Kezdőlap Blog Oldal 2640

Elhunyt Gál Sándor író, költő az MMA rendes tagja

Életének 84. évében elhunyt Gál Sándor József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, a felvidéki magyar irodalom és a magyar irodalmi élet kiemelkedő alkotója, szervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az akadémia szombaton az MTI-vel.

Színes és hosszú alkotói pályája a kezdetektől teret adott nemcsak minden műnemnek, a lírától a prózán át a drámáig, hanem szinte minden műfajnak, a szépirodalmiak mellett a publicisztikai jellegűeknek is. Egyes monográfiák, kézikönyvek szerint a (cseh)szlovákiai magyar irodalom legolvasottabb alkotói közé tartozik – olvasható a közleményben.
Az MMA Gál Sándort saját halottjának tekinti.

Forrás: mti.hu

Fotó: mma-tv.hu

Újra rekordot döntött az online kiskereskedelem

Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon, 2020-ban először értek el ezermilliárd forint feletti összesített forgalmat a webshopok. A koronavírus jól láthatóan felgyorsította az elektronikus kereskedelem térnyerését – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Cseresnyés Péter, aki beszélt arról is, hogy megszületett az első bírsághatározat az üzletekre vonatkozó járványügyi előírások be nem tartása miatt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a lap szombati számában olvasható interjúban elmondta, hogy Heti Monitoruk a nyitást követő négy hétben összességében nyolcszázalékos forgalomnövekedést jelzett 2019 azonos időszakához képest. A legfrissebb kimutatás szerint élelmiszerekből és gyógyszerekből 16-17 százalékkal fogyott több, mint tavalyelőtt ugyanekkor.


Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a márciusi zárás idejére sem engedte el a kiskereskedők kezét. A szektorra átmenetileg kiterjesztett ágazati bértámogatással közel harmincezer munkahely megtartásához járultak hozzá több mint hatmilliárd forinttal.
A fogyasztóvédelem április eleje óta ellenőrzi, hogy a boltok betartják és betartatják-e a veszélyhelyzeti intézkedéseket. A kollégák mintegy 3200 kereskedelmi egységben jártak már, több mint négyszáz helyszínen találtak jogsértést, minden második esetben a kézfertőtlenítő kihelyezése maradt el. Bírságolásra először május végén találtak okot a kormányhivatali kollégák. Három Csongrád-Csanád megyei pékségnek az utóellenőrzésig sem sikerült pótolnia a szakemberek első látogatásán szóvá tett hiányosságot, ez az üzemeltető cégnek összesen 200 ezer forintjába került.


A vásárlások legbiztonságosabb terepe természetesen a járványhelyzetben az internetes és csomagküldő értékesítés – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, hogy tavaly április óta háromszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az online kereskedelem, az idén márciusi havi 140 milliárd forintos örök rekord mintegy kétharmadával haladta meg az egy évvel azelőtti összeget. Tavaly először értek el ezermilliárd forint feletti összesített forgalmat a webshopok. A koronavírus jól láthatóan felgyorsította az elektronikus kereskedelem térnyerését. Némi visszarendeződés ugyan nem kizárt, de sokan tartósan elköteleződhetnek a kényelmes és gyors házhoz szállítás mellett.

Forrás: mti.hu, koronavirus.gov.hu

Fotó: pixabay.com

Alpár György köszöni a magyar adófizetők támogatását

0

„Elkészült az Önkormányzati vegyesbolt és a lángosozó projekt táblája. Köszönjük a Magyar adófizetőknek, hogy ez a beruházás elkészülhetett!” –írja Facebook oldalának bejegyzésében Alpár György, Drávaszerdahely polgármestere.

A Baranya megyei községet Harkánytól nyugatra kell keresni a térképen. Nevében is jelzi a Dráva közelségét, illetve a szerdai napokon tartott egykori vásárok emlékét.

Bundáskenyér néven ismert lángosozója pedig napjainkban a közösségi oldalak olyan kedvelt megosztásait dobja fel mint a pacallal töltött lángos, mitite, sült kolbász vagy a névadó bundáskenyér.

További jó munkát kívánunk!

Tüntetők várták Orbánt Angliában?

A jovotv.hu cikkben számolt be Orbán Viktor miniszterelnök angliai látogatásának odakinti fogadtatásáról. Többek közt arról is, hogy a brit miniszterelnök rezidenciája előtt tüntetők is várták Magyarország miniszterelnökét.

A találkozót megelőzően a Downing Street 10. előtt egy pártíz fős tüntetés is volt Orbán ellen. A tüntetésen főként brit antirasszisták, illetve egy marék magyar ellenzéki vett részt a helyszínen készült fényképek alapján. – írja a Telex. A lap olvasói egy képet is küldtek.

Orbán Viktor a brit miniszterelnöki rezidencián tárgyalt pénteken Boris Johnson, brit kormányfővel. A magyar miniszterelnök mindössze a második EU-s vezető, akit fogadott Johnson a brexit óta.

A brit baloldal keményen bírálta Johnsont amiatt, hogy meghívta Orbán Viktort. Általuk rendszerint „szélsőjobboldalinak, antiszemitának és iszlám gyűlölőnek” van nevezve.

A Brit miniszterelnök a Reuters-nek azt nyilatkozta, hogy jelentős aggályai vannak a magyarországi emberi jogokkal, többek között a nemek közötti egyenlőséggel, az LMBTQ-jogokkal és a média szabadságával kapcsolatban.

“A vezetők számos külpolitikai kérdést is megvitattak, köztük Oroszországot, Fehéroroszországot és Kínát. A miniszterelnök arra bátorította Magyarországot, hogy használja befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítására.” – nyilatkozta a Brit miniszterelnök szóvivője.”

A teljes írás:

Forrás: jovotv.hu

Hrutka János a Telex csapatát erősíti

„Boldog vagyok, hogy egy fiatal, lendületes szerkesztőség biztosít felületet a fejlődésre, az évek alatt összegyűlt tapasztalat kamatoztatására.” – olvasható a telex.hu oldalon Hrutka János egykori magyar válogatott labdarúgó meglátása az új feladata kapcsán.

Hrutka 1974-ben született Budapesten, foci pályafutását a Kőbányai Lombik csapatában kezdte. 1998-ban a Bundesliga újonca, 2000-ben igazolt haza a Ferencvároshoz, vele a csapat 2001-ben újra bajnoki címet ünnepelhetett. 2002-ben a Vasashoz igazolt, innen átment a Budapesti Honvédba, 2003-ban vonult vissza. A felnőtt válogatottban 1998-ban szerepelt először, és 2002-ben utoljára. Emlékezetes gólokat lőtt többek közt a románoknak, angoloknak és a litvánoknak a címeres mezében.

A Telex új munkatársa biztosan nagy segítség lesz a szerkesztőségben a közelgő foci EB idején.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter/telex.hu

Koncerttel és antológiával emlékezik Trianon évfordulójára az MMA

Hangversennyel és irodalmi antológiával emlékezik a trianoni szerződés ratifikálásának 100. évfordulójára június 4-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

Az emlékhangversenynek az MMA székháza, a Pesti Vigadó díszterme ad ott június 4-én 19.30 órakor – közölte az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia.

A programban szerepel a Szent Mihály Szekere Vándorszínház produkciója (Valter Ferenc operaénekes és Kassai István zongoraművész), Reményik Sándor és Babits Mihály versei Lukács Sándor színművész tolmácsolásában lesznek hallhatók, Ábrányi Emil, Hubay Jenő és Dohnányi Ernő zeneműveit pedig Kassai István, Flach Antal, Koczka Tamás, Sándor János, Mezey Martina, Hankó Matild és Bereczki Ákos adják elő.

Ezen a napon a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházában tartják meg az MMA irodalmi tagozatának Mégis élünk című Trianon antológiája bemutatóját.

Az MMA által támogatott rendezvényként, szintén június 4-én kerül sor a Trianoni Szemle folyóirat 2021. évi, Trianoni kiskáté, illetve 101 kérdés, 101 válasz a békediktátumról című különszámainak bemutatójára a Pesti Vigadóban.

Forrás: mti.hi

Ezüstérmet szerzett a VB-n a pécsi aerobik trió!

0

„Vb-ezüstérmes lett a pécsi aerobik-trió!A Bakuban zajló Aerobik világbajnokságon ezüstérmes lett a Mazács Fanni, Bali Dániel, Farkas Balázs összetételű magyar trió. A PSN Zrt. három versenyzője ezzel kvalifikálta magát a Világjátékokra.Tiszta szívből gratulálok, büszke vagyok a pécsi sportolóinkra! Hajrá, Pécs! Hajrá, magyarok!” – köszöntötte Péterffy Attila Pécs polgármestere a pécsi trió tagjait Facebook oldalán.

Gratulálunk a csapat tagjainak és további sok sikert kívánunk!

Fotó. facebook

Elhunyt 27 beteg, 465 az új fertőzött, 5 millió 120 ezer a beoltott

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 120 109 fő, közülük 3 539 868 fő már a második oltását is megkapta. 465 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 032 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 27 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 709  főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 692 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 82 075 főre csökkent. 1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. A regisztráltak száma 5 millió 214 ezer fő és 90%-uk már meg is kapta az oltást. Az oltást még nem felvevő félmillió regisztráltat SMS-ben is kérjük arra, hogy vegyék fel az oltást. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos. Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Jelenleg Pfizer, Sinopharm, korlátozott mennyiségben még Szputnyik és egyes oltópontokon   Moderna oltás is foglalható. 

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására. Bővebben:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ingyenesen-letoltheto-koronavirus-elleni-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak

A május 30-i gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük lévő 18 év alatti gyerekek, fiatalok vehetnek részt.

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható. Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/uj-szabalyok-jonnek-5-millio-beoltott-utan

Forrás: koronavirus.gov.hu

A gyógyításban is alkalmazható 3D-s elektronmikroszkópot szereztek be a Pécsi Tudományegyetemen

0

A dél-dunántúli térségben egyedülálló, a krónikus betegségek gyógyítását is segítő 3D-s elektronmikroszkópot szereztek be egy több mint 320 millió forintos európai uniós programban a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A közleményben Seress Lászlót, az eszköz beszerzését lehetővé tevő infrastruktúrafejlesztési projekt szakmai vezetőjét idézve azt írták: az új eszköznek köszönhetően nyert eredmények hozzájárulnak a társadalom széles rétegeit érintő betegségek, így például a cukorbetegség okozta retinakárosodás, a stressz és az epilepszia mélyebb megértéséhez, pontosabb elemzéséhez.
A műszerrel végzett kutatások eredményeit hosszú távon az alkalmazott kutatási területek, így a gyógyszerfejlesztés, az anyagtudomány, a nanotechnológia és a bionika egyaránt hasznosíthatja – tették hozzá.

Közölték: mivel a 3D-s leképezés nemcsak az idegsejtek közötti kommunikáció, hanem bármely más sejtek közötti kapcsolat vizsgálatára alkalmas, várhatóan nő az elektronmikroszkópia iránti érdeklődés a nem idegtudományok területén tevékenykedő kutatócsoportok részéről is.
Az eszköz a térségben egyedülálló, ezért az egyetem várhatóan együttműködik majd tudományos és ipari partnerekkel, valamint tovább bővülhet, erősödhet az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszere – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció, amelynek forrása: wikimedia.org

Programok sokaságában kalandozhatnak a gyermekek Kozármislenyben

0

2021. május 30-án Kozármislenyben már a délelőtt folyamán várja a Művelődési Központ és Könyvtár a gyermekeket az intézmény környezetében megrendezésre kerülő 2021 évi Gyermeknapi kalandozásokra. Íme néhány program a sok közül:

Természetesen nem maradhat el a hagyományos kézműves kirakódóvásár, a gasztro udvar, a nap folyamán bemutatkozik a kozármislenyi gyermekeknek a Honvédség és a Polgárőrség.

Az örökmozgó kisgyermekek energiáját ugrólóvár, trambulin, lovasok, fotósarok, kispék műhely, óriásbuborék, járműpark próbálja kielégíteni.

10 óra 30 perckor a Rőtökör Társulat, Kígyós Jancsi vásári bábos előadással várja a kicsiket. A Társulat tagjai zenélnek, mesélnek, különleges szépségű nemezbábokkal mulattatnak, és ami a legfontosabb, mindenképp mosolyt csalnak a kicsik és nagyobbak arcára. Gyermeknap alkalmából most a kozármislenyi gyerekek is részesei lehetnek Kígyós Jancsi varázslatos történetének!

14 óra 30 perckor Szilas Miklós mesés-dalos délutánján szórakozhatnak a gyermekeket, ovisokat, iskolásokat, és a fel-nem-nőtt szülőket.

15 órakor a Józsa Gergely Néptánc Egyesület Hagyományőrző udvarában népzenei koncert várja a kicsiket és nagyokat, a talpalávalót a Hanga Banda Zenekar szolgáltatja.

17 órakor interaktív koncert keretében a Világutazók, kalandra fel! címmel gyerekkoncerttel szórakoztatja a kicsiket és a nagyokat Orsi és Peti. Az előadás szerzői és előadói Apaceller-Czigola Orsolya előadóművész, magyar-ének-angol tanár és Apaceller Péter előadóművész, ének-zene tanár.

A kicsit nagyobbak már az önálló gondolataikat elképzeléseiket dobhatják szó szerint a panaszládába, vagy képletesen az online panaszládába. Ide elsősorban azokat az ötleteket, javaslatokat várják a szervezők és a városvezetők, hogy a kamaszkorú fiatalok milyen programokra, szórakozási, szabadidő eltöltési lehetőségre vágynak Kozármislenyben.

Az előadások a Kozármislenyi Művelődési Központ nagytermében lesznek láthatóak. A rendezők szervezői mindannyiunk biztonsága érdekében, és az érvényes szabályozásoknak megfelelően tudatják, hogy a rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatóak. 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be az előadóterembe. A személyazonosság igazolására arcképes okmányt kérnek felmutatni a védettségi igazolvány mellett. Megértéseteket köszönjük!

A gyermeknapi programok ingyenesen látogathatók!