Kezdőlap Blog Oldal 1050

Boldog születésnapot Csonka András

0

59 éves lett ma Csonka András, vagy ahogyan nagyon sokan ismerik, Csonka Pici. Az énekesként, színészként és műsorvezetőként is ismert Csonka András már számos területen kipróbálta magát, és bizony elmondható, hogy minden területen sikeresnek bizonyult.

Édesapja, Csonka Endre az egykori Vidám Színpad tagja volt hosszú évtizedekig, így aztán nem is volt kérdés, hogy a fia is hasonló irányban fog elindulni, ha van hozzá affinitása. És mint utóbb kiderült, volt neki. Csonka András a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra majd 1985-ben felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben sikeresen el is végzett.

A főiskola elvégzése után néhány hónapig színházban dolgozott, ezt azonban megszakította, mert megkapta azt a szerepet, ami az országos ismertséget meghozta számára. Ez pedig a Família Kft. Pici szerepe volt, amiből későbbi beceneve is született.

Csonka András a Budapesti Operettszínházban látható volt többek között a Funny girl, a Hotel Menthol, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Az utóbbi darab szegedi Nemzeti Színházbeli előadásban is játszott, amiért 2000-ben az Operettfesztiválon megkapta a legjobb táncos komikusnak járó díjat. De e mellett a Madách Színházban és a Győri Nemzeti Színházban is több jelentős szerepben volt. Elsősorban komikus, vicces karaktereket formázott meg, ugyanakkor számos komoly szerepben is bizonyított már.

Csonka Andrásnak 1997-ben jelent meg az első lemeze, amelyen énekesként javarészt régi klasszikusok feldolgozása, illetve külföldi dalok magyar nyelvű átköltése szerepelt. A producere az azóta az X-Faktor mentoraként is ismertté vált ifj. Malek Miklós volt. Ezt a lemezt több másik követte, legismertebb dala a 2001-ben megjelent Ding-dong lett.

Elsőként a Friderikusz Showban kapott önálló blokkot műsorvezetőként, majd Vágó Istvánt követően a Kifutó c. tehetségkutató műsorban szerepelt. Ezután az RTL Klub Reggeli c. műsorát vezette hosszú ideig. Legnagyobb szerepet a Szombat Esti láz c. showban látta el, ahol a 2. évadban versenyzőként is indult – és meg is nyerte azt – majd a negyedik évadban műsorvezetőként, az ötödikben pedig zsűritagként szerepelt. Legutóbb a Konyhafőnök VIP-ban láthatták őt versenyezni a TV-nézők.

Díjai: 2021-ben Szenes Iván-díjban részesült, 2022-ben pedig XII. Magyar Nyári Fesztiválon – „Az Év legjobb férfi mellékszereplője” – díjat kapta meg. A Játékszínben, a Legénybúcsúban játszott szerepéért. 2022-ben Emberi Hang díjban is részesült. 2023-ban pedig megkapta a Kránitz Lajos-díjat.


Hajnalban riasztott a szén-monoxid jelző egy pécsi lakásban

0

Pécsen a Hajnóczy útra riasztották ma hajnalban a tűzoltókat, ahol szén-monoxid keletkezett egy lakásban. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán megjelent közleményben.

A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat egy Hajnóczy úti társasházi lakásba. Az egység méréseket végzett, és kimutatta a mérgező gázt az ingatlan levegőjéből. A helyszínre most várják a gázszolgáltató munkatársait.

Néhány jó tanács tűz esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól!

Menekülési lehetőségek:

  • Családunkkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni a házunk (lakásunk) egyes helyiségeiből.
  • Gyakoroljuk a menekülést.
  • Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. A fixen rögzített fémrácsok megakadályozhatják a menekülést.
  • Tanítsuk meg a családunk minden tagjának, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.
  • Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést.

Tűzveszélyes anyagok:

  • Zárt térben soha ne használjunk benzint, gázolajat vagy hasonló gyúlékony folyadékot.
  • A tűzveszélyes anyagokat csak jól szellőztetett helyen tároljuk, hőtermelő berendezésektől távol.
  • Soha ne dohányozzunk, ne használjunk nyílt lángot, ha éghető folyadékkal dolgozunk.
  • Használat után nyílt téren elhelyezett fémedénybe dobjuk azokat a rongyokat, amelyeket tűzveszélyes folyadékkal itattunk át.

Hőtermelő készülékek:

  • Legyünk óvatosak és körültekintőek, amikor nyílt lánggal üzemelő fűtő, melegítő vagy főzőkészüléket használunk.
  • Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.
  • Ellenőriztessük rendszeresen szakemberrel a tűzveszélyes folyadékkal (olajjal) üzemelő fűtőkészüléket. A berendezéstől távol tároljuk az üzemanyagot, utántöltését csak kihűlt állapotában végezzük.
  • Fával, szénnel üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot ne pakoljunk, a kipattanó szikra felfogására fémből készült szerkezetet használjunk. A koromzsák és a tisztító ajtót állandóan tartsuk zárt állapotban. A tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot teljesen lehűtött állapotban ürítsük fémkonténerbe. A kémény használaton kívüli bekötő és tisztító nyílását nem éghető anyaggal hézagmentesen lezárva kell tartani.
  • A szilárd tüzelőanyag-üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be, és üzemeltessük.
  • Gázzal üzemelő készülékeinket évente szakemberrel ellenőriztessük.
  • A kémények ellenőrzése is szakember által évente ajánlott.
  • Tartsunk távol minden berendezési tárgyat a fűtőtesteinktől és a hozzá kapcsolódó füstelvezető csövektől.

Gyufa és a dohányzás:

  • Tűzgyújtó eszközeinket (gyufa, öngyújtó, gázgyújtó stb.) tartsuk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen.
  • Ne dohányozzunk ágyban, ha betegek vagy álmosak vagyunk. Mély, nem éghető anyagú hamutartót használjunk. A cigaretta vagy a szivarvéget eldobás előtt vízzel öblítsük le.

Elektromos készülékek:

  • Villanyszerelővel rendszeresen ellenőriztessük az elektromos készülékeinket (lakóépületben kilencévente). Túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le a hálózatról (húzzuk ki a konnektorból).
  • A kismegszakítókat, biztosítókat csak szakemberrel cseréltessünk, javíttassunk.
  • Használat előtt szemrevételezéssel ellenőrizzük az elektromos berendezéseinket, a csatlakozókat és a vezetékeket nézzük meg, nincs-e eltörve, megrepedve.
  • Ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat. Lehetőleg földelt eszközöket használjunk.
  • Elektromos fűtőkészüléket soha ne takarjunk le, ne tegyük közel bútorainkhoz, éghető anyagból készült tárgyainkhoz.
  • Ne érintsük vizes kézzel, és ne használjuk nedves környezetben elektromos berendezéseinket (kivéve a megfelelő védelemmel ellátott eszközöket).
  • Ne hagyjunk bekapcsolva elektromos készüléket, ha eltávozunk otthonról (teljesen kapcsoljuk ki a TV-t, videót stb., ne hagyjuk készenléti üzemmódban sem).

Válásáról is vallott Tóth Gabi

0

Interjút adott Tóth Gabi a Mandiner Karakter című műsorában, amelyben beszélt az énekesnő a Krausz Gábortól való válásáról, a szakításról és a politikai nézeteiről. Itt is beszélt arról is, hogy szerinte egy karaktergyilkosság áldozata lett. – olvasható a 24.hu oldalán.

Az interjú alatt is többször könnyek közt nyilatkozott Tóth Gabi, aki azzal kezdte a beszélgetést, hogy felvázolta milyen is volt számára az elmúlt 2023-as esztendő.

Az mondta, hogy ha erről beszél, akkor az Átkozott nyár című dal jut az eszébe, amely felvázolja, hogy valahol átkozott volt, közben életem egyik legszebb évét is átélte.

„Tulajdonképpen már a legelején. Hirtelen jött minden: hirtelen jött Hannaróza, még ismerkedő fázisban voltunk Gáborral. Nyilván mikor megfogant, jött a házasság, ami azért is, mert a gyerek miatt kössük össze az életünket. Az elejétől voltak súrlódások, értékbeli különbségek. Két különböző világ vagyunk: én művészlélek, ő sokkal racionálisabb. Ez jó is lehet, de nagyon más szinteken éltük meg az érzelmi dolgainkat.” – vallotta a házassága válságáról Tóth Gabi.

Az énekesnő elmondta, hogy az őt bántó emberek nem tudták, hogy milyen mérhetetlen harcot folytattak Krausz Gábor séffel a kapcsolatuk megmentéséért.

„Nagy családra vágytam, hogy olyan asszony legyek, aki hazavárja a férjét, megteremtse az otthon melegét. Most is erre vágyom” – meséli Tóth Gabi az interjúban.

Tóth Gabi és Krausz Gábor házasságának felbomlásáról, illetve a pár szétválásáról a bahir.hu is beszámolt.

Reggel még havazhat, de délután ránk mosolyoghat egy kis napsütés

Kedd reggel még előfordulhatnak hózáporok Baranyában, majd dél felé elhagyja a térséget a csapadékzóna. A hajnali minimumok -4 és -2 fok között alakulhatnak.

Délelőtt kevés felhő lesz felettünk, sok napsütésben bízhatunk. Az északnyugati szél élénk lesz, majd fokozatosan mérséklődik és délire vált.

Kedd délután nyugat felől felhők érkeznek, változóan felhős lesz az idő. A maximumok +2 és +4 fok között alakulhat.
Az esti órákban marad a változóan felhős idő, ám a hőmérséklet naplemente után zuhanórepülésbe kezd, estére a minimumok -5 fok közelébe csökkenhetnek, érdemes tehát vastagabban öltözni. – ígéri a Meteo Mecsek

Dunai hajóbaleset: Továbbra is tagadja bűnösségét a Viking Idun kapitánya

0

Nem ismerte be bűnösségét hétfőn kezdődött büntetőperében a Viking Idun egykori kapitánya, Topal F., akit segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak. Ez a jármű testvérhajója a Viking Sigyn nevűnek, amely 2019 májusában összeütközött a Hableány sétahajóval Budapesten; a balesetben 27-en meghaltak, egy dél-koreai utast pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A tragédia bekövetkeztekor a Viking Idun a Viking Sigyn közvetlen közelében haladt.   

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) tartott tárgyaláson az ukrán hajóskapitánnyal, Topal F.-fel távmeghallgatás útján lépett kapcsolatba a bíróság, mivel a férfi a hazájában zajló háború, valamint az egészségi állapota miatt nem tud Budapestre utazni. Tavaly, a júniusi előkészítő ülésen az ügyészség azt az indítványt tette, hogy a terheltet ítéljék felfüggesztett fogházbüntetésre, illetve tiltsák el a vízi járművek vezetésétől, de ő ezt nem fogadta el. A büntetőper eredetileg októberben kezdődött volna, de akkor a bíróság technikai okok miatt nem tudott távoli kapcsolatot létesíteni a vádlottal.    

Topal F.-et 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják. Az ügyészség szerint a Viking Sigynhez hasonló méretű, 135 méter hosszú és csaknem 12 méter széles Viking Idun a tesvérhajója mögött haladt, amikor mindkét jármű megközelítette a Margit hidat.    

Vallomása szerint a vádlott érzékelte, hogy a Viking Sigyn jelentősen lassít, ezért a másik kapitánnyal folytatott egyeztetés után előzni kezdte. Mivel a nagyméretű hajók nem férnek el mindegyik híd alatt, a fedélzet tetején található kormányállásuk behúzható, ilyenkor viszont jelentősen csökken a kormányos látóterülete.    

Topal F. szerint a tragédia estéjén a hatalmas mennyiségű csapadék és az erős szél miatt amúgy is rosszak voltak a tájékozódási feltételek, amit tetézve a radarképek is annyira elmosódtak az időjárás miatt, hogy nem lehetett pontos képet alkotni a hajók környezetéről.   

Korábban tett, majd hétfőn ismertetett vallomása szerint a vádlott nem érzékelte, hogy a Viking Sigyn összeütközött a Margit híd alatt a lényegesen kisebb Hableánnyal, amelyet orrával maga alá fordított, majd a dél-koreai turistákat szállító sétahajó másodperceken belül elsüllyedt. Topal F. azt állította: az ő hajóján nem érzékelte a személyzet a Hableány elmerülését, vagy hogy emberek kerültek volna a vízbe, ahogy azt sem, hogy a Viking Sigyn mentőcsónakokat bocsátott le a túlélők mentésére. Utóbbit azzal indokolta, hogy előzés közben már takarásba került, így nem láthatták a testvérhajó másik oldalát.   

Topal F. azt mondta, már csak akkor értesült a tragédiáról, amikor később délebbre kikötöttek a Viking Idunnal. Ezt megelőzően, a Margit hídtól északra tett fordulójuk után újra elhaladtak a Viking Sigyn mellett, de állítása szerint akkor sem látták, hogy baj van.   

A vádlott arról is beszámolt, hogy miután a közelben lévő számos kisebb hajó személyzete érzékelte a történteket, mindenki egyszerre, magyarul kezdett beszélni a rádión, így káosz alakult ki a rádióforgalmazásban, miközben egyszer sem hangzott el németül – a hivatalos dunai hajózási nyelven – az úgynevezett „mayday” jelzés, amely minden, a közelben tartózkodó hajóst kötelez arra, hogy segítséget nyújtson.    

Topal F. szerint a történtek után nem volt helyszíni bizonyítás, amely alátámaszthatná, hogy a Viking Idun személyzete nem érzékelhette testvérhajója ütközését a Hableánnyal.

Védekezésének egy másik elemében a vádlott arra is hivatkozott, hogy kapitányként elsősorban a saját hajójáért, a beosztottaiért és az utasaiért tartozik felelősséggel, ezért a szabályok értelmében csak olyan mentésben vehet részt, amelyben a felsoroltak közül senkit, semmit nem sodor veszélybe.    

A Hableány tragédiájának okozóját, a Viking Sigyn ugyancsak ukrán kapitányát, Jurij C.-t szeptemberben vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyez­tetése miatt öt és fél éves, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a PKKB, a bíróság ugyanakkor nem találta bűnösnek a másik vádpontban, a 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásában.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu is beszámolt arról, hogy a Viking Sigyn ugyancsak ukrán kapitányát, Jurij C.-t szeptemberben vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyez­tetése miatt öt és fél éves, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a PKKB.

Köszöntötték a legjobb magyar ritmikus gimnasztikázókat

0

A világbajnoki bronzérmes, olimpiai kvótás Pigniczki Fannit is köszöntötték a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ) hétfői ünnepségén a Magyar Sport Házában.    

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára szerint a rendezvény kiváló alkalom volt arra, hogy „egy kicsit megálljanak és ünnepeljenek”.    

„Van okunk ugyanis az ünnepségre, hiszen Pigniczki Fanni révén a sportág tavaly kimagasló eredményeket ért el. A pillanatnyi megállás után folytatódik a kemény munka, hiszen hazai rendezésű Európa-bajnokság, illetve olimpia is lesz idén. Sok sikert kívánunk Fanninak, illetve mestereinek, és az egész rg-s közösségnek” – mondta Altorjai Sándor.    

Pigniczki – akit a szövetség az év sportolójának választott – augusztusban a valenciai olimpiai kvalifikációs vb-n karikával lett bronzérmes. Ez volt a sportág második magyar vb-érme: Patocska Mária ötven évvel ezelőtt szintén karikával lett harmadik helyezett hármas holtversenyben.    

Az eseményen részt vett Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Bencze György, az MRGSZ elnöke, valamint Körmendy-Ékes Judit, az MRGSZ társelnöke.    

Schmidt Ádám a beszédében „fantasztikus” évként beszélt a 2023-as esztendőről, és kiemelte, hogy a sikerekhez ritmikus gimnasztikában is elengedhetetlen a sportolók mellett az edzők, a szülők, valamint a sportági szakszövetség munkája.    

„Az állami sportirányítás az éves támogatás mértékével tudja elismerni, hogy elégedett a szakmaisággal és a munkával. Nos, ez 2023-ban 89 millió forint volt, 2024-ben pedig 135 millió forint, és ezt az összeget pénteken már el is utaltuk. Szeretnénk, ha a ritmikus sportgimnasztika családja érezné azt, hogy mindenben számíthat a sportirányításra” – hangsúlyozta az államtitkár.  

Pigniczki Fanni az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, az idei évben a fő célja az olimpián való tökéletes szereplés, mert nagyon szeretne bekerülni az egyéni összetett döntőbe Párizsban.    

„Olyan sikeres évem, mint a tavalyi, még soha nem volt, és bár nehéz év lesz az idei, próbálom majd felülmúlni a tavaly elért eredményeket” – mondta a 24. születésnapját jövő hét kedden ünneplő sportoló. Hozzátette, mivel csaknem egy évvel az olimpiai játékok előtt sikerült kvótát szereznie, így edzőivel volt idejük szisztematikusan felépíteni, hogy hogyan és mivel töltse a felkészülési időszakot az olimpiára. Mint mondta, ez biztonságot ad neki és a szakmai stábnak is.    

„A gyakorlataim kész vannak, közte három új, ezek mindegyikét az edzőm, Deutsch-Lazsányi Erika készítette. A karika gyakorlatomat megtartottuk, az is közel áll a szívemhez, az újak pedig különböző stílusúak” – mondta Pigniczki Fanni, aki a május 22-26. között Budapesten sorra kerülő Európa-bajnokságról beszélve kiemelte, „sok pluszt ad” majd a hazai versenyzőknek a magyar közönség buzdítása.  

Fábián László az M1-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, „nem mindennapi”, hogy 50 év után sikerült újra Magyarországnak érmet nyernie ritmikus gimnasztika vb-n.    

„A magyar sport erejét az mutatja meg, hogy a 35-40 olimpiai sportágból mennyi olyan van, amelyikben – ha csak egy versenyzővel is, de – jelen vagyunk. Most már a ritmikus gimnasztika is ezek között van, főleg azért, mert nagyon tehetségesek az utánpótláskorú sportolók is, ezért úgy gondolom, hogy Los Angelesben is szurkolhatunk majd magyar ritmikus gimnasztikázónak” – jelentette ki a MOB főtitkára.

Forrás: mti.hu

Zenei díjat kapott Horváth Attila, Dorozsmai Péter és az Anima Sound System

0

Horváth Attila, Dorozsmai Péter és az Anima Sound System vehette át a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK) által első ízben odaítélt zenei díjat.    

A különleges beton plakettet példakép kategóriában Dorozsmai Péter dobos, hangmérnök, producer, életmű kategóriában Horváth Attila dalszövegíró, míg újító kategóriában az Anima Sound System kapta – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.    

A nyertesek az elmúlt napokban otthonukban, illetve alkotói terükben vették át az elismerést a SZERZŐK vezetőségétől.     

A 2007-ben alakult Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete 250 tagot számlál, számos ismert zenészt tud soraiban, elnökségében mások mellett Czutor Zoltán, Hrutka Róbert, Lombos Márton, Németh Alajos és Temesi Bertalan található.    

Mint írták, a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete tavaly alapított díjával a magas színvonalú alkotó- és előadó-művészeti tevékenységet ismeri el és ösztönzi.    

„A díj nem közvetlenül egy adott év teljesítményét, hanem az alkotó szakmára kifejtett hatását értékeli” – idézte Bíró Zsoltot, a SZERZŐK elnökét a közlemény.    

A példakép kategóriában az egyesület elnöksége nevezett meg három jelöltet, majd közülük szavazta meg a győztest a tagság. A legtöbb voksot Dorozsmai Péter zenész, producer, zeneszerző, hangmérnök, a Korál, az East és az iLand zenekar dobosa kapta.     

Az életműdíjat az egyesület elnöksége ítélte oda Horváth Attila dalszövegírónak, aki mások mellett Balázs Fecónak, Charlie-nak, Cserháti Zsuzsának, Deák Bill Gyulának és Koncz Zsuzsának írt dalszövegeket.     

A harmadik kategóriában a díjat szintén az egyesület elnöksége ítélte oda a zenei életben átütő változást, fejlődést hozó előadónak/szerzőnek, a 30. születésnapját tavaly ünneplő Anima Sound Systemnek; a díjat a zenekar vezetője, Prieger Zsolt vette át.    

Az egyesület honlapján olvasható szöveg szerint a SZERZŐK alapvető feladata a könnyűzenei szerzők általános érdekképviselete, tagjainak érdekvédelme és érdekérvényesítése. Folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a zenével foglalkozó egyéb egyesületekkel, a többi művészi szövetséggel, civil szervezetekkel, alapítványokkal, az Artisjus, az EJI, a Pro-Art, a Magyar Zenei Tanács, a Magyarországon működő zeneműkiadók, hangfelvétel-előállítók szervezeteivel.

Forrás: mti.hu

Elhárították a hibát, helyreállt a belépés a pályázati felületre

0

A rendszerhibát elhárították, a belépés a pályázati felületre helyreállt, már négyezer felett jár a Napenergia Plusz Programban benyújtott előregisztrációs kérelmek száma – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) legfrissebb Facebook-bejegyzésében hétfőn.    

A tájékoztatás szerint a háztartásokat zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző Napenergia Plusz Program a mai nappal újabb szakaszába lépett, megkezdődött a lakossági előregisztráció. A pályázati felületre való belépésben a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalán bekövetkezett rendszerhiba okozott fennakadást.    

A rendszerhibát elhárították, a belépés a pályázati felületre helyreállt – jelezte a tárca.    

Bejegyzésében az EM felidézte: a pályázati folyamatban az előregisztrációs és a támogatási kérelmek benyújtása elválik egymástól. Támogatási kérelmeket az előregisztrációs kérelem jóváhagyása után, az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be. A beérkező pályázatok elbírálásának, a támogatási források odaítélésének sorrendjét nem az előregisztrációs, hanem a támogatási kérelmek benyújtása befolyásolja – tették hozzá.

Korábban azt is közölték, hogy a Napenergia Plusz Programban nem az előregisztráció szerinti sorrendben bírálják el a támogatási kérelmeket

A tájékoztatás szerint a háztartásokat zöldenergia termelésére és tárolására ösztönző program a mai nappal újabb szakaszába lépett, megkezdődött a lakossági előregisztráció. A pályázati felületre való belépésben a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalán bekövetkezett rendszerhiba okoz fennakadást, a külső probléma elhárításán a teljes helyreállításig dolgoznak, több mint ezer előregisztrációs kérelem már beérkezett – írták.     

Közölték: a pályázati folyamatban az előregisztrációs és a támogatási kérelmek benyújtása elválik egymástól. A kiírás szerint az előregisztráció jóváhagyásáról a támogató 15 munkanapon belül dönt. A pályázó ezután jelölheti ki a három lehetséges kivitelezőt, akik közül a rendszeren keresztül beérkező ajánlataik alapján választhat. Támogatási kérelmeket az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.      

A tárca tudatta, hogy a beérkező pályázatok elbírálásának, a támogatási források odaítélésének sorrendjét nem az előregisztrációs, hanem a támogatási kérelmek benyújtása befolyásolja. A Napenergia Plusz Program 75 milliárdos keretösszeggel segíti a modern napelemes rendszerek telepítését. Egy ingatlanra ebből legfeljebb 5 millió forint forrás juthat, az elnyerhető támogatás a családok beruházási költségeinek legfeljebb kétharmadát fedezheti.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál zöld híreket!

Pécsett ismét havazik

0

Pécsett esik a hó. a Biokom Nkft. a hivatalos közösségi oldalán hívta fel a pécsiek figyelmét, hogy felkészültek a hóeltakarításra.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint Pécsett a délutáni óráktól a csapadék fokozatosan átvált havasesőre majd havazásra. Ennek megfelelően a városi hó-, és síkosságmentesítési feladatokat ellátó BIOKOM Nkft. mind a kézi, mind a gépi hó-, és síkosságmentesítési munkákban résztvevő munkatársai és alvállalkozói részére készenlétet rendelt el.

A BIOKOM NKft. 40 munkatársa, valamint 9 darab tolólapokkal, hóekékkel, és úgynevezett „sószóró-adapterekkel” felszerelt járműve áll készenlétben, amelyek a városi utak hó-, és síkosságmentesítését végzik szükség esetén. Amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, ezek a járművek megkezdik az úthálózat ún. előszórását. A járdák, parkolók megtisztítását négy kistraktor, és hat kisteherautó látja el kiegészülve az alvállalkozók 12 kis hókotrójával és 12 kisteherautójával.

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a város úthálózata több mint 800 km hosszú, és a tömegközlekedéssel érintett útvonalak a mentesítés során elsőbbséget élveznek, így előfordulhat, hogy a hegyi utcákba, dűlőkbe csak idővel tud megérkezni a segítség. Ezért társaságunk a város 49 pontján helyezett ki szóróanyag-tároló edényeket, ezekbe sózott homok került, valamint a város közel 450 további közterületi pontján áll rendelkezésre homok mentesítőanyagként, amelyet a lakosok szabadon használhatnak. – olvasható a közleményben.

Mindezek mellett a városüzemeltetési társaság munkáját a lakosság is nagyban tudja segíteni, ha – a helyi rendelet előírásai szerint – mindenki a lakóingatlana előtti terület (járdák, járda hiányában az út egy méteres szélességű területe) hó-, és síkosságmentesítését elvégezi.

Tájékoztatják továbbá a tisztelt lakosságot, hogy a BIOKOM NKft. állandó hóügyeleti és útügyeleti szolgálatot működtet, amely a nap 24 órájában végzi feladatát. A lakosság részére pedig éjjel-nappal hívható telefonszámot biztosít: 72/502-100 vagy 80/200-590.

Kérik a tisztelt lakosságot, hogy a mentesítés ideje alatt a kivitelezést végző kollegák munkáját segítsék elő, azt türelemmel és toleranciával kezeljék, valamint, hogy mindenki csak téli gumival keljen útra, és a téli útviszonyoknak megfelelően, kellő odafigyeléssel közlekedjen.

Hogy is van ez? Vizet prédikálnak . . .

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Vicces kép, valamilyen agyhalott fideszestől.

Ezek amúgy tényleg azt hiszik, hogy minket, liberálisokat ez triggerel.

Liberális vagyok, eszek húst, heteroszexuális vagyok, a barátnőm velem azonos rasszú, szerintem tök jó dolog ha a szülők házasok, egyébként is szép dolognak tartom a házasságot, tök jó lenne, ha MINDENKI csinálhatná legálisan.

Kár, hogy Rogán, Mészáros, Deutsch és a többi keresztény-konzervatív férfiú elvált, de egyébként a válást is támogatom, amennyiben nem működik a házasság, vagy például a pár férfi tagja a politikának köszönhetően mesésen meggazdagodik és egy nála 20 évvel fiatalabb csajra cseréli le az asszonyt, ugye Rogán Tóni.

Forrás: Vági Márton

A bahir.hu oldalon rendszeresen olvashatnak véleménycikkeket, változatos témákban.