Kezdőlap Blog Oldal 2278

Kerékpárút épült több mint százmillió forintos beruházással az Ormánságban

Csaknem 110 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával épült kerékpárút Dél-Baranyában, az Ormánság központjának és legnagyobb lélekszámú településének számító Sellyén – tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t.

Azt írták, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásából megvalósított beruházás során több mint ezer méteren alakítottak ki új, kerékpárok közlekedésére alkalmas szakaszokat a kisváros központjában.

Közölték: az emberek munkába járását is segítő fejlesztésnek köszönhetően a településen biztonságosabbá vált a kerékpáros közlekedés, javult az intézmények megközelíthetősége.

A közleményben Nagy Csabát, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét idézve kiemelték: egyre több, a kerékpárosokat szolgáló beruházás zajlik Nyugat-Baranyában, ez a biztonságosabb közlekedés megteremtésével a turizmus élénkítéséhez is jelentősen hozzájárul.

Forrás: mti.hu

Fotó:

Kerékpárút megnevezés a pontos leírás szerint arra érthető, amely: „a közúti forgalom által használt felületektől a kerékpáros közlekedés céljára elkülönített út, amelyen csak kerékpárosok és korlátozott körülmények között (20 km/h-nál kisebb sebességgel) segédmotoros kerékpárok közlekedhetnek. A kerékpárutat a kezdeténél, illetve minden szilárd burkolatú út keresztezése után a „Kerékpárút” (KRESZ 26. ábra) jelzőtábla, végénél a „Kerékpárút vége” (KRESZ 26/a ábra) jelzőtábla jelzi”.

Nagy általánosságban azonban a napi köznyelvben kerékpárútnak nevezzük az összefüggő kerékpáros turisztikai útvonalakat, az egyes szakaszok konkrét technikai kialakításától (kerékpárút, kerékpársáv, kisforgalmú utca, mezőgazdasági út) függetlenül is.

Önálló kerékpárút olyan kialakítású hazánkban is, amely szerint a kétirányú kerékpárút általában a közút egyik oldalán létesül, és általában többnyire közös felületen vezeti mindkét irányú kerékpáros forgalmat. Két szélét folyamatos sárga vonallal szokták kijelölni, a kétirányú kerékpárút esetében pedig tengelyében szaggatott sárga terelővonalak kijelölésével kell alkalmazni.

Az utóbbi években nagyon sok helyen alkalmazott egyirányú kerékpárút az út két oldalán, a közúti forgalomnak megfelelő irányban vezeti a kerékpáros forgalmat, ami forgalmi szempontból kedvező. Az ilyen egyirányú forgalmi rendet a közlekedők számára útburkolati jelekkel egyértelművé kell tenni. Településeken vagy akár más lakott területeken belül kerékpársávval lehet kedvezően kombinálni.

Reméljük a beruházás nagyban fellendíti a térség idegenforgalmát, és turisztikai attrakcióként, valamint szabadidős sporttevékenységhez is hasznosítani fogják a helyiek, mindaz mellett, hogy biztonságosabbá válik a közlekedés a helyi bringások számára.

Elhunyt a gyalogos a nagydorogi balesetben

0

A rendőrök tegnap késő estig teljes útlezárás mellett vizsgálták az eset körülményeit a 63-as főúton.

Tegnap este számolt be első ízben a police.hu arról, hogy személyi sérüléses balesetről érkezett hozzájuk bejelentés 2022. január 27-én 18 óra körül. Egy autós ismeretlen körülmények között ütött el egy gyalogost a 63-as főúton, Nagydorog belterületén. A gyalogos, egy 68 éves helyi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés továbbra is teljes útlezárás mellett folytatódik. Kerülni a környező utcákban lehet.

Kérjük az arra haladók továbbra is fokozott óvatossággal közlekedjenek!

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Néhány jótanács az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, hogy mi a teendő közúti, vasúti, vízi, légi közlekedési balesetek esetén?

  • Ha ön egy ilyen baleset szemtanúja vagy az önnel történik meg, ellenőrizze, hogy megsérült-e majd mérje fel az önt körülvevő veszélyeket.
  • Ha úgy látja, veszélyben van az élete, azonnal távozzon a baleset helyszínéről.
  • Hívja a 112-es segélyhívó számot, és diktálja be az esemény fontosabb, ön által ismert részleteit: a baleset leírása, helyszín, sérültek száma, észlelt-e tüzet, illetve járulékos veszélyeket. Ha a balesetben érintett tehergépjárművön veszélyt jelző tábla (téglalap alakú narancssárga tábla számokkal vagy számok nélkül), illetve bárca (csúcsára állított rombusz alakú tábla) látható, az azokon található számok, ábrák tartalmáról tájékoztassa a hatóságokat. 
  • Veszélyes áru szállítása közben bekövetkezett baleset során, ha tüzet, illetve járulékos veszélyeket (pl. gáz-, üzemanyag-, veszélyesanyag-szivárgást) észlel, minél messzebbre távolodjon el a járműtől, és ezekről a körülményekről haladéktalanul tájékoztassa a hatóságokat.
  • Amennyiben úgy értékeli, hogy nincs veszélyben az élete és az egészsége, akkor egészségügyi ismereteinek függvényében próbálja ellátni a sérülteket a mentők kiérkezéséig. A sort a legsúlyosabb esettel kezdje. Ne alkalmazzon olyan módszereket, amelyeket nem ismer tökéletesen, amelyeknek eredményében nem biztos. 
  • A sérülteket ne mozdítsa el, hacsak azok nincsenek további veszélynek kitéve, vagy a sürgős ellátás azt szükségessé nem teszi (pl. artériás vérzés).
  • A roncsokat ne mozgassa, a beszorult sérülteket ne próbálja meg kiszabadítani, kivéve, ha azok további veszélynek vannak kitéve, vagy ha az azonnali ellátás azt szükségessé teszi.
  • Próbálja megőrizni nyugalmát, cselekedjen megfontoltan.
  • Nyugtassa meg a sérülteket.
  • A kiérkezett szervekkel ossza meg a balesetről szóló minden információját.
  • Ha nem tud a baleset közvetlen közelében segítséget nyújtani, támogassa a kiérkező mentők, rendőrök, tűzoltók munkáját (pl. hozzon vizet, meleg takarókat, lámpát, segítsen a sebesültek szállításában, stb.) – egy tömegszerencsétlenségnél minden segítség elkél.
  • Kövesse a mentésben résztvevő szervek utasításait.

A jótanácsok forrása: katasztrofavedelem.hu

Szeles, felhős péntek

0

Szeles, felhőátvonulós időnk lesz ma. Néhol zápor is kialakulhat. Szombaton délelőtt már egy melegfront érkezik!

Péntek hajnalban néhol már elszórtan kialakulhat gyenge zápor, majd marad az erősen felhős idő. Néhol akár ónos szitálás is előfordulhat. A hőmérséklet -2 és 0 fok között alakul. A front után felhőátvonulások várhatóak. Az északnyugati szél egész nap erős lesz.

Péntek délután a felhőátvonulások mellett néhol előfordulhat jelentéktelen zápor. Napközben a térség Szigetvár-Mohács vonalától északra erős északnyugati szél várható, attól délre marad a mérsékelt légmozgás, majd estére ott is megélénkül a szél, ami csak szombat hajnalban csillapodik kissé, de akkor is marad élénk. A maximumok 5-7 fok között alakulnak. – ígéri a Meteo Mecsek

Az EU-ban tarol a Pfizer Covid elleni tablettája

Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Paxlovid gyógyszert

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer gyógyszeripari vállalat Paxlovid nevű, szájon át szedhető, koronavírus ellen kifejlesztett gyógyszer feltételes forgalomba hozatali engedélyének megadását javasolja
– közölte az uniós gyógyszerügynökség csütörtökön.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megállapítása szerint a Paxlovid nevű gyógyszer alkalmas a koronavírus kezelésére olyan felnőtteknél, akiknek nincs szükségük kiegészítő oxigénre, azonban esetükben fokozottan fennáll a betegség súlyosbodásának kockázata.

Az adatok azt mutatják, hogy a Paxlovid jelentősen csökkentette a kórházi ápolás szükségességét, vagy az elhalálozást azoknál a betegeknél, akiknek alapbetegsége súlyosbodásának kockázatával jár koronavírus-fertőzés. Noha a vizsgálatban részt vevő betegek többsége a koronavírus delta variánsával volt fertőzött, a Paxlovid várhatóan hatékony az omikron és más vírusvariánsok ellen is – közölték.

A Paxlovid az első, koronavírus elleni szájon át alkalmazható gyógyszer. A gyógyszerből napi két tablettát kell bevenni öt napon át, közvetlenül a fertőzés diagnosztizálása után, illetve a tünetek megjelenését követő öt napon belül. 

Az EMA ajánlását követően az Európai Bizottság engedélye szükséges a gyógyszer uniós forgalmazásához.

Forrás: mti.hu

A tablettás megoldást már az Európán kívüli Izrael az elmúlt év végén alkalmazta, ahol a tablettát a veszélyeztetett csoportokba tartozó fertőzötteknek adták be.

“Úttörők voltunk a harmadik és negyedik oltásban, és most a gyógyszerekben”- nyilatkozta 2021. decemberének végén Naftali Bennett miniszterelnök, és köszönetet mondott munkájáért a Pfizer gyógyszergyártó vezetőjének, az egészségügyi miniszternek, saját hivatala dolgozóinak és a gyógyszert szállító EL Al izraeli légitársaságnak.

Erről írtunk is az elmúlt év végén:

Izraelben már tablettás Pfizerrel védekeznek a koronavírus ellen

Áprilisban kerül sor a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar 75 éves emlékkoncertje

0

2022. április 9-én a Kodály Központban kerül sor arra a koncertre, ami eredetileg 2020. november 7-re volt tervezve, és melyre most természetesen a korábban megváltott jegyek is érvényesek.

Igen, jól számoltak a 75 éves jubileum valóban 2020-ban volt esedékes, de a  Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekarnak a pécsi Kodály Központban 2020. november 7-re tervezett koncertjét két évvel ezelőtt a kormány vírusveszéllyel kapcsolatos intézkedéseire való tekintettel el kellett halasztania.

Az új időpont: 2022. április 9., amelyre a megváltott jegyek érvényesek!

Magyarország egyik legkiemelkedőbb amatőr fúvószenekarának 75. éves jubileumi koncertjén klasszikusok, valamint mai népszerű dallamok szólalnak meg fúvószenei átiratban.

A koncert vendég művészei lesznek:
Rudán Joe – rockénekes
Bognár Szabolcs – operaénekes
Az est házigazdája: Lipics Zsolt – Jászai Mari-díjas színművész

A rendezvény a Kodály Központ Civil pályázata keretében valósul meg.

A Pécsi Vasutas Fúvószenekar 1945-ben alakult meg Bali János alapító karnagy irányításával.
Ebből az együttesből fejlődött ki 1983-ban a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, melynek alapító karnagya és művészeti vezetője Neumayer Károly, fúvószenekari karnagy volt. Tőle, Bókai Zoltán a Pécsi Nemzeti Színház karmestere vette át az együttes művészeti vezetését 2014 márciusától.

A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar eddigi eredményeinek köszönhetően hazánk amatőr fúvószenei életének, aktív résztvevője.
A zenekar tagjai valamennyien kiváló muzsikusok, akik a koncert minőségű fúvószene elkötelezett előadói.

Az együttes tagja a Fúvószenekarok és Együttesek Magyarországi és Közép-Kelet-Európai Szövetségének (WASBE),valamint a
Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetségnek.

A zenekar fenntartója a pécsi VOKE (Vasutasok Országos Kulturális és Szabadidő Egyesület) Vasutas Művelődési Ház (igazgató: Szentgyörgyváry Péter)

A PVKZ legrangosabb díjai:

  • 2002 Csokonai Vitéz Mihály közösségi díj
  • 2008 Európa Kulturális Fővárosa Zenei Nagykövete cím
  • 2010 a Magyar Fúvószenei és Mazsorett SZövetség Nívódíja
  • 2012 Baranya Megyei Príma Díj
  • 2012 Országos minősítő versenyen a Prémium kategóriában I. díj
  • 2015 Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség NÍVÓ Díja
  • 2016 WASBE által rendezett nemzetközi verseny I.díj

A PVKZ legrangosabb nemzetközi versenyeredményei:

  • 1993 I. díj, különdíj, a legjobb karmester díja – Riva del Garda-Olaszország
  • 1997 I. díj, különdíj – Valencia-Spanyolország
  • 2001 I.díj – Kerkrade-Hollandia

Forrás: pvkz.hu, kodalykozpont.hu

Fotó: kodalykozpont.hu

Februártól stoptáblák várják az üzletek bejáratain

0

Február 1-jétől a tavaly októberi szinten rögzíti hét alapvető élelmiszer árát a kormány. Az üzletek bejáratánál pedig az erről szóló információs táblák várják majd a vásárlókat. A részletek a Magyar Közlönyben már megjelentek, sőt, arculati kézikönyv is jár a boltosoknak az árstop kiplakátozásához.

A február elsején életbe lépő élelmiszer árstopról információs táblákon is tájékoztatniuk kell a boltoknak a vásárlókat, ennek mikéntjéről a Magyar Közlönyben és a kormany.hu oldalon szerdán jelentek meg részletesebb információk.

Mint azt a jovotv.hu is már megírta a kormány arról döntött, hogy árstopot vezet be egyes alapvető élelmiszerekre, az érintett termékek árát úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet magasabb a 2021. október 15. napon alkalmazott árnál. Az árstop 2022. február 1-jétől május 1-jéig tart. Ha a 2021. október 15. napján alkalmazott ár kiárusítás, leárazás, akció, szezonális kedvezmény, promóciós értékesítés során alkalmazott ár lenne, úgy a kedvezményes értékesítés előtti árat kell alkalmazni.

Az árszabályozás az alábbi alapvető élelmiszerekre terjed ki:

  • kristálycukor
  • búzafinomliszt (BL 55)
  • finomított napraforgó-étolaj
  • házi sertéscomb
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntej.

A vásárlók tájékoztatása érdekében az üzletekben és a piacokon jól láthatóan kell kihelyezni a bejáratoknál az információs táblákat. A rendelkezés a csomagküldőkre is vonatkozik, nekik a nyitólapon kell közzétenni a tájékoztatást.

A szabályok betartását az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető – olvasható a kormány tájékoztatójában.

A stoptáblás arculati kézikönyvet különböző méretekben a kormany.hu oldaláról lehet letölteni, ahol a boltosokkal ismertetik a színkódokat, a betűtípusokat és az előírt méreteket. Hogy melyik verziót kell használni, az az üzletek méretétől függ: a hipermarketek, a szupermarketek és a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedők csak a kék hátteres plakátot, míg az ennél kisebb boltok a fehér hátteres és a fekete-fehér tájékoztatótáblát is használhatják. 

Forrás: jovotv.hu

Fotó: kormany.hu

Január 27 – Holokauszt Nemzetközi Emléknapja

0

Izraelben az ország különböző pontjain szerdán és csütörtökön is megjelent a #WeRemember (#Emlékezünk) felirat, felhívva a figyelmet az emlékezés fontosságára a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából – emelte ki Izrael Állam budapesti nagykövetsége az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A nagykövetség fontosnak tartja, hogy se Magyarország, se Európa, se a világ ne feledkezzen meg azokról az ártatlan emberekről, akik a második világháború alatt „csupán származásuk, politikai, illetve nemi identitásuk miatt vesztették életüket”.

A közlemény szerint a #WeRemember kampány néhány évvel ezelőtt a Zsidó Világkongresszus (WJC) szervezésében indult abból a célból, hogy „biztosítsa a holokauszt emlékének fennmaradását a digitális korban”.

Jelezték: Izrael Állam nagykövetsége, az osztrák nagykövetség és az Osztrák Kulturális Fórum, illetve a Zsidó Világkongresszus kampányához több mint huszonöt különböző szervezet, köztük önkormányzatok, diplomáciai testületek, sportegyesületek és más intézmények is csatlakoztak idén.

Az auschwitzi haláltábor felszabadításának 77. évében közösen szeretnének méltó emléket állítani a holokauszt során elhurcolt és meggyilkolt emberek számára – írták.

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés.

Nemcsak elfeledni nem szabad, hogy voltak gyilkosok, de „meg is kell neveznünk őket” – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott budapesti megemlékezésen, a Holokauszt Dokumentációs Központban.

Gulyás Gergely kiemelte: akiket a vészkorszak idején üldöztek, megkínoztak és meggyilkoltak zsidóságuk miatt, „hozzánk tartoztak, a magyar nemzet részei voltak” és nagyon sokat tettek hozzá Magyarország életéhez.

Gyilkosaik pedig nem csupán parancsra, de „kéjjel öltek” – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: az emberek között nincs kollektív bűnösség, mert ha mindenki bűnös, akkor valójában senki nem az; az államnak azonban van felelőssége.

Hozzátette: Magyarország a rendszerváltoztatás óta mindig világossá tette, hogy a magyar állam a vészkorszakban saját polgárait nem tudta, sok esetben nem akarta megvédeni, a magyar közigazgatás pedig közreműködött abban, hogy a német megszállást követően több százezer magyar zsidó embert hurcoltak el az országból.

Mindez nem állt meg a háborúval, hiszen annak lezárását követően sok túlélő inkább a szövetséges hatalmak által működtetett menekülttáborokba költözött, majd 1948 és 1951 között közel 700 000 zsidó emigrált Izraelbe, köztük 136 000 európai otthontalan zsidó. Nagyon sokan az Egyesült Államokba, Kanadába, Dél-Amerikába, és más országokba telepedtek le. 1957-ben számolták fel az utolsó menekülttábort.

Forrás: mti.hu

Áldozata ellen kért végrehajtást az uzsorás, a bíróság leállította az eljárást

0

Egy Siklós környékén tevékenykedő uzsorás egyik áldozata ellen indított végrehajtási eljárást szüntetett meg minapi döntésével a Siklósi Járásbíróság – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.   

Zsarolás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt 2011-ben ítéltek el nyolc év tíz hónap fegyházra egy siklósi férfit, amiért a környéken uzsorakölcsönöket adott rászoruló, kilátástalan anyagi helyzetben lévő sértetteknek – közölték.  

A férfi az átadott összegek többszörösét tartalmazó kölcsönszerződéseket és elismervényeket íratott alá áldozataival, majd követelte tőlük ezen összegek megfizetését. Az uzsorás 3,5 millió forintot adott át a rászedett embereknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza tőlük. A követelt összeg csaknem felét be is hajtotta, azokban az esetekben pedig, amelyekben nem járt sikerrel, végrehajtási eljárást indított a sértettek ellen.

Egyik áldozatának, egy rossz egészségi állapotban levő nőnek 2000-ben 70 ezer forint kölcsönt adott annak fejében, hogy később 500 ezer forintot kap vissza. Erre a félmillióra indított végrehajtást 2001-ben, ami 2021-ben már hárommillió forintra folyt.

A rossz egészségi állapotban levő, jogainak védelmére nem képes áldozat 2021-ben a megyei főügyészséget kérte, hogy járjon el a végrehajtás megszüntetése érdekében.  

A vádhatóság tavaly novemberi indítványának helyt adva a  Siklósi Járásbíróság idén januárban jogerősen megszüntette a nő ellen folyó végrehajtási eljárást – áll a főügyészség közleményében.

Forrás: mti.hu

Fantasztikus klasszikusok koncert sorozat sulisoknak Pécsett!

0

A Pannon Filharmonikusok közreműködött a nemrégiben a  HVG Kiadó által kiadott Fantasztikus klasszikusok könyv szerkesztésében. A könyv elkészülte után viszont a zenészek, arra gondoltak, mi lenne, ha a leírtakat életre keltenék? Így jött létre egy újabb fantasztikus koncertsorozat a klasszikus zenéről és a hangszerekről.

A koncertekre elsősorban azt az általános iskolás korosztályt várják, akiket érdekelnek a hangszerek és persze a klasszikus zene. A koncertek február 5-től kezdődnek a Pannon Filharmonikusok közreműködésével a Kodály Központban. Bérletet az anyák, apák vagy a nagyik, a napokban már vásárolhatnak a Kodály Központ jegypénztárában 30% kedvezménnyel.

Bérlet korlátozott számban kapható 2022. február 5-ig!

A koncerthez kapcsolódó könyvet is természetesen érdemes beszerezni, mert abból sok-sok érdekes információ birtokába juthatnak az ifjú zenekedvelők. Aki pedig könyvvel érkeznek a koncertre, azoknak a muzsikusok és a karmester szívesen dedikálják a könyvet.

A 6-14 évesek számára szóló Fantasztikus klasszikusok bérletsorozat

2022 tavaszi koncertjei:

2022. február 5. – Fantasztikus hősök

A koncertet a Kodály Központ egyik nagy kamaratermében tartják. A teremben olyan közel ülhetnek a zenekedvelők a muzsikusokhoz, mintha maguk is játszanának! A koncert műsorának felvétele megtalálható a Fantasztikus klasszikusok könyvhöz tartozó, exkluzív youtube lejátszási listában is, de a meghallgatáshoz szükség van a könyvben lévő belépési kódra. A koncerten a mesék, legendák és zenék hőseivel találkozhatnak a gyermekek, de nem csak velük, hanem a sors, a tavasz és az éjszaka és a vizek zenéjével is. A koncert ideje alatt a kísérőket a Pannon Filharmonikusok igazgatója körbevezeti a Kodály Központban, megmutatja nekik tetőtől talpig az épületet.

2022. április 30. – Fantasztikus szólisták és dallamok

A koncert szintén a Kodály Központ nagy kamaratermében zajlik. A koncerten megismerkedhet a hallgatóság a hegedűvel és a trombitával, mint szólóhangszerrel, és újra találkozhatnak a már hagyománnyá váló tapsviharral, amihez bizony a kezeket és lelkesedéseket be kell vetni majd! Lesznek még a koncerten ritmikus táncok és a természet is hallatja a hangjait. A kísérők ismét a Kodály Központ bemutatását élvezhetik.

2022. május 14. – Kodály Zoltán: Háry János

A híres Háry János nagyotmondásai a gyerekektől sem állnak távol. És közben a gyerekek ráismerhetnek, hogy a szüleik és nagyszüleik néha egy kicsit szebbé, nagyobbá, elfogadhatóbbá tették néha az igazságot? A Fantasztikus klasszikusok sorozatba illő fantasztikusabbá színezett valósága, és megszépített történései a valóságnak a megélt álomszerű világa. A Pannon Filharmonikusoknak a 60 éves Bóbita Bábszínházzal közös koprodukciója valódi élményt nyújt az egész családnak. Erre az előadásra a Kodály Központ hangversenytermében kerül sor, és ebben az esetben a kísérők is helyet kapnak a nézőtéren.

Forrás. pfz.hu

„Lehet cselekedni egy városban a város érdekében” – Keresztes László Lóránt volt a Mislenycsillag vendége

Dr. Keresztes László Lórántot, országgyűlési képviselőt, az LMP frakcióvezetőjét hívta meg a Mislenycsillag közösségi rádió egy kötetlen beszélgetésre. Az „Akiket ismerünk, és akiket nem…” című műsorban az önkormányzatiságról, fejlesztésekről, képviselői munkáról, önkormányzati és országos politikai szerepvállalásról, együttműködésről, régiós tervekről és persze ezek alapján a kormányváltás fontosságáról, no és természetesen Pécs-Baranya fejlesztésének lehetőségeiről esett szó a beszélgetésen Baka Sárával, a kozármislenyi rádió alapítójával.

Keresztes a kezdetekről szólva elmondta, hogy 2010-ben óriási ambícióval indult neki az önkormányzati munkájának, mondván, hogy mindig:

„Lehet cselekedni egy városban a város érdekében”

A napi helyzetről szólva elmondta, hogy: az elmúlt években egyre jobban érvényesült a Fidesz kétharmados uralma, és ez alatt az önkormányzatiságot felszámolták, és elkezdődött egy központi irányítású politikai időszak. Megnyirbálták az önkormányzati jogköröket, miközben feltétlen hűséget tanúsító embereket helyeztek pozíciókba.

„Ezen változtatni kell, ami értelemszerűen kormányváltást jelent!”

Elképzelhetőnek tartod egy város életében, hogy a település érdekében felvállalja valaki a regnáló országos vezetéssel történő szembenállást? – tette fel a nem éppen sablonos kérdését Baka Sára.

Dr. Keresztes László Lóránt válaszában pedig kitért rá, hogy: Pécsett már megtörtént ez például az atomtemető telepítésének kérdésében, az összefogásba, küzdelembe akkor bevontuk a lakosságot, civileket és fórumokat, tájékoztatókat, tüntetéseket, demonstrációkat szerveztünk. Február második felében szintén lesz egy tüntetés hasonló, napirenden lévő kérdésben.

Az ellenzék soraiban látsz megtisztulást? – jött a következő kérdés, amelyre az LMP politikusa válaszában kifejtette, hogy: az előválasztásokat megelőzően minden ellenzéki jelöltnek nyilatkoznia kellett az előéletét, illetve a jelenlegi helyzetét illetően, a szigorúságot jól jellemzi, hogy ezen a rostán többen is kiestek. Ez remélem a jövőben gyengíteni fogja azt a sztereotípiát, hogy minden politikus bűnöző.

Dr. Keresztes László Lóránt 2021-ben a második legaktívabb képviselőként már az év első félévében 113 felszólalásával gyakorlatilag az Országgyűlés legaktívabb ellenzéki képviselője lett, és felszólalásait 8 óra és 40 percen keresztül hallgatták a tisztelt képviselőtársak a parlamentben.

A teljes beszélgetést meghallgathatja:

2021 őszén indult útjára a MISLENYCSILLAG közösségi rádió, amelynek jelmondata, „Ne csak nézd, hallgasd a csillagot!”