Kezdőlap Blog Oldal 1877

Biden: Putyin elszámította magát, ugyanakkor nem valószínű, hogy nukleáris fegyverhez nyúl

Az amerikai elnök szerint az orosz államfő racionális cselekvő, de Ukrajnával kapcsolatban elszámította magát. Joe Biden kedd este nyilatkozott, azután, hogy a G7 csoport rendkívüli tanácskozást tartott, és éles hangú nyilatkozatban ítélte el Oroszország legutóbbi háborús cselekményeit, valamint Moszkvának újabb szankciókat, Ukrajnának pedig további támogatást ígért.

Joe Bidennek a CNN hírtelevízióban feltették a kérdést, hogy bevethet-e az orosz elnök atomfegyvert, amelyre azt mondta, nem gondolja, de már az is felelőtlenség, ha erről beszél, mert önmagában ez is destabilizáló hatással jár.

Az elnök a demokrata párt egyik múlt heti kampányrendezvényén úgy nyilatkozott, hogy a világ 60 éve, a kubai rakétaválság óta nem állt olyan közel egy „nukleáris armageddonhoz”, mint manapság.

Az amerikai elnök a helyi idő szerint kedd este sugárzott interjúban kijelentette, hogy  Vlagyimir Putyin racionális cselekvő, ám nagyon rosszul ítélte meg képességét Ukrajna megtámadásával és polgárainak leigázásával kapcsolatban.

Joe Biden hozzátette: az orosz elnök Ukrajnával összefüggésben hangoztatott indokai és céljai „nevetségesek”. Utalt arra, hogy Putyin az Ukrajna elleni agressziót azzal indokolta, hogy neki minden oroszok elnökének kell lennie és egyesítenie kell az oroszajkúakat. „Erről azt gondolom, hogy irracionális” – fogalmazott.

Biden szerint az orosz elnök abban is tévedett, hogy az ukránok behódolnak majd az orosz megszállóknak, kemény ellenállásuk cáfolta meg ezt. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az orosz államfő teljesen elszámította magát abban is, hogy tárt karokkal fogadják majd Ukrajnában.

Közölte: nem látja értelmét a négyszemközti tárgyalásnak Vlagyimir Putiynnal a G20 közelgő csúcstalálkozón, bár megjegyezte, hogy ez attól is függ, miről akarna beszélni vele az orosz vezető. Például ha az Oroszországban bebörtönzött amerikai kosárlabdázóról, Brittney Grinerről, akkor nyitott lenne a tárgyalásra – fűzte hozzá, hozzátéve, véleménye szerint az orosz elnök háborús bűnöket követett el, így nem látja értelmét annak, hogy most találkozzon vele.

A BMPSZ drónjainak köszönhetően találták meg a lakásukat felgyújtó házaspárt

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétfő reggel a Bogár utcában kigyulladt egy családi ház. Mint kiderült, a házban élő idős házaspár vélhetően szándékosan gyújtotta fel a házat, majd az eset után eltűntek, ám a rendőrség megtalálta őket. Mint kiderült, ez utóbbiban a Baranya Megyei Polgárőr Szövetségnek is szerepe volt.

A Nagykozári Polgárőr Egyesület hétfőn már értesült az eltűnt idős házaspárról akik azelőtt nagykozári lakosok voltak. Az egyesület már aznap délután három fővel a házaspár keresésére indult és késő estig keresték az eltűnt személyeket. Kedden reggel a rendőrség a lakosság segítségét kérte, hogy megtalálják K. Sándort és feleségét K. Sándornét.

Október 11. Reggeli órákban kaptak felkérés Baranya Megyei Polgárőr Drónpilóták is, hogy az eltűnt idős házaspár autóját kellene megkeresni egy hatalmas erdős területen. 12 óra környékén a Baranya Megyei Polgárőr Szövetség Légi felderítő Szolgálat Drónpilótája Pécs-Vasas mellett az erdőben megtalálta a keresett gépjárművet és benne az idős házaspárt is. Értesítette a hatóságokat azok meg a mentőszolgálatot. A mentő stabil állapotban vitte kórházba a házaspárt.

A dróntechnika egyébként számos bűneset és természeti katasztrófa felderítésében nyújt segítséget, általa olyan területeket lehet olyan nézőpontból vizsgálni, ami normális körülmények között nem volna kivitelezhető.

Tipikus őszi időjárás várható

Szerda hajnalban még kevésbé lesz felhős az ég, majd északnyugat-nyugat felől megvastagszik a felhőzet. A délelőtti órákban még kis helyen, de délután többfelé lehet jelentéktelen zápor, illetve gyenge eső térségünk nagy részén. Egy hidegfront vonul át felettünk, de marad mérsékelt az északias légmozgás. A hőmérséklet minimuma 9 és 11 fok között alakulnak.

Délután változóan felhős időnk lesz, néhol előfordulhat gyenge eső. A hőmérséklet maximumai 19 és 21 fok között alakulnak. Estére csökken a felhőzet és a hőmérséklet 15 fok alá hűl. Az északkeleti szél mérsékelt lesz.

Forás: MeteoMecsek

Találós kérdés kedd estére

0

Néha megéri megnézni a kormánypárti média korábbi írásait, ezúttal például az Origo egy február elején megjelent írását mutatnánk be, azt, amikor Orbán Putyinnál járt audiencián, a háború előtt. Ez volt az úgynevezett „békemisszió” (láthatjuk, hogy milyen jól sikerült), ahol csodás-mesés gázszerződést is kötöttünk Oroszországgal. Az origo úgy fogalmazott, hogy

„Az Orbán-Putyin csúcstalálkozón több kérdésben is megállapodás született. Ezek közül kiemelkedő az Oroszországból importált gáz mennyiségének kérdése. Míg tavaly decemberben egyes országokban a tízszeresére emelkedett a földgáz ára, ehhez képest Magyarország az Oroszországgal kötött hosszú távú, 2036-ig szóló gázellátási szerződés értelmében a piaci árnál sokkal olcsóbban tudja beszerezni az energiahordozót, tehát a rezsicsökkentés eredményeit meg lehet őrizni. Ráadásul újabb évi egymilliárd köbméter gáz érkezhet Oroszországból.”

Ezt egyébként Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is bejelentette, a Fidesz pedig megnyugtatott mindenkit: jön az olcsó orosz gáz, marad a rezsicsökkentés. Most már csak az a kérdés, hogy ha ennyire kedvező szerződést kötöttünk Oroszországgal, akkor miért nem maradt meg a rezsicsökkentés, miért kerül sokkal többe a gáz a vállalkozások, a nagyobb felhasználók vagy az önkormányzatok számára, úgy, hogy az orosz gázra egyáltalán nem vonatkoznak a szankciók?

Szándékosan gyújtották fel a pécsi lakást, elfogták a nyugdíjas házaspárt

0

Ahogy arról beszámoltunk tegnap kigyulladt egy családi ház 2022. október 10-én reggel Pécsett, a Bogár utcában.

A tűzeset kapcsán személyi sérülés nem történt, azonban a beszerzett adatok alapján az ott lakó házaspár október 9-én 16 óra és 10-én 7 óra között ismeretlen helyre távozott, azóta nem adnak életjelet magukról. Egészen ma délutánig, amikor is a rendőrök Tolna megyében kapták el, az idős házaspárt, akik szándékosan gyújtották fel a lakást, amit 2019 óta béreltek. K. Sándor 85 éves, felesége 76 esztendős. A házban egy emeleti szoba teljes terjedelmében égett, a lángok innen terjedtek át egy tetőtéri szobára és kis mértékben a tetőszerkezetre is. A pécsi hivatásos tűzoltók négy járművel vonultak a helyszínre és azonnal oltani kezdték a lángokat. A tűzoltók az épületet teljes egészében átvizsgálták, senki sem tartózkodott bent. 

Az idős pár saját autóval menekült el, a rendőrség körözni kezdte őket, ami eredményes is lett: el kapták őket, jelenleg is folyik a kihallgatásuk.

Szörnyethalt a sofőr

0

A Budapest felé vezető oldal 80+900-as kilométerszelvényében egy járműszerelvény és egy személygépkocsi ütközött össze.

Egy nyergesvontató és egy személygépkocsi ütközött össze az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 80+900-as kilométerszelvényben 2022. október 11-én 11 óra 54 perckor. A jelenlegi adatok szerint egy magyar felségjelzésű személygépkocsi hátulról nekiütközött egy kamionnak. A hátul haladó járművet vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszon jelenleg teljes pályazár van érvényben. A járművezetők az autópályáról a 85-ös kilométerszelvénynél tudnak letérni, míg visszatérni a sztrádára a 67-es kilométerszelvénynél lehet.

Kérjük, hogy a forgalmi viszonyokat figyelembe véve, fokozott óvatossággal közlekedjenek!

20 fok lesz az egyetemen, és a kollégiumokban, elmarad az őszi szünet, tilos a hősugárzó

0

Az energiaárak jelentős mértékű emelkedése miatt, a 2022/2023. tanév rendjére alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 368/2022. (IX. 29.) Korm. rendelet előírásainak figyelembevételével, a Pécsi Tudományegyetem költségmegtakarítási intézkedéseket vezet be októbertől.

Üzemeltetés

Októbertől 20 °C lesz az oktatási és irodahelyiségekben, valamint a kollégiumi szobákban, viszont 18 °C lesz a közösségi és közlekedési helyiségekben. Zárás után a fűtés visszaszabályozásra kerül.

Tilos bármilyen egyedi hőfejlesztő eszköz (pl. hősugárzó) és a fűtésre is alkalmas inverteres klímaberendezések használata. A tilalom betartását a Kancellária Üzemeltetési és Beszerzési Igazgatóság (ÜBI) folyamatosan ellenőrzi majd.

A nem elengedhetetlen világítást (az épületek külső területeinek világítását, egyéb díszkivilágítást a szobroktól az épületeken át a parkolóvilágításokig) le kell kapcsolni.

Az Egyetem alaptevékenységének zavartalan ellátásához szükséges világítást ugyanakkor biztosítani kell – az igényeket az ÜBI méri majd fel.

Az Egyetem alaptevékenységeinek zavartalan folytatásához, valamint az épületek akadálymentesítéséhez nem szükséges felvonókat üzemen kívül kell helyezni.

Az egyetemi hálózatról táplált elektromos autótöltőket kizárólag az egyetemi elektromos autóflotta használhatja. A nem szabványos egyedi töltőpontokat megszüntetik.

Az Egyetem rendszeréről saját használatú egyéb közlekedési eszközök (pl. elektromos roller, kerékpár) töltése tilos.

A munkavállaló köteles a munkavégzés befejezésekor az informatikai eszközök teljes áramtalanítását, valamint a fényforrások lekapcsolását elvégezni.

 Minden egyetemi polgár kötelessége, hogy tevékenységét tudatos energiafelhasználás mellett végezze. 

A használat függvényében egyes kényelmi berendezések működése is korlátozásra kerül (pl. víz hűtő/fűtő automata berendezések, étel-ital automaták időzített lekapcsolása).

A szervezeti egységek vezetői az ÜBI-vel történt egyeztetés alapján a jelen utasításban rögzítetteken túl további egyéb energiatakarékossági intézkedéseket is elrendelhetnek.

A takarékossági intézkedések számszerűsíthető – fogyasztásban megmutatkozó – visszacsatolásának megállapítása érdekében az ÜBI által működtetett, havi rendszerességű monitoring rendszert vezetnek be, melynek eredményéről a szervezeti egységek vezetői tájékoztatást kapnak.

Oktatásszervezés

 Módosul a tanév rendje:
a szorgalmi időszak 2022. december 2-án zárul;
az őszi szünet elmarad;
a vizsgaidőszak 2022. december 5. és 2023. január 13. között tervezhető (indokolt esetben, a rektor előzetes hozzájárulásával lehet hosszabb). 

A személyes jelenlétet igénylő vizsgák tervezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy 2022. december 24. és 2023. január 8. napja között a karokon a munkavégzés szünetel. A dékánok indokolt kérelmére a rektor engedélyt adhat a vizsgák szervezésére, valamint az ezzel kapcsolatos munkavégzésre.

A gyakorlatorientált képzések és a további, szóbeli számonkérést igénylő kurzusok, valamint a záróvizsgák tekintetében az Egyetem a személyes jelenlét mellett zajló vizsgákat támogatja. A vizsgák lebonyolítására valamennyi campuson a legkisebb ráfordítással üzemeltethető épületet kell kijelölni.

 2022. december 27. és 2023. január 8. között a Pécsi Tudományegyetemen a munkavégzés szünetel, a munkavállalók részére éves szabadságuk terhére kell szabadságot kiadni. 

A köznevelési és szakképző intézményekben 2022. december 22. és 2023. január 8. napok között a munkavégzés szünetel.
Az Egyetem önálló szervezeteiben 2022. december 24. és 2023. január 8. napja között a munkavégzés szünetel.

Az utasítás egyedül a PTE Klinikai Központ betegellátó, valamint azon egységeire és alkalmazottaira nem vonatkozik, amelyek tevékenysége nélkülözhetetlen a folyamatos betegellátás biztosításához.

A PTE alaptevékenységeinek ellátása zavartalan és folyamatos marad.

További részletek az év végi munkavégzésről:
1/2022. számú rektori – kancellári – KK elnöki együttes utasítás
További részletek a közüzemi költségek csökkentése érdekében hozott intézkedésekről:
2/2022. számú rektori – kancellári – KK elnöki együttes utasítás

Lekapcsolhatják a díszkivilágítást Pécsett az energiaválság miatt

0

Miután a kormány kivezette a rezsicsökkentést, az önkormányzatok rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, Pécsett például hat és fél milliárd forintba kerülne a többletköltség, ha nem próbálnának meg spórolni. A város két alpolgármestere, Ruzsa Csaba és Nyőgéri Lajos mutatta be a tervezett lépéseket.

Ezek között szerepel a TV-Torony, a Pécsi Nemzeti Színház és a városháza díszkivilágításának a csökkentése, hétköznap például nem fog világítani a TV-Torony, de a színház esetében is csökkentik a világítás mértékét. De a jégpálya is később fog nyitni, és előbb fog zárni, ahogy a felújításra kerülő Lauber Dezső városi sportcsarnokot is lezárják több hónapra, péntekenként pedig otthoni munkavégzést vezethetnek be az önkormányzati cégek dolgozóinál. Az önkormányzat úgy számol, másfél milliárd forintot fog spórolni a most bejelentett lépésekkel, de Ruzsa Csaba hangsúlyozta, kormányzati intézkedéseket és segítséget is várnak.

A Pécsma azt írja, a maradék 4 milliárd forint ledolgozására a következő lehetőségek vannak:

  • A jövő évi energiabeszerzéseket már egy jóval alacsonyabb áron sikerül megvalósítani;
  • Megnyílnak a 2021-2027-es uniós források az ország előtt, amiből önkormányzati cégek, intézmények energiakorszerűsítését is finanszírozni lehet.
  • A kormányzat közvetlen, pénzbeli segítséget nyújt.
  • További költségcsökkentési lépések.

Ezen túl egy 104 pontos takarékossági csomagot is terveznek bevezetni, cél az energiafelhasználás csökkentése.

Családi tragédia: feleségét megfojtotta majd magával is végzett az idős férfi

0

Ahogy arról beszámoltunk, ma reggel holtan találtak egy idős házaspárt Veszprém megyében. A rendőrség rögtön nyomozni kezdett az ügyben, és megállapították: az idős asszonyt megfojtották, majd a férfi saját magával is végzett.

Magyarország szerint háborús bűncselekményt követtek el az oroszok az ukrán városok bombázásával

0

Kedden megjelent egy nyilatkozat Novák Katalin oldalán, amiben a köztársasági elnök Bukaresti Kilencek államfőivel, valamint Észak-Macedónia és Montenegró elnökeivel közösen elítélte a Kijevet ért orosz bombázásokat:

„Elítélik a Bukaresti Kilencek államfői ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek.”

Továbbá, úgy fogalmaznak, hogy, emlékeztetünk arra, hogy a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, és a világ minden táján a bíróságok joghatósága alá tartoznak.

Államaink nevében követeljük, hogy Oroszország azonnal szüntesse be a polgári célpontok támadását. Nem hagyunk fel azon erőfeszítéseinkkel, hogy bíróság elé állítsuk a mai bűncselekményekért felelős személyeket.

Elfogadhatatlannak tartjuk az orosz képviselők nukleáris fegyverek bevetésével
való fenyegetéseit. Ezzel összefüggésben megerősítjük elkötelezettségünket országaink és szövetségeseink védelme iránt. – zárul a közlemény, melyet a magyar államfő, Novák Katalin is aláírt.