Emlékezetes első randin van túl az a 17 év körüli fiú, akihez tegnap kérték a mentők gyors segítségét az egyik fővárosi plázába, mert hirtelen összeesett. – olvasható az Országos Mentőszolgálat hivatalos közösségi oldalán.
Az Országos Mentőszolgálat munkatársai szerencsére perceken belül a helyszínre értek és megvizsgálták a beteget.
Kiderült, hogy a fiú 3 napja izgult a találka miatt, ezért alig evett. A várva várt találkozáskor, szerelmét megpillantva azonban elájult és a fejét is megütötte.
Bár a gondosan kiválasztott rózsák is eltörtek az esés során, és az esés következtében a fiú ruhája sem vált épp randi képessé, a légyott végül mégsem maradt el.
Az Országos Mentőszolgálat munkatársai egyeztettek a mentésirányítással, és engedélyt kaptak a kísérő szállítására is, így a hős Don Juant, szerelme társaságában, stabil állapotban szállították kórházba a mentők.
Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek pedig gratulálunk!
Reméljük, hogy a fiatal pár egy tartalmas, hosszú kapcsolatnak néz elébe egy ilyen, hát, nem éppen hagyományos randival kezdődő történet után.
A bahir.hu oldalán minden nap talál friss, közéleti híreket is.
A köztársasági elnököt február 26-án választja meg az Országgyűlés – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülését követően a Facebookon.
A politikus kifejtette: államfőjelölt érvényes ajánlásához az összes képviselő egyötödének aláírása szükséges, ami 40 főt jelent.
Az ellenzéki pártok ezúttal nem állítanak közös jelöltet, ahogy 2022-ben Róna Péter esetén tették. Az LMP Hack Pétert, a Mi Hazánk Csath Magdolnát javasolta, ugyanakkor ezen frakciók nem rendelkeznek a jelöléshez szükséges számú képviselővel, a többi ellenzéki frakció pedig jelezte, hogy nem kíván részt venni a köztársasági elnök megválasztásának folyamatában – írta Kocsis Máté.
„Tekintettel a ma reggeli Házbizottságon elhangzottakra, az államfő megválasztására február 26-án kerül sor a magyar Országgyűlésben” – zárta bejegyzését a vezető kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.
Forrás: mti.hu
A bahir.hu oldal már beszámolt az új köztársasági elnökjelölt személyéről.
Labdarúgó mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. február 25-én Pécsett. – olvasható a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos közösségi oldalán.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe.
A kerékpáros forgalom elől lezárják!
2024. február 25-én 12 órától 16 óra 30 percig a Pécs,
Szigeti út Meggyfa utca és Szántó Kovács János utca közötti szakaszának déli oldali forgalmi sávján kijelölt kerékpárutat,
továbbá
az útszakaszra érvényben lévő megállási tilalmat ugyanebben az időben feloldják.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
A bahir.hu oldalon a mindennapijait megkönnyítő hírekkel is találkozik nap, mint nap.
A rendőrség munkatársai értesítették a pénzügyőröket egy közúti baleset helyszínelésekor, mert a sérült autó csomagtartójában közel harminc kilogramm fogyasztási dohányt találtak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a balesetet szenvedett férfi lakásán később több mint négymillió forint értékű magyar zárjegy nélküli cigarettát is lefoglaltak.
Múlt hét pénteken egy férfi súlyos balesetet szenvedett Tolna vármegye egyik útszakaszán. A rendőrök a helyszínelés során több zsáknyi fogyasztási dohányt találtak a sérült járműben, ezért értesítették a pénzügyőröket.
Az egyenruhások a férfi Baranya vármegyei lakását is átvizsgálták, ahol egyik családtagja nyitott ajtót.
Az asszony azt mondta, hogy a lakásban nincs jövedéki termék, ő maga pedig nem lakik a házban, csak a vejének segít a takarításban. A járőrök a ház minden szegletét átvizsgálták; a kandalló belsejében, az ágyneműtartóban és a szekrényekben is ukrán, szerb, török, makedón zárjegyes cigarettát találtak, továbbá 7 kilogramm ismeretlen eredetű fogyasztási dohány is előkerült.
Az egyenruhások a több mint 4,5 millió forint értékű dohányterméket lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.
Forrás: NAV sajtóközlemény
A bahir.hu oldalon baranyai hírek is érkeznek nap, mint nap.
Orbán Viktor: pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon!
Az új államfő feladata lesz, hogy helyreállítsa az előző köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi döntése miatt megbomlott nemzeti egységet, világossá kell tenni, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor azt mondta, Novák Katalin egy olyan kegyelmi ügyben mondott igent, amiben csak egyetlen helyes döntés születhetett volna, a nem.
Hozzátette: ezt szinte mindenki így érezte az országban, a jobboldalon meg különösen, hiszen a családi értékek, gyermekek védelme, a gyermek, mint érték, az a „mi politikai krédónk, hitvallásunknak a középpontjában áll”.
Hangsúlyozta: egy tisztességes országban, mint Magyarország, nem fordulhat elő olyan, mint ami a bicskei gyermekotthonban történt, és amit a kegyelmi ügy hozott felszínre.
„Ez egész egyszerűen elfogadhatatlan, és ha már nem lehet miszlikbe vágni azokat, akik hozzányúlnak a gyerekünkhöz, hát az a minimum, hogyha elítélték őket, akkor utána nincs pardon és nincs kegyelem” – jelentette ki.
A köztársasági elnök jelölt személyéről Orbán Viktor azt mondta, hogy a tapasztalat és a szakmai tekintély indokolta Sulyok Tamás jelölését.
A tapasztalattal, az alkotmány- és a jogi ügyekben való jártassággal, a nemzetközi jog ismeretével, a nemzetközi térben való „forgolódással”, a politikai intézmények természetrajzának ismeretével és egy szakmai tekintélyt is megadó életúttal indokolta Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének államfői jelölését a miniszterelnök péntek reggel.
Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, ezek a tulajdonságok együtt az Ab elnökét rajzolták ki, mint a leginkább alkalmas jelöltet. Közölte azt is, hogy a jelölést hosszú egyeztetések, tárgyalások előzték meg, a Fidesz elnöksége is tárgyalt róla.
Elmondta, Magyarország erős ország, most baj van, mert lemondott az előző elnök, „még mindig vérzik az ember szíve”, ráadásul egy olyan ügyben, ahol az államfő döntése és az emberek véleménye élesen szemben állt egymással. Minden bajban van valami reménysugár, mert amikor most végigvették, kiket éreznek úgy, hogy méltóak lennének erre a hivatásra, szép számmal találtak erre méltó magyarokat, amely megerősíti az embernek a saját országába vetett hitét – fogalmazott.
Forrás: mti.hu
A bahir.hu oldalon a közéleti kérdések mellett könnyed témákat is talál.
„A Kúria elnöke az említett lapszámban 3. sorszámú eseti döntés közzétételének körülményeire vonatkozóan soron kívüli vizsgálatot rendelt el” – válaszolta a 444.hu kérdéseire a Kúria kommunikációs osztálya, majd hozzátették: „A vizsgálatra tekintettel a Kúria elnöke elrendelte a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztését.”
Ahogy azt a kegyelmi döntésről szóló, a 444.hu oldalon megjelent első cikk születésének körülményeiről elmondták, a Kúria havi folyóirata különös szerepet játszott abban, hogy napvilágra kerülhetett K. Endre elnöki kegyelmének ügye.
Emlékeztető a kegyelmi botrány ügyének kirobbanásáról: a 444.hu például úgy szerzett tudomást a kegyelmi döntésről, hogy egy olvasójuk elküldte nekik a Kúria Bfv.III.1.191/2022/13 számú felülvizsgálati határozatát, ami 2023. szeptember 25-én született. Ez Vásárhelyi Jánosnak, a bicskei gyerekotthon pedofil bűncselekményekért elítélt igazgatójának és K. Endrének, az otthon igazgatóhelyettesének a közös ügyéről szólt. Vásárhelyit a rábízott gyerekek megrontásáért már elítélték, de ellene és K. ellen kényszerítésért is indult eljárás, amelynek másodfokú, jogerős ítélete szerint az igazgatót további 2 év 3 hónap, míg az igazgatóhelyettest 3 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélték. A 2021 júliusában született másodfokú, jogerős ítélet után ún. felülvizsgálatért a Kúriához fordultak. Hogy ezt Vásárhelyi vagy K. Endre jogi képviselője tette meg, nem tudjuk, ahogy azt sem, tudott-e róla az a fél, aki esetleg nem kezdeményezte a kúriai vizsgálatot.
Viszont ezzel párhuzamosan K. Endre – illetve a legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy családtagja – köztársasági elnöki kegyelemért is folyamodott, amit 2023. április 27-én meg is kapott Novák Katalintól, vagyis négy hónappal azelőtt, hogy a Kúria lezárta volna a felülvizsgálati eljárást. A kegyelem ténye bekerült a határozat indoklásának 24. pontjába. Az ítélet tehát tavaly szeptember óta elérhető volt a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ahol elvileg meg is találhatta volna az, aki például valamilyen keresőszó alapján ráakad. Ilyen azonban nem történt.
Kiadásra kerül viszont a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat. Ezt a lapot, ahogy az impresszumból is kiderül, 15 kúriai bíró szerkeszti. A folyóiratba fontos döntések kerülnek be, jogászok között ezeket „BH”-nak is nevezik (a bírósági határozatok kifejezésből).
A 444.hu olvasója, egy vidéki ügyvéd, aki a folyóiratban akadt rá az ítéletre, így írt erről: „Azt lehet tehát mondani, hogy a »BH«-k azok a kúriai határozatok, melyeket a Kúria a joggyakorlat egysége és fejlődése szempontjából a legfontosabbaknak ítél. A szóban forgó határozatot tehát a Kúria ilyen, elvi jelentőségű döntésnek minősítette, és nyomtatott formában is megjelentette a Kúriai Döntések című folyóirat 2024. januári számában.”
A januári szám (72. évfolyam 1. szám) 2024. január 16-án jelent meg, 3. sorszámú eseti döntésként szerepel benne Vásárhelyi és K. Endre kényszerítéses ügye (itt lehet elolvasni a 31. oldalon). Ez pedig egyértelműen azt is jelenti, hogy két hét telt el addig, míg az olvasónk észrevette a kegyelmi döntésről szóló részt.
Írja a 444.hu, az írást teljes egészében IDE kattintva olvashatja el.
Stohl András 1967. február 23-án Budapesten született, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd 1990-ben, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályában diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezt követően a Katona József Színházhoz szerződött. 2001-től szabadúszóként dolgozott, közben több televíziós produkcióban is közreműködött műsorvezetőként. 2003-2013 között a Nemzeti Színház egyik meghatározó színésze volt, ezt követően a Vígszínházhoz szerződött, ahol 2017-ig volt társulati tag. Ezután ismét szabadúszóként láthatta és hallhatta a közönség, színpadi és tévés szereplései mellett rádiós műsorvezetőként is. 2021-től ismét a Vígszínház tagja.
Eddigi pályája során számtalan nagyszerű alakítást nyújtott színpadon és filmekben, sorozatokban egyaránt. Játszotta Dantont a Danton halálában, Kohlhaas Mihályt a Közellenségben, Bárót a Müller táncosaiban, Figarót a Figaro házasságában, a Titus Andronicus és a Peer Gynt címszerepét, Edmundot a Lear királyban, Kukorica Jancsit Kacsóh Pongrác János vitézében. Prózai- és zenés-, drámai- és vígjátéki szerepekben egyaránt emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez, amiket olyan filmes munkák és sorozatok is színesítenek, mint például a Szökevény, a Presszó, az Európa expressz, a Meseautó, a Csocsó, avagy éljen május elseje!, a Tűzvonalban, a Nejem, nőm, csajom, a Senki szigete, a FOMO vagy a Mintaapák. Televíziós műsorvezetőként is ismert és elismert, hangját szinkronszerepei révén is sokan ismerhetik.
Sokoldalú munkásságát többek között Jászai Mari-díjjal, Gundel művészeti díjjal, a Színikritikusok díjával is elismerték, de elnyerte már a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt és az Ajtay Andor-emlékdíjat is.
Díjak
1992 – Az Országos Színházi Találkozó különdíja (A kezdet vége) 1996 – PUKK-díj 1997 – Vastaps-díj (Szeget szeggel) 2000 – Jászai Mari-díj 2002 – Súgó Csiga díj 2006 – Story Ötcsillag-díj 2007 – Farkas-Ratkó-díj 2010 – Story Ötcsillag-díj 2010 – Gundel művészeti díj 2012 – Pepita-díj 2013 – Színikritikusok díja 2016 – Ajtay Andor-emlékdíj | Vígszínház 2016 – Hegedűs Gyula-emlékgyűrű | Vígszínház
Forrás: vigszinhaz.hu
A bahir.hu oldalon naponta friss híreket, információkat talál.
Időjárás Baranya vármegye térségében: Pénteken élénk, olykor erős lökésekkel is kísért D-i szél fúj. Pár fokot tovább enyhülhet a már így is jóval az évszakos átlagnál enyhébb idő. Túlnyomórészt erősen felhős, borult égbolt lesz jellemző, csak átmeneti, rövid időszakokra vékonyodhat itt-ott a felhőzet. Eső napközben csak elszórtan, időszakosan fordul elő, nagyobb valószínűséggel az ország északi felén, de elvétve délebbre sem kizárt átmeneti szemerkélés. Este, majd éjjel érkezhet térségünkbe nyugat felől egy kissé intenzívebb esőket adó csapadéksáv. A Dunántúlon és északon várható belőle pár órás, tartósabb csapadék, de ahogy a középső, majd hajnalban a keleti térséget is eléri, szórványosabbá válhat az eső.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
péntek reggel 9, péntek délután 15, szombat reggel 9 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS: – Szombatra eleinte keleten még élénk, majd országszerte mérsékeltebb DDNY-i szél mellett alapvetően borongós idő ígérkezik. A felhőzetből, elszórtan, délelőtt előreláthatólag főként északkeleten, keleten, délután pedig inkább délkeleten, délen, majd az esti órákban, nagyjából a Duna vonalától keletre hullik eső.ű
– Vasárnap is D-ies irányú marad a légmozgás, ami várhatóan elsősorban a keleti és nyugati határmegyékben élénkül fel. Általában erősen felhős égbolt marad a jellemzőbb, de nyugaton és keleten kissé szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, itt-ott előbukkanhat a nap is. Elvétve lehet csak kisebb szemerkélés. A változékonyság ellenére enyhe időre lehet készülni, különösen a déli, délkeleti megyékben emelkedhet szokatlanul magasra a hőmérséklet.
– Hétfőre is hasonlóan változó felhőzet és meg-megélénkülő D-ies szél ígérkezik az évszakos átlagnál jócskán magasabb hőmérséklettel.
– Keddre jelentősen növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de hidegfront érkezése körvonalazódik. A front előtti D-i áramlással még kiadós eső érkezhet, majd északnyugat felől feltámad az ÉNY-i szél. Visszaeshet a hőmérséklet.
– Szerdára, egyelőre változóan, olykor szakadozottan felhős égbolt mellett elszórtan előforduló záporok látszanak a legvalószínűbbnek.
Magyar Péter a mai napon sem tétlenkedett és két posztot is közzé tett közösségi oldalán. Az első posztban egy Wass Albert versből közölt részleteket, melynek címe: Üzenet haza.
„És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok!”
„A Fidesz Deutsch Tamást jelöli a “keresztény, konzervatív, polgári” jobboldal európai parlamenti listavezetőjének. Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír és valóban a vég kezdete. Ugyanakkor jó hír is, mert a jövő valóban elkezdődik. Gyorsabban, mint bárki gondolhatta volna.” – írta még oldalán. Arra a hírre reagálva, mely szerint a Fidesz Deutsch Tamást fogja jelölni a párt EP-listavezetőjeként.
A Szabad Pécs beszámolója szerint fél 2 magasságában raboltak ki egy gyógyszertárat a városban. A videó alapján a a Jurisics Miklós utcai Sipo Patikában történt az eset. A nem hivatalos információk szerint az elkövető álarccal, fegyveresen ment be a patikába.
A portál által megszerzett információk szerint az elkövető kisebb összegű készpénz elvételével távozott. Minden bizonnyal magányos elkövetőről beszélünk, de a kamerafelvételek vizsgálata még folyamatban van. A rendőrség ígéri, hogy a közeljövőben kiad egy közleményt az esettel kapcsolatban.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest. Amint lesz további információnk, frissítjük a cikkünket.