Kezdőlap Blog Oldal 1923

Triatlon VK – Lehmann Csongor fölényes győzelme Karlovy Varyban

0

Lehmann Csongor magabiztos teljesítménnyel fölényes győzelmet aratott vasárnap a férfi triatlonosok csehországi világkupa-versenyén, Karlovy Varyban.

Lehmann tavaly – röviddel U23-as világbajnoki címének megszerzését követően – ezen a viadalon bronzérmes volt, míg ezúttal a verseny eredményközlője alapján 1:51:10 óra alatt elsőként teljesítette az 1500 méter úszásból, 40,8 kilométer kerékpározásból, majd zárásként 10 km futásból álló olimpiai távot.

A második helyen az amerikai Matthew McElroy (1:51:20 ó) végzett, míg a harmadik helyezett a német Lasse Lührst (1:51:42 ó) lett.  

A további magyar indulók közül Dévay Márk (1:52:32 ó) a hetedik, Faldum Gábor (1:52:35 ó) a tizedik, Dévay Zsombor (1:53:55 ó) a 21., míg Tóth Tamás (1:56:37 ó) a 36. helyen ért célba a 66 fős mezőnyben, amelynek tagjai közül 15 nem teljesítette a viadalt. 

Az 53 fős női mezőny egyedüli magyar indulójaként Sárszegi Noémi 2:12:21 órás eredménnyel a 29. lett. Győzött a francai Leonie Periault (2:05:04 ó), aki az olasz Bianca Seregni (2:05:46 ó) és az amerikai Summer Rappaport (2:06:29 ó) előtt végzett. A nőknél 12 triatlonos nem ért célba.

Forrás: mti.hu

Dániai győzelemmel kezdett a Győr

0

A Győri Audi ETO KC 31-29-re nyert a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, vasárnap.


    Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport:
Team Esbjerg (dán)-Győri Audi ETO KC 29-31 (13-13)
————————————————-
    lövések/gólok: 48/29, illetve 49/31
    gólok hétméteresből: 11/9, illetve 2/2
    kiállítások: 4, illetve 8 perc

    A győriek keretéből Jelena Despotovic, Kari Brattset és Line Haugsted hiányzott.
    A várakozásoknak megfelelően mindkét csapat a gyors játékot részesítette előnyben, így látványos volt és sok gólt hozott a találkozó. A 17. percben már három találat volt a vendégek előnye, ekkor az Esbjerg időt kért, majd kihasználta, hogy a győriek dél-koreai átlövője, Rü Unhi sok hibával játszott. A dánok az egyenlítés után – a meccs során először – a vezetést is átvették, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.
    A második félidő első felében váltakozva vezettek a csapatok, majd a 48. perctől felváltva estek a gólok, egészen az utolsó percig, amikor egy kivédekezett hazai támadás után Ana Gros állította be a 31-29-es végeredményt. Így a két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén negyedszer is győri siker született.
    A dánoknál Nora Mörk 16 lövésből 13 gólt szerzett. A túloldalon Ana Gros kilenc, Estelle Nze Minko öt góllal, Silje Solberg nyolc, Sandra Toft pedig hat védéssel járult hozzá a sikerhez.
    Az ETO jövő vasárnap a török Kastamonu Belediyesi GSK csapatát fogadja, a Ferencváros pedig a német bajnok Bietigheim vendége lesz a BL csoportkörben.

Forrás: mti.hu

Fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC

Ezres nagyságrendű ukrán veszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő

0

Az ukrán hadsereg vesztesége a harkivi északi és mikolajivi-Krivij Rih-i déli frontszakaszon szeptember 6-10. között meghaladta a négyezer halottat és nyolcezer sebesültet – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy vasárnap a hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint Harkiv megyében az orosz hadsereg precíziós fegyverekkel támadott ukrán katonai célpontokat. Emellett a donyecki régióban, Krasznoarmijszk vasútállomásánál Iszkander rakéták mértek csapást kirakodás közben az ukrán 28. gépesített lövészdandárra. A RIA Novosztyi hírügynökség ukrán forrásokra hivatkozva azt írta, hogy vasárnap egész Ukrajna területén légiriadót rendeltek el.  

Konasenkov szerint az orosz harcászati légierő, valamint tüzérségi és rakétacsapatok az elmúlt egy nap alatt nyolc ukrán vezetésipontra, 43 tüzérségi egységra, 103 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint két lőszerraktárra mértek csapást, megsemmisítve egyebek között egy célfelderítő és -követő radarállomást Mikolajiv megyében. Az orosz légierő lelőtt egy ukrán Mi-8-as helikoptert, négy drónt, két Tocska-U ballisztikus és két amerikai gyártmányú HARM radarelhárító rakétát, valamint HIMARS  és Vilha sorozatvetők 12, valamint kilenc lövedékét.    

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 293 repülőgépet, 153 helikoptert, 1933 drónt, 374 légvédelmi rakétarendszert, 4883 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 831 rakétasorozatvetőt, 3378 tüzérségi löveget és aknavetőt eszközt, valamint 5469 különleges katonai járművet veszítettek. Az adatokat más források nem erősítették meg.  

Konasenkov azzal vádolta meg Kijevet, hogy az orosz fegyveres erők által „felszabadított” területen kialakult helyzet destabilizálása és a polgári lakosság szenvedésének fokozása érdekében folytatja az energetikai infrastruktúra szándékos támadását. Szeptember elseje óta a zaporizzsjai atomerőmű és Enerhodar város területét az ukrán erők 26 alkalommal vették tüzérségi tűz alá, létszer is megszakítva a város áramellátását.

A szakadár Donyecki Népköztársaság területén az ukrán tüzérség 22 áramellátó létesítményre mért ismételt csapásokat – mondta. Emlékeztetett rá, hogy szeptember 1-jén a Donyecki Szénenergetikai Vállalat három bányáját lőtték, ahol több tucat bányász rekedt a föld alatt az áramkimaradás miatt. Szombaton Donyeck Petrovszkij kerületben 19 transzformátor-állomás áramellátása szakadt meg ukrán belövések miatt, aminek következtében több mint 1600 polgári létesítmény maradt áram nélkül.

A helyi Moszkva-barát hatóságok vasárnap közölték, hogy éjjel leállították a zaporizzsjai atomerőmű utolsó, hatodik reaktorblokkját, arra hivatkozva, hogy a létesítmény vezetékeit ukrán tüzérségi csapások megrongálták. A létesítmény újraindításának feltételeként a támadások megszüntetését és a frontvonal eltávolodását nevezték meg.

Az erőművet dízelgenerátorokról látják el árammal. A helyi polgármesteri hivatal szerint Enerhodar áramellátását is alternatív forrásokból biztosítják.


Vasárnap Ukrajna több orosz és szakadár ellenőrzés alá került településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást.  

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorában azt mondta, hogy Oroszország nem zárkózik el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól, „azoknak viszont, aki elzárkóznak, meg kell érteniük, hogy minél jobban elhúzzák ezt a folyamatot, annál nehezebb lesz megállapodni”.     

Lavrov azt állította, hogy a Nyugat azért igyekszik távol tartani az orosz küldöttségeket a nemzetközi tanácskozásoktól, mert „fél az egyenes párbeszédtől”. Elmondta, hogy az orosz küldöttség még mindig nem kapta meg az amerikai vízumokat ahhoz, hogy rész vehessen az ENSZ-közgyűlés kedden kezdődő 77. ülésszakán.    

A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint szombaton Az ihlet percei című előadással megkezdte 145. évadját a Mariupoli Drámaszínház. Mivel a színház épülete a háborúban erősen megrongálódott, az előadást egy másik helyszínen tartották meg. Az első előadást az Azovi-tenger partján fekvő kikötőváros náci megszállás alól való felszabadulásának  szentelték.

Forrás: mti.hu

Grosan Cristina független rendezői díjat kapott a Velencei Filmfesztiválon

A 40 év alatti női filmeseket elismerő független rendezői díjat kapott Velencében Grosan Cristina, akinek Hétköznapi kudarcok című filmjét a Velencei Filmfesztivál független kísérőrendezvényén, a Giornate degli Autori programban mutatták be.

A cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban, mások mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült játékfilmet kilenc további produkcióval együtt hívták meg a Giornate degli Autori programba, amelyet a cannes-i Rendezők két hete program mintájára hoztak létre Velencében.    

A Velencei Filmfesztivál honlapja szerint Grosan Cristina a svéd Isabella Carbonell-lel együtt kapta meg az Autrici Under 40 (40 év alatti női alkotók) elnevezésű díjat a legjobb rendező kategóriában. Az elismerést a Venezia a Napoli. Il cinema esteso elnevezésű nemzetközi filmszemle hozta létre a 2020-ban 42 évesen elhunyt rendezőnő, Valentina Pedicini emlékére. A szemle honlapja szerint a díjazottak a Velencei Filmfesztivál hivatalos programjának Orizzonti (Horizontok) és Orizzonti Extra (Horizontok Extra) válogatásából, valamint két független kísérőrendezvény, a Giornate degli Autori (Szerzői napok) és a Settimana Internazionale della Critica (Filmkritikusok Nemzetközi Hete) programjából kerülhetnek ki. 

A Venezia a Napoli Facebook-oldalán olvasható indoklás szerint a díjat többek között az ambiciózus perspektívájú film frissességéért és a fiatal szakemberek – köztük számos női alkotó – bevonásáért ítélték Grosan Cristinának.

Az alkotók MTI-hez eljuttatott közleménye kiemeli, hogy a díjat először kapta meg magyar filmes.      

„Nemzetközi közönség előtt megméretkezni hatalmas kiváltság, ugyanakkor hihetetlen izgalom is a számomra. Mindig ott motoszkál a kérdés a magamfajta rendező fejében, hogy a mi kelet-európai nézőpontunkra, történeteinkre hogyan rezonál és mennyire nyitott a nagyvilág” – idézi a közlemény Grosan Cristinát, aki szerint számára és alkotótársai számára ezért is fontos visszajelzés ez a díj.

A Hétköznapi kudarcokat, amelyben Kerekes Vica is játszik, Grosan Cristina nagyrészt cseh színészekkel forgatta. A filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség zavarja meg három nő átlagosnak induló napját, de a káosz közepette megpróbálják átvészelni a napot, és megtalálni helyüket a világban.   

A Hétköznapi kudarcok forgatókönyvírója Klára Vlasáková, operatőre Győri Márk, vágója Meller Anna. A film magyar gyártója a Laokoon Filmgroup volt, producerei pedig Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor.    

A Hétköznapi kudarcokat szeptember 17-én, záró filmjeként mutatja be a miskolci CineFest. A Vertigo Media forgalmazásában október 27-től látható a magyar mozikban.

Forrás: mti.hu

Fotó: Facebook/Grosan Cristina

Körte nélkül nincs ősz

Nincs ősz körte nélkül. Ízletes, zamatos, nélküle elképzelhetetlen az őszi gyümölcskosár. Szervezetünk egészségének megtartása érdekében fogyasszunk belőle sokat, változatosan, akár nyersen, akár levesként, köretként, desszertként, vagy éppen tegyük el befőttnek, lekvárnak, ivólének télire.

A körte néhány fontos élettani hatása:

Magas rosttartalmú gyümölcs, ezért csökkenti az elhízás veszélyét. Az ideális testsúly megtartása nem csak esztétikai előny. Számos tanulmány mutat rá, hogy a megfelelő mennyiségű rostbevitellel csökkenthető a vérnyomás és a koleszterinszint, egyensúlyban tartható a vércukor. A rostban gazdag étrend befolyásolja az immunrendszer működését, csökkenti a gyulladások előfordulását.

Találhatunk benne fehérjét, gyümölcscukrot, 3,1% rostot és mindössze 0,1% növényi zsírt. Cukorból többfélét is tartalmaz: dextrózt, fruktózt, laktózt, maltózt, szacharózt. Számos ásványi anyaghoz jutunk fogyasztásakor. Például kalciumhoz, káliumhoz, nátriumhoz, foszforhoz, magnéziumhoz, vashoz, bórhoz, fluorhoz, cinkhez, rézhez, mangánhoz, szelénhez. Vitamintartalma sem elhanyagolható, mert bőségesen található benne A vitamin, és B1, B2, B3, B5, B6 vitamin. Mindezek mellett még C, K, E, J vitamin tartalma is jelentős. Ha ez még nem győzte meg, akkor a béta-karotin, lutein és zeaxantin, aszparagin- és glutaminsav tartalma meggyőzi a körte evés mellett.

A gyümölcsben található vitaminokkal és ásványi anyagokkal küzdhetünk a rák ellen. Egy átlagos méretű körte a napi C vitamin szükséglet 11 %-át fedezi. A szervezetünk réz szükségletének pedig a 9 %-át. Legértékesebb tulajdonsága mégis a magas rosttartalma, ami kifejezetten jót tesz a szívnek. Rostja csökkenti a koleszterinszintet, mivel megköti az epesavat, és kihajtja azt az emberi szervezetből. Nem csak ezzel óvja a szívünket, hanem kvercetin tartalmával is, mert ez az antioxidáns mérsékli a vérnyomást, ami egyben csökkenti a stroke esélyét is.

Jó hír az allergiásoknak, hogy fogyasztása nem vált ki allergiás reakciót. Több tudós is egyetért abban, hogy a körte egy hipoallergén gyümölcs!

Alacsony glikémiás indexe miatt a cukorbetegséggel küzdők kedvelt csemegéje. Gazdag rosttartalma miatt a szervezet csak lassan emészti meg a körtében található tápanyagokat, fogyasztásával nem ugrik meg a vércukorszint a szervezetünkben. Pedig édes íze jelentősen csökkentheti a diabetesben szenvedők édesség utáni vágyakozását.

Legyen hát a körte a mindennapi étrendünk kedvelt csemegéje, hogy megőrizzük vele egészségünket. Frissen, nyersen a legfinomabb, de változatosan elkészíthető a konyhában akár levesnek, főzeléknek, köretnek, desszertnek egyaránt.

Túszejtést jelentett be, de a lőtt sebeket csak bedrogozva hallucinálta

A váci rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték egy túszejtéses, lőtt sérültes bejelentés alapján. Utóbb kiderült: a feltehetően kábítószert fogyasztott férfi hallucinált, se fogva tartás, se lövések.

A 2022. szeptember 5-én 18 óra 18 perckor befutó segélyhívásra mérlegelés és késlekedés kizárásával pillanatok alatt beindult a gépezet. A bejelentő azért tárcsázta a 112-t, mert valakik meglőtték, sok vért vesztett és támadói még mindig otthonában vannak.

A Vác, Arany János utcába indított egységek terepszemlét végeztek, majd próbálták felvenni a kapcsolatot a bejelentővel. Párhuzamosan zajlottak az intézkedések: a területet – lövedékálló mellényes rendőrök – lezárták és biztosították, a társasházban ideiglenesen beszüntették az áram-, és gázszolgáltatást, beszerezték az épület alaprajzát, megerősítő erőket, mentőegységet, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték.

E közben a lehetséges bűncselekmény helyszíneként pontosított lakás egyik szomszédos lakója a bejelentésben említett lövéseket nem erősítette meg, ráadásul az erkélyen keresztül a rendőrök néhány szót váltottak a bejelentővel, aki azt állította, két lövést kapott és támadói azóta sem mentek el. A helyzet nem tűnt sem valóságosnak, sem életszerűnek, ez azonban nem akasztotta meg a rendőri intézkedéssorozatot. Nem volt ugyanis kellő mennyiségű és megalapozott információ, amely megcáfolta volna a bejelentés tartalmát. Mérlegelésre, az akció idő előtti lefújására lehetőség nem volt, a bejelentés fegyveres támadókról, lehetséges túszejtésről szólt, haladéktalanul közbe kellett avatkozni.

A Terrorelhárítási Központ speciálisan kiképzett munkatársai néhány perc alatt magukévá tették a lakást, ahol egy férfit találtak. Támadóknak nem volt nyoma, ahogyan lőtt sérüléseknek sem. Annál inkább látszottak a 31 éves bejelentőn a szerhasználat jelei, a TEK-esek földre vitték és végül megtörték aktív ellenállását, fogásból szabadulni próbáló kísérleteit.

A férfi a rendőri intézkedés közben alkarján és állán sérült, a mentő azonban nem e sérülései miatt vitte elsősorban kórházba, a lakásban ugyanis fegyver helyett kábítószergyanús anyagot találtak. A viselkedésében tapasztalt jelek nagy valószínűséggel droghasználatból eredtek, ahogyan a túszejtés, a fegyveres támadók, a lőtt sérülések képzetei is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hatóság félrevezetése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez a 31 éves férfi ellen, e mellett a rendőri művelet több százezer forintos költségeinek megfizetésével is számolnia kell.

Forrás: police.hu

Éjszakai programokat kínál a pécsi kultnegyed

0

Egyebek mellett tárlatvezetéseken, koncerteken, kézműves és gyermekprogramokon, tűzshow-n, divatbemutatón vehetnek részt a látogatók a Zsolnay Negyed Éjszakája elnevezésű rendezvény programjain Pécsen, szeptember 17-én.

A kulturális létesítményt üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az est során a Zsolnay család egykori lakóházában korhű ruhába öltözött idegenvezetők kalauzolják el a látogatót a 19. századi mindennapokba, a család és Pécs életébe.   

Megismerkedhetnek továbbá az eozinkészítés titkaival, Zsolnay Miklós kalandos életútjával és a rejtélyekkel teli Zsolnay Mauzóleummal is.  

A Rózsaszín Zsolnay kiállítás felfedezésében a gyűjtő Winkler Barnabás segít majd a látogatóknak, míg a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjtemény műhelytitkait a kurátor, Komor István mutatja be. 

Az idegenvezetés mellett a résztvevők egy ritkán látható fotóanyaggal színesített prezentáció keretében bepillantást nyerhetnek azokba a háttérfolyamatokba, amelyek megelőzték a kiállítás 2010 szeptemberi megnyitását, valamint megismerhetik az azóta eltelt időszak, a kiállítás bővítésének legizgalmasabb háttéreseményeit – olvasható a ZSÖK közleményében.

Pán a paplan alatt címmel tart humoros, tematikus élménysétát Kövér András slammer, de az érdeklődők a Bóbita Bábszínház kulisszatitkait is megismerhetik Sramó Gábor igazgató tolmácsolásában, míg szubjektív tárlatvezetés során ismerhető majd meg Az űr – Alternatív kozmoszok című kiállítás. 

A Firebirds cirkuszcsoport két előadást is tart a kultnegyed éjjelén: a tüzes show-ban akrobatikus mozdulatok, bravúros emelések kerülnek a középpontba, míg a LED-show során világító LED-eszközökkel varázsolják el a közönséget.    

A zenekedvelők a Percussion Project Pécs: Csillagfényes Terasz Party-ján és a Galaxisok koncertjén kapcsolódhatnak ki.

Igazi kuriózumként a Hétköznapok a Zsolnayban címmel tart előadást Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia, míg Csörsz Klári divattervező egy éjjeli divatshow keretében bemutatja a Zsolnay kerámiák ihlette kollekcióját.

A gyerekeket – akik akár fényvisszaverő arcfestést is kérhetnek majd – ZŰR-lény-keresés, űrbábkészítés, Mars-küldetés, múzeumpedagógiai foglalkozás és látványos fizikai bemutató várja, és a kicsik a negyed világító játszóterén is szórakozhatnak majd – ígéri a kommüniké.

Lesz továbbá kerámia élményfestés, csempehajtogatás, filmvetítés, fotókiállítás, nyitva tart a VR Univerzum, a Labor-Interaktív Varázstér és a Planetárium.
    

A programokról, az azokon való részvételi feltételekről, jegyárakról további részletek olvashatók a zsolnaynegyed.hu oldalon.

Forrás: mti.hu

Akár el is vesztheti többségét az ellenzék az I. kerületi időközi választáson

0

A telex.hu reggeli írásában már latolgatta a mai főváros I. kerületének időközi választás várható eredményét. Budapest I. kerületének az 5. számú egyéni választókerületében azért került sor időközi képviselő-választásra, mert a térség képviselője lemondott. A választáson három jelölt indul, a névjegyzékben pedig 2153-an szerepelnek.  

A Budapest I. kerületében a képviselő választáson induló jelöltekről annyi tudható, hogy:

  • az ellenzéki pártok a momentumos Korsós Borbálát, Gelencsér Ferenc korábbi képviselő asszisztensét indítják,
  • a Fidesz-KDNP Fazekas Csillát, a Budai Polgári Közösség elnökét, Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő munkatársát indítja,
  • függetlenként indul Horváth Gergely.

Minderről bővebben ITT olvashat.

A fővárosi első kerület 5. számú egyéni választókerületén kívül még három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Borszörcsökön polgármestert és képviselőket, Faddon és Medgyesbodzáson polgármestert.

 A Veszprém megyei Borszörcsökön településvezetőt és képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület feloszlott. A polgármesteri posztot hárman szeretnék elnyerni: egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, ketten pedig függetlenként. A négy képviselői helyért tizenkét független jelölt indul; a választáson 306 helybéli szavazhat.   

A Tolna megyei Faddon időközi polgármester-választást tartanak, mert a települést 2006 óta vezető polgármester májusban lemondott. A választáson nyolc független jelölt indul, a községben 3341 választásra jogosult szavazhat.   

A Békés megyei Medgyesbodzáson szintén polgármestert választanak, mert a korábbi településvezető meghalt. A dél-békési településen két független jelölt indul a választáson, a névjegyzékben 783-an szerepelnek.  

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Forrás: mti.hu, telex.hu

A napelemadó eltörlését sürgeti az LMP

0

Petíciót indít az LMP a napelemek után fizetendő termékdíj eltörlésére – jelentette be Érd alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Tetlák Örs az LMP közösségi oldalán közzétett felvétel szerint nehezményezte, hogy egy napelempanel után 2000-2500 forintot, tehát egy napelemes rendszer után több tízezer forintot kell termékdíjként kifizetni. Szerinte ez azért sem indokolt, mert a környezetvédelmi termékdíjat a veszélyes anyagokat tartalmazó termékek miatt vezették be, ám a gumiabroncsokkal, hűtőfolyadékokkal, akkumulátorokkal ellentétben a napelem szinte teljes mértékben újrahasznosítható, ráadásul az egyik legjobb technológia a fosszilis és atomenergia kiváltására.
    

A napelemek elterjedése az energiaárak elszabadulása miatt különösen fontos, Magyarország a megújuló energiák hasznosításában amúgy sem áll jól – tette hozzá.
    

Tetlák Örs szerint ezért is „bűn a magyar gazdaság és a családok ellen” minden korlátozás, ami a napenergia hasznosítását nehezíti. Ösztönzése épp olyan fontos lenne, mint szigetelés- és nyílászáró-korszerűsítési pályázatokat megjelentetni – tette hozzá.
    

A petíciót az LMP internetes felületein fogják közzétenni.

Forrás: mti.hu

Hétfőn reggel a miskolci pedagógusokra figyel az ország

0

A miskolci Herman Ottó Gimnázium a közösségi oldalán tette közzé, hogy holnap, hétfőn, szeptember 12-én reggel fél nyolc és nyolc óra között a gimnázium tanárai tiltakozásul fekete ruhába öltözve, élőlánccal veszik körül az épületet a gimnázium igazgatóhelyettesének felmentése, eltávolítása miatt.

A felmentését a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese azok után kapta kézhez, hogy a hét elején, vagyis szeptember 5-én a gimnázium 36 pedagógusával közösen tiltakozott polgári engedetlenség keretében a közoktatási rendszer problémái ellen. Dezsőfi Györgyöt ezután menesztették az igazgatóhelyettesi állásából.

A miskolci igazgatóhelyettes mellett névre szóló levelet kapott a tankerülettől az a többi tanár is, aki a pénteki polgári engedetlenségi mozgalomban részt. A levélben többek közt azt írják: jogosulatlanul maradtak távol a munkától, és ez alapot ad a rendkívüli felmentésre.


2022/2023-as iskolaév egyelőre úgy tűnik, hogy a pedagógussztrájkok, élőláncok, polgári engedetlenségi mozgalmak, és a diákok szimpátia tüntetéseinek jegyében telik.

Az eseményekről még többet olvashat a hvg.hu oldalán.

Az eseményekről még többet olvashat a 24.hu oldalán.

Az eseményekről még többet ITT olvashat.