Kezdőlap Blog Oldal 959

A NAV több millió ember adóbevallását készíti el kérés nélkül

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti. A folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat – írja közleményében a NAV.

A NAV bevallási tervezete csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyek rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet.

Kiemelték, a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők március 15-étől megnézhetik saját adóbevallási tervezetüket a NAV eSZJA-oldalán vagy ügyfélportálján.

Hangsúlyozzák, a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel, és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor erről a magánszemély információval rendelkezik. Ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés, vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.

A tervezetet legkésőbb május 21-ig lehet kiegészíteni, módosítani. Ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni kell az adót megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is.

A KAÜ-azonosítók közül ügyfélkaput nyitni bármelyik kormányablakban lehet, akár előzetes időpontfoglalással pedig a NAV ügyfélszolgálatain is elérhető a szolgáltatás. Az arcképes azonosítás az elektronikus személyi igazolvánnyal online regisztráció után érhető el.

Akinek nincs KAÜ-azonosítója, március 18-áig, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását:

  • SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn,
  • a NAV honlapjáról elérhető űrlapon,
  • levélben,
  • a BEVTERVK formanyomtatványon,
  • telefonon, a 1819-es hívószámon,
  • személyesen, az ügyfélszolgálatokon.

100 alkotó mutatkozik be a pécsi Országos Kerámiaművészeti Triennálén

Az Országos Kerámiaművészeti Triennálé nagyszabású kiállítása a kortárs magyar kerámia- és porcelánművészet új értékeit mutatja be március 9-től Pécsett, a Zsolnay Negyed m21 Galériájában.

A pályázatot óriási érdeklődés kísérte. A Triennálén a zsűri döntése alapján 100 alkotó több mint 200 munkáját láthatjuk, így a tárlat a hazai művészi kerámia szakma eddigi legnagyobb kiállításának mondható.

A szervezők szándéka a nagy múltú, 1967-ben indult Országos Kerámia Biennálé hagyományainak folytatása, mely rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosít a magyar kerámiaművészek és designerek számára, ezúttal Triennálé formában.

2024-ben a szervezők átfogó módon mutatják be az eltelt időszak eredményeit. Az itt látható anyagot úgy választották ki, hogy az a kortárs magyar szilikátművészet lehető legteljesebb és legfrissebb képét adja, ennek érdekében kifejezetten biztatták az alkotókat a széleskörű anyaghasználatra, alternatív, újszerű megoldásokra, amelyekre a különböző szekciók – és az m21 Galéria óriási, több mint 1000 m2-es területe – adtak lehetőséget. A szokásos szekciók mellett újdonság a design területének kiemelése, amellyel az egyetemi hallgatókat is megszólították, illetve a határainkon túl élő magyar alkotók invitálása a pályázaton való részvételre.

Az m21 Galéria immár második alkalommal ad otthont a kortárs kerámia triennálénak, 2021-ben épp a Covid végén került először megrendezésre. Megtekinthető március 9-től április 21-ig a Zsolnay Kulturális Negyedben, az m21 Galériában.

LMP: már a Fidesz is támadja az akkumulátorgyarmatosítást

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint már a Fidesz is támadja az akkumulátorgyarmatosítást. A kormánypárt a Sóskúti népszavazást ugyan ellehetetleníti, de Érden, ahol amúgy is lehetetlen akkumulátorgyárat építeni, maga kezdeményezi azt.

Erről Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. Aradszki András, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője és a Fidesz érdi polgármesterjelöltje kedden jelentették be, hogy népszavazást kezdeményeznek Érden „akkumulátorkérdésben”. Érden azonban az ellenzéki városvezetés több mint egy éve elfogadott egy határozatot, hogy a város nem fogad be akkumulátorgyárakat.

Mérhetetlen cinizmusnak nevezte, hogy a „Fidesz védené meg Érdet a Fidesztől”, miközben Sóskúton, ahol valós veszély van, a Fidesz és Aradszki András továbbra is hallgat. Kizárólag a sóskúti civilek tiltakozása, illetve a környékbeli települések vezetőinek összefogása tudta megakadályozni, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítsa a sóskúti akkumulátorbontót. Tetlák szerint a sóskúti lakossági fórumon a helyi polgármester mellett Aradszki is „bohócot csinált magából”, amikor gyakorlatilag elmenekültek a helyszínről.

Tetlák Örs beszélt arról is, hogy ezer nyertes pályázó a mai napig nem jutott hozzá a napelemhez egy állami programban. A programot lebonyolító állami cég ugyanis nem fizeti ki a támogatásokat a kivitelező cégeknek. Így a pályázók nem juthattak hozzá az eszközökhöz vagy azok nem lettek telepítve. Az LMP ezért írásbeli kérdést nyújtott be Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, hogy mit tesz a kormány a helyzet kezelésére, mikor juthatnak hozzá a pályázók a napelemes rendszereikhez.

Gázszivárgás és baleset adott munkát a baranyai katasztrófavédelemnek

Több helyszínre is ki kell vonulnia a megyei katasztrófavédelemnek a tenapi napon – számolt be róla az igazgatóság.

Szivárgott a gáz tegnap délután egy pécsi, Bajcsy Zsilinszky utcai társasház pincéjében. Az egyik lakó észlelte a gázszagot, illetve süvítő hangot hallott, ekkor elhagyta az épületet és értesítette a katasztrófavédelmet. A pécsi hivatásos tűzoltók és a Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult a helyszínre. Az egység légzőkészülékben felderített, közben folyamatosan méréseket végeztek, illetve áramtalanították az épületet.

A gázszolgáltató szakemberei elmondták, hogy a házban gázvezeték-felújítási munkálatok tartanak, a kivitelező a csövet nem megfelelően dugózta le, ezért volt gázszivárgás. A társasházban a munkálatok miatt nem volt gázszolgáltatás, amíg a szivárgást megszüntették. Az épületet senkinek sem kellett elhagynia, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor, illetve személyi sérülés sem történt. 

Két személyautó ütközött össze tegnap kora este az 57-es számú főúton, az üszögi elágazónál. A járművekben csak a sofőrök utaztak, nem sérültek meg. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszín biztosítása mellett átvizsgálták a járműveket, majd az egyiket áramtalanították. 

Egy kisebb bazárnyi hamis terméket és elektromos cigit foglalt le a NAV

Hamis márkajelzésű termékeket és több mint tízezer elektromos cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy kamionban Gyulánál.

A hivatal a közleményében azt írta, hogy a Németországba tartó kamiont Békés vármegyénél terelték le az autópályáról. A bemutatott papírok szerint a jármű különféle gyűjtőáruval indult útnak Görögországból. Az egyenruhások kezdetben csak néhány dobozt nyitottak fel szúrópróbaszerűen, ezekből egyre-másra kerültek elő a hamis termékek.

A felhők akkor kezdtek igazán gyülekezni a sofőr feje felett, amikor a csomagok „aromája” a NAV cigarettakereső kutyája, Bicska figyelmét is felkeltették. Bicska több mint tízezer elektromos cigarettát szagolt ki a kamionban.

A pénzügyőrök a jogsértő árukat lefoglalták, az ügyben az iparjogvédelmi jogok megsértése és költségvetési csalás, valamint a jövedéki törvény megsértése miatt indítottak eljárást. A hamisított termékek nemcsak a legális gazdaságnak és szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek – zárja közleményét a NAV.

Tarolt Donald Trump a szuperkeddi előválasztásokon, ő lesz Biden kihívója

Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon. Ilyenkor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntenek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.

A republikánusoknál Donald Trump egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért Nikki Haleyvel folytatott versenyben. Joe Biden hivatalban lévő elnök szintén egyetlen helyen szenvedett vereséget a demokrata párti előválasztásokon.

A republikánus előválasztáson Trump a vártnál fölényesebben győzött a keleti parti Virginia államban. A szavazatok csaknem teljes összegzése szerint Trump végül a szavazatok 63, Haley pedig a 34 százalékát kapta meg. Colorado államban Trump több mint 60 százalékos támogatottságot ért el Haleyvel szemben, aki a szavazatok mintegy harmadát szerezte meg.

Kalifornia, Alaszka és Utah államban tartott legtovább a szavazás, ezért az eredmények ezekről a helyekről később érkeznek. A többi államban, ahol szuperkeddi előválasztást tartottak, Donald Trump fölényes győzelmet ért el: Alabama, Texas, Minnesota, Tennessee, Oklahoma, Észak-Karolina, Massachusetts és Maine államban is.

Az egyetlen győzelmet az északkeleti Vermont államban érte el Nikki Haley, aki itt a voksok 50 százalékát kapta meg, szemben a Donald Trumpra leadott 46 százaléknyi szavazattal. Haley a várakozások szerint hamarosan bejelentheti, hogy kiszáll az elnökjelöltségért zajló versenyből.

A keddi előválasztások eredményeként az előzetes összesítések szerint Donald Trump elnökjelölti delegáltjainak száma meghaladja az ezret. A végleges összegzést szerdán adják ki. Az elnökjelöltség elnyeréséhez 1215 delegálti szavazatra van szükség, ez jelent ugyanis abszolút többséget a Republikánus Párt országos elnökjelölő konvencióján, amit július közepén rendeznek.

A demokratáknál is volt előválasztás, de a szokásjog alapján a hivatalban lévő elnök újraindulása csak formalitás. Joe Biden kihívója egy országosan kevéssé ismert kongresszusi képviselő, Dean Phillips és egy kaliforniai írónő, Marianne Williamson. Az elnök győzött is minden államban, ugyanakkor alulmaradt kihívójával szemben az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni szigeten, Amerikai Szamoán tartott jelölőgyűlésen. Ez volt a hivatalban lévő elnök első veresége a 2024-es előválasztások során.

Ketten felmásztak egy vonat ütközőjére, az egyikük meghalt utazás közben

A Mávinform közleménye szerint a Budapestről Kassára tartó Hernád InterCity utolsó kocsijának hátsó ütközőjére feltehetően Halmaj állomáson felkapaszkodott két ember. Egy szemtanú bejelentésére a vasúttársaság forgalomirányítása intézkedett a vonat azonnali megállításáról, a szerelvény Csobád és Ináncs között állt meg, de addigra az egyik ember a nagy sebességgel haladó vonatról leesett és a balesetben meghalt – írták.

A helyszínelés ideje alatt pótlóbuszok közlekedtek a Halmaj és Forró-Encs közötti vasútvonalon.

„A vasúttársaság ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a vasút veszélyes üzem, az utasok a járműveken és az állomásokon is kizárólag az utasforgalmi területeken tartózkodhatnak” – hangsúlyozták. A vonatok tetejére vagy más alkatrészeire felmászni életveszélyes és tilos.

Képünk illusztráció!

Tour de Hongrie – Pécsett zárul az idei viadal

0

Karcagról indul, a fővárost is érinti és Pécsett zárul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny – derült ki a keddi útvonalbemutatón.

    A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal indul, majd Tokaj-Kazincbarcika (162 km) etap következik. Az összetettről várhatóan döntő két szakasz közül az egyik a harmadik lesz, ekkor Kazincbarcikáról Kékestetőre tekernek fel a bringások (183 km), majd a Budapest és Etyek közötti 166 kilométeres táv vár a mezőnyre.
    A 854 kilométer össztávú Tour de Hongrie zárószakaszán Siófokról Pécsre 173 kilométert teljesítenek a kerékpárososok. A viadal 2015-ös újraindulás óta most lesz a legnagyobb az összesített szintemelkedés, 7871 méter.

forrás: mti

Száz éve született Zakariás József

0

1924 március 5-én, Budapesten született Zakariás József olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző. 

„Elemi iskoláinak elvégzése után a Kábelgyárban volt szerszámkészítő inas. Tizenkét évesen kezdett a Budafoki MTE-ben futballozni, ahol bátyjai is játszottak, majd a Kábelgyár SC, a Gamma FC, a Budai Barátság SE, a Budai Munkás SE, a MATEOSZ Munkás SE, a Teherfuvar SE és a Budapesti Előre együttesei következtek. A sportélet szovjet mintára történő „szocialista átszervezésekor”, 1951-ben a Hungária körúti kék-fehérekhez került. A csapat akkor már nem MTK, hanem Bástya SE néven szerepelt, színeit is piros-fehérre változtatták, nehogy az 1948-ban megalakult Izrael Állam zászlajára emlékeztessen. A Bástya a rettegett ÁVH egyesülete lett, majd 1953-ban, Sztálin halála után a klub nevét Bp. Vörös Lobogóra változtatták és a textiles szakszervezet csapataként működött.” – írja a sportal.hu

„A háború után, 1947-ben volt először A-válogatott, az Albániát legyőző (3:0) csapatban szerepelt. Átlagjátékot mutatott a tudósítás szerint, de másnap karikatúrája a Népsport címlapján szerepel. Megjegyezve: „Újonc volt az albánok ellen, de máris beleilleszkedett a nagyok játékába.”” –olvasható a Nemzeti Sport hasábjain.

„Összesen harmincötször ölthette magára a címeres mezt. 1959 és 1960 között a Szigetszentmiklósi SE edzőjeként tevékenykedett, majd 1961-től hat évig Guineában dolgozott. 1967-ben hazatért és a Medosz Erdért SE-t irányította 1971-ig.
A klasszikus Aranycsapat-tagok közül elsőként Zakariás József távozott 1971. november 22-én, alig negyvenhét évesen.” -olvasható a Puskás Akadémia oldalán.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

fotó: https://www.facebook.com/MTKBudapest

Ellopták a lézerpadlót a Budapesti Állatkert Biodómjából

0

Ellopták a lézerpadlót a Budapesti Állat- és Növénykert Biodómjából, ahol március elején nyitott meg a Fénydóm nevű tárlat. Ahonnan március 3-án, egy órával a zárás előtt valakik ellopták a gyerekek egyik kedvenc attrakcióját a csónakázó mederből.

„A Fénydóm stábja úgy döntött, ha a mai nap folyamán visszakerül hozzánk a lézerpadló, nem teszünk feljelentést a tettesek ellen. A dóm teljes területe be van kamerázva, így reméljük, gyorsan visszakapjuk a kék lézerpadlónkat” – írták hétfőn.

„A Telex kedden délelőtt megkereste Kálmán Mátyást, a Fénydóm főszerverezőjét, aki azt mondta, továbbra sem került vissza hozzájuk a lézerpadló, emiatt a Budapesti Állat- és Növénykert mint a Biodóm üzemeltetője, feljelentést fog tenni a rendőrségen. A főszervező elmondta, hogy felvételek vannak a lopásról és az elkövetőkről, de adatvédelmi okok miatt ő maga sem láthatta ezeket. Kálmán azt mondta, az ellopott lézerpadló egy viszonylag ritka és nem könnyen beszerezhető, de nem különösebben értékes eszköz.„

forrás: telex