Kezdőlap Blog Oldal 1967

Ideje gondolni az életveszélyes mustgázra

A mustgáz veszélyeire hívja fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött posztban.

Jelezték, a hét eleje óta szüretelnek a Balaton déli partján, az Európában az elsők között beérő szőlők egyikét, a Csabagyöngyét. A gazdák hamarosan hozzálátnak az Irsai Olivér, majd augusztus második felében a kékszőlőfajták betakarításához is.   

A leszedett gyümölcs erjedésénél keletkező mustgáz minden évben halálos baleseteket, súlyos mérgezéseket okoz. A TIM a hasonló tragédiák megelőzése érdekében óvintézkedésekre kéri a szüreti időszakban mezőgazdasági munkát végzőket.

Amikor forr a must, az erjedő szőlőből elbomlik a cukor, etil-alkohol és szén-dioxid lesz belőle; ez utóbbi körülbelül másfélszer nehezebb a levegőnél, ezért alulról, a padozattól fölfelé halmozódik fel a pincékben és járatokban. Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. 

Kiemelték, a zárt térben összegyűlő mustgáz oxigénhiányos állapotot idéz elő, ami rosszulléthez, szédüléshez, hányingerhez, mentális zavarokhoz vezethet. Az észrevétlenül terjedő szén-dioxid nagyobb koncentrációban cselekvésképtelenné teheti, fulladást okozva halálos veszélybe sodorhatja áldozatait.  

„A kockázatok minimalizálása érdekében előzetes szellőztetés és légtérelemzés nélkül szigorúan tilos lemenni a borospincékbe!” – figyelmeztet közösségi oldalán a minisztérium.

A biztonságos munkavégzés érdekében a TIM szerint feltétlenül javasolt gázérzékelő riasztókat felszerelni, huzamosabb föld alatt tartózkodásnál személyi gázkoncentráció-mérő készüléket használni. További védelmet jelenthet a pinceajtó nyitásával egyszerre bekapcsoló, reteszelt mesterséges szellőzőrendszer üzemeltetése. Ezen készülékek, biztonsági berendezések működőképességét rendszeresen ellenőrizni kell, arra a szüreti időszak kezdetén érdemes fokozott figyelmet fordítani. A must forrásának idején javasolt „Figyelem, mustgázveszély!” feliratot elhelyezni a pince bejáratára.   

Arra is rámutattak, hogy a korszerű érzékelők nem spórolhatók meg pusztán a gyertyapróbával. A gyertya lángját ugyanis általában csak 14 százalékot elérő szén-dioxid-tartalom oltja ki, miközben már akár a 9 százalékos koncentráció is öt-tíz perc alatt végzetes lehet a pincében tartózkodóra.

Közölték, önmagát is bajba sodorhatja, aki megfelelő védelem és óvintézkedések nélkül próbál az összeesett, ájult emberek segítségére sietni. A 112-es központi segélyhívó számon, a helyszín és a megközelítési útvonal pontos megjelölésével kihívott tűzoltók biztonsággal, légzőkészüléket használva tudják kimenteni a mérgezést szenvedett embereket – tették hozzá.  

„A legfontosabb alapszabály tehát, hogy amíg az újbor készül, a pincékbe kizárólag megfelelő átszellőztetésük és a szén-dioxid-koncentráció ellenőrzése után lépcsőzzünk le! A mustgáz alattomos gyilkos, de kis odafigyeléssel megvédhetjük magunkat tőle” – olvasható a TIM közösségi oldalán.

Forrás: mti.hu

Fotó: facebook/Ipari és Technológiai Minisztérium

Gyurcsány Ferenc: „Készülünk”

0

Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke. 5 gyermek édesapja. hobbiszakács, ahogy saját magát aposztrofálja a közösségi oldalán, bejegyzéseiben már egész héten készül valamire. A DK elnöke Facebookos közösségi oldalán ma reggel is posztolt megjegyzést a múltat, a jelent és a jövőt illetően.

„Tengernyi dolga lesz a következő kormánynak. Sorolhatnám. A szétzilált pénz- és gazdasági ügyek rendbetételétől kezdve áldatlanul hosszú a sor. A legnehezebb mégis az lesz, hogy békét teremtsen. Háború után legyen végre béke. Sokakat megtanítottak arra, hogy miként gyűlöljön. Most majd közösen megtanuljuk, hogy mi is következik abból a hétköznapokban és a lelkekben, hogy az ember a legnagyobb csoda, hogy az ember méltósága nem csorbítható, hogy vigyáznunk kell egymásra. És nem csak azért mert egy fajhoz tartozunk. Az új kormány az ország kormánya lesz, de dolga lesz a lelkekkel is. Hogy béke legyen. Hogy otthon legyen a hazából. Mindenkinek. Készülünk.” – olvasható Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán.

Kozármisleny is tűzijáték nélkül ünnepeli augusztus 20-át

0

Augusztus 20-án, Magyarország nemzeti ünnepén együtt ünnepelünk, és megemlékezünk az államalapításról, Szent István királyról, és az aratás befejezéséről, az új kenyér sütéséről.

A Pécs melletti Kozármislenyben a helyi Pódium kör már augusztus 18-án egy ünnepre hangoló színes estre hívogatja az érdeklődőket a város Művelődési Házának parkolójába.

A csütörtök este 19:30-kor kezdődő programban fellép többek között:

  • A  2004-ben alakult, budapesti FIREMAGIC Tűzvarázs Produkció, akik tűztánc-tűzzsonglőr produkciójukkal lepik meg a kozármislenyi közönséget.
  • Walz Éva, a kozármislenyi Pódium kör tagja verset mond.
  • Freppán Csilla, népdalénekes, Somogy megyei népdalgyűjtés csokrot ad elő.
  • Semjén Péter, a különleges somogyi hosszúfurulyán működik közre.
  • Szentesi Egon, a Kaleidoszkóp VersFesztivál reménységdíjasa, népmesét mond.
  • Borsós István, aki a szívhez szóló tárogató mestere.

2022. augusztus 20-án, 8 órától 12 óráig az Öregfaluban található Kossuth utcában, a Civilek Kozármislenyért szerveződés csapatával, a Kovász közösségi pékműhelyben, az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó közösségi programukra várják azokat, akik szeretnék elsajátítani az otthoni kovászos kenyérsütés fortélyát! Amit hoznod kell magaddal a programra: 1 kg kenyérliszt, 1 csomag porélesztő, só, kelesztő tál. A résztvevők együtt fogják sütni a cipókat a másnapi kenyérszentelésre, ami majd a kozármislenyi családok asztalára kerül, de ki-ki a magáét is bedagaszthatja, amit majd otthon megsüthet! A program a TESCO „Ön választ mi segítünk” pályázata segítségével valósulhat meg. A részvétel regisztrációhoz kötött!

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. augusztus 20-án, 17 órára a Városháza előtti térre hívja tisztelettel a város lakosságát, hogy közösen emlékezzenek meg Szent István királyról, az államalapításról, és az új kenyér ünnepéről. Ünnepi beszédet mond dr. Biró Károly, polgármester. Az új kenyeret megáldja: Nagy Mariann, református lelkész. A műsort a Tárkány Trió előadása követi.

Az augusztus 20-i Városháza előtti téren megtartott ünnepi városi megemlékezésen a Tárkány-Kovács Bálint vezette Tárkány Trió zenekar szórakoztatja műsorával az ünneplő közönséget. Tárkány-Kovács Bálint, Junior Príma díjas cimbalomművész és csapata a magyar népi cimbalomzene művelője, a magyar cimbalomprímás hagyomány folytatója. Előadásukban a Dunántúl, a Bodrogköz, Szatmár, Belső-Mezőség és Székelyföld muzsikáját hallhatják a kozármislenyiek a szombati koncerten. A Tárkány Trió formáció azzal a céllal alakult, hogy művelje a hagyományos magyar cimbalomjátékot, miközben a megszokotthoz képest egy kicsit másképpen mutatja be. Hazánk nemzeti hangszere a cimbalom, megszólaltatása napjainkban már mégis kuriózumnak számít. A kozármislenyi ünnepi megemlékezés alkalmából a Tárkány Trió műsorában közreműködik Tárkány-Kovács Bálint cimbalmon, Fekete Márton brácsán, és Molnár Péter nagybőgőn.

Éhezniük sem kell ezen a szép nyári nemzeti ünnepen a kozármislenyieknek és vendégeiknek, hiszen a Mokka Kultúrpresszó teraszán augusztus 20-án Nagypál Jenő, a pécsi Gulyás Étterem halfőző mestere Baja, Laskó, Kiskőszeg, Wörth a.d.Isar és Barcs után újra Kozármislenyben főz Szent István napi ünnepi halászlevet és harcsapaprikást, süt dárdai irdalt pontyot  a Mokka teraszon. Tóparti látványfőzéssel, helyszíni fogyasztással vagy elvitelre.

Buszon fogták el a körözött személyt

0

„Mint a filmekben” – Ezekkel a szavakkal összegezte a látottakat az a sofőr, akinek járatát érdi rendőrök állították meg, majd a busz egyik utasát leteperték. Az eseménynaplóba is rögzítést érdemlő jelenet végén mindenki ment a maga útján: a busz menetrend szerint, a bilincselt férfi vadonatúj, fegyveres útitársaival.

Békésen zötykölődött a sárga autóbusz 2022. augusztus 8-án délelőtt Érden. Az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz közeledtek, amikor a sofőr kissé távolabb rendőrautót vett észre. Azt hitte, közúti ellenőrzés zajlik, gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet. A „Rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátra felé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak! Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett. Az ülésből pillanatok alatt földre fektetett célszemélyt bilincselték, lekísérték a buszról, megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz. A buszsofőr még annyit mondott a távolodó rendőröknek: „dehogyis, én köszönöm!”

A sofőr és az utasok csak kapkodták a fejüket, fel sem ocsúdtak, és a busz ismét rendőröktől volt mentes. No meg egy olyan utastól, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.

A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon ülve utazik. Egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt rá. Hiába próbálta azonban rejtőzködve megúszni a rácsokat, az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

Forrás: police.hu

Közúti ellenőrzésen került elő a drog

0

Kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt indítottak nyomozást a szigetvári rendőrök.

A rendőrök 2022. augusztus 12-én 1 óra 33 perckor ellenőriztek egy személygépkocsit és annak három utasát Becefán. Az autó átvizsgálása során egy hátizsákban 10 csomagban bruttó 8,55 gramm mennyiségű kábítószergyanús zöld növényi származékot, továbbá egy mérleget és egy őrlőt találtak.

A hátizsákot az autó 17 éves hetvehelyi utasa vallotta magáénak. A vele szemben, valamint az autó 21 éves pécsi sofőrjével szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív jelzést adott, ezért a két férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A 17 éves fiú ellen kábítószer-kereskedelem, míg a 21 éves férfi ellen kábítószer-birtoklása miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Árokba csapódott egy autó a 6-oson

0

Árokba csapódott egy autó a 6-oson Kisapostagnál. A tűzoltók áramtalanították a járművet. Egy sávon halad a forgalom Kisapostag térségében.

Lesodródott az úttestről, majd árokba csapódott egy gépkocsi a 6-os főút 78-as kilométerszelvényénél, Kisapostag térségében. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelynek vezetője saját erejéből ki tudott szállni. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek. – olvasható a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotónk illusztráció!

30 éves férfi vesztette életét az éjszakai balesetben

0

Az ütközés következtében kettészakadt az a gépjármű, amelyik a fának csapódott az éjszaka, és a 30 éves bodajki sofőr a balesetben életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 13-án 23 óra körül a 81-es számú főút 33 km szelvényében, Alsódobos közelében. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi közlekedett Bakonysárkány irányából, Mór irányába, amikor eddig ismeretlen okból az úttestről lehaladt és egy fának csapódott. A baleset során a jármű vezetője, egy 30 éves bodajki férfi, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentés és a baleset helyszínelése befejeződött, így ismét teljes szélességében járható a főút.

Forrás: police.hu

Fotó: facebook/deltahírek

Néhány jó tanács az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, hogy mi a teendő közúti közlekedési balesetek esetén!

Elmondjuk, mit csinálj, ha baleseteztél.

Olvasd végig, mert azt is elmondjuk, mit csinálj, ha balesetet látsz.

Szóval: árokba csúsztál? Ütköztél?

Ha felocsúdtál (ilyenkor olyan, mintha megállna az idő, kell pár másodperc, míg utoléred a történéseket):

  • ellenőrizd, hogy megsérültél-e
  • ellenőrizd, hogy a melletted ülők megsérültek-e
  • forgasd, mozdítsd, tapogasd meg a végtagjaidat, ha tudod
  • beszélj az utastársaidhoz, ha megtaláltad a szavakat
  • nézz körül: veszélyeztet valami? Kidőlt fa, oszlop, csöpögő ismeretlen anyag, lángok, járművek, vonat, bármi…
  • ha tudod, hagyd el a járművet
  • ha megtalálod a telefont, telefonálj
  • ne anyukádat hívd, hanem a 112-t
  • ezekről itt fent számolj be a telefonban
  • ha segíteni tudsz valakin, segíts neki
  • most hívhatod anyukádat is…

Ha nem te szenvedtél balesetet, de az orrod előtt történik (és felocsúdtál, mert ilyenkor is kell pár másodperc…)

  • nézd meg, van-e sérült
  • kérj segítséget a 112-n
  • beszélj a sérülthöz, ha szüksége van valamire, segíts neki, de ne mozdítsd el, és ne csinál olyat, amihez nem értesz!
  • kérj segítséget a 112-n
  • azért az artériás vérzést ismerd fel, az artériás nyomópontok elnyomását csak akkor alkalmazd, ha biztos vagy a tudásodban, és van benne gyakorlatod
  • kérj segítséget a 112-n
  • mérd fel, van-e közvetlen veszély (lásd fentebb)
  • kérj segítséget a 112-n

ha jön a segítség, akkor tájékoztasd őket, hozhatsz vizet, takarót, lámpát, bármit, amire szükség lehet

…de ők úgyis megmondják, mit csinálj, bízz bennük,bízz bennünk Összefoglalva: felocsúdás, helyzetfelmérés, telefonálás!

Hűvös reggel után csapadékszünet várható

0

Vasárnap reggel is a hidegcsepp alakítja térségünk időjárását, kelet felől több hullámban érkezhetnek záporok-zivatarok továbbra is. A csapadékmezők továbbra is kis területeket érinthetnek, néhol jelentős eső is eshet. A minimumok 15 és 18 fok között alakulhatnak. Az északkeleti szél továbbra is élénk lesz.

Délután átmeneti csapadékszünet lehet, de kelet felől újabb és újabb rendszerek érkezhetnek. A hőmérséklet maximuma 25 és 30 fok között alakulhat, hűvösebb a csapadékos területeken, melegebb a naposabb részeken lehet! Az északkeleti szél élénk lesz. – ígéri vasárnapra a Meteo Mecsek

Mihályvári-Farkas arany-, Jakabos ezüstérmes 400 méter vegyesen

0

Mihályvári-Farkas Viktória arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen szombaton a római úszó Európa-bajnokságon.     

A 18 éves győztes magyar versenyző 4:37.56 perccel csapott a célba, míg 33 éves honfitársa 4:39.79-cel lett második.

 A délelőtti előfutamban az FTC úszója legyőzte a címvédő, háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát, aki nagy meglepetésre Jakabosnál is rosszabbul úszott, a fiatal versenyző pedig a legjobb idővel várta a finálét.

Mihályvári a döntőben a hátúszás után állt az élre és innen már nem engedte a kezéből a győzelmet, megszerezve ezzel a felnőttek között első aranyát. Tavaly, az olimpiát megelőző kontinensviadalon második volt.  

„Remélem, sikerült bebizonyítanom, leginkább magamnak, hogy a vb kisiklás volt csak. Úgy álltam bele a felkészülésbe a vb után, hogy magunknak bizonyítsunk az edzőmmel, ez most sikerült. Hatalmas erőt fog ez adni a továbbiakban. A döntőre úgy álltam oda, hogy nyerni szeretnék, hogy ez lehetséges, most pedig itt állok aranyéremmel a nyakamban és Európa-bajnoknak mondhatom magamat. Tavaly azt mondtam a második helyem után, hogy a himnuszt kicsit a magaménak éreztem az ezüstéremmel a nyakamban, most viszont nekem szólt” – mondta Mihályvári, aki hozzátette, életében nem izgult még annyira, mint most a dobogó tetején. 

 Jakabos a táv felénél még csak harmadikként tempózott, sőt, a gyorsot a negyedik helyről kezdte meg, innen tudott felkapaszkodni a dobogó második fokára. 

„Hihetetlen így ez az egész, én már régen nem számítottam erre. Persze nagyon örülök neki, és fantasztikus érzés meghallgatni a himnuszt, még ha nem is nekem szól. Annak külön örülök, hogy itt jött ez össze, hiszen ez az egyik kedvenc uszodám” – mondta Jakabos, aki a kontinensviadal után hosszabb szünetet szeretne tartani, de az év végi rövidpályás világbajnokságon Ausztráliában ott akar lenni.

Mihályvári-Farkas a magyar küldöttség második aranyát nyerte az olasz fővárosban. A csütörtöki nyitónapon a 4×200 méteres férfi gyorsváltó diadalmaskodott.

Forrás: mti.hu

Fotó: facebook

Négy pávával bővült a major állatállománya

Az Ős-Dráva Látogatóközpont állattartó majorjának állatállománya négy pávával bővült a közelmúltban. Két szépséges kakas és két tojó az új jövevény. A látogatók körében oly népszerű páva nem őshonos állatfaj Magyarországon, azonban már 2-300 éve jelen van hazánk parkjaiban. Egykor előszeretettel tartották egzotikus különlegességként a pávákat a kastélyok parkjaiban, napjainkra már egyre több helyen megcsodálhatjuk őket.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont az Ormánság területén, Szaporca település közelében 2015-ben nyílt meg. A Látogatóközpont a Duna-Dráva Nemzeti Park területe és a Dráva folyó bemutatása mellett hangsúlyt fektet az ormánsági élet, a tradicionális gazdálkodási formák, a hagyományok látogatókkal történő megismertetésére, és a természetvédelmi, gazdálkodási, tájhasználati problémákra való figyelemfelkeltésre.

A látogatóközpont főépületében található a térség természeti és kultúrtörténeti értékeit, hagyományait felvonultató kiállítás. A kiállítás tematikusan mutatja be az ormánsági táj jellegzetes élőhelyeit, valamint azt, hogy az itt élő ember miként hasznosította egykor a természet erőforrásait.

A természeti környezet mellett az ormánsági néprajz bemutatása is fontos szerep kapott. A hagyományokon kívül a művészet is megtalálható itt, hiszen a fogadótér karzatának mellvédjén az ormánsági templomok ihlette festett fakazetták vonják magukra a látogatók tekintetét.

A Látogatóközpont körül kialakított, hagyományos tájfajtákból álló gyümölcsös, fűszer- és gyógynövénykert a kiállításon megszerzett ismeretek további bővítésére kínál lehetőséget. A látogatók kikapcsolódását játszótér és tűzrakóhely szolgálja a családoknak, a baráti társaságoknak. A kilátótorony csodás panorámát biztosít a környező területre.

A Látogatóközpont főépületétől kissé távolabb a térségre jellemző régi magyar háziállatokat mutatja be a major. Őshonos szürkemarha, mangalica, kecske, hucul ló, parlagi szamár, hortobágyi racka és cikta juh, valamint több régi magyar tyúkfajta ismerhető meg a majorban.

A Szaporca melletti Ős-Dráva Látogatóközpont közelében három tanösvény várja a látogatókat, ahol élményekkel és ismeretekkel gazdagodva fedezhetik fel a Dráva természeti szépségeit, a gazdálkodás világát, és az Ős-Dráva programot.

Az interaktív elemekkel gazdagított A tanösvények változatos programjai mellett interaktív elemeket is kialakítottak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Köztük a Dráva-menti madárvilág megismerése, madárgyűrűzés, természetfotózás lessátorból és épített fotóslesből programokra nyílik lehetőség. Igény szerint lehetséges gyalogos-, kenu-, kerékpártúrák szervezésére, ahol szakvezető mutatja be a felkeresett vadregényes tájat.

Forrás: ddnp.hu