Kezdőlap Blog Oldal 2297

Béremelés, de kinek?

0

2021 októberének elején, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, egy pénteki, a közrádiónak adott interjújában adta közhírré, hogy 2022 év elejétől húszszázalékos fizetésemelésre számíthatnak a közel 90 ezres dolgozói létszámot foglalkoztató szociális ágazat munkásai.

Az érintett szociális dolgozók ma már egyszerű átverésként élik meg a tavaly beígért húszszázalékos béremelést. Mostanra ugyanis kiderült, hogy a húsz százalék nagy részét a minimálbér, valamint a garantált bérminimum év eleji emelése teszi a ki, és amit pluszként kapnak, azt pedig egyszerűen felemészti az infláció. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzd a terület.

 A betegek, elesettek és az idős emberekről gondoskodó ágazatban, az utóbbi időszakban ez már a harmadik alkalom, amikor hasonló módon állítanak be, ágazatra vonatkozó béremelést.

Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete (SZTDSZ) elnöke például az Indexnek adott interjújában többek közt azt is elmondta, hogy például már a két évvel ezelőtti, 14 százalékos béremelés jelentős hányadát is az akkori minimálbér-emelés tette ki, amit szintén utólag korrigáltak egy ágazati pótlékkal.

A szociális ágazatban dolgozók közül most ismét sokan csalódottan, és átverve érzik magukat, melynek folytán a pályamódosítás lehetőségét fontolgatják magukban. A változtatás pedig adott, hiszen a területen dolgozóknak döntő többsége, úgy 70-80 százaléka középfokú, vagy annál is magasabb iskolai végzettség birtokában végzi a munkáját, így nem éppen a leghátrányosabban indulnak a munkaerő piacon.

A változtatásra azért is gondolnak így az év elején az alkalmazottak, mert már látják, hogy a bérük idén is alig haladja meg a bruttó 260 ezer forintra emelt garantált bérminimumot.

A szociális dolgozókat tömörítő szakszervezetek egy ötvenszázalékos nagyságrendű ágazati bérrendezéstől remélik a felzárkózást, és a méltó körülményeket, hogy a szociális szférában dolgozóknak ne okozzanak a hétköznapok filléres problémákat.

A szociális ágazat dolgozóinak körét a legnagyobb mértékben az idősek ellátására, gondozására létrehozott bentlakásos intézményekben, idősotthonokban vagy éppen az otthoni, házi segítségnyújtásban tevékenykedők teszik ki. Természetesen ide tartoznak még a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, családsegítők, szociális munkások, nem is beszélve a betegellátásban dolgozókról.

Ungár Péter, LMP-s országgyűlési képviselő pedig nemrég arra hívja fel a figyelmet, hogy a szociális dolgozók a magyar állam egyik legrosszabbul kereső, alulfizetett dolgozói rétege. Sőt az állami szférán túl szinte az összes piaci szektorban magasabbak a bérek, mint a hazai szociális szférában dolgozók bérei.

Az állandó jelleggel jelentős munkaerőhiánnyal, és folyamatosan erős fluktuációval küszködő, és hivatalosan is közel tízszázalékos, és néhol már ötven százalékos szakemberhiányt magáénak tudó ágazat helyzete nem hogy nem javul, inkább folyamatosan romlik.

Mindezek a problémák természetesen az ország úgynevezett alsóbb társadalmi osztályába tartozók helyzetét nehezítik. Az egészségügyben már privatizáció kapcsán megfigyelhető volt, hogy a felsőbb társadalmi osztályok számára megfizethető ellátásnak létjogosultsága van. Ugyanez a tendencia a magánintézmények megjelenése kapcsán, amely ugyanolyan intenzitással zajlik a szociális szférában is. A privatizáció mellett pedig egyre inkább megfigyelhető, hogy az állam egyre több szociális intézményét adja egyházi kezelésbe.

Magyarországon a Pécsi Tudományegyetemen tanul a második legtöbb nemzetközi hallgató

0

Száznyolcvan százalékos bérelőny a nem diplomásokhoz képest, nemzetközi környezet és világszínvonalú minőségű felsőoktatás. Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Itthon legyen az otthonod! Klebesberg 2.0 a felsőoktatás megújítása című, az EDUCATIO kiállítás első napján elhangzott előadásának statisztikai adataiból szemlézzük a felvételizők számára legfontosabb információkat.

A nemzetköziséget a külföldi hallgatók jelenléte garantálja a leginkább.

Ebben a PTE jól teljesít, hiszen Magyarországon a Pécsi Tudományegyetemen tanul a második legtöbb nemzetközi hallgató. Ez derült ki Dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Itthon legyen az otthonod! Klebesberg 2.0 a felsőoktatás megújítása című előadásából.

A szakember adatai azt is megmutatták, hogy csak tavalyhoz képest 6073 külföldi hallgatóval több választotta hazánkat tanulmányainak helyszínéül, az országos statisztika szerint a legtöbben Németországból érkeznek, ezt Kína, Törökország, Franciaország és Japán követi.
Dr. Hankó Balázs leszögezte:

“A magyar hallgatók 66%-a már most a világ összes egyetemének legjobb 5%-ában tanulhat!”

Ezt az állítást a THE rangsorára alapozza meg, melyen a PTE-t mindössze két hazai felsőoktatási intézmény előzi meg.

Jó hír az idén felvételizők számára, hogy tavaly a jelentkezők 75%-a bejutott valamelyik képzésre, és 80%-uk állami ösztöndíjban is részesült.
Az ITM statisztikái szerint egy,

a magyar felsőoktatásban végzett bérelőnye a nem diplomásokéhoz képest 180%, ami jelentősebb jobb, mint az Európai Uniós átlag (150%).

A Pécsi Tudományegyetem Diplomás Pályakövető Rendszerének adatai alapján viszont tudható, hogy a PTE-n végzettek sok szempontból még ennél az országos átlagnál is jobban tudják a Pécsett szerzett oklevelüket a munkaerőpiacon érvényesíteni.

Forrás. univpecs.com

Két órán belül elfogták a pénteki tolvajt

0

Mobiltelefont lopott az a fiatalember, akit a komlói rendőrök a bűncselekménnyel gyanúsítanak, és két órán belül el is fogták.

Gyanúsítottként hallgatták ki a komlói rendőrök azt a férfit, aki ellopott egy mobiltelefont. A gyanú szerint a 31 éves helyi férfi 2022. január 14-én 17 óra 30 perc körül az egyik komlói vendéglátóhelyen eltulajdonította egy, ott pultosként dolgozó nő mobiltelefonját.  

A rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd beazonosítását követően két órán belül elfogták, és előállították a feltételezett elkövetőt. Az ellopott készüléket a férfinál megtalálták, majd azt a sértettnek még aznap visszaadták. A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Emléktáblát avattak dr. Páter Attilának

0

Dr. Páter Attila rendőr alezredesnek, a tragikus hirtelenséggel elhunyt rendőrkapitánynak állítottak emléket a Mohácsi  Rendőrkapitányságon.

A Mohácsi Rendőrkapitányság aulájában kapott helyet az az emléktábla, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori rendőrkapitány emlékére állítottak. Az ünnepélyes ceremónián részt vett dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és helyettesei, Baranya megye valamennyi városi rendőrkapitánya, valamint számos kolléga és családtag.

A táblát dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok leplezte le.

Dr. Páter Attila rendőr alezredes, volt mohácsi rendőrkapitány 2021. január 15-én munkába menet, a szolgálati autót vezetve balesetet szenvedett, és ennek során életét vesztette. A szüleit, feleségét, két kis gyermekét, testvérét és azok családjait, sok-sok barátot, ismerőst hagyta maga mögött, Komlón, ahol született, iskolába járt, és élt.

28 évvel ezelőtt szerelt fel a rendőrségre és közrendvédelmi vonalon indult el a munkája. Járőrként kezdett, aztán szép lassan haladt a ranglétrán. Ehhez elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd a jogi egyetemet is. 2020-ban bízták meg a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetésével. A baranyai öt rendőrkapitány egyike lett.

„Jó vezető volt, tisztességes ember, egy kiváló, humánus rendőr volt egész életében. Mi több, ami szerintem ennél is fontosabb, hogy jó férj és talán még jobb apa volt. Én már lassan két éve leszereltem, mert nem akartam, hogy kapitányként ott haljak meg a rendőrségen agyvérzésben vagy szívinfarktusban. Ő maradt. 27 éven át hűen szolgálta a hazáját. Valószínűleg rosszul lett vezetés közben. Meghalt.” – emlékezett a mohácsi rendőrkapitányra az egykori kolléga dr. Váczi István a Facebook közösségi oldal Zsaruellátó fiókjában.

Forrás: police.hu, facebook/zsaruellato

Fotó. police.hu

Újabb halálos áldozatot követelt a lakástűz

0

Lakástűzben vesztette életét egy ember vasárnap reggel – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese az MTI-vel.

Dóka Imre a közleményében azt írta, a tűzoltókat a nyíregyházi Árpád utca egyik háromemeletes társasházának harmadik emeleti lakásához riasztották, ahonnan füst szivárgott. A szobában bútorok és felhalmozott papírhulladékok égtek, innen a tűzoltók egy embert mentettek ki, aki a gyors beavatkozás ellenére a helyszínen életet vesztette.

Hozzátette, a sűrű füsttel telített lépcsőházból a lakókat – a melegedőbusz kiérkezéséig – a szomszédos lépcsőházba kísérték át a tűzoltók.  

A tűz keletkezési idejét, helyét és okát a katasztrófavédelem vizsgálja – közölte az őrnagy.

A kora délelőtti órákban még arról szóltak a hírek, hogy kigyulladt egy társasházi lakás Nyíregyházán és a tűzoltók egy embert kimentettek az ingatlanból.

A bútorok égtek egy társasház harmadik emeleti lakásában, a nyíregyházi Árpád utcában. A városi hivatásos tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy lakót kimentettek az ingatlanból, egy vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet, és folynak az utómunkálatokat. A ház lakói a munkálatok idejére elhagyták az épületet. Az esethez a mentők is kiérkeztek.

Sajnos mostanra kiderült, hogy egy újabb emberéletet követelt a lakástűz.

Vasárnap reggel, nem sokkal fél 9 után érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy nyíregyházi, Árpád utcai háromemeletes társasház harmadik emeleti lakásából füst szivárog. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók négy járművel percek alatt a helyszínre értek. A tűzzel érintett lakás szobájában bútorok és felhalmozott papírhulladék égett, onnan egy embert kimentettek a tűzoltók. A gyors beavatkozás ellenére már nem lehetett segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette. A sűrű füsttel teli lépcsőházból a lakókat a szomszédos lépcsőházba kísérték át a melegedőbusz kiérkezéséig.

A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési idejét, helyét és okát vizsgálja. 

Fontos, hogy ne halmozzunk fel lakásunkban felesleges, éghető anyagokat, a lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. Szintén 99 százalékuk reggel hat és este tizenegy óra között történik, amikor aktívak vagyunk. Ha minden otthonban lenne legalább egy füstérzékelő, a tragédiák megelőzhetőek lennének.

Forrás: mti.hu, katasztrofavedelem.hu

Fotó: katasztrofavedelem.hu

Forgalommal szemben ment az M30-as autópályán a részeg sofőr

0

A járőrök előállították azt a sofőrt, aki a járműforgalommal szemben haladt az M30-as autópályán Szikszó közelében, ráadásul ittasan.

A Miskolci Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 76 éves helyi férfival szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei szolgálatuk ellátása során 2022. január 15-én 23 óra 30 perckor az M30-as számú autópályán Miskolc irányából Szikszó felé haladtak, amikor egy szabálytalanul, a forgalommal szemben közlekedő személyautóra figyeltek fel. A rendőrök az autót megállították, a sofőrt pedig intézkedés alá vonták. Az idős férfi elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt, és az autópályán Halmajig közlekedett, majd ott megfordult, és elindult a forgalommal szemben visszafelé.

A járőrök alkoholszondát is alkalmaztak a gépjármű vezetőjével szemben, ami pozitív eredményt mutatott, így a helyszínen elvették a férfi jogosítványát, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfival szemben az ittas járművezetés miatt közigazgatási eljárást is kezdeményeztek.

police.hu
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

A biztonsági kamera rögzítette, ahogy a metró elé löknek egy nőt Brüsszelben

0

A brüsszeli Rogier metrómegállónál történt az alábbi videón látható eset. A videón az látszik, hogy egy fiatal férfi hátulról az érkező szerelvény elé löki a várakozó nőt, aki a sínekre esik. A metrószerelnvénynek a vezető lélekjelenlétének köszönhetően sikerül centiméterekre megállni a nő előtt.

A metróra várakozó utasok fölsegítették a nőt a sínekről. Az áldozat és a metró vezetője is sokkos állapotba került, mindkettőjüket kórházba szállították, de azóta már hazamehettek – értesült a 444.

Az elkövetőt perceken belül elfogták a De Brouckère állomáson, gyilkossági kísérlet miatt vették őrizetbe. A férfit pszichiáter is megvizsgálja majd. Egyelőre nem tudni, miért lökte be a nőt a sínekre. (The Brussels Times)

A szerb elnök szerint Djokovic kiutasításával Ausztrália saját magát járatta le

0

Aleksandar Vucic szerb elnök szerint Ausztrália saját magát járatta le azzal, hogy visszavonta a címvédő és világelső teniszező, Novak Djokovic vízumát, és kiutasította az országból a sportolót.

A szerb államfő vasárnap hozzátette: Novak Djokovic emelt fővel térhet vissza hazájába. Novak Djokovic az ausztrál szövetségi bíróság vasárnapi ítélete értelmében nem indulhat el a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A másfél hete tartó procedúra lezárásaként James Allsop, a három tagú bíróság vezetője, helyi idő szerint vasárnap késő délután jelentette be, hogy a bevándorlási hatóságnál, majd a bíróság előtt történt meghallgatás nyomán a háromfős döntnöki testület egyhangúlag elutasította a 34 éves sztár – aki nem rendelkezik koronavírus elleni oltással – fellebbezését, melyet vízumának bevonása ellen nyújtott be. Ez vélhetően azzal jár, hogy Djokovic három évig nem léphet be az országba. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs hely.

Djokovic korábban oltásszkeptikus kijelentéseket tett, így Ausztráliába érkezése felháborodást váltott ki, mivel felmerült a gyanú, hogy kivételeztek vele. A játékos ügyvédjei olyan iratokat tettek közzé, amelyek szerint novemberben megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet szolgáltatott, de nem vonult karanténba, interjút adott egy lapnak, és egy gyerekek számára rendezett nyilvános eseményen is részt vett maszk nélkül.

A szerb lapok tudósításai alapján is tiltakozást váltott ki Ausztráliában, hogy a Monacóban élő Djokovic az ausztráliai utazását megelőző 14 napban Szerbiában és Spanyolországban is tartózkodott, miközben nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a melbourne-i útját megelőző két hétben járt-e külföldön. Aleksandar Vucic újságíróknak elmondta: telefonon beszélt a teniszezővel, és már alig várja, hogy újra Szerbiában lássa. Mint mondta: „akik úgy gondolják, hogy valamilyen elveket védtek meg, csak arra mutattak rá, hogy nem is voltak elveik, hiszen 10-11 napon át zaklatták a világ legjobb teniszezőjét, hogy aztán a 10-11. napon közöljék vele azt a döntést, amelyről már az első napon tudták, hogy meg fog születni”.

A szerb elnök véleménye szerint Novak Djokovic nem is ment volna Ausztráliába, vagy beoltatta volna magát, ha az ottani kormány egyértelműen kimondja, hogy az oltatlanoknak nincs joguk belépni. Így meghagyták az orvosi különengedély lehetőségét, Djokovic ezzel összhangban érkezett meg Ausztráliába, és megtett mindent, amit kellett, majd „soha nem látott mértékű zaklatás kezdődött” – magyarázta Aleksandar Vucic, aki szerint hajtóvadászat kezdődött a sportoló ellen a médiában, boszorkányüldözés egy ember és egy ország ellen, mert Novak Djokovicon keresztül akarták megmutatni, hogyan működik a világrend, és ezt bárki ellen meg lehet tenni. Aleksandar Vucic értelmetlennek nevezte az egész bírósági eljárást. Szerinte az ügyész egyértelműen hazudott, hiszen azt mondta, hogy a beoltottak aránya 50 százalék alatt van, míg hivatalosan 58 százalékos, ami sokkal magasabb, mint egyes európai uniós országokban, különösen a Szerbiával szomszédos Bulgáriában, Romániában és Horvátországban. Véleménye szerint ez egy értelmetlen érvelés volt, de az „orwelli előadásokban ez is teljesen lehetséges”.

Hozzátette: a márciusi szerbiai atlétikai bajnokságra érkező ausztrál sportolókat Szerbia máshogyan fogja fogadni, megmutatjuk, hogy Szerbia jobb, mint az ausztrál kormány. Aleksandar Vucic egyben köszönetet is mondott az ausztrál népnek, amely véleménye szerint szereti a szerb népet. „Azt hiszik, hogy ezzel a tíznapos zaklatással Djokovicot alázták meg, de csak saját magukat járatták le, ő pedig visszatérhet a hazájába, és emelt fővel nézhet az emberek szemébe” – fogalmazott Aleksandar Vucic.

Scott Morrison ausztrál kormányfő egyébként vasárnap elégedettégét fejezte ki a bíróság döntése miatt. Közleményében leszögezte: „üdvözlöm a döntést, amely határaink védelméről és az ausztrálok biztonságásról szól” – fogalmazott a kormányfő. Majd leszögezte: „mint ahogyan pénteken is elmondtam, az ausztrálok áldozatokat hoztak e világjárvány idején, és joggal várják el, hogy áldozatvállalásuk eredményeit megvédjék”.

MTi

Vonat gázolt halálra egy embert Kőbányán

Halálra gázolt egy embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat Kőbányán, a Kőér utcai vasúti átjárónál – közölte a Mávinform az MTI-vel.

A helyszínelés ideje alatt – várhatóan délig – a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, ezért a ceglédi vonalon 20-40 perccel megnőhet a menetidő. A késések csökkentése érdekében a monori S50-es és a lajosmizsei/dabasi S21-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett csak Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan indulnak vissza.

Az InterCity-k Kőbánya alsón is megállnak. A Szegedről Budapestre tartó Kodály IC csak Monorig közlekedik, utasai a következő nyíregyházi sebesvonattal utazhatnak tovább a főváros felé.

A Nyugati pályaudvarról 11.53-kor Szegedre induló Kodály IC csak Monortól közlekedik. Zugló megállóhelyen a vonatok mindkét irányban az A vágányon, Kőbánya alsón mindkét irányban a B vágányon állnak meg.

MTI
Kiemelt kép: illusztráció

Valójában fánk alakú a Föld?

0

A Lapos Föld Társaság egyik vezető tagja azt állította, hogy a Föld valójában nem lapos, hanem fánk alakú – írja a thinkinghumanity.com.

A Lapos Föld Társaság egy összeesküvés-hívő szervezet, aminek tagjai abban hisznek, hogy a Föld lapos és nem gömb alakú. Szerintük az a tévhit, hogy a Föld nem lapos, csak a NASA, a háttérhatalmak és más nagyhatalmú intézmények műve, hogy valamilyen felsőbb célt elérjenek ezzel a hazugsággal.

A társaság eredetileg viccből alakult sok évvel ezelőtt, azonban a mozgalomnak ma már vannak őszinte követői, akik tényleg hisznek abban, hogy minden bizonyíték ellenére a Föld gömbszerű természetéről általánosan elfogadott nézet hamis.

Egy online bejegyzésben a Lapos Föld Társaság vezető tagja, Varuag kifejtette új meggyőződését. Azt mondta:

„Van egy elméletem, miszerint a Föld valójában tórusz alakú (fánk alakú). A fény azonban görbült, így az első kérdés az volt, hogyan tudjuk megmondani, hogy a fény görbült-e. A rádióhullámokat a légkör visszaveri (ezért nem kell több tornyot felállítanunk a rádióhullámok nagyon nagy távolságra történő továbbításához). A fényhullámok is hasonló módon verődnek vissza. Ha átnézünk, a fény haladva csökken, és mire eléri az atmoszférát, már lecsökkent ahhoz, hogy visszaverődjön. A fény ekkor a légkör egy másik sarkába ütközik, és így tovább, és így tovább, minden alkalommal meggörbülve. Ez azt a benyomást kelti, hogy a Föld lapos (vagy enyhe görbülete van)”.