Kezdőlap Blog Oldal 2271

Orbán Viktor hiába keres milliókat évtizedek óta, egy forintja sincs

Orbán Viktor vagyonnyilatkozata után két dolog merül fel az emberben. Vagy nem mond igazat a miniszterelnök, vagy nála rosszabbul senki sem bánik a pénzzel. Ugyanis nyilvános lett Orbán vagyonnyilatkozata, amiből kiderült: egyetlen forint megtakarítása sincs a miniszterelnöknek.

Van ugyan két ingatlanja (50 százalékos tulajdonrészben), ám ezen túl nincs semmije. Se megtakarítás, se cég, se autó, semmi. Mindez persze nehezen hihető, de tegyük fel, hogy igaz.

Orbán 1990 óta parlamenti képviselő, 1998 és 2002 között, valamint 2010 óta folyamatosan miniszterelnök. Havonta nagyjából 2,7 millió forintot keres, éves szinten körülbelül 32,4 millió forint a fizetése, ráadásul képviselőként és/vagy miniszterelnökként mindig a magyar átlag felett vihetett haza. 32 éve, folyamatosan.

Vajon reális, hogy valaki ennyi időn keresztül kap a magyar átlagnál jóval nagyobb fizetést, és ennek ellenére sincs megtakarítása? Ha tényleg nincs, akkor vajon a miniszterelnök hogyan költ el havonta 2,7 millió forintot? Mire? És legfőképpen, miért? Miért nem spórol és tesz félre? Egyáltalán el lehet költeni ennyi pénzt egy hónapban? Pontosabban MINDEN hónapban? Hiszen a vagyonnyilatkozata alapján ezt teszi, még akkor is, ha a banki tartozását rendezte (bőven kevesebb volt, mint a bevétele).

Amennyiben igaz Orbán vagyonnyilatkozata, úgy bizony az országnak olyan miniszterelnöke van, aki képtelen jól bánni a pénzzel, és spórolni. Feltéve, ha igaz, amit mond és ír.

Vannak kétségeink.

Ha a bolgár vagy román tanár fizetése is nagyobb, mint a magyaré, akkor nem a pedagógusokat kell hibáztatni

0

Tegnap figyelmeztető sztrájkot tartottak a pedagógusok, a nem megfelelő munkakörülmények és a megalázóan alacsony bérek miatt. A Fidesz és holdudvara nem igazán ért egyet a tanárok céljaival, a kormánypárti média durván el is kezdte támadni szerencsétlen pedagógusokat. Azokat, akik gyerekeinket tanítják, azokat akiktől mi is rengeteg tudást szereztünk. Azokat, akik éhbérért dolgoznak. Azokat, akiket a kormány cserbenhagyott.

Az EU adatai alapján egy pályakezdő pedagógus sehol sem kereshet kevesebb pénzt, mint nálunk. Még Romániában vagy Bulgáriában sem. A V4 másik három államával össze se lehet hasonlítani a magyar béreket. Egy lengyel tanár nagyjából kétszer annyit keres, mint egy magyar kollégája. A nyugati államokról ne is beszéljünk.

Eközben az mfor gyűjtése alapján a Fidesz 2010 óta több, mint háromezer milliárd forintot ölt sportba. Nem véletlen, hogy a focisták nem sztrájkolnak, ők jól keresnek. Mondjuk nem is igazán fociznak, legalábbis nem nevezném annak azt, amit ők bemutatnak.

Annak a nemzetnek nincs jövője, amelyik nem fektet a jövőbe. A jövőbe való legjobb befektetés pedig az oktatás. Ha nem fizetjük meg azokat, akik gyerekeinket tanítják, ha nem fektetünk ebbe energiát, akkor jövőnk sem lesz. Ha pedig nincs jövőnk, akkor nincs semmink.

Életem során számos remek tanárral találkoztam, hihetetlenül sokat köszönhetik nekik, így mást nem is kívánhatok nekik, mint a mostaninál tisztességesebb béreket, és nagyobb megbecsülést. Mert megérdemlik!

Vigyázzunk! Viharos lesz a szél

Kedden reggel még mérsékelt lesz az északnyugati szél, majd a délelőtt folyamán megerősödik, olykor viharossá is fokozódik. Kezdetben közepesen felhős időnk lesz, a hőmérséklet -1 és 1 fok között alakul. A délelőtt folyamán észak felől átmenetileg egy vastagabb felhősáv érkezik, egy hidegfrontnak köszönhetően.

Délután közepesen felhős időre készülhetünk, felhőátvonulások mellett néhány órás napsütésben lesz részünk, majd a koraesti óráktól beborul az ég egy melegfrontnak köszönhetően! Az északnyugati szél egészen a délutáni óráig erős, olykor lesz, majd átmenetileg délnyugatira vált és mérséklődik. Keddről szerdára virradóra újból megerősödik a délnyugati szél.  Csapadék a szerda hajnali órákban várható, sík terepen eső, havaseső, a Mecsekben hó várható, de nem számottevő mennyiség.

A hőmérséklet 4-6 fok között alakulhat. – írja a Meteo Mecsek.

Már csak néhány nap és az első csapatok bemutatják az idei F1-es versenyautókat!

0

Alig másfél hónap tel el a 2021-es Forma 1-es szezonzáró futam óta, ahol Max Verstappen a RedBull pilótája megszerezte élete első világbajnoki címét a királykategóriában. A sportág rajongóinak pedig már nem kell sokáig várniuk, hiszen február elején megkezdik a csapatok az idei autóik bemutatását, a hónap végén pedig Barcelonában pályára is vihetik azokat a pilóták a hivatalos, szezon előtti tesztnapokon.

Az idei évben különösen izgalmasnak ígérkeznek az autóbemutató események is, hiszen életbe léptek azok a szabálymódosítások, melyeket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) eszközölt és amelyek jelentős változásokat hoznak majd az autók megjelenésében is.

Hivatalos autóbemutatók

Egyelőre csupán néhány csapat hozta nyilvánosságra a bemutató időpontját, ezeket szedtük most sorba.

  • Február 10. Aston Martin
  • Február 11. McLaren
  • Február 14. Alpha Tauri
  • Február 17. Ferrari
  • Február 18. Mercedes
  • Február 21. Alpine

A többi csapat, tehát a RedBull, a Williams, az Alfa Romeo, valamint a Haas bemutatójáról egyelőre nincsenek információk.

Tesztek és szezonkezdés

A hivatalos, szezon előtti tesztekre két ütemben kerül majd sor. Az első Barcelonában lesz február 23-25. között, majd ezt követően Bahreinbe utazik a száguldó cirkusz, hogy aztán március 10-12. között ott is megjárassák az új versenygépeket.

Rossz hír a szurkolóknak és a sportág szerelmeseinek, hogy az F1 vezetése is megerősítette az elmúlt hetekben szárnyra kapott hírt, miszerint a Barcelonában rendezett tesztnapok során sem élőképes közvetítést, sem részletes időeredményeket nem láthatunk majd, be kell érnünk a nap végén közreadott eredménytáblázatokkal és rövid beszámolókkal.

A szezon a második teszt helyszínéül szolgáló Bahreinben veszi majd kezdetét, ahol március 20-án rendezik az első futamot.

Csúszik a Drive to Survive új évada?

A hírek szerint idén némiképp csúszik a Netflix sikersorozata, a Drive to Survive, ami mindig az előző évi F1-es szezont és annak legizgalmasabb történéseit dolgozza fel. Jelenleg úgy néz ki, hogy a korábbi években megszokott februári megjelenés helyett a premier idén március végére tolódik, ami így akár egybe is eshet a 2022-es szezont megnyitó Bahreini versenyhétvégével.

Mihez kezdjen egy vegetáriánus a gyorsétteremben?

Alapvetően mind tisztában vagyunk azzal, hogy gyorsétteremben enni nem tartozik a világ legegészségesebb és legkörnyezettudatosabb dolgai közé. Ettől függetlenül mégis rengeteg ember választja napi rendszerességgel ezeket a helyeket.

A kiszolgálás – egy normál étteremhez képest – gyors, a kínálat a legtöbb helyen állandó, tehát mindenki számára jól ismert, az árak más éttermekéhez képest is elérhetőek, az étlapon pedig – sajnos – még a gyermekek is találnak kedvükre való ételt. Na de mi a helyzet a vegákkal, mit kínálnak számukra ezek az éttermek?

McDonald’s

Nézzük először a reggeliket. Összesen tizenegy termék érhető el ebben a kategóriában, ezek közül azonban csak egy, a tojásos McMuffin névre hallgató termék nem tartalmaz húst.

A kínálat többi részét átnézve már egy kicsit jobb a helyzet, azok között ugyanis – a desszerteket, fagylaltokat leszámítva – találhatunk kétféle halas szendvicset, halrudakat, hagymakarikát, édesburgonyát, egyféle húsmentes salátát és természetesen ide tartozik az általában csak köretként fogyasztott sültkrumpli is.

A cég még 2020-ban jelentette be, hogy 2021-től kezdődően piacra dobják a McPlanet névre keresztelt, húsmentes, növényi alapú szójapogácsás szendvicsüket, ez viszont a hazai éttermeikben továbbra sem elérhető.

Burger King

A Burger King egy ideje már Magyarországon is forgalmazza az egyik legnépszerűbb szendvicsének húsmentes változatait, a teljesen növényi alapú, szójából és búzából készült Plant-Based Whopper-t, valamint a burgonyából, répából, borsóból és kukoricából készült vegetáriánus pogácsával „felszerelt” vegetáriánus Whoppert.

Emellett találhatunk náluk is egyféle salátát, édesburgonyát, hagymakarikát, sültkrumplit és kétféle sajtfalatot.

KFC

Bár nemrég a KFC bejelentette, hogy növényi alapú „sült csirkét” kezd árulni éttermeiben, ez az újítás hazánkba még egyelőre nem érkezett meg. Így a világ egyik legismertebb csirkés éttermében a vegetáriánusok egyelőre főként a köretek közül válogathatnak.
A húsmentes kínálat így fest: sültkrumpli, hagymakarika, kis főtt kukorica.

A hazánkban megtalálható legnépszerűbb gyorséttermek kínálatát átnézve tehát arra az egyszerű következtetésre juthatunk, hogy bár az elmúlt évek során a vásárlói igényeket figyelembevéve néhány cég nyitott a vegetáriánusok felé és újfajta, húsmentes termékeket vett fel az étlapjára – vagy legalább már bejelentette ezt – ha egy jó vegetáriánus ebédre vágyunk, továbbra sem feltétlenül ezeken a helyeken kell keresgélnünk.

Ennek a cikknek a témája a Magyarországon is megtalálható, legnépszerűbb gyorséttermek kínálatának vizsgálata a vegetáriánus vásárlók szemszögéből. A szóban forgó éttermekben megvásárolható ételek minőségével, szervezetünkre gyakorolt esetleges negatív hatásaival jelen írás nem hivatott foglalkozni.

Kiemelt kép: Polina Tankilevitch fotója a Pexels oldaláról

Halálos áramütést szenvedett a MÁV egyik munkatársa

0

Halálos áramütést szenvedett a MÁV egyik munkatársa hétfő hajnalban – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére.

A vasárnapi heves vihar Cegléd és Abony között mintegy 700 méteren rongálta meg az egyik vágány felsővezetékét, amelynek a helyreállítása várhatóan kedd délelőttig tart. Az MTI értesülése szerint a helyreállítás során a vasúttársaság egyik alkalmazottja áramütést szenvedett.

A MÁV az MTI érdeklődésére hétfő délután azt közölte: a hajnali halálos áramütés körülményeit még vizsgálják a hatóságok és a vasúttársaság munkavédelmi, biztonsági szervezetei is. A vizsgálatok lezárultáig nem tudnak tájékoztatást adni – tették hozzá.

Hozzátették: a vasúttársaság őszinte részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt munkatársa családjának és hozzátartozóinak.

MTI

2 kiló kokainnal a táskájában okozott balesetet a bedrogozott motoros, 10 év fegyházat kap

0

A Pécsi Törvényszék a 2022. január 31-én tartott tárgyaláson T. N. vádlottat – mint különös visszaesőt – különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószerbirtoklás bűntette miatt tíz év fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A vádlott egy korábbi ítélettel kiszabott szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátását megszüntette, továbbá a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárta.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2020. május 23-án a tulajdonában lévő motorkerékpárral Siófokra utazott, ahol 12 óra 29 perckor még ott tartózkodott. Élettársa eközben kutyáival egy kutyafuttatón volt, onnan 13 óra 15 perckor érkezett haza. Ugyanekkor a vádlott – aki előzőleg anfetamint és kokaint is fogyasztott – Pécs külterületére jutott, és ott a 66-os főúton, a Melegmányi út és az István-aknai elágazó közötti útszakaszon, előzést követően, a követési távolság be nem tartása következtében nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt megálló személygépkocsi bal hátsó részének. A vádlott a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, ezért őt kórházba, a sürgősségi betegellátó osztályra szállították.

A vádlott közlekedése során hátizsákot viselt, melyet a mentőszolgálat szintén beszállított a kórházba, ahol személyes tárgyait a személyzet leltározta. Ennek során két téglaformájú, becsomagolt, kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet a nyomozó hatóság tagjai lefoglaltak a vádlott hátizsákjával együtt. A csomagokban több, mint 2 kg tömbösített, úgynevezett „felütés” előtti állapotú, magas hatóanyagtartalmú kokain volt, melyet a vádlott ismeretlen módon szerzett meg.

A nyomozó hatóság még ugyanezen a napon a vádlott lakóhelyén házkutatást tartott, ahol a konyhaszekrényből további kábítószergyanús, kannaboid anyagokat tartalmazó növényi származékot foglaltak le.

Az eljárás során végzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy a vádlott által szállított kokain-bázis mennyisége közel negyvenszer haladta meg a jelentős, és közel négyszer a különösen jelentős mennyiség alsó határát.

A vádlott és védője fellebbezést nyújtottak be felmentés végett, az ügyész pedig három munkanapot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Pécsi Törvényszék
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

Szijjártó: alapvetően energetikai és gazdasági kérdések lesznek napirenden Moszkvában

0

A magyar érdekek szempontjából fontos, alapvetően energetikai és gazdasági kérdések lesznek napirenden kedden Moszkvában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárca közleménye szerint.

Egyebek mellett tárgyalni fognak a magyar-orosz hosszú távú gázvásárlási megállapodás esetleges kibővítéséről, ugyanis a jelenlegi helyzetben minél szélesebb körű egy ilyen szerződés, annál jobban jár egy ország. Téma lesz továbbá a paksi bővítés, minthogy öt-hat rendkívül fontos engedélykérelem már az Országos Atomenergia Hivatal előtt van, és pozitív elbírálás esetén a beruházást tavasszal át lehet léptetni a létesítési fázisba – közölte Szijjártó Péter oroszországi élő bejelentkezésében.

Hozzátette: szó lesz még élelmiszeripari és űripari kérdésekről, valamint a légiközlekedési és vasúti szállítási együttműködésről is. Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor magyar idő szerint délben kezdődő tárgyalásával párhuzamosan Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyal nagyjából egy hónappal az utolsó ilyen alkalmat követően.

„Túl sok minden történt ez alatt az egy hónap alatt is. Komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe Európa, ha a Kelet és Nyugat közötti vitát nem tudjuk kulturáltan, a kölcsönös tiszteletre alapítva, párbeszéd alapján elrendezni” – jelentette ki Szijjártó Péter a tárca közleménye szerint. A miniszter arról is beszélt, hogy tizenkettedik alkalommal találkozik kedden Orbán Viktor kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a jelenlegi kiélezett európai helyzet miatt ez lesz a felek eddigi legfontosabb egyeztetése.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy noha rendszeres a konzultáció a két ország vezetője között, ennyire kiélezett helyzetben még nem került sor csúcstalálkozóra, ezért a holnapi tárgyalásoknak az eddigieknél is nagyobb jelentősége lehet. A találkozó fontosságát egyrészt az adja, hogy a történelmi tapasztalatok szerint amikor Kelet és Nyugat konfliktusba kerül, azon Közép-Európa mindig rajta veszít. Ezért Magyarországnak nemzetbiztonsági és stratégiai érdeke a helyzet diplomáciai rendezése. „Fontos a párbeszéd, mi ezért jöttünk” – emelte ki a külügyminiszter.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök már egyeztetett az Európai Unió soros elnökségét betöltő Emmanuel Macron francia államfővel, illetve még este telefonon beszél Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

A találkozó jelentőségének másik oka, hogy a tavalyi volt a legsikeresebb év a magyar-orosz kétoldalú együttműködés szempontjából. Szijjártó Péter kiemelte: „megvannak idénre is azok a tervek, amelyek megvalósulása esetén a magyar emberek ismét sokat profitálhatnak abból, hogy Magyarország olyan külpolitikát folytat, amely tiszteletben tartja a szövetségesi kötelezettségeket, ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatok sikerére is komoly hangsúlyt helyez, például Oroszország vonatkozásában is”.

MTI

Egy hónap alatt három helyre tört be Pécsett a siklósi férfi

0

Sorozatbetörőt fogtak el a rendőrök. Egy hónap alatt három helyre tört be Pécsett.

A rendőrök 2022. január 28-án gyanúsítottként hallgatták ki azt az 56 éves siklósi férfit, aki a gyanú szerint január 14-e és 17-e között egy felújítás alatt álló pécsi bölcsőde hátsó ajtaját befeszítette, majd egy zárt iroda ajtaját is felfeszítette, és onnan szerszámgépeket lopott el mintegy 310 ezer forint értékben. Két nappal később egy pécsi, belvárosi étterembe is betört, onnan 90 ezer forintot vitt el. A Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást a férfi ellen.

A férfit azonban a rendőrségi eljárás nem riasztotta el attól, hogy betörjön egy újabb helyre. Január 30-án feltört egy vásártéri üzletet, és onnan közel 20 ezer forintot lopott el, majd elmenekült, azonban a közelben elfogták a rendőrök.

A Pécsi Rendőrkapitányság immár három rendbeli lopás miatt nyomoz ellene. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

police.hu

Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay

Környezetbarát mosogatás- Mit, miért, mire helyettesíts

Az alapvető higiéniai körülmények közé tartozik a tiszta edényekből- és tiszta evőeszközzel való étkezés. Ennek biztosítása természetesen a folyamatos energia-, és időbefektetés mellett, a mosogatáshoz szükséges eszközöket is igényel. A mosogatáshoz elengedhetetlen a víz, a mosogatószer, valamint egy eszköz, amivel e kettőt hatékonyan bevethetjük a szennyeződésekkel szemben. Amikor a fenntartható, környezetbarát, vagy hulladékmentes életvitelről elmélkedünk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a mindennapjaink legalapvetőbb momentumairól. Ilyen a mosogatás is, amihez évente több 10 eldobható műanyag mosogatószivacsot vagy dörzsi szivacsot, és rengeteg műanyagflakonos, a környezetet súlyosan szennyező alapanyagokból készült mosogatószert használunk. Miért ne lehetne ez másképp? Miért ne kezdhetnénk a fenntarthatóbb életet otthon, a konyhánk melegében, a mosogatásnál?

A továbbiakban bemutatott, mosogatáshoz használt környezetbarát alternatívák természetes anyagokból készülnek, biológiailag lebomlóak, komposztálhatóak, környezetre nem károsak. Az eszközök azon a részei, amik természetes úton nem lebomlóak- például: fém- több száz alkalommal újrahasznosíthatóak.

Mit, miért, mire helyettesíts

Mosogatószer

Az átlagos háztartásban használt mosogatószerek rendkívül károsak mind a környezetre, mind az egészségünkre. Egy ilyen mosogatószer tömérdek féle egészségre ártalmas anyagot tartalmaz, mint például az SLS, SLES, illatanyagok, színezékek, klór, formaldehid és ammónia. Ezek nemcsak különböző irritációkat okozhatnak, hanem mérgező hatásúak is, amelyek a mosogató lefolyóján keresztül bejutnak a vízhálózatba. A szennyvíztisztítás során nem lehetséges a vízből maradéktalanul kivonni ezeket a káros anyagokat, amik így bekerülnek a természetes vizeinkbe, rongálják a környezetet és ez által végül ismét hatással lesznek ránk is.
Választhatunk azonban biológiailag lebomló, környezetet nem károsító mosogatószert is. Ennek két, talán legismertebb fajtája a koncentrátum és a mosogatószappan. A koncentrátumot bizonyos mennyiségű vízben kell feloldani, és így folyékony mosogatószerként használni. A mosogatószappan használatához pedig a víz és az éppen használt mosogatóeszköz szükséges. A víz és a dörzsölés hatására a szappan enyhén felhabzik -ez teljesen normális így, nincs szükség hatalmas habfürdőre- és remek mosogatószerként funkcionál.

Mosogatószivacs

A legtöbb háztartásban fellelhető mosogatószivacs műanyagból készül, és élettartama maximum pár hét. Miért jelentenek ezek problémát? Mert az ilyen típusú szivacsokból mosogatás közben apró műanyag részecskék- mikroműanyagok- szakadnak le, amik vagy az edényeken maradva a következő étkezés alkalmával bejutnak a szervezetünkbe, vagy a szennyvíztisztító szűrőin átjutva a természetes vizeinkbe kerülnek és az ottani élővilágot szennyezik. Mivel elég sok ilyen szivacs fogy el hónapról hónapra csak egy adott háztartásban, elképzelni is szörnyű, hogy ez mennyi felesleges környezeti terhelést jelent.
Szerencsére több fajta természetes anyagból készült, fenntartható alternatíva létezik a hagyományos szivacs helyettesítésére. A luffaszivacs például tökéletesen helyettesíti műanyag társát. Ez a szivacs a luffatök belsejéből készül, mely alapállapotában száraz, azonban a víztől megpuhul és feldagad, így könnyű vele a mosogatás. Megfelelő használat mellett pedig akár fél évnél tovább is használható. Ez a mosogatóeszköz kapható drogériákban és bioboltokban is, de mivel kedveli a hazai talajt, ezért akár saját magunknak is termeszthetjük!
Két további közkedvelt környezetbarát alternatíva a fa mosogatókefe, és ennek fa nyéllel ellátott társa. Ezek általában bükkfából készülnek, sörtéik pedig növényi rostból vagy állati szőrből állnak. A fa nyéllel ellátott változat nyele szintén bükkfából, valamint fémből készül. A nyeles változat feje cserélhető, így nem kell újra és újra egy teljesen egészében új eszközt vásárolnunk, amikor annak csak feje használódik el.

Sarah Chai fotója a Pexels oldaláról

Dörzsi szivacs

A dörzsi szivacs ugyan fémből készül és nem műanyagból, attól még létezik környezetbarátabb eszköz is a helyettesítésre, és szintén nagy könnyebbséget jelent bolygónknak, ha a zöld megoldást választjuk. Ez pedig nem más, mint a kókuszrost sörtéjű mosogatókefe. Mivel a kókuszrost rendkívül erős, ezért a durvább, makacsabb szennyeződéseket is eltávolítja, így a dörzsire többé nincs szükség.

Hogy vélekednek az eszközökről azok, akik már kipróbálták?

A fenntartható mosogató eszközök és mosószerek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek szerte a világon, azonban még mindig sokan állnak szkeptikusan ezekhez. Mivel a környezetbarát eszközök elterjedése közös érdekünk, ezért fontos, hogy ezek kipróbálására lehetőséget teremtsünk. Hazánkban, részben ennek hatására a Tudatos Vásárlók Egyesülete két évvel ezelőtt remek ötlettel állt elő. 2020 tavaszán 3 héten keresztül 13 egyesületi tagukkal és 3 munkatársukkal tesztelték előre meghatározott gyakorlati szempontok szerint a zero waste mosogatás 3 eszközét. Az eszközök a cserélhető fejű fa mosogatókefe, a luffaszivacs, és a kókuszrostsörtés mosogatókefe voltak. A 3 hét lejárta után a résztvevők előre meghatározott szempontok szerint értékelték mindhárom eszközt. Az összesített eredményekről még egy szemléletes diagram is készült. A teszt időszakot követően a résztvevők többsége azt nyilatkozta, hogy a jövőben is használni fogja ezeket a termékeket, valamint a luffa szivacsot bátran ajánlanák másoknak is.

Hol szerezheted be ezeket az eszközöket?

Remek hírünk van annak, aki Pécsen él, illetve gyakran jár a megyeszékhelyen. A városban jelenleg két csomagolásmentes bolt is található, ami nagy segítséget jelent azok számára, akik tenni szeretnének jövőjükért. Pécsen a Zöld Blokk-ban, valamint a Magaméri Shop-ban beszerezhetőek a mosogatás csomagolásmentes, illetve fenntartható alternatívái.  Ezekben a boltokban lehetőség adódik kimérve, saját falkonba vagy üvegbe venni a környezetkímélő mosogatószert, valamint személyesen beszerezni a komposztálható mosogatás eszközeit.
Annak, akinek erre nincs lehetősége, számos magyar internetes oldal áll rendelkezésére, ahonnan házhoz rendelheti a fenntartható élethez szükséges kellékeket. Ilyenek péládul a Zöldbolt, a Julka, és a Zöldpolc webáruházak.

Kiemelt kép: Tóth Andi- Hulladeknelkul.hu