Kezdőlap Blog Oldal 2632

Egy több mint kétezer éves, vaskori kelta kés eladása miatt nyújtott be vádiratot a pécsi ügyészség

0

Régészeti leletre elkövetett orgazdasággal vádolja a Pécsi Járási Ügyészség azt a férfit, aki eladott egy kelta kést, és azt is, aki megvette azt.

A vád szerint a 750 000 forint értékű vágókés Kr.e. III-II. századból származik. A kelta sírok illegális feltárása és beavatkozása során kerülhetett elő. Az ügy egyik vádlottja a díszített vaskori kelta kést a pécsi vásárban vette meg egy ismeretlen embertől, majd az eladta a másik vádlottnak, akitől a Készenléti Rendőrség tavaly augusztusban lefoglalta.

Mindkét férfi tudott arról, hogy az általuk megvásárolt és eladott kés régészeti leletnek minősül, így az az állam tulajdona. A vádlottak ezzel orgazdaságot követtek el, amelyet a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Pécsi Járásbíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottakkal szemben hozzon büntetővégzést és szabjon ki pénzbüntetést.

Forrás: telex.hu

Ennyi pénzért álltak össze a Jóbarátok színészei

0

Mindenekelőtt azt is tisztázzuk, hogy a 10 éves sorozat, utolsó évében, vagyis az utolsó évadban, epizódonként 1 millió dollárt tehettek zsebre fejenként a színészek. Majd a ‘reunion’ vagyis a találkozó ennél sokkal többe került.

17 év elteltével kellett újra összehozni a tagokat, és kamerák elé ültetni a Jóbarátok mind a hat szereplőjét. Ennek pedig meg volt az ára. Amerikai sajtóértesülések szerint a színészek fejenként 2,5 millió dollárt kaptak a szereplésért, ami összesen 15 millió dollár a nagy csapatért.

Egy kis érdekesség mi is történt a színfalak mögött:

A fizetések mögött azonban meghúzódik egy másik történet is. A színészeknek a ráadás filmért először szintén egymillió dollárt ajánlottak fejenként, de Jennifer Aniston, David Schwimmer, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Courteney Cox és Matthew Perry ezt közösen visszautasította. És nem ez volt az első eset, hogy közösen tárgyaltak a fizetésükről. A harmadik évadtól kezdve ez végig így volt.

Noha a sorozat elején Jennifer Aniston és David Schwimmer egyfajta központi szereplőpárosként jelent meg, és a hírek szerint mind a ketten többet kaptak az első évadban, ragaszkodtak ahhoz, hogy a harmadik évadtól mind a hat szereplő ugyanannyi fizetést kapjon, és csoportosan sikeresen tárgyaltak az emelésekért egészen a sorozat végéig. Egyes források szerint 75 ezer dolárról jutottak el egymillióig.

Tehát ők nemcsak a Tv mögött Jóbarátok, hanem a való életben is.

Forrás: hvg.hu

70-szer vágta a kést volt szeretőjébe egy nő Gödöllőn

A gyilkos R. Katalin, aki akár élete végig fegyházba kerülhet.

A történet:

Tavaly 2020. április 1-jén értesítette a rendőrséget egy 39 éves nő, hogy belevágta a kést volt szeretőjébe – írja a Blikk. R. Katalin 11 éve élt házasságban, férjével és közös gyermekeikkel. A nő tavaly januárban bevallotta a férjének, hogy a gyerekek keresztapja évek óta a szeretője, rendszeres szexuális viszonyt tartanak fent – nyilatkozta a lapnak a rendőrség.

A fejlemények tavalyról a következők: a férj megbocsátotta felesége hűtlenségét, és nem akart elválni.

Azonban a történet itt nem állt meg mert a hűtlenségen kívül az is kiderült, hogy a 3 gyermekből kettőnek K. Attila az apja. A férfi ezek után egy új kapcsolata miatt szakítani akart a nővel, aki viszont ezt nem akarta. Tavaly március 31-én este a nő a szeretőjéhez indult, együttlétük után kikötözte az ágytámlához a férfi kezét, majd mintegy 70 késszúrással megölte.

A hatóság közlése szerint a szúrások több létfontosságú szervet értek, ezek közül több önmagában is halálos volt. Majd gyilkos, a nő visszament a tett helyszínére, hogy lefedje a holttestet és megpróbálja eltüntetni a gyilkosság minden nyomát. Ezután hazament, majd este visszatért, ekkor hívta fel rendőrséget.

R. Katalin ellen védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult nyomozás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek. Ha bebizonyosodik R. Katalin bűnössége, akár életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat.

Forrás: hvg.hu

Kábítószerrel kereskedő társaságot fogtak el a KR NNI munkatársai

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya összehangolt akciót szervezett a 45 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló budapesti K. Norbert és társai elfogására, mert felmerült a gyanú, hogy kábítószer-kereskedelemmel foglalkoznak. 

A műveletre 2021. május 31-én került sor, mivel olyan információ jutott a nyomozók birtokába, hogy a 41 éves szintén budapesti K. Norbert kábítószert fog átvenni B. Zoltántól. A két férfi a drogügylet lebonyolítására egy bevásárlóközpont parkolójában beszélt meg találkozót. Itt ütöttek rajtuk később a KR NNI nyomozói és a Készenléti Rendőrség járőrei. Az intézkedés során a rendőrök K. Norbert autójának ülése alatt – az előzetes szakértői vizsgálatok szerint – jelentős mennyiségű kokaint, egy XXI. kerületi – depóként használt – asztalosműhelyben végzett kutatás során kokaint, továbbá extasy-t, amfetamint és efedrint foglaltak le. A csepeli helyszínen tartózkodott K. Norbert bűntársa, a 40 éves N. Ottó, továbbá a helyszínen jelen lévő 51 éves S. Kálmán  ruházatában is találtak a rendőrök kis mennyiségű kábítószert.  

Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók lefoglaltak továbbá készpénzt, két gépjárművet és egy motorkerékpárt. 

A három férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály munkatársai kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. S. Kálmánnal szemben a büntetőeljárást szabadon hagyása mellett a BRFK XXI. kerületi Rendőr-kapitánysága folytatja.

Forrás: police.hu

Nem rémhír, hanem a valóság: Egyre többekről derül ki, hogy a kínai vakcinával oltották és nincs semmilyen védettségük

0

A kormányzat ameddig csak lehetett, a szőnyeg alá söpörte a problémát és álhírként, rémhírként kezelte, de most már a bizonyítékok sajnos nagyon egy irányba mutatnak. A kínai vakcina az idősebbeknél nem igazán bizonyult hatásosnak, tehát védettségük sincs.

Igen valószínűnek tűnik, hogy amire a WHO munkacsoportja utalt, valósággá vált. Egyre növekszik azok száma, akiknek negatív lett az antitestszint-tesztjük a Sinopharm-vakcina beadása után, zömük hatvan év feletti. A pórul jártak Facebook-csoportjának tagsága már ezerötszáz felett jár. Orbán Viktornak is írtak több egészségügyi hatóság mellett, várják a megoldást. Számos ismert kutató is beállt mögéjük, kettőt közülük mi is megszólaltattunk.

Sorra töltik fel anonimizált, negatív ellenanyagszint-eredményeiket egy privát Facebook-csoportba azok, akiket Sinopharm-vakcinával oltottak be a SARS-CoV-2-es koronavírus ellen. A csoportnak már jóval több mint ezerötszáz tagja van, tehát elég sokan vannak, akiknek semmilyen ellenanyaga nem termelődött két oltás után. Ez komoly problémát vet fel, hiszen arra utal, hogy elég sokan mászkálhatnak az utcán, akik hamis biztonságérzettől vezérelve azt gondolják, védettek a fertőzéssel szemben, pedig nem alakult ki náluk az immunitás.

Hogy lehetséges ez? A WHO május elején engedélyezte a Sinopharm vészhelyzeti használatát a 18 év felettieknek, ami hatalmas diplomácia győzelmet jelentett Kínának – és persze a vakcinát az unióban egyedüliként megvásároló magyar kormánynak –, hiszen rengetegen támadták az oltóanyagot, miután a nagymintás, fázis-3-as eredményeket sokáig nem közölte az állami vakcinagyártó.

A WHO egyik munkacsoportja azonban néhány nappal korábban egy hosszabb értékelést is kiadott a kínai vakcináról. Ebben a többi között az áll, hogy a világszervezet elegendő mennyiségű adat hiányában nem tudja megállapítani, mennyire véd a súlyos lefolyású Covid-fertőzéstől a szer, nem lehet megállapítani a variánsok elleni védőhatását, a lényeg pedig most jön:

AZ IDŐSEKBEN ÉS EGYÉB ALCSOPORTOKBAN MUTATOTT BIZTONSÁGOSSÁGRÓL ÉS KLINIKAI VÉDELEMRŐL SEM TUD PONTOS KÉPET ADNI A WHO. ENNEK FŐ OKA, HOGY A KLINIKAI TESZTEKEN AZ ÖNKÉNTESEKNEK MINDÖSSZE KÉT SZÁZALÉKA VOLT HATVAN ÉV FELETTI.

A világszervezet a dokumentumban ezért úgy fogalmaz: „alacsony mértékben” bízik abban, hogy az oltóanyag megvédi a hatvan év felettieket a PCR-teszttel igazolt megbetegedéstől, és „nagyon alacsony mértékű” a bizalom abban, hogy a vakcina egy vagy két oltást követően megóvja a hatvan év felettieket a súlyos megbetegedéstől.

Márpedig Magyarországon éppen a hatvan év felettieket kezdték el nagy ütemben oltani a vakcinával: közülük már több mint ötszázezren kaptak Sinopharm-vakcinát.

A kínai oltóanyagot engedélyező OGYÉI a következőket írja a szer alkalmazási előiratában:

A vakcina a hatvanéves és idősebb személyeknél is alkalmazható, a vakcina által biztosított védettség pontos mértékének tekintetében náluk egyelőre korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, a kutatások zajlanak. A vakcina alkalmazása előtt figyelembe kell venni a hatvanéves és idősebb személyek egészségi állapotát és a vírusfertőzés súlyos szövődményeinek való kitettségük kockázatát.

Az ellenanyaggal nem rendelkezők Facebook-csoportja az országos tiszti főorvosnak, az orvosi kamarának, az Emminek, Orbán Viktornak, ismert biológusoknak, immunológus szakembereknek, politikusoknak és rengeteg szerkesztőségnek elküldte segélykérő nyílt levelét, amelyet már befogadott az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Úgy érzik, a nyitási intézkedések és a védettségi igazolványuk ellenére ők továbbra sem védettek, emiatt sokan továbbra is bezártságra vannak kárhoztatva, nem akarják sem magukat, sem másokat veszélybe sodorni.

Tudjuk, hogy mi vagyunk a „statisztikai hiba”, de kérjük, hogy számunkra is biztosítsák, hogy megfelelő védettséghez juthassunk, ahogy ezt már egyéb, a Sinopharmmal oltott országokban meg is teszik, például az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Szerbia is fontolóra vette. A fentiek alapján kérjük, hogy a két Sinopharm-oltás után tegyék lehetővé a megfelelő szerológiai tesztek ingyenes elérhetőségét, ideértve a sejtes immunitást és az antitestszámot mérő vizsgálatokat is. Az elvégzett tesztek eredményei alapján biztosítsák a lehetőséget vagy egy újabb, más típusú, lehetőleg mRNS-alapú oltóanyaggal történő ismétlő/emlékeztető harmadik oltás felvételére, vagy teljesen negatív eredmények alapján tegyenek lehetővé egy újbóli regisztrációt egy újabb oltási sorozatra, mivel az érintettek oltatlannak tekinthetők

– írják nyílt levelükben, melyre a népegészségügyi központ azt válaszolta, hogy az itthon használt vakcinák hatásosak, és a jelenlegi tudományos evidenciák nem teszik egyelőre lehetővé a harmadik oltás lehetőségét. Rögzítették, „önmagában a valamely antitestek kimutatására szolgáló szerológiai tesztek eredménye nem jelent bizonyosságot arra vonatkozóan, hogy egy személy védett-e a COVID-19 megbetegedéssel szemben.” Emiatt az egészségügyi szervek nem javasolják, hogy oltás után szerológiai tesztet végeztessünk.

A feszültséget oldaná, ha egy (ingyenes) széleskörű ellenanyagszint-mérést követően fény derülne arra, hogy a hatvan év felettiek hány százalékánál tapasztalható alacsony vagy semmilyen védettség. Ám megnyugtató megoldást ez sem hozna, legfeljebb a harmadik oltás vagy egy keresztoltás egy másik vakcinával, ám e módszerek egyelőre nem terjedtek el széles körben. Az Egyesült Arab Emírségekben indított új, harmadik adagos kísérletről már olvashattunk korábban, ma már mindenki jogosult harmadik oltásra, aki kínai oltóanyagot kapott. Időközben pedig Bahrein is bejelentette, hogy a következő oltási kampányban harmadik adagot is beadnak a vakcinából, ahogy a britek is ezt tervezik – ők a variánsok elterjedése miatt.

Forrás:borsod24.hu

Érkezik a felmelegedés

0

Jó reggelt!

Ma délutánra újra meghíznak a gomolyok, de csapadékra nem kell számítanunk. Több órás napsütésben lesz részünk. A keleti szél mérséklet marad. A hőmérséklet 22-24 fok között alakul.

További szép napot kívánunk! – Meteo Mecsek

Európa legcicásabb nemzete a magyar

Foglalkozhatnánk még politikával, de így a nap végén, estére jöjjön inkább egy könnyedebb hír, a politika már úgyis a könyökén jön ki mindenkinek.

Európában nálunk él a legtöbb macska.

Egészen pontosan 236 cica jut 1000 magyarra. Ezzel megelőzzük a második Romániát, ahol „csak” 222 szőrmók jut 1000 emberre, de ki tudja, lehet az erdélyi magyarok is hasonlóan cicások, mint mi.

A törökök viszont nem igazán szeretik a macskákat, ott csak 43 doromboló házikedvenc jut 1000 emberre. Íme:

A cicás olvasóinknak tartozom egy vallomással: én inkább kutyás vagyok.

Két baleset is történt Pécsett, rövid időn belül

0

Először a Makay István úton két személyautó ütközött össze. Személyi sérülés nem történt.

Majd a Nendtvich Andor út és a Faludi Ferenc utca kereszteződésében ütközött össze két személyautó. Szerencsére személyi sérülés itt sem történt.

Derült ki a Bamosz Kft. Facebook csoportjából.

Számoltassák el, vagy hagyják végre békén Gyurcsány Ferencet

A Fideszhez nagyon közeli CÖF ismét lejárató kampányt indít, Orbán egyik fő nemezise, Gyurcsány Ferenc ellen, gyakorlatilag országjáró roadshow (vagy inkább bohóckodás?) keretein belül mutatják be a 2006-os rendőrterrort és az egykori miniszterelnök bűneit. Csak hát a Fidesz 2010-ben azért, és arra kapott felhatalmazást a választópolgároktól, hogy

számoltassák el Gyurcsány Ferencet.

A Fidesz-KDNP innen nézve elárulta azt a több, mint 2 millió embert, akik akkor rájuk szavaztak.

Idézünk a Fidesz 2010-es választási programjából:

„A rend megteremtéséhez mindenekelőtt fel kell tárnunk az igazságot az elmúlt évek kormányzati visszaéléseivel kapcsolatban. Csak a felelősség megállapítása és a felelősök jogállami elszámoltatása állíthatja helyre a törvénybe vetett bizalmat. Az elmúlt nyolc évben a szocialisták csődbe kormányozták az országot. Magyarország társadalmi, gazdasági és szociális összeomlása nem maradhat következmények nélkül. A bukott kormánynak el kell számolnia minden egyes közös forintunkkal. A magyar emberek jövője elszámolás nélkül nem lehet sikeres.

Sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól. Állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését halljuk és tapasztaljuk.

Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal,

számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival.

A szocialisták elszámoltatásának fontos eszköze a társadalmi nyilvánosság.

Az elmúlt nyolc év egyetlenegy kormányzati döntése sem maradhat titokban, ezért minden adatot, információt, szerződést nyilvánosságra kell hozni.

Meggyőződésünk, hogy a mai magyar törvények következetes, szigorú betartása és betartatása is alkalmas a jogszerű elszámoltatásra.

Mindenkinek tudnia kell: a szocialisták kormányzásának lezárása nem mehet elszámolás nélkül. A múlt lezárásának feltétele a pontos, precíz és felelősségteljes elszámolás, ami nem jelenthet politikai leszámolást – hiszen a célja

a törvényes rend helyreállítása és a törvények betartatása.”

Gyakorlatilag semmi ilyen nem történt, hiába a kétharmad, hiába a Fidesz házi-ügyésze Polt Péter személyében, és a teljhatalom. Elszámoltatást ígértek, ehelyett csak egy bohóc-kampányt kapunk. A mi pénzükből.

Gyurcsány Ferenc minden valószínűség szerint elkövette a költségvetési csalás bűntettet, amiért a büntetőtörvénykönyv szerint letöltendő börtönbüntetés járna, nem lejárató kampány. Ha Gyurcsány Ferenc bűnös, akkor bűnhődnie kellene a törvény előtt, a Fidesznek pedig a 2010-es ígéretéhez híven el kellene őt számoltatni. Azonban a Fidesznek úgy látszik nem érdeke az, hogy Gyurcsány börtönbe kerüljön, sokkal inkább remélik a hasznot abból, ha ott marad az ellenzék körül, akiket emiatt „össze lehet gyurcsányozni”. Kár, hogy 2010-ben nem erre kaptak felhatalmazást…

Halálos baleset Görcsönyben

0

Egy férfi a helyszínen életét vesztette.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között egy személygépkocsi letért az útról, majd egy ház kerítésének ütközött 2021. június 2-án 0 óra körül Görcsönyben, a Rákóczi utcában. A baleset következtében a gépkocsi vezetője – egy 46 éves férfi – a helyszínen életét vesztette, négy utasa pedig súlyosan megsérült.

A baleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja. – írja a polic.hu

Fotók: Bamosz Kft. Fb csoport