Kezdőlap Blog Oldal 2331

Két autó ütközött össze Magyarszéknél

0

A 19-es kilométernél félpályán halad a forgalom.

Két személyautó karambolozott a 66-os főút 19-es kilométerénél, Magyarszék térségében. A balesethez a komlói és a sásdi hivatásos, valamint a magyarszéki önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították az egyik járművet. A mentők is a helyszínen vannak. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Fotónk illusztráció!

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Betlehemi csillag

0

Karácsony egyik legszebb, égi motívuma a betlehemi csillag, ez a fényes, égi jelenség mutatta a napkeleti bölcsek számára a kereszténység megváltójának, Jézus Krisztusnak születésének helyét a júdeai Betlehemben. Teológusok, csillagászok, történészek kutatták, és kutatják napjainkban is a csillagászati jelenség valóságalapját. Művészek százai évszázadokon keresztül ábrázolták a betlehemi jászolt, és a fölötte ragyogó csillagot.

„Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” – kérdezték Heródest a napkeleti bölcsek.

„A betlehemi csillagot – ami a napkeleti bölcsek három csillagaként is ismer – amit az egyszerű nép csak karácsonyi csillagként is emleget, a Biblia újszövetségi részében található Máté evangéliumában (Mt 2,1-11) szerepel. Máté leírása szerint a Názáreti Jézus a júdeai Betlehem városában történt megszületését egy csillag jelezte az égen, egy rendkívüli égi jelenség, amit követtek a napkeletről érkező bölcsek, akik így találtak rá az újszülött Jézusra.” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban


Vajon mi is lehetett egykor ez a jelenség? Talán üstökös vagy bolygó együttállás, netán egy szupernóva felvillanása, vagy csak kitalált legenda? Az időszámításunk alapját jelentő égi látvány több mint kétezer év után is fontos és izgalmas téma. Amennyiben egy valós csillagászati jelenséget keresünk, akkor adja magát egy üstökös elmélet, ilyesminek még sem találjuk nyomát a Jézus születése körüli feljegyzések éveiben.

  

Nézzünk néhány magyarázatot a betlehemi csillagról:

Az egyik legvalószínűbb magyarázattal a XVII. században Johannes Kepler állt elő. Megfigyelései közben egy feltűnő bolygóegyüttállást észlelt, majd az ezt következő év decemberében az égbolt lényegében ugyanazon vidékén egy szupernóvát látott. A jelenséget ekkor még nem szupernóva néven ismerték, Kepler csak egy új csillag megjelenéséről írt, és felmerült benne, hogy a jelenséget talán bolygó együttállás váltotta ki. Valójában Johannes Kepler rábukkant a Szaturnusz és a Jupiter ritka, több mint 800 évenként bekövetkező nagy együttállására a Halak csillagképben, és megfigyeléseinek köszönhetően kiszámolta, hogy a Krisztus előtti hetedik évben is ugyanilyen együttállás következhetett be. Ezt az álláspontot a mai, modern csillagászat is magáévá tette.

  

Az üstökös-elméletről, a Jeruzsálemi égbolt időszámításunk előtt 7-beni éjjeléről már az egyiptomi teológusok is meg voltak győződve, szerintük a Máté evangéliumában említett csillag egy üstökös volt, ami a bölcseket eljutatta Betlehembe. Többek mellett a pécsi székesegyház altemplomában is található egy ilyen ábrázolás, a falfestmény a betlehemi csillagot egy nyolcágú csillagként ábrázolja, de egy üstökös formájában. Az oly közkedvelt üstökös-elméletek ellen az szól, hogy az égi jelenség az antik világban a pandémia, a vész, a háború, a rossz, a halál közeledtét jelentette.

Más csillagászok, például a Magyarországon született Klaus Matefi, az asztrológiában is jártas német mitológiakutató, az Istenkeresők Globális Egyházának alapítójának elmélete a betlehemi csillagot nem egy megfigyelhető jelenségnek tartja, hanem szerinte a Názáreti Jézus születésekor együtt állt a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és az Uránusz égitesteknek a Zodiákusban történt korábbi együttállásai határoztak meg egy kiszerkeszthető nyolcágú csillagot. Így amennyiben a nyolc korábbi ilyen égitest-csoportosulás helyeit ismerjük, ezeket  összekötjük, akkor végeredményként megkapjuk egy majdnem szabályos nyolcágú csillag képét.

Az oly nagyon szép, magyar hangzású Michael Molnar amerikai fizikus, számítógép-szakértő elmélete arra utal, hogy a betlehemi csillag nem egy asztronómiai, hanem egy asztrológiai jelenség. Magyarázata szerint a betlehemi csillag, mely a Messiás születését jelezte, egy planétakonjunkció volt a Kos jegyében, és a Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz bolygók álltak együtt, mikor is a csökkenő Hold a Jupiter előtt elvonult. Mindezt a teóriát azzal is alátámasztja, hogy egykor az antik Szíriában forgalomban volt olyan római pénz ami egy kost ábrázolt a nyolcágú betlehemi csillaggal.

Erra az elgondolásra jutott többek között Heinrich Voigt teológus is 1911-ben, és ő azt vallotta, hogy Jézus fogantatása i. e. 6. április 14-én történt, ami alapján Jézus születése i. e. 5. január 12-e környékére kellett essen.

Az osztrák asztronómus, K. Ferrari d’Occhieppo elmélete pedig arról szól, hogy i. e. 7-ben a Jupiter és Szaturnusz planéták konjunkciói jelezték a Názáreti Jézus megszületését. Ezeket a konjunkciókat viszont a babiloni csillagász-asztrológusok is feljegyezték. A csúcspontja ennek a hármas konjunkciónak i. e. 7. november 12-re esett, amikor ez a legjobban volt megfigyelhető, vagyis ez a dátum a napkeleti bölcsek Betlehembe történő megérkezésének az időpontja.

Teres Ágostonnak, a magyar jezsuita matematikusnak, fizikusnak, akinek fő kutatási területe a napfizika, kozmikus geofizika és kozmológia, egyenesen Máté evangéliuma és az ókori csillagvizsgálat tudománya mutatott utat. Teres Ágoston 1984 óta a Vatikáni Csillagvizsgáló társasztronómusa, és a Biblia és asztronómia című könyvében Máté evangéliumának legrégibb szövegét, és az ókori csillagászati szakkifejezéseket összevetve azt állítja, hogy Máté szakszerű kifejezések használatával meglepően pontos adatokat közölt, és ezek ma is tudományosan igazolhatók. Máté egy valóságos eseményt ír le tudományos nyelvezettel, amit a későbbi fordítók mélyebb csillagászati ismeretek hiányában nem értettek meg, illetve fordítottak le pontosan. Teres szövegvizsgálattal kimutatta, hogy az evangéliumi szöveg nem egy csillag, hanem bolygók együttállását írja le.

Az idők múlásával még számtalan hipotézis látott, és nagy valószínűséggel még lát is napvilágot a Názáreti Jézus születésével, és a betlehemi csillag megjelenésével kapcsolatosan. Az aktuális magyarázatot minden esetben meghatározza a kor divatban lévő, és az asztrológiával kapcsolatos kitétel.

Rgy biztos, hogy az emberi, és történelmi dátumainkat időszámításunk előttire, időszámításunk utánira, illetve  Kr.e.-i (ante Christum natum), Kr.u.-i (post Christum natum) helyezzük, keltezésekkel látjuk el, és tartjuk számon. Ez pedig megmutatja Jézus születésének világunkra gyakorolt hatását.

Nulla eurós bankjegy magyarországi fotóval

0

„A Helikon Kastélymúzeum abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a méltán híres műemléképülete, a Festetics-kastély megjelenik a Magyarországon második kiadással megjelenő nulla eurós bankjegyen.” – olvastam az érdekes hírt 2021 karácsonyán.

„Az EuroSouvenir a gyűjtők és turisták által egyaránt kedvelt és széles körben keresett ajándéktárgya. Koncepciója Franciaországból származik, ahol 2015-ben a Francia Nemzeti Bankkal együttműködésben és az Európai Központi Bank engedélyével jött létre. 2015 óta gyorsan elterjedt Európa országaiban, melyhez 2021-ben hazánk is csatlakozott. A kastély területén februártól lesz kapható a bankjegy, mely különleges emléke lehet majd a hozzánk érkező látogatóknak és gyűjtőknek egyaránt.” – olvasható a Helikon Kastélymúzeum közösségi oldalán.

Mégsem kap stadiont Pécs?

0

Ma írta meg az atlatszo.hu miszerint a Magyar Közlönyben jelent meg a határozat, hogy a kormány most úgy döntött, visszavonja a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának előkészítéséről és megvalósításáról szóló korábban hozott határozatát. Az előzetes kalkulációk alapján a nyolcezer férőhelyes stadion  UEFA 4. kategóriájú lett volna, megvalósítása a tervek szerint 22 milliárd forintot emésztett volna fel.

Minderről bővebben olvashat itt: https://atlatszo.hu/orszagszerte/2021/12/25/kivette-az-ajandekot-a-kormany-a-pecsiek-faja-alol-egyelore-megsem-lesz-stadion/?fbclid=IwAR26MqNXGftrvwdfmBsSYuh5a3vQYXdYtpNknxKykJAltrPXVYnLex-vP7w

Forrás: atlatszo.hu

Ferenc pápa a pandémia okozta társadalmi és politikai válságban a párbeszéd útját jelölte meg megoldásként

0

Az eső ellenére több ezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.

Ferenc pápa kijelentette, a járvány nehéz próbára tette a társadalmi kapcsolattartást, és nemzetközi szinten is fennáll a veszély, hogy:

„az összetett válsághelyzetekben a rövidebb kitérőre esik a választás a párbeszéd hosszabb útja helyett, pedig az az egyedüli, mely megosztott és tartós megoldáshoz vezet.”   

Beszédében szokás szerint felsorolta a világ konfliktusok dúlta térségeit az első helyen a több mint tíz éve háború dúlta Szíriát említve. Ukrajnában is párbeszédet szorgalmazott a „rákként elhatalmaskodó konfliktussal” szemben.

Humanitárius támaszt sürgetett a menekülteknek, védelmet az erőszak áldozataivá váló nőknek és gyermekeknek, valamint olyan környezetvédelmi politikát, amely a jövő generációk számára élhető Földet biztosít.

A tavaly karácsonyi zárlattal ellentétben Ferenc pápa ismét a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondta el beszédét és nyitva volt a Szent Péter tér is.

Forrás: mti.hu

Magyarországon is érezhető kisebb földrengés volt Szlovéniában

Magyarországon, a becsehelyi földrengésmérő állomáson is érzékelt kisebb földrengés volt szombat reggel Szlovéniában.

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium honlapja szerint 8 óra 18 perckor Szlovéniában, a horvát határhoz közeli Ljutomer körzetében 3,7-es magnitudójú földmozgást mértek. A rengést a Zala megyei Becsehelyen lévő szeizmológiai állomás is rögzítette.

Forrás: mti.hu

Teljes útlezárás van a 65-ös főúton

Egy gépkocsi lesodródott az útról Harc közelében, a szentgál-szőlőhegyi elágazónál.

Személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés 2021. december 25-én 10 óra körül. Egy Fiat Ducato vezetője közlekedett  a 65-ös főúton a 3-as kilométerszelvény közelében, Harc közelében. A járművel, annak vezetője ismeretlen körülmények között lesodródott az útról, és felborult. A sofőr kizuhant a kocsiból. A helyszínre mentőhelikopter érkezik. 

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van az érintett útszakaszon. Kerülni a 6-os főút felé és Zomba-Tevel összekötő úton Bonyhád felé lehet.

Forrás: police.hu

Karácsonyfa

0

Gyermekkorunk óta elmaradhatatlan része a karácsonyi ünnepeknek. Illatával, zöldjével, díszeivel, üzenetével, a hozzá fűzött mondanivalóval, pompájával betölti az otthonokat.

De mióta is?

A fáma úgy tartja, hogy először Németország területén díszítettek fel karácsonykor fenyőfát a XVI. században. Több forrás is arról számol be, hogy középkori szokás volt fiatal fát kivágni, hogy ezzel is egy ifjú élet feláldozását jelképezzék, és vele Jézus fiatal korára, és az általa meghozott áldozatra utaltak a jelképpel. Nagyon sok legenda említi, hogy Németországban Luther Márton állított először karácsonyfát a gyermekeinek. Magyarországi karácsonyfa állításról a reformkor idejéből származnak először hírek, mikor is a kor arisztokráciája vette át először ezt a szép szokást.

Mit jelképez?

Azt már tudjuk, hogy a fiatal fa kivágása, az ifjú élet feláldozását jelképezi, ami Jézusnak értünk, emberekért meghozott önfeláldozására utal. A karácsonyfa jelképezi az életet, és a születést, a színével, és az ágainak spirálos elhelyezkedésével.  A fenyő örökzöld ágai pedig az élet örök körfogását, és a folytonos újjászületést hivatottak mutatni, jelképezni.

Mit is nevezünk karácsonyfának?

A karácsonyi ünnepkör idején felállított fát, amely hazánkban jellemzően a fenyő félékből kerül ki, és amit mi színes díszekkel, szaloncukorral, gyertyákkal, égősorral díszítünk. Számunkra karácsony szimbóluma, amit szenteste állítunk fel, és hagyományosan vízkeresztkor bontunk le.

Honnan jött a szokás?

A karácsonyfa állításának szokása az északi vidékekről, Skandináviából terjedt el Európa egyre délebbi vidékeire. A források arról számolnak be, hogy például Svédországban újév napján, az ördög és a rossz szellemek távol tartása, illetve elűzése végett díszítették fel örökzöldekkel házaikat és az istállóikat.

Ki állított először karácsonyfát Magyarországon?

Az előbbi sorokban már említettem, hogy hazánkban elsőként az arisztokrácia hódolt a karácsonyfa állítás szenvedélyének. A hazai legendák úgy tarják, hogy az első pesti karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. A napjainkra minden házban népszerű szokás elterjesztésében jelentős szerepet vállalt egykor a Podmaniczky és a Bezéredy család. A reformkor új szokása a városokban gyorsan népszerűvé vált. 1862-ben már arról számoltak be a lapok, hogy intézeti növendékek karácsonyfát állítottak Deák Ferencnek, és a fa ágait kézimunkával díszítették. A hazai irodalomba Jókai Mór A koldusgyermek elbeszélésével került be először a karácsonyfa.

Miben áll a díszek jelentősége?

A fára akasztott gömb dísz, a teljességet, a törékenységet, és az illékonyságot jelképezi. A fa tetejére kerülő csúcsdísz magát, a felemelkedő Jézust szimbolizálja. ma úgy mondanánk feljött a csillaga. Ezt mutatja, hogy a csúcsdísz néhol üstökös alakú, hogy elvezesse a három királyt Betlehembe.A girlandok az Éden kígyóját szimbolizálják, vele a bűnbeesést, és az emberi sorsot. A fára helyezett angyalhaj a kis Jézus szalmáját hivatott szimbolizálni. Helyezzünk angyalkákat is a karácsonyfára, mert ezzel elérjük azt, hogy az advent angyali leszálljanak közénk elhozva nekünk az üzenetet, amit csak a kiválasztottak érthetnek.

Hungarikum, a szaloncukor?

A szaloncukor az egyedi, magyar kultúrkör sajátos karácsonyfa díszítőeleme. A mai szaloncukor őse a francia fondant cukor a XIV. században került hazánkba. Az egyediség abban rejlik, hogy rajtunk kívül más nemzet nem használja karácsonyfa díszítésre, ez a szokás csak ránk magyarokra jellemző.

Karácsonyi asztal

0

Ünnepek idején a család körül üli az asztalt, és a háziasszony feltálalja a legválogatottabb finomságokat. Így van ez karácsonykor is, hiszen nincs is szebb dolog, mint egy terített asztal körül eldiskurálni a múltról, és a jövőről. De nagyon sokat úgy tartják, hogy az évnek ebben a szakában bizony nem mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Most nézzünk néhány babonát, hogy mit is kell, vagy illik ilyenkor fogyasztanunk.

Azt szerintem mindannyian ismerjük, hogy a babot, és a lencsét azért fogyasszuk, hogy sok pénzt, gazdagságot hozzanak nekünk a házhoz. A babot azért is szükséges ennünk, hogy sok csibénk legyen az újévben.

Őseink karácsonyesti vacsora asztalánál nagyon fontos szerephez jutott még az alma. Az egykori hagyomány szerint az ünnepi asztalnál annyi szeletre kell felvágni az almát, ahányan ülünk az asztal körül, majd közösen fogyasszuk el, hogy ezzel is jelezzük az összetartozásunkat. A lányok természetesen jóslásra is használhatják az almát, úgy hogy az éjféli misére hívó első harangszókor a kútból húzott vízbe almát tesznek, és azzal mosakodtak, hogy ők legyenek a legszebbek a jövőben. Az almát el is viheti magával a misére, de akkor másnap egye meg a ház előtt, hogy megláthassa a jövendőbelijét.

Egyéb varázslásokat is lehet karácsonykor véghez vinni, például dióval. Eleink úgy tartották, hogy a feltört dió megmutatja, hogy egészség, vagy betegség várható az előttünk álló évben. Amennyiben egészséges diót törünk föl, akkor egészség várt rájuk, de ha nekünk csak a férges dió jutott, akkor betegek leszünk jövőre.

A télen fellelhető, és eltartható táplálékok közül előszeretettel fogyasztottak elődeink sült tököt, legfőképpen azért, mert úgy tartották, hogy így tudják megelőzni a torokfájást. Az édességek már nagyon régóta játszanak fontos szerepet a karácsonyi menüben, mert úgy tudták, hogy ha sok édességet esznek, akkor nem lesznek szomorúak az előttük álló évben.

Az ünnepi asztal a bőségről, és a finomságokról szól már nagyon régóta. A karácsonykor fogyasztott süteményeket ma is leggyakrabban dióval és mákkal ízesíthetjük. A Dunántúlon viszont például gyakori a túrós töltelék, mert náluk a túró a gazdagságot, a jólétet jelképezi.

Napjainkra a hagyományok jelentős változásokon estek át, de azért ma is jelentősen befolyásolják az ünnepi étrendünket, a karácsonyi menünket. Az évek során egészen átalakult, megváltozott. Manapság szentestén a magyar ünnepi asztalra hal kerül. Hagyományosnak mondható, hogy a halászlé részévé vált az ünnepi étkezésnek, amit aztán rántott hal követ. Nagyon sok helyen fogyasszák ilyenkor a közkedvelt töltött káposztát, de mindezek mellett az angolszász hagyományok is terjedőben vannak hazánkban, így nagyon sok helyen már pulyka kerül az ünnepi asztalra.

Szentestén közkedvelt édesség a mákos guba, és mára már fogalommá vált a diós, és mákos bejgli. Az osztrákok hozták hozzánk ezt a desszertet, és a dió, és a mák töltelék a bőséget, és az egészséget hivatott szimbolizálni. A halak után közkedvelt édesség még a népszerű és finom zserbó. Nos, a választék óriási a hagyományos, és a modern lehetőségek tárházában.

Reméljük, hogy minden család asztalára kerül bőséges karácsonyi finomság. Kívánjuk, hogy minden családban mégis a legfontosabb az legyen, hogy minden szerettük ott lehet velük az ünnepi asztal körül.

Fotó: pixabay.com

Karácsonyi üdvözlet Gyurcsány Ferenctől

0

„Közel vannak a házak egymáshoz. Nagyon osztrák az egész. Alpesi üdülőfalu, sok fa, sok üveg. A szomszéd mintha francia lenne. A kiejtése miatt gondoljuk. Középkorú házaspár, meg a szülők. Csak pár mondat az elején, aztán minden nap. Hétköznapi történetek. Reggeli integetés, belátunk egymáshoz. Mosoly. Ébredő nap, mosolygós emberek. De hiányzik ez sokszor. Kötcse szokott ilyen lenni. Oda tartunk.” – írja közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, Magyarország volt miniszterelnöke, a Demokratikus Koalíció elnöke, 5 gyermek édesapja, hobbiszakács.

Forrás: facebook