Kezdőlap Blog Oldal 1816

Két embert gázolt halálra a vonat Budapesten

0

Halálra gázolt két embert a vonat a fővárosi Kerepesi úti felüljáró közelében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese hétfő reggel az MTI érdeklődésére.

Hétfő reggel 7.19-kor érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy 20 körüli férfi és egy szintén 20 év körüli nő holttestét találták meg a sínek mellett – tájékoztatott a BRFK.
    

Hozzátették, hogy a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, jelenleg még folyik az adatgyűjtés az ügyben.
    

A Mávinform azt közölte a Facebookon, hogy rendőrségi helyszínelés miatt a városligeti elágazás és a kőbányai teherpályaudvar között csak egy vágányon haladhatnak a vonatok, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok és a Budapest-Lajosmizse vonalon 15-30 perccel hosszabb menetidőkre kell számítani.
    

Később azt írták, hogy több járatuk is rövidített útvonalon vagy egyáltalán nem közlekedik.

MTI

Dzsudzsák: ez a meccs feltette a cseresznyét a karrieremre

0

Büszke a magyar labdarúgó-válogatottra Dzsudzsák Balázs, aki vasárnap este utoljára, 109. alkalommal lépett pályára az együttesben, és a görögök elleni 2-1-es sikerrel zárta le karrierjét a nemzeti csapatban.

A 35 esztendős futballista a vegyes zónában viccelődve azzal kezdte, hogy természetesen örült volna annak, ha az első lövése bemegy, vagy beadását Sallai Roland értékesíti.
    

„Komolyra fordítva a szót, megint egy hihetetlen érzelmi löketet kaptam a válogatottól, amely az utolsó percben meg tudta nyerni a mérkőzést, köszönöm nekik, nagyon büszke vagyok rájuk” – mondta Dzsudzsák, aki társaitól egy emlékplakettet is kapott.
    

Az immáron egyedüli válogatottsági rekorder megjegyezte, a Himnusz végén azért elmorzsolt néhány könnycseppet, de összességében nagyon jól bírta, és ugyanabban a lelkiállapotban volt, mint amit egész héten hangoztatott.
    

„Magamhoz képest jól bírtam a meccset. A lecserélésemkor tudtam igazán elengedni ezt az egészet, köszönöm a közönségnek, ahogy fogadta, a transzparenst, a pálinkát is, jó erős barack volt, ahogyan azt megbeszéltük…” – mondta Dzsudzsák, aki köszönetet mondott Marco Rossi szövetségi kapitánynak, hogy előbb csatlakozhatott a válogatott kerethez, mert így jobban be tudott illeszkedni a csapatba és a helyzetet is jobban tudta kezelni.
    

Megjegyezte, hihetetlen volt a mai nap, mindenki nagy tisztelettel fogadta őket. Telkiben a „séfektől a takarítókig”, mindenki gratulált neki: „érzem, hogy valami olyasmit vittem véghez, amit értékelnek az emberek.”
    

Dzsudzsák Balázs kijelentette, a válogatott továbbra sem egy emberről szól:
    

„Hanem arról, hogy a hosszabbítás perceiben Kalmár Zsolt góljával megnyertük a mérkőzést, ezáltal lett jobb hangulata az én búcsúmnak. Döntetlen sem lett volna rossz, de ezt a fent így írták meg, hogy hosszabbításban nyerjünk. Különösen, hogy Kalmár azt mondta, nekem rúgta. Ezt mondtam a fiúknak is, lássák a szurkolók, hogy az utolsó percig küzdünk, ez győzelmet hoz, az még több szeretetet, még több drukkert eredményez. Ezzel a győzelemmel feltettük a cseresznyét a karrieremre, ez a stadion pedig nagyon fog hiányozni.”
    

A csapatkapitányi utódjáról, Szoboszlai Dominikről úgy vélekedett, ez egy komoly lépés a karrierjében, hogy kiteljesedjen, mert ez a karszalag jó hatással van rá eddig. Úgy vélte, az RB Leipzig futballistája fiatal kora ellenére készen áll a feladatra.
    

A győztes gólt szerző Kalmár Zsolt arról beszélt, nagyszerű érzés, hogy győzelemmel tudták búcsúztatni Dzsudzsák Balázst, aki mögött egy fantasztikus karrier van, a találatot egyébként neki is ajánlotta.
    

„Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra ebben a közegben, ebben a stadionban futballozzak. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen hosszú utat tettem meg” – mondta Kalmár, aki sérülés miatt 16 hónapig nem lépett pályára.
    

Hozzátette, szerencsésen is alakult, hogy éppen Szoboszlai Dominik helyére állt be, hiszen így ő lőhette el a labdát. A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

MTI

Éjjel érkezhet a fagy!

Hétfő reggel újból megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. Néhol köd és párafolt sem kizárt. A hőmérséklet általában 1 és 3 fok között alakulhat. Kezdetben még az északnyugati, kora délutántól pedig az északi szél élénk lesz.  

Délután felszakadozik a felhőzet és sokfelé süt ki a nap, ahol köd képződött ott feloszlik. A hőmérséklet maximuma 6 és 8 fok között alakul. A délnyugati szél mérsékelt lesz, de egy-egy élénk lökés nem kizárt.

Estére kiderül az ég, és néhol köd is képződhet. A minimumok 1 és 4 fok között alakulnak, talajmenti fagy nem kizárt, sőt akár az autónkat is kaparni kellhet kedd hajnalban!

Kedden hajnalban kevés felhő lesz felettünk, csak köd és párafoltok képződnek. A hőmérsékelt 0 és 3 fok között alakulnak, de a völgyekben kisebb fagy sem kizárt. A délelőtt folyamán délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a déli óráktól elered az eső. Az északkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk, olykor viharos lökések.

Forrás: Meteo Mecsek

Udvardy Panna diadala Buenos Airesben

0

Idén is magyar győztese van az Argentina Opennek! Udvardy Panna megnyerte a Buenos Airesben vasárnap zárult, 115 ezer dollár (45,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.

Udvardy Panna karrierje legnagyobb sikerét aratta. A WTA-világranglista 83. helyén álló magyar játékos 6:4, 6:1-re legyőzte a korábbi top 50-es Danka Kovinicet (71.) a Buenos Airesben rendezett 125-ös torna döntőjében.

A Billie Jean King-kupa-válogatott teniszező idei harmadik trófeáját szerezte, ám az elsőt a WTA mezőnyében. Panna ezzel a győzelmével sorozatban második tornáját, és zsinórban a tizedik meccsét nyerte, aminek köszönhetően a 77. helyre lép előre a jövő heti világranglistán.

A 24 esztendős játékos remekül játszott a fináléban, hatszor is elvette ellenfele szerváját, míg a saját adogatását „csak” kétszer bukta el.

Tavaly Bondár Anna diadalmaskodott az argentin fővárosban rendezett viadalon, idén pedig Udvardy Panna, így már két magyar bajnoka is van az Argentina Opennek.

Forrás: mti.hu, Facebook/Hungarian Tennis

Az életet adó holtfa

0

A csodálatos színekben pompázó őszi erdő sokakat kicsábít ki a friss levegőre, a szabadba. Ilyenkor, mikor az erdőkben sétálunk egy-egy leszakadt nagy ágat, kidőlt vagy éppen korhadó fatörzset láthatunk a lombjuk vesztett fák és bokrok tövében. A korhadó halott fák arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy az élet véges, és a nagy, sok éves famatuzsálemek élete is véget ér egyszer. A fák maradványai azonban rengeteg élőlénynek adnak otthont vagy éppen élelmet, élethez szükséges tápanyagot, szaporodó helyet nyújtanak. Ezért fontos, hogy a holtfák élőhelyükön, az erdőn maradhassanak és hosszú éveken át a fajok sokasága találja meg bennük az életterét.

Nézzük csak mire is alkalmas a holtfa:

Az erdő elmaradhatatlan élőlényei a madarak. Köztük is az egyik közkedvelt tollas a harkály, márpedig a harkályfajok egy része, például a zöld küllő vagy a fekete harkály is szorosan kötődik az erdőben korható holtfákhoz. Hiszen az erdőben élő különböző hangyafajok, és a holtfák kérge alatt megbújó sok-sok rovarfaj az élelmiszerszükségletük jelentős részét biztosítják.  Köztudott, hogy a fakopáncs erősen preferálja nem csak a holtfákat. A hihetetlen kemény csőrrel rendelkező harkályokon kívül még számos énekesmadár látogatja élelemért a málló holtfákat.

A madarak és a rágcsálók, denevérek az élelemszerzés mellett az odúkészítés céljára is gyakorta hasznosítják a holt és korhadó fákat.

A még lábon álló, de már korhadásnak indult holtfák odvaiban számtalan erdei, énekes madár és denevér talál néha évekre lakó, búvó- és szaporodó helyre. Méretükből kifolyólag különösen a nagyméretű holtfák nyújtanak változatos táplálékot és élőhelyet az erdei élőlényeknek.

Miközben a madarak számára az erdőben található fekvő vagy még álló holtfák búvó-, fészkelő- és táplálkozó helyet nyújtanak, addig a pókok számára remek hálószövési elemet biztosítanak. A pókok pedig remek táplálékul szolgálnak a madarak, denevérek számára. Vagyis a holtfa által biztosított környezet része az élet nagy körforgásának. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a holtfa biztosította hűvösebb, párásabb környezet remek élőhelyet biztosít a különféle gombák, mohák és zuzmók számára. Márpedig ezek már az erdők emlőseinek is naponta nyújtanak élelmet.

Viszont, ha már körforgás, akkor ne feledkezzünk meg a rovarokról sem. Köztük ideje gondolni az élőhelyét egyre jobban elveszítő nagy szarvasbogárra is, amelynek lárvája 4 évig él és fejlődik például a tölgyfa korhadó maradványában. A rovarok számára azért fontos a holtfa, mert szaporodó hely. Számunkra pedig azért fontosak a rovarok, mert ebben az esetben is fontosak, mert egyrészről lebontó munkákat végeznek, másrészről pedig nagy segítséget nyújtanak a gombák és a mikrobák erdőben történő szétterítésében.

A változatos madár és rovarfaj mellett nem elhanyagolható, sőt talán a kirándulók számára a legismertebb és a legjobban megfigyelhető a holtfákon élő változatos gombafaj. Számtalan gomba kifejezetten a holt, korhadó fákhoz kötődik.

Bizonyos gombák, csak meghatározott fafajokon, fafajokban élnek. Ilyen például a közönséges petrezselyemgomba, amely például elsősorban bükkfán él. A nyírfatapló pedig a nevéből fakadóan, természetesen a nyírfán nő. A természetben, és elsősorban az erdőkben található különféle tápanyagok körforgásában lebontó tevékenységükkel kulcsfontosságú szerepet játszanak a gombák. Lebontó munkájuk mellett a gombák nem csak az erdei állatoknak, de az emberek számára is fontos tápanyaggal szolgálnak miközben a gombafonalaik az emberi szem számára láthatatlanul hálózzák be a lebontásra ítélt faanyagot.

Káposzta a fájó izmokra

Egyre többen térnek át a nehezen emészthető savanyú káposzta fogyasztásáról az édeskáposzta alkalmazására a konyhákban. Az igazi töltött káposzta persze csakis a savanyúból készülhet, de a diétázóknak előnyösebb a friss káposztából készült ételek fogyasztása.

10 remek ok, hogy miért fogyaszd télen-nyáron a káposztát!

1, A káposztában rejlő diindolmetán (DIM), szinigrin, lupeol, szulforarofán és az indol 3-karbinol (I3C). A szulfarofán és az I3C vegyületek hatékonyak a rákot okozó sejtek ellen. Ennek köszönhető a káposzta rákellenes hatása.

2, Immunerősítő C-vitaminban gazdag. Nagy mennyiségű C-vitamin tartalmával segít erősíteni az immunrendszert, hozzájárulva a szabadgyökök megfékezéséhez. A C-vitamin mellett a káposztában bőségesen találunk B6-vitamint, folsavat, B2- és B1-vitamint, kalciumot, magnéziumot, A- és K-vitamint és káliumot, kissebb mennyiségben cinket, vasat és mangánt.

3, Gyulladáscsökkentő tulajdonságát azoknak az aminosavaknak köszönheti, amelyek a káposztában igen nagy számban megtalálhatók, és a gyulladások ellen hatásosan fejtik ki áldásos hatásukat.

4, A szürkehályog elleni harcban remek segítségünkre van. Rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a szemünkben a kialakulás esélyét. Ebben a harcban a káposztában levő béta-karotin játszik szerepet, hogy segítségével megelőzzük a makuladegenerációt.

5, A K-vitamin tartalmának köszönhetően, az idős korosztály étrendjébe történő rendszeres káposzta fogyasztás beiktatásával többek közt az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is igyekeznek csökkenteni. Kutatások arról szólnak, hogy a káposztának különösen a lila változata igen hatékony a kór  megelőzésében.

6, A káposzta gyakori fogyasztásával a gyomorfekély is megelőzhető, kezelhető. Az egészségügyi szakemberek ajánlása a peptikus-, illetve a gyomorfekélyek gyógyíthatóságára vonatkozóan szól a káposztafogyasztásról. A káposztalé fogyasztásának fekélyellenes tulajdonságait a magas a glutamin-tartalom segíti elő.

7, Fogyókúrázók rendszeresen beiktatják az étrendjükbe, hiszen elősegíti a fogyást. Rendkívül alacsony a kalóriatartalma, és a magas rosttartalma előnyös fogyókúra idején.

8, Magas rosttartalma nem csak a fogyókúrázóknak, de az emésztési problémákkal küzdőknek is segít, mert többek között enyhíti a székrekedést.

9, A gazdag antioxidáns tartalmának köszönhetően remekül védi a bőrt a szabadgyökök károsító hatásai ellen, mivel megelőzi a bőr öregedését, ezért elmondható, hogy a káposzta a bőrápolás királya.

10, A káposztában lévő tejsav jótékony hatással van a fájó izmokra. Figyelem! Egy kis adag káposzta elfogyasztásával biztosíthatjuk a napi K-vitamin bevitelünk 91 százalékát, valamint az ajánlott C-vitamin bevitel 50 százalékát.

A Liszt Ferenc-repülőtér okozta problémákat kívánja felmérni az LMP

0

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja kérdőívet indított, amellyel a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptér által okozott zajszennyezést és egyéb problémákat szeretnénk felmérni.

Évek óta Budapest és az agglomeráció számos területéről érkeznek a panaszok. Nemcsak közvetlenül a reptér környezetéből, hanem Kőbányáról, Zuglóból Újbudáról és Budafokról is.

A jelzett problémák sokrétűek: a reptérhez közeli 17-18. kerületben gyakori, hogy az egész épület beleremeg, cserepeket sodor le a turbulencia, megrepednek a lakóházak falai.A reptértől távolabb, Kőbányán, Zuglóban a lakók nem tudnak éjszaka aludni a zajtól és a rezgéstől, és napközben gyakran meg kell szakítani a beszélgetésüket, mert nem hallják egymást a lakásukban.

Az érintett területen iskolák, óvodák is vannak, ahol a zaj szintén problémát okoz, például a tanóra menetében. A repülőtér üzemeltetője és a kormány képviselői azonban nem foglalkoznak ezekkel.

A kérdőív célja, hogy felmérje ezeket a panaszokat, és segítsen feltérképezni, hogy hol, milyen jellegű problémákat észlelnek a lakók, és milyen gyakran. Milyen intézkedéseket ajánlott a reptér, és mennyire váltak ezek be, illetve hogyan értékelik a képviselők, döntéshozók aktivitását a témában. A Ferihegyi repülőtér 2-es futópályája már 1983-ban a hatályos jogszabályokat sértő közelségben, mindössze 1,6 kilométerre épült meg Rákoshegy 100 éve lakott településétől. Ugyan 1984 óta tilos volt a 2. számú pálya város felőli végének a használata, azonban 2005-től az új szabályozás már lehetővé tette, ezzel rászabadítva a fővárosra a forgalmat.

Azóta különböző lobbik eredményeként a leszálló és felszálló gépek útvonalát rendszeresen ide-oda tolták, ezzel mindig újabb érintettekre tolva a problémákat.Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a repülőtér forgalma az elmúlt két évtizedben a tervezett többszörösére nőtt: a 2000-es évek elején az éves utasforgalom még nem érte el az 5 milliót, 2015-ben már átlépte 10 milliót, 2019-ben elérte a 16 milliót, a járványidőszak alatti visszaesést követően pedig a forgalom újra tovább növekszik.

Ennek ellenére először és utoljára 1976-ban készítettek átfogó környezeti hatástanulmányt a repülőtér működésével kapcsolatosan. A reptér pedig annak ellenére kap rendszeresen környezetvédelmi működési engedélyt, hogy nem jelöl ki új, a jelenlegi forgalomhoz illeszkedő zajgátló védőövezeteket.

Így azok erősen alulbecsült adatokra épülnek. Pedig ezek határozzák meg, hogy hol, milyen intézkedéseket szükséges az üzemeltetőnek tennie a lakók védelmében. A kormány és a repülőtér üzemeltetője rendszeresen azzal takarózik, hogy önkéntes zajvédelmi programot indított, azonban ezek az érintettek töredékét sem érik el, és nem is jelentenek valós megoldást a folyamatos zajra. Hivatkoznak még arra is, hogy a lakóknak nem kellett volna a reptér mellé költözni, ami abszurd felvetés annak fényében, hogy nagyrészt már a reptér 1938-as napirendre kerülése előtt lakott területekről van szó, illetve a repülőtértől kifejezetten távol eső területek is érintettek.Hangsúlyozzuk, az anonim kérdőív célja tehát a problémák és az érintett területek felmérése.

Önt zavarja, vagy észre sem veszi a repülőgépeket Budapest felett?

Mondja el, mit tapasztal!https://zajszennyezes.hu/

Halálos becsapódás

Személyautó ütközött eddig ismeretlen körülmények között egy fának, a balesetben a sofőr a helyszínen az életét vesztette.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2022. november 20-án 12 óra 46 perc körül Börcsön, a Fő utca 1. számnál egy személygépkocsi ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti szembejövő sávba, majd az úttestről lehajtott és egy fának csapódott. A balesetben a sofőr a helyszínen életét vesztette.

A mai nap folyamán nem ez volt az egyetlen fával történő csapódás.

Fotó: Facebook/Balesetinfo/Ferenc Dorka

Fának ütközött, majd felborult egy gépkocsi az 52-es főút 6-os kilométerszelvényénél is ma a déli órákban, Kecskemét térségében. A jármű a baleset következtében egy elektromos szekrényt is kidöntött. A kecskeméti hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsit, amelyben csak a vezetője utazott. A baleset helyszínén az egység és a társhatóságok félpályás útlezárás mellett dolgoznak.

Forrás: police.hu, balesetinfo, katasztrofavedelem.hu

Összejátszottak az ápolóval, és hagyták meghalni

0

Az ápolásra szoruló idős komlói asszony állapota folyamatosan romlott, menye és ápolója mégsem hívott orvost hozzá, mert azt akarták, hogy a nő meghaljon.

Mulasztással elkövetett emberölés bűntette miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 58 éves komlói, és egy 44 éves sásdi nő ellen. A rendőrök 2021. október 23-án indítottak eljárást a két nő ellen, akik közösen ápolták az idősebb nő anyósát. A megalapozott gyanú szerint az 58 éves nő tisztában volt azzal, hogy az ápolásra és gondozásra szoruló anyósa állapota romlik, ennek ellenére semmit sem tett az állapot romlásának megakadályozása, valamint az orvosi segítség biztosítása érdekében. Az ápolással megbízott 44 éves nővel megbeszélte, hogy azt szeretné, ha anyósa mielőbb meghalna, mert az ápolását tehernek érezte. Mindkét nő belenyugodott az idős asszony állapotának romlásába, és siettették azt. Az ápoló segítette, és tanácsokat is adott a nőnek azzal kapcsolatban, hogy a sértett halála mielőbb bekövetkezzen. Akkor sem tett semmit, amikor látta, hogy az idős asszony haldoklik, szándékosan nem hívott orvost a beteg megmentése érdekében. Sőt, megbízójával közölte, hogy olyan gyógyszert adagol a sértett ételébe, illetve italába, amely legyengíti, és meg fog halni. A 86 éves nő 2021. október 21-én életét vesztette.

A rendőrök mindkét nőt elfogták és előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a járásbíróság elrendelt.

Az eljárás során az orvosszakértői vélemények megállapították, hogy az ellátási mulasztások felgyorsították a sértett halálának bekövetkezését.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kiviszik az utcára a múzeumokat Szentendrén

Utcára viszi a bezárt szentendrei múzeumok programjait a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC).

A magas energiaárak miatt az FMC múzeumai és kiállítóhelyei is bezártak, programjaikat azonban igyekeznek eljuttatni a közönséghez az adventi időszakban is – mondta el az MTI-nek Szebeni-Tóth Anett, az FMC kommunikációs vezetője. November 26. és december 17. között Múzeum korzó elnevezéssel művészeti sétákra invitálják a közönséget szombatonként, a programok a szentendrei múzeumok tematikájához kapcsolódnak. 

A belvárosi séták során első alkalommal rajzolni hívják a gyerekeket, akik a szentendrei festők, így például Czóbel Béla vagy Vajda Lajos kedvelt témáit rajzolhatják újra. A barangolás során végigjárják a sikátorokat, ellátogatnak a patakpartra és felkeresik a legizgalmasabb kilátópontot, ahonnan szétnézve megörökíthetik az eléjük táruló városképi részletet. A séta kiinduló témája Barcsay Jenő és Vajda Lajos egy-egy alkotása lesz.  

December 3-án a fotózás kedvelői a belvárost és környékét fedezhetik fel festmények segítségével. A résztvevők képről képre, utcáról terekre, patakpartról folyópartra vándorolnak és fedezhetik fel, hol állhatott a festő, amikor Szentendre egyik jellegzetes helyszínét megörökítette. A fotókon újraalkothatják a ma is látható városképi részleteket, hogy aztán a legfrissebb szentendrei képekből elkészítsék a Festői Szentendre albumot. Mindehhez az inspirációt Modok Mária egyik műve adhatja – mondta el az FMC munkatársa.

Szintén 3-án várja az érdeklődőket a Szentendrei őstémák az utcákon és a képeken című sétára Muladi Brigitta művészettörténész, aki a Régi Művésztelep alkotóit idézi meg, köztük Ilosvai Varga Istvánt. A találkozási pont a Ferenczy Múzeum épületében lesz, ahol a tervek szerint néhány festményt is megtekinthetnek a látogatók – tette hozzá Szebeni-Tóth Anett.   

Művészet- és helytörténeti sétára hívják a látogatókat december 10-én, amikor Vajda Lajos nyomába eredhetnek a résztvevők Szabó Noémi művészettörténész vezetésével. A séta során megismerkedhetnek a város jellegzetes motívumaival, építészeti és természeti örökségével és a város azon „nagy látványaival”, amelyek megtermékenyítően hatottak Vajda és kortársai művészetére.

December 17-én két program is várja a helybelieket és a városba látogatókat. A Castrum séta során Szentendre római tábora ismerhető meg Rajna András régésszel, akinek vezetésével bejárhatják a terület hozzáférhető részeit, de a látogatók megismerhetik a feltárási eredményeket, a terület múltját, jelenét és a jövőre vonatkozó terveket is.  

A Barcsay Jenő nyomában címet viselő séta során pedig azokat a helyeket, utcákat, városrészeket járják végig a résztvevők Iberhalt Zsuzsa művészettörténész irányításával, amelyek Barcsay számára mindvégig fontosak voltak, hiszen a Szentendréhez szervesen kötődő művész a várost járva folyamatosan és kitartóan kutatta képeinek motívumait, az épületek, kapuk alakzataiból formálódó egyenes és ívelt felületeket.    

A programokról a muzeumicentrum.hu oldalon és az intézmény Facebook-oldalán lehet tájékozódni. A részvétel regisztrációhoz kötött (regisztracio@muzeumicentrum.hu). A kezdőpont a Ferenczy Múzeum adventi fényekkel díszített, hangulatos udvara, ahol apró meglepetés is várja a látogatókat – tájékoztatott Szebeni-Tóth Anett.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org