Kezdőlap Blog Oldal 2283

Közel tízezer új fertőzött

A beoltottak száma 6 344 089 fő, közülük 6 082 196 fő már a második, 3 560 753 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Összesen 9717 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 451 102 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 74 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 018 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 216 454 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 193 630 főre emelkedett. 3115 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 177-en vannak lélegeztetőgépen. Az omikron és február 15-től életbe lépő oltási igazolvány miatt is érdemes kihasználni az oltási akciót, amely csütörtökön, pénteken és szombaton folytatódik.

Következő  oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

·         2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

·         2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

A negyedik oltás is már foglalható és felvehető, akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.

Azon oltatlan személyek, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók.

Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/januarban-minden-csutortokon-penteken-es-szombaton-oltasi-akcio 

Meghalt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista

Keddre virradó éjjel tragikus hirtelenséggel elhunyt Setét Jenő, a magyarországi romák egyik legismertebb alakja. 

Információink szerint halálát szívinfarktus okozta.

Setét Jenő 1972-ben született Sárospatakon. Szobafestőnek tanult, később azonban szociális munkás lett. 1997-ben Roma Polgárjogi Díjjal, 2007-ben Solt Ottilia-díjjal, 2008-ban Emberi Jogi Emlékplakettel, 2012-ben Fekete Párduc-díjjal, 2020-ban Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki.

Országos ismertséget 2011-ben szerzett, amikor arra biztatta a romákat, hogy minél többen valljanak származásukról a népszavazáson. Nevéhez fűződik a Roma Büszkeség Napjának megszervezése, mely a kezdetben néhány tucat felvonulóból az utóbbi években több ezresre duzzadt, ezzel a magyarországi cigányság egyik fontos eseményévé kinőve magát. Az Idetartozunk roma érdekvédő egyesület alapítója. Nyilvános megszólalásaiban rendre heves kritikusa volt a jelenlegi ellenzéknek és kormánypártnak egyaránt.

Laborhús — Ez a jövő?

 A sejtkultúrákból laboratóriumban termesztett hús, azaz a laborhús már nem sci-fi. Az Eat Just amerikai gyártó 2020 vége óta árulja a sejttenyészetekből növesztett csirkehúst Szingapúrban, miután ott engedélyt kapott az éttermekben való értékesítésre. A költségek csökkentése érdekében a laboratóriumban termesztett “tiszta húst” növényi fehérjékkel “nyújtják”. Az állati és növényi fehérjék aránya azonban a termelő titka.

A laboratóriumban tenyésztett sejtkultúrákból előállított tiszta hús új élelmiszernek minősül, és az Európai Unióban engedélyköteles. Hogy mennyire környezetbarát megoldás a laborhús előállítása, azt ebben a szakaszban még nem tudjuk egyértelműen megállapítani, de az biztos, hogy földterületet takaríthatunk meg általa, ugyanakkor több energiát is használunk el hozzá.

Azt a tényt sem szabad elfelejtenünk, hogy a sejtek növekedéséhez szükséges tápoldatokhoz az állatokat nagy esetben továbbra is le kell ölni, ami ellentmond az állatok szenvedése nélküli hústermelés elképzelésének. Nézzük tehát meg pontosan, hogy milyen előnyei és milyen hátrányai vannak a laborhús előállításának.

Hogyan állítják elő a laborhúst?

A laboratóriumi húst “szövettechnológiai” eljárással állítják elő, azaz

  • először eltávolítják az izomszövetet az állatból,
  • Majd ebből a szövetből őssejteket vonnak ki és
  • egy optimális feltételeket biztosító tápközeggel ellátott tartályban (bioreaktorban) szaporítják.

A folyamat során a sejtek különböző szakaszokon mennek keresztül, és izmokat fejlesztenek. Kollagén segítségéve masszává állnak össze, amely leginkább a darálthúsra emlékeztet. Csak hogy el tudjuk képzelni a mennyiségeket, egy hamburgerhez körülbelül 20 000 ilyen izomsejtre van szükség, nem beszélve a zsírsejtekről, amelyek fokozzák a valódi hús érzetét. Ezeket a zsírsejteket is hasonló módon tenyésztik.  Egyelőre egyszerre csak kis mennyiségű laboratóriumi húst lehet előállítani, a tömeggyártás még nem lehetséges.

Ahogy igazi steak vagy más húsdarabok sem állíthatók még elő ilyen módon, ezért start-up cégek 3D nyomtatókkal kísérleteznek, hogy állati őssejtekből húsdarabokat nyomtassanak, amelyekből inkubátorokban “steakeket” növesztenek. Intenzív kutatás folyik a laboratóriumi hús szöveti szerkezetének vizsgálatára is. 

A laboratóriumi hús egészségesebb?

Mivel a laboratóriumi húst eddig gyakorlatilag sehol a világon nem fogyasztották, nincsenek érvényes adatok annak egészségügyi értékéről. Azt tudjuk csak, hogy a hagyományos húsok nagymértékű fogyasztása egészségtelen. Tanulmányok szerint, ha sok vörös húst eszünk, növeljük a bélrák kockázatát, de azt, hogy a laborhús egészségesebb-e, még nem vizsgálták részletesen.

A kutatók azt feltételezik, hogy a laboratóriumokban előállított hús miatt csökkenhet az állatokról átterjedő fertőzés esélye, így az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása során az emberi szervezetbe kerülő káros anyagok, illetve a betegségek száma is. A laboratóriumban ellenőrzött körülmények között történő előállításnak köszönhetően ugyanis a “tiszta hús” kevésbé érzékeny a baktériumokra.

Feltehetően az állattenyésztésben gyakran használt antibiotikumok mennyiségét is csökkenteni lehetne a laboratóriumi hús előállításával, ami ellensúlyozná a rezisztens kórokozók számának növekedését. A laboratóriumi hús előállítása során is alkalmaznak azonban antibiotikumokat a fertőzések megelőzésének érdekében, ennek kihagyására csak abszolút steril körülmények között lehetne mód. 

Megoldható-e a laboratóriumi hús előállítása az állatok szenvedése nélkül?

Hús- és haltermeléshez izomőssejtek szükségesek, amelyeket az állatokból kell “kinyerni”. Az eljárás során az állatok nem halnak meg, de minden egyes biopszia fájdalommal jár. Ahhoz viszont, hogy a begyűjtött sejtek húsdarabbá nőjenek, táplálékra és megfelelő környezetre is szükség van, amelyhez a magzati borjúszérum a legmegfelelőbb táptalaj. Sajnos a borjúszériumot a még meg nem született borjak (borjúmagzatok) dobogó szívének véréből lehet előállítani, amely eljárás során a borjú elpusztul. A Mosa Meat, a laborhúsok egyik legnagyobb gyártója azonban addig kísérletezett, ameddig meg nem tudta kerülni ezt a lépést. 2020 nyarán jelentették be, hogy kivonták a magzati borjúszérumot a tenyészközegéből, és átálltak a kollagén használatára, amelyet már szarvasmarha- és sertéscsontokból nyernek. Mindeközben továbbra is intenzív kutatásokat folytatnak a növényi alapú alternatívák kifejlesztésére.

Hogyan hat a laboratórium előállítása a környezetre?

Mivel a laboratóriumi hús és hal ipari mennyiségben még nem állítható elő, a hagyományos hústermeléssel összehasonlítva csak hipotetikus értékelés lehetséges. A tudósok ezért különböző forgatókönyvekkel dolgoznak. 

Az első tanulmányok az üvegházhatású gázok jelentős, több mint 75 százalékos csökkentését feltételezik, újabb tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a laboratóriumi hústermelés során több üvegházhatású gáz keletkezik, mint például a hagyományos sertés- vagy csirkehús előállítása során. Még ha a számítások hipotetikusak is, azt mutatják, hogy a tézis, miszerint a laboratóriumi hús igazán klímabarát megoldás, még nem igaz. Az azonban vitathatatlan, hogy a túlnyomórészt növényi alapú étrend messze a legegészségesebb és leginkább környezetbarát alternatíva a hagyományos húsokkal, valamint a laboratóriumi húsokkal szemben. Várnunk kell tehát, és meglátjuk, hogyan fejlődik az iparág.

Mikor lesz elérhető Európában a laboratóriumban termesztett hús?

Szingapúrban az első bioreaktorból származó hús 2020 végén kapta meg az engedélyt. Szingapúrban a sejt- és szövettenyészetekből származó élelmiszerek az új élelmiszerekről szóló rendelet hatálya alá tartoznak, ami azt jelenti, hogy a laboratóriumból származó tenyésztett hús és hal új élelmiszernek minősül. Ennek értelmében egy sor kritikus vizsgálaton kell átesnie, mielőtt forgalomba hozhatóvá válik, engedélykérelem esetén pedig az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) ellenőrzi, hogy a termékek biztonságosak-e. 

Az EU-ban eddig nem nyújtottak be ilyen irányú engedélykérelmet. – írja partnerünk, az Ökopolisz Alapítvány.

Az Ökopolisznál azon dolgoznak, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét a saját lehetőségeikre is. Olvasd el a többi cikküket is és oszd meg másokkal is.

Szabó M. András: A szabad gondolkodás halála a 470 ezer aláírás

0

Az ellenzéki pártok, élükön Márki-Zay Péterrel csütörtökön bejelentették: 470 ezer aláírás gyűlt össze a népszavazási kezdeményezésükre. Persze az ellenfelek rögtön ráugrottak a miniszterelnök-jelöltre, hogy ez csak az aláírások száma, az aláíró polgárok ennek csupán a felét teszik ki. A kormánypárti sajtóban és influencer-oldalakon jó nagyokat is nevettek az ellenzéki politikuson, miszerint még számolni sem tud rendesen. Persze aki egy kicsit is belegondol világosan látja, hogy nem elszámolás, csak egy politikai marketingfogás történt. A számokkal való trükközés pedig lássuk be, a Fidesztől sem áll távol. Elég csak a tanári bérek 10%-os emelésére gondolni, ahol bázisnak nem a készhez kapott teljes fizetést, csak annak egy részét vették.

Az igazi katasztrófa viszont nem is az, hogy 470 vagy 235 ezer aláírásról beszélünk, hanem hogy az egyik a másiknak pontosan a kétszerese. Persze elképzelhető, hogy amikor két teljesen különböző kérdésről van szó, akkor csupán a véletlen műve az, hogy a kettőre nagyjából ugyan annyi aláírás érkezik. De ne legyenek illúzióink, az aláírók egy nagyon kicsiny hányadán kívül valószínűleg csak olyan embereket találunk, akik mindkét kérdésben ellátták a szignójukkal az íveket. Ha pedig egyszer tényleg lesz belőle népszavazás is, akkor a magyar állampolgárok túlnyomó többsége vagy mind a két kérdésre igent vagy mind a kettőre nemet fog ikszelni, mégpedig az alapján, hogy az ember ellenzéki vagy kormánypárti szavazó-e. Magának a kérdés tartalmának aligha lesz ráhatása a válaszokra.

Persze nincsen azzal probléma, ha valaki jól átgondolja a felvetett problémákat és a kezét a szívére helyezve aláír mind a két kérdésben. Ez például egy korrupcióellenes, szociálisan érzékeny, feltehetően baloldali embernek teljesen evidens is lehet. De hol vannak például a gazdaságilag liberális jobboldaliak? Hol vannak, akik nemet mondanak arra, hogy az állam átlagosan 230 ezer forinttal rövidítsen meg minden családot egy kínai egyetem felépítésének céljából, de azt sem támogatják, hogy további 180 napig adjunk halat a munkanélkülinek, aminek a végén a háló még mindig nem áll a rendelkezésére. Elképesztő a tény, hogy ezek a „tömegek” egy ezresre kerekítés során eltűnnek az ellenzéki szavazók közül és nem hogy érdemben, de még észrevehetően sem befolyásolják az aláírásgyűjtés eredményét. A mai magyar politikai rendszerben ugyanis már nincsenek liberális tömegek. De nincsenek konzervatívok, szocialisták, jobboldaliak vagy baloldaliak sem. Olyanok vannak, akik az Orbánt utálják jobban, meg olyanok, akik a Gyurcsányt.

Amikor én odamentem a Széll Kálmán téren álló standhoz pontosan tisztában voltam a kérdésekkel, a mellettük és ellenük szóló érvekkel és azzal is, hogy melyiket szeretném aláírni és melyiket nem. Mellettem egy fiatal pár velem egy időben lépett oda. Miután megtudták, hogy ez nem az a Fudan ellenes petíció, amit már egyszer aláírtak, illetve, hogy egy másik, általuk nem ismert kérdésben is kikérik a véleményüket készségesen aláírták mindkét ívet. Még meg is jegyezték az aktivistáknak: „ha ti csináljátok akkor biztos, hogy jó lesz”. Ha az ellenzék egy harmadik lapként még egy teljes vagyonlemondási nyilatkozatot is a választók orra alá dugott volna, akkor megtippelni sem merem, hogy hányan lennének ma földönfutók. Persze nem kell félreérteni, a másik oldalon is ugyan ez megy, csak talán még nagyobb számokban. Nem tudom, hogy a fideszes szavazók közül mennyien vannak, akik akár csak egyszer is elolvassák a „gyermekvédelmi” népszavazás kérdéseit, mielőtt az urnákhoz járulnának. Én személy szerint például a négy kérdésből kettőre is jó szívvel tudok igennel válaszolni, míg a többire nemet ikszelnék. És ez nem azt jelenti, hogy mindenben az én véleményem a helyes. De ne is számítsunk helyes válaszra, ha azt nem a kérdés tartalmától, hanem a kérdező párt logójától tesszük függővé.

Persze mondhatjuk azt, hogy a politikusok és a pártok tehetnek erről a fekete-fehér gondolkodásról, ami mind a kormánypárti, mind az ellenzéki magszavazókat jellemzi. Nem is kétséges, hogy igen jelentős munkájuk és később hasznuk is van benne. De mikor tiltották meg nekünk, hogy differenciáltan és kritikusan gondolkodjunk? Nem lenne jobb, ha előbb lenne véleményünk és aztán keresnénk hozzá képviseletet, nem pedig fordítva? Talán az sem lenne ördögtől való dolog, ha néha kritikusan fordulnánk a saját táborhoz és nyitottan a másik oldalhoz. Amíg viszont minden helyzetben vakon követjük a falkavezért és nem tudunk felszabadulni a csordamentalitás alól, addig se egy szebb közbeszédről, se egy normálisabb politikai kultúráról, se egy boldogabb országról ne álmodjunk.

A szerző egyetemista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a BaHír szerkesztőségének álláspontját.

Van véleménye? Küldje el az info@bahir.hu e-mail címre!

Az év egyik leghidegebb napja lesz a mai

Kedd hajnalban észak felől vastagabb felhők érkeznek, a hőmérséklet csökkenése megáll, -7 és -9 fok között lehet a minumim, de a Duna és Dráva tájain -10 fok alá is hűlhet a levegő. Az északi szél mérsékelt lesz.

Délután általában erősen felhős, illetve borult lesz az ég, csak kevés napsütés várható. Jelentéktelen hószállingózás előfordulhat. A hőmérséklet délutánra 2-4 fok között alakulhat, enyhül az idő. A nyugati szél egész délután mérsékelt lesz. Este marad az erősen felhős idő, újra fagypont alá hűl a levegő. – írja a Meteo Mecsek.

Repülő kerekébe kapaszkodva jutott élve Dél-Afrikából Amszterdamba

0

A holland rendőrség bejelentette, hogy élve találtak egy utast egy teherszállító repülőgép kerekébe kapaszkodva, ami Dél-Afrikából indult és Amszterdamban ért célba.

A Johannesburgból Amszterdamba tartó járat menetideje nagyjából 11 óra. A repülőgép Amszterdami landolás előtt feltehetően egy rövid kitérőt tett és földet ért a kenyai Nairobiban is. Nagyon szokatlan, hogy a hosszú repüléseken tartózkodók túlélik, a hideg és a nagy magasságban alacsony oxigénszint miatt.

„A férfit élve találták meg, és stabil állapotban szállították kórházba” – mondta Joanna Helmonds, a Holland Királyi Katonai Rendőrség szóvivője az AFP hírügynökségnek.

A férfi életkorát és nemzetiségét még nem határozták meg – közölte a rendőrség.

via BBC
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

Megjelent Kulcsár Edina és G.W.M. új klipje

0

Hetek óta a hatósági áras csirkefarhát és Kuécsár Edináék válása tartja lázban az országot. Ahogy arról a BaHír is beszámolt, Kulcsár Edina és Szabó András, alias Csuti pénteken jelentette be, hogy házasságuk annyira megromlott az utóbbi időben, hogy úgy dönttöek, külön utakon folytatják és elvának egymástól. Kulcsár Edina a bejelentés után 2 nappal pedig már arról posztolt, hogy megtalálta az igaz szerelmet a rapper, G.W.M személyében.

Kulcsár Edina máris új szerelmet talált, egy ismert zenésszel jött össze

A mai nap G.W.M. közremáködésével meg is jelent Kulcsár Edina első klipje, fogadjátok szeretettel.

Holttestet találtak egy kigyulladt házban Gyulán

0

Holttestet találtak egy hétfőn kigyulladt családi ház kazánházában Gyulán – tájékoztatta közleményben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.

Mint írták, a jelzés 17 óra előtt néhány perccel érkezett a katasztrófavédelemhez, néhány percen belül három járművel tizenegy tűzoltó vonult a helyszínre.

A kétszáz négyzetméteres, egyszintes családi ház három négyzetméteres kazánháza és a ház mellett lévő tizenkét négyzetméteres tűzifa- és szerszámtároló égett teljes terjedelmében, a lángok az épület tetejének egy részére is átterjedtek. A tűzoltók a lángokat negyven perc alatt fékezték meg.

A tűz keletkezési körülményeit vizsgálják.

MTI

A fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak MZP kijelentése kapcsán

0

A fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak Márki-Zay Péter vasárnapi „elfogadhatatlan” kijelentése kapcsán – tudatta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége hétfőn az MTI-vel.

Az autisták, mozgáskorlátozottak, siketek, nagyothallók, siketvakok, pszichoszociális értelmi fogyatékossággal élő személyeket tömörítő szervezeteink hosszú ideje küzdenek azért, hogy a közbeszédből végleg eltűnjenek a pejoratív, mindnyájuk számára sértő kifejezések – hangsúlyozták a közleményben.

Hozzátették, hogy a „fogyatékos” szó olyan szövegkörnyezetbe helyezve, ahol más személy felé – legyen az ép vagy fogyatékossággal élő – negatív jelzésként használja valaki, kifejezetten sértő.

„Fontosnak tartjuk, hogy a közszereplők példát mutassanak a társadalom felé és tevékenységük során fel se merüljön, hogy bárkit ilyen jelzővel pejoratív módon illessenek. A zéró toleranciát várjuk el, az ilyen tett nem relativizálható, nem lehet pusztán nyelvbotlásként, elhamarkodott kijelentésként kezelni” – emelték ki, leszögezve: a sértő jelzők használatának nincs helye a közbeszédben!

A közleményben felszólítottak minden közszereplőt, politikust és véleményformálót, hogy mindig tartózkodjanak az ilyen kijelentésektől, pártállástól függetlenül.  

Az Autisták Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége és a Siketvakok Országos Egyesülete felszólította Márki-Zay Pétert, hogy haladéktalanul kérjen nyilvánosan bocsánatot az általa megsértett közösségtől, a fogyatékossággal élő emberektől.

Amerika utasította a diplomaták családtagjait, hogy távozzanak Ukrajnából

0

Az Egyesült Államok kormánya felszólította az Ukrajnában élő diplomaták családtagjait, hogy a régióban kialakult feszültség miatt hagyják el az országot – írja a BBC cikke alapján a Jövő Tv.

Egyúttal arra kérték az Ukrajnában élő amerikai állampolgárokat is, hogy fontolják meg a távozást az országból.

Az indoklásban olyan jelentésekre hivatkoznak, miszerint szerint az orosz invázió bármelyik másodpercben megkezdődhet.

Közölték, amennyiben megszállásra kerül a sor, az amerikai kormánynak már nem lesz lehetősége kimenekíteni minden állampolgárát. Az orosz fél továbbra is hárít, tagadják, hogy beavatkozásra készülnének Ukrajnában. 

“Az Európai Unió Ukrajnában lévő képviselte továbbra is működni fog” – ezt már Josep Borell, az EU külügyi főképviselője mondta el. Azt is hozzátette, egyelőre nem “dramatizálná” a helyzetet. 

A NATO becslései szerint körülbelül 100.000 orosz katona sorakozott fel az orosz-ukrán határon.

via Jövő Tv
Kiemelt kép: Wikipédia