Kezdőlap Blog Oldal 2298

0

Magyarország és a Kárpát-medence 835 településének 1323 egyházi közössége szervezhet programokat több mint 490 millió forintos kormányzati támogatással az idén – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Pécsen.

Soltész Miklós a Boldog Özséb Program keretében, kormányzati támogatásnak köszönhetően, több mint félmilliárd forint értékben megújított pécsi Pálos templom és kolostor átadásán azt mondta: az idei évi forrás segítségével az egyházi közösségek táborokat, találkozókat szervezhetnek, így „élettel telhetnek meg” az elmúlt időszakban felújított vagy újonnan emelt épületek.     

Az államtitkár a rend tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a pálosok a megalakulásuk óta eltelt csaknem 800 éve alatt mindvégig – török, muszlim pusztítás, elhallgattatás, kommunista megpróbáltatások ellenére is – fennmaradtak, és ha kellett, talpra álltak.     

Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány az elmúlt években Pécs mellett Márianosztrán, Budapesten, Páloszszentkúton és Hargitafürdőn támogatott olyan beruházásokat, amelyek a pálos rend a magyar keresztény közösségek iránt tanúsított folyamatos szolgálatát segítik.A pécsi beruházásról elmondta: amellett, hogy megújult a templom, a kolostor, a családokat szolgáló gyerekjátszó-helyiség és közösségi tér is létrejött a fejlesztések eredményeként.     

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kereszténységet burkoltan illetve nyíltan üldözők ellen egy módon lehet felvenni a küzdelmet, mégpedig ha „hitünkben megerősödünk, és egyházainkat – így a katolikus egyházat és azon belül rendjeinket – is megerősítjük”. Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület) pécsi önkormányzati képviselő, a Baranya Megyei Önkormányzat fejlesztési biztosa azt emelte ki, hogy a pálosok elmúlt évszázadokban tett erőfeszítéseikkel ajándékot adtak a pécsieknek és a magyaroknak. Úgy vélekedett, a beruházások egy összetartó helyi közösséget szolgálnak, segítségükkel „újra és újra otthonra lelhetnek” a hívők.     

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a pálos rend – az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű, ma is működő férfi szerzetesrend – 2020-ban emlékezett meg a rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb halálának a 750. évfordulójáról. Az évfordulóra kidolgozott és kormányzati támogatásban részesített Boldog Özséb Program keretében az egész országban megújultak a pálosok kezelésében lévő épületek, így a templomok, kolostorok. Emellett számos, a pálos rend társadalmi beágyazottságát elmélyítő kulturális programelem is zajlott.     

A program pécsi fejlesztései között a Pálos templom és a kolostorépület külső és belső felújítása történt meg, létrejött egy új előadótér, egy szentségimádási kápolna, valamint egy új gyerekjátszó-helyiség és egy új közösségi terem. A beruházást 544 millió forintból hajtották végre. A fejlesztések szombat délutáni átadóünnepségének részeként szentmisét mutattak be, amelynek keretében Remete Szent Pál ünnepéhez kapcsolódva a pálos szerzetesek megújították rendi fogadalmukat.

MTI
Fotó: MTI/Kiss Dániel

Hónapokig árult drogot Baranyában a férfi, rendőrkézre került

0

A 38 éves férfi több hónapon át árulta a drogot a vevőknek. A baranyai rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 38 éves rózsafai lakos ellen. A férfit, valamint annak 27 éves nagydobszai barátját 2022. január 14-én 17 óra 25 perckor vonták intézkedés alá a rendőrök Kacsótán, amikor gépjárművel Pécs felől Szigetvár irányába közlekedtek. A gyanú szerint a 38 éves férfi Baranya megye több településén hónapok óta, heti rendszerességgel értékesített kábítószernek minősülő anyagokat a vevők, köztük barátja részére. A két férfit a rendőrök elfogták, előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként.

A nyomozók az üggyel összefüggésben további két férfit, valamint egy nőt is gyanúsítottként hallgattak ki. Ellenük, valamint a 27 éves férfi ellen kábítószer birtoklása miatt folytatnak büntetőeljárást a rendőrök. A 38 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Ködös vasárnapra ébredtünk, vigyázzunk az utakon

0

Reggelre többfelé képződik zúzmarás köd, mely a délelőtt folyamán legtöbb helyen feloszlik. Előfordulhat gyenge hószállingózás, illetve ónos ködszitálás is! A hőmérséklet -4 és -2 fok között alakul. A délkeleti szél gyenge lesz. A rossz látási viszonyok miatt fokozottan figyeljünk, ha vezetünk!

Vasárnap délutánra mindenütt felszakadozik a köd és a legtöbb helyen kisüt a nap. A hőmérséklet kellemes 6-8 fok között alakul. A keleti szél mérsékelt marad. Estére újra köd képződik és gyorsan csökken a hőmérséklet fagypont alá.

Forrás: Meteo Mecsek
Kiemelt kép: Illusztráció, Pixabay

Van ötös a lottón!

0

Nyerőszámok: 21, 49, 53, 59, 79

Ezen a héten egy szerencsés lottózó 3 348 134 835 forinttal gazdagodott, hiszen mivel a elmúlt héten nem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, így azóta felhalmozódott a nyeremény összege.

Azért a 43 darab négy találatos sem panaszkodhat a maga közel 1,5 millió forintjával!

Most, hogy 2022. január 15-én az ötös lottón volt telitalálatos szelvény, így a jövő heti főnyeremény mindössze csekély 200 millió forint lesz.

Nyeremények:

5 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 3 348 134 835 forint.
4 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 1 410 950 forint;
3 találatos szelvény 3451 darab, nyereményük egyenként 18 935 forint;
2 találatos szelvény 92 100 darab, nyereményük egyenként 1985 forint;

Forrás. mti.hu

Ruha teszi az embert?

0

Napjaink társadalmi és családi eseményeinél is egyre többször találkozhatunk a meghívókon az öltözködésre vonatkozó előírásokkal. Tehát mégis ruha teszi az embert? Természetesen nem, de nagyon kellemetlen lehet számunkra, ha egy rendezvényen, eseményen öltözködésünk eltér a protokollban elvárt megjelenéstől.

Tehát, hogy a Magyarországon is egyre inkább elvárt különböző dress code előírások között némileg kiigazodjunk, ebben próbálok pár sorban segítséget nyújtani.  Nincs is ennél aktuálisabb időszak, mint a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó vidám összejövetelének a báli szezonnak az időszakában.

White tie: vagyis a legelegánsabb öltözetet megkövetelő esemény, amely a fehér csokornyakkendőről kapta az elnevezést. Ebben az esetben az urak számára kötelező a frakk viselet, fehér csokornyakkendővel, fekete cilinderrel, a mélyen kivágott fehér piqué-mellénnyel, fekete lakkcipővel, rejtett gombolású fehér inggel. A hölgyek számára is kötelező a lehető legelegánsabb öltözék, ajánlott a nagyestélyi ruha, amit kiegészíthet a hosszú kesztyű. Ékszerek, frizura, smink tekintetében legjobb, ha az egyszerűséget és ízlésességet követjük.

Black tie: fekete nyakkendő esetében az urak számára kötelező a szmoking viselete, fekete vagy mélykék színben. A szmokingnak lehetőleg legyen egysoros, egy gombbal záródó, hozzá kizárólag a fekete csokornyakkendő illik. Hölgyek számára ilyen eseményeken elvárt az ujjatlan kisestélyi ruha, stólával kesztyű nélkül. Elegáns koktélruha is elfogadott.

Creative black tie: ez az igazán szabad formális dress code, ahol az uraknak illik a fehér inget felváltani feketével, garbóval, finom pólóval, a szmokingnál. Hölgyeknek ajánlott koktélruha vagy a két részes elegáns kosztüm.

Formal: általánosságban az európai, elegáns öltözetet jelenti. Uraknál a sötét öltöny megnevezése nyakkendővel. Hölgyek esetében a legalkalmasabb viselet az elegáns ruha, amikor kerüljük a fényes anyagokat, és esti időpontnál ajánlott az estélyi vagy koktélruha.

Informal: ez a rendezvény nem igényel különleges öltözéket, de mégsem ajánlott a szabados viselet.  Az ilyen megjelölés különleges alkalmat jelent, ilyenkor a hölgyeknek a hétköznapi öltözéknél egy fokkal elegánsabb ruha ajánlott. Uraknak szövetnadrág inggel, nyakkendővel, és a nadrág színével nem feltétlenül megegyező zakó az elvárt.

Casual: ez, amire mindig várunk, vagyis a hétköznapi öltözék. A casual esetében nincsenek megkötések, ránk bízzák az öltözködést. Hölgyek és urak terén egyaránt bármi viselhető, kivéve a sportos darabokat és a farmert.

Business formal vagy Business standard: ezek az igazán szigorú értelemben vett irodai öltözködés megfelelői. Ebben az esetben az irodai öltözködési stílusa az elegáns forma, amelynek ajánlott színei a fekete, fehér, szürke, sötétkék. Az urak esetén ez a dress code megegyezik az öltöny-ing öltözettel. A hölgyek számára kikötés az elegáns viselet, ami nem lehet kivágott, kihívó öltözék.

Business casual: a formális irodai öltözék és a szabadabb öltözködés keveréke, ami az átlagos munkahelyi viseletet jelenti nadrággal, inggel, nyakkendővel, és itt a hölgyek is megengedhetik maguknak a nadrág blúz összeállítást. 

Olyan rendezvényre készül, ahol nincs megadva dress code? Ebben az esetben a józan megfontolásé a főszerep, itt a legfontosabb, hogy ne öltözzük túl az eseményt. Egy üzleti vacsorán ne viseljünk estélyit, frakkot. Ruházatunkkal alkalmazkodjunk az alkalomhoz és a helyszínhez, és az időponthoz, hiszen mást illik viselni délelőtt és mást este.

Fotó: pixabay.com

 

Baleset Magyaregregy határában

0

Magyaregregy határában forgalmi akadályra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

Felborult egy személyautó a 6541-es úton, Magyaregregy határában. A balesetnél a komlói hivatásos és a szászvári önkéntes tűzoltók végzik a műszaki mentést. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Amennyiben újabb hírek érkeznek a balesetről, azonnal tájékoztatjuk az olvasóinkat!

Óvatosan az utakon!

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: illusztráció, baleset-info.hu

Sínek közé esett egy ember

Valamilyen okból kifolyólag visszagurult a lifttől a kerekesszékes utas az M3 metró Ecseri úti megállójában és a sínek közé esett, újra kellett éleszteni a baleset után.

A sínek közé zuhant egy kerekesszékes ember péntek este a 3-as metró Ecseri úti megállójánál. A metrószerelvény időben meg tudott állni. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a mentőszolgálat közreműködésével emeltek ki a peronra a szerencsétlenül járt embert.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, baleset-info.hu

Videó: FKI Videócsoport

Fényes tűzgömb suhant el Győr felett

„Nagyon fényes tűzgömb tűnt fel Magyarországról is láthatóan 2022. január 13.-án este 18:08-kor” – olvasható a Magyar Meteoritikai Társaság honlapján.

A Magyar Meteoritikai Társaság hazánk egyetlen meteoritikai szakmai szervezete. Céljuk a magyarországi meteorit kutatások, oktatási, ismeretterjesztési, gyűjteményi feladatok összefogása, szervezése, megvalósítása.

A Magyar Meteoritikai Társaság (MMT) által üzemeltetett Magyar Tűzgömbkamera Hálózat (MTH) győri teljes égbolt kamerájának felvételén jól látható a zöldes színű többször is robbanó, nagyon fényes égi jelenség.

„A szokatlanul lassú, zöldes tűzgömböt, a részben felhős égbolt ellenére hálózatunk több kamerája is rögzítette, hogy földet értek-e darabjai, azt később szakembereink mondhatják meg. Győri kameránk a jelenséget északi irányban látta, tehát a tűzgömb Szlovákia légkörében tűnhetett fel. A földrengésjelző obszervatóriumok elérhető mérései szerint, jelentős hangrobbanásra utaló jelet nem láttunk, ezért meteorit földetérésének valószínűsége igen csekély.” – olvasható a közleméynben.

Fotó: Magyar Meteoritikai Társaság

A videó az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

https://meteoritok.org/2022/01/13/fenyes-tuzgomb-2022-januar-13-an/

A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény csodái között

0

Az 1922-ben született Bozsó János festőművész hozta létre a csodás gyűjtemény alapját. Mivel a festő életében meghatározó szerepet kapott a gyermekkori szegény-paraszti sors, innen plántálódott bele a természet, és a népművészet szeretete, tisztelete. Festőként 1940-es évek második felében kezdett autodidakta módon alkotni. Az ötvenes évek közepére alakult ki festői nyelvezete, majd vált a hazai expresszív festészet kimagasló alkotójává.

Íme az egyik csodás festmény

Festészetének köszönhetően számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt Magyarországon, és külföldön. Műgyűjteményét évtizedeken át a festészeten keresztül gyarapította. Megteremtette a régió legnagyobb látogatható magángyűjteményét, amelyben a magyar néprajz, és az európai iparművészet kiemelkedő tárgyi emlékei kaptak helyet a 15. századtól a 20. század elejéig tartó időszakból. Bozsó János 1975-ben szülővárosának, Kecskemétnek ajándékozta műgyűjteményét. 1979-től a gyűjtemény megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az állandó kiállítást életében többször bővítették, mert szédületes gyorsasággal gyarapodtak a tárgyak. 1993-ban egy alapítványt hozott létre Kecskemét városa a gyűjtemény fenntartására és gondozására. A Bozsó Gyűjteményt az alapítvány, a gyűjtő eredeti elrendezésében őrzi, és mutatja be közel 600 m2-es területen. A házban a művész alkotásaiból időszaki kiállításokat rendeznek.

A gyűjtemény különlegessége, hogy egy múzeum születésének ritka pillanataiba is betekinthet a látogató. A gyűjtemény mindezek mellett egy gyűjtő arca is, mert megmutatja, hogy Bozsó János mit látott szépnek, értékesnek, megőrzésre méltónak.

A gyűjtemény egyik különleges darabja

A Klapka-ház, amely a Bozsó Gyűjteménynek ad helyet, egy barokk lakóház, ami 1786-ban a kecskemétiekre egykor oly jellemző paraszt-polgári életforma szerint épült. Nevét onnan kapta, hogy Klapka György, az 1848-49-es szabadságharc tábornoka 1832 és 1834 között – piarista kisdiákként – itt élt rokonainál, hogy magyar szót tanuljon.

Bozsó János előszeretettel őrizte meg a történeti Magyarország területéről származó magas művészi színvonalat képviselő cserépedényeket. Gyűjtötte a habán és a késő habán edények mellett az erdélyi bokályok és tányérok példányait. Mellettük a 18. századi provinciális barokk edényes szekrényekben a korabeli háztartásokban használatos, változatos formavilágú hutaüvegek láthatók.

Igen ritka darabként lepi meg a látogatót az Erdélyből származó középkori ácsolt láda, festett motívumaival, különös figuráival, szörnyalakokkal. Mellette geometriai motívumokkal díszített szökrönyök, falat beborító gazdagon díszített sárközi tálak csodálhatók.

Gondolkodószék, amiben csak becses vendég foglalhatott helyet. Vásározóláda, guzsaly, sulykolófa, aratótálak, mind egy letűnt világ tanúi.

A szobák berendezése az egykori Osztrák–Magyar Monarchiát tükrözik. Kényelmes bútorok, üveges vitrinek, iparművészeti dísztárgyak, emlékek. Tubákosszelence, kalaptű, fonálgombolyag-tartó vagy a gyertyakoppintó, metszett, csiszolt, festett üvegritkaságok magyar címerrel, régi fürdővárosok épületei a díszített poharakon. Nagyanyáink finom világát hozza elénk a bécsi, a meisseni, a párizsi ragyogóan aranyozott, dúsan festett porcelánok.

Egy fantasztikus porcelántárgy a gyűjteményből

Facsillárok alatt 1569-es évszámú kenyeres szekrényke, oszlopos, dús faragású, hatalmas barokk szekrény. Írószekrények, sarokszekrények, intarziával, tusfestéssel. A falakon hispano-mór tányérok, fajanszedények, német sörös kupák a gyűjtő elrendezésében.

Megőrzésre érdemes csillár remek

Bozsó János gyűjteménye folyamatos  gyarapításról, gondos kezek lépésről-lépésre rendezett, alakított, otthonos enteriőréiről mesél. A művész ide, a 16–18. századi bútorok közé helyezte el saját alkotásait, ahol a magyar iparművészet történetének legjelentősebb állomásait képviselik a herendi porcelánok, és a pécsi Zsolnay tárgyak.

Egyházművészeti kiállítás teszi teljessé a népi tárgyakat, az ájtatosság naiv bájával, a búcsújáró helyekről származó emlékekkel. Máriának, Magyarország védőasszonyának ábrázolása faragásokon, cserépedényeken tekint le ránk. A gyűjtemény ezen a téren is sokrétű, hiszen barokk faszobrok, református hitélet ónedényei, görögkeleti ikonok színesítik a tárlatot.

Ismét őrizetben Novak Djokovic

0

Valójában hivatalos bejelentés még senki nem tett, de tudósítók a helyszínen kiszúrták, hogy Novak Djokovic autóval visszatért ügyvédeitől abba a kiutasítottak számára fenntartott Carlton fogolytáborba, ahol vízumának első törlése után is fogva tartották. A sajtó arról számolt be, hogy a teniszező nyugodtan ült a hátsó ülésen maszkban, tréningruhában. Ausztrál hírügynökség mellett a BBC és a CNN is megírta, hogy Novak Djokovicot ismét idegenrendészeti őrizetbe vették.

Novak Djokovic 1987. május 22-én született Belgrádban, aki mára már hússzoros Grand Slam tornagyőztes, hivatásos, világelső teniszezővé nőtte ki magát.

Az elmúlt évek versenyein megnyert 85 ATP-tornát egyéniben, egyet pedig párosban. Az Australian Openen Djokovic az egyetlen olyan teniszező, aki háromszor egymás után tudott győzni. Wimbledonban hat egymás utáni teniszbajnokságon győzött, háromszor az US Openen, és még kétszer a Roland Garrosonon. Mindezek után elmondhatja magáról, hogy már ilyen fiatalon megnyerte az összes Grand Slam-tornát, miközben karrierje során kétszer is teljesítette a Grand Slamet. A 2008-ban megrendezett pekingi olimpián bronzérmet szerzett egyéniben.

Az ATP Világbajnokságot 2008-ban, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2018-ban nyerte meg. Masters-tornán 44 alkalommal diadalmaskodott.

Szerb játékostársaival 2010-ben elhozták a Davis-kupát. Az első ilyen sikeren felbuzdulva 2011 januárjától egészen 2011 júniusáig összesen 41, és ha még beleszámítjuk a Davis-kupán megnyert két mérkőzését is, 43 meccsből álló veretlenségi sorozatot állított fel, miközben mindezek mellett hét tornagyőzelmet is aratott.

Napjainkban pedig úgy tűnik, hogy a világelső Novak Djokovic sorsáról az Australian Open rajtja előtti órákban dönthetnek.

A mindeddig oltatlan teniszsztár vízumát már másodszor vonták vissza, az ausztrál kormány pedig közegészségügyi veszélynek minősítette a 34 éves sportolót, akinek ügyvédei természetesen fellebbeznek a meglátásuk szerint „irracionális” döntés ellen. Az ügyben a  tárgyalást vasárnapra tűzte ki a bíróság. Elég szoros a helyzet, mert Djokovicnak hétfőn játszania kellene a Melbourne-ben időközben elkezdődő tornán.

Amennyiben, ha fellebbezésének nem adnak helyt, a világelső teniszezőt akár három évre is kitoloncolhatják Ausztráliból.  

Forrás: 24.hu, wikipedia.org, origo.hu, hvg.hu

Fotó: wikimedia.org