Kezdőlap Blog Oldal 2599

Fém orvosi implantátumok nyomtatását kutatják a Pécsi Tudományegyetemen

0

„Fém orvosi implantátumok nyomtatását kutatják a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) Gépészmérnök Tanszékén az egyetem 3D Központjával, aminek eredményeként a technológia és a kifejlesztett fémnyomtató is megjelenhet a piacon” – közölte a PTE az MTI-vel.

„Míg korábban jobbára öntéssel és felületi megmunkálással készültek az orvosi implantátumok fém alkatrészei, a 3D nyomtatás elterjedésével a közeljövőben akár fémnyomtatással is előállíthatják ezeket az eszközöket” – írták a közleményben.
„A kutatók a CMT (Cold Metal Transfer) technológiát ötvözték a 3D nyomtatással, amelyhez egy régi CNC-marógépet alakítottak át fémnyomtatóvá. A kísérletek azt igazolták, hogy a technológia megfelelően alkalmazható fémalkatrészek felépítésére, ezért saját fejlesztésű fémnyomtatót építettek. Ezzel az additív technológiás géppel folyamatosan zajlanak a kísérletek, és a gép fejlesztése is.
A végső cél biokompatibilis fémek és orvosi implantátumok nyomtatása. A technológiával egy előgyártmányt nyomtatnak, amit forgácsoló megmunkálással még utómunkálni kell. A szakemberek várakozása szerint az eddig ismert fémporos technológiához viszonyítva lerövidül a gyártási idő, illetve olcsóbb lesz az előállítás és üzemeltetés.
A közlemény szerint a kutatás első szakaszában gépipari alkalmazások szempontjából az alumínium nyomtathatóságát, hegesztési tulajdonságait vizsgálták, majd a 3D Központtal való kapcsolódás az orvosi alkalmazás irányába terelte a munkát, amellyel a 2021 őszén a PTE MIK-en induló Biomedical engineering képzéshez is kapcsolódni tudnak.
A következő fejezet az orvosi eszközöknél és implantátumoknál alkalmazott fémek, illetve a titán nyomtatása lesz, ezek olvadáspontja, szilárdsági tulajdonságai és más jellemzői új kihívások elé állítják a kutatócsapatot” – írták.

Forrás: mti.hu

Fotó: pixabay.com

Eltűnt Pataki Imréné

0

A pécsi rendőrök jelenleg is keresik a 84 éves nőt.

A Pécsi Rendőrkapitányság 02010-157/455/2021. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 84 éves Pataki Imréné eltűnése ügyében.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2021. június 24-én 18 és 19 óra között a Pécs, Zsebe-kúti otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Orvosi segítségre szorulhat, a rendőrök jelenleg is keresik.

Pataki Imréné körülbelül 156-160 cm magas, vékony testalkatú. Szeme barna, haja rövid, ősz. Eltűnésekor világoskék, bordázott rövid ujjú pólót, ujjatlan otthonkát és lila papucsot viselt.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Pataki Imréné tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

A mai szombaton felfrissülhetünk

0

A tegnapi HIDEGFRONT után ma átmeneti felfrissülés érkezik térségünkbe! Az északnyugati szél élénk lesz, és csupán csak estére mérséklődik. Eleinte napos időnk lesz, majd megnőnek a gomolyok, csupán a térség keleti részén fordulhat elő kis eséllyel zápor illetve zivatar. A hőmérséklet 27-29 fok között alakul. – írja a Meteo Mecsek

Ezer kalandot és élményt ígér ma a pécsi Múzeumok Éjszakája

0

Tavalyi a járványügyi intézkedések miatt országosan nem lehetett megrendezni a hazai múzeumvilág immár évtizedek óta legnépszerűbb eseményét. A kényszerű „szünet” után idén visszatérhet a fesztivál. A Janus Pannonius Múzeum 2021-ben 13 helyszínen 30 programmal – tárlatvezetésekkel, interaktív családi programokkal, újonnan nyíló időszaki kiállításokkal, bemutatókkal, előadásokkal – várja a nagyérdeműt június 26-án.

A Múzeumok Éjszakája kezdetektől, immár évtizedek óta hagyományosan, minden esztendőben a hazai múzeumi világ legkiemelkedőbb eseménye. Pécs minden alkalommal, így idén is csatlakozott az országos felhíváshoz.

A képző- és iparművészet iránt érdeklődők igen sokféle program közül választhatnak június 26-án. Lesznek tárlatvezetések a Két ágyúlövés – Habsburgok Baranyában című új kiállításban (Modern Magyar Képtár), a Csontváry, a Zsolnay és a Vasarely Múzeumban, valamint Schaár Erzsébet Utca című állandó kiállításában. Szintén érdekesnek ígérkezik a Modern Magyar Képtár az éjszakát záró két eseménye: a Weininger Andor Gömbszínházáról előadás (21:00), valamint a Variációk a színes városhoz, zománckísérletek a magyar művészetben (1967–1972) című, Modern Magyar Képtárban látható időszaki tárlatához kapcsolódó beszélgetés (22:00).

Tárlatvezetések lesznek más helyszíneken is. Így a Sopianae állandó régészeti kiállításban (18.00, 19:00), a Néprajzi Múzeumban (18.00), továbbá a Várostörténeti Múzeumban, ahol a Páratlan élvezet járni a Mecseket című kiállítás (21:00) mellett az állandó kiállítást kétszer is megtekinthetjük (19:00; 22:30), a második alkalom már zseblámpás vezetés lesz! Szakértői segítséggel és útmutatással megismerhetjük a Mecseki Bányászati Kiállítást (19:00) is. Hasonlóan különleges lesz Az éjszaka hangjai című interaktív zoológiai témájú előadás a Csontváry Múzeumban (20:00).

A családi programok sorát erősítik a múzeumpedagógiai foglalkozások, így például a Weininger Andor műveihez kapcsolódó interaktív műhelyfoglalkozás (Modern Magyar Képtár, 16:00–18:00), illetve a Vasarely geometriája című program, amelyben térhatású képeket készíthetünk színes síkidomokból (Vasarely Múzeum, 18:00–22:00). A Sopianae állandó régészeti kiállításban (Káptalan u. 4.) megtartandó foglalkozás (16:00–18:00) jelképesen a Római Birodalom hétköznapi életébe kalauzolja el a résztvevőket.

Szinén igazi forgatagot ígér a Néprajzi Múzeum (Rákóczi út 15.). A – kézművesvásárt és -bemutatót is kínáló – program gyerektáncházzal indul (17.00), majd a már említett tárlatvezetés (18:00) után a hagyományos almafajtákról hallhatunk – cider kóstolóval egybekötött – előadást. Az éjszaka a hagyományos Szent Iváni tűzugrással és almasütéssel zárul. A tárlatvezetés és az előadás időtartama alatt kézműveskedéssel és almás népmesékkel várják a gyerekeket.

A Vasváry-házban a tavaly felépített „Málenkij robot – 75” című kiállítás akkor (a járványügyi korlátozások miatt) elmaradt megnyitójára kerül sor, szakmai tárlatvezetéssel (18:00). Érdekes kulisszatitkokat tudhatunk meg a gyógyászatról, egykori használt gyógyszerekről és sok másról a Szerecsen Patika Kiállításban tartott tárlatvezetéseken (17.00, 18:00, 19.00, 20:00), amelyekre azonban a kis befogadóképességű helyszín miatt előzetes regisztráció szükséges. (Jelentkezni június 25-én 12:00 óráig a kommunikacio@jpm.hu címen lehet).

Aki mégsem a pécsi belvárost választaná, hanem a természetbe kalandozna, az két túra közül is választhat. Idén is lesz éjszakai kirándulás a Jakab-hegyre Gábor Olivér régésszel (találkozó: 17.30-kor az Égervölgyi tó északi oldalán, a szalonnasütő helynél). A másik túra a Pécs-Mecsekszabolcs környéki erdőkbe vezet, ahol az „éjszakázók” gyógyfüvekkel ismerkednek, vadvirágos gyepeken néznek körül Dénes Andrea botanikus vezetésével. (Sötétedés után szentjánosbogár rajzásra is számíthatunk.)

A pécsi Múzeumok Éjszakájára a – minden helyszín megtekintésére feljogosító – belépőjegy felnőtteknek 1500, a kedvezményekre jogosultaknak (6-26 év között, illetve 62 éves kor felett) 1000 forintba kerül. A családi jegy 4000 Ft, továbbá 0-6 éves korig, valamint fogyatékkal élőknek (1 kísérővel) a program ingyenes. Aki csak egy adott helyszínre váltana belépőjegyet, annak 1000 forintot kell fizetnie (a kedvezményes ár: 500 Ft).

A belépőjegy másnap, június 27-én is érvényes a JPM kiállítóhelyein!

(A pécsi Múzeumok Éjszakája rendezvény sikeréhez a Pécsi Tájak Korok Múzeumok Klub 12 önkéntest biztosít.)

Teljes program: www.jpm.hu

Fásítási program – csemetékre pályázik Siklós

Összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések annak a településfásítási programnak a második fordulójában, aminek megpályázásáról csütörtökön döntött Siklós képviselő-testülete.

Településenként legfeljebb 30 darab sorfa igényelhető, melyeket 19 fafajból lehet kiválasztani. Most igényelt fák ültetésére – a támogatás megítélése esetén – 2021 őszén vagy 2022 tavaszán kerülhet sor legfeljebb öt különböző helyszínen.

A program első fordulójában siklós nem kapott támogatást, a második etapban viszont a korábban támogatott települések nem vehetnek részt.

Siklóson legutóbb a Föld napja alkalmából ültettek nagyobb mennyiségű fát, amikor márciusban kétszáz csemete kapott helyet a kerékpárút mellett. Riegl Gábor akkor jelezte: Siklós több pontját, köztük a belvárost is érintő fásítási programon dolgoznak, melynek során számos fa kerül majd olyan helyekre is, ahol az esztétikus városkép alakítása mellett a gyalogosok és karékpárosok számára hasznosak.

Siklós Városgondnoksága a napokban fejezte be a fásításokat, ami keretében összesen 69 fa került a város utcáira és tereire, többek közt a Gordisai útra, a Kresz parkba, az újonnan épített Hajdú utcai parkolóhoz, az inert lerakó előterébe, a Szegfű utcai sportpark környezetébe, de pótolva is lettek a Maestro parkolóban, Sallai és a Hegyalja utcában. – írja a siklosihirek.hu

Szupercella érkezik, a legmagasabb zivatar riasztást adták ki az egész megyére

0

SZUPERCELLA ÉRKEZIK! Kiadták a LEGMAGASABB zivatar riasztást az egész megyére! Délnyugat felől SZUPERCELLA érkezik! VIHAROS szél, 2-5 cm jég és felhőszakadás várható. Jelenleg Pécs a célpont! – írja a Meteo Mecsek.

Eközben diónyi jégdarabok hullanak a városra.

Cikkünket frissítjük!

Fidesz: Péterffy Attilának le kell mondania

0

A Fidesz közleményt adott ki, amelyben felszólítják Péterffy Attilát, hogy mondjon le a posztjáról, azok után, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület – tehát az, ami őt jelölte polgármesternek – kirúgja őt a sorai közül, amiért véleményük szerint antidemokratikusan vezeti a várost.

“Péterffy Attila a pécsiek, köztük saját szavazói helyett és saját politikai közössége ellenében egy másik utat, egy szűk érdekcsoportot választott. Ezzel becsapta a választókat, a szövetségeseit, a pécsieket, akik nem azért támogatták őt korábban, hogy a szocialisták és pénzembereik, valamint néhány megvett megélhetési politikus érdekét képviselje a városházán”

– közölte a Fidesz a Pécs Aktuál számára.

Hozzátették: jelen helyzetben az egyetlen morálisan vállalható döntés az lenne, ha Péterffy lemondana a polgármesteri tisztségéről.

Beszélgettél már a gyerekeddel az anális szexről, a gumióvszerről, az abortuszról vagy a szerelemről?

Érzékeny témáról lesz szó, azonban határozott véleményem az, hogy önmagát felnőttnek valló ember nem jöhet zavarba, ha szóba kerül az anális szex, az abortusz, a gumióvszer, és úgy általában a szexuális felvilágosítás. Pláne, ha az illetőnek van gyermeke. Ugyanis a gyerek fog kérdezni, és ha a szülőtől nem kap választ a kérdéseire, majd kap mástól – nem biztos, hogy helyes válaszokat -, éppen ezért tartottuk fontosnak megosztani Ágoston László posztját és eseményét, változtatások nélkül. Íme:

„Beszélgettél már a gyerekeddel az anális szexről? Ha veled nem fog beszélni róla, ne hidd, hogy mással sem fog. És az élete egy pontján találkozni is fog vele. Vajon fel lesz készülve erre a találkozásra?

Mit tud vajon a pornóról? Vajon van bűtudata önkielégítés után? Ha megkérdezi a gyereked, az LMBTQ-ban mit jelent a Q, mit válaszolnál neki?

Ugye, milyen zavarbaejtő egyáltalán olvasni is ezeket a kérdéseket? Pedig vagy te segítesz választ találni a gyermekednek ezekre a kérdésekre, vagy a tornaterem öltözőjében fognak mások. És persze megbízhatatlan fórumokon, arc nélküli figurák kommentjeiből fog tájékozódni.

Rosszabb esetben akár rátalál a nemi identitására, és el is hiszi, amit mondanak róla.

Nem volt még generáció, akit ne hagyott volna magára Magyarország a szexuális felvilágosítás terén. Emlékszel, hogy az Ifjúsági Magazinba milyen kérdéseket írogattak be? Szerinted ma többen tudják a választ, az újra és újra feltörő kérdésre: „ha lenyeltem lehetek terhes”?

Pedig ez még a legeslegegyszerűbb része. A biológia. Emlékszem, nekünk a tanár „nemi készülékekről” beszélt, hogy véletlenül se kelljen kimondani a szót: „pénisz”. (Vajon ő maga mennyire volt felvilágosodott?)

De ez csak a jéghegy csúcsa. Az igazán fontos kérdések még csak ezek után jönnek: beszélni például:

a beleegyezés fontosságáról,

az abortuszról,

a meztelen képek és péniszfotók küldéséről és kapásáról,

arról, ki fizessen a randin,

mire vigyázzon egy buliban,

vagy hogyan kéne „jól” szakítani…

Mondhatod, hogy ezeket neked sem mondta el senki. Én is magamtól tanultam meg – nagy hibák és fájdalmak árán. De miért kéne, hogy ez a gyerekeinkkel is így legyen? Miért ne mehetnénk át egyszer játékosan, szeretettel, de őszintén és informatívan a legnehezebb kérdéseken is? Igen, az „LMBTQ-ügyön” is…

Hogy felkészültebbek legyenek és egészségesebb legyen a szexualitáshoz való viszonyuk, mint nekünk úgy általában…

Ez a kurzus egyelőre egy terv csupán. Szívesen megcsinálom, de tudnom kell, hogy lenne-e iránta érdeklődés. Nyisd meg a linket és jelentkezz elő a kurzusra, ha úgy gondolod, befizetnél rá!

Elérhető áron lenne, rászorulóknak 80% (!) kedvezménnyel. Letölthető, bármikor meg- és újranézhető.

De ez még csak álmodozás, amíg nem jön össze a létszám.”

RÉSZLETEK, ELŐJELENTKEZÉS ITT:

https://agostonlaszlo.hu/szexualis-felvilagositas/?fbclid=IwAR26130A2OaTQvxPuwl3UbH060AMb0uS54fVZSGnN9GNPvns-El3uwlTExg

Hol és mikor fog lecsapni a vihar? Mutatjuk!

Sokan kérdeztétek, így gondoltuk gyorsan írunk egy posztot a mostani helyzetről!

MIKOR?

A következő óráktól délnyugat felől fokozatosan elkezd gomolyosodni az ég, de még kisebb számban pattanhatnak ki zivatarok elszórtan a térségünkben! 17-18 órától délnyugat felől várhatóan egy zivatar rendszer érkezik.

MERRE?

A favorit továbbra is Sellye-Pécs-Bonyhád vonaltól délre eső terület, de nem zárható ki a térség többi része sem! Érdemes figyelni a radarokat.

SZÈL

A legfőbb veszèlyt a szèl jelenti, 70-80 km/h lökések várhatóak, de egy erősebb zivatargócokban a kifutószèl AKÁR 100 km/h felett is lehet!

JÉG

AKÁR 2-5 cm nagy jegek eshetnek egy-egy hevesebb zivatargócban!

FELHŐSZAKADÁS

– Kis területen AKÁR 20-50 mm csapadék is lehullhat!

VILLÁMLÁS

FIGYELEM! Kiemeljük, hogy várhatóan nem az egész térséget érintik a heves események, sőt, lehet olyan hely, ahol csapadék sem fog esni!

Érdemes követni oldalunkat és a Meteo Mecsek Facebook oldalát is további információkért!

Fotó: Svastits Krisztián

Kőbányáért díjat kap Tóth Balázs, a tragikusan fiatalon elhunyt képviselő

Bakos Bernadett kezdeményezésre a testület egyhangúlag támogatta, hogy az egykori LMP-s képviselő, Tóth Balázs posztumusz Kőbányáért díjban részesüljön.

Balázs 10 éven át, három cikluson keresztül képviselte a kőbányai polgárokat. Elhivatottan küzdött azért, hogy mind a Bihari utcai mind a Hős utcai lakók esetében méltányos megoldás születhessen. Azért dolgozott, hogy az Önkormányzat és a lakók kompromisszumos megoldást találjanak. Emellett a környékbeli lakók mellé állt a Ferihegyi reptér zajterhelése elleni küzdelemben is, szintén önkormányzati szinten keresve a megoldást. Képviselői tevékenysége mellett számtalan egyéb módon, magán úton segítette a rászorulókat. Például rendszeresen begyűjtötte a különféle felajánlásokat a kerületben, és ezeket eljuttatta a különféle segítő szervezetekhez. Kiemelt célja volt az is, hogy Kőbányán egy stabil zöld bázis tudjon kialakulni. A jelenlegi zöld képviselők, bizottsági tagok szinte mind tanulhattak tőle, bármikor kész volt segíteni zöld és szociális ügyekben bárkinek. Soha nem a pártpolitika, hanem az egyes ügyek mentén döntötte el, hogy kivel működik együtt.

Balázs az utolsó teljes ciklusában a hivatalos mérőszámok alapján a legaktívabb kőbányai önkormányzati képviselő volt. Utolsó projektjei között szerepelt a Királydomb nemzeti emlékhellyé alakítása is, ez megvalósult, de ő sajnos már nem élhette meg.

Tragikusan korán távozott közülünk. Balázs, egykori képviselőnk, barátunk pótolhatatlan, nem telik el úgy megbeszélés, ülés, találkozó, hogy ne jutna eszünkbe. Sokszor nehéz és küzdelmes, de eredményes, 10 éven át kitartóan végzett munkáját ismeri el a Kőbányai Önkormányzat a Kőbányáért díj adományozásával. – zárul Bakos Bernadett közleménye.