Kezdőlap Blog Oldal 2352

Farkas Flóriánt a választásig biztosan nem kérik számon

0

Vadai Ágnes, a DK alelnöke írásbeli választ igénylő kérdést nyújtotta be a legfőbb ügyésznek „Lassan lejár a határidő! Ugye lesz végre valami eredmény a Híd a munka világába program nyomozása kapcsán?” címmel.

A „Híd a munka világába” program szabálytalan pénzköltései miatt a Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére évek óta nyomoznak, az első gyanúsítottat 2 évvel ezelőtt, 2019. december 10-én hallgatták ki. Polt Péter tájékoztatása szerint a nyomozás határideje a törvény alapján a gyanúsított kihallgatásától számított két év, vagyis idén december 10-én járt le.

A Demokratikus Koalíció politikusának a legfőbb ügyész most az válaszolta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága tovább nyomoz a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt, ezért A Fővárosi Főügyészség a nyomozás határidejét 2022. június 10. napjáig meghosszabbította.

Polt Péter azt is elmondta, hogy eddig 5 gyanúsítottat hallgattak ki, akik közt biztosan nem szerepel a fideszes Farkas Flórián, mivel a kihallgatásához a mentelmi jog felfüggesztését kellett volna Poltnak kérnie, amit nem tett meg.

Farkas a visszaélések idején az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ) vezette, tehát az ö felügyelete alatt történt meg a szabálytalan pénzköltés 1,6 milliárd forint értékben.

Forrés: 24.hu
Kiemelt kép: Wikipédia

Felhívás: Építsük együtt Pécs városát!

0

A 2021–2027-es Európai Uniós ciklus támogatási forrásainak felhasználási feltétele az integrált területi, városi stratégiák készítése. Ezek legfőbb alapköve a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia, amely Pécs városa esetében is megalapozza a jövőbeni fejlesztéseket.

A legfőbb célok egyike, hogy a Pécsett, vagy a város vonzáskörzetében élők és dolgozók részt vegyenek a város közös tervezésében. Ennek érdekében online kérdőíves felmérést indít Pécs önkormányzata, így a lakosság is véleményt nyilváníthat a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban. A végleges Fenntartható Városfejlesztési Stratégia tartalmazni fogja ezeket a lakossági véleményeket.

A partnerségen alapuló tervezés, a lakosság véleménye nélkülözhetetlen, hiszen ez a fontos alapdokumentum a város egészét érintő fejlesztési célokat és irányokat, a közös jövőt meghatározó beavatkozásokat tartalmazza. 

A minél hatékonyabb és megalapozottabb tervezés érdekében Pécs város vezetése arra kéri a lakosságot, hogy észrevételeivel, véleményével és javaslataival járuljon hozzá a sikeres városfejlesztéshez, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia elkészítéséhez!

Kérjük, hogy a Pécsett és a város környezetében élők közül minél többen töltsék ki a kérdőívet! Mindannyiuk véleménye számít!

A lakossági kérdőív 2022. január 16-án éjfélig online formában elérhető és kitölthető a https://pecs.hu/fenntarthato-varosfejlesztesi-strategia-lakossagi-kerdoiv/ oldalon.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Semjén új javaslata szerint a lejárat előtt 48 órával fel kell ajánlani az élelmiszereket

0

A miniszterelnök-helyettes benyújtotta a nagy élelmiszerláncokra vonatkozó új jogszabályokat, amiből az is kiderül, hogy azokat az élelmiszereket, aminek a szavatossága több, mint 48 órájú, azokat a 48 órával a lejárat előtt fel kell ajánlatni.

A Pennyt, Aldit, Lidlt, Tescot és Auchant érintő új tervezet szerint a 48 óránál hosszabbminőségmegőrzési időtartammal forgalomba hozott élelmiszert – a minőségmegőrzési időtartam lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: ÉMK) részére fel kell ajánlani.

Mindezt a miatt vezeti be a jogalkotó, hogy az élelmiszerhulladékok csökkentésre kerüljenek. Ráadásul az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv élelmiszermentési bírságot szabhat ki azoknak, akik nem nyújtanak be élelmiszerhulladék-csökkentési tervet vagy 2%-ot meghaladó mértékben átlépi az éves élelmiszerhulladék tervezett mértékét.

Mindemellett a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvényben rögzített adónem is módosul, 2,5% helyett 2,7% lesz a nagy üzletláncok részére.

via Jövő Tv
Kiemelt kép: Wikipédia

Mikroszkóplabort avattak a Pécsi Tudományegyetem

0

Egyedi, molekulakövetésre alkalmas eszköz is része annak a mikroszkóplabornak, amelyet Ábrahám István professzorról elnevezve hétfőn avattak fel a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE közleménye szerint az intézmény orvosi karán működő Élettani Intézet korábbi, idén áprilisban elhunyt igazgatójáról elnevezett Szuperrezolúciós mikroszkóplabor (Nano-Bio-Imaging Core Facity) európai szinten is kiemelkedőnek számít.

A laborban több szuperfelbontású, egyedi molekulakövetésre is alkalmas eszköz is megtalálható, azok pedig teljesen pormentes, kontrollált hőmérsékletű területen működnek.

A közleményben Buzás Pétert, az Élettani Intézet megbízott vezetőjét idézve kiemelték, hogy gyakorlatilag nincs olyan ága az orvosi és biológiai kutatásoknak, ahol ne lehetne kamatoztatni a labor eszközparkjának tudását.

MTI

Feltehetőleg medve ölt meg egy idős embert a székelyföldi Gyergyóújfalu határában

Feltehetőleg medve ölt meg egy idős embert a székelyföldi Gyergyóújfalu határában – közölték hétfői sajtótájékoztatójukon a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület illetékesei, akik leszállították a hegyről a férfi holttestét.

A sajtótájékoztatóról a Székelyhon.ro portál számolt be. A hegyimentőket szombaton este medvetámadás áldozatához riasztották. A 69 éves férfi szombat reggel ment el hazulról. A felesége és az általa segítségül hívott személyek találtak rá az esti órákban az áldozat erdei háza közelében. Bevitték a házba, ott próbálkoztak az újraélesztésével, sikertelenül.  

Amint Kastal Gergő, a Dancurás hegyimentő csapat vezetője elmondta: az áldozat nyakán, hasán és ágyékán láttak mély sebeket. Hozzátette: a hatóságok feladata megállapítani, hogy valóban medve okozta-e őket.

Székelyföldön továbbra is fokozott veszélyt jelentenek a medvék, amelyek bejárnak a településekre. A Hargita megyei csendőrség közlése szerint péntektől vasárnapig hét riasztás érkezett a 112-es segélyhívószámra medveveszély miatt. Év eleje óta pedig ötszáz esetben kérték a Hargita megyei csendőröket a településekre bejáró medvék elhajtására.

MTI
Kiemelt kép: Illusztráció/Pixabay

Legfőbb Ügyészség: Völner Pál 83 millió forint kenőpénzt vett át

0

A Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség részleteket közölt az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy pontosan miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott államtitkár mentelmi jogát.

Az ögyészség szerint Schadl György,  a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2017 augusztusát megelőzően rendszeresen adott át nagyobb összegben csúszópént Völner Pálnak, aki így több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén. Minderre a Nemzeti Védelmi Szolgálat által végrehajtott rejtett figyelés eredményeként – a többi közt lehallgatások és megfigyelések során – jutottak a hatóságok.

Az ügyészség szerint Schadl György és Völner Pál jellemzően éttermekben és az utcán a politikus gépjárműve mellett bonyolította le a titkos üzelmeket. Schadl alkalmanként 2-5 millió forintot adott át a fideszes politikusnak, aki a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta Völner Pálnak.

Schadl összesen 83 millió forintot adott az államtitkárnak azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja. Az így nyert befolyásból a kar elnöke önálló bírósági végrehajtókat nevezhetett ki. A kinevezésüket követően, az iroda működése során keletkezett adózás utáni eredményből ftöbb mint 880 millió forintot osztalékot vett fel, amiből Völner kifizetésre került.

forrás: 24.hu
Kiemelt kép: Pixabay

Megjelent Magyarországon az omikron variáns

Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfőn az M1 Híradóban jelentette be, hogy már két mintában mutatták ki itthon a koronavírus omikron variánsát – értesült az InfoStart.

A legújabb, dél-afrikai mutáció egy házaspárt fertőzött meg, melynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan itthon kapták el a betegséget. A fertőzést a a Neumann Labs-ben azonosították, további gyanús eseteket pedig még vizsgálnak.

A Neumann Labs idén bevezetett új PCR-vizsgálata képes kimutatni minden új koronavírus-fertőzést, és külön kimutatja, hogy a legújabb, omikron-mutáció okozta-e azt. 

„Csak idő kérdése volt, hogy a Dél-Afrikából származó legújabb koronavírus-változat, az omikron hazánkat is elérje. Laboratóriumunk ezidáig két vizsgált személy esetében mutatta ki bizonyítottan az omikron variáns jelenlétét, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítettek. Mindez feltehetőleg azt is jelenti, hogy ez a variáns több embert megfertőzhetett már hazánkban” – mondta Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

Müller Cecília elmondta, hogy ettől függetlenül egyértelműen a delta uralkodik a vizsgálati eredményekben, közel 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket.

(via InfoStart)

Völner Pál is támogatja Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának hétfői ülésén nem vesz részt, de támogatja mentelmi jogának felfüggesztését Völner Pál, az Igazágügyi Minisztérium múlt héten lemondott parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő.

A politikus Hargitai Jánosnak, a mentelmi bizottság elnökének írt levelét jogi képviselője juttatta el az MTI-hez.

Mint írta, bár az ülésen nem kíván részt venni, kifejezetten kéri, hogy a testület döntsön ügyében. Megjegyezte, a Legfőbb Ügyészség általa megismert indítványa „meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részleteiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi”.

„A Legfőbb Ügyészség indítványa engem érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fogok reagálni. A Legfőbb Ügyészség megkeresése nincs teljesen összhangban azzal a közleménnyel, melyet a közvélemény 2021. december 7-én ismert meg” – írta Völner Pál.

Hozzátette: ennek ellenére kifejezetten személyes érdeke, hogy a nyomozást folytató hatóság előtt szerepét és ártatlanságát mielőbb tisztázhassa. „Ezért is támogatom feltétel nélkül a mentelmi jogom kiadását.”

A Legfőbb Ügyészség kedden jelentette be, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

Völner Pál jogi képviselője aznap közölte: ügyfele kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről. Az ügyvédi iroda közleményében az állt: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”.

MTI
kiemelt kép: Wikipédia

467 doboznyi ajándékot gyűjtött a rászorulóknak egy pécsi könyvtár

A pécsi Csorba Győző Könyvtár a Kémes az Ormánságért Egyesülettel összefogva ajándékgyűjtő akciót szervezett. A könyvtár Facebook-posztjából kiderült, hogy összesen 467 doboznyi ajándék gyűlt össze az ünnepekre. A poszt szerint még soha nem volt ekkora siker az akció, mint idén!

Az ajándékokat a könyvtár olvasói, dolgozói, különböző szervezetek és oktatási intézmények ajánlották fel Pécsről és több helyről az országban.

Az ajándékokat még a mai napon eljuttatják Kémesre, ahol a Kémes az Ormánságért Egyesület fogja azokat szétosztani.

Kép: Facebook

Megszavazta a parlamenti bizottság Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

Ma ült össze az Országgyűlés Mentelmi bizottsága, hogy kivizsgálja a korrupcióval vádolt Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, volt igazságügyi államtitkár ügyét.

A bizottság feladata a mentelmi jog felfüggesztésének esetleges javaslása, amit a mai napon Völner esetében meg is szavaztak. A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó.

Völner Pál személyesen nem vett részt a mentelmi bizottság hétfői ülésén, de még pénteken levélben kérte a bizottság elnökét, hogy döntsenek így. A 24.hu-nak eljuttatott levelében arról írt, hogy személyes érdeke, hogy a nyomozás során ártatlanságát mielőbb bizonyíthassa, ezért támogatja a mentelmi jog kiadását.

Az országgyűlés kedden szavaz ,ajd a mentelmi jog felfüggesztéséről, amelyhez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ez várhatóan nem fog gondot okozni, mivel a Fidesz már korábban jelezte, hogy képviselőik igennel fognak szavazni. Nyilvánvalóan az ellenzéki pártok is hasonlóan fognak cselekedni, így biztosra mondható, hogy Völner Pál mentelmi jogát fel fogják függeszteni.

Forrás: 24.hu