Közszájon forog egy olyan népszerű, pajzán mondás, hogy „kis bohóc is tud nagy cirkuszt csinálni”. A Nagy-Magyarországos sál körüli botrány tökéletesen leírható ezzel a mondással. A kis bohóc Magyarország, a cirkusz pedig az a nemzetközivé dagadt hisztéria aminek alanya egy jelentéktelen, szerencsétlen sál volt, egy szimbólummal amely a történelmi Magyarországot, a Magyar Királyságot ábrázolta. A volt kisantant szomszédos államok pedig nem mulasztották el azt, hogy reagáljanak, Orbán Viktorról feltételezve hogy a sállal üzenni akart, mégpedig azt hogy területi követelései lennének a szomszédokkal szemben, vagy határrevízióban gondolkodik. Voltak persze olyan vezetők, mint a horvát elnök, vagy a szlovák miniszterelnök akik legyintve, vagy egy jópofa tréfával tettek pontot az ügy végére, szokás szerint a közvéleményt formáló tömegmédián is végigfutott a hír, mintha ennek az egésznek bármilyen jelentősége lenne.
Orbán Viktort feltételezhetően egyáltalán nem foglalkoztathatja a revízió gondolata, kétlem hogy hinne abban, hogy előbb-utóbb az elcsatolt területeink újra az anyaország részei lesznek. Egy olyan illiberális autokrata vezetőről beszélünk, akinek a külkapcsolatait nem értékrendek, víziók határozzák meg, hanem a politikai hatalom megszilárdítása, hasonszőrű külföldi elvtársak támogatásával, a határon túli kisebbségek ugródeszkaként való felhasználásával a politikai befolyásépítés jegyében. Ahhoz hogy valaki Orbán Viktor szövetségese legyen nem kell sok, elég az hogy toleránsan viszonyuljon az ő korlátlan hatalom – és vagyonépítésére épülő rezsimjével, sőt erkölcsi támogatást is adjon neki.
Orbán Viktor legközelebbi cimborái mint Robert Fico Szlovákia egykori szociáldemokrata miniszterelnöke, vagy Alexander Vucic szerb elnök is épp ugyanazok a hasonszőrű autokraták akiknek semmi sem fontos a saját hatalmuk és a köréjük szerveződő gazdasági – politikai elit státuszának megőrzésén, s egy zárt, egységes az ő érdekeiket kiszolgáló közösség építésén kívül. Érvényben maradhatnak a Benes-dekrétumok, a reszlovakizációt szolgáló magyarellenes földtörvények, figyelmen kívül hagyhatjuk Robert Fico Jan Slota-val, a nyelvtörvényéről híres soviniszta politikussal való koalíciós kormányzását, ahogy az sem lényeges hogy a Vajdaság autonómiájának ügyében a szoros barátság ellenére sem történt előrelépés, meg az is csak jelentéktelen dolog hogy a Fidesz romániai politikai szövetségese az RMDSZ nem a partiumi, erdélyi nemzettestvérek érdekérvényesítéséről híres, hanem a korrupciós ügyeiről.
Más részről fel lehet tenni a kérdést, hogy miért kell Orbán minden mozdulatát és pillanatát árgus szemekkel figyelni, mintha valami fontos szereplő lenne a nagypolitikában. Ezzel is csak az ő hiúságát erősítik, épp azt igényli hogy naphosszat csámcsogjanak róla. Miközben ő sem több, mint egy tömegdemokrácia által kitermelt opportunista politikus, akinek az aktuális megnyilvánulásai, provokációi, gesztusai igazodnak a változó közhangulathoz. Egy a sok hasonszőrű modern politikus közül. Nem korszakalkotó, nem integráns vezéregyéniség, hanem egy szimpla (párt)politikus aki hol ígérget, hol provokál. Ő is polarizálja a társadalmat, ő is hatalomtechnikus akinek a Párt az első, ő is a népre, a „populusra” hivatkozik, és a közvéleménykutatásoktól függ az aktuális értékrendje.
