Kezdőlap Blog Oldal 1941

Egy hónapja tűnt el egy lány a hőgyészi gyermekotthonból

A Tamási Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Sárközi Violetta eltűnése kapcsán.

A 17 éves lány 2022. július 21-én 22 órakor a hőgyészi gyermekotthonból távozott engedély nélkül, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról.

Sárközi Violetta körülbelül 150 centiméter magas, normál testalkatú, barna szemű, barna hajú. Távozásakor fekete térdig érő ruhát, fekete papucsot viselt.

A Tamási Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Tamási Rendőrkapitányságon, hívja a 0674/573-910-es telefonszámot vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható 06/80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Új kerékpárutat adtak át Szederkény és Bogád között

Átadták a Szederkény és Bogád között csaknem kétszázmillió forintból épült kerékpárutat – tájékoztatta a Baranya megyei önkormányzat az MTI-t.

A bicikliúttal érintett településeken élők munkába járását segítő, továbbá turisztikai célokat szolgáló fejlesztést a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) elnyert 193 millió forintból finanszírozta a szederkényi önkormányzat

A közleményben Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke elmondta, hogy az új útvonallal létrejött a kerékpáros kapcsolat a megyeszékhely és Mohács között. A beruházás Bólyon át kapcsolódást teremt Villány felé, később pedig a Mohács 500 keretében megvalósítandó kerékpárútra is rácsatlakozik majd.

A beruházás részeként a Péccsel szomszédos Bogád, valamint a megyeszékhely és Mohács között fekvő Szederkény között futó 20 kilométeres szakaszon hét településen jelöltek ki, illetve építettek kerékpárutakat. A beruházás lehetővé teszi Pécs és a megye keleti részének kerékpárosbarát összekötését.

Őszies időjárással búcsúzik a nyár

Szerda reggel sok felhő lesz felettünk, de esni nem fog. A hőmérséklet minimuma 16 és 18 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. A kevésbé felhős területeken számítani lehet köd és párafoltokra is. Délután marad a sok felhő.

Délután folytatódik a száraz idő. A hőmérséklet maximuma 30 fok alatt marad. Az északi szél általában mérsékelt lesz, de lehetnek élénk lökések is! Estére mérséklődik a szél és marad a száraz idő. A hőmérséklet a naplemente után gyorsan csökkenni kezd, érdemes este egy pulóvert, vagy egy vékony kabátot felhúzni. Késő este északnyugat felől megnövekszik a felhőzet!

Csütörtök hajnalban északnyugat felől egy hidegfront érkezik, melynek hatására beborul és elered az eső. Reggelre a hőmérséklet 14 és 16 fok közé csökken. Délelőtt folytatódik az esős idő, zárt lesz a felhőzet. A hőmérséklet alig emelkedik a reggeli értékekhez képest! Az északnyugati szél megélénkül!

Forrás: Meteo Mecsek

Elhunyt Gorbacsov

0

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov, a két világrendszer közötti hidegháború vérontás nélküli lezárásához döntő mértékben hozzájáruló reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára.

    Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték.
    Jóllehet hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el.

A rezsicsökkentés jegyében jöhet a szombati tanítási nap?

0

Hét szombati napon is tanítanak a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában, de hosszabb lesz a karácsonyi szünet – közölte az iskola fenntartója, a Pannonhalmi Főapátság kedden az MTI-vel.

    A közlemény szerint a főapátság által fenntartott oktatási intézmények vezetői számára augusztus közepén tartott vezetői tanévnyitó értekezleten merült fel „a körülöttünk zajló eseményekre reagálva” a szombati tanítási napok bevezetése intézményvezetői hatáskörben.

    A Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola nyílt levélben kereste meg a szülői közösséget a hét szombati tanítási nap, valamint a téli szünet meghosszabbításának kezdeményezésével, amelyhez a teljes szülői közösséget képviselő szülői munkaközösség támogatólag állt – írták.

    Megjegyezték: az iskola honlapjára is feltöltötték a tájékoztatást, és egyetlen szülői kifogás sem érkezett sem az iskolához, sem pedig a fenntartóhoz.

    Jelezték: a szeptemberi és októberi szombati tanítási napoknak köszönhetően hosszabb karácsonyi szünetet tudnak biztosítani: december 19-től január 6-ig.

    Az iskola az intézkedéssel két tanítási hét költségét takarítja meg, a tapasztalatok alapján pedig a fenntartó megvizsgálja, hogy szükséges vagy előnyös-e a további alkalmazása.

Keressük a fekete kiscica gazdiját!

Igazolt gazdiját keresi ez a fekete kiscica, aki kalandos úton keveredett a pécsi tűzoltókhoz.

Tegnap délután különös vendég érkezett a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra. Pontosabban a helyzet volt különös: egy személyautó motorterében rekedt egy kismacska, nyávogását Pécsett, az Árkád bevásárlóközpontban hallották meg. Hogy mikor és hogyan keveredett oda a cica, nem tudni. Az autó azonban nagy utat járt be aznap: Dombóvár – Bicsérd – Pécs útvonalon közlekedtek, így a potyautas bárhol csatlakozhatott az utasokhoz. Ami biztos, a pécsi hivatásos tűzoltók kellettek hozzá, hogy kiszabadítsák szorult helyzetéből.

tűzoltók, tűzoltószertár, kiscica
A mentés utáni pillanatok.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán írt az esetről. A kiscicát (új nevén Kormit) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságról egyik kollégánk vette magához, de ha jelentkezik a gazdi, épségben visszakapja a kalandort.

cica, tűzoltókézben
Megilletődve a kaland után. További képek a katasztrófavédelem Facebook-oldalán!

A Maci Lángosozó még mindig nagyon jó hely

Nagyon rég voltam már a Maci Lángosozóban, valamikor még tavasszal, annak is a közepén-elején, azóta egyszerűen nem volt arrafelé dolgom, és kicsit meg is feledkeztem a helyről. Tegnap azonban a Szigeti úton jártam, kellően éhes is voltam, ezért úgy döntöttem, hogy hosszú idő után ismét eszek egy töltött lángost. Ahogy mindenki, úgy én is nap, mint nap tapasztalom a száguldó inflációt, látom, ahogy folyamatosan drágulnak a termékek és a szolgáltatások, szóval lélekben felkészültem arra, hogy az eddigieknél mélyebben a zsebembe kell majd nyúlnom itt is. Pozitívan csalódtam.

A pontos árakat ugyan soha nem tudtam, de szerintem nem, vagy maximum minimálisan lett drágább a Maci, konkrétan egy sonkás-baconos-sajtos töltött lángosért 1200 forintot fizettem, ehhez vettem még egy üdítőt, illetve elvitelre négy darab mogyorókrémes palacsintát, az egész művelet 2320 forintomba került. Ez szerintem egyáltalán nem sok, pláne, hogy tegnap ennyi volt az összes étel amit ettem, ami nem csoda, aki ismeri a Macit tudja, hogy emberes adagokat adnak.

Ráadásul finomakat! A minőség ugyanolyan magas színvonalon maradt, mint eddig, a lángos méretén sem spórolnak, ahogy az abba belekerülő mindenfajta finomságon se. Nagyon éhes voltam, általában jó étvágyam is van, de még így sem tudtam az egészet leküzdeni, és még így is jóllaktam annyira, hogy este a négy palacsintán túl már ne akarjak enni semmit.

Azt hiszem nem követem el azt a hibát újra, hogy hónapokig ne járjak arra, alighanem ismét törzsvendég leszek. Mert ennyire olcsón, ennyire finomat és kiadósat bizony nehéz enni!

Halálos traktor-baleset történt

Egy traktoros a a helyszínen életét vesztette, amikor a felborult jármű rádőlt.

Halálos baleset történt 2022. augusztus 30-án 14 óra 19 perc körüli időben Nagyvejkén. Egy pótkocsis mezőgazdasági munkagéppel közlekedett egy férfi a település főutcáján, amikor eddig ismeretlen körülmények között letért az útról, árokba hajtott, és oldalára borult. A sofőr kiesett a traktorból, és a jármű alá szorult. A 61 éves férfi életét a gyors orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a település főutcáját lezárták. Kerülni a közeli utcákban lehet.

Súlyos baleset a 66-oson Pécs közelében, újra kellett éleszteni egy embert

0

Hétfőn a reggeli órákban két közúti balesethez is riasztották a megye tűzoltóit, Pécsett pedig gázvezeték sérült meg.

Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó hétfő reggel Versend közelében, az M60-as autópályán. A mohácsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosították és áramtalanították az autót. A sofőr, aki egyedül utazott a járműben, nem sérült meg. A baleset miatt kezdetben teljes, majd félpályás útzár volt érvényben az autópálya bal oldali szakaszán.

autópálya, középen személyautó, tűzoltók
A balesetben senki sem sérült meg. (Fotó: Mohács HTP)

Frontálisan ütközött két személykocsi a 66-os úton, Pécs közelében hétfő reggel. A balesethez, amelyben hárman súlyosan megsérültek, a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egyik jármű sofőrjét a tűzoltók és a mentőszolgálat munkatársai közösen újraélesztették. A tűzoltók áramtalanították a járműveket és biztosították a helyszínt. Az útszakaszon teljes, majd félpályás útzár volt érvényben.

tűzoltók, mentősök, roncs, tűzoltóautó
Az egyik sofőrt újraélesztették. (Fotó: Pécs HTP)

Gázvezetéket vágott át egy munkagép Pécsett, a Magyarürögi úton tegnap délelőtt. A pécsi hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt, folyamatosan méréseket végeztek a környéken, illetve a sérült vezeték melletti családi házat és a munkagépet áramtalanították. A rendőrség az utat lezárta, a gázszolgáltató munkatársai kiszakaszolták az érintett vezetéket. Ezt követően félpályán megindulhatott a forgalom.

Húszezer eltitkolt úszómedencét fedezett fel a francia adóhatóság mesterséges intelligenciával

Szó szerint tízezrével azonosította a francia adóhatóság az eltitkolt úszómedencéket a mesterséges intelligencia segítségével.

Mint arról a BFMTV francia hírtelevízió is beszámolt, az adóhatóság kilenc ügyosztályán futtaták le a Google és a Capgemini által kifejlesztett rendszert, egybevetve a légifelvételek adatait a különféle földtulajdonokról rendelkezésre álló adatokkal.

Franciaországban azon telkek után, amelyeken úszómedence is található, magasabb adót kell befizetni. Többek között ez lehet az oka annak, hogy a jelenleg felmért – egyelőre nem országos szintű – adatok szerint az úszómedencék legalább 6 százalékát nem jelentették be azok tulajdonosai.

Franciaországban 2020-ban több mint 3,2 millió úszómedence volt magánszemélyek ingatlanai területén egy statisztikai szakportál adatai szerint. Mivel a Covid-19 járvány idején egyre több munkavállaló dolgozott otthonról, a medencetelepítések száma még tovább nőtt.

A jelenlegi felmérések az ország délkeleti részében készültek, így többek között a többnyire jómódúnak nevezhető, igen magas telekárakkal rendelkező Alpes-Maritimes, Var, Bouches-du-Rhône és Haute -Savoie, valamint Vendée megyékben „kukkantottak be” a gyanútlan tulajdonosok telkeire. Az adóhivatal e területeken 20 356 be nem jelentett úszómedencét fedezett fel; a kilenc franciaországi megyében végzett felmérés nyomán 10 millió euró értékben küldtek ki számlákat a feledékeny tulajdonosoknak.

A most kikísérletezett rendszert az egész országra kiterjesztik.