Kezdőlap Blog Oldal 2286

Írországban bevittek egy holttestet a postára, hogy felvegyék a nyugdíját

0

Az írországi Carlow városában egy idősebb férfi holttestét két másik személy bevitte a postára, hogy felvegyék az elhunyt nygdíját – értesült a Telex.

Az Irish Times cikke szerint péntek délelőtt egy férfi megjelent egy férfi a postahivatalban, hogy átvegye egy idősebb hozzátartozója nyugdíját, ahol közölték vele, hogy a járandóságot csak a jogosult személy jelenlétében tudják felvenni, ezért a férfi üres kélzzel távozott.

Kis idő elteltével azonban visszatért 2 másik férfi társaságában, akik közül az egyik volt az a 66 éves nyugdíjas, aki ekkor már halott volt. Az elhunyt nyugdíjas kitámasztották, hogy ne keltsen gyanút, azonban egy nőnek feltűnt, hogy valami nem stimmel, és jelezte, hogy szerinte a férfi nincs igazán jól.

A nő éárdeklődése miatt a két férfi megijedt, és kiszaladt az épületből, hátrahagyva a holttestet. Mint a kihívott mentők hivatalosan is megállapították, a helyszínen hagyott nyugdíjas már halott volt. A hatóságok közlése szerint néhány házra lakott a postától, és mindenki igazán rendes embernek ismerte. A rendőrség keresi a hozzátartozóit, akik még utoljára szerettek volna hasznot húzni belőle.

Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

Rusvai Miklós: Jövő héten tetőzhet az ötödik hullám

0

Rusvai Miklós az RTL Híradónak nyilatkozott, ahol elmondta, akár már jövő héten tetőzhet az omikron-hullám Magyarországon.

„Nagyjából egy hét lehet még maximum a tetőzésig” – mondta a szakember.

Szerinte az omikron variáns gyors terjedése miatt jöhet a gyors tetőzés, ami után átmeneti, hirtelen csökkenésre számít a fertőzések számában. Hozzátette, hogy stabilizálódással, kis hullámzással, de április végégig velünk marad az omikron variáns.

A szakember ma arról is nyilatkozott, hogy egyre inkább terjedőben van az a nézet, hogy érdemes elkapni az omikron-vírusvariánst annak, aki háromszor oltott, mert így még erősebb védelmet kaphat.

Kiemelt kép: Jövő Tv

Halálos áldozatot is követelt a Szent Imre kórházi tűzeset

0

Tűz ütött ki vasárnap reggel a budapesti Szent Imre kórházban, a lángokat a tűzoltók kora délelőttre eloltották. A tűzben egy ember meghalt – erősítette meg az MTI értesülését az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál közölte: egy fiatal nő súlyos égési sérülések miatt vesztette életét. Hozzátette: a helyszínre hét mentőegység érkezett, két férfit és egy nőt füstmérgezés gyanújával más kórház toxikológiai osztályára vittek. A szóvivő elsődleges információi szerint több beteget a kórházon belül helyeztek át más osztályokra, de négy embert a mentőknek kellett átszállítaniuk másik egészségügyi intézménybe.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lángok a kórház egyik többszintes épületének földszintjén, egy detoxikáló helyiségben csaptak fel. A tűzoltók nagy erőkkel – 18 gépjárművel – vonultak a helyszínre, kezdték meg az oltást és az életmentést.

A szóvivő tájékoztatása szerint a tüzet kora délelőttre eloltották, megakadályozva a lángok továbbterjedését. Az épületben 56 beteget kellett áthelyezni. Kisdi Máté a helyszínen a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a tűz egy öt négyzetméteres, a füst pedig mintegy 100 négyzetméternyi területet érintett.

MTI/Mihádák Zoltán

Ellenőrzést kapnak a pécsi kávézók

0

A NAV baranyai munkatársai január 24. és 30. között kedden Pécsett, a kisállatboltokban, szerdán Siklóson a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, csütörtökön pedig Pécsett, a kávézókban ellenőriznek.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

NAV
Kiemelt kép: Illusztráció/Pixabay

Talált egy bankkártyát, majd kivett vele egy hotelszobát Pécsett

0

A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki talált bankkártyával akarta rendezni a szállását.

Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 59 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021 októberében Pécsett, a Fényfesztiválon talált egy bankkártyát, majd este kivett egy szobát az egyik hotelben. Másnap a talált bankkártyával próbálta rendezni a tartozását, azonban ekkor már nem járt sikerrel. A rendőrök megállapították, hogy a férfi a hotelbe érkezése előtt már két alkalommal használta a kártyát, akkor még sikeresen.

Elfogását követően előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként, amelynek során beismerő vallomást tett.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. 

police.hu
Kiemelt kép: Pixabay

Tűz ütött ki a budapesti Szent Imre kórházban

0

Tűz ütött ki vasárnap reggel a budapesti Szent Imre kórházban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a XI. kerületi kórházhoz, ahol megkezdték az oltást és az életmentést – írták.

MTI
Kiemelt kép: Wikipédia

Hideg, csapadékmentes napunk lesz

0

Vasárnap reggelre északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. A hőmérséklet -6 és -4 fok között alakulhat. Az északnyugati szél kezdetben gyenge lesz, majd a délelőtt folyamán erősödni kezd.

Délután néhány órás napsütés várható, az északnyugati szél mérsékelt lesz. A maximumok 2-4 fok között alakulnak. Este északnyugat felől vastag felhőtakaró érkezik, de csapadék nem várható.

Hétfő reggelre csípős hidegre ébredhetünk, a hőmérséklet -6 és -4 fok között alakulhatnak. Kevés felhő lesz fölöttünk. Az északnyugati szél gyenge lesz. Kora délután északnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, délután kisebb havazás előfordulhat az északi tájakon.

via Meteo Mecsek

A Facebook szerint a „Halálazsi Dóra” nevű profillal nincs semmi gond

0

A Diétás Magyar Múzsa oldal tette közzé az alábbi történetet. Egy olvasó jelentette az alábbi, nyilvánvalóan antiszemita profilt, ám a Facebook szerint ezzel semmi gond nincs.

Nyilván ha női mellbimbó lett volna, netán Covid-lezárás elleni poszt, akkor a Facebook éber virtuális rendőrei azonnal intézkedtek volna, ám ezzel láthatóan nincs baja a platformnak.

Őrület, hogy a magyar közvéleményt egy algoritmus vezényel, egy olyan algoritmus, amely nem érti a szarkazmus, a szóvicceket, magyarul se nagyon tud, ám mégis gyakorlatilag élet és halál ura lehet az online térben.

Igen, talán eljött annak az ideje, hogy megszabályozzák a Facebookot.

Decemberben élre törtünk, köszönjük az olvasóinknak

0

Habár a BaHír Pécs és Baranya megye egyik legújabb lapja, még nincs két éve sem, hogy elindultunk, az elmúlt időszakban a régió egyik legolvasottabb lapjává váltunk, amiért elmondhatatlanul hálásak vagyunk Önöknek, olvasóinknak.

Mint minden oldal, úgy mi is folyamatosan figyelemmel kísérjük mind a saját, mind a konkurencia adatait, erre pedig az egyik legjobb felület a similarweb.com nevű oldal, mely mindenki számára ingyenes és pontos adatot nyújt.

Ennek fényében a 2020 november 20 és december 20 közötti időszakban a bama.hu-t leszámítva, minden más pécsi oldalt magunk mögé tudtunk utasítani olvasottságban. A Dunántúli Napló internetes változatát persze nehéz lesz utolérni (de hiszünk benne, hogy nem lehetetlen!), évtizedek óta működő, beágyazott oldalról van szó, akik 630 ezres olvasottsággal rendelkeztek az utolsó elérhető időszakban.

Ami minket illet. A vizsgált időszakban 379,566 olvasónk volt. Hozzánk legközelebb a Pécs Aktuál volt, ők 360,612 látogatót értek el. Szoros volt a verseny a két lap közül, személy szerint örülünk, hogy ezúttal mi győztünk.

Oldalunk adata, bővebb információ: similarweb.com

Harmadik helyen, bár tőlünk már messze elmaradva az önkormányzati lap, a PécsMa szerepelt 190 ezer olvasóval. A Pécsi Stopnak 95 ezer, míg a Szabad Pécsnek 55 ezer látogatója volt.

A kilátások is jók

A december 20 és január 20 közötti adatok még nem elérhetőek a similarweb felületén, azonban előzetesen annyit elárulhatunk, hogy a november 20 és december 20 közötti adatoknál is jobb számokat sikerült produkálnunk, rekordszámú látogató volt az oldalunkon, mi mást is mondhatnánk:

hálásan köszönjük a bizalmat és a figyelmet!

Maradjanak velünk a jövőben is!