Az ellenzéki pártok, élükön Márki-Zay Péterrel csütörtökön bejelentették: 470 ezer aláírás gyűlt össze a népszavazási kezdeményezésükre. Persze az ellenfelek rögtön ráugrottak a miniszterelnök-jelöltre, hogy ez csak az aláírások száma, az aláíró polgárok ennek csupán a felét teszik ki. A kormánypárti sajtóban és influencer-oldalakon jó nagyokat is nevettek az ellenzéki politikuson, miszerint még számolni sem tud rendesen. Persze aki egy kicsit is belegondol világosan látja, hogy nem elszámolás, csak egy politikai marketingfogás történt. A számokkal való trükközés pedig lássuk be, a Fidesztől sem áll távol. Elég csak a tanári bérek 10%-os emelésére gondolni, ahol bázisnak nem a készhez kapott teljes fizetést, csak annak egy részét vették.
Az igazi katasztrófa viszont nem is az, hogy 470 vagy 235 ezer aláírásról beszélünk, hanem hogy az egyik a másiknak pontosan a kétszerese. Persze elképzelhető, hogy amikor két teljesen különböző kérdésről van szó, akkor csupán a véletlen műve az, hogy a kettőre nagyjából ugyan annyi aláírás érkezik. De ne legyenek illúzióink, az aláírók egy nagyon kicsiny hányadán kívül valószínűleg csak olyan embereket találunk, akik mindkét kérdésben ellátták a szignójukkal az íveket. Ha pedig egyszer tényleg lesz belőle népszavazás is, akkor a magyar állampolgárok túlnyomó többsége vagy mind a két kérdésre igent vagy mind a kettőre nemet fog ikszelni, mégpedig az alapján, hogy az ember ellenzéki vagy kormánypárti szavazó-e. Magának a kérdés tartalmának aligha lesz ráhatása a válaszokra.
Persze nincsen azzal probléma, ha valaki jól átgondolja a felvetett problémákat és a kezét a szívére helyezve aláír mind a két kérdésben. Ez például egy korrupcióellenes, szociálisan érzékeny, feltehetően baloldali embernek teljesen evidens is lehet. De hol vannak például a gazdaságilag liberális jobboldaliak? Hol vannak, akik nemet mondanak arra, hogy az állam átlagosan 230 ezer forinttal rövidítsen meg minden családot egy kínai egyetem felépítésének céljából, de azt sem támogatják, hogy további 180 napig adjunk halat a munkanélkülinek, aminek a végén a háló még mindig nem áll a rendelkezésére. Elképesztő a tény, hogy ezek a „tömegek” egy ezresre kerekítés során eltűnnek az ellenzéki szavazók közül és nem hogy érdemben, de még észrevehetően sem befolyásolják az aláírásgyűjtés eredményét. A mai magyar politikai rendszerben ugyanis már nincsenek liberális tömegek. De nincsenek konzervatívok, szocialisták, jobboldaliak vagy baloldaliak sem. Olyanok vannak, akik az Orbánt utálják jobban, meg olyanok, akik a Gyurcsányt.
Amikor én odamentem a Széll Kálmán téren álló standhoz pontosan tisztában voltam a kérdésekkel, a mellettük és ellenük szóló érvekkel és azzal is, hogy melyiket szeretném aláírni és melyiket nem. Mellettem egy fiatal pár velem egy időben lépett oda. Miután megtudták, hogy ez nem az a Fudan ellenes petíció, amit már egyszer aláírtak, illetve, hogy egy másik, általuk nem ismert kérdésben is kikérik a véleményüket készségesen aláírták mindkét ívet. Még meg is jegyezték az aktivistáknak: „ha ti csináljátok akkor biztos, hogy jó lesz”. Ha az ellenzék egy harmadik lapként még egy teljes vagyonlemondási nyilatkozatot is a választók orra alá dugott volna, akkor megtippelni sem merem, hogy hányan lennének ma földönfutók. Persze nem kell félreérteni, a másik oldalon is ugyan ez megy, csak talán még nagyobb számokban. Nem tudom, hogy a fideszes szavazók közül mennyien vannak, akik akár csak egyszer is elolvassák a „gyermekvédelmi” népszavazás kérdéseit, mielőtt az urnákhoz járulnának. Én személy szerint például a négy kérdésből kettőre is jó szívvel tudok igennel válaszolni, míg a többire nemet ikszelnék. És ez nem azt jelenti, hogy mindenben az én véleményem a helyes. De ne is számítsunk helyes válaszra, ha azt nem a kérdés tartalmától, hanem a kérdező párt logójától tesszük függővé.
Persze mondhatjuk azt, hogy a politikusok és a pártok tehetnek erről a fekete-fehér gondolkodásról, ami mind a kormánypárti, mind az ellenzéki magszavazókat jellemzi. Nem is kétséges, hogy igen jelentős munkájuk és később hasznuk is van benne. De mikor tiltották meg nekünk, hogy differenciáltan és kritikusan gondolkodjunk? Nem lenne jobb, ha előbb lenne véleményünk és aztán keresnénk hozzá képviseletet, nem pedig fordítva? Talán az sem lenne ördögtől való dolog, ha néha kritikusan fordulnánk a saját táborhoz és nyitottan a másik oldalhoz. Amíg viszont minden helyzetben vakon követjük a falkavezért és nem tudunk felszabadulni a csordamentalitás alól, addig se egy szebb közbeszédről, se egy normálisabb politikai kultúráról, se egy boldogabb országról ne álmodjunk.
A szerző egyetemista.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a BaHír szerkesztőségének álláspontját.
Van véleménye? Küldje el az info@bahir.hu e-mail címre!
