Az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban.
A parlament honlapján elérhető információk szerint Bangóné Borbély Ildikó 2013-ban
végzett a BGF-en, és diplomát szerzett gazdálkodási és menedzsment szakon. A Mandiner azonban úgy értesült, hogy a politikus valójában nem szerzett ilyen diplomát az egyetemen.
A portál közérdekű adatigényléssel fordult a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, hogy kiderüljön, van-e diplomája a politikusnak. Az egyetem válasza az volt, hogy
tanulmányi rendszerünk archívumában az ön által kérdezett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található.
Ha igaz a hír, hogy az MSZP-s Bangóné hazudott a diplomájáról, úgy ő véleményem szerint nem lehet rajta az ellenzéki listán, nem szerezhet a jövőben mandátumot. Hazudni bűn. Ráadásul a mai világban totálisan értelmetlen, mert előbb-utóbb minden kiderül.
Mi értelme van diplomát hazudni? Miért nem szerzett inkább? Nem olyan nehéz ám, persze kell néha tanulni, meg melót beletenni, meg szakdogát írni, és vizsgázni is, de cserébe lehet szerezni tudást, és később félni sem kell a lebukástól. Ám a jelek szerint a szocialista politikus más utat választott, a könnyebbiket, azt ahol nem kell tanulni.
Amennyiben Bangóné valóban hazudott, úgy kötelessége azonnal lemondania a mandátumáról.
Megérkezett Ukrajnába szombatra a 200 millió dollár értékű amerikai fegyversegély első szállítmánya, 90 tonnányi hadianyag.
Joe Biden elnök indítványára a washingtoni kongresszus még decemberben hagyta jóvá a fegyversegélyt Ukrajnának az orosz katonai fenyegetés miatt.
Egy amerikai repülőgép az éjszaka szállt le Kijevben, az ukrán fővárosban, és vele együtt megérkezett az első szállítmány is, amely fegyvereket és lőszert is tartalmaz – közölte a nagykövetség a Twitter-oldalán.
The first shipment of assistance recently directed by President Biden to Ukraine arrived in Ukraine tonight. This shipment includes close to 200,000 pounds of lethal aid, including ammunition for the front line defenders of Ukraine. [1/2] pic.twitter.com/YeYanK0Px6
Mint ismert Oroszország és Ukrajna között roppant feszült a helyzet, szakértők szerint bármikor kitörhet az újabb háború, a világ nyugati fele fegyverekkel próbálja segíteni Ukrajnát, hogy képesek legyenek felvenni a kesztyűt az orosz hadsereggel szemben.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő felszólította a nyugati országokat, hogy állítsák le agresszív oroszellenes információs kampányukat, és ne járuljanak hozzá Ukrajna militarizálásához.
Az ukrán védelmi minisztérium ugyanakkor pénteken közölte, hogy Lettország, Litvánia és Észtország légvédelmi rakétákat és páncéltörő rakétákat küld Ukrajnának.
Szintén pénteken tárgyalt egymással Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a kialakult feszültségről, mindketten hasznosnak ítélték találkozójukat, és megállapodtak a megbeszélések folytatásában.
Ágoston tér: nem érkezett érdemi válasz, megőrzésre elszállították a várót. – derül ki a pécsi önkormányzat sajtó közleményéből, melyet változtatás nélkül mutatunk meg.
Mivel érdemi választ nem kapott a BIOKOM NKft. a Magyar Kétfarkú Kutyapárttól az Ágoston térre engedély nélkül kihelyezett utasváró áthelyezésével kapcsolatban, a városüzemeltetési társaság az építményt január 22-én saját telephelyére szállította megőrzésre. Ezzel egyidejűleg a társaság megkezdi a buszváró telepítésére vonatkozó lakossági igények felmérését.
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt pécsi aktivistái december utolsó napjaiban előzetes egyeztetés és engedélyeztetés nélkül telepítettek egy fedett utasvárót az Ágoston téri buszmegállóba. Az akciót a párt a felmerült lakossági igényekkel indokolta, ugyanakkor eddig sem a pécsi önkormányzathoz, sem a BIOKOM NKft.-hez nem érkezett olyan jelzés, miszerint az Ágoston tér keleti oldalán lévő megállóban szükség lenne fedett utasváróra.
Az önkormányzat még decemberben kérte azt az építtetőktől, hogy a belvároshoz közeli városképtől idegen várót, más, olyan megnevezett helyszínen építsék újra, ahol azt a pécsi lakosok már kérték, egyúttal jelezte azt is, hogy szívesen együttműködik a párttal a megálló áttelepítésében.
Az utasváró esetében azonban nemcsak a helyszínválasztás, hanem az engedély nélküli kialakítás is felvet problémákat. A pécsi autóbuszmegállókat és azok tartozékait a BIOKOM NKft. üzemelteti, így felelőséggel tartozik az ott elhelyezett utcabútorokért, építményekért, eszközökért. Amellett, hogy az Ágoston téri építményhez semmilyen műszaki dokumentáció nem áll a városüzemeltetési társaság rendelkezésére, annak elhelyezése, kialakítása, komfortja sem megfelelő. A megálló jelenlegi formájában nem rendelkezik szilárd burkolattal, ezért csapadékos időben az utasok az átázott talajon, a sárban várakoznának, továbbá oldalborítás hiányában a váró szélvédelme sem megfelelő.
Az építtetőket a BIOKOM NKft. ügyvezető igazgatója is megkereste, először január elején írt nekik levelet, amelyben személyes egyeztetést kezdeményezett a buszváró áthelyezésével kapcsolatos teendőkről. Mivel a megkeresésre az aktivisták részéről válasz nem érkezett, az ügyvezető a hónap közepén újabb levelet küldött nekik. A párt végül reagált a levelekre, ugyanakkor érdemi választ nem adtak sem az áthelyezéssel kapcsolatos munkálatokkal, sem a lehetséges új helyszínnel kapcsolatban.
A városüzemeltetési társaság már korábban jelezte, hogy amennyiben január 22-ig nem történik érdemi egyeztetés az ügyben, az utasvárót elszállítják. Mivel érdemi párbeszédre az építtetők nem voltak hajlandók, ennek megfelelően a BIOKOM NKft. az építményt szombaton a telephelyére szállította. A váró valamennyi elemét ott őrzik mindaddig, amíg a tulajdonosokkal nem történik meg az egyeztetés a váró további sorsáról.
Ezzel együtt a cég megkezdte a buszváró iránti lakossági igények felmérését. Amennyiben a felmérésből az derül ki, hogy a környékbeli lakók valóban szeretnének fedett utasvárót a megállóba, gondoskodni fognak a műszaki követelményeknek megfelelő, és a városképbe illő utasváró kihelyezéséről, mint tették azt konkrétan 8 helyszínen is az elmúlt évben a város más részein.
Mind az önkormányzat, mind BIOKOM NKft. továbbra is szívesen fogadja az aktív és a közösségükért felelősséget érző pécsi civilek, illetve pártok segítségét és együttműködését, de ennek alapfeltétele a mindenkori jogszabályoknak megfelelő eljárás, vagyis az előzetes egyeztetés és engedélyeztetés. Csak így garantálható, hogy a segítő szándék valóban az indokolt kérések teljesítését szolgálja, és a jogszabályoknak megfelelő módon valósul meg.
Szabálytalanul parkolt, majd rátámadt a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőre egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 50 éves helyi férfival szemben. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. október 6-án délután Pécsett, a Nagy Lajos Király útján a járdán parkolt le a gépkocsijával. A közterület-felügyelet munkatársai a szabálytalan parkolást észlelve – a járművezető távollétében – megkezdték a tényállás rögzítését, de időközben a gépkocsi vezetője is visszatért az autójához. A férfi levette a szélvédőről az intézkedésről szóló iratot, összegyűrte és eldobta, aztán kiabálni kezdett, majd beült az autóba. A közterület-felügyelő odalépett a jármű ajtajához, amelyet a férfi továbbra is be akart csukni, és ennek során többször a felügyelő vállának, illetve felkarjának húzta az ajtót. Végül több alkalommal mellkason ütötte a felügyelőt, majd gépkocsijával elhajtott a helyszínről. Az eset során a sértett könnyebben megsérült. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. – írja a police.hu
310. § (1) Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt
a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy
c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz,
bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A járőrök több elhullott, és legyengült állatra bukkantak egy családi ház udvarán. – írja a police.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányságának járőrei bejelentést követően mentek ki egy csepeli családi házhoz 2022. január 17-én 14 óra 10 perckor. A ház udvarán egy ló, egy kecske és egy házi disznó tetemét, és több legyengült, láthatóan rossz körülmények között tartott, ellátatlan állatot találtak. A hatósági állatorvos elsődleges vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy az állatok elhullását a táplálékhiány okozta.
Az állatok tartásáért felelős 41 éves férfit és 46 éves feleségét a járőrök a kerületi rendőrkapitányságra előállították.
A nyomozók a házaspárt állatkínzás bűntette miatt hallgatták ki. A legyengült állatok elhelyezése érdekében értesítették a kerületi önkormányzat illetékeseit.
Szinte minden járványügyi korlátozást feloldanak szombat reggel hattól, közölte Micheál Martin, Írország miniszterelnöke. Három szabály marad érvényben: a maszkhasználat, a pozitív teszt utáni karantén és a nemzetközi utazáshoz szükséges covid-igazolványok.
A miniszterelnök a Guardian beszámolója szerint azt mondta, „átvészelték az omikron viharát”. Hozzátette, hogy tudják, hogy a korlátozások feloldásával rövid távon több fertőzés lesz, de reményei szerint ez a hatás korlátozott marad. – írja a 444.
2021 után, 2022-ben is veszélybe került Mohács ikonikus rendezvénye, minden a vírushelyzeten múlik. Mindenesetre a busók bizakodnak benne, hogy idén elűzhetik a telet.
Javában tart az öltözékek karbantartása, a kellékek kiegészítése, és a horvát önkormányzat faragó szakkörében munkálkodó gyerekek új álarcai is lassan elkészülnek. Zajlanak a táncórák, a busók már a máglyákra szánt rőzsekötegeket is összekészítették.
A mohácsiak nagyon várják és a szervezők is már javában készülnek a busójárásra, ám tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a végső szót a vírushelyzet fogja kimondani
– hangsúlyozta Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere a főszereplőkkel, valamint az esemény lebonyolításában résztvevőkkel a felkészülés jegyében a napokban tartott megbeszélésen. – írja a 24.hu
A nagyszabású rendezvényre az árusító helyek közül már mind elkelt, a vendégváró programok pontosítása folyamatban van, így a sikeres busójáráshoz már csak az kell, hogy a vírushelyzet tegye lehetővé a felszabadult farsangolást.
A COVID-19 folytatódik, de a világjárvány vége közel – ezzel a címmel jelent meg a Lancet orvosi szaklap január 19-i számában egy szakirodalmi áttekintésen alapuló kommentár. A Coviddal kapcsolatos, talán legmértékadóbb tudományos információforrássá kinövő Koronavírus vakcináció – szakirodalmi tallózó Facebook-csoportban írtak a szaklapban megjelent állításokról.
Különösen érdekes az a megfigyelés, hogy míg a korábbi koronavírus-variánsok esetén a fertőzések 40 százaléka, addig az omikronnál a fertőzöttek akár 80-90 százaléka is tünetmentes lehet. Az Egyesült Államokban a koronavírus miatti kórházba kerültek aránya a diagnosztizált esetekhez viszonyítva az előző csúcsértékekhez képest 50 százalékkal csökkent. – szemlézte a Magyar Hang.
Ugyanakkor egyes országokban a masszív omikron hullám miatt a kórházba utalások száma az előző hullámokhoz képest akár a duplájára is nőhet. Jelentősen nő a nem COVID-19 miatt kórházba szállítottak körében diagnosztikált, tünetmentes pozitív esetek aránya. A sok karanténba küldött egészségügyi dolgozó miatt munkaerőhiányok alakultak ki számos kórházban.
De például Kanadában és Dél-Afrikában az intubációt igénylő, illetve elhunyt COVID-19 betegek aránya is 80-90 százalékkal csökkent.
Ráadásul az omikron miatt lehet, hogy át kell értékeli a maszkhordás hasznát, annak fontosságát: ez a variáns olyan gyorsan terjed, hogy az ellenintézkedések (maszk, oltási arány növelése) már csak korlátozott hatást gyakorolhatnak a járvány menetére. Egyes becslések szerint ha a lakosság 80 százaléka hordaná a maszkot a következő négy hónapban, ez is csak 10 százalékkal csökkentené az összesített fertőzésszámot.
Azt is megállapítják, hogy az omikron hullám hossza 3-5 hét, azt követően, hogy az esetszám exponenciális emelkedését jelentik.
Márciusra az omikron elleni természetes immunitás és az emlékeztető oltások mellett a vírus terjedése lelassul hetekre-hónapokra.Várható újabb variánsok felbukkanása, amik esetleg súlyosabb tüneteket okozhatnak az omikronnál és az immunvédelem csökkenésével, valamint a szezonalitással a fertőzés a téli hónapokban ismét gyorsabban terjedhet.Azonban a járvány súlyossága a korábbi vírusbehatásnak, a rendszeresen az újabb variánsokhoz adoptált vakcináknak, az antivirális szerekeknek és a személyes védekezés nagyobb hatékonyságának köszöhetően már kisebb lesz. Ily módon megvan az esélye annak, hogy a COVID-19 járvány veszít romboló erejéből. – véli az orvosi szaklap.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki rokonát megkéselte, majd verekedni kezdett.
A 39 éves pécsi nő 2020. májusában hívatlanul megjelent egyik távoli rokonánál, aki aznap ünnepelte születésnapját. Napközben az este tartandó családi összejövetelre készültek. A készülődés során, beszélgetés és italozás közben a vádlott zokon vette az ünnepelt rokon egyik megjegyzését, ezért egy konyhapultról felragadott késsel hátba szúrta. A sértett életveszélyes sérülést szenvedett. Ezt követően a vádlott a konyhaablakon át távozott a lakásból, és az utcán az őt számonkérő egyik szomszéd felé egy téglát hajított, majd verekedni kezdett vele.
Az elsőfokon eljárt Pécsi Törvényszék a vádlottat – a vádnak megfelelően – életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért 4 év börtönbüntetésre ítélte. – írja az Ügyészség.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetve enyhébb büntetés kiszabása iránt fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A eljárás másodfokon a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik.
Joe Biden szerint Ukrajna inváziójára készül Oroszország. De vajon tényleg háború van kilátásban?
Az orosz fél a Nyugattól vár biztosítékot arra, hogy Ukrajna ne léphessen be a NATO-ba, illetve a Baltikum kivételével teljesen hagyjanak fel a katonai tevékenységgel a volt Szovjetunió területén.
Miért fenyegeti Oroszország Ukrajnát?
Oroszország egyértelműen tagadja, hogy keleti szomszédunk megszállására készülne. Korábban azonban volt már példa orosz katonai megszállásra ukrán területeken, illetve további aggodalomra adhat okot, hogy a napokban több, mint 100.000 katonát sorakoztatott fel az ukrán határ közelében Oroszország. Nem beszélve arról, hogy Putyinék mindig is hevesen tiltakoztak Ukrajna a Nyugathoz való bárminemű közeledése ellen, külön nyomatékosítva egy esetleges NATO csatlakozást. – írja a Jövő TV.
Ukrán szeparatista katonák. Forrás: PixaBay
Ukrajna határos az Európai Unióval, illetve Oroszországgal egyaránt, de mint egykori szovjet tagállam erős szociokulturális kötődése van Oroszországhoz. Nem beszélve arról, hogy az ukrán társadalom jelentős része beszél oroszul.
Amikor az ukránok 2014-ben leváltották Viktor Juscsenko orosz-barát elnököt, Oroszország megszállta a Krím-félszigetet és beálltak az oroszpárti ukrán szeparatisták mögé, akik hatalmas területeket zsákmányoltak Kelet-Ukrajnában. A szakadárok és az ukrán hadsereg között azóta is harcok zajlanak, a konfliktus mindmáig 14.000 ezer életet követelt.
Mekkora az esélye az orosz inváziónak?
Oroszország állítja: határozottan nem terveznek benyomulni Ukrajnába. Valerij Geraszimov, Vlagyimir Putyin orosz elnök vezérkari főnöke hazugságnak nevezett minden ezzel kapcsolatos vádat.
A feszültség mértéke azonban magas, ezt bizonyítja Putyin azon irányú fenyegetőzése is, miszerint készen állnak katonai megtorló intézkedésekre is, amennyiben a Nyugat nem hagy fel az agresszívan terjeszkedő politikájával.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelezte, a konfliktus veszélye valós, ráadásul Joe Biden amerikai elnök meglátása szerint Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát, hogy tesztelje a nyugati vezetőket.
Az amerikaiak szerint Oroszország máig nem adott magyarázatot arra, hogy miért állomásozik a hadserege az ukrán határ közelében, ráadásul a napokban orosz csapatok tankokkal együtt Belarusz irányába indultak gyakorlatozni.
Az orosz külügyminiszter-helyettes odáig ment, hogy a 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonlította a jelenlegi helyzetet, amikor az amerikai-szovjet hidegháborús konfliktust gyakorlatilag egy gombnyomás választotta el az atomháború kirobbanásától.
A nyugati titkosszolgálati jelentések szerint az orosz megszállás valamikor 2022 első negyedében történhet meg.
Mit akar Oroszország a NATO-tól?
Az oroszok az “igazság pillanatáról” beszéltek a NATO-val való kapcsolatuk újrahuzalozása kapcsán. “Biztosítékokra van szükségünk azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna soha, de soha nem lesz a NATO tagja.” – mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Moszkva azzal vádolja a NATO-t, hogy fegyverekkel tömi Ukrajnát, az Egyesült Államokat pedig a feszültségek további felszításával. Putyin szerint Oroszországnak a jelenlegi helyzetben egyszerűen nincs hova hátrálni.
A valóságban azonban Oroszország azt szeretné, ha a NATO visszatérne az 1997 előtti határaihoz.
Követelik, hogy a Transzatlanti Szövetség ne folytassa a keleti terjeszkedését, továbbá hagyjon fel mindennemű katonai aktivitásával Kelet-Európában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NATO vonja ki csapatait Lengyelországból és a Balti országokból, illetve vonja vissza a rakétatámaszpontjait Romániából és Lengyelországból.
A NATO terjeszkedése 1949-től 2020-ig. Forrás: Wikipédia
Mit akar Oroszország Ukrajnától?
Oroszország 2014-ben megszállta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, mindezt történelmi jogosultsággal magyarázva. Putyin tavaly “egy nemzetként” hivatkozott Oroszországra és Ukrajnára, valamint elmondta, a jelenlegi ukrán vezetés “orosz-ellenes” úton jár.
Bár Oroszország szemmel láthatóan rendkívül szoros kapcsolatot alakított ki a Kelet-Ukrajna egyes területeit irányító szeparatista lázadókkal, továbbra is egyértelműen tagadják, hogy részt vennének a hosszú ideje elnyúló konfliktusban.
Az oroszok által ellenőrzött, illetve megszállt területek Ukrajnában. Forrás: Pervenimus blog
A kelet-ukrajnai Donyeckben azonban gyorsított eljárásban juthatnak útlevélhez a lakosok, valamint a szeparatista területeken Oroszország finanszírozza a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét is. A Kreml ezt is tagadja.
Mindenesetre árulkodó, hogy az iskolákban is áttértek az orosz alaptanterv oktatásához, valamint tavaly már a június 12-i orosz nemzeti ünnepet is megünnepelték. Moszkva szerint ebben semmi különös nincs.
Milyen messzire hajlandó elmenni Ukrajnáért a Nyugat?
Vlagyimir Putyin és Joe Biden többször beszéltek telefonon a kialakult helyzet kapcsán. Az amerikai elnök figyelmeztette orosz kollégáját, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújthatja Oroszországot, amennyiben folytatják a katonai lépéseket Ukrajnával szemben. Erre válaszul Putyin a két ország közötti kapcsolatok megszakadásával fegyegette Bident.
Vlagyimir Putyin és Joe Biden többször is egyeztettek telefonon
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója moszkvai újságíróknak elmondta, hogy az újabb amerikai büntetőintézkedések bevezése “hatalmas hiba lenne, amely súlyos következményekkel járna”. Hozzátette, Oroszország csak ugyanazt teszi, amit az Egyesült Államok is tenne, ha Oroszország fegyvereket telepítene a határai mellé.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvívője visszafogottabban nyilatkozott. Elmondta, több olyan terület is van, ahol érdemi előrelépésre van lehetőség mind a két fél számára, de vannak kibékíthetetlen különbségek, amelyeket lehetetlen lesz feloldani.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Twitter-bejegyzésében jegyezte meg, hogy Ukrajna már csaknem nyolc éve védekezik a folyamatos orosz agresszióval szemben, annak ellenére is, hogy nem tagjai a NATO-nak. Most is képesek lesznek megvédeni magukat, akkor is, ha a Nyugat meginog és a megbékélést választja.
Az Egyesült Államok egyértelműen kijelentette, nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna megsegítésére, ám elkötelezettek a kelet-európai ország ügyét illetően.
A Nyugat legfőbb eszköze jelenleg az esetleges Oroszország-ellenes szankciókban, illetve az Ukrajna számára nyújtott indirekt katonai támogatásban van.
Az ukrán vezetés egy nemzetközi csúcstalálkozót sürget Oroszország, Franciaország és Németország együttes bevonásával. Több európai vezető is nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és Oroszország a többi országot kihagyva, egymás között próbálja megoldani a kialakult helyzetet.