Kezdőlap Blog Oldal 2333

Gyalogost gázoltak halálra, egy határátkelőhely közelében

Gyalogost gázoltak el a röszkei határátkelőhely közelében

Meghalt egy gyalogos, akit csütörtök este ütöttek el a röszkei autópálya-határátkelőhely közelében – közölte a rendőrség honlapján a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszínelés idejére az M5-ös autópályán, a határátkelő kilépőirányába fél pályán haladhat a forgalom.

Helló, tavasz!

Reggelre mindenütt zárt felhőzetre ébredhetünk, majd napközben felszakadozhat. A minimumok még fagypont körül alakulnak. Délnyugat felől érkező melegfront megteszi a hatását, és a déli órákra már enyhe légtömegek fogják alakítani az időjárást. A délnyugati szél élénk lesz!

Délután kevés felhő lesz felettünk, sokat süthet a nap. Csapadékra nincs kilátás. A maximumok 12-14 fok között alakulnak. Szenteste estéjén a hőmérséklet 7-9 fok között alakulhat, délnyugat felől felhők érkeznek. Eső reggelig nem valószínű. – írja a Meteo Mecsek

Gyenge Dániel: nem Novák fogja visszaállítani a köztársasági elnöki pozíció rangját

Az év utolsó rendhagyó miniszterelnöki sajtótájékoztatóján nagy bejelentést tett Orbán Viktor. Mivel 2022-ben lejár az államfői tisztséget két cikluson keresztül gyakorló Áder János elnöki mandátuma, a miniszterelnök Novák Katalin családügyi minisztert jelölte az államelnöki posztra.

Mi tagadás, hogyha a NER stabil gépezetének mechanizmusát nézzük semmi meglepő nincs ebben a lépésben. Egy centralizált, vezérközpontú párt, mely határozott többséggel uralja azt a törvényhozást melynek minden fontosabb közjogi hivatal alá van rendelve nyilvánvalóan olyan embert fog az ország elsőszámú közjogi méltóságának élére kinevezni, akivel lojalitásából fakadóan nem kell komolyabb jogi, erkölcsi és elvi vitákat folytatni a törvények keresztülvitelénél.

 A Fidesz levonta a tanulságot a kilencvenes és a kétezres évekből amikor a parlamentáris demokrácia intézményei bár ingatag módon de működtek, és elég komoly presztízsvesztést okozott egy-egy, a kormányzó hatalom felelősségét magára vállaló pártnak hogy milyen viszonyt ápol a köztársasági elnökkel aki az alkotmányos rend őreként felügyelte a politikai döntéseket. Sokan Göncz Árpádot hozzák fel példaértékű államfőként akire a nemzetet egyesítő országatyaként gondolnak, azonban ezt is elég nagy túlzás lenne kijelenteni főleg annak fényében hogy egy szocialistákkal szimpatizáló, de a szabad demokratákhoz kötődő pártpolitikusként gyakorolta ezt a titulust a kilencvenes években.

Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy amikor a politikai meggyőződésétől távol álló MDF-kormány a piacgazdaságba való átmenet fontos részét képező benzináremelésről intézkedett, a lépés ellen tiltakozó taxisok mellé állt, megakadályozva azt is a hadsereg főparancsnokaként hogy bevessék a rendvédelmi szerveket a megmozdulásokkal az ország működését megbénító, szervezett sztrájkolókkal szemben. Emellett elnöki jogköreit maximálisan kihasználva megfúrta az MDF megfontolt privatizációs intézkedéseit, és a politikai stabilitást megbontó „médiaháború” kirobbantásában is jelentős szerepe volt.  

Az Antall-kormány népszerűsége a ciklus végére drasztikusan leesett, ezzel megágyazva a felfelé törő MSZMP-utódpárt választási győzelmének is. Göncz Árpád amilyen engedetlen volt a jobbközép kormánnyal szemben, olyannyira volt megengedő a szocialista-szabaddemokrata koalíciót irányító Horn-kabinettel. Az ő privatizációs intézkedéseik, és a több ponton alkotmányba ütköző Bokros-csomag elé nem támasztott akadályokat, ezzel is legitimációt és stabilitást biztosítva számukra. Persze tegyük hozzá, Novák Katalinnal így is nehezen hasonlítható össze, hiszen az első szabadon és demokratikusan megválasztott országgyűlés elsöprő többsége küldte őt a Sándor palotába. Arról nem is beszélve hogy egy egykori, hosszú évekre bebörtönzött ötvenhatos forradalmár volt, aki a kádári állampártban magas pozíciót betöltő, az új köztársaság államfőjének jelentkező Pozsgay Imrével szemben szimbolikusan is megtestesítette a szovjetcsatlós, kommunista diktatúrával való leszámolás akaratát.

Göncz Árpád elnöki működését viszont végig kísérte a politikai és ideológiai ellenfelekkel való akadékoskodás, melyet a pártszimpátia is erősen meghatározott így akármennyire is illeti meg a tisztelet, véleményem szerint nem ő volt az elmúlt harminc év távlatában az, akire kiemelkedő, a „nemzetet egyesítő” államfőként tekinthetünk.

Aki valóban betöltötte ezt a szerepet, Sólyom László volt, aki az alkotmányosság és a törvényesség őrzőjeként következetesen akadályozta meg az ezzel szembemenő törvényeket, egyúttal igyekezett kompromisszumokat is kötni a regnáló kormánnyal. Ő az elvek embere volt, minden rendelkezését és megnyilatkozását az az akarat motiválta, hogy a köztársaság első embereként egyszerre legyen a jog, a törvény autoritásának és a nemzet egységének megtestesítője. Nem volt sem pártszimpatizáns, sem egy népvezér alkat, ugyanakkora távolságot tartott az MSZP-SZDSZ kormánykoalíciótól mint az ellenzékben ülő Fidesztől, ő volt az az elnök a harmadik köztársaság eddigi történetében aki a legtöbb, önkényesen és sebtében meghozott törvényt és alkotmánymódosítást nem írta alá, és nem adta a jóváhagyását ahhoz sem, hogy a Gyurcsány-kormány egykori MSZMP-pártfunkcionáriusoknak (Horn Gyuláról és Nyers Rezsőről van szó) ossza ki a legmagasabb állami kitüntetéseket. A moralitást is számon kérte a politikusoktól. Mindezt összevetve nálánál nem is nagyon volt alkalmasabb ember erre a pozícióra.

A Fidesz tehát levonta tanulságot a 2010 előtti időszak jogi, politikai csatározásaiból, nem véletlen hogy amikor Sólyom Lászlónak 2010-ben lejárt a mandátuma, a választásokat fölényesen megnyerő Orbán Viktor meghiúsította az újra indulását, amely lépés már eleve gyanúkeltő mozzanat volt. S itt lenne néhány kérdésem a fideszes olvasók felé. Elgondolkodtak már azon, miért nem tartott igényt a Fidesz egy felelős politizálást megkövetelő köztársasági elnökre, aki segített volna abban, hogy a kormányzás jó mederben folyjon nem okozva olyan szintű „morális válságot” mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány?

Ráadásul egy olyan elnökre aki hasonlóan kardoskodott jobboldaliként a polgári, konzervatív értékek mellett mint ahogy azt a Fidesz is rendre sulykolta 1998 óta? Vagy mit gondolnak arról, hogy míg Sólyom Lászlót félreállította a „fülkeforradalmat” megnyerő Orbán-kormány addig a nyolcvankilences kerekasztal tárgyalások során megszülető rendszerváltó alkotmány önkényes megváltoztatásához bevonta Pozsgay Imrét aki a kádári pártállam egyik vezető tisztségviselője volt? Vagy egyáltalán miért nem tiltakoztak amikor félreállították azt az embert aki korlátozott jogkörét végletekig kihasználva azon volt, hogy Gyurcsány Ferenc leköszönjön a hivatalából, és kivonuljon végérvényesen a közéletből amit egyébként a Fidesz is többször szorgalmazott?

Ezek mind olyan kérdések, melyek rávilágítanak arra, hogy Sólyom László (vagy akár Mádl Ferenc) után mindmáig nem akadt olyan ember aki képes lenne helyreállítani és megőrizni a legfőbb közjogi hivatal méltóságát és tekintélyét. Ez ugyanis csak akkor fog megvalósulni hogyha nem pártemberek (pláne végletekig lojális pártfunkcionáriusok) vagy más politika érdekcsoportok által befolyásolt körökhöz tartozó emberek töltik be ezt a hivatalt, hanem a köztiszteletet kiérdemlő vagy össznépi támogatást élvező szereplők. S igen, az alkotmányunk kimondja azt hogy egy köztársasági elnök alkalmasságának mércéje az, hogy mennyire képes megtestesíteni a „nemzeti egységet”. A nemzet ugyanakkor nem az éppen regnáló párt akaratából ered, s az egységet sem a „kétharmados többségen” keresztül kellene értelmezni. 

A szerző publicista.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a BaHír szerkesztőségének álláspontját.

Van véleménye? Küldje el az info@bahir.hu e-mail címre!

Mondunk három indokot, amiért lassítania kellene a Mecsek Pihenőnél

Fogadjunk, hogy külön-külön is elég meggyőző lesz, de pláne egyben biztosan lassítani fog a 66-os út Pécs és Komló közötti szakaszán, a Mecsek Pihenő közelében.

1: az ország egyik legveszélyesebb útszakaszáról van szó

Már önmagában emiatt sem árt óvatosabbnak lennünk, sajnos rengeteg súlyos és sok esetben halálos baleset történik a szakaszon, legtöbbször a gyorshajtás miatt.

2: ha lassít, betérhet a megye egyik legjobb éttermébe

Az pedig a Mecsek Pihenő, azonban ha siet, elszáguldhat mellette, és nem kóstolhatja meg a hely remek halászlevét, babgulyását, cigánypecsenyéjét. Az pedig nagyon nagy hiba lenne!

3: épp most pakolnak ki a rendőrök, mérni fognak

Ha nem szeretne drága csekket kapni néhány napon belül, akkor javasoljuk, tartsa be a sebességkorlátokat, ugyanis a rendőrök mérni készülnek.

Ismerőse és annak családja útján értékesítette a kábítószert – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség döntött a sorsáról

0

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés helybenhagyását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki Tolna megyében társaival hónapokon át jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett.

A vád szerint a budapesti vádlott 2019-ben elhatározta, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve ismeretlen forrásból beszerzett kábítószereket értékesít. Ennek érdekében megállapodott egy régi ismerősével, hogy a kábítószereket elsősorban Tolna megyében terítik. Az ismerős 2019 márciusától mintegy fél éven át többször vett át a vádlottól értékesítési céllal kábítószert, amit személyesen, illetve alkalmanként élettársa és kiskorú lánya bevonásával értékesített. Az így szerzett bevétel egy részét az ismerős a vádlott cégének utalta, amelynek bankszámlájáról azt a vádlott felvette.

Az elsőfokon eljárt Szekszárdi Törvényszék a vádlottat és ismerősét – a váddal egyezően – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és pénzmosás bűntettében, míg az értékesítésben közreműködő családtagokat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért a vádlottat 8 év, társát 7 év szabadságvesztésre, utóbbi élettársát és lányát közérdekű munkára ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentés iránt fellebbezett. Az értékesítésben közreműködő társaira az ítélet jogerőssé vált.

A fellebbező vádlott ügyében az eljárás a Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódik. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban az elsőfokon kiszabott fegyházbüntetés helybenhagyására tett indítványt.

Havazásra figyelmeztet a Közút

A következő napokban az ország több megyéjében is várható havazás – figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 

A szervezet szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben azt írja, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az ünnepek alatt az ország északi, északkeleti megyéiben is várható havazás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban végzi majd a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, ugyanakkor arra kéri a közlekedőket, hogy az érintett térségekben még utazásuk előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről és útviszonyokról.

Az előrejelzések alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb területen előfordulhat ónos eső is. Pénteken az északkeleti megyékben a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át. Szombaton és vasárnap pedig az Északi-középhegység tágabb térségében havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet még.

A közút hozzáteszi, az elmúlt évek tapasztalatai alapján általában december 25-én és 26-án indulnak el a legtöbben a karácsonyi családi és baráti látogatásokra, hosszabb utazásokra, ezért az autósoknak érdemes járművüket átnézni, és megfelelően felkészíteni a téli időjárási helyzetnek megfelelően (például téli gumi használata, téli ablakmosó folyadék feltöltése). Az aktuális útinformációkról a legkönnyebben az utinform.hu oldalon keresztül tájékozódhatnak a közlekedők, ahol kora reggeltől késő estig országos összefoglalókat publikálnak az út- és látási viszonyokról is.

755 milliárd forintos megszorítást jelentettek be Orbánék

0

Dübörög a gazdaság, avagy mégsem?

késő este adta ki a PM a közleményt, hogy jövőre drasztikus kiadáscsökkentésre kényszerül a hiánycél teljesítése érdekében.

A közleményben, amit a Portfolio ismertet, az áll, hogy

„a kormány egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben, így a GDP-arányos hiánycélt 5,9%-ról 4,9%-ra javítja. Mindez az államadósság-ráta gyorsabb csökkentését is lehetővé teszi.”

A z intézkedések fő oka, hogy 2021 első tizenegy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Csak novemberben 1009 milliárd forintos lyuk keletkezett a büdzsén.

Éppen emiatt rengeteg beruházást halasztanak el, vagy állítanak le emiatt, például oktatási és egészségügyi beruházásokat is.

A 444 szerint

  • 13,2 milliárd forintot vesznek el az Egészséges Budapest Programtól, ez a program teljes 2022-es kerete lehet
  • 20 milliárddal kevesebb a turisztikai fejlesztési célelőirányzatra
  • 6,5 milliárddal kevesebb foglalkoztatási támogatásokra
  • 4,5 milliárd forinttal kevesebb jut a helyi önkormányzatok támogatására

Arról nincs szó, hogy esetleg Mészáros Lőrincre, stadionokra és focira is kevesebb jutna jövőre.

Ők voltak a legaktívabb országgyűlési képviselők – itt a 2021-es toplista

Volt, aki egyszer sem és volt, aki több, mint 200 alkalommal intézett beszédet a képviselőtársaikhoz, amik összességében akár a 10 órát is meghaladták, de sokan voltak, akik egyszer sem szólaltak fel, pedig lett volna miről beszélni. Mutatjuk, kik voltak a legaktívabb kormánypárti és ellenzéki képviselők a 2021-es évben.

A legtöbb alkalommal a KDNP-s Rétvári Bence 237 alkalommal szólalt fel, aki így több mint 12 órát beszélt. Felszólalásait leginkább az ellenzéki képviselők által feltett kérdésekre adott a válaszadások gyarapították.

Őt követi második helyen dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, aki 153 alkalommal szólalt fel és 11 óra 34 percet beszélt az országház üléstermében. A képviselő kiemelten sokat foglalkozott a Paks II. beruházásával, valamint Baranya megyével és Pécs városával.

A top 10 felszólaló között összesen 7 ellenzéki képviselő és mindössze három kormánypárti képviselő van, aki közül az egyik Völner Pál, akinek mentelmi jogát felfüggesztette a Parlament az ügyészségi nyomozás miatt, miszerint az igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

Vannak viszont olyan képviselők, akik ebben az évben sem szólalt fel egyetlen alkalommal sem. Ilyen a nyilvánosságot most már erősen kerülő Rogán Antal, aki nem csak 2021-ben nem, de a 2018 óta tartó ciklusban még sosem sem szólalt fel, ahogy Farkas Flórián sem, akinek nevéhez fűződik az a „Híd a munka világába” program, ami kapcsán költségvetési csalás miatt zajlik nyomozás 2015 óta.

Nem szólalt fel ebben a ciklusban a Velencei tónál élő L. Simon László sem, ahogy a Fejér megye 3. számú választókörzetének képviselője, a szintén Fideszes Tessely Zoltán sem. Pedig a tónál zajló beruházások miatt tömeges halpusztulás volt tapasztalható, vagy szintén ott volt a Velence-korzónál lezajló botrány is, amikor egy kormányközeli vállalkozó elkezdte kerítéssel körbe keríteni a szabadstrandot (az ügyről részletek ebben a cikkben), vagy a gárdonyi erősen gyanús ingatlan-bérbeadási ügy (erről részletek itt), egyszóval lett volna miről beszélni, de láthatóan a tó megmentése vagy a korrupciógyanús ügyek tisztázása nem célja a honatyáknak.

Novák Katalin, akit Orbán Viktor bejelentése alapján köztársasági elnöknek jelöltek, a 2018 decemberében megjelent botrányos Axioma videója után is csak három alkalommal szólalt fel és ezek kevesebb, mint negyedórát tettek ki. – írja a Jövő TV.

A legaktívabb ellenzéki képviselők 2021-ben

 Képviselő neve és pártjaFelszólalások számaFelszólalások összideje (óó:pp:mp)
1Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)15311:34:10
2Z. Kárpát Dániel (Jobbik)10910:49:56
3Varju László (DK)9810:04:58
4Varga Zoltán (DK)866:29:32
5Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)816:25:17
6Arató Gergely (DK)785:29:52
7Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik)754:53:24
8Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik)674:12:20
9Dr. Varga-Damm Andrea (független)638:51:39
10Tordai Bence (Párbeszéd)583:45:56

A legaktívabb kormánypárti képviselők 2021-ben

 Képviselő neve és pártjaFelszólalások számaFelszólalások összideje (óó:pp:mp)
1Dr. Rétvári Bence (KDNP)23712:23:44
2Nacsa Lőrinc (KDNP)14212:20:25
3Dr. Völner Pál (Fidesz)956:27:48
4Dömötör Csaba (Fidesz)735:39:13
5Orbán Viktor (Fidesz)722:40:45
6Tállai András (Fidesz)714:05:01
7Dr. Vejkey Imre (KDNP)705:00:56
8Héjj Dávid Ádám (Fidesz)572:43:54
9Gulyás Gergely (Fidesz)601:23:11
10Soltész Miklós (KDNP)543:21:26

A baranyai képviselők között ez a sorrend.

1: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)15311:34:10
2: Hohn Krisztina (LMP)371:38:55

3: Dr. Szakács László (MSZP)
302:19:28

4: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
242:21:34
5: Dr. Hargitai János (KDNP)201:30:10
6: Nagy Csaba (Fidesz)1353:13
7: Bánki Erik (Fidesz)1056:37
8: Dr. Hoppál Péter (Fidesz)640:40

Kiemelt képek: képviselők Facebook oldalai/MTI/Alfahir

Megvan, hogy milyen néven indul a választásokon a hatpárti ellenzék

0

Egységben Magyarországért. – Ez lesz a neve a hatpárti ellenzéknek az áprilisi országgyűlési választáson, mert a résztvevők érzékeltetni akarják, hogy ez az egész több egy szimpla összefogásnál. Mindezt Márki–Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje az államfői pozícióval kapcsolatban megismételte keddi állítását, miszerint Novák Katalint még Áder Jánosnál is alkalmatlanabbnak tartja a posztra, továbbá elmondta, az ellenzék álláspontja az, hogy a köztársasági elnököt csak az országgyűlési választások után, közvetlenül kellene megválasztani. – írja a 24.hu

Baleset történt, keresztben áll egy kamion az Árkádnál, elesett a 6-os út

0

Olvasóink számoltak be arról, hogy egy kamion az Árkád déli kereszteződésében a 6-os út és az 57-es út között valakivel ütközött, és jelenleg is keresztben áll. A forgalom nem halad, egyre nagyobb a dugó emiatt. Javasoljuk, hogy aki teheti kerüljön, autóval semmiképpen se menjen arra, ha nem szeretne idejekorán idegösszeomlást kapni.