Kezdőlap Blog Oldal 2554

Bicsák Bence sérült térddel is a legjobb magyar triatlonos eredményt hozta

0

Bicsák Bence számára nem éppen voltak ideálisak az olimpiát megelőz körülmények. Bal térde ugyanis igen rossz állapotban volt és emiatt az elmúlt egy hónapban edzeni sem nagyon tudott. Mindezek ellenére még is rajthoz állt és fantasztikusat küzdött Tokióban a fiatal sportoló.

A kora reggel kezdődő első szám, az úszás nem éppen indult jól a pécsi sportoló számára, azonban a kerékpárján sikerült behoznia lemaradását. Az utolsó szám a futás volt, amely során még fájó térddel is hatalmasat alakított, ugyanis 7. helyen ért célba.

Ezzel a 7. helyezéssel pedig minden idők legjobb magyar triatlonos eredménye született meg az olimpián.

Jöhetnek az orosz turisták Szijjártó Péter szerint

0

Néhány héttel ezelőtt az orosz kormány úgy döntött, hogy engedélyezi a magyar állampolgárok számára a beutazást az ország területére, el is kezdték a vízumok kiadását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Liszt Ferenc repülőtérről jelentkezve.

Üzleti és turisztikai céllal is lehet Oroszországba utazni, a vízum kiállításának feltétele, hogy kell egy negatív PCR-teszt.

„Mi is úgy döntöttünk, hogy holnaptól kezdve engedélyezzük a beoltott orosz állampolgárok beutazását Magyarországra turisztikai céllal is, üzleti célból pedig eddig is lehetett jönni.” – nyilatkozta a friss fejleményeket.

A döntést azzal indokolta a magyar külügyminiszter, hogy a válság egyik leginkább érintett területe a turisztikai szektor volt. Az oroszok számára pedig Magyarország mindig is egy közkedvelt utazási célpont volt.

Luxuscikké válhat a gyümölcs és zöldség

„Akinek se kertje, se pénze nincs, az mit csináljon? Töltse ki a nemzeti konzultációt? Vagy menjen el népszavazni? Esetleg köpjön le egy szivárványos zászlót, vagy csak mondjon le az élelmiszerről?” –  írta vasárnapi posztjában Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnökjelöltje, miután a kormánymédia azért kötött bele, mert megemlítette, hogy mennyire is emelkednek az árak.

Jakab Péter szerint lassan tényleg igazi luxusnak fog már számítani az, ha valaki megengedheti magának egy nagyobb dinnye megvételét.

Posztjában még hozzátette: „Kedves fideszes ficsúrok. Ha már azon nem háborodtok fel, hogy Kövér elvtárs 135 millióért vesz 8 szőnyeget, Lölő meg 150 millióért gyémántgyűrűt az új asszonynak, azon se döbbenjetek meg, hogy én megeszek egy cikk dinnyét.”

Norvég Alap: ha nem a Fidesz oszthatja a külföldi pénzt, akkor inkább ne jusson a magyaroknak!

0

Magyarország elesik 214,6 millió eurós, átszámítva csaknem 77 milliárd forintos támogatástól. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely meg is erősítette: nem sikerült kiválasztani a szervezetet, amely a Norvég Alap pénzeit szétosztaná.

Ezáltal a decemberben aláírt szerződés lejárt, teljesítés nélkül. Gulyás szerint Norvégia „tartozik nekünk ezzel a pénzzel, de nem találták meg azt a formát, amelyben ezt leróhatnák”. Azért ez érdekes megfogalmazás, hiszen támogatásról van szó, nem tartozás megadásáról.„- írja a HVG

Hét hónapja volt a kormánynak, hogy megállapodjon a donorokkal arról, ki lesz a 77 milliárd forintos támogatás civil pályázatainak lebonyolítója. A határidő tegnap lejárt…

 A tavalyi norvég-magyar megállapodás értelmében, a kormánytól független szervezetnek kellene szétosztania a Norvégiából és az Európai Gazdasági Térségből érkező civil támogatásokat, megjegyzendő, hogy 77 milliárd forintnak csak mintegy tíz százaléka jutott volna civil szervezeteknek, a többit eddig is kormányszervek osztották szét. A támogatást a többi közt társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lehetett volna elkölteni. Magyarán mindarra, amit humán infrastruktúrának hívunk, és amelynek fejlesztése minden magyar ember életkörülményeit meghatározza – nem csak a kiváltságosokét és az elitét.

 Minden jel arra mutat: a kormány nem fog megfelelő, független szervezetet találni, amely szétosztja a Norvég Alap civil szervezeteknek szánt támogatásait, ugyanis Orbánék mindenképp bele szeretnének szólni, hova mennek a pénzek.

Miről is van szó – avagy a Fidesz-történelem megismétli önmagát

Az ún. Norvég Alapot három, EU-n kívüli, de a vámunió révén abból hasznot húzó állam: Norvégia (97 százalékban), Liechtenstein és Izland tartja fenn, hogy ezzel támogasson 15, az EU-átlag alatti egy főre eső GDP-jű tagállamot. 2009 és 2014 között 46,8 milliárd forint támogatás érkezett Magyarországra.

 Az Alap átfogó céljait és prioritásait a támogató országok határozták meg mind a 15 kedvezményezett országban, azonos módon. Ezek: „segíteni a civil társadalom fejlődését, és erősíteni részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában. Ezen belül az Alap kiemelt figyelmet fordít az emberi és kisebbségi jogokra (etnikai, vallási, nyelvi, valamint szexuális orientáció alapján), a jó kormányzásra és átláthatóságra, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcra, a megkülönböztetés és a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és kirekesztés elleni fellépésre, valamint a nemek közti egyenlőségre”.

 Magyarországon a legjelentősebb programok a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés, egészségügy, infrastruktúra, és a civil szervezetek támogatása terén zajlottak, de igen fontosak a roma népesség felzárkóztatását segítő programok is.

 A Norvég Alap pénze nem a magyar adófizetők pénze. Nem a magyar kormány pénze. Nem a Fidesz pénze.

 A Fidesz-történelem itt is megismétli önmagát. 2014-ben, az akkori támogatási ciklus elején ugyanez a cirkusz játszódott le, akkori „főhőse” Lázár János miniszterelnöki államtitkár volt. No meg a rendőrség, amelyik házkutatásokkal zaklatta a korábbi Civil Alap osztásában részt vett NGO-konzorcium vezetőit (Ökotárs, Autonómia Alapítvány)

. Ráadásul már az akkori otromba politikai támadás is focinyelven szólva durván mellé ment. Ugyanis az ún. „nagy” norvég alap (tehát a 90 százaléknyi) pénzeit már addig is állami konzorcium osztotta ( akkor NFFKÜ- Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt.), ezt tették át visszamenőlegesen a Fidesz-közeli Széchenyi Programirodához. Az ehhez képest töredéknyi Civil Alap pénzeit a hazai zöld és civil mozgalomban már jó húsz éve ismert alapítványok (Ökotárs, Autonómia) konzorciuma osztotta el a pályázók között. Erre akarta rátenni a kezét a Fidesz. Ezzel a hazai civil mozgalmak utolsó független támogatási lehetősége is megszűnt volna. Így viszont megszűnt az egész, mert a norvég kormány megelégelve a dolgot, felfüggesztette az alap működését.

Akkor Pécs városa – négy fő közreműködő civil szervezettel együtt – a Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködés („Nagy norvég pályázat”) témakörben adott be még 2013 szeptemberében egy 320 milliós pályázatot a Zsolnay Negyed környékének rehabilitációjára, az önkormányzatot Nagy Csaba alpolgármester képviselte, tehát még csak azt sem lehetett mondani, hogy nem „fideszes” kézben volt. Ezenkívül a  „közepes” és civil támogatások terén – amelyekben például a Balokány rendbetétele, fenntartása is szerepel – becslésünk szerint további 20-30 milliót buktak el a pályázók.

 Összesen tehát akkor körülbelül háromszázötven millió forintot buktak el ezzel a pécsi emberek, amelyből jobbá tehették volna életkörülményeiket, segíthették volna a szociálpolitikát. Még akkor is, ha egyéb forrásokból – pl. a Balokányra – később jutott valamennyi.

 Hogy most mennyit buktunk, majd kiderül.

Kóbor József, pécsi önkormányzati képviselő, LMP

Ezüstérmes a párbajtőröző Siklósi Gergely

0

A pályafutása első olimpiáján szereplő Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói ötkarikás játékokon.

A BHSE 23 éves, világranglista-vezető, világbajnoki címvédő vívója a helyi idő szerint esti döntőben némi meglepetésre 15-10-re kikapott a francia Romain Cannone-tól.

Siklósi egész nap felszabadultan vívott a Makuhari Rendezvényközpont B csarnokában, a kínai Tung Csao 15-9-es, a marokkói Husszam Elkord és a címvédő dél-koreai Park Szang Jung 15-13-as legyőzése után az elődöntőben magabiztosan, 15-10-re verte az olasz Andrea Santarellit. A jelentős nemzetközi eredménnyel nem rendelkező, 24 éves párizsi rivális először a venezuelai Limardo Gascont (15-12), majd a holland Verwijlent (15-11) és az orosz Szergej Bidát (15-12), a legjobb négy között pedig az ukrán Igor Reizlint (15-10) győzte le.

A döntő közjátékkal kezdődött: meghibásodott a pást eredményjelzője, így nem tudták időben elkezdeni a mérkőzést. A két vívó hosszú percekig várta, hogy végre elrajtolhasson a küzdelem, amíg végre megjavították a berendezést.

A várakozás Siklósit zavarta meg jobban, nála jóval alacsonyabb ellenfele kétszer is gyorsan eltalálta őt, de aztán az első három perc vége előtt egy parádés tussal 4-4-re egyenlített. A folytatásban a vezetést is sikerült átvennie, de mint később kiderült, 6-5-nél volt utoljára nála az előny. Cannone az esélytelenek nyugalmával vívott, mégpedig nagyon jól, 10-8 után állva hagyta riválisát, és szinte pillanatok alatt a végső győzelem kapujába került. 14-9-ről indult az utolsó három perc, amely azonban már nem pergett le, mert a francia bevitte a győztes találatot is.

Siklósi csalódottan gratulált ellenfelének, de edzője, Dancsházy-Nagy Tamás azonnal megölelte őt, jelezve, hogy a vereség ellenére nagy eredményt ért el.

A magyar vívó az eredményhirdetésnél Schmitt Páltól, a Nemzet Sportolójától, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőtől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjától vehette át az ezüstérmet.

„Röpke két-három másodpercig csalódott voltam, nem jó érzés kikapni, de maga a verseny jól sikerült” – nyilatkozott az éremátadás után Siklósi Gergely. „Az utolsó asszóban hibáztam, de vitathatatlan, hogy az ellenfelem nagyon jó volt. Számítottam rá, hogy nehéz asszó lesz, de a sport ilyen. Nagyon szép lett volna, ha a vb-arany után olimpiai aranyat is nyerek, de így legalább marad motiváció, és nyomhatjuk tovább. Nagyon örülök az ezüstéremnek!”

Beszélt arról a pillanatról is, amikor az edzője a nyakába borult, mint mondta, a szakember akkor még szomorú volt, de később, amikor megkérdezte tőle, előre aláírta volna-e az ezüstöt, úgy válaszolt, hogy igen.

„És ne felejtsük el, hogy én jobban teljesítettem az első olimpiámon, mint Szilágyi Áron és ez tök jó dolog” – tette hozzá viccesen arra utalva, hogy a szombat óta háromszoros olimpiai bajnok kardvívó 2008-ban, ötkarikás debütálásakor 15. lett egyéniben.

„A következő olimpia rövid időn belül lesz, nemcsak egyéniben, hanem csapatban is szeretnék ott lenni 2024-ben, Párizsban” – hangsúlyozta.

Siklósi Gergely megemlékezett nevelőedzőjéről, a 2017-ben elhunyt, hatszoros világbajnok, olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyiről is. Úgy fogalmazott: a néhai szakember biztosan büszke most rá, de ő aranyérmet érdemel, ezért a jövőben is azért fog dolgozni, hogy olimpiai aranyérmet mutathasson majd neki.

 „A világbajnoki aranyat megmutattam, még egy olimpiai arany kell” – mondta.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, maga is ötkarikás ezüstérmes párbajtőrvívó, kijelentette: teljesen egyértelmű, hogy ez egy megnyert ezüstérem.

„Gergő fantasztikusan vívott egész nap, a döntő asszóban pedig egyszerűen kikapott, ilyen van. Biztos, hogy a jövőben még sok alkalmunk lesz gyönyörködni a  vívásában és örülni az eredményeinek. Egy dolog nyilvánvaló: a francia vívónak egészen kivételesen jó napja volt ma” – mondta az MTI-nek.
    

A tapolcai születésű Siklósi Gergely a kardozó Szilágyi Áron szombati győzelme után a tokiói magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte.


    Eredmények:
    a 32 között:
Siklósi Gergely-Tung Csao (kínai) 15-9
    a 16 között:
Siklósi-Husszam Elkord (marokkói) 15-13
    negyeddöntő:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 15-13
Andrea Santarelli (olasz)-Jamada Maszaru (japán) 15-13
Igor Reizlin (ukrán)-Mohamed Elszajed (egyiptomi) 15-13
Romain Cannone (francia)-Szergej Bida (orosz) 15-12
    elődöntő:
Siklósi-Santarelli 15-10
Cannone-Reizlin 15-10
    bronzmérkőzés:
Reizlin-Santarelli 15-12
    döntő:
Cannone-Siklósi 15-10

    A végeredmény:
    férfi párbajtőr, egyéni, olimpiai bajnok:
    —————————————–
1. Romain Cannone (Franciaország)
2. SIKLÓSI GERGELY (MAGYARORSZÁG)
3. Igor Reizlin (Ukrajna)

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Vádemelés az állatkínzó kutyatenyésztővel szemben

0

 Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki korábban kutyákat tenyésztett, azonban azokat sanyarú körülmények között tartotta.

Magyarország Ügyészségének egyik fotója a hihetetlen körülményekről

A férfi a lakása mellett 24 boxból álló kutyakennelt alakított ki, ahol 2014. évtől kezdődően németjuhász kutyák tenyésztésével foglalkozott.

A vádlott 2018. év közepén elhatározta, hogy felszámolja a kutyatenyészetét, és megpróbálta elajándékozni az ingatlanon tartott 30 kutyát, azonban a két évesnél idősebb kutyáknak nem talált gazdát.

Az állattartó korábban adományozási szerződést kötött egy élelmiszeripari áruházzal, mely szerint az áruház a selejt, sérült csomagolású és lejárt fogyasztási idejű termékeket átadja neki a kutyák etetésére.

A férfi 2019 szeptemberétől ezen termékeket takarmányozás céljából elszállította, azonban azokat nem adta oda a kutyáknak, hanem a különböző húsárukat több kartondobozban a kennelek előtti területen hagyta.

Az állattartó 2019 szeptemberétől a kutyákat bezárva tartotta, nem gondoskodott arról, hogy az állatok ételhez jussanak, nem biztosított számukra elégséges mennyiségű táplálékot, ennek következtében a 12 kutyából 8 egyednél kóros mértékű lesoványodás következett be, míg 4 kutya az éhezés miatt elpusztult.

Az elkövető cselekménye az állatkínzás bűntettének a megállapítására alkalmas.

Forrás: ugyeszseg.hu

Fotók. ugyeszseg.hu

Dubajban hamis esőt készítettek, hogy legyőzzék a 44 fokot

Az Egyesült Arab Emírségek saját hamis esőt készített a felhőkbe repülő drónok segítségével, hogy legyőzze a az emberpróbáló tikkasztó 44 fokos hőmérsékletet.

A hamis esőt állítólag olyan drón-technológiával hozták létre, amely felhőkön belül elektromos töltéseket állít elő annak érdekében, hogy azok összetapadjanak, és vizet hozzanak létre.

A hamis eső készítése, az ország csapadékhiányának megfékezésére irányuló folyamatos erőfeszítések része. Az Egyesült Arab Emírségek átlagos csapadékmennyisége mindössze évi 100 mm.

Az elmúlt vasárnap az Egyesült Arab Emírségek Nemzeti Meteorológiai Központja videófelvételeket tett közzé erős záporokról, amelyek azt mutatták, hogy a technológia sikeresnek bizonyult.

A központ szerint a csapadékot az úgynevezett felhővetés néven ismert technikával fokozták.

„A felhővetés a különböző vegyi anyagok – köztük ezüst-jodid, szárazjég és még közönséges konyhasó – egyesítése a meglévő felhőkkel annak érdekében, hogy megvastagítsák a felhőket, és növeljék az eső vagy havazás esélyét. A vegyszereket vagy a felhőkbe lövik, vagy a felhők közelében és afelé repülés útján szabadítják fel.”

A Reading Egyetem tudósai vezetik a hamis eső készítő projektet, Maarten Ambaum professzor pedig márciusban a BBC-nek elmondta, hogy „az Egyesült Arab Emírségekben a vízszint drasztikusan süllyed, és ennek célja az, hogy megpróbáljon segíteni az esőzésekben.

„Amikor a cseppek összeolvadnak és elég nagyok, esőként esnek” – tette hozzá.

A technológia sikere évekkel azután következett be, hogy az Egyesült Arab Emírségek 2017-ben 15 millió dollárt fektetett kilenc különböző hamis eső készítő projektbe. – olvasható az Evening Standard weboldalán.

Forrás: standard.co.uk

Fotó: pixabay.com

Segítenek a balatoni vízirendőrök

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 24-én három esetben, összesen hat személynek segítettek partra jutni.

A szombati nap folyamán többen kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Műszaki hibás vitorlás utasait, valamint elsodródott Kite szörfösöket segítettek ki szorult helyzetükből.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Tenkes Családi Piknik 2021

0


2021. július 31-én, szombaton finom ételekkel és italokkal, valamint vacsorával a vár előtt ünnepelhetik a várbarátok az idei Tenkes Családi Pikniket. Persze a sok finomság mellett a programkínálatra sem lehet majd panasz, hiszen a szervezők próbáltak kedvezni kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

NÉHÁNY VÁLOGATÁS A PROGRAMBÓL:
15.00 – 18.00 Gyermekjátszó
16.30 Lara meséi
17.00 Kőhalmi Ferenc udvari bűvész műsora
17.30 A harkányi gyógyvíz, és az ördögszántotta hegy legendája
18.00 Cintányéros Cudar Világ, operett slágerek bemutatója
18.30 PEET
19.30 Made in B
20.00 Vivat Bacchus
21.00 Zanzibár

A program INGYENESEN LÁTOGATHATÓ!

A rendezvény védettségi igazolvány nélkül látogatható, de a Zanzibár koncerten való részvétel védettségi igazolványhoz kötött!

Forrás: siklosivar.hu

Július 29-én, zenél Kozármisleny

0

2021. július 29-én, délután 17 órakor indul útjára a TérZene program részeként a „Zenélő Kozármisleny” rendezvénysorozat nyitóelőadása.

A zenés programot a kozármislenyi Városháza előtt dr. Biró Károly polgármester nyitja meg.

„Reneszánsz muzsika, reneszánsz jelmezben” címmel a Daniel Speer Brass szórakoztatja majd ezen a nyári késő délutánon a kozármislenyieket, és varázsolja el az érdeklődőket a zene csodálatos világába.

„Az újraindításra felkészülve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) optimalizálja a másfél éve elindított programot, hogy segítségével hétről hétre minél többen élvezhessék a házak között átcsilingelő valódi örömzene eufórikus akkordjait. A Zenélő Kozármisleny-Térzene programsorozat megnyitó előadása: „Reneszánsz muzsika reneszánsz jelmezben”-rézfúvós kamarazenei előadás – DANIEL SPEER BRASS” – írta közösségi oldalán dr. Biró Károly, Kozármisleny polgármestere.

Néhány bemutatkozó szó a Daniel Speer Brass zenekarról:

„Reneszánsz muzsika, reneszánsz jelmezben” a címe annak a műsoruknak, amelyet a zenekar már brokát és bársonyból készített ruhában ad elő, és a vizualitás élményével hozza még közelebb a kor angol, francia, magyar, olasz és német nagy és kismestereinek csodálatos zenéjét. Trombitán, kürtön, tubán, harsonán zengenek Holborne, Praetorius, vagy a Vietorisz kódex gyűjteményének darabjai.

A zenekar tagjai tanulmányaikat valamennyien a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán végezték. A névválasztásuk a rézfúvós kamarazene gyökeréhez vezethető vissza. Az együttest az 1636-1707 között élt német zeneszerzőről nevezték el, aki nemcsak a toronyzene úttörőjeként alkotott nagyot, hanem mint író is. Mint korának nagy utazója, útjait – így köztük a magyarországi tartózkodását is – úti-regénybe foglalta.

A zenekar közreműködő tagjai: Horváth Zoltán trombita, Hammer Gábor trombita, Pétersz Árpád kürt, Sörfőző Zoltán harsona, Maronics Zsolt tuba, Péter Zoltán dobok és ütőhangszerek.

A zenekar repertoárja öt évszázad muzsikájából merít. Reneszánsz és barokk művekkel, klasszikus, romantikus, valamint kortárs szerzők, a rézfúvósok standard darabjaival koncerttermekben, templomokban, kastélyokban szerepelnek. A számos sikeres hazai hangverseny mellett többször turnéztak Ausztriában és Németországban, Szlovákiában. A Daniel Speer Brass szép sikereket ért el Berlinben, Bukarestben, Nürnbergben, Párizsban, Szófiában, Trierben, valamint Stuttgartban, két ízben is. Teltházas előadásai voltak a Magyar Köztársaság Kulturális Intézeteinek koncerttermeiben és szabadtéri fesztiváljain.

Többször szerepeltek a Magyar Rádióban, a Duna TV-ben, a Pécs TV-ben és a Magyar Televízióban. Az együttes a nyilvános hangversenyek mellett gyakran játszik diákoknak. Ezek a hangszerbemutatóval kiegészített koncertek, a gyerekek zenei nevelését segítik elő játékos formában.

Fotó: dsb.hu