Kezdőlap Blog Oldal 1069

Ma reggel autó lángolt Lánycsóknál

0

Teljes terjedelmében égett egy személyautó péntekre virradóra az 57-es számú úton, Lánycsók külterületén. – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

Lánycsók külterületén a mohácsi hivatásos tűzoltókat pár perccel háromnegyed egy után riasztották, az egység teljes légzésvédelem mellett eloltotta a lángokat. Ezt követően hőkamera segítségével átvizsgálták a kocsit, majd az utómunkálatok érdekében feszítővágóval eltávolították a jármű egyik utas oldali, illetve a csomagtartó ajtaját. Az autó egy korábbi baleset után maradt az út szélén, a tűz feltehetően a károsodott elektromos rendszer miatt keletkezett. 

A tűz a gépjárművön kívül máshova nem terjedt át, személyi sérülés nem történt. A helyszínen kezdetben teljes, majd félpályás útlezárás volt érvényben.

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság néhány okos tanácsa az ilyen, vagy hasonló esetekre:

Mit tegyünk tűz esetén? Ha a ruhánk meggyulladt:

  • Azonnal vegyük le, és cipőnkkel tapossuk meg, míg a tűz el nem alszik.
  • Ha nem tudunk levetkőzni, akkor feküdjünk le a földre, hempergőzzünk meg a homokban.
  •   Ha ön egy ilyen baleset szemtanúja vagy az önnel történik meg, ellenőrizze, hogy megsérült-e majd mérje fel az önt körülvevő veszélyeket.
  • Ha úgy látja, veszélyben van az élete, azonnal távozzon a baleset helyszínéről.
  • Hívja a 112-es segélyhívó számot, és diktálja be az esemény fontosabb, ön által ismert részleteit: a baleset leírása, helyszín, sérültek száma, észlelt-e tüzet, illetve járulékos veszélyeket. Ha a balesetben érintett tehergépjárművön veszélyt jelző tábla (téglalap alakú narancssárga tábla számokkal vagy számok nélkül), illetve bárca (csúcsára állított rombusz alakú tábla) látható, az azokon található számok, ábrák tartalmáról tájékoztassa a hatóságokat. 

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

Biomasszaként hasznosulnak a karácsonyfák Pécsen

A Veolia csoporthoz tartozó Pannon Hőerőmű Zrt. idén is fogadja a Pécs környékén utcára dobott karácsonyfákat, és biomasszaként hasznosítja újra a város erőművében – közölte az MTI-vel a cég pénteken.    

A közlemény szerint a mintegy 35-40 tonna fenyőhulladék nagyjából 85 lakás fűtéséhez elegendő energiát biztosíthat egy teljes hónapig. A fák elszállításáról a Biokom Nonprofit Kft. gondoskodik. Arra kérik a pécsieket, díszek nélkül tegyék ki az utcára a fákat – írják.    

Rudolf Péter, a pécsi erőművet működtető Pannon Hőerőmű Zrt. vezérigazgatója azt mondta, „A Pannon Hőerőmű Zrt. a karácsonyfagyűjtő akciójával nem pusztán megújuló energiaforrást biztosít a helyieknek, de még a hulladékgazdálkodást is segíti, teljes mértékben mentesítve az utcákat, lerakókat az eldobott, elszáradt fáktól.”    

A Veolia Energia Magyarország Zrt. a hazai energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője. Energetikai üzletága több mint 60 állami és önkormányzati intézményt, 66 egészségügyi és szociális intézményt és 57 ipari telepet lát el energiával.    

Távhőszolgáltatóként a vállalat 14 városban felel az energiaszolgáltatásért, biztosítva ezzel több mint 270 000 távfűtött lakás és közintézmény fűtését. A cégcsoport éves villamosenergia-értékesítése közel 623 ezer lakos éves fogyasztását fedezi.    

A Veolia víz üzletága leányvállalatai révén évente 15,6 millió köbmétter ivóvizet juttat el lakossági fogyasztóihoz, ezen felül 193,3 millió köbméter szenny- és csapadékvíz elvezetéséről és kezeléséről gondoskodik, így 2,2 millió lakost lát el Magyarországon. – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Karácsony után címmel a bahir.hu egy mai írásában pedig olvashatnak arról, hogy meddig gyűjtik be a kidobott karácsonyfákat, illetve hol adhatják le azokat, valamint ötleteket adunk a fenyőfák újrahasznosításához is.

Kritikus a helyzet a magyar rendelőkben, több mint 880 ezer magyar egészsége a tét

A penzcentrum.hu ma kora hajnali írásában konstatálja azt a szomorú tényt, hogy hazánkban évről-évre, a különböző kormányzati döntések és intézkedések ellenére is folyamatosan emelkedik a betöltetlen háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Napjainkra világossá vált, hogy a folyamat már megállíthatatlan.

2013-ban például még sokkal több háziorvosi körzet üzemelt, mint az elmúlt évben. Az adatokból kitűnik, hogy amíg 2013-ban mindössze a praxisok 3,4 százaléka állt üresen, 2024 év elején ez az arány már felugrott 12,8 százalékra.

Magyarországon 10 háziorvosi körzetből 8 körzetben ráadásul sajnos több háziorvosi körzetben is már több mint 6 hónapja üresedett meg az ellátás. Szinte hihetetlen, de van olyan település is hazánkban, ahol már 20 éve nincs háziorvos.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nagy a különbség a magyarországi megyék megüresedett, és üresen álló körzetei között. Az évek óta üresen álló körzetek helyettesítése napjainkra jelentősen kihathat már azoknak a körzeteknek is az ellátására, ahol elvileg van még állandó háziorvos, de azok folyamatos helyettesítésre vannak kárhoztatva.

Magyarországon vármegyékre lebontva, a jelenleg tartósan betöltetlen körzetek számát tekintve magasan vezet Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, itt 80 orvost váró praxis található 2024 év elején, ez a szám 7-tel több a 2023 januárinál. Nagyon érdekes, de Pest vármegye áll a második helyen a listán, ahol például 53 betöltetlen körzet van jelen pillanatban. A nem éppen dicsőséges lista harmadik helyén Budapest található a jelenleg 49 betöltetlen körzetével, a budapesti, üresen álló körzetekhez viszont „csak” 60 ezer lakos tartozik. A lista negyedik helyét megszerző Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében pedig 63 ezer ember várja a háziorvosát.

A magyar egészségügyben az elmúlt évek egyik legnagyobb változását az ügyeleti rendszer reformja jelentette, melynek egyik célja szintén a munkaerőhiány mérséklése illetve megállítása volt. A fokozatosan, napjainkra már szinte minden vármegyében bevezetésre került rendszer, és a mentőszolgálat utolsó ígérete szerint 2024 elejére – Budapest kivételével – az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer kezdett el működni Magyarországon.

A rendszer ugyan már a legtöbb vármegyében elérhető, és működik, de napjainkban még egyelőre nagyon is korai lenne azt megítélni, hogy a változtatásnak hosszú távon milyen hatásai, előnyei, esetlegesen hátrányai lesznek hosszú távon. Az viszont már most is előre jelezhető, hogy az ügyeleti rendszer reformja önmagában nem jelent megoldást az egészségügyi szakemberhiányra, és az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevők jobb ellátásának érdekeire.

A penzcentrum.hu teljes írását IDE kattintva olvashatja.

Havi 12 ezer forintot költenek a magyarok kutyájuk etetésére

Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül; jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon, a legtöbben közülük egy kutyáról gondoskodnak – derül ki a Cofidis reprezentatív kutatásából.   

Az MTI-nek küldött pénteki közlemény szerint egy átlagos magyar gazda legalább évi 190 ezer forintot költ a kutyájára. A kutya felszerelés, higiéniai ellátás, általános állatorvosi költségek az eledel mellett még nagyjából 47 ezer forintot emésztenek fel éves szinten. A hitelintézet 2018-as kutatásával összevetve kiderül, a költségek csaknem 33 százalékkal emelkedtek 5 év alatt.

A közleményben kitértek egy másik kutatás megállapításaira is, amelyek szerint a kutyatartók kevesebbet szoronganak, kevésbé érzik magukat magányosnak, elégedettebbek a helyzetükkel, és jobbnak értékelik a mentális állapotukat, mint a kutyát nem tartók.

Forrás: mti.hu

A felelős kutyatartáshoz tartozik például az is, hogy a települések önkormányzatai évente összeírják a háztartásokban található ebeket, amelynek érdekében eljuttatják az ebösszeírási kérdőívet, amelyeket a kutyatulajdonosoknak ki kell tölteni, és visszajuttatni a hivatalhoz.

Pécsen például 2024 március végéig tart a kutyák összeírása, de ebadót nem vet ki a város.

Erről a bahir.hu a hét eleji írásában tájékoztatta a pécsi olvasóit.

Surányi György írásában fejtette ki Magyarország útját a lejtőn

0

Az elmúlt hónapok gazdaság- és pénzügypolitikai vitáinak középpontjában egyfelől az (ár)stabilitás, másfelől a növekedés feltételeinek megteremtése állt. Az egyik tábor a fenntartható növekedés előfeltételeként a külső és belső pénzügyi egyensúly, ezen belül hangsúlyosan az árstabilitás helyreállításának fontosságát hangsúlyozza. Ezzel szemben a másik oldal a belföldi kereslet élénkítésével, a monetáris szigor – értsd: a pozitív reálkamatok – gyors felszámolásával, a hitelezés expanziójával, a beruházás és a fogyasztás élénkítésével, a reálbérek növelésével, vagyis a magas nyomású gazdaságpolitikához való visszatérésben látja elérhetőnek a magas növekedést. Az alábbiakban ehhez a vitához szeretnék néhány megjegyzést fűzni. – olvasható a portfolio.hu oldalon ma hajnalban megjelent Surányi György írás bevezetőjében.

A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke ma reggel közzétett írásában rámutat, hogy a politikusok a világon minden pontján szeretnének hinni a csodákban. Rámutat arra is, hogy elméleteik megerősítése érdekében nem ritkán találkoznak olyan szakértőkkel, akik ezt a hitet önként hajlandók táplálni. Surányi György szerint, pedig: „Márpedig csodák, olcsó megoldások nincsenek.” Ennek megerősítése érdekében felvázolja, hogy: „Erre az elmúlt évek itthon és külföldön megszámlálhatatlan példával szolgáltak.” Írásában felhozza azt a példát is, hogy milyen egyszerű, sőt nagyszerű is lenne, ha egy ország korlátlan pénznyomtatással, olcsó pénzzel, és egy laza költségvetéssel, a várt vagy elvárt növekedést és az ipari termelékenységet többszörösen meghaladó reálbéremelkedéssel nagyszerű sikereket lehetne a piacon elérni. De az ilyen megoldásokat napjainkban senki nem gondolhatja komolyan. Márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy a high pressure economy, az olcsó pénz hívei tudatosan vagy sem, mégis csak ezt sugallják. Az ilyen megoldás sok ország vezetőinek persze egyszerűbbnek tűnhet, mint az üzleti és fogyasztói bizalom helyreállítása, az évek óta megtapasztalt kiszámíthatatlan és túlburjánzó kormányzati intervenciók visszafogása. Helyette lehetne megoldás például a piac, a verseny erősítése, a stabilitás és benne a jogszabályok, például az adók stabilitásának elérése. Megtörténhetne például az olyan reformok elindítása kicsiny hazánkban is, amelyek az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika átalakításán, a kiszámíthatóságon, a jog és tulajdon biztonságán, a verseny intézményi kereteinek megerősítésén alapulnak. – mutat rá a szomorú magyar valóságra írásában Surányi György.

A teljes írást IDE kattintva olvashatják!

Európa legkeresettebb bűnözője után a fia is bilincsbe került hat kábítószer kereskedő társával

0

A holland alapanyagokból hazánkban előállított kábítószerekkel kereskedő bűnbandára még az ünnepek előtt csapott le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A nyolc gyanúsítottból hatan letartóztatásban vannak. Egyikük annak a P. Zoltánnak a fia, aki másfél évvel ezelőtt Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt. Annak idején őt is a KR NNI segítségével sikerült elfogni. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által közzétett közleményben.

A KR NNI Műveleti Szolgálat Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya egy éve indított nyomozást ifj. P. Zoltán és társai ellen, miután olyan információk birtokába jutott, hogy a társaság külföldről kábítószer-alapanyagokat csempészik be hazánkba, majd azokat felütve dílereknek továbbértékesíti a drogot. A bűnügyi felderítői munka széles tárházát bevetve a nyomozóknak sikerült a hálózat tagjait azonosítani és eljárást indítani ellenük.

Az alapos és szisztematikus nyomozás során az NNI együttműködve a Fővárosi Főügyészséggel és a holland hatóságokkal rengeteg bizonyítékot gyűjtött össze a két család nyolc tagjával szemben. A bűnbanda vezetője az az ifj. P. Zoltán, akinek édesapja igen ismert alvilági körökben. 2022-ben ő volt Európa egyik legkeresettebb bűnözője. Hozzá köthető a kínai pénzváltók fegyveres kirablása. Két éve tavasszal az NNI célkörözési fejvadászainak segítségével találták meg és fogták el a lengyel rendőrök Kepno városában. Azóta már jogerős szabadságvesztését tölti.

A P. család így nem először került a rendőrség látókörébe. A gyanú szerint a fiatalabb családfő vezetésével 2022 szeptembere óta hoztak be Hollandiából hazánkba amfetaminolajat, amiből aztán ifj. P. Zoltán anyjának otthonában különböző anyagok felhasználásával amfetamint állítottak elő. Majd azt dílereknek továbbértékesítették.

Az illegális drogbizniszben a gyanú alapján részt vett az anyán és a fián kívül a férfi felesége, nővére és sógora is, valamint egy másik család három tagja: egy testvérpár és egyikük barátnője. A szervezet teljesen konspiráltan működött. A tagok egymással csak internetes csevegőoldalakon kommunikáltak. A hálózatban mindenkinek meghatározták a szerepét. Voltak, akik Hollandiából hozták haza autóval a kábítószert, aztán azok, akik a deponálásban segédkeztek, mások felütötték a kábítószer-alapanyagokat, és előállították belőlük az árusítható amfetamint, egyesek pedig értékesítették ezeket a dílereknek.

A tagok nagy részének egyéb bevételi forrása és bejelentett munkahelye nem is volt. Csak ebből az illegális üzletből tartották fenn magukat és családjukat. Abból is jól látszik, hogy semmi nem tartotta őket vissza ettől az igencsak veszélyes tevékenységtől, hogy ifj. P. Zoltán és felesége abban a lakásban is drogot rejtegetett, amiben pár hónapos ikerlányaikkal együtt éltek. Míg a P. családdal kapcsolatban álló nő az általa bérelt műkörmös szalonban tárolta kannaszám a kábítószert.

Az NNI szervezett bűnözés elleni nyomozói nagyszabású akció keretében a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének, a Pest vármegyei MEKTO munkatársainak, valamint az NNI és a Készenléti Rendőrség több osztályának a bevonásával fogták el 2023. december 19-én hajnalban a nyolc gyanúsítottat, valamint hajtottak végre kutatásokat Budapesten, Székesfehérváron, Szigethalmon, Dunavarsányban és Győrben. A rendőrök többfajta drogot és különböző, kábítószerek előállításához és porciózásához használatos, droggal szennyezett eszközöket – így mérlegeket, vákuumos nejlontasakokat, mérőedényeket, -kanalakat, flakonokat, kannákat, bográcsokat – is lefoglaltak. A vegyületek listáján szerepel cannabis, amfetamin és számos, kábítószer felütéséhez használatos anyag is. A kutatások során több kilogrammnyi marihuána is előkerült, sőt még marihuánás csokoládé is.

A lefoglalt tárgyak között volt egy olyan ötliteres kanna is, amiben amfetaminolajat tároltak. Ezt szakértő állapította meg. Emellett azonban a nyomozók találtak több mint tíz liter olyan kémiai elegyet is, aminek a szakértői vizsgálata még folyik. És mivel a reális számítások szerint a feketepiacon 1 liter amfetaminolajból hozzávetőleg 3 kg amfetamin állítható elő, így alsó hangon számolva is több mint 15 kg kábítószert tudtak volna ezen alapanyagokból előállítani, de ennek többszöröse sem kizárt. A nyomozók a fentieken túl a gyanúsítottaktól lefoglalták a drogcsempészéshez és -terjesztéshez használt gépkocsikat is, illetve az NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal vagyonvisszaszerzés keretében összesen közel 100 millió forint vagyont is elvont tőlük. 

A nyomozók a négy férfit és a négy nőt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele öttől akár húsz évig vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztés is lehet. A gyanúsítottak közül három nőt és három férfit bűnügyi őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit időközben a bíróság el is rendelt. Ifj. P. Zoltán felesége szabadlábon védekezik, míg sógora azóta már ismét szabadságvesztését tölti, tekintve, hogy az elfogásakor reintegrációs őrizetben volt. Vagyis a börtönből korábban jó magaviselete miatt hazaengedték. Most azonban a terhére rótt bűncselekmény miatt vissza kellett mennie.

Forrás: police.hu

Ünnepek után

A karácsonyi ünnepek után, Vízkereszt közeledtével, és a szaloncukrok rohamos fogyásával egyenes arányban minden családban felmerül a kérdés, hogy: Mi legyen a karácsonyfával?

Baranya vármegyében a Dél-Kom Dél-dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a karácsonyi időszakot követően,

2024. január 8. napjától,

megkezdi a feleslegessé vált fenyőfák begyűjtését.

A gyűjtés – január 31-ig – az egyes településekhez, utcákhoz tartozó kommunális hulladék szállítási napokon – kapacitástól függően – történik.

Január-február hónapokban a Dél-Kom lakossági partnereinek részére a fenyőfák leadására – hulladékudvarokban is biztosítanak lehetőséget.

Fontos, hogy a fákat csupaszon, azaz a díszektől, karácsonyfatalptól, egyéb hulladékoktól – mint például szaloncukor, papír – mentesen kell kitenni a háztartási hulladékgyűjtő edények mellé, a hulladékszállító gépjárművel könnyen megközelíthető helyre.

A Dél-Kom kéri, hogy a másfél méteresnél nagyobb fenyőfákat a kettévágva helyezzék ki, ezzel is elősegítve az elszállítást, ügyeljenek továbbá arra, hogy a kihelyezett fenyő a parkoló és forgalomban részt vevő autósokat, valamint a gyalogosokat ne akadályozza a közlekedésben.

Azok a pécsi ügyfelek, akik földlabdás fenyőfát vásároltak karácsonyra, de kiültetni még sincs módjuk, kérjük, ajánlják fel mindenki örömére, Pécs város közterületeinek díszítésére.

Az akció részleteiről a bahir.hu is beszámolt már a karácsonyt megelőző napokban!

2024. január hónapban várják a földlabdás fenyőfa felajánlásokat a BIOKOM Nonprofit Kft. központi épületében, a Pécs, Siklósi út 52. szám alatt. Az ily módon összegyűjtött fák a városi Csemetekertbe (Tüskésréti út) kerülnek tavaszig, ahol a szakszerű gondozás után Pécs valamelyik zöldfelületén találnak otthonra.

Amennyiben rendelkezünk megfelelő körülményekkel, lehetőséggel, a feleslegessé vált karácsonyfát akár újra is hasznosíthatjuk az otthonunkban:

Az otthonunkat díszítő fenyőfa ágait például használhatjuk talajtakaráshoz. Vágjuk le a hosszú ágakat és takarjuk be velük például az évelő növények ágyásait. Ez különösen akkor hasznos, ha az évelők érzékenyek a fagyos időjárásra.

Egy másik hasznos megoldás lehet a feleslegessé vált karácsonyfa hasznosítása a kertben, hogy betesszük az ágakat a mulcsba! A mulcsként történő felhasználáshoz vágjuk kisebb darabokra az ágakat és szórjuk szét a kertben vagy az ágyások között. Nem csak a talaj lesz érte hálás, ahogy szép lassan lebomlanak a fenyőágak, a fa illatát is érezhetjük még egy kis ideig, ami felidézheti számunkra az ünnepek fényét, hangulatát.

Embert gázolt a vonat Vokánynál

0

Tragikus vasúti közlekedési baleset történt ma a kora reggeli órákban, Baranyában. – olvasható a hír a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalos oldalán.

A tűzoltók a szerelvény utasainak segítenek.

Elgázolt egy embert a vonat a Baranya vármegyei Vokány és Kistótfalu között. A szerelvény a baleset miatt nem tud továbbmenni. A rajta utazó mintegy ötven embert a siklósi hivatásos tűzoltók kísérik el a vokányi vasútállomásra, ahonnan mentesítő autóbusz szállítja tovább őket.

Áta és Villány között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A gázolásban érintett vonat utasait Pécsig szállítja egy pótlóbusz. A Mohácsról Pécsre 5:56-kor indult személyvonat (38829) elgázolt egy embert Vokány közelében. A helyszínelés végéig – várhatóan délelőttig – szünetel a forgalom Áta és Villány között, emiatt pótlóbuszt rendel a vasúttársaság. A Pécs-Villány-Magyarbóly, illetve a Pécs-Mohács vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani. – írja tájékoztatásában a Mávinform.

Forrás: katasztrofavedelem.hu, Mávinform

Esőre, de napsütésre sem kell számítanunk

Péntek hajnalban tiszta, derűs időre ébredhetünk, csak néhány vékony fátyolfelhő zavarhatja meg a napsütést. A hajnali hőmérsékletek 0 és +2 fok között alakulnak. A déli szél enyhe lesz. A nap második felében nyugat felől kezd felhősödni az ég, de esőre nem kell számítanunk.

Péntek délután nyugatról sűrű felhőzet érkezik, azonban csapadékra nem kell számítani. A délkeleti szél a nap folyamán mérsékelt marad. A hőmérséklet csúcsértéke 11 és 13 fok között várható. Este továbbra is erősen felhős idő lesz jellemző, de eső nem valószínű. Az esti minimum hőmérsékletek 7 és 9 fok között alakulnak, a délkeleti szél mérsékelt marad.

Forrás: Meteo Mecsek

Ma 90 éves Láng József

0

Láng József, Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház örökös tagja 1934. január 5-én született Szekszárdon.

1953-ban érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953–57. között végezte. 1957–59 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1959–62 között a budapesti Vígszínházban játszott. 1962–től pedig a József Attila Színházban láthattuk, amelynek azóta is a tagja, 1955–től filmezik, 1961–től szerepel a tv–ben, szinkronszínész. Számos filmben és tévésorozatban játszott, mellette sokat foglalkoztatták szinkronszínészként, egyik kiváló szinkronszerepe Roger Moore állandó magyar hangja volt, amely meghozta számára nem csak az országos ismertséget, de az emberek szeretetét és elismerését is.

Láng József 1962-ben házasodott össze feleségével, Zsuzsával, akivel két fiuk született, a fiúk közül a fiatalabb 40 éves korában sajnos öngyilkos lett. A ma 90 éves színésznek, a nagyobbik fiától négy unokája van.

Láng József 2020-ban lépett utoljára színpadra, majd 2022-ben bejelentette, hogy végleg visszavonult. A ma 90 éves Jászai Mari-díjas színész, akit remek színházi és filmes alakításai mellett Roger Moore szinkronhangja tett országosan is ismerté, a bejelentése óta már nem tervezi, hogy valaha is visszatér a színpadra.

Láng József az 1957-es pécsi kezdés óta több mint hatvan évet töltött a pályán, 1962-től 2020-ig pedig a József Attila Színház társulatának tagja volt. A kiváló színész 1984-ben átesett egy szívműtétem, műbillentyűt kapott. nem csoda hát, hogy az elmúlt évek koronavírus-járványa a színész életében is sok mindent megváltoztatott, miközben a színházak is bezártak. Ennek hatására Láng József végül is úgy döntött, hogy végleg búcsút int a színészi szakmának.

„Az utolsó pillanatig játszottam, de a pandémia véget vetett ennek. Igaz, visszamehettem volna, hiszen nagyon vártak a kollégáim, de amikor egyszer meglátogatott Nemcsák Károly, az igazgató, hogy visszacsábítson, megköszöntem, hogy gondolt rám, ám visszautasítottam az ajánlatot. Sok volt ez a közel hét évtized, most már pihenek” – nyilatkozta Láng József 2022. decemberében a Blikknek.

Díjai:
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996)
Pepita-díj (2010)
Gobbi Hilda-díj (2010)
Gobbi Hilda Közönség-díj (2010)
a József Attila Színház örökös tagja (2011)
Kaló Flórián-díj (2014)
Jászai Mari-díj (2015)
Budapest XIII. kerület díszpolgára (2019)

Fotó: jozsefattilaszinhaz.hu

Forrás: port.hu, wikipedia.hu