Kezdőlap Blog Oldal 2641

Ismét bilincsben Tasnádi Péter

Ahogy azt tegnap a Magyar Nemzet illetve a hvg.hu is megírta a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta csütörtökön Tasnádi Pétert, majd Szolnokra vitték, ahol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki csoportosan elkövetett önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették.

A police.hu még a délelőtt folyamán az alábbiak szerint számolt be az ügyről:

Önbíráskodás a Jászságban! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőket.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, csoportosan elkövetett önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint, egy jászsági településen élő házaspár között a 2021. januári válásukat követően vagyonjogi vita alakult ki.  A nézeteltérést a volt férj úgy kívánta rendezni, hogy egy budapesti személlyel felvette a kapcsolatot, aki több társával és a volt házastárssal együtt a sértett lakcímére ment. Ezt követően rábírták a sértettet arra, hogy a volt férj kizárólagos használatában lévő egyik helyiségéért cserébe havonta készpénzt fizessen.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói – a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével – budapesti helyszíneken elfogták, előállították és csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki három személyt. A nyomozó hatóság két terhelt esetében az őrizetbe vételről határozott, akik vonatkozásában előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. – írja a police.hu.

Forrás: police.hu

Videó: police.hu

Elkötötte az elektromos kerékpárt

0

A pécsi rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indítottak büntetőeljárást egy 23 éves férfi ellen.

Elfogták, majd előállították a rendőrök azt a 23 éves kisasszonyfai férfit, aki engedély nélkül vett használatba egy elektromos motorkerékpárt Pécsett. A gyanú szerint a férfi 2021. május 27-én 13 óra körül ráült egy, a Barbakán téren leállított kétkerekűre, majd azzal a Szent István tér aljáig közlekedett, végül a járművet hátrahagyva távozott.

Elfogását követően a rendőrök a feltételezett elkövetőt kihallgatták gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta azt is, hogy akkor jó poénnak tűnt, de már megbánta a tettét. Ellene jármű önkényes elvétele miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

Fotó: pixabay.com

Gyermeknapi programok Mohácson

0

A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum május 29-én 10-17 óra között megnyitja a gyermekek előtt a szabadtéri népi játszóterét, és a játszótér ezen a napon a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából ingyenesen látogatható.

A szabadtéri játszóteret kiskorú gyermekek csak felnőtt kíséretében és felügyelete mellett, rendeltetésszerűen használhatják, míg a Múzeum épületébe a hatályban lévő 194/2021. (IV.26.) Korm. rendelet alapján kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek, valamint az ő kíséretükben érkező 18 év alatti látogatók léphetnek be.

2021. május 29-én, szombaton a Mohácsi Jenő Könyvtár, ahol a családoké lesz a főszerep. Egy időpontban, egy programhelyszínen, egy családot fogadnak, természetesen az előírásoknak megfelelően, védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek és a kíséretükben a 18 év alattiak.

Japán papírszínház mese fogadja a családokat a földszinti rendezvényteremben.

Az első emeleti mesekuckóban szabad lesz a vásár.

Szintén az első emeleten 50 %-os kedvezménnyel várják a könyvtárba beiratkozni vágyókat ezen a napon, aki a rendezvény valamelyikén részt vesz, utána indulhat a kölcsönzés.

Kézműves foglalkozásnak ad helyet a 2. emeleti tinizug.

A programok időtartama 1 óra, bejelentkezés után fogadják a családokat!

70 éve hunyt el Maróczy Géza nemzetközi sakknagymester

0

1951. május 29-én, 81 éves korában, Budapesten hunyt el Maróczy Géza, aki sakk pályafutásának csúcsán a világ egyik legjobb sakkozója volt.

Műszaki egyetemet végzett Zürichben, majd hazatérve a káposztásmegyeri vízművek építkezésének előkészítésében vett részt. 1903-tól 1919-ig ábrázoló geometria-matematika szakos tanárként dolgozott. A Tanácsköztársaság alatt az állami Színházak intendánsa volt. 1920-ban vándorolt ki Hollandiába, ahonnan az USA-ba ment hosszabb körútra. 1927-ben tért ismét haza Magyarországra, és a Pesti Hírlap sakkrovatvezetője, a Magyar Sakkszövetségnek pedig a kapitánya lett.

A sakkal még középiskolásként korában ismerkedett meg, és Jakobi Sámuel mester tanítása nyomán lett a legjobb magyar sakkozó. A nemzetközi mesteri címet 1895-ben, Hastingsben megszerzett győzelmével érte el.

Az 1927. évi londoni sakkolimpián szövetségi kapitánya az olimpiai aranyérmet nyert magyar együttesnek és az 1936-os berlini nem hivatalos olimpián veretlenül győztes magyar csapatnak. 1902 és 1903 között szerkesztője volt a Sakk és billiárd szemle című lapnak, 1905 és 1919 között pedig főmunkatársa a Magyar Sakk Lap című folyóiratnak.

Gyakorlati sakktudását sakkelméleti munkássága követte, számos könyvet jelent meg a neve alatt a kezdőktől a haladókig minden szintnek írt oktatókönyvet. Az általa szerkesztett tornakönyvek mellett a sakkelmélethez más formában is hozzájárult, hiszen több megnyitási változatot is róla neveztek el. A legismertebb ezek közül a Maróczy-féle felállás a szicíliai védelemben. A dolog érdekessége, hogy ezt nem ő alkalmazta először, hanem 1904-ben ellene játszották meg, majd ezek után ő vezette be a sakkversenyek gyakorlatába.

Emlékversenyt, díjat neveztek el róla, tavaly volt a Maróczy emlékév, a magyar sakkutánpótlást biztosító Központi Sakkiskola viseli a nevét, Pakson sétányt neveztek el Maróczyról. Szülővárosában Szegeden teret, sakkcsapatot neveztek el róla, és nevét emléktábla is őrzi.

Forrás: wikipedia.org, chess.hu, maroczygezase.hu

Fotó: wikimedia.org

Az önreflexió tudatossága – Hogyan valósíthatjuk ezt meg II. rész

0

Második kérdés: Életem melyik területein lenne a legfontosabb, hogy magamat tudatosan elemezzem és miért?

Ez egy becsapós kérdés, mert az élet melyik területén nem szükséges az önismeret, avagy az önreflexió? Megannyi impulzus ér bennünket, na mint nap. Miden nap más így minden nap más és más inger ér bennünket, amire fel kell készülnünk.

Vegyünk alapul egy húsz éves fiatalember átlagos napját. Iskola, munka, szerelem, család és barátok. Felkel, elindul az iskolába/egyetemre. Ott azért nagyon fontos az önreflexió, mert ha az „kikapcsol” akkor nem lesznek mércék. Nem lesz bennünk egy akadályozó tényező olyan dolgokban, mint, hogy időben beérni, vagy, hogy megadni a tiszteletet a tanárnak mikor az előadást tartja, hogy ne együnk az óra alatt, ne beszélgessünk a barátainkkal. Ezek alapvető dolgoknak tűnhetnek azonban, ha nincs egy önismeretünk, mint például az, hogy tudom magamról, hogy késős ember vagyok, akkor oda az egész, elkésem az óráról, mérges lesz az oktató, a késés miatt nem tudtam magamnak reggelit venni, így kölcsön kérek a barátomtól néhány falatot, amit csak beszéddel tudok megtenni, és így borul az egész rendszer.

A munka ugyanilyen alapon működik. Ez lehet teljes állású vagy épp részidős munka, ez nem az érdemi rész. A családnál, a barátoknál és a szerelemnél is ilyen összefüggő dolgok vannak. Az élet területei nem más mint a: barátság, szex, anyagi biztonság, önmegvalósítás, műveltség, izgalmas élet, család, önbecsülés, érzelmi biztonság.

Ez a tíz darab szó, teszi ki életünk mindennapjait. Mindenki más sorrendet állít fel magának aszerint, hogy mennyire fontos számára a kifejezés. Azonban én egy valamit hiányolok ebből a tízből, ami nem más, mint a szeretetet. Ugyanis minden azon alapszik. Lehetne vitatkozni azzal, hogy a szeretet és az érzelmi biztonság az leköti egymást, de én ezzel nem értek egyet. Lehet, más ember más szóval egészítené ki, de számomra vitathatatlanul a szeretet lenne az első. Ugyanis, ha van szeretet, akkor van a többi is.

A szeretet a léte mindennek. Ha nincs szeretet nincs semmi más sem, ha van, akkor minden más is van.

Például, itt most arra gondolok, hogy ha van szeretet megnyilvánulás, akkor köthető barátság is, majd barátságból lehet szerelem, ami elvezet az együttléthez.  Az anyagi biztonságot úgy kötném a szeretethez, hogy az élet egyik nagy titka az akarás. Mindent csak akarni kell! Ha meg akarjuk óvni szeretteinket a koldulástól, akarni fogjuk annyira, hogy megfogjuk tudni teremteni azt az anyagi biztonságot, amire szükségük van.

Szeretnünk kell magunkat ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani önmagunkat. Ez azért nagyon fontos, mert saját magunk vagyunk a legnagyobb ellenségeink. Bebeszélünk maguknak dolgokat, mint például, hogy nem fog menni, el fogok bukni, csak azért mert félünk. Félünk lépni a jó felé. És ekkor jön elő az akaráskérdés. Ha tényleg annyira akarjuk, akkor vajon elég bátrak leszünk-e ahhoz, hogy felülkerekedjünk a félelmünkön. Ha pedig nem is akarjuk igazán, akkor jönnek a kifogások.

Műveltség= akkor tudunk csak igazán szépet alkotni (pl.: felelés) ha szeretjük a tantárgyat, amit tanulunk. De mit is jelent az a szó hogy művelt. Szellemi képzettség, lelki finomság. Széles látókörű hozzáállás és működési alap, amivel egy személy élete minden területén magánál és a környezetében élőknél képes a józan észt, és a hosszú távú jó és igaz megoldásokat használni céljai elérésére, környezete irányítására. Ez ahhoz vezet, hogy az egész közösségében jobb lesz az egyéni és közös jólét és sikeresség. És itt köszönt vissza az önmegvalósítás, és az anyagi háttér, a barátság, szerelem és minden mikor ugyebár szeretnünk kell magunkat annyira, hogy legyőzzük a lustaságot és nekiálljunk olvasni, tudást szerezni, művelődni, hogy az imént felsoroltakat megtudjuk szerezni az életben.

Kell magunkat szeretni annyira, hogy függetlenedni tudjunk mindenkitől. Nem mindig és örökre, de meg kell adni azt az időt is, amit csak sajt magunkra szánunk. És itt kapcsolódik be az izgalmas élet. Ki tudja, mit hoz a jövő, ha egy kicsit elmélyülünk magunkba. A vágyainkba, hogy mit is szeretnénk valójában, egy kis aktivitást, izgalmas életet. De az izgalmas élet is mindenki számára mást és mást jelent.

Szeressük és tiszteljük magunkat, mert ha mi nem tiszteljük, senki sem fogja.

Gomolyfelhős szombat

A szombati nap hűvös, derült idővel indul, a hajnali órákra 10 fok közelébe csökken a hőmérséklet. Kora délutántól erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, néhány helyen kisebb zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet reggel 8-10 fok körül alakul. A hőmérséklet csúcsértéke napközben 20°C közelében várható. – írja a Meteo Mecsek

Egyetemi modellváltás: a közvagyon kiszervezése és ami mögötte van

A Jövő TV Reflektorban című műsorának vendégei dr. Schiffer András és dr. Keresztes László Lóránt voltak, akik az egyetemek alapítványi modellváltásáról, valamint a közvagyonok kiszervezéséről beszélgettek.

Az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt a beszélgetés során elmondta, szerinte az egyetemek autonómiája nem valósult meg az alapítványi modellváltással, mivel azok kuratóriumaiban olyan személyek kerültek kinevezésre, akik erősen kötődnek a jelenlegi kormánypártokhoz.

Schiffer András szerint a felsőoktatásban a jelenleg is zajló modellváltás a privatizáció előszobája, arra pedig semmi garanciát nem lát, hogy 5-10 év múlva a felsőoktatás nem fog-e financiális problémák miatt bedőlni.

Az LMP egykori alapítója hozzátette, a Fidesz technikázásaival “visszanyalhat a fagyi”, amit már a Tapolcai, valamint a Budafoki-Újbudai Budapest 18-as számú választókörzetében is láthattunk. Éppen ezért nem kizárható, hogy a jelenlegi ellenzéknek kétharmados többsége is lehet 2022-ben, de a Fidesz is tarthatja jelenlegi pozícióját.

Forrás: jovotv.hu

Városlakóként vidéken újrakezdeni – vajon megéri?

0

Budapest az elmúlt egy évben 13 ezer lakost vesztett, miközben egyes agglomerációban lévő és a nyugati országrészben fekvő települések népessége jelentősen növekedett. Csökkent a megyeszékhelyeken lakók száma is – írj az Ökopolisz Alapítvány.

A főváros lakossága ötödik éve csökken. Az ingatlan.com adatai szerint az ország “győztese” a nyugati határszélen lévő Rajka lett, ott 60 százalékkal nőtt a népesség 2021 elejére. Rajkát három, Budapest agglomerációjába tartozó település, Érd, Gyömrő és Nagytarcsa követi.

A városi életet gyakran a szmog, a zaj, és a zsúfoltság miatt hagyják el az emberek, de már felnőtt az a generáció is, amely az erősödő éghajlatváltozás miatt – a tevékeny környezettudatosság jegyében – életmódot és környezetet vált és vidékre költözik. Ők az a generáció, akik számára fontos, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után, zero waste életmódot folytatnak és próbálnak példát mutatni életvitelükkel a lakókörnyezetüknek.

A vidéki élet legfőbb buktatója lehet a munkalehetőségek hiánya, ami a fővárosból érkező, többségében egyetemet vagy főiskolát végzett fiatalok számára nehézséget okozhat.

De vegyük sorra, mit érdemes szem előtt tartani, ha valaki vidékre költözne.

A hely kiválasztása

Ha nemcsak egy internet bekötésre van szükségünk a munkavégzéshez, akkor fel kell mérni, hogy a kiválasztott település közelében van-e megfelelő fizetést adó munkalehetőség és milyen a környék infrastruktúrája, közlekedése, bekötöttsége más nagyobb városokhoz. Ha gazdálkodni is szeretnénk, akkor a talaj minőségét is szem előtt kell tartanunk, gyerekkel pedig a nevelési intézmények közelsége is fontos szempont lehet.

A közösség elfogadása és önmagunk elfogadtatása

Sokaktól hallani, hogy először furcsa szemmel nézett rájuk a falu, mint városi idegenekre. És ez igaz is, egy kisebb, összetartó közösségbe belépve a kapcsolatokat egyenként fel kell építeni. És el kell fogadni, hogy nem megy egyik napról a másikra. Fontos, hogy ha valamit tenni akarunk a faluért, legyen az bármilyen, a közösség érdekében végzett önkéntes munka, akkor először a falu első emberét, a polgármestert keressük fel. Ha az új szomszédot találjuk meg az ötletünkkel, könnyen találkozhatunk visszautasítással. Ugyanakkor, ha segítséget kérünk, akkor nyugodtan fordulhatunk az évek, vagy évtizedek óta a településen élőkhöz, hiszen náluk gyűlt össze a legtöbb tudás, mind az állattartás, mind a növénytermesztés tekintetében.

Felvenni a falu ritmusát

Vidéken lassabb az élet, mint a fővárosban, az ügyek intézése időt, energiát, nem egyszer utazást igényel. A futár sem hozza másnap a neten megrendelt eszközöket, sőt, sokszor a bevásárlás is komoly logisztikát kíván.

Elfogadni, hogy nem tudunk mindent

Csak elvetem a magokat és kinő a répa, a retek, a krumpli, megterem a fán a körte, az alma és a barack – gondolják sokan. Ezért sem árt egy alapos utánajárás a mezőgazdaság alapjainak, ha nem akarunk éveken át kísérletezni azzal, hogy milyen zöldségek érzik jól magukat egymás mellett és melyek nem nőnek, ha a soraikat egymás mellé vetjük. A neten már rengeteg blog, fórum foglalkozik akár a vegyszermentes és biogazdálkodással is. Az alapokat onnan is össze lehet szedni és akár a kert egymástól távol eső szegleteiben is lehet próbálkozni ugyanazon zöldség termesztésével. Ezen kívül fontos, hogy a növények, fák megmaradási esélye akkor a legjobb, ha nem tájidegen fajokat ültetünk. Például a mandulafák nem valószínű, hogy megmaradnak a fagyzugos Nógrádi dombok között.

Aki állatokat is szeretne tartani, annak pedig még mélyebb ismeretekre lesz szüksége, javasoljuk, hogy a jószágok megvásárlása előtt látogasson el olyan ismerőshöz, aki tart állatokat, vagy tangazdaságokba. És ne feledjük, az állatok tartása sok pénzt és időt emészt fel, folyamatos törődést igényelnek az év 365 napjában. Mellettük hosszabb nyaralást csak akkor tudunk tervezni, ha megbízható, az állattartásban jártas emberre tudjuk bízni őket. Úgyhogy az sem baj, ha néhány évig üresen áll a lábasjószágoknak fenntartott hely.

Közlekedés

Hacsak nem az utcánkban áll meg a helyközi busz, akkor szükségünk lesz autóra is. Nem napi használatra, de bizonyos dolgokat beszerezni, egy-egy nagyobb bevásárlást elintézni – nélkülözhetetlen lesz.

Persze, mint mindennek, a falusi létnek is megvan a maga előnye, ami semmi mással nem összehasonlítható. Például itt juthatunk a legfrissebb, akár néhány perccel korábban szüretelt zöldségekhez és gyümölcsökhöz, itt lehetünk igazán a magunk urai és itt tehetünk a legtöbbet a környezetünkért, a bolygó egészségéért is.  

forrás: Ökopolisz Alapítvány

A kaleta-ügyhöz hasonló, újabb botrány miatt hívhatták vissza a bangkoki magyar nagykövetet?

Mesterházy Attila ma közétett videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt arról beszél, hogy információi szerint a külügy azonnali hatállyal hazarendelte Bus Szilvesztert, bangkoki magyar nagykövetet. Ráadásul a diplomatát a minisztériumból is eltávolították.

Busnak még nem járt le a kinevezése, mégis azonnal hazarendelték. Korábban a Fidesz teljes bizalmát élvezte a volt nagykövet, hiszen ő volt a déli nyitásért felelős helyettes államtitkár. A kormány részéről nagy a sietség Mesterházy szerint, mivel már jövő hétre tervezik az új bangkoki nagykövet meghallgatását – mondta el Mesterházy.

Az MSZP politikusa szerint ez az eset nagyon hasonló Kaleta Gábor, volt perui nagykövet esetére, amikor a pedofil botrányba keveredett Kaletát hasonló eljárással rendelték haza és távolították el a külügyből.

Bus Szilvesztert korábban a Fidesz nevezte ki bangkoki nagykövetnek, ezt megelőzően 2014 és 2015 között Indiában, Sri Lankán és a Maldív-szigeteken szolgált nagykövetként.

Kaleta Gábort 2019-ben titkosszolgálati eszközökkel hozták haza Dél-Amerikából. Ezt követően menesztették nagyköveti pozíciójából, mivel nemzetközi rendőrségi akció során pedofil tartalmak birtoklásával gyanúsították. A volt perui nagykövet később a bírósági tárgyalás során beismerte a bűnösségét, amiért első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 540 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. Kaleta számítógépén 19 ezer gyermekpornográf képet találtak.

Új 7 havi parkolóbérlet bevezetésére kerül sor az ingyenes parkolás megszűnése miatt

0

A május 27-én kiadott rendelet szerint, 7 havi parkolóbérlet és behajtási engedély bevezetésére kerül sor, jelentette be pécsi önkormány közleményében.

A rendelet a 2021. végéig érvényes parkolóbérletek és behajtási engedélyek megváltására és érvényességére vonatkozik. A döntésre azért volt szükség, mert a kormány május közepén, döntött arról, hogy hosszú hónapok után, tört hónapban, május 25-től megszünteti az ingyenes parkolás intézményét – áll a közleményben.

A rendelet kidolgozásakor Pécs önkormányzata és a Biokom munkatársai a helyi és más nagyvárosok tapasztalatit vették alapul. Kiemelten fontos szempont volt, hogy a lehetőségekhez képest a legméltányosabb és a legkényelmesebb megoldást találják meg az autóval közlekedő pécsieknek, azaz, hogy a májusi törthónapra senkinek ne kelljen egész havi, negyedéves, vagy akár féléves bérletet vásárolnia – magyarázzák a döntés hátterét a sajtóközleményben.

A május-június havi bérletekre vonatkozó egyszerűsítés, valamint a rendkívüli helyzetre válaszként létrehozott 7 havi jogosultság alapú parkolóbérlet és behajtási engedély bevezetése a méltányosság mellett azt is szolgálja, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen a pécsieknek bérletért sorban állnia – írja az önkormányzat közlényében.

A rendelet értelmében:

  • a 2020. november hónapra érvényes havi bérletek – csakúgy, mint minden 2020. december 31.-én lejáró bérlet – a várakozási díjmentesség megszűnését követő naptól számított 15. napig, azaz június 8-áig használhatók fel,
  • a 2021. május hónapra megvásárolt parkolóbérletek érvényességi ideje meghosszabbodik 2021. június 30. napjáig,
  • a 2021. június havi bérletek érvényesek május hónapra is, de legkorábban a megvásárlás időpontjától, azaz érvényességüknek visszamenő hatálya nincs,
  • a jogosultság alapján természetes személyek részére vásárolható 2021. évi II. féléves parkolóbérlet már 2021. június 1. napjától hatályos, azzal, hogy érvényességének a megvásárlás előtti időszakra visszaható hatálya nincs.
  • Május hónapban, a módosítás előtt megvásárolt, és a rendelettel érintett bérletek díjának különbözetét – amennyiben a vevő írásban kéri – az üzemeltető az idei évi következő vásárlás során a bérlet díjából kompenzálja.
  • Az új parkolóbérletek árait a Biokom NKft. honlapján, a biokom.hu oldalon tekinthetik meg.

„Pécs önkormányzata ezúton is köszönetet mond minden pécsinek, aki az elmúlt hetekben parkolóbérletet vásárolt és mindazok türelméért is, akiknek a mindennapjait megnehezítette az ingyenes parkolás okozta rendkívüli zsúfoltság a város egyes területein” – zárul a közlemény.

A megváltozott parkolóbérletek árával kapcsolatos pontos információkat a Biokom oldalán találnak.