Kezdőlap Blog Oldal 2279

Szijjártó: a tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

0

A magyarországi vállalatok beruházásai lehetővé teszik, hogy a tavalyi rekordév után az idei esztendő is sikeres legyen gazdaságilag, ehhez a kormány által bejelentett adócsökkentések biztosítják az alapot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nyomtatott áramkörök gyártásával foglalkozó belga tulajdonosi hátterű Eurocircuits Kft. technológiafejlesztési beruházásának bejelentésén vett részt Felsőtárkányban.

A 690 millió forint értékű projekthez az állam 282 millió forinttal járul hozzá a versenyképesség növelésére irányuló támogatási program keretében, s ennek nyomán 250 munkahely válik biztossá.

Beszédében Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány világszerte komoly gazdasági válságot okozott, amelyben „még a leggazdagabb országok is részben vagy egészében térdre kényszerültek”. Kiemelte, hogy az erőviszonyok minden iparágban teljesen átalakultak, felborult a kereslet és a kínálat dinamikája.

„Új világgazdasági korszakba lépünk át, amely rendkívül éles versennyel kezdődik a kapacitások újraelosztásáért. Ez azonban nemcsak válság, hanem lehetőség is azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy a kanyarban előzzenek a helyreálló, átalakuló kereslet kiszolgálása érdekében” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy válságos időszakban állami támogatásokra van szükség a cégek fejlesztéseihez, s a kormány intézkedései nyomán 2021-ben csúcsot is döntöttek a beruházások hazánkban. Ez pedig szerinte lehetővé teszi, hogy a tavalyi rekordév után az idei is sikeres legyen gazdaságilag.

„Ezt a sikert alapozzák meg azok az adócsökkentések, amelyekkel az idei esztendő indult” – húzta alá. 

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az elektronikai szektorban is megszületett az igény a beszállítói láncok lerövidítésére. Tájékoztatása szerint a Magyarországon mintegy 144 ezer embernek munkát adó ágazat teljesítménye tavaly 21 százalékos növekedést ért el, és megközelítette a 8000 milliárd forintot.

Elmondta, hogy a belga vállalatok magyarországi beruházásainak összege megközelíti a kétmilliárd eurót, miközben a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2021 végére meghaladta az ötmilliárd eurót. 

Kifejtette: Heves megyében jelenleg 48 beruházás zajlik 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a kormány 14 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 13 600 munkahely megőrzését. 

Az Eurocircuits évente több mint 100 ezer megrendelést teljesít közel 20 ezer felhasználónak. A magyar leányvállalat az egyedi, kis szériás megrendelések szegmenségben a világ tíz legnagyobb szereplője közé tartozik, termékeinek mintegy 89 százalékát külföldön értékesítik.

Forrás: mti.hu

Filmbe illő üldözés után kapták el a rendőrök az ékszertolvajokat – videóval!

A debreceni rendőrök elfogták azt a két férfit, akik megverték egy ékszerüzlet tulajdonosát.

A rendőrség ügyeletére 2022. január 27-én 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy Debrecen belvárosában található ékszerüzletben ismeretlenek bántalmazták a tulajdonost. A debreceni rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy a feltételezett elkövetők egy sárga színű járművel hagyták el a helyszínt. A rendőrök azonnal a keresésükbe kezdtek. Nem sokkal később az egyenruhások Debrecenben, a Csapó utcán érték utol a menekülő autót, amely megpróbált befordulni az egyik utcába, ahol több parkoló személygépkocsinak is nekiütközött. A két férfi, ekkor el akart futni, de nem járt sikerrel, az egyenruhások elfogták őket.

Mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásuk megkezdődött. – írja a police.hu

Videó is készült az esetről:

Megvásárolja az állam a Siklósi Kórházat

0

Az állami egészségügyi ellátórendszer fejlesztése, megerősítése és kitettségének csökkentése érdekében – különös tekintettel a koronavírus-világjárvány okozta rendkívüli helyzetre és egészségügyi kihívásokra – szükséges, hogy a Siklósi Kórház Nkft. állami kézbe kerüljön – döntött a kormány.

A kórház jelenleg is 25,6 százalékban a magyar állam tulajdonában van, 74,4 százalékot pedig a Mega-Logistic Zrt. birtokol.

A szerda este kihirdetett határozatból kiderül, hogy a belügyminiszter és az emberi erőforrások miniszterének feladata, hogy március végéig az Országos Kórházi Főigazgatóság útján tegyék meg a szükséges intézkedéseket a kórház magántulajdonban álló részesedésének a Magyar Állam javára történő megvásárlása érdekében. – írja a Sikósi Hírek.

Komló: ököllel ütöttek meg egy nőt a városházán

0

A rendőrök eljárást indítottak a 35 éves komlói férfi ellen.

A nyomozók 2022. január 26-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 35 éves komlói férfit, aki a gyanú szerint 24-én reggel a komlói városházán megütött egy ott dolgozó nőt. A rendelkezésre álló adatok alapján a nő közölte a férfival, hogy a következő héten kevesebb juttatás jár neki, ezért szóváltásba keveredtek egymással, majd a férfi az ügyfélablakon benyúlva ököllel megütötte a nőt. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

Ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

A PTE alaposan kivizsgálja a Schadl-ügyet

0

A Pécsi Tudományegyetemen nem zárult le a Schadl-ügy mellékszálaként nyilvánosságra került vizsgabotrány miatt indult vizsgálat, sőt egy bizottság igyekszik feltárni az ügy részleteit, írja a Népszava.

A 444 írt meg korábban, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke többeknek segíthetett könnyített vizsgát intézni jogi egyetemeken, Völner Pál például egy Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára járó rokonának kért segítséget. Pécsen pedig a nyomozati anyag szerint Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám kedvéért járt közben. A Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja korábban azt a tájékoztatást adta, hogy felfüggesztették a tanársegéd vizsgáztatási jogát, aki nem tagadta, hogy Schadl György kérésére segítette a kabinetfőnököt, hogy vizsga nélkül szerezzen érdemjegyet.

Pécsen még tart a vizsgálat. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora a Népszava tudósítójának elmondta, egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy a jogi karon hány hallgató számára és Schadl hány esetben intézett olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.Egyben azt is vizsgálják, hogy a kar hány tanára érintett ebben az ügyben. Miseta kérdésünkre válaszolva alapos vizsgálatot ígért, az illetékes grémium eredetileg a jövő hónap elején akarta jelentését elkészíteni, ám most úgy tűnik, hogy a munka eltart február közepéig.

A lehallgatások médiában közzétett jegyzőkönyve szerint tanársegédként Mészáros és Kovács Béla, a jogi kar dékáni hivatalának vezetője tartott kapcsolatot Schadllal. A lehallgatási anyagban említett személyekkel már beszélt a bizottság – mondta Miseta, ám a beszélgetések tartalmát nem osztotta meg velünk. Arról is kérdezte a Népszava a PTE vezetőjét, hogy a jogi karnak még hány tanára érintett az ügyben, vizsgáztatóként. Hisz a komolytalan vizsgákat nem Mészáros és Kovács tartotta és adminisztrálta, hanem azok az oktatók, akiket nekik sikerült meggyőzni. A rektor elmondta, hogy még vizsgálják, összesen hány tanár működött együtt a két közvetítővel.

Ha szakmaetikai vétségeket tárnak fel, akkor az elkövetőkre fegyelmi eljárás vár, ha azonban felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor feljelentést tesznek a nyomozóhatóságoknál.

Videó: nemzetközileg körözött drogbárót fogott a magyar rendőrség

0

A német hatóságok keresték a tonna számra kokaint szállító bűnszervezet tagját.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözés Főosztálya a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együtt 2021. január 26-án délután Budapesten, a Múzeum körúton egy lakóépületben elfogták N. A. H. német állampolgárt.    

N. A. H-t a német hatóságok azzal gyanúsítják, hogy annak a bűnszervezetnek volt a tagja, akik tonnaszámra hozták a kokaint Dél-Amerikából Németországba. A kokaint konténereket szállító hajókon csempészték be Németország területére. Nevét összefüggésbe hozták Európa eddigiekben egyik legnagyobb drogfogásával is – a német rendőrség 2021. február 12-én 16 tonna kokaint foglalt le a hamburgi kikötőben, ezzel minden idők legnagyobb európai drogfogását elkönyvelve.     

N. A H. azonban nem várta meg a büntetőjogi felelősségre vonását, hanem annak elkerülése érdekében a hatóságok elől megszökött és ismeretlen helyre távozott.

A német rendőrök ENFAST hálózaton (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) keresztül azután keresték meg a Nemzeti Nyomozó Irodát, illetve annak szakegységét az Életvédelmi és Célkörözési Főosztályát, amikor információ merült fel arra vonatkozóan, hogy N.A.H. hazánkban bujkál. A német kollégák kérték, hogy a magyar fejvadászok segítsenek a férfi felkutatásában és elfogásában.

A magyar célkörözési egység munkatársa alapos elemző munka segítségével a keresett férfi nyomára akadtak és sikerült lokalizálni a körözött tartózkodási helyét, így vetve véget bujkálásának.

Tekintettel arra, hogy a férfit különösen veszélyes és fegyveres személyként tartják számon a német rendőrök, ezért elfogásához a nyomozók a Terrorelhárítási Központ segítségét kérték.  

N. A H. kiadatásáról a későbbiekben döntenek a magyar hatóságok.   

Nincs itt semmi látnivaló – üzente a NER

0

Alább változtatások nélkül mutatjuk Péterffy Attila sajtóközleményét.

Egyre nagyobb hullámokat vet, hogy a nyomozóhatóság megszüntette a nyomozást több, a pécsi önkormányzati cégek átvilágítása által feltárt ügyben. Bár ezek az ügyek ma is közszájon forognak, az alábbi közleményben tömören, pontokba szedve újra ismertetjük őket. Bemutatva azt is, hogy milyen megállapításokra jutott az átvilágítást végző jogi team, és hogy miként sikerült ebből végül az égvilágon semmit sem kinyomoznia a NER rendőrségének. Ilyen az, amikor a rendőrség a Fidesz, és nem a magyar választók érdekeit védi?

Ügyvédi letét

Magyarázatként: az ügyvédi letét ügye, papíron legalábbis egészen egyszerű. Abban a pillanatban, hogy a letétbe helyezett összeg, vagy egy része megmozdul, az csak a jogosulthoz kerülhet. A letétkezelő ügyvéd önállóan nem rendelkezhet az összeggel, mert az már önmagában bűncselekmény.

Ehhez képest mit derített ki a jogi átvilágítás:

Két ingatlan-adásvétel kapcsán a Pécsi Vagyonhasznosítónak (PVh) összesen 158 millió forintja került letétbe a Fideszhez közel álló ügyvédnőnél 2017-ben. Az összeg a volt Aranyhajó Fogadó és az Aranycipóként ismert ingatlan vételára.

A PVh korábbi vezérigazgatója évekig semmilyen lépést nem tett azért, hogy a letét a jogosult PVh-hoz kerüljön, annak ellenére, hogy a cég ebben az időszakban nehéz anyagi helyzetben volt, hitelmoratórium alatt állt.

Pécs polgármestere az átvilágítás eredményeképpen 2019. december 4-én levélben szólította fel a PVh akkori vezérigazgatóját, hogy haladéktalanul intézkedjen a letét visszafizettetéséről.

A történet itt kettéválik.

A PVh akkori igazgatója december 5-én levelet ír az ügyvédnek, hogy fizesse meg jogosultnak a letétet, és a polgármestert is arról tájékoztatta, hogy intézkedett a letét visszaszerzése ügyében. A következő napokban pedig az ügyvéd különböző számláin elképesztő pénzügyi manőverek történnek, egyebek mellett ismert jobboldali kötődésű emberek és hozzájuk köthető cégek is utalnak neki több tízmilliós összegeket.

A bankszámlakivonatok alátámasztják, hogy ezeknek az összegeknek a segítségével igazolja az ügyvéd a letét meglétét csaknem egy hét elteltével.

Egy éles fordulattal az ügyvéd bemutat 4 darab ügyvédi munkadíjról szóló számlát a PVh-nak, összesen 104 millió forint összegben, amit beszámít a letét terhére, továbbá 33 millió forint kötbér érvényesítésével fenyegetőzik.

Jól látható az ellentmondás. Napokig tartó, filmbe illő manőverek árán sikerül igazolnia az ügyvédnek, hogy a letét még megvan. Miközben más iratokkal meg azt próbálja bizonyítani, hogy már nem is kellene meglennie az egész letétbe helyezett összegnek, mert nagy részét szerinte jogosan tarthatta meg munkadíjként és kötbérként.

Jól látható az is, hogy a két ingatlan összesen majdnem 160 milliós vételárából a pécsieknek így végül csak 21 millió forintja maradt.

Amit a rendőrség megállapított:

A nyomozóhatóság, a baranyai rendőrség először igyekszik valós nyomozást folytatni. Kiderül például, hogy az ügyvédnő a sajátjaként kezelte a pécsiek letétbe helyezett pénzét.

Majd hirtelen fordul a kocka, az ügy átkerül Tolna megyébe, és az ottani rendőrség habozás nélkül elfogad bizonyítékként a 104 millió forintnyi (!) ügyvédi munkadíj ellenében olyan iratokat, amelyek csak az ügyvéd irodájában voltak meg, a PVh-nál nincs iktatva, senki sem látta, vagy igazolta őket.

Végül nyomozás helyett megállapították, hogy „ellentétes tartalmú bizonyítékokra figyelemmel a bűncselekmény elkövetését nem lehetett kétséget kizáróan sem bizonyítani, sem cáfolni”, azaz:

Nincs itt semmi látnivaló!

Aranyhajó Fogadó

Amit a jogi átvilágítás kiderített:

A volt Aranyhajó Fogadó épülete 2017-ben kelt el egy olyan értékesítés során, ahol mindössze egy ajánlattevő volt:

Tiborcz István barátjának érdekeltsége.

Annyiba került a patinás belvárosi ingatlan egy négyzetmétere, amennyiért akkoriban csak lelakott külvárosi lakást lehetett vásárolni Pécsett.

Amit a rendőrség megállapított:

Szabályos volt az értékesítés, az akkori ingatlanbecslés szerint reális volt a vételár, tehát szerintük nem történt bűncselekmény, azaz:

Nincs itt semmi látnivaló!

A volt központi menza telke

Amit a jogi átvilágítás kiderített:

A PVh 2018 júliusában hirdette meg eladásra a volt központi menza Szabadság úti telkét.

A PVh egyik alkalmazottjának, egyben az akkori cégvezető élettársának szülei ugyanezen a napon céget alapítottak…

… és nettó 122 millió forintos ajánlattal, ami mesébe illő módon pontosan megegyezett a telek frissen felbecsült értékével, el is nyerték a tendert.

A PVh kiírása alapján csupán nettó 1,1 millió forintos összeget kellett a nyertesnek megfizetnie, az összesen 600 milliós ingatlanfejlesztési projektből a maradék 121 millió forintos vételárral megegyező mértékben irodákat és más helyiségeket kapott volna cserébe az önkormányzat cége.

Az aláírt adásvételi szerződésben azonban már csak 114 millió forintos vételár szerepelt.

A szerződésben nem szerepelt kötbér, sőt, más biztosíték sem a PVh javára, azaz a nyertes cég nettó 1,1 millióért megkapta a terület korlátlan tulajdonjogát.

Időközben kiderült, hogy a cég soha nem volt olyan gazdasági helyzetben, hogy meg tudta volna valósítani a 600 milliós ingatlanfejlesztést…

… és a pályázat napján alapított sikercég korábbi referenciáival kapcsolatban is akadtak aggályok, feltűnt köztük például a már említett PVh-alkalmazott korábban felújított lakása is.

Amit a rendőrség megállapított:

Az ingatlanfejlesztésre vonatkozó eredeti teljesítési határidő még meghosszabbítás hiányában sem járt volna le a feljelentés időpontjáig.

A cég megfelelő referenciákkal rendelkezik. Azaz:

Nincs itt semmi látnivaló!

A fentiek magyarázataként fontos még megjegyezni, hogy az átvilágítást végző ügyvédek nem nyomozók, jogköreik korlátozottak. Ezzel együtt is sikerült a fentiekkel együtt összesen 23 visszás ügyet feltárniuk, olyan, zömében köztörvényes bűncselekmények gyanúját felvető ügyeket, amelyek becsült elkövetési értéke meghaladja a 2,4 milliárd forintot. Az átvilágításnak köszönhető az is, hogy már most mintegy félmilliárd forintnyi vagyont sikerült visszaszereznie Pécs jelenlegi vezetésének.

A rendőrség a fenti ügyekben is egy igen alaposan, nagy szakértelemmel elvégzett átvilágítás anyagát kapta meg. Emellett jogköreik, módszereik és lehetőségeik is meglettek volna ahhoz, hogy a közügyekben járatlanok számára is nyilvánvaló visszaéléseket, a családi körben értékesített telek, a fillérekért átjátszott hotel és a pécsiek zsebéből kiszivattyúzott százmilliós vételárak ügyét felderítsék.

Nyomozás helyett a pécsiek egy megszüntető határozatot kaptak a NER rendőrségétől, amelynek minden mondatán érezni, hogy készítői már a dokumentum szerkesztése közben szégyellték magukat. És egy üzenetet is kaptak a pécsiek: nincs itt semmi látnivaló!

Szerintünk viszont van:

https://elszamoltatas.pecs.hu/

Ígérem, folytatjuk! – zárja sorait Péterffy Attila.

Ismét nagyon sok a fertőzött, de mindez akár a járvány végét is elhozhatja

A beoltottak száma 6 347 426 fő, közülük 6 085 866 fő már a második, 3 573 570 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Összesen 19 213 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 490 489 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 64 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 151 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 233 499 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 215 839 főre emelkedett. 3267 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 157-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és a február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amely ma délután, pénteken és szombaton folytatódik.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/januarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-oltasi-akcio  

Gyenge Dániel: nemet az agitprop médiára, tiltsák be a politikai reklámokat!

0

Márki-Zay Péter egy virtigli kommunista, aki Gyurcsány Ferenc klónja, beengedné az illegális migránsokat az országba, lebontaná a kerítést, fizetőssé tenné az állami egészségügyet, sőt még tömegesen be is zárná a kórházakat, eltörölné a rezsicsökkentést és megsemmisítené a minimálbér intézményét, egy nyugati imperialista hatalmak által dróton rángatott titkosügynök aki puccsal döntené meg a csodálatos népi demokráciánkat, a legújabb agymenés szerint pedig a szülészeti osztályokat is bezárná. Vagyis Márki-Zay Péter egy baloldali politikus, aki olyan (valójában baloldali) intézkedéseket kritizál, melyek egyébként jobboldaliak, vagyis ő lényegében egy piacpárti kommunista, egy szociálisan érzéketlen szocialista, egy progresszív liberális aki a szülés régi hagyományos módját legitimnek tartja és mindez rossz dolog. 

Jellemző húzások ezek attól a kormányközeli agit-prop médiától, mely néhány másodperces eredeti szövegkörnyezetéből teljesen kiforgatott, direkt félrekommunikált videófelvételekkel, s félremagyarázott interjúrészletekkel hiteti el a választópolgárokkal, hogy az ellenzék közös miniszterelnökjelöltje valójában felsőbb utasításokra dolgozik, külföldi érdekeket szolgál ki, és tudatosan a nemzet és a nép érdekei ellen cselekszik. Ismerős lehet ez a tömeghergelő, minden tényt nélkülöző lejárató gyűlöletkampány azokból az időkből amikor a harmadik világháború kitörésétől tartva minden több állampolgársággal rendelkező, nyugati körökkel kapcsolatot ápoló, és a rendszerrel szembeni kritikus szemléletű polgárt imperialista ügynöknek, reakciós elhajlónak, a dolgozó nép és a népi demokrácia ellenségének, vagy a finánctőke kiszolgálójának neveztek. Nyilván nem a sztálinizmus sötét éveit éljük át, nem lenne semmilyen racionális alapja ennek az összehasonlításnak, de viszont azt szomorúan konstatálhatjuk hogy a hazai média (s kiváltképp a hatalmas források felett gazdálkodó, jelentős állami hátszéllel működő sajtóorgánumok, televíziócsatornák, és egyéb médiumok miatt) sötét időket él meg, s sajnos ez jelentősen kihat a közbeszédre.

A kormányzati média sok zavaros, ellentmondásokkal terhelt koholmánnyal tematizálja a közbeszédet, mely kicsúcsosodott abban, hogy egy, a legutóbbi Békemeneten megkérdezett időskorú fideszes szimpatizáns már Márki-Zay Péter meggyilkolásáról ábrándozott, s ki tudja hány hűséges szavazóban tombolhat a felülről beléjük ültetett harag. Azonban az ellenzék más szereplőit is elérte a primitív, hangulatkeltő propagandagépezet keze. Hírül adták, hogy Cseh Katalin illuminált állapotban dorbézolta végig a lagziját, Hadházy Ákos erőszakoskodott a gyermekével, és prostituáltak szolgáltatásait vette igénybe xy évvel ezelőtt. Nemrégiben pedig Karácsony Gergely „szabálytalan parkolásáról, maffiakapcsolatairól” és Jakab Péter családon belüli zűrös ügyeiről is értekezett a propagandagépezet. A média eme közerkölcsromboló és elmeborító jelenségei korántsem a korrekt tömegtájékoztatásról, a tényközlésről szólnak sokkal inkább felsőbb politikai utasításra elkészített előre megírt anyagok, melyek elkészítésébe bevonhatják akár a titkosszolgálatokat is, lefizethetnek utcáról beszervezett „informátorokat” ráállíthatnak lesifotósokat bizonyos emberekre mindezt bizonyára egy rakatnyi pénzért. Valószínűleg ezek az érdektelen, ropogós sztorik nem nagyon érdekelhetik a magyar nyilvánosságot ellentétben sok olyan világszerte előforduló, gazdasági bűnözéssel, a bürokrácia esetleges hatalmi visszaéléseivel, a gazdasági mutatók és az életszínvonal változásaival kapcsolatos ügyekkel melyről már jóval kevesebb valós információ csepegtetnek.

Hiába választ el minket néhány hónap a „demokrácia legnagyobb ünnepétől” úgy tűnik ahogy az előző kampányidőszakokban, idén sem fogják a magyar polgárok nélkülözni a közbeszéd végletekig való lealjasodását, a gyermeteg, szánalmas karaktergyilkosságokat, a becstelen és etikátlan dezinformáló akciókat. Ami a legabszurdabb, hogy épp akkor távolodunk el leginkább a politika és a közügyek meghatározó kérdéseinek megvitatásától, amikor ennek középpontban kellene lennie egy olyan esemény előtt, amikor számítana hogy mit gondolunk az ország állapotáról. Hiába lesz az áprilisi voksolás a rendszerváltozás utáni Magyarország kilencedik szabad és demokratikus választása, a közéleti diskurzus továbbra sem arról szól amiről kellene.

Magyarországon a társadalom évtizedek óta tartó megosztottsága is inkább a közbeszéd romlott állapotában gyökeredzik. A szekértábor-harcok nem a konzervatívok, nacionalisták és a szociáldemokraták, liberálisok szembenállásából bontakoztak ki, a tüntetéseken nem azért láthatunk éles szóváltásokat, sőt olykor verekedéseket, mert a „liberális jobboldali” összeszólalkozott a „totalitárius baloldalival”. A magyar politikai élet egyik sajátossága, hogy a politizálás nem ideológiák és elvek, hanem a politikusok személyeinek, karizmájának és tekintélyének tisztelete (vagy lebecsülése) mentén zajlik, akiket vagy istenítenek vagy éppenséggel a megtestesült antikrisztusnak tartanak. A magyar társadalom megosztottságából származó lövészárok harcok – melyek sokszor vérre mennek – nem egy-egy ideológia, a jobb – vagy baloldal mellett állást foglaló csoportok, hanem egy-egy vezető politikus túlfanatizált hívei között zajlanak. A szakadék nem egy szocialista és egy konzervatív polgár, hanem Orbán Viktor, avagy Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Márki-Zay Péter kultuszát ápoló választó között húzódik, hiszen a média is eleve ezt a gondolkodást sújtja nonstop az emberek fejébe vagy az egyik imádatára vagy éppen utálatára buzdítva

Ahhoz, hogy ez az állapot változzon drasztikus lépésekre lenne szükség a szektoron belül, kezdhetnék többek között a politikai reklámok, és az állami médiafinanszírozás betiltásával. Hogyha pedig a médiapiacot normális, tényközlő médiumok uralnák akkor Márki-Zay Péterről nem az első bekezdésben említett koholmányok lennének olvashatók, hanem az alábbi: Márki-Zay Péter aki legyőzte a DK jelöltjét a közös győzelem érdekében Gyurcsánnyal is hajlandó kompromisszumokat kötni, de a kritikáit ugyanúgy fenntartja vele szemben, a kerítést megtartaná, a migrációt törvényes keretek között koordinálná, megreformálná, egy több biztosítós rendszert preferálva a közegészségügyet, támogatja a rezsicsökkentést de azt innovatívabb és igazságosabb módon képzeli el, nem kifejezetten híve következetes piacpártiként a minimálbér intézményének, vannak amerikai és kanadai kapcsolatai,  és az otthonszülés régi hagyományát is ugyanolyan legitimnek tartja mint a kórházban, orvos által irányított szülést. Igaz ezen nem tudom magamat felhúzni, mert csak tényeken alapuló információkat olvasok, amelyből én magam vonhatom le a saját konzekvenciáimat és alkothatom meg az értékítéletemet, nem pedig kézivezérelt propagandát mely a számba akarja rágni mit gondoljak.

A szerző publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a BaHír szerkesztőségének álláspontját.

Van véleménye? Küldje el az info@bahir.hu e-mail címre!

Csípős hideg várható ma

Csütörtök reggelre átmenetileg felszakadozik a felhőzet, majd beborul az ég. A hőmérséklet -5 és -3 fok között alakul. Késő délelőttől szakadozottabb lesz a felhőzet, néhány órás napsütés várható. A nyugati szél mérsékelt lesz.

Délután közepesen felhős időnk lesz, néhány órás napsütésre számítani lehet. A délnyugati szél mérsékelt, illetve gyenge lesz. Késő este északnyugat felől hidegfront érkezik. Csütörtökről péntekre virradóra vegyes halmazállapotú záporok is lehetek. A maximumok 5-7 fok között alakulnak. – írja a Meteo Mecsek.