Hétfőn reggel többfelé képződik pára- és ködfolt, melyek a délelőtt folyamán feloszlanak. A sok napsütés mellett számítani kell fátyol és gomolyfelhőkre, de csapadék egyáltalán nem várható. Az északnyugati szél a késő délelőtti...
Vasárnap reggel a szélcsendes időnek köszönhetően még többfelé kell számítani köd és párafoltokra, melyek délelőtt feloszlanak. Átmenetileg a kora reggeli órákban kisebb eső, illetve zápor előfordulhat. A késő délelőtti órákban felszakadozik a...
Szombaton reggel még előfordulhat némi zápor, illetve gyenge eső, de csökken a csapadékhajlam. A délelőtt folyamán felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. A hajnali 13 és 15 fok után délben már...
Pénteken hajnalban még számítanunk kell kisebb esőre és záporok kialakulására, de számottevő eső már nem várható. A hőmérséklet minimuma 16 és 18 fok között alakul. A felhőzet délelőtt felszakadozik, több órás napsütés...
Csütörtök reggelre a hőmérséklet 13 és 15 fok közé hűl. Kezdetben közepesen felhős lesz az ég, majd nyugat felől kiderül, maximum néhány fátyolfelhő lehet az égen. A déli szél a délelőtt folyamán...
Szerda reggel gyengén felhős időre ébredhetünk és ez a felhőzet a délelőtt el is vonul térségüktől keletre. A hőmérséklet 14 és 16 fok között alakul, de a hidegre érzékeny völgyekben ennél pár...
Kedd reggel gyengén felhős időben lehet részünk, csupán a völgyekben alakulhatnak ki párafoltok amik délelőtt feloszlanak. A hőmérséklet 13 és 15 fok között alakulnak. A déli-délkeleti szél mérsékelt lesz.
Délután is kevés felhő...
Hétfőn napos idő lesz kevés gomolyfelhővel, gyenge légmozgással. Csapadék nem várható.
Kedden többnyire napos idő lesz, a délutáni gomolyfelhőképződésból csak elvétve lehet jelentéktelen zápor. A délkeleti szél időnként megélénkül.
Szerdán a délelőtti napos időt követően délután...