Csordás Anett, a C8 és a Momentum képviselőjelöltje és Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja és képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tartottak a Fidesz székház előtt, ahol arról számoltak be, hogy feljelentést tettek az Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnála Fidesz Youtube reklámjai miatt, valamint felszólították a Fideszt, hogy hagyjanak fel a gyűlölet kampánnyal.
“Az elmúlt napokban több szülő és nagyszülő jelezte felém felháborodását amiatt, hogy a Youtubon a gyerekműsorok alatt is többször találkoztak a Fidesz fizetett politikai lejárató reklámjával.” – vázolta fel a problémát Csordás Anett. “Emiatt feljelentést tettem az NMHH-nál, mivel ez a tartalom káros lehet a kiskorúakra.”
A képviselőjelölt hozzátette: “Levelet írtam Kocsis Máténak és Hollik Istvánnak annak érdekében, hogy azonnal hagyjanak fel a gyűlöletkampánnyal. Ezek a hirdetések tisztességtelenek és etikátlanok, hiszen kiskorúakra célozzák.”
Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja felszólította a Fideszt, hogy legalább a gyerekeket hagyják békén, ha már a kormányzásuk alatt teljesen kifosztották az országot. “ Ha már kormányzás címszó alatt a romboláson, az ország kifosztásán és a gyűlöletkeltésen túl semmit nem képes lerakni az asztalra, akkor legalább a társadalom legkitettebb csoportját hagyják békén!”
“Kérem én is a szülőket, hogy ha találkoznak gyermekműsorok közben a Fidesz gyűlöletkampányával, akkor tegyenek bejelentést az NMHH-nál.” – zárta a sajtótájékoztatót a Momentum politikusa.
A most következő három héten belül a színvonalas, minden korosztály számára érdekes események színesítik a Janus Pannonius Múzeum programkínálatát. Közeleg a Régészet Napja, valamint egy év kihagyás után idén is lesz Múzeumok Éjszakája; valamint a tavalyi sikeres kezdet után ebben az esztendőben is megrendezik a Múzeum Utca Plusz eseménysorozatát. A JPM két saját tematikus nyári tábort szervez, amelyek közül az egyikbe még lehet jelentkezni.
Régészet Napja és az ahhoz kötődő események (2021. 06. 18–20.)
Gazdag és szerteágazó témákat ölel fel a Régészet Napjához kötődő pécsi eseménysor. Június 18-20. között bebarangolhatjuk a törökkori Pécset, érdekességeket tudhatunk meg többek között az Ókeresztény Mauzóleumról, a pécsi belváros történelmi-építészeti örökségéről, valamint a mohácsi csatatérkutatásról és tömegsírfeltárásról is.
Múzeumok Éjszakája (2021. 06. 26.)
Tavalyi a járványügyi intézkedések miatt országosan nem lehetett megrendezni a hazai múzeumvilág immár évtizedek óta legnépszerűbb eseményét. A kényszerű „szünet” után idén visszatérhet a fesztivál. A Janus Pannonius Múzeum 2021-ben 13 helyszínen 30 programmal – tárlatvezetésekkel, interaktív családi programokkal, újonnan nyíló időszaki kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, bemutatókkal, előadásokkal – várja a nagyérdeműt. (A rendezvényhez a Pécsi TKM Tájak Korok Múzeumok Klub 12 önkéntest biztosít.)
Múzeum Utca Plusz (2021. 07. 01–04.)
A tavaly elindított Pécs Nyitva turisztikai kampány keretén belül elindított Múzeum Utca Plusz rendezvénysorozat idén is a pécsi belvárosba csábítja a közönséget. Neves zenészek koncertjei, irodalmi műsorok, kitelepülések, vásárok és gasztronómiai programok mellett különleges előadások és kerekasztalbeszélgetések segítenek eligazodni és tájékozódni a mohácsi csata kutatásának kérdéseiben, vagy a Modern Magyar Képtár Variációk a Színes városhoz című időszaki kiállításhoz kapcsolódóan. Lesz múzeumpedagógiai élménysátor és interaktív régészeti ismeretterjesztés a Reneszánsz Kőtárban, tárlatvezetések a Zsolnay Múzeumban. Július 1-jén a Vasarely Múzeum udvarán helyezik el a PTE Műszaki és Informatikai Kar építész hallgatói által alkotott op art köztéri installációt, s ugyanott múzeumpedagógiai foglalkozások, workshopok is várják majd az érdeklődőket, akik július 3-án egy kerekasztalbeszélgetésből azt is megtudhatják, Victor Vasarely művészetét mennyire inspirálta az űrkutatás.
Múzeumi nyári táborok
Középkori fegyverek megismerése, íjászkodás, japán kardbemutató, vívás, látogatás a Pécs Városi Lövészklubban: mindezt kínálja a Muskétás című napközis tábor, amely a sportot és a történelmet helyezi középpontba 2021. június 21-25. között.
Ez a tábor már megtelt érdeklődőkkel, de a július 5. és 9. között megvalósuló Jóga és művészetcímű táborba még lehet jelentkezni (vadvari.katalin@gmail.com)! A naponta 8 és 16 óra között megrendezendő programon a délelőtti jógaórákon Apró Kata, a Chandra jógastúdió oktatója és vezetője segíti a testi felfrissülést, majd kézműves foglalkozások következnek. Délután a JPM gyűjteményeiben található műalkotásokkal kényeztetik a gyermekek lelkét, s a kirándulásokon a természetművészettel megismerkedve közös alkotásokat hoznak létre.
A Janus Pannonius Múzeum aktuális programjai (időrendi sorrendben):
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki betört egy pécsi ingatlanba.
Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 24 éves helyi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. május 18-án este Pécs belvárosában a kapubejáró alatt bemászott egy ingatlan területére, majd betörte a melléképület ablakát, és onnan három üveg bort tulajdonított el. A nyomozók a kamerafelvételek alapján pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt. Előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. – írja a police.hu
Az ellenzéki pártok az elmúlt napokban aláírásokat gyűjtöttek a kínai kommunista egyetem, a Fudan Budapestre költöztetése miatt. Az ellenzék szeretné, ha népszavazásra bocsájtanák az ügyet, és bár elviekben az összefogás pártjai ebben az ügyben egységesek, információink szerint a DK a gyakorlatban nagyon is a Fudan mellett van. Legalábbis erre ad bizonyítékot, hogy a párt – szemben a többi ellenzéki erővel – egyáltalán nem gyűjtött alárírásokat, a fülük botját sem mozdították meg az ügy miatt, nem standoltak, nem sátraztak, nem csináltak semmit.
A hivatalos adatokból az is látszik, hogy a Kétfarkú Kutyapárt egyedül több támogatói aláírást gyűjtött, mint a teljes ellenzék együtt, ők Budapest minden pontján, számos aktivistával (az ő esetükben „passzivistával”) voltak kint, és tettek meg mindent annak érdekében, hogy előbb-utóbb népszavazás döntsön a 500 milliárd forintos kérdésről.
Az ellenzéki összefogáson belül az LMP nyert, a zöldpárt messze több aláírást gyűjtött, mint a többi ellenzéki erő, akik hozzájuk képest is csúnyán elmaradtak. A Jobbik például fele annyi aláírást sem kapott, mint az LMP.
De a legérdekesebb nem ez, hanem a DK szerepe, akik neve mellett egy jó kövér nulla áll. Mi lehet ennek az oka? Az egyik opció az, hogy a Demokratikus Koalíció ugyan ellenzi a Fudan Egyetem ügyét, de ahelyett, hogy segítették volna a gyűjtést, inkább az előválasztásra – vagy épp a pécsi hosszú kések napjára – készültek. A másik, hogy valamilyen oknál fogva Gyurcsányék mégsem ellenzik annyira azt, hogy a kommunista ideológiával felvértezett egyetem a magyar adófizetők pénzén ideköltözzön hozzánk.
Nehéz eldönteni, hogy a kettő közül melyik a rosszabb opció.
Baranya 02-es egyéni választókerületének eddigi szocialista jelöltjét többé már nem támogatja a Magyar Szocialista Párt, derült ki a párt közleményéből, melyet változtatások nélkül mutatunk:
“A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége mai ülésén újra hitet tett a 2022-es kormány és korszakváltás szükségessége mellett. Azt akarjuk, hogy – a demokrata választási szövetség tagjaival együtt – szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzunk létre. Ennek érdekében az a célunk, hogy a demokrata választási szövetség előválasztásán minél több olyan jelölt váljon közös képviselőjelöltté és a Fidesz kihívójává, akiknek velünk együtt ez a célja, és hitelesen képviselik programunkat. Természetes szövetségesünkkel a Párbeszéd Magyarországért Párttal ezért indítunk közös jelölteket, és ezért állítottunk közös miniszterelnök-jelöltet az előválasztáson.A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége tudomásul veszi, ha egyes jelöltek nem kívánják képviselni új szociáldemokrata politikánkat és nem támogatják új szövetségi politikánkat – amely a szociáldemokrata-újbaloldali-zöld pártok összefogására épül -, és ezért más politikai közösségben képzelik el politikai jövőjüket. De egyértelművé tesszük, hogy az ilyen döntés a politikai közösségünk, és szövetségünk kötelező elhagyását is jelenti.A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége ezért a mai napon, egyhangú határozatával döntött Molnár Gyula párttagságának felfüggesztéséről. Ugyancsak egyhangú határozat született arról, hogy Baranya megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében visszavonja előválasztási jelöltjét.Elveinket és céljainkat következetesen képviseljük.”
Információink szerint Szakács ott hagyja az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciónak lesz a tagja, akik könnyen lehet, hogy annak ellenére is beállnak mögé a körzetben, hogy eddig Zag Gábort támogatták volna, aki azonban kurta-furcsa körülmények között lett alpolgármester. A Szabad Pécs úgy tudja, hogy a baloldali politikai alku része, hogy Zag államtitkári posztot kap, ha nem indul el a körzetben, és támogatja Szakácsot.
Kérdés, hogy az MSZP és a Párbeszéd így kit fog támogatni: a legesélyesebb jelölt erre Keresztes László Lóránt az LMP képviselőjelöltje, aki nem mellékesen arra is a legjobb esélyekkel induló jelölt, hogy legyőzze a fideszes Hoppál Pétert. Ráadásul a három pártnak közös miniszterelnök-jelöltje is van, Karácsony személyében. Szintén érdekes kérdés, hogy a korábban Szakács javára visszalépő Péderi Tamás mit fog cselekedni, hiszen a Momentum és a DK viszonya helyben nem éppen rózsás.
A Demokratikus Koalíció az ellenzéki összefogás része, sőt nem csak része, hanem elviekben az egyik legerősebb tagja. Azonban ami tegnap a pécsi közgyűlésben történt, az figyelmeztetés lehet a DK valamennyi szövetségesének: az a párt, ami a saját embereit ilyen durván képes elárulni, kegyetlenül, elvtelenül, az mire képes másokkal szemben?
Az igazság az, hogy az nem is volt olyan meglepő, hogy a DK pécsi frakciójának néhány tagja elárulta a saját alpolgármesterét, Bognár Szilviát, az viszont igen, hogy mindannyian megtették ezt. Auth Istvánról például régóta pletykálják a városházi hangok, hogy a rosszul menő vállalkozása miatt őt könnyedén vásárolták meg, Kunszt Márta is inkább volt hűséges a polgármesterhez és a szocialistákhoz, mint a saját frakciójához (nem véletlenül szedték le őt decemberben a frakcióvezető posztról, akkor még győzött a házon belüli harcban Bognár), egyébként róla több forrásunk is csak olyan véleményt írt, ami nyomdafestéket nem tűrne.
Az igazán meglepő Zag Gábor döntése, aki februárban még aláírta a Momentum 12 pontját. Zag esetében így utólag azonban egyértelmű: őt nem az zavarta, ami a téli időszakban történt, csupán az, hogy neki nem jutott fontos pozíció. Zag már az egyetemi évei alatt is ügyesen helyezkedett. HÖK és EHÖK elnök volt, az Átlátszó információi szerint közel 7 millió forintot lapátolt ki, meglehetősen hosszúra nyúlt és egyébként tanulmányilag mérsékelten sikeres egyetemi évei alatt. Végzettségét tekintve technika szakos tanár, 2004 és 2012 között járt az egyetemre, emellett a politológiát is elkezdte 2011-ben, de ezt a ma már nem elérhető honlapja alapján a mai napig nem végezte el, ahogy a jogi egyetemre is beiratkozott, 2013-ban, de egyelőre nem számolt be arról, hogy sikerrel vette volna az akadályokat. Mi szurkolunk. Az mindannyiunk érdeke, hogy egy ennyire kiemelt poszton olyan ember üljön, aki nem csak az technika tanárok feladataihoz ért.
De vajon mi változott Zag esetében? Tényleg egyedül a pénz volt a motiváció? Hiszen nem olyan régen még ő is aláírta a Momentum 12 pontos ultimátumát, amit aztán el is küldtek Péterffy Attilának. Ennek a 12 pontnak része volt az, hogy
– vonják vissza Nyőgéri kinevezését
– Bognár kapja vissza a hatásköreit
– és úgy általában a transzparenciára és demokráciára való törekvés, melyből jól láthatóan egyik sem valósult meg.
Zag Gábor a Dunántúl legnagyobb városának alpolgármestere. Aki néhány hónap leforgása alatt fordult 180 fokot, ami egy ennyire fontos posztot betöltő köztisztviselő esetében minimum aggályos, ezek után honnan tudhatjuk, hogy mit fog gondolni három hónap múlva a világról és Pécsről? Zag Gábornak ma már nem fontos a demokrácia, az átláthatóság, a népszuverenitás, a tisztességesség?
Vagy igen, csak a havi egymillió forintos fizetés túl csábító volt, hogy feladja az elveit? Ezzel sincs semmi gond, ez nagyon sok pénz (pláne, hogy az iskolai végzettsége alapján a piacon ennyit aligha kereshetne), sokan elcsábulnának ennyitől. Csak akkor érdemes lenne tisztáznia, nyilvánosság elé állnia, és kijelenteni, hogy őt a 12 pontban aláírt dolgok nem érdeklik, ha havi egymillió forintról van szó. Minden pécsinek joga van tudnia, hogy az új alpolgármesterünket mi mozgatja igazán. Az elvek, vagy a pénz?
Letartóztatott egy 63 éves férfit a londoni rendőrség, mert azzal gyanúsították, hogy fogva tartott, majd megölt egy húszéves, magyarországi tartózkodása során Borsodban élő lányt, Akom Ágnest.
A Dóra néven is ismert lány május 9-én, vasárnap hagyta el otthonát. Kedden, 11-én jelentették a rendőrségen, hogy eltűnt. Az Evening Standard egyébként azt írja, hogy a lány prostituált lehetett.
A Sky News pedig hírül adta, hogy a hatóságok hétfőn megtalálták a nő holttestét a Neasden Parkban, London északnyugati részén. Bár a maradványok hivatalos, törvényszéki azonosítása még nem történt meg, már tájékoztatták az elhunyt családját – számolt be róla az Index.
Akom Ágnes három éve élt az Egyesült Királyságban, a rendőrség szerint ismerte feltételezett gyilkosát.
Szerda hajnali 4-kor elzárták minden forgalomtól a Széchenyi Lácnhídat felújítási munkálatok miatt, amely csaknem másfél évig tart. A minden alatt pedig tényleg mindent kell érteni. Se autós forgalom, se gyalogos forgalom és tömegközlekedés sem veheti igénybe a hídat. Ez pedig a
a 16-os,
a 105-ös,
a 178-as,
a 916-os, és
a 990-es
busz útvonalát érinti. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig.
A szerdán kormány bejelentette, hogy “kisegíti” a Fővárosi Önkormányzatot
Mégpedig az állami hajózási cégen keresztül indítanak mentesítő hajójáratokat. Szentkirályi Alexandra szerint ez nemcsak a budapestiek, de a turisták miatt is fontos lépés. A hajójárat 7 óra és 20 óra között jár majd félóránként, hétfőtől péntekig; a járatot Budapest-bérlettel vagy havibérlettel ingyenesen lehet használni – mondta a kormányszóvivő.
A BKK korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalom kb.2022 decemberében mehet rá a hídra, a gyalogosoknak viszont csaknem 2023-ig kell várniuk a járdák felújítására.
A jelenkor legjobb magyar kosarasa első spanyol bajnoki címét szerezte.
Remek játékkal, nagyon simán győzte le a döntő második mérkőzésén a Real Madridot az FC Barcelona. A 92-73-as sikerből remek védekezéssel vette ki a részét a magyar klasszis, Hanga Ádám – írja a BB1.hu, kosaras szakportál.
Hanga kezdőként lépett pályára, 14 percet töltött a pályán, dobott két pontot és leszedett ugyanennyi lepattanót, de igazi érdeme az volt, hogy kulcsfontosságú pillanatokban remekül semlegesítette Alberto Abaldét.
Hanga pályafutása során először lett spanyol bajnok.
Merkely Béla szerint a védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni.
A védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni – mondta a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Merkely Béla közölte: ennek egyik oka, hogy az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására, teszi hozzá az MTI.
„Nagyon fontos, hogy a két oltás legyen meg, ha megvan a két oltás, akkor a klinikai hatékonyság a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben százszázalékos, és ez a lényeg” – fogalmazott.
Hozzátette: az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de továbbra is vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek „indítják a sejtes immunitást”, ha erre szükség van.
„Azt a két oltást, azt meg kell kapni a vállunkba, ha megvan, hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni” – jelentette ki Merkely Béla. A rektor felajánlotta, hogy ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen – a kapacitásuk mértékéig – egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják.
A műsorban elhangzott az is, hogy 140 ezer olyan ember lehet Magyarországon, akik nem vették fel a második oltást. Merkely Béla szerint az első oltás is véd, bár nem olyan hatékonyan, mint a kettő. Azt javasolta, hogy aki kihagyta a másodikat, pótolja azt akár 10-12 hét után is, de ősz előtt mindenképpen.