SC: Rózsás 5/3, Szabó T., Piukovits 4, Szabó B. 9, SLAVÓCZKI 10. Csere: Polgár 2, Sztarácsek, Csernák. Edző: Kerekes Gábor.

Moosz Milán: – Megtiszteltük az ellenfelet azzal, hogy végig komolyan vettük a mérkőzést és az elejétől a végéig hajtottak a játékosaim.

Kerekes Gábor: – Gratulálok a pécsieknek!

Keresztes nem támogatja Lantos Csaba kinevezését

0

Ma délután ért véget Lantos Csaba energetikai miniszterjelölt meghallgatása, a fenntartható bizottság előtt, melynek elnöke, Dr. Keresztes László Lóránt tartott sajtótájékoztatót. Az LMP képviselője ismertette, hogy az energetikai miniszterhez tartozik a környezetvédelem ügye, az energiapolitika és a nukleáris bizottság is, mely a fenntarthatósági bizottsághoz tartozik. A meghallgatás közel két órán át tartott, rengeteg kérdés merült fel, azonban Keresztes szerint rengeteg kérdés maradt a levegőben. Az ülés végén a kormánypárti többség támogatta Lantos kinevezését, Keresztes azonban „nemmel” szavazott, melyet meg is indokolt.

A Zöldek képviselője elmondta, hogy a válságok korába értünk, és a válságok korában élünk, példaként említette az energiaválságot, a vízválságot és az éghajlatváltozást is, melyet a környezetszennyezés okoz. Keresztes szerint Magyarország azért került különösen nehéz helyzetbe, mert a kormány politikája rövidlátó volt, nem értékelte kellőképpen ezeket a helyzeteket, nem készítették fel Magyarországot ezekre a kihívásokra. Az LMP szerint a kormány részéről továbbra is hiányzik a kormány részéről a belátás, hiányzik annak a szándéka, hogy érdemi változást érvényesítsenek a kormány politikájában, és ezt Keresztes szerint nem Lantos Csaba fogja érdemben megváltoztatni.

A kormány jelenleg is olyan politikát folytat, ami nem enyhíti a klímaváltozás Magyarországra tett hatásait, hanem elmélyíti azokat, hiszen olyan ágaztokat akarnak előnybe részesíteni, mint például az akkumulátorgyártás, ami drasztikusan emelné meg az ország energiafüggőségét, nem mellékesen mindez óriási vízigénnyel jár, és komoly környezetiszennyezést okoz. Az LMP sem ezekre, sem a nukleáris biztonságot érintő Paks I. üzemidejével, és Paks II.-vel kapcsolatos kérdésekre nem kapott érdemi, megnyugtató válaszokat Lantos Csabától.

Keresztes pozitívumként megemlítette, hogy Lantos Csaba úgy fogalmazott, hogy támogatja a szélenergiát, amit a Fidesz-KDNP 2016 óta gyakorlatilag teljes egészében ellehetlenített, ugyanakkor azt nem tudhatjuk, hogy mikor lesz érdemi előrelépés ezzel kapcsolatban, összességében tehát ebben sem kaptunk megnyugtató válaszokat, tette hozzá az LMP képviselője.

Ami viszont a legaggasztóbb a felvetett szakpolitikai kérdések közül a pécsi politikus szerint az az ivóvíz ellátás, és a víziközművel helyzete, amely az összeomlás szélére került. Az LMP szerint azonnali intézkedésekre van szükség, hiszen már középtávon veszélybe került az ivóvíz ellátás hazánkban. Már a következő évi költségvetésekbe több száz milliárd forintot kellene fordítani erre a szektorra, ám ebben a kérdésben rendkívül sok bizonytalanságot hallottak Lantos Csaba miniszter-jelölt úrtól, ismertette Keresztes.

Az LMP szerint zöld, fenntartható energiaellátásra lenne szükség, hiszen az biztosítaná hazánk szuverenitását, és energiafüggetlenségét, ezen kívül pedig fontos lenne többek között a víziközmű rendszer mielőbbi fejlesztésére is.

Újabb halálos tömegbaleset történt

0

A rendőrség a helyszínelés idejére a főút balesettel érintett szakaszát lezárta, a forgalmat mindkét irányból elterelik.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. november 24-én 14 óra 40 perc körül a 4-es számú főút 302. kilométerszelvényében Berkesz közelében. Az eddigi adatok szerint egy tehergépkocsi és két személygépkocsi ütközött össze. A baleset következtében az egyik személygépkocsit vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta.

Hagyták kihűlni a saját édesanyjukat

0

Egyetértett az ítélőtábla a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség súlyosítási indítványával az édesanyjukat kihűlni hagyó vádlottak ügyben. 

A vádlottak egy hajdúsági városban, kertes házban éltek 60 éves édesanyjukkal. Az asszony a halálát megelőzően néhány évvel agyvérzéshez hasonló betegségen esett át, de magát és a fiait ezután is ellátta ugyan, de gyakran feledékennyé és zavarttá vált. Noha a vádlottak folyamatosan észlelték állapotának romlását, gyógykezeléséről nem gondoskodtak, gondozását pedig súlyosan elhanyagolták. A sértett a gondozás hiányában rendkívül lesoványodott, ha éhes volt többször szomszédaitól kéregetett ennivalót, illetve víz és áram nélküli, koszos, szeméttel teli lakásban emberhez méltatlan körülmények között élt. 2019. évben fizikálisan és pszichésen fokozatosan leromlott állapotba került. A lakókörnyezetében élő emberek több alkalommal szorgalmazták gondozásának biztosítását, azonban a vádlottak ezt minden alkalommal elhárították.

2019. decemberében a napszámból hazatérő férfiak a sértett súlyos rosszullétét észlelték. A mentőszolgálat még a helyszínen megkezdte újraélesztését, majd kórházba szállította, azonban az asszony rövid időn belül elhunyt. Halála kihűlés miatti anyagcserezavar miatt következett be. Nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt a sértett. Megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot és folyadékot a halálát megelőzően több nappal nem fogyasztott, mivel a fiaitól nem kapott. A testén kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.

A vádlottak édesanyjuk gondozásának elmulasztását beismerték ugyan, bűnösségüket azonban tagadták. Védekezésük szerint az anya testi romlásának oka az volt, hogy segítségüket elutasította. A törvényszék azonban védekezésüket nem fogadta el. Ítéletében megállapította, hogy a sértett halála akkor lett volna elkerülhető, ha a vádlottak gondozási kötelezettségüket megfelelően teljesítik, gondoskodtak volna a táplálásáról, gyógykezeléséről és a lakóház megfelelő fűtéséről. Közismert, általános élettapasztalat, hogy e tennivalók elmulasztása az érintett személy halálához vezethet, a vádlottak azonban e következménybe belenyugodva jártak el.

Az ügyészség a vádlottak büntetésének súlyosítását, annak börtön helyett fegyházban történő végrehajtását indítványozta védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.

A Debreceni Ítélőtábla ítéletével a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértve a törvényszék döntését megváltoztatta. A vádlottak szabadságvesztés büntetésének végrehajtási fokozatát börtön helyett fegyházban állapította meg, valamint az egyik vádlott vonatkozásában 5 évről 6 évre súlyosította a büntetés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát.

Az ítélet jogerős.

Több súlyos baleset is történt Pécsett és a megyében

0

Három karambolnál kellett beavatkozniuk a pécsi hivatásos tűzoltóknak szerdán.

Megcsúszott, járdára hajtott, majd villanyoszlopnak ütközött egy autó tegnap reggel Pécsett, a Buzsáki úton. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, illetve az úttestre kifolyt olajat felitatták. Az autóban utazó sofőr nem sérült meg a balesetben. 

szemből ütközött az oszlopnak az autó
Fotó: Pécs HTP

Két személyautó ütközött össze frontálisan szerda reggel az 57-es úton, Belvárdgyula közelében. A két járműben összesen hárman utaztak, egy ember könnyű, a másik kettő súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett az egyik autót áramtalanították, később a forgalom irányításában segédkeztek. Az egyik kocsi vezetőoldali ajtaja nem volt nyitható, ezért azt feszítővágó segítségével eltávolították.

a két balesetezett autó, tűzoltók
Fotó: Pécs HTP

Három személyautó ütközött össze tegnap délután Pécsett, a Móra Ferenc utcában. A város hivatásos tűzoltói átvizsgálták a járműveket, áramtalanításukra nem volt szükség. A balesetben egy ember könnyebben sérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. 

frontálisan ütközött autók, közelről
Fotó: Pécs HTP

Ilyen nincs, és mégis van: egy 12 éves gyereket raboltak ki Pécsett

0

Egy 25 éves férfit gyanúsítanak a nyomozók azzal, hogy elvette egy gyermek pénzét Pécsett.

Elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök 2022. november 23-án azt a 25 éves férfit, aki egy gyermekkorútól vette el a pénzét Pécsett. A gyanú szerint a férfi két nappal korábban kora este az új vásárcsarnoknál lévő buszmegállóban leült a padra az ott várakozó 12 éves fiú mellé, majd pénzt kért tőle. A gyermek nem adta át a nála lévő készpénzt, ekkor a férfi a telefonját kérte tőle. A sértett azt sem adta oda, ezután a férfi belenyúlt a megriadt fiú kabátzsebébe, majd kivette onnan a nála lévő pénzt. Ezt követően többször elkérte a gyermek telefonját, de a sértett azt továbbra sem adta át, hanem elszaladt.

A rendőrök a személyleírás alapján beazonosították, majd Pécsett elfogták az elkövetéssel gyanúsítható férfit. Kihallgatását követően őrizetbe vették, ellene kifosztás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

A jelek szerint a szlovák miniszterelnök rommá alázta Orbánt

0

Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt még Nagy-Magyarország sálat viselt, ami önmagában is megkérdőjelezi Szlovákia létezését, az ügyet a nemzetközi sajtó és politika is felkapta, sokan provokációt láttak a dolog mögött. Ennek fényében kifejezetten pikánsnak ígérkezett a V4-csúcs, ahol találkozott egymással a magyar miniszterelnök, és a szlovák kollégája.

Orbán a saját közösségi oldalán megosztott egy képet, alá pedig annyit írt: magyar-szlovák két jó barát. Azonban a jelek szerint Orbán nem önként vette fel a szlovák sálat, hanem Eduard Heger szlovák miniszterelnök tette a nyakába, hiszen ő a saját oldalára már azt írta, hogy „észrevettem, hogy Orbán sálja elég régi, ezért adtam neki egy újat”.

Heger ezzel vélhetően Orbán Nagy-Magyarország sáljára utalt, és alighanem fricskából tette a szlovák sálat a magyar miniszterelnök nyakába

Befagyaszthatja a támogatásokat az EU, idén már nem jut forráshoz Magyarország

0

Szerdán az Európai Bizottság néhány brüsszeli tudósító előtt kiterítette a lapjait magyar ügyben, azt sugallva, hogy a szervezet fenntartja a magyar korrupció miatti súlyos aggodalmait, azaz azt javasolja a jövő héten a tagállamoknak, hogy fagyasszák be a magyar kohéziós pénzek egy igen jelentős részét, mintegy 3000 milliárd forintnak megfelelő összeget.

Az EU történetében eddig példátlan büntetésről legkorábban december 6-án dönthetnek a tagállamok pénzügyminiszterei, bár az is lehet, hogy a szavazást egy-két héttel elhalasztják. – írja a 444.

A lap megjegyzi, hogy a büntetést annak ellenére is javasolni fogja várhatóan a Bizottság, hogy a magyar kormány 17 ügyben új törvényeket hozott, hogy erősítse az EU-s pénzek elköltésének ellenőrzését, és csökkentse a korrupció kockázatát. A 17 vállalást korábban a kormány egyeztette a Bizottsággal.

Csakhogy a Bizottság úgy látja, hogy legalább három területen gyengék az új magyar szabályok. Az újonnan létrehozott Integritás Hatóság; a korrupciós perekre vonatkozó, pótmagánvádas eljárásra hajazó mechanizmus; és az új vagyonbevallási szabályok nem elég jók a Bizottság szerint.

A Fidesz próbálja mindezt sikerként eladni, Navracsics Tibor a Versenyképességi Operatív Programok 16. nemzetközi konferenciáján közölte, szerda óta, újságíróknak köszönhetően, tudni vélik, hogy az Európai Bizottság állást foglalt a fél éve tartó „nagyon intenzív tárgyalás sorozatunkról, illetve azokról a vállalásokról, amelyeket mi tettünk és időarányosan teljesítettünk”.

A 3000 milliárd forint befagyasztása három operatív program radikális megkurtítását jelenti, ezek építőipari, infrastrukturális és energetikai beruházásokat érintenek.

A Bizottság várhatóan 17-ről 27-re növeli majd az elvárt intézkedések számát, és 2023-ban még lehetőséget adna a magyar kormánynak, hogy ezek teljesítése esetén feloldja a pénz befagyasztását. Azaz az alkudozás még 2023-ban is folytatódhat.