Kezdőlap Blog Oldal 2284

Elhunyt Csollány Szilveszter

0

Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét a Magar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be hétfőn.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn. Egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után vonult vissza.

MTI

Peking 2022 – Pozitív lett Liu Shaoang koronavírustesztje

Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, de a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.

    A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Liu Shaoang tünetmentes, terhelhető, állandó felügyelet mellett készül tovább az olimpiára. Az ötkarikás csapat mellett működő egészségügyi stáb a nemzetközi protokoll szerint tevékenykedik, az induláshoz öt egymást követő napon át negatív teszteredményre lesz szükség.    

    A rövidpályás gyorskorcsolyázók arra készülnek, hogy ez a feltétel teljesül, így az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző a csapat után utazhat majd a kínai fővárosba.

    Liu Shaoangnak – akárcsak testvérének, Liu Shaolin Sándornak, valamint Krueger John-Henrynek és Jászapáti Petrának – az elmúlt évek eredményei alapján nem kellett válogatóznia a pekingi olimpiára. Múlt csütörtökön derült ki, hogy mellettük Nógrádi Bence, Varnyú Alex és Kónya Zsófia került az ötkarikás csapatba.

    Liu Shaoang – aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak – mind a három egyéni számban – 500, 1000, 1500 méteren -, valamint a Pekingben címvédőként rajthoz álló férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is érdekelt. A rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyei jövő szombaton kezdődnek a téli olimpián.

    Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke a múlt héten jelentette be, hogy 10-15 olimpiai pont megszerzését remélik a csapattól.

    Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – szerezte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

Elindult az adok-kapok a NATO és Oroszország között, vajon ki issza meg a levét

0

Stoltenberg: a NATO hajókkal és repülőgépekkel erősíti a szövetség keleti szárnyát.

A NATO-tagországok készenlétbe helyezik erőiket, az elrettentés és a védelem fokozására több hajóval és vadászgéppel erősítik meg a NATO kelet-európai szárnyát – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn Brüsszelben. 

Közleményében Stoltenberg hangsúlyozta: „miután Oroszország folytatja katonai csapatmozgását Ukrajnával közös határának közelében, a NATO minden szükséges intézkedést megtesz szövetségeseinek védelmére, aminek része a szövetség keleti szárnyának megerősítése is.”

„Üdvözlöm azokat a szövetségeseket, akik további erőkkel járulnak hozzá a NATO erőfeszítéseihez” – fogalmazott a NATO főtitkára.

A konfliktusról tegnap is írtunk:

Penge élen a helyzet Oroszország és Ukrajna között

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Két tolvaj egy fogásra

0

 Két nőt is lopáson értek egy pécsi áruházban, végül mindketten a rendőrségen kötöttek ki.

A rendőrök 2022. január 23-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 17 és egy 28 éves pécsi nőt. A gyanú szerint a két nő aznap délután egy pécsi áruházból élelmiszereket tulajdonított el összesen közel 150 000 forint értékben. Az idősebb nő még a táskáját is kibélelte, így próbálta meg kijátszani az áruvédelmi kaput, azonban nem sikerült neki, a biztonsági őrök mindkét tolvajt rajtakapták a lopáson. A rendőrök a feltételezett elkövetőket előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket. Ellenük lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay.com

A NER rendőrsége szerint nincs itt semmi látnivaló

0

Az elmúlt két évben számtalan köztörvényes bűncselekmény ügyében tettünk feljelentéseket, abban a reményben, hogy tisztességes és megalapozott nyomozások következtében, jogállami keretek között igazságot szolgáltat a jogrendszerünk. Sajnos már a választ is megkaptuk, az alapján pedig sem tisztességes, sem megalapozott eljárásokra nem számíthatunk, ez pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a jogállami rendet.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást több összefüggő, a pécsi önkormányzati cégeknél folyó átvilágítás által felszínre hozott ügyben.

A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény akkor, amikor egy belvárosi hotelt a Fideszes önkormányzati vezetés idején olyan négyzetméteráron adtak el Tiborcz István barátjának, amennyiért akkor legfeljebb használt kertvárosi lakást lehetett kapni Pécsett.

A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény ott, ahol a pécsieket megillető 150 milliós vagyonból végül csak 20 millió maradt, a többiről a Bánki Erikkel közös ingatlanban dolgozó ügyvéd utólag állított ki számlát, és megtartotta a letétként kezelt összeget.

A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény, amikor a pécsiek majdnem 150 millió forintos vagyona alig 1,5 millió forintért cserélt gazdát.  Nem találták nyomozásra okot adónak azt sem, hogy a szerencsés vevőt, egy céget, a pályázat kiírásának napján alapították, éppen a tendert kiíró önkormányzati vagyonkezelő cég egyik munkatársának szülei. Annak a munkatársnak, aki a vagyonkezelő akkori vezetőjének élettársa. Nem találták bizonyíthatóan problémásnak azt sem, hogy a cég sem akkor, sem azóta nem volt olyan helyzetben, hogy eleget tegyen a több százmilliós, szerződésben vállalt ingatlanfejlesztésnek.

Nagyon érdekes, hogy ezen a megszüntető határozaton nem található az előadó személye, csupán a nyomozószerv vezetőjének aláírása, holott minden más esetben az előadó neve is szerepel a határozat fejlécében. Ez is arra utal, hogy az így szőnyeg alá söpört ügyekkel valami nincs rendben. 

A NER nyomozóhatósága nem állapított meg bűncselekményt, hiába tárt fel az önkormányzati átvilágítás olyan ordítóan gyanús üzelmeket, amik egy jogban járatlan embernek is azonnal szemet szúrnak. Pedig a nyomozóhatóság kapott rá esélyt, és meggyőződésem szerint az esély mellé egy komoly szakmai háttérrel, felelősen elvégzett jogi és pénzügyi átvilágítás minden anyagát.

A NER viszont a nyomozás és a felelősségrevonás helyett egy nagyon egyértelmű üzenetet küldött a mindenkori katonáinak: nincs mitől félniük, a rendszer, ha kell, a legátlátszóbb, legarcátlanabb módon, de mindenképpen megvédi őket.

Meggyőződésem, hogy el fog jönni az idő, amikor nem csak a pécsiek kárára elkövetett ügyeket, de a nyomozóhatóságnál született ilyen döntéseket is nagyon fogják majd szégyellni azok, akiknek ezt szégyellni kell.

Meggyőződésem az is, hogy egy valódi demokráciában ilyen módon nem lehet nyomozást megszüntetni. Ez a lépés alapjaiban rengeti meg minden jóérzésű pécsi és magyar ember jogállamba vetett hitét. Hiszen mit üzen ez az eljárás ma Magyarországon azoknak, akiket jogsérelem ért, akiket megkárosítottak, és a rendszertől, az igazságszolgáltatástól várják a megoldást?

A pécsi önkormányzati cégek és intézmények átvilágítása magas szakmai színvonalon folyt és zajlik ma is, van mögötte struktúra, szakértelem és alaposság. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vesz benne.

Természetesen nem hátrálunk meg, ezúttal sem, a megszüntetés ellen panasszal fogunk élni.  Kíváncsian várom, hogy az ügyészség asszisztál-e ehhez a gyalázatos teljesítményhez, amit a nyomozóhatóság produkált, és ezzel együtt érdeklődéssel várom a panasz elbírálásának rendelkezését és indoklását is.

Az átvilágítás fontos vállalásunk volt az önkormányzati választások kampányában. A lépés, amellyel a NER ezt munkát most próbálja semmissé és nevetségessé tenni, számomra nem azt üzeni, hogy rossz úton járunk. Sőt, annak a rendszernek, amely ilyen arcpirító módon siet a katonái segítségére, április 3-án véget kell érnie egyszer és mindenkorra!

Pécsiség mindenkor! – írta sajtóközleményében Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere.

Elárverezik Erdélyi Mónika házát

0

Úgy tűnik, hogy máris hatósági eljárás alá került Erdélyi Mónika érdi háza. Az eljárást egy rosszul sikerült válás előzi meg, amit évek óta húzódó vagyonmegosztás követett.

A napjainkban viharos válásáról sokat emlegetett műsorvezető házát 49,5 millió forintos kikiáltási áron hirdeti az egyik, ingatlanokra szakosodott internetes portál.

Erdélyi Mónikának hosszú évek kemény munkájával megszerzett házát nem most bocsátják először árverésre, de eddig még nem talált vevőjére. Az ingatlan egy szép, csendes környéken épült, 180 négyzetméter alapterülettel.

Az egykori műsorvezető válása, majd pereskedése során nem tudott egyezségre jutni kislánya édesapjával a közös vagyonról, így a többéves pereskedés után most a bíróság döntött.

Mégpedig a döntés értelmében a ház értékének felére az egykori, jelenleg albérletben élő férj tarthat igényt. Gyula, a volt férj azt hangoztatja, nincs pénze, és ennek okán azt is kérte a bíróságtól, hogy egy kirendelt védőt biztosítsanak neki. Az értékesítésre váró ház építésére felvett hitelt a volt műsorvezető pedig a mai napig fizeti.

Az ismert show háziasszonya régebben 67 millió forintért árulta az ingatlant, hogy a lassan 7 éve húzódó ügyben volt férjét kifizethesse. Mivel az érdeklődők nem bizonyultak komoly szándékúnak, ezért 2014-ben kényszerárverezésre került az ingatlan. A műsorvezető fellebbezése okán húzódott mostanáig az ügy, ám az eljárás vége most ismét újra az árverés lett.

Mivel ezeknek az árveréseknek az átfutási ideje kissé hosszadalmas így Erdélyi Mónika kálváriájának is csak késő tavasszal lehet vége.

Az esetről hírt adó lapok tudni vélik, hogy a ház kikiáltási ára 49,5 millió, aki pedig licitálni szeretne a házra az  további ötszázezer forintos tétenként teheti azt meg. Az érdeklődők és licitálók száma fogja meghatározni a végső árat. Jelenleg az ingatlant belülről nem lehet megtekinteni, mert a házba nem engednek be senkit, így csak kívülről lehet megszemlélnie a házat a komoly érdeklődőnek is.

A népszerű Youtube csatornával rendelkező egykori műsorvezetőre nehéz napok várnak, hiszen amennyiben eredményt hoz az árverés, akkor kénytelen lesz lányával elhagyni a házat, egykori otthonát, amihez biztosan ezer szál és emlék köti, mindazok mellett, hogy jelentős értéket képvisel az ingatlanpiacon.

Forrás: blikk.hu, budapestkornyek.hu, origo.hu

Fotó: facebook

10 millió forintos támogatás érkezett Máténak

0

Nagy öröm érte a kozármislenyi Fritz Máté családját, az elmúlt hetekben. 10 millió forintos támogatás érkezett a Máté őssejt beültetésére váró gyűjtéshez. Máté helyzetéről a bahir.hu is beszámolt:

Kupakgyűjtéssel segíthetünk a születésnapos Máténak!

„Kedves Rokonaink, Barátaink, Ismerőseink és Mindenki, aki követi Mátét!

Azt hiszem, mondhatom, hogy egy igazi csoda történt velünk, Mátéval! Még most sem tudom elhinni, és nem megkönnyezni! Egy nagyon kedves barátunk Németh Andrea segítségével jutott el Máté története SZALAI ÁDÁMHOZ. Álmunkban nem gondoltuk, hogy ekkora megtiszteltetésben lesz részünk. A férfi A-válogatott, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Játékidő Alapítvány, Szalai Ádám 10.000.000 ft-tal támogatta Máté gyógykezelését!

Egy új remény kezdete ez Máténak a gyógyulás útján!!! Kimondhatatlanul hálásak vagyunk Ádámnak és Mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a csodához!!!!” – olvasható Fritz Máté édesanyjának, Fritz-Melczer Zsuzsannának a közösségi oldalán.

„A férfi A-válogatott, a Magyar Labdarúgó Szövetség, és a Játékidő Alapítvány idén is 10-10 millió forinttal támogat három alapítványt. Ezúttal a Havasi Marcell, fibular hemimeliaban szenvedő 3 éves kisfiú gyógykezelését segítő Marcell Reménye Alapítványt, az őssejt beültetésre váró Fritz Máté gyógykezelését illetve az idős, beteg, egyedülálló és szociálisan rászoruló embereket támogató Magyar Vöröskeresztet támogatják közösen a válogatott játékosai és a két szervezet. Fontosnak tartjuk, hogy egy csapatként minden évben segítsünk olyan embereknek, szervezeteknek, akiknek életében reményt és lehetőséget adhat az, amit tiszta szívvel adni tudunk.” – írta a Játékidő Alapítvány közösségi oldalán.

A Játékidő Alapítvány azért jött létre, hogy szervezett keretek között, profi módon tudjon segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az alapítvány csapatának minden tagja több szálon kötődik a sporthoz, és céljuk, hogy az ebből merített élményeket, és megszerzett kitartást összeadva, a pozitív energiákat megsokszorozva tegyenek azért, hogy a világ minden nappal egy kicsit élhetőbb legyen. Az alapítvány 100%-ban magántőkéből és önkéntes munkaerőből működik, projektjeik pedig egytől egyig olyan ügyek, amelyek közel állnak a szívükhöz, legyen szó hátrányos helyzetű családokról, beteg gyermekekről, vagy állatvédelemről.

Az alapító Szalai Ádám, 74-szeres magyar válogatott labdarúgó, ezt írja magáról az alapítvány weboldalán:

“Mindig arra törekedtem, hogy a legtöbbet hozzam ki minden pillanatból, legyen szó munkáról, a szeretteimmel együtt töltött időről, vagy a kevésbé sikeres időszakokról. Eddigi pályafutásom alatt mindig a nehéz helyzetekből merítettem a legtöbb erőt a folytatáshoz. Ezért is igyekszem segíteni azoknak, akik támogatásra szorulnak: egy barátnak, egy utcán élő embertársunknak, vagy éppen kisgyerekeknek, akik rajonganak a fociért. Előzékenyen magunk elé engedni valakit a sorban, pár szót váltani Veled, a szurkolóval – a mindennapi segítségnyújtásnak, örömszerzésnek számos formája van. A legőszintébb örömet mindig akkor éreztem igazán, ha feltétel nélkül segíthettem másoknak. Hálás vagyok az életnek, a sorsnak és a kitartásomnak a sikereimért. Utunk azonban nem teljes attól, hogy elvégezzük a saját feladatunkat, nagyon sokan vannak, akik támogatásra szorulnak. Hiszem azt, hogy nagyobb összefogással megkönnyíthetjük az életét azoknak, akik igazán nehéz helyzetben vannak és mosolyt csalhatunk az arcukra. Hálás vagyok önkéntes csapatomnak, akik csatlakoztak hozzám, hogy minél többet tudjunk adni azoknak, akik rászorulnak. Gyere Te is és mutassuk meg együtt, hogy odafigyeléssel, összefogással egy élhetőbb, boldogabb világot teremthetünk!”

Ballisztikus rakétákat lőttek ki Abu Dhabira

0

A CNN írta ma kora reggeli hírei között, hogy a két kilőtt rakétát még időben sikerült megsemmisítenie Abu Dhabi légvédelemének, így aztán szerencsére áldozatokról nem kellett hírt adni.

Abu Dhabi ellen irányuló támadás a védelmi minisztérium híradásai, tájékoztatása szerint hétfő kora reggeli órákban történt. A minisztérium tájékoztatásából tudható, hogy mindez egy héttel azt követően történt, hogy halálos drón támadás érte a várost. A két kilőtt ballisztikus rakétát, a védelmi rendszernek köszönhetően, még a becsapódás előtt megsemmisítették, azok nem értek célt.

Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma a támadás után kiadott közleményében hozzátette, hogy az ország légvédelme elfogta, majd semlegesítette a két ballisztikus rakétát, amit a tájékoztatásuk szerint a Houthi terroristacsoport lőtt ki.

A védelmi minisztérium közleményében egyértelművé tette, hogy mindenféle fenyegetés kezelésére készen állnak, és többek között még emellett minden szükséges intézkedést megtettek az állam védelme érdekében. Abu Dhabiban többen is hallották a hajnali robbanásokat, és tűzgömböket is láttak az égen. Szakértők szerint pontosan ezek a rakéták voltak azok, amiket a védelmi rendszerek megsemmisítettek. – írta a CNN.

Minderről bővebben itt olvashat:

https://edition.cnn.com/2022/01/24/middleeast/uae-ballistic-missiles-abu-dhabi-intl-hnk/index.html

https://liner.hu/ballisztikus-raketa-abu-dhabi-jemen/?fbclid=IwAR09EKVvpb3ic9jtf-pTOUqtQqslOxNyrqe6YFLXILg6Wd9LVZcr21B_KYU

Forrás: liner.hu

Szibériai kényszermunka és életfogytiglani börtön vár a pedofilokra Oroszországban

0

A karpathir.hu tegnap írta, hogy az orosz Duma, azaz a parlament a múlt hét keddjén elfogadta a hatályban lévő pedofil ellenes törvény jelentős megszigorítását.

Az írást teljes terjedelmében itt olvashatja: https://karpathir.com/2022/01/23/mostantol-eletfogytiglani-borton-es-sziberiai-kenyszermunka-var-a-pedofilokra-oroszorszagban/

A jelenleg érvényben lévőnél sokkal súlyosabb büntetést, életfogytiglani börtönt szabhatnak ki azokra a visszaeső pedofilokra Oroszországban, akik az elítélésük után ismét gyerekeket zaklatnak. A szigorú büntetést valószínűleg egyfajta visszarettentésnek szánják.

Az orosz Duma által elfogadott  törvénymódosítás arról is rendelkezik, hogy a bíróság elő kerülő visszaeső bűnelkövetőket a módosítás értelmében az Északi-sarkvidékre vagy akár Szibériába is elküldhetik kényszermunkára.

Vjacseszlav Volodin, a parlament, a Duma elnöke, ennek kapcsán az orosz médiában azt mondta: „bányákban fogjuk dolgoztatni a pedofilokat. Ez sokkal keményebb, mint a halálbüntetés“.

Az oroszországi politikus még azt is hozzátette, hogy a meglátásuk szerint a most meghozott intézkedés, és az életfogytiglani börtönbüntetést igazságos intézkedésnek tartják az elfajzottak elszigetelésére.

„Nem lehet őket embernek nevezni, bár emberi formában vannak. Reméljük, hogy ez az intézkedés megvédi a gyerekeket, a családokat és az egész társadalmat azoktól, akik helyrehozhatatlan károkat okoznak” – hangzott el a szigorú büntetés Volodintól.

A szigorú törvénymódosítás szükségességét egy nemrégiben megtörtént eset tette szükségessé. Az egész Oroszországot sokkoló eset miatt dolgozták ki törvényt. Tudni illik, hogy egy ötéves kislányt két férfi elrabolt, megerőszakolt, majd meggyilkolt. Az két elkövető egyikéről utóbb aztán kiderült, hogy korábban volt már elítélt egy hasonló pedofil ügyben.

Sajnos még napjainkban is megtörténhetnek hasonló felháborító bűncselekmények. Ezt a szigorítást minden gyermeket nevelő család, szülők, nagyszülők, keresztszülők, nagynénik, nagybácsik csak üdvözölni tudják.

Viszont reméljük, hogy soha nem kerülhetnek közéjük politikai foglyok, vagy másként gondolkodók!

Forrás: karpathir.com

Fagyos reggel napsütéssel, meglepetéssel

0

Igen fagyosan indult a reggel, de valakinek mégis szívet melengetően, délután sem lesz melegünk. Napközben több órás napsütés várható!

Hétfő reggel csípős hidegre ébredhetünk, a hőmérsékletek -6 és -4 fok között alakultak. Kevés felhő van fölöttünk. Az északnyugati szél gyenge. Kora délután északnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, délután kisebb havazás előfordulhat az északi tájakon.

Hétfő délután több órás napsütésben lesz részünk, majd északnyugat felől átmenetileg vastagabb felhők érkeznek fölénk. A hőmérséklet -2 és 0 fok között alakulhatnak. Az északi szél egész nap mérsékelt lesz. Este gyorsan csökkenni kezd a hőmérséklet, ekkor -5 és -7 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ígéri mára a Meteo Mecsek