Kezdőlap Blog Oldal 1909

Pécs: Alföldi Róbert zárja az űrutazást

Az Űr – Alternatív kozmoszok című kiállítás szeptember 25-ig látható a Zsolnay Negyed m21 Galériájában. Előző nap finisszázsként Alföldi Róbert tart szubjektív tárlatvezetést.

Alföldi Róbert szubjektív tárlatvezetése lesz a tárlat záróeseménye szeptember 24-én 18:00-kor.  A színész-rendező-színházigazgató régóta elkötelezett gyűjtője és művelője is a képzőművészetnek, személyes nézőpontjain keresztül mutatja be a kiállítást az érdeklődőknek.

Mindemellett izgalmasnak ígérkeznek a kiállítás élményalapú elemei is: a „passzív ruha” felpróbálásával a résztvevők saját testükön tapasztalhatják meg, mit jelent a 2g nyomás vagy milyen erőt fejthet ki rájuk a gravitáció. Tanúi lehetnek, hogy a napszonda jelei hogyan alakíthatók át hallható és látható jelekké. Továbbá gazdagíthatják nemcsak képzőművészeti, hanem csillagászati ismereteiket is.

A kiállítás tematikája, az űr, nemcsak az utóbbi 60 évben vonzó, hiszen az égitestek, amelyeket a Földről észlelünk, mindig erőteljesen befolyásolták a gondolkodásunkat, a világképünket, a vallásainkat. Amióta pedig megtörtént az első sikeres űrrepülés és ember járt a Holdon – vagyis bizonyos szempontból elérhetővé vált mindaz, ami addig elsősorban az emberek megfigyeléseire és fantáziájára épült –, különösen érdekesnek mondható ez a téma: legyen az sci-fi irodalom, film, vagy akár képzőművészet.

Ebben a kiállításban pedig nem csak az űrkorszak kezdetén alkotó nagy nevek munkái láthatók, de olyan kortárs művészeké is, akik alkotói intenciójukban a tudomány és művészet határán járnak.

Jegyek:

Alföldi Róbert tárlatvezetésére és a kiállítás megtekintésére alkalmi, 3500 Ft-os áron a jegyek szeptember 20-ig elővételben válthatók, ezt követően csak a rendezvény előtt, a helyszínen, a még rendelkezésre álló férőhelyek függvényében!

https://m21.pecsigaleriak.hu/programok/az-ur-alternativ-kozmoszok-finisszazs-alfoldi-roberttel

A jég letarolta Szigetvárt

Ahogy a Meteo Mecseknél megjósolták, délután jégeső érte el térségünket, a leginkább érintett település pedig Szigetvár volt, ahol nagyon heves vihar csapott le, jéggel, széllel vegyítve. Olvasói fotók a viharról:

Mi vár ránk délután még?

Délután megnövekednek a gomolyfelhők és egyre többfelé alakul ki elszórtan zápor, néhol zivatar. Többfelé társulhat a zivatarhoz apróbb jég és szélerősödés is. A hőmérséklet maximuma 15 és 17 fok között alakul. Estére megszűnik a csapadék és 10 fok alá hűl a hőmérséklet!

Képek az M60-ason történt balesetről

0

Ahogy arról beszámoltunk

Pécsudvard térségben, az 58-as főút felé vezető oldalon, a balesetnél félpályán halad a forgalom.Felborult egy kisteherautó az M60-as autópálya 26-27-es kilométere között, a Baranya megyei Pécsudvard térségben, az 58-as főút felé vezető oldalon. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A balesethez a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon félpályán halad a forgalom.

Fotók: Bamosz Kft.

Felborult egy kisteherautó az M60-ason

0

Pécsudvard térségben, az 58-as főút felé vezető oldalon, a balesetnél félpályán halad a forgalom.Felborult egy kisteherautó az M60-as autópálya 26-27-es kilométere között, a Baranya megyei Pécsudvard térségben, az 58-as főút felé vezető oldalon. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A balesethez a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon félpályán halad a forgalom.

Keressük Pécs legjobb éttermét – szavazzon Ön is!

Végéhez közeledik az év pécsi büféje/gyorsétterme szavazás, mind az érdeklődés, mind a verseny óriásinak bizonyult, reméljük az év pécsi étterme címért folytatott küzdelem is hasonló lesz, ami a mai nap folyamán indul el, és egészen október elejéig fog tartani! Addig is mindenki szavazhat a kedvenc éttermére, a győztesek értékes ajándékokat fognak kapni, amellett, hogy büszkén hirdethetik majd, hogy ők voltak 2022 legjobbjai!

Játékra fel, győzzön a legjobb!

Súlyos baleset történt éjszaka – fotók

0

Szeptember 19-én este két személygépkocsi ütközött össze Szabadbattyán belterületén. Mindegyik járműben egy fő utazott őket a mentőszolgálat a székesfehérvári kórházba szállította.

Mindkét sofőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a baleset okán.

Baltával agyonverte, majd felgyújtotta élettársát – fotóval

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt azzal a fogvatartásban lévő nővel szemben, aki 2022. január 1-én ököllel, baltával ütötte élettársa fejét, majd felgyújtotta.

A vádirati tényállás lényege szerint az ittas nő 2022. január 1-jén, a késő esti órákban, bajóti otthonukban előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát, többször ököllel, majd baltával megütötte a sértett fejét. Ezt követően a vádlott egy kabáttal letakarta a sértett felsőtestét, a kabát alá fahasábokat és papírt tett, ezután a papírt meggyújtva felgyújtotta az ekkor már élettelen sértett testét, majd elhagyta a helyszínt.

A sértett a helyszínen életét vesztette.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a nővel szemben a Tatabányai Törvényszékre. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a törvényszék fegyházbüntetést, valamint közügyektől eltiltást szabjon ki vele szemben.

Maholányi Zsolt, az esélyes jelölt

0

Vasárnap választásokat tartanak Újpesten, a 12. egyéni választókerületben, ahol a térség korábbi önkormányzati képviselője, az LMP-s Kanász-Nagy Máté országgyűlési mandátumhoz jutott, emiatt az önkormányzati tisztségéről le kellett mondania. Könnyen lehet, hogy Újpest nem marad zöldpolitikus nélkül, hiszen Maholányi Zsolt tűnik az esélyes jelöltnek, őt pedig szintén az LMP – Magyarország Zöld Pártja delegálta.

Maholányi már három évtizede kötődik a negyedik kerülethez, jelenleg is tagja a városüzemeltetési bizottságnak, emiatt rálátása van a kerületet érintő problémákra és a fejlődési lehetőségekre is. Szerinte roppant fontos, hogy egy-egy beruházás előtt a kerület kérje ki az ott élők véleményét, hiszen ezek a fejlesztések értük vannak, nekik végzik el azokat. Az LMP-s képviselő-jelöltnek több ötlete is van: gyalogosátkelőhelyek telepítése, főképp a veszélyesebb útszakaszokra, több kutyapiszok-gyűjtőpontot is szeretne látni Újpest utcáin, hogy a gazdiknak legyen lehetősége eltakarítani a kedvenceik ürülékét, és ne a járdán maradjanak ott. Maholányi nagyon fontosnak tartja a játszóterek fejlesztését, de a szotkerek.hu-nak elmondta azt is, hogy annak függvényében, hogy mennyi fejlesztésre fordítható kerete marad az önkormányzatnak az elszabadult rezsiárak után, egy olyan pályázati rendszer létrehozását is javasolni fogom, amin társasházak pályázhatnak támogatásra például biciklitároló létesítésére.

Az idős embereket, babakocsival közlekedő kismamákat és a mozgásszervi megbetegedéssel küzdőket is segíteni kell a közlekedésben a járdaszegélyek átépítésével. Ehhez applikációt is lehet társítani, a Route for you megmutatja, hogyan lehet akadálymentesen eljutni a különböző kerületrészekbe.

Maholányi Zsoltot támogatja az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és az Újpestiek Közössége Egyesület, valamint Déri Tibor polgármester és Varju László országgyűlési képviselő is.

Ismét oroszok által elkövetett népírtás nyomait fedezték fel – képek

Borzalmas hírek az „ukrán” Katyńból – újabb oroszok által elkövetett népírtás nyomait tárták fel a felszabadított területeken, Ukrajnában – von der Leyen Putyin felelősségrevonásáról beszélt. – írja a Csehszlovák Kém.

Legalább 445 embert temettek el egy erdőben a napokban felszabadított Izjum városától nem messze. További 17 ukrán katonát végeztek ki és dobtak együtt egyetlen tömegsírba. Az ügyészek szerint arra is van bizonyíték, hogy a katonákat megkínozták.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este a kereskedelmi Bild TV német televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) indul majd eljárás Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Úgy fogalmazott, hogy kétségkívül a legsúlyosabb háborús bűncselekményeket követték el Ukrajnában. „Ezért támogatjuk a bizonyítékok gyűjtését, hogy lehetővé váljanak eljárások a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Ezen bűncselekmények megtorlása képezi alapját a közös nemzetközi jogrendünknek. És végtére Putyin felelős ezekért.”

„Fontos számomra, hogy Putyin elveszítse ezt a háborút és felelősségre vonják tetteiért” – jelentette ki von der Leyen.

A bizottsági elnök egyben felkérte az európai államokat, hogy nyugati harckocsikat is szállítsanak Ukrajnának. „Ha azt mondják, harckocsik kellenek nekik, akkor ezt komolyan kell vennünk, és ezt kell nekik szállítanunk. Az ukránok bebizonyították, hogy a megfelelő katonai eszközök birtokában meg tudják védeni magukat” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen követtek el. Az áldozatok számát a különböző becslések 22 és 23 ezer fő közé teszik.

————————————————————-

Ha tetszik a szerző munkája, itt tudod támogatni:

https://www.buymeacoffee.com/csehszlovakkem

Sehol sem drágult úgy a kenyér, mint Magyarországon

0

Olyan infláció sújtja Magyarországot, amilyet a mi életünkben még nem tapasztaltunk, ezeken pedig egyértelműen nem segít a hatósági ár sem, hiszen az egy dolog, hogy egy bolt néhány terméket kénytelen veszteségesen árulni, az viszont egy másik, hogy a veszteséget értelemszerűen nem nyeli be, hanem áthárítja a fogyasztókra, azzal, hogy más – az összes többi – termék árát megemeli. Mindezt persze tetézi a rekord magas ÁFA is, tegyük is gyorsan hozzá: a kormány nagyon-nagyon-nagyon jól jár az inflációval, rekordmennyiségű ÁFA bevétel érkezett, az egyébként üres államkasszába.

A kenyér az egyik legalapvetőbb élelmiszer, Magyarországon már 60 százaléknál is nagyobb a kenyér drágulása, ez messze-messze nagyobb, mint az EU-n belül bárhol máshol, az EU átlag 20 százalék alatt van.

Cseh újsgok is foglalkoztak a témával, „így járnánk, ha úgy csinálnánk, mint Orbán,” ilyen és ehhez hasonló kommentek tucatjait olvashatjuk cseh online felületeken, ahol ez a chart nagyon népszerű volt a tegnapi napon.

A bal oldali oszlopon „azt látják, ahogy Orbán úr gondoskodik polgárairól,” írja Facebook oldalán a szociálliberális-progresszív Kalózpárt európai elnöke, a cseh Kalózpárt EP-képviselője, Mikuláš Peksa.