Kezdőlap Blog Oldal 2639

BÁBesetek a budapesti rendőrségen

Ki ne ismerné Finduszt, Nyúl Pétert, Gergelyfi bácsit és Gengszter nagyit? Ők a bábszínház sztárszereplői.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Bábszínház egy egyedülálló új sorozatot indít 2021. május 29-én BÁBesetek címmel, amely szórakoztató módon bábok, színészek és rendőrök közreműködésével mutatja be a rendőrség munkáját és népszerűsíti a báb műfajt. A rendőrségi szakemberek és a bábművészek minden epizódban felderítenek egy-egy esetet, amely a Budapest Bábszínház közkedvelt előadásainak szereplőihez kapcsolódik. A szórakoztatáson túl fontos információkat, tanulságokat csempésztek a történetek közé a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is.

A fordulatos, izgalmas és humoros filmeket a rendőrpalotában és a Bábszínházban – 15 helyszínen – forgatták. A hat részes sorozatban együtt dolgoztak a bábművészek és a hivatásos rendőrök.

Az epizódok a police.hu oldalon, a BRFK Információs Portálon, a Budapest Bábszínház Facebook oldalán, és a YouTube csatornáján kerülnek a nyilvánosság számára hozzáférhetővé.

A film elkészítését a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatta.

Közreműködők:

Író: Gimesi Dóra, Bábtervező: Lisztopád Krisztina, Zeneszerző: Pirisi László, Rendező: Hoffer Károly

Szereplők: Hannus Zoltán – bábművész, Kemény István – bábművész, Juhász Ibolya – bábművész, Karádi Borbála – bábművész, Márkus Sándor – bábművész, Pallai Mara – bábművész, Ellinger Edina – bábművész, a Budapest Bábszínház igazgatója, Gál Kristóf r. alezredes, az ORFK szóvivője, Németh Veronika r. százados, BRFK, Berkesi Andrea r. százados, BRFK, Szabó Bettina r. főhadnagy, BRFK, Soleczki Gábor r. alezredes, BRFK

Forrás: police.hu

Megemlékezés Mádl Ferenc államfő halálának 10. évfordulóján

Budapest, 2021. május 29. Az mti.hu felvételén a Mádl család nevében Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök özvegye, Mádl András, a néhai államfő fia és Mádlné Szőnyi Judit egyetemi docens megkoszorúzza Mádl Ferenc síremlékét a néhai államfő halálának 10. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezésen a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Mádl Ferenc akadémikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, 2011. május 29-én, életének 81. évében hunyt el.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az EU működéséről

„Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról: mindkét állam a túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli, szuverén nemzetek közötti együttműködést tartja a legmegfelelőbbnek” – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Adam Boultonnak, a Sky News brit tv-csatorna műsorvezetőjének adott interjúban.

Hidvéghi a Twitteren közzétett videófelvételen rámutatott: az Egyesült Királyság vélhetően azért vált ki az EU-ból, mert nem volt elégedett azzal, ahogyan az unió halad a jövőbe. Hozzátette: Magyarország nagy tisztelője az Egyesült Királyság történelmének és a nemzetközi ügyekben kifejtett álláspontjának. Sajnálatát fejezte ki a Brexit miatt, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a kétoldalú kapcsolatok folytatódjanak a szigetországgal, amely „kulcsfontosságú partnere” Magyarországnak.

„Nagy-Britannia szövetségesünk a NATO-ban és az Európa Tanácsban is, ahol egy parlamenti csoportban ülünk a brit konzervatívokkal” – mondta a képviselő.

Az illegális migrációról szólva Hidvéghi azt mondta, hogy az emberi jogok tekintetében minden európai polgár jogaival kellene foglalkozni, nem csak a migránsokéval. Hozzátette: örömmel látja, hogy az EU és tagállamainak vezetőinek nyilatkozataiból Orbán Viktor évek óta hangoztatott gondolatai köszönnek vissza, míg korábban ezekért a magyar miniszterelnök súlyos bírálatokat kapott.

Hangsúlyozta: a migrációs politikának a realitásokon kell alapulnia, az EU nem engedheti meg magának, hogy illegális bevándorlók százezreit, millióit engedje be területére. Kiemelte, hogy nagyon fontos a határellenőrzés visszaállítása, és csak utána lehet tárgyalásokat folytatni arról, mely tagállam fogadna be migránsokat.

„Nagyon fontos leszögezni, hogy csakis a tagállamok polgárai dönthessenek arról, milyen országban akarnak élni, ne Brüsszel diktálja a feltételeket” – jelentette ki Hidvéghi Balázs.

Forrás: mti.hu

Fotó: gettyimages.com

Mától fizetős a parkolás az Apátkúti völgyben

A Pilisi Parkerdő honlapján jelentette be, hogy mától a népszerű kirándulóhelyen az egyre növekvő turistaforgalommal járó gépjárműterhelés csökkentése érdekében a parkolóban fizetés ellenében hagyhatják a túrázók a gépjárműveiket.

A Pilisi Parkerdő a területén lévő népszerű kirándulóhelyek és környékük védelme, a főképp hétvégente kialakuló, kritikus természeti terhelés mérséklése és a fenntartható erdei turizmus érdekében az autóforgalom csökkentésére tett lépéseket. A visegrádi Apátkúti völgyben lévő parkolót 2021. május 28-ától csak díj megfizetésével lehet igénybe venni.

A Pilisi Parkerdő a fenntartható erdőgazdálkodásban és a fenntartható erdei turizmus megvalósításában elkötelezett. Ez utóbbi fontos eleme, hogy az erdőt látogatók létszáma és magatartása összeegyeztethető legyen az erdei élővilág érdekeivel. Aki kirándulószezonban, jó idő esetén, hétvégén a frissen felújított Apátkúti-tavat, a Telgárthy-rétet, az Ördögmalom-vízesést vagy a Kaán Károly-forrást választja, azzal szembesül, hogy már-már elviselhetetlen az autók száma, parkolóhely pedig sehol.

Azért, hogy az erdőt látogatók létszáma és magatartása összeegyeztethető legyen az erdei élővilág érdekeivel, az Apátkúti-völgy erdei parkolóhelyeit 2021. május 28-ától napi 1000 Ft-os díj ellenében lehet igénybe venni.

Azon túl, hogy ezzel a lépéssel mérsékelhető az Apátkúti-völgy és a Telgárthy-rét terhelése, a parkolás díjbevételét a Pilisi Parkerdő a terület karbantartására fordítja, kiemelten a hulladékkezelésre és – a Telgárthy-rét hatalmas látogatottsága miatt – nyilvános erdei illemhely működtetésére. A fizetős parkolásból befolyó összeg ezen kívül a tűzrakóhelyek, pad-asztal garnitúrák, egyéb közjóléti berendezések fenntartási költségének, továbbá a rendszeres kaszálások és az erdei játszótér üzemeltetésének forrása is. Az apátkúti fizetős parkoló elindítása jelentős és a Parkerdő látogatói számára is érzékelhető lépés a jelenleginél rendezettebb és fenntarthatóbb visegrádi turisztikai környezet megvalósítása felé.

A Parkerdő felhívja a figyelmet arra is, hogy a sorompónál megváltott parkolójegy az Apátkúti Vadászháztól a Kaán Károly-forrás felé továbbhaladásra nem jogosít fel.

Forrás: parkerdo.hu

Fotó: parkerdo.hu

Hiába várta Fekete-Győr András Németh Szilárdot és Budai Gyulát futni

Még korábban Orbán Gáspár taníttatásával kapcsolatos vitában a Momentum elnöke kihívta egy szigetkörre Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét, valamint Budai Gyulát.

A kihívás azután történt, miután azok kellemetlen megjegyzéseket tettek rá, amiért kritizálta a miniszterelnök fiának közpénzes taníttatását.

A mai napon lett volna esedékes a várva várt futás, amire azonban Fekete-Győr Andráson kívül egyik politikus sem jelent meg, pedig mi is a helyszínen vártuk őket. A Momentum miniszterelnök-jelöltjét végül pár lelkes aktivista kísérte el egy sziget-körre.

Forrás: jovotv.hu

Fotó: jovotv.hu

Szemerédi Endre kapta a Neumann professzori címet

Szemerédi Endre Széchenyi- és Abel-díjas matematikust tüntette ki a 2021-es Neumann János professzori címmel az elméleti számítástechnikához való több évtizedes hozzájárulása, illetve a matematika fejlődéséhez kapcsolódóan végzett munkássága elismeréseként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) szenátusa és a Neumann Társaság szombaton – tájékoztatta a két szervezet az MTI-t.

A díjat a BME Szenátusának ünnepi ülésén adták át, az eseményen megtörtént a Tiszteletbeli Doktorok avatása, valamint a József Nádor Emlékérem és más rangos műegyetemi kitüntetések adományozása is.

A 2017-ben alapított Neumann János professzori címet azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanár kaphatja meg, akinek a tudományterülete, tevékenysége kapcsolódik a Neumann János által elért tudományos eredményekhez.

A matematikus a gráfelmélet egyik legismertebb szakértője, nemzetközi tudományos elismertséget szerzett kombinatorikai, számelméleti és algoritmuselméleti kutatásaival, az elsők között ismerte fel az elméleti számítástechnika fontosságát.

Szemerédi Endre 1940-ben született Budapesten, és 1960-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Legismertebb tudományos eredményének Erdős és Turán sejtésének bizonyítását tartják, amely szerint minden pozitív felső sűrűségű sorozat tartalmaz tetszőleges hosszú számtani sorozatot, ez az eredmény fontos eszközzé vált a nagy gráfok kutatásában, amely így a hálózatelméletre is hatással volt.

A nyolcvanas évektől különböző amerikai egyetemeken volt vendégkutató, vendégprofesszor, 1990-ben a Rutgers Egyetem számítógéptudományi tanszékén kapott egyetemi tanári megbízást, nyugdíjba vonulását követően pedig az egyetem professor emeritusa lett.

Szemerédi Endre 1982 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1987-ben elnyerte az akadémia rendes tagságát, 2010 óta pedig az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS, National Academy of Sciences) rendes tagja. Munkásságát a magyar kormány a Magyar Szent István-renddel és Széchenyi-díjjal is elismerte. 2012-ben megkapta a matematika Nobel-díjának tekintett Abel-díjat.

2020-ban Székelyhidi László, a Lipcsei Egyetemen dolgozó 43 éves magyar matematikus matematika és társtudományai, a fizika és a kémia határterületén folytatott kutatási  tevékenységét ismerték el Neumann professzori címmel. 2019-ben a kvázikristályok felfedezéséért Nobel-díjjal is elismert izraeli professzor, Dan Shechtman részesült az elismerésben.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org

Dunai hajóbaleset – Ökumenikus megemlékezés a tragédia áldozatainak emlékére

A vízre helyezik a koszorút a Hableány sétahajó 28 áldozatot követelő hajóbalesete áldozatainak emlékére tartott ökumenikus megemlékezésen egy hajón a Dunán, a Margit híd közelében 2021. május 29-én. A turistahajó 2019. május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután ütközött vele a Viking Sigyn szállodahajó. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét dél-koreai állampolgárt sikerült kimenteni, huszonhét holttestet találtak meg.

Forrás: mti.hu

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Elhunyt Jankovics Marcell, az MMA tiszteletbeli elnöke

Budapest, 2021. május 29. Életének 80. évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA szombaton az MTI-vel. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót szombat reggel érte a halál. Jankovics Marcellt az MMA saját halottjának tekinti. A felvétel 2019. április 1-jén készült a közmédia életműdíjával kitüntetett Jankovics Marcellről budapesti otthonában. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: mti.hu

Kaposváron haltak meg a legtöbben koronavírusban lakosságarányosan a megyei jogú városok közül

A hazai nagyvárosok – megyei jogú városok – közül lakosságarányosan Kaposváron haltak meg a legtöbben koronavírusban március elejéig, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ adataiból, melyeket közérdekű adatigényléssel a K-Monitor kért ki. 

A somogyi megyeszékhelyen 142-en veszítették életüket a Covid-19 miatt, ami lakosságarányosan 0,22 százalékos veszteséget jelent. A járvány következtében elhunyt 142 kaposvári áldozat országosan a kilencedik legrosszabb adat, ám ennél többet csak 100 ezer fősnél nagyobb településeken regisztráltak.

A legtöbben – értelemszerűen – Budapesten haltak meg koronavírusban, a 2850 elhunyt lakosságarányosan 0,16 százalékot jelent, a második legtöbben Miskolcon – 324-en, 0,2 százalék – hunytak el, a harmadik legtöbb áldozatot – 246, 0,12 százalék – Debrecenben regisztrálták. Kaposvár után lakosságarányosan Salgótarjánban – 0,21 százalék -, illetve Miskolcon – 0,2 százalék – haltak meg koronavírusban, míg a nagyvárosok közül Érden – 0,09 százalék -, Pécsen – 0,11 százalék – és Dunaújvárosban – 0,12 százalék – volt a legjobb a halálozási arány.

Forrás: kpsvr.hu

Fotó: turinformkaposvar.hu

Az eredeti írás itt tekinthető meg:

https://kpsvr.hu/2021/05/29/dramai-adat-kaposvaron-haltak-meg-a-legtobben-koronavirusban-lakossagaranyosan?fbclid=IwAR2WjDeS270iwsLMUiowFeqoWNI3dVtyBwjtzjaH87xeEY1Hh2-ySYTFFVQ

Az alapvető élelmiszerek azonnali áfacsökkentését követeli az LMP

Újra benyújtotta az LMP költségvetési módosító javaslatát, hogy 5 százalékra csökkentsék az alapvető élelmiszerek áfáját – mondta az LMP frakcióvezető-helyettese szombaton budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet a Facebookon is közvetítettek.

Csárdi Antal elmondta, az alapvető élelmiszerek ára az elmúlt években, évtizedekben jóval az átlagos inflációt meghaladó mértékben nőtt.
Hozzáfűzte, a társadalom 99 százaléka a „bőrén érzi”, hogy az alapvető élelmiszerek megvásárlása problémát jelent.


    „Egyszerűen az elfogadhatatlan, hogy gyakorlatilag évente két számjegyű százalékkal növekszik ezeknek az ára, és értelemszerűen sem a bérek, sem a nyugdíjak ezt az áremelkedést nem tudják követni” – fogalmazott Csárdi Antal.
    A politikus szerint igazságtalan, hogy az alapvető élelmiszerek áfája ugyanúgy 27 százalék, mint egy luxusterméké.

Forrás. mti.hu