Kezdőlap Blog Oldal 1870

Október 23-án ismét zenél Kozármisleny

0

A TérZene Program keretein belül 2022. október 23-án, 10 órakor Kozármislenyben a Templom tér- Kossuth utca találkozásában immár a 28. alkalommal hallgathatják az érdeklődők a „Zenélő Kozármisleny” soron következő előadását.

A „Zenélő Kozármisleny” vasárnap délelőtti műsorában fellépnek:

Kuna Vali és Testvérei

Az előadás programjában szerepelni fog többek között: Liszt: II. Magyar Rapszódia, Verdi: Rabszolgák kórusa a Nabucco című operából, Mozart: Lacrimosa a Requiemből, Erkel: Hazám, hazám ária a Bánk bán operából.

A zenekar erőssége a szakmai hitelesség és a professzionális hangszertudás mellett, hogy alapító tagjai nemcsak a színpadon alkotnak egységet. A formációt a négy Kuna testvér, Valéria, Márton, Gyula és Bence hozta létre még 1993-ban (a zenekar legidősebb tagja ekkor csupán 11 éves volt!). Zenei munkásságuk alapjait a rézfúvós hangszerek képezik, mivel 2-4 éves koruk óta ezeken a hangszereken játszanak. A trombita, kürt és a harsona mellé az évek során az ének társult, így a zenekar jelenlegi felállása: Valéria (ének, trombita), Gyula (trombita), Márton (harsona) Bence (kürt, ütőhangszerek).

A testvéri kötelék és a zene iránti elkötelezettség kiemeli őket az előadók sorából. Utánozhatatlan atmoszférát teremtenek minden előadásukon a testvéri kötődés és a szeretet természetes jelenlétével.

A zenekar díjai:
1993 – Nemzetközi Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Találkozó – Nívódíj
1995 – Passau Nemzetközi Rézfúvós Kamarazenei Verseny – Különdíj
1996, 98, 99 – Pozsony Interforum Talentov Nemzetközi Kamarazenei verseny – I. díj
2005 – Fonogram díj jelölés mint “Az év felfedezettje”
2005 – Príma-Díj
2013 – Smoothjazz Dalverseny Közönségdíj
2014 – VII. Jazzy Dalverseny Közönségdíj

Forrás: fourtissimo.hu

Szent Mór napi búcsú

0

2022. október 22-én, szombaton délelőtt 10 órától Kozármislenyben, a Szent Mór püspökről elnevezett templomkörnyezetében búcsúi programmal várják a helyi civilek a lakosokat a fiatal városban. Az elmúlt évben felszentelésének 50. évfordulóját ünneplő, az egykori pécsi püspök nevét viselő templom környezetében megrendezésre kerülő szombati programon ismét a gyermekek, illetve a gyermekes szülők kerülnek a középpontba.

A Szent Mór napi búcsú programjából:

  • 10-16 óra között kicsi kezeket várnak a szervezők kézműves foglalkozásra,
  • 10-16 óra között fa körhinta és népi játszóház egészíti ki a kézműves foglalkozást,
  • 10-16 óra között sütivásár kínálja a finomságokat,
  • 10-16 óra között pici-piacon kínált portékák között válogathatunk,
  • 11 órakor Turka a táncoló kecske címmel bábelőadás lesz a Levendula Szín előadásában,
  • 15 órakor A drótostót és a nyelves kislány címmel pedig a Mizereg Műhely előadásának örülhetnek a kicsik, és a nagyok,
  • ÉS MÉG EGYÉB MEGLEPETÉSEKKEL várják a helyieket és vendégeiket a szervezők.

A tavalyi évben az ötven éves jubileumot kihasználva helyi civilek összefogásával éledt újjá a templom védőszentjének, Szent Mór püspöknek október 25-ei napjának ünnepét köszöntő, hagyományos búcsú megtartása.

A program teljes körű finanszírozását és lebonyolítását a Civilek Kozármislenyért csoport végzi, a Kenderzsupp Hagyományőrző Egyesülettel együttműködésben.

Néhány szó a templom, és a búcsú névadójáról:

Szent Mór ünnepe: október 25

Szent Mór, aki életének szakaszát 1000-1070 körüli időkre teszik, az első magyar származású bencés a pannonhalmi monostorban, egyben az első magyar író, aki ugyan még latinul megírta Szent István, Szent Imre, Szent Benedek és Szent András bencés remeték életrajzát. A mű átdolgozva maradt ránk.

Az Annales Posonienses, magyarul Pozsonyi Évkönyv névbejegyzése szerint Szent István hívására 1036-tól lett a pécsi egyházmegye második püspöke. Szent Gellérttel és társaival ellentétben az 1046-os Vata-féle pogánylázadáskor csak neki nem esett baja. I. András koronázásakor egyike volt a szertartást végző három püspöknek. Mór kézírását olvashatjuk a tihanyi apátság alapítólevelén (1055). Feltételezhető, hogy jelen volt 1061-ben Szekszárdon az apátság alapításánál, és két évre rá ő temette ugyanott el I. Béla királyt. 1064-ben Pécsett békült ki egymással Salamon és Géza királyfi. A béke után ő koronázta Salamont királlyá. Ebben az időszakban írta meg az első magyar legendát Szent Zoerárd (Szórád) Andrásról és Szent Benedekről, az úgynevezett Zobor-hegyi remetékről.

A 15. századból származó misekönyvek szentként említik, illetve martirologiumokban szerepel a neve, ezért az akkori pécsi püspök kérésére Boldog IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én jóváhagyta, és megerősítette a pécsi egyházmegyében kialakult nyilvános tiszteletét, XI. Piusz pápa pedig 1925. december 4-én az egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

14 kilónyi kábítószert foglaltak le a rendőrök

0

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Győri Rendőrkapitányság munkatársai kábítószer kereskedelem bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt szervezték meg két férfi elfogását.

A rendőrök mindkét férfi lakóhelyén 2022. október 14-én végeztek kutatást. M.Márk 24 éves győrújbaráti tartózkodási helyén 98 tő kifejlett indiai kendert, valamint műanyag vödrökben tárolva nagy mennyiségű zöld színű kábítószergyanús növényi anyagmaradványt, zacskókba csomagolva kábítószergyanús rózsaszínű tablettákat, valamint a hűtőszekrényből nagyobb mennyiségben kábítószergyanús fehér port foglaltak le. A növények fejlődését professzionális eszközökkel, infralámpákkal, öntöző- és levegőztetőrendszerrel biztosították. Ezután a nyomozók kutatást tartottak M. Márk másik győri címén is, melynek során különböző zacskókba csomagolva nagy mennyiségű kábítószergyanús fehér port, rózsaszínű kábítószergyanús tablettákat, valamint zöld színű anyagmaradványt foglaltak le, továbbá ezen a helyszínen is professzionális cannabis ültetvény üzemeltetéséhez szükséges eszközöket, gépeket találtak.

Mivel a nyomozás során információk merültek fel arra vonatkozólag, hogy M. Márk a bűncselekményt bűntársával, Ü. Péter 39 éves győri lakossal együtt követte el, a rendőrök intézkedéseket tettek nevezett személy elfogására is. Ü. Péter a rendőri intézkedés elől elmenekült, tartózkodási helye jelenleg ismeretlen, vele szemben elfogatóparancsot kibocsájtására került sor.  

Ü. Péter győri tartózkodási helyén végzett kutatás során kábítószergyanús fehér por valamint zöld színű anyagmaradvány került lefoglalásra. A lakcímen tartózkodott nevezett barátnője is, akit a rendőrök kábítószer birtoklása vétsége elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozók M. Márkot jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség felé letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Kopjafaállítás a Mecsekben

0

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány támogatásával, Szatyor Győző képzőművész által készített kopjafát állított a Mecsekben.

A leleplezés pillanata

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. november 19-én örökbe fogadta a Pécsi Mecsekerdő Zrt. területén fekvő Tripammer fa környékét. Az esemény során két tölgyfát is ültettek a rendőrök, az egyik az „Élet fája” a koronavírus elleni közös küzdelem jelképe, a másik pedig az összetartozást jelképező „Baranya megyei rendőrök fája”.

A főkapitányság a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány támogatásával 2022. október 14-én egy díszes kopjafát állított emlékül, amelyet Szatyor Győző képzőművész készített. A kopjafa felhívja a Tripammer fánál megpihenő túrázók, látogatók figyelmét az összefogás erejére, valamint a zöld értékekre, a környezet – és a természetvédelem fontosságára. A rendezvényen dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Prof. dr. habil. Herke Csongor DSc. a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány kuratórium elnöke, valamint Szatyor Győző képzőművész is méltatta az elkészült emlékhelyet.  

Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja

A rendezvényt a „Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját!” öt megyés bűnmegelőzési projekt egyik elemeként rendezték meg.

Forrás: police.hu

Negyvenre nőtt a bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak száma

0

Ma már legkevesebb negyven halálos áldozattal számolnak az észak-törökországi Amasra város szénbányájában történt robbanás után. Szombaton délelőtt a mentő egységek több tucatnyi, föld alatt rekedt munkást próbáltak meg kimenteni.

Pénteken, helyi idő szerint 18:15-kor történt robbanás a fekete-tenger partján található város bányájában. A szörnyű hírt Fahrettin Koca, török egészségügyi miniszter tette közzé a Twitteren.


A mentőcsapatok a robbanás óta a tengerszint alatt, 300 és 350 méter mélységben rekedt munkások megmentésén dolgoznak folyamatosan.

A török belügyminiszter, Szulejmán Soylu megerősítette a 40 bányász haláláról szóló szörnyű hírt. A bányásztragédiát tizenegyen élték túl, akik megsérültek és jelenleg kórházban ápolják őket. További 58 bányásznak sikerült megmenekülnie eddig, vagy saját erőből, vagy a kimentették őket a bányából.

A szerencsétlenség idején egyidejűleg a tárnában dolgozó 110 bányász közül jelenleg egy bányász állapota még mindig nem ismert.

Fatih Donmez török energiaügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy sújtólégrobbanás történt. Az energiaügyi miniszter azt is mondta, hogy a mentési munkálatok már majdnem befejeződtek.

„Nem tudom, mi történt. Hirtelen nagy nyomást éreztem, és nem láttam semmit” – mondta az Anadolu hírügynökségnek egy túlélő, a bányásznak olyan szerencséje volt, hogy sikerült épségben kijutni a robbanás sújtotta tárnából.

A törökországi bányában történt robbanást a gyorsan bekövetkező esti sötétség is nehezítette, mivel a szerencsétlenség nem sokkal napnyugta előtt történt.

Recai Cakir, Amasra polgármestere a török NTV magáncsatornának elmondta, hogy
Recep Tayyip Erdogan török elnököt szombaton Amasrába várták.

Forrás: 444.hu

Orbán Viktor: elrettentő erejű hadseregre van szükség!

0

Háborús időkben ütőképes, békét garantálni képes, elrettentő erejű hadseregre van szükség! – írta ma a közösségi oldalán feltett kép fölé Orbán Viktor.

Nekünk, magyaroknak ütőképes, a békét garantálni tudó, elrettentő erejű hadsereg kell, mert „akinek nem lesz ereje, annak nem lesz igaza sem” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

A kormányfő az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütétele, valamint a Lynx harcjárművek átadása alkalmából tartott ünnepségen tartott beszédében kiemelte: ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet, mert az a nép, amely nem képes erre, „a jövőben bizonyosan elbukik majd”. Vannak olyan nemzetek, amelyek már megkezdték a felkészülést, és „mi sem maradhatunk le ebben” – jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: „nem dughatjuk strucc módjára homokba a fejünket”, és ha így megy tovább, a szankciók megrendítik Európát, ráadásul úgy tűnik, elhúzódó háborúra kell berendezkedni.  

A miniszterelnök kifejtette: most esküt tett közel 250 önkéntes katonai szolgálatot vállaló fiatal, ami önmagában elég ok az örömre, bár kellene még néhány ilyen zászlóalj. De emellett most lépnek szolgálatba a Lynx harcjárművek is, így a haderőfejlesztés egyik fontos mérföldkövét is megünnepelhetik – mutatott rá.    

Közölte: a magyar nemzet századokon át híres volt vitézségéről és hadi erényeiről, igazi katonanemzet, azonban a magyarokat olyan fából faragták, hogy ha nincs közvetlen fenyegetés, ügyes-bajos dolgaikban felaprózzák erejüket, tehát akkor tudnak igazán jól teljesíteni, ha van leküzdendő akadály.

Úgy vélte, most olyan időket élünk, amikor jó okunk van komoly veszélyeket felfedezni az ország határainál, ilyen a háború, és az, hogy Nyugatról fegyverek áramlanak a frontra. Ráadásul Európát a határainknál délről illegális migránsok ostromolják felfegyverzett csoportjaikkal – hívta fel a figyelmet.  

Orbán Viktor emlékeztetett: korábban elsődleges feladat volt újra megszervezni a magyar államot, és a gazdaság mára behozta lemaradását, a bűnözést visszaszorították, helyreállt a közbiztonság, megújították a közigazgatást, de a magyar haderő, a katonák ügyével még adósak.

Kiemelte: a hazájukat szolgálni akaró katonákra és hatékony, modern fegyverekre van szükség, ezért visszaadják a honvédség megbecsülését és modern hadiipart építenek. A magyar honvéd „nemzetünk kiválósága”, ezért minden katonának kijár a magyar emberek megbecsülése – jelentette ki.  

Közölte: azt akarják, hogy legyen átjárás a civil élet és a katonai szolgálat között, ezért megújították az önkéntes katonai szolgálat intézményét. Az önkéntes szolgálatot vállalók jelentik a hidat a civilek és hadsereg között, mert ők azok a katonák, akikkel a legtöbbet találkoznak az emberek – mondta. 

Megjegyezte: decembertől újabb toborzó kampányokat indítanak.  

A kormányfő kitért arra: most szolgálatba lépnek a Lynx harcjárművek is. A hadiipart is Magyarországra hozzák, és már több lépést is tettek a hadiipar fejlesztésére. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az eseményen hangsúlyozta: a haderőfejlesztés két legfontosabb pillére, ember és technika ma együtt van itt jelen. Az átadott harcjárművekkel az egyik legmodernebb eszközzel gazdagodik a honvédség – mondta.  

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntőjében üdvözölte, hogy a kormány biztosítja a honvédségnek szükséges feltételeket és támogatást, valamint azt, hogy vannak olyan gyárak, befektetők, mint a Rheinmetall, amely 21. századi technológiát biztosít a honvédségnek. Emellett köszönetet mondott azoknak, akik vállalták az önkéntes szolgálatot.    

Armin Papperger, a harcjárműveket gyártó Rheinmetall AG vezérigazgatója arról beszélt, milyen előnyös, hogy egy olyan kormány van Magyarországon, amely gondoskodik a honvédségről. A katonákra nézve látja rajtuk az elkötelezettséget, az elhivatottságot és azt, hogy készek megvédeni országukat, Európát és a NATO-t – jelentette ki. Hozzátette: most a legjobb védelmet, igazi csúcstechnológiát kap a honvédség.  

Az eskütételen kiállították a LYNX harcjárművet, melyből a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2023-ig 46-ot szállít a cég, azután 2029-ig 172-t, amelyeket már Magyarországon gyártanak. A LYNX felszereléséhez tartozik többek között gépágyú és páncéltörő rakéta.

Az önkéntes katonai szolgálatot vállalók féléves – egyszer fél évvel meghosszabbítható – kiképzést kapnak. Ez idő alatt illetményben és különféle kedvezményekben részesülnek, továbbá a felsőoktatási felvételihez is többletpontot kaphatnak. A kiképzések országszerte 17 helyszínen zajlanak, szombaton a Petőfi laktanyában csaknem 250 önkéntes katonai szolgálatot vállaló tett esküt – közölte a tárca.

Forrás: mti.hu

Zöld konzultációt indít az LMP

0

Zöld konzultációt indít az LMP, amellyel valódi társadalmi vitát kezdeményeznek az ország zöld átállásáról – mondta szombati online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, a párt társelnöke.

A politikus közölte: olyan emberek válaszait is várják a zoldkonzultacio.hu oldalon, akik nem értenek egyet az ellenzéki párttal; nem úgy, mint a kormány, amely a nemzeti konzultáció keretében hamis állításokat fogalmaz meg és terjeszt kérdések formájában. Ilyen hamis állításnak ítélte, hogy az Oroszországra kivetett uniós szankciók okoznák a magas energiaárakat, holott annak az oka a fosszilis energiától való függés.  

Ungár Péter kijelentette: az egyik legfontosabb kérdés, hogy az ország a következő tíz-húsz évben mire alapozza energiarendszerét és függetlenségét. Ebben a kérdésben – folytatta – még a kormányon belül is káosz van. A szélenergiáról a miniszterelnök állítása szerint sincs egyetértés a kabineten belül – emlékeztetett.     

Gál József, az LMP szóvivője elmondta, hogy a kérdéseik között szerepel: az emberek a Vodafone felvásárlására fordítandó 700 milliárd forintot inkább épületszigetelésre költenék-e, de az is, hogy feloldanák-e a szélenergia hasznosításának tiltását. Ugyancsak választ várnak arra az emberektől, hogy eltörölnék-e a napelemre kivetett termékdíjat.   

Hozzátette: pártja szerint a megújuló energiát támogatni és nem adóztatni kell, az üzemanyaghiányt pedig nem a benzinár rögzítésével kellene kezelni, hanem a közösségi közlekedés fejlesztésével – ezért vezetnék be a havi ötezer forintos úgynevezett klímabérletet.
Arról is megkérdezik az embereket, hogy Oroszország építsen-e atomerőművet Magyarországon orosz technológiából és orosz hitelből – ismertette.

Forrás: mti.hu

Csecsemőgyilkosság Somogyban

A somogy megyei nyomozók egy bábonymegyeri nőt őrizetbe vettek.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2022. október 14-én az esti órákban egy bábonymegyeri faházban egy halott újszülöttet találtak. A rendőrök az esettel kapcsolatban egy 26 éves nőt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra állítottak elő.

A nyomozók a helyi lakost –őrizetbevétele mellett- emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bűncselekmény körülményeit szakértők bevonásával a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

Forrás: police.hu

BM: új rendőrfőkapitányt neveztek ki Baranya megyében

0

Magyarország belügyminisztere október 16. hatállyal megbízta Szijártó István rendőr ezredest a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányi feladatkörének ellátásával – közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton az MTI-vel.

Hozzátették: Gulyás Zsolt rendőr dandártábornokot, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét a tárcavezető átrendelte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állományába.

Forrás: mti.hu

Fotó: police.hu

Sörnek álcázott fagyállóval ölte meg az apósát

0

Fagyállót itatott egy férfi az apósával Szarvason. A mérgező folyadékot születésnapi ajándéknak csomagolva adta át azzal, hogy mások küldték neki. A terv azonban nem volt tökéletes, a bűntényre fény derült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

A végzetes sör, mint bűnjel

Sörösüvegbe töltött, ajándékként kapott folyadéktól lett rosszul 2021. szeptember 14-én reggelre egy szarvasi férfi. A felesége mentőt hívott hozzá, kórházba vitték, ahol 2021. szeptember 26-án elhunyt. Kiderült, hogy fagyállót ivott, azt csomagolta be neki valaki úgy, mintha a születésnapjára készült ajándék lett volna. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, hogy hogyan került hozzá a mérgező anyag és 2021. november 8-án elfogták és előállították az elhunyt férfi vejét. Az akkor 35 éves szentesi férfi kihallgatásán elismerte, hogy zavarta apósa alkoholista életmódja, és eldöntötte, hogy valahogy eltávolítja őt a családból. Azt tervezte, hogy megöli őt, hónapokig gondolkodott rajta, hogyan végezzen vele. Arra jutott, hogy ha mérgezésnek álcázza a bűncselekményt, akkor nem derül ki, hogy ő tette. Először 2021-ben, év elején, a februári születésnapja környékén adott a felesége édesapjának fagyállóval kevert pálinkát, ettől azonban semmi baja sem lett. Ezért 2021 szeptemberében tömény fagyállót töltött egy ismerősétől kért csatos sörösüvegbe és azt csomagolta be.

Egy cédulára ráírta: „Utólag is boldog születésnapot kívánunk. Fogadd sok szeretettel Jóska és Miska.” Miután elkészült a csomag, elment az apósához és átadta neki azzal, hogy az ajándék a postaládája előtt volt, ő csak felvitte a lépcsőházból, ha már meglátta, hogy ott van. Másnap hívta a felesége szüleit, érdeklődött a hogylétük felől és az anyósa rögtön mondta neki, hogy a férje rosszul lett és kórházba került. A férfi azt állítja, ekkor már megbánta, amit tett, szerette volna, hogy a felesége édesapja meggyógyuljon, de tizenkét nap múlva meghalt. A 36 éves, letartóztatásban lévő szentesi férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettel gyanúsítja. A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. október 15-én megküldték az ügyészségre.

Forrás: police.hu