Kezdőlap Blog Oldal 2623

Újabb forráskivonás a magyar felsőoktatásból!

0

Újabb megszorításokkal sújtja az Orbán-kormány a magyar egyetemeket. Ezúttal 155 milliárd forintot vonnak el a magyar felsőoktatástól, mindezt ráadásul még cinikus módon „visszarendezésnek” is nevezik. Mindeközben pedig a magyar adófizetők pénzét – sokszáz milliárd forintot – a Kínai Kommunista Párt egyetemére költik. – írja az LMP frakcióvezetője, Dr. Keresztes László Lóránt mai sajtóközleményében.

Nem is olyan régen még 1500 milliárd forintos fejlesztési forrással kecsegtették a magyar egyetemeket, belezsarolva őket a modellváltásnak hazudott kiszervezésbe. De most erről a kormányzati hazugságról is lehullott a lepel. A hazai felsőoktatás források helyett újabb megszorításokat „kap” Orbánéktól.

Elég volt a magyar felsőoktatás kifosztásából! Jövőre, a kormányváltást követően az egyik első dolgunk lesz az egyetemi autonómia helyreállítása, a kínai helyett pedig a magyar egyetemeket fogjuk fejleszteni. – zárul KLL sajtóközleménye.

Orbánnak találkoznia kell a „keresztényellenes pápával”

Néhány nappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy Ferenc pápa nem fog találkozni sem Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal, végül a szentatya meggondolta magát, és mégis lesz találkozó közte, és az ország vezetői között.

Most akkor mégsem lesz keresztényellenes a pápa, és mégsem alázza meg Magyarországot?

Bencsik András korábbi kommunista újságíró, jelenlegi fideszes véleményvezér a Hír TV-ben hisztizett egy sort azért, mert a pápa nem akart találkozni Orbánnal. Akkor keresztényellenesnek nevezte az egyházfőt. Bayer Zsolt pedig egyenesen arról fejtette ki magasröptű, akadémikusi gondolatait, miszerint ha Ferenc pápa nem találkozik Orbánnal, akkor „meg kell kérni, hogy ne jöjjön ide”.

Bencsik András korábban egyébként kommunista volt, a Népszabadság 1986. október 17-i számába írt, Érzelmi kötődés című cikkében, a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról elmélkedett. Vajon akkor is fontosnak tartotta a kereszténységét? A bolsevizmus és a katolicizmus megfér egymás mellett?

Mindenesetre Bayer és Bencsik aggódhat a miniszterelnökért, aki most találkozni kényszerül ezzel a „keresztényellenes” pápával. Alig várjuk a két úriember újabb elmélkedését a témáról!

A keleti vakcinával beoltottaknak nem jár automatikusan az EU-s Covid-igazolvány

Nagy többséggel megszavazta szerda délelőtt az Európai Parlament:

július elsejétől bevezetik az egységes uniós Covid-igazolványt.

Az utazást és az egységes járványkezelést segítő igazolást a nemzeti hatóságok állítják ki, a QR-kódnak tartalmaznia kell vagy az oltottságot, vagy a friss negatív teszteredményt, vagy azt, hogy a birtokosa átesett a koronavírus-fertőzésen, írja az Euronews.

Rossz hír sok millió magyar állampolgárnak, hogy az oltásoknál kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott és engedélyezett vakcinákat kell a tagállamoknak elfogadniuk. Más oltóanyagok, mint például a kínai Sinopharm vagy az orosz Szputnyik V, esetében az országok maguk dönthetik el, hogy elismerik-e azokat, vagy sem: tegyük hozzá, szerencsére egyre több ország ismeri el ezeket is, igaz nem mindegyik.

A 444 említi meg, hogy a szavazáson a fideszes képviselők is támogattak ezt, annak ellenére, hogy korábban tiltakoztak ellene, Orbán Viktor pedig egyenesen azt ígérte, hogy

„a kínai vakcinával beoltottak szabadon utazhatnak majd a nyár során.”

Jakab Péter ismét akciózott az éjjel

A Jobbik elnöke néhány héttel korábban közzétett egy hajnali videót, amiben rendőrök állták körbe. Aznap délelőtt kideürlt, hogy Jakab Péter a Parlament falára vetítette ki Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc arcképét “fizessenek meg a tolvajok” felirattal. Ezúttal ezt Szegeden ismételte meg.

Az akciót nem is akárhol, hanem egyenesen a szegedi Csillagbörténnél tette meg, utalva arra, hogy szerinte Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc elszámoltatására van szükség a 2010 óta tartó kormányzás után.

“Szokják csak a falak ezeket az arcokat. Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!” – üzente a pártelnök közösségi oldalán. – írja a Jövő TV.

Kutyák támadtak rá egy nőre Gilvánfán, súlyos sérüléseket szenvedett

0

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki elmulasztotta beoltatni a kutyáit, majd az egyik állat megharapott egy másik nőt Gilvánfán.

Súlyos testi sértés miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 46 éves gilvánfai nő ellen. A nőt a rendőrök azzal gyanúsítják, hogy kutyái 2021. március 4-én 9 óra 30 perc körül Gilvánfán, egy bokros területen megtámadtak egy másik nőt. Az egyik kutya megharapta a sértett lábát, amellyel a nőnek súlyos sérülést okozott. Tekintettel arra, hogy az állatokat a gazdájuk veszettség vagy más betegségek ellen nem oltatta be, így a harapás miatt fennállt a fertőzés veszélye.

A 46 éves nőt kihallgatták gyanúsítottként, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. – számolt be a hírről a police.hu

Kiemelt képünk illusztráció.

Orbán: A cél a 200 ezer forintos minimálbér, visszakaphatják a családok a befizetett adójukat

0

De állítólag nem lesz választási költségvetés. A miniszterelnök a Magyarország újraindul! címmel megrendezett tanácskozáson közölte: „a mi horizontunkon a kétszázezer forintos mnimálbérnek lell lennie”. Jövőre a gyermekeket nevelő családok visszakaphatják a befizetett személyi jövedelemadójukat, ehhez azonban egy feltételnek teljesülnie kell.

A Világgazdaság szervezésében lezajlott konferencián a miniszterelnök többek között beszélt a következő években tervezett költségvetési hiányról is. Szerinte bár a cél a költségvetési egyensúly elérése, és hosszabb távon a szufficites költségvetés, a realitás azonban más. 

Ezért mint mondta, míg 2020-ban 8,1 százalék, idén 7,5 százalék, 2022-ben pedig 5,9 százalékos költségvetési hiányt terveznek.

Hozzátette: a három százalékos hiányt még nem látja megvalósíthatónak, mert az „megrázkódtatás lenne a gazdaságnak és háztartásoknak is”.

A konferencián beszélt a minimálbérről is, ahol megjegyezte:

„A mi horizontunkon a kétszázezer forintos mnimálbérenek lell lennie, ám ha rázúdítjuk a kis- és középvállalkozásokra ezt, akkor tönkre fognak menni, a végeredmény pedig az, hogy nem teljes foglalkoztatottság lesz, hanem elbocsájtják az embereket”

Hozzátette: egy vagy két lépésben valósulhat meg a minimálbér növelése, tehát nyilvánvalóan segíteni kell a KKV-kat, amit az őket terhelő adók és élő munkát terhelő adók érzékelhető csökkentésével érik el.

Visszakapják a gyermeket nevelők az adójukat

A miniszterelnök nagy bejelentést, vagyis ígéretett is megfogalmazott. Eszerint jövőre, amennyiben sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP növekedést, akkor a „gyermeket nevelő családok visszakapják a befizetett adójukat”.

Bár Orbán Viktor a részletekbe nem ment bele, azt azért hozzátette, a nagy jövedelemmel rendelkezőknek „nincs szükségük” erre, tehát valahol az átlagjövdelemnél húzzák meg ezt a határt. 

Mint mondta: a jövő évi költségvetésben – feltéve, ha elérjük az 5,5 százalékos GDP növekedést – körülbelül 550-580 milliárd forintba kerül majd ez a támogatás.

Közölte azt is, hogy el kell kerülni a „poszt-Covid szindrómát” a gazdaságban. Szerinte ehhez a teljes foglalkoztatottság az egyik eszköz, emellett hozzátette, hogy nem szabadSzeptemberig marad a mostani moratóriumi szisztéma” – tette hozzá.

A miniszterelnök beszélt még arról is, hogy két operatív törzs lesz a következő időszakban: a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter, a „társadalmi élet újraindításáért felelős” operatív törzset pedig Novák Katalin vezeti majd.

Forrás: ugytudjuk.hu

Újabb enyhítéseket jelentett be a kormány a védettségi igazolványhoz kötötten

A kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben a kormány két ponton is módosította a koronavírus-járvány terjedését megfékező korlátozó intézkedéseket – számolt be róla a Portfolio.hu.

Az egyik fontos változás, hogy a rendezvények típusai közé bekerült a falunap. Ezek szerint a falunap olyan rendezvény, amelyet 5000 főnél nem nagyobb lakónépességű település önkormányzata szervez, és a rendezvényt szabadtéren tartják. Az ilyen típusú rendezvények megtartására a következő szabályok érvényesek:

  • A falunapon a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás megengedett.
  • A falunapon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet.
  • A falunapon – életkorra való tekintet nélkül – egy időben legfeljebb ezerötszáz fő lehet jelen.
  • A védelmi intézkedés betartatásáról a falunap szervezője, illetve a falunap helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni.
  • Ez a könnyítés június 14-étől lép hatályba.

A másik rendelet pedig arról szól, hogy a zenés, táncos rendezvényeken ezentúl 18 év alattiak is tartózkodhatnak, de csak koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt. Fontos, hogy az ilyen eseményeken tizennyolcadik életévét betöltött, koronavírus ellen nem védett személynek tilos tartózkodni. Valamint arról is szól, hogy “tilos zenés, táncos rendezvényt tizennyolcadik életévét betöltött, koronavírus ellen nem védett személyek számára szervezni, tartani, meghirdetni, arra fellépőket, illetve nézőket toborozni”. Ez a lazítás már mától, azaz szerdától életbe lép.

Forrás: borsod24.hu

Rollerrel közlekedett az autópályán egy férfi

Elektromos rollerrel közlekedett az M1-es autópályán egy fiatal férfi – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közút kamerái még hétfőn rögzítették, ahogy egy fiatal férfi az autópálya leállósávján Bicske térségében haladt az elektromos rollerrel.

A Magyar Közút útellenőre – látva a rollerest -, azonnal értesítette a rendőrséget. A bicskei mérnökség diszpécserei pedig folyamatosan nyomon követték a szabálytalanul közlekedő férfit.

A Magyar Közút közlönye szerint hétfő délután az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon két kamion ütközött össze. A külső sáv lezárása miatt a torlódás hossza meghaladta a három kilométert.

A közút szerint valószínűleg a hosszabb menetidőt megelégelve szállhatott ki az egyik autó utasa. Fogta az e-rollerét és a leállósávon haladva próbálta meg lerövidíteni a menetidőt, kikerülve a balesetet.

A fiatalember viszont a következő lehajtónál letért az autópályáról és az 1-es főúton folytatta útját, a rendőrök ott már nem találták meg.

Forrás: jovotv.hu

Íme a 2021/2022-es tanév menetrendje

0

Elő a naptárt!

Kedd este megjelent a 2021/2022-es tanév rendje a Magyar Közlöny legutóbbi számában.

A rendelet szerint az első tanítási nap 2021. szeptember 1. (szerda), az utolsó tanítási nap pedig 2022. június 15. (szerda) lesz.

Ez alól kivételt jelent, hogy az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

Az iskolák utolsó, befejező évfolyamán vagy befejező szakképzési évfolyamán az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2022. április 29, a két évfolyamos rész-szakképesítésekre való felkészítést folytató szakiskolákban pedig 2022. május 31. lesz.

Összesen száznyolcvanegy tanítási nap lesz jövőre. Ez alól kivételt jelent, hogy a szakgimnáziumokban csak százhetvenkilenc, gimnáziumban és szakiskolában pedig száznyolcvan nap lesz.

A tanév első féléve 2022. január 21-ig tart majd. Az iskoláknak 2022. január 28-ig kell majd értesítenünk a tanulókat és a szülőket kaz első félévben elért tanulmányi eredményekről.

A rendeletben az iskolai szünetek idejét is meghatározták:

  • Az őszi szünet 2021. október 23. és 2021. november 1. között,
  • A téli szünet 2021. december 22 és  2022. január 3. között,
  • A tavaszi szünet pedig 2022. április 14. és 2022. április 19 között lesz majd.
  • Az iskolák – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhatnak a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatják, ha a vonatkozó jogszabály szerint valamely pihenőnapon tartott tanítási nappal az ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák a szünetek időpontjától eltérhetnek, továbbá a tanulók részére extra szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják. A szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

Forrás: ugytudjuk.hu

Egyre csak melegszik, de a záporok maradnak

0

Jó reggelt!

Ma is erőteljes lesz a gomolyfelhőképződés, és elszórtan számítanunk kell az tegnapihoz hasonlóan záporokra, zivatarokra. Az északi szél délutánra megélénkül. A hőmérséklet maximuma 27-29 fok között alakul.

További szép napot kívánunk!-Meteo Mecsek