Valamennyi vágányt átadtak a vonatforgalom részére Budapesten, a kelenföldi állomáson, miután szombaton hajnalban befejezték a pénteken leszakadt felsővezeték végleges helyreállítását – közölte a Mávinform szombaton reggel az MTI-vel, akik szerint emiatt már nem kell késésekkel számolni.
A szakemberek egész éjjel dolgoztak, így üzemkezdettől már menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon, valamint a csatlakozó oroszlányi, dél-balatoni, tapolcai, szombathelyi, veszprémi vonalon.
Újraindulhatnak az elővárosi és távolsági járatok, már ott sem kell késésekkel számolni emiatt – írták.
Bár az elmúlt futamokon úgy nézett ki, szoros Vb-befutó lehet, a brazíliai győzelmével Max Verstappen karnyújtásnyira került a bajnoki címhez. Ha a 62 pontos előnyéből legalább 60-at megtart, akkor már holnap bebiztosítja matematikailag a győzelmét. A mai időmérő pedig közelebb hozta ehhez.
A Mercedes átmentette a jó formáját az időmérő edzésre is, George Russell elsőként jutott tovább a Q1-ből. Mögötte Hamilton és Verstappen biztosította be részvételét a folytatásban. Kiesett Sergio Pérez, Fernando Alonso, Alexander Albon, Valtteri Bottas és Lance Stroll. Utóbbi nem vett részt az első szakaszban, hiszen a harmadik edzésen meghibásodott autójával nem készültek el időben az Aston Martin szerelői.
A Q2 elején Russell folytatta a szárnyalást, majd csapattársa vette át a vezetést. A Ferrari-pilóták ezúttal is az utolsó percekre hagyták továbbjutásuk bebiztosítását – ekkor egyébként ismét Russell volt a leggyorsabb. A brit versenyzőt végül csapattársa taszította le az első helyről az utolsó pillanatokban.
Hamilton mögött Sainz és Russell jutott tovább, míg Franco Colapinto csúnyán összetörte autóját utolsó gyors köre végén. Az argentin pilóta számára amúgy is véget ért volna az időmérő, rajta kívül Esteban Ocon, Kevin Magnussen, Csou Kuan-jü és Liam Lawson búcsúzott a Q2 végén. Az összetört Williams és a pálya helyrehozatala miatt nagyjából 20 percet csúszott a Q3 kezdete.
A harmadik szakasz elején szinte az összes versenyző (aki még megtehette ezt) azonnal visszatért a pályára. Néhány perc elteltével Sainz volt a leggyorsabb, ám amint Russell is befejezte első gyors körét, azonnal átvette a vezetést. Felemásan indult azonban a Q3 a Mercedes számára, ugyanis Hamilton hibázott, és az egyik bukóteret is megjárta, így csak a tizedik pozícióban állt az utolsó próbálkozások előtt.
Bár a hajrában többen bejöttek Russell elé, a brit pilóta az utolsó pillanatokban visszaugrott az élre, így megszerezte a pole pozíciót Las Vegasban. Mellőle Sainz rajtolhat, a második sorból Gasly és Leclerc várhatja a piros lámpák kialvását az idény 22. versenyén.
A két bajnokaspiráns közül Max Verstappen az ötödik, míg Lando Norris a hatodik helyen ért célba. Ha ez így marad, Verstappen holnap bajnok lesz.
A 444 beszámolója szerint Nagy Márton gazdasági miniszter XVIII. kerületi lakossági fórumán egy néző megkérdezte, hogy mikor jönnek már az uniós pénzek, amelyeket – ezt már én teszem hozzá – a burjánzó korrupció és az azt megfékezni képes intézmények leépítése miatt tart vissza az Európai Bizottság.
Nagy Márton azzal kezdi a válaszát, hogy az uniós pénzek megszerzésének „ára van”, és a miniszter a rezsicsökkentést és „a migrációs kérdést” nem akarja „feláldozni”. Majd a következő gondolatmenetet adja elő, kb. szó szerint idézem:
„Nem akarok muszlim város lenni, mint Párizs. Imádtam Párizst, amikor egyetemista voltam, az akkori barátnőm Párizs-buzi volt, már bocsánat, és állandóan oda jártunk. Akkor teljesen máshogy nézett ki. Most nem merek kimenni a negyedből. Az ottani konzulcsaj azt magyarázza, hogy kéthetente betörnek hozzájuk. Hát ebből én nem… Ez nem megy. Ne haragudjanak, hogy elmondom, tegnap is elmondtam, hogy az a helyzet, hogy nem tudják az emberek, hogy milyen jó nekik Magyarországon. Egyszerűen nem is érzik.”
Egy másik, az élelmiszeripar külföldre vándorló profitjával kapcsolatban meg az volt a rövid válasza, hogy a kormány már most is mindent megtesz a magyar vállalkozók védelméért, hogy ennél többet már nem tudnak tenni.
Szombat hajnalban gyengén felhős időre ébredhetünk, a hajnali minimumok -3 és -1 fok közelében alakulnak. A nyugati szél élénk lesz. Délelőtt folytatódik a gyengén felhős, ám szeles idő, a nyugati szél többfelé lesz élénk.
Délután átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem várható. A hőmérséklet maximuma 5 és 7 fok között alakulhat. A délnyugati szél átmenetileg élénk lesz. Estére marad a változóan felhős idő, a hőmérséklet fagypont közelében alakul. A déli szél mérsékelt marad.
Ma délután sajtótájékoztatót tartott az Összefogás Pécsért Egyesület, melynek központi témája a városban kialakult helyzet volt. A sajtótájékoztatón az egyesület 3 képviselője mellett az elnökségből Kővári János és Jancsula Dezső is részt vettek.
Berényi Zoltán elmondta, hogy a város működése jelenleg a törvénytelenség felé halad, melyet a kedden elutasított szándéknyilatkozat is igazol. Elmondása szerint a két nagy tömb eddig azzal próbálkozott, hogy megpróbáljon a 4 listás jelölttel való egyeztetésen keresztül többséget szerezni és a saját elképzeléseit végigvinni a törvényességi feltételek – alpolgármesterek, Szervezeti- és Működési Szabályzat – kérdésében, ez azonban egyik oldalnak sem sikerült. Ezért más módon kell biztosítani a város törvényes működését.
A konkrétumokról Kővári János beszélt. Koncepciójuk lényege, hogy 2 alpolgármester kerülne megválasztásra a közgyűlésen belülről, melyek közül egyiket a jobboldal, másikat a baloldal delegálná. A feladatokat pedig 6 darab szakbizottság látná el, melyből 3 szakterülete az egyik, 3 szakterülete a másik alpolgármesterhez tartozna. Ezekben a szakbizottságokban pedig az alpolgármester „oldala” kapna többséget. A döntések során pedig a fékeket és ellensúlyokat maga a közgyűlés biztosítaná, hiszen ott továbbra is többséget kell szereznie minden érintettnek.
Azokra a kérdésekre, hogy a jobboldal kit tartana alkalmas alpolgármesternek, illetve, hogy mi lenne a pontos bizottsági struktúra, nem kaptunk konkrét választ. Kővári e téren kiemelte, hogy az udvariasság jelenleg hiányzik a politikából és ezt az udvarias gesztust szeretnék gyakorolni azzal, hogy egy nagy egyeztetés keretében megadják mindegyik félnek a lehetőséget arra, hogy előadják az elképzeléseiket. Személyi kérdésekbe viszont egyelőre nem akarnak belemenni.
A következő közgyűlésre december 10-én kerül sor, így a politikai erőknek bő két hetük van egyeztetni erről a javaslatról.
A bicsérdi Közös Jövőnkért Egyesület a Pécs Most Egyesülettel közösen szervezett lakossági fórumot november 21-én este Bicsérden „Nemet mondunk a környezetpusztító beruházásokra!” címmel.
A fórum azért került megszervezésre, mert a 2023 nyarán Bicsérd, Kővágószőlős és Kővágótöttös térségében a kormány által kijelölt – majd később nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított – beruházási célterülettel kapcsolatban továbbra sem kapnak információt a döntéshozóktól az érintett települések lakói.
A rendezvény házigazdája Jónás István volt, aki a Közös Jövőnkért Egyesület elnöke. Ő a bevezetőjében többek között a tájékoztatás hiányára hívta fel a figyelmet, valamint az érintett döntéshozókat kritizálta. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:
„Azt gondolom ezzel a lakossági fórummal egy olyan kötelezettségünket teljesítjük, ami talán nem is biztos, hogy a mi kötelességünk lett volna így szervező egyesületként, hanem elsősorban a döntéshozóké, nem utolsó sorban a helyben döntéshozóké lett volna.”
Jónás István külön kiemelte, hogy Vér József, Bicsérd polgármestere bár kapott meghívót, ennek ellenére sem jelent meg a fórumon.
Jónás István, a Közös Jövőnkért Egyesület elnöke
Ezt követően Dr. Keresztes László Lóránt pécsi országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnöke kapott szót, aki azzal kezdte felszólalását, hogy nem csupán Pécs nyugati részén élő képviselőként vesz részt a fórumon, hanem olyan emberként, akinek ősei a múlt század közepétől visszamenően évszázadokon át Bicsérden éltek.
A képviselő hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az, hogy az érintett lakosság és a települések vezetői együttműködjenek és készen álljanak arra, hogy közösen tiltakozzanak egy esetleges szennyező beruházás ellen.
Dr. Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselő
Keresztes is kitért a felszólalásában arra, hogy bár 2023-ban született meg a döntés az ipari terület kijelöléséről és azóta több lakossági fórum is megszervezésre került, a döntéshozók egyiken sem jelentek meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy megdöbbentő paraméterek kerültek nyilvánosságra a területtel kapcsolatos dokumentumokból, amelyek lehetővé tennék akár a 30 méteres épületmagasságot és akár 55 méteres magasságig torony építését is.
Friss információkról is beszámolt: elmondta, hogy elindult a Bányavagyon-hasznosító NKft. kezdeményezésére egy olyan eljárás, amelyből hosszú hallgatást követően konkrétumok is kiderültek, például az, hogy kezdeményező partnerként nevezték meg a Pécsi Tudományegyetem Kancelláriáját. Ez utóbbi információt az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága ülésén tartott éves miniszteri meghallgatásán maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is elismerte. – mondta Keresztes
Az ivóvízbázis és a termőföld védelmére is kitért beszédében, amelyhez kapcsolódóan elmondta:
„Senki nem befektetésellenes, mindenki egyetért abban, hogy ennek a térségnek, a megyének, Pécsnek és térségének szüksége van a gazdaságfejlesztésre, szüksége van a munkahelyteremtésre, de azt is ki kell mondanunk – és ezt már Pécs városa is kimondta – hogy ez nem történhet meg olyan módon, hogy veszélyeztesse azt, ami a legfontosabb, az ívóvíz bázist és a legjobb minőségű termőföldeket tegye tönkre.”
Keresztes örömtelinek nevezte, hogy a bicsérdi képviselőtestület októberi alakuló ülésének első érdemi döntése értelmében egyhangú szavazással fogadtak el egy olyan határozati javaslatot, amely kimondja, hogy nem akarnak szennyező, nagy energia- és vízigényű üzemet a termőföldjeikre, a településük határába.
Talabér Ádám, pécsi önkormányzati képviselő
A felszólalók között volt Talabér Ádám pécsi önkormányzati képviselő, a Pécs Most Egyesület elnöke is. Talabér arról beszélt, hogy bár a döntéshozók nem jelentek meg a fórumon, a lakossági tiltakozásnak, közös fellépésnek igenis komoly jelentősége van. Konkrét javaslataikat is ismertette és elmondta, hogy a bicsérdi önkormányzati képviselőkkel közösen egy olyan határozati javaslat elkészítését fogják kezdeményezni, amelyet aztán a pécsi Közgyűlés elé visznek és amely azt a célt szolgálja, hogy a két település önkormányzata hatékonyan és szorosabban tudjon együttműködni annak érdekében, hogy semmilyen nagy energia- és vízigényű, szennyező beruházás ne települjön a jövőben a kijelölt területre.
„Azt gondolom én is, hogy ez a közös fellépés adja meg végül a közös erőt is ehhez az ellenálláshoz vagy küzdelemhez, ha szükség lesz erre.” – mondta a pécsi képviselő.
A bicsérdi Arany-Mező Zrt. nevében a társaság elnöke, Berki Gyula is megosztotta gondolatait. A cég különösen érintett ebben a kérdésben, ugyanis a kijelölt 600 hektáros területen több mint 200 hektárt ők művelnek meg, amellyel száznál is több dolgozónak – többségükben helyieknek – biztosítanak munkahelyet és megélhetést. Berki a termőföld védelmére és annak értékére hívta fel a jelenlévők figyelmét.
Berki Gyula, az Arany-Mező Zrt. vezetője
Szili Zsanett bicsérdi önkormányzati képviselő szintén a termőföld védelméről beszélt, valamint a helyi érdekek védelméről. Elmondta, hogy családja 80 százalékának helyben van a munkahelye és nem szeretné, ha ők a későbbiekben munkanélkülivé válnának.
„A nagyszüleim arra tanítottak, hogy a földet semmiképpen sem szabad eladni, szóval a választáskor is megkerestek minket, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ilyen környezetszennyező ipar ne épüljön itt. Most is megígérem, megígérjük, hogy tényleg mindent meg fogunk tenni ennek érdekében, hogy ennek ellene menjünk.” – mondta.
A már említett szereplők mellett a lakossági fórumon részt vett és felszólalt a Tettye Forrásház Zrt. vízügyi szakembere, műszaki osztályvezetője, valamint a pécsi önkormányzat képviseletében a város Gazdaságfejlesztési Főosztályának vezetője is, akik szakmai szempontból válaszoltak a lakosság részéről felmerült kérdésekre.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor első, tavaly bemutatott magyarországi évada jelentős sikert aratott hazánkban, a 18–49 éves korosztályban 23,3%-os nézettségi arányt ért el. A második évad ennél is jobb eredményeket ért el, 26,1%-os nézettségi aránnyal, ami 31%-kal haladta meg az adott műsorsáv átlagát.
A műsor eredetije a The Traitors, ennek formátumát Marc Pos és Jasper Hoogendoorn, az IDTV kreatív igazgatója fejlesztette ki az RTL kreatív részlegének közreműködésével. A műsor 2021-es hollandiai bemutatása óta több mint 30 országban adaptálták (ezek egyike a magyarországi Árulók – Gyilkosság a kastélyban), és számos visszatérő évadot ért meg világszerte. A formátumot nemrégiben a K7 a 2024-es év formátumának nevezte, és elnyerte a C21 International Format Award díját a legjobb televíziós formátum műsorvezető kategóriában.
A Media1.hu a Senalnews.com oldalon bukkant rá a hírre, hogy az Árulók magyarországi (egyébként az idén év elején magyar tulajdonba került) Paprika Studios gyártócég által elkészített változatának első évadát a kanadai Crave streamingplatform felhasználói is láthatják majd, vagyis Árpa Attilát és az első évadban látott magyar szereplőket a nemzetközi publikum is megismerheti majd.
Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese így értékelte a fejleményt:
„A ‘The Traitors’ (Árulók) rendkívüli utat járt be az RTL Hungary-nál, az első két évad hatalmas sikert aratott, lenyűgözte a nézőket az egyedi és izgalmas formátum. Örömmel látjuk, hogy ez a lendület túllép Magyarország határain, mivel az első évadot most a kanadai Bell Media is megvásárolta, így a nemzetközi nézők is élvezhetik a magyar változat fordulatait és csavarjait.”
A Magyarországon áttelelő fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint késő ősszel és télen rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések itthon maradt fehér gólyákról. Magyarországon 2004/2005 tele előtt csak elvétve fordultak elő ilyen esetek, azóta viszont minden télen itthon marad néhány példány.
Ezek a madarak nem betegek vagy sérültek, a természetes alkalmazkodási viselkedés részeként maradnak itthon a vonulás helyett, amelyhez a klímaváltozásnak is köze lehet. Ez a tendencia figyelhető meg többek között a hasonló táplálkozású kócsagok és gémek, továbbá a ragadozó barna rétihéja esetében is.
Az itthon maradó fehér gólyák nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk amúgy sem lehetséges, meleg helyen történő átteleltetésük felesleges – hívták fel a figyelmet.
A viselkedés magyarázata az lehet, hogy az itthon maradó példányok kevésbé érzik kockázatosnak az itthon maradást, mint az oda-vissza akár 18 ezer kilométeres, hosszú távú vonulást.
Ezt segíti, hogy a rendkívül változatos táplálkozású gólyák probléma nélkül tudnak téli álmot nem alvó egerekre, pockokra vadászni a többnyire hómentes gyepeken, szántókon. Ha pedig nem találnának táplálékot, fél-egy napos repüléssel meleg, mediterrán területekre tudnak húzódni.
Az itthon maradó fehér gólyák között egyre több lehet a „veterán„, azaz az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert így az egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vághatnak bele a következő áttelelési „kalandba”.
A közlemény szerint az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad. Ha napokon keresztül olyan helyen látunk gólyát földön ülni, ahol nincs számára táplálék, és akkor sem repül fel, amikor lassan felé sétálunk, a területileg illetékes nemzeti park őrszolgálatát lehet értesíteni.
A Kürt utcában aszfaltozás miatt zárnak le egy szakaszt, a Mártírok útján pedig burkolatjavítást végeznek majd – írja a Biokom közleménye alapján a Pécsma.
November 25-én, hétfőn, 8.30-tól 15.30-ig teljes útzár mellett burkolatmarás. Majd aszfaltozás lesz a Kürt utca északi szakaszán, a Fogaras utca és az Ifjúság útja közötti területen, az új gyalogos-átkelő kialakítása részeként. Emiatt a Kürt utca a Szigeti út felől zsákutcává válik, északi irányból. Tehát az Ifjúság útja és a Jakabhegyi út irányából nem lesz lehetőség behajtani a Kürt utcába – számolt be a városüzemeltető társaság.
A kerülőút északi irányban a Szigeti út–Honvéd utca, déli irányban pedig az Ifjúság útja–Jakabhegyi út–Mikes Kelemen utca–Tiborc utca–Kürt utca útvonalon lehetséges.
November 25-én, hétfőn, 8.30-tól várhatóan november 29-én, péntekig burkolatjavítást végeznek a Mártírok útja–Szabadság utca és Rét utca közötti szakaszán, az északi oldali forgalmi sávban. Emiatt a Mártírok útjáról nem lesz lehetőség balra kanyarodni a Szabadság utcába.
Az Uránváros irányú forgalom sávelhúzással a balra kanyarodó sávba lesz átterelve. A Mártírok útjáról a Szabadság utcába a továbbhaladás egy másik útvonalon, az Indóház tér érintésével lesz lehetséges – zárul a közlemény.
Fémdarabkák lehetséges jelenléte miatt a Tízpróba Magyarország Kft. (Budaörs) visszahívta a forgalomból a 2026 februári minőségmegőrzési idejű 30 grammos Whey protein csokoládé ízű tejsavófehérjét – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy a visszahívott termékeket ne fogyasszák el. Az érintett termék bármelyik Decathlon üzletbe visszavihető, árát blokk nélkül is visszatérítik.
A termékvisszahívás kizárólag a honlapon ismertetett adatokkal azonosított termékre vonatkozik.
A visszahívásról a Decathlon a honlapján is tájékoztatta vásárlóit – közölte a Nébih.