Kezdőlap Blog Oldal 1085

Ismét bíróság előtt a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélye

Civil szervezetek, és Kreitler-Sas Máté az LMP-Magyarország Zöld Pártja újbudai önkormányzati képviselője keresetet nyújtottak be a bíróságon a Déli Körvasút nemrég kiadott környezetvédelmi engedélye ellen.

A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület, a Védegylet Egyesület, illetve Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai képviselője felperesként keresetet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszéken. Olvasható a POPÉK Egyesület közleményében.

Egyik legnagyobb probléma, hogy a Fidesz-KDNP-s kormány a projekttel kapcsolatban homokba dugta a fejét! Nem törődött a beruházás által, akár közvetlenül érintett területen élő állampolgárok, az Újbudán élők, akár a budapestiek véleményével!

Az ELLENÁLLÁS okairól, céljairól, szövetségéről, a képviselt értékekről pár gondolat….

„Alulról”, civil szerveződés, állampolári akarat, képviselet, részvétel a folyamatokban, a Zöld gondolat és igazságos döntések és eljárások!

Már évek óta közösen képviselik az Újbudai lakosokat, a projekt áttételes hatásai miatt a Budapesten élők érdekeit! A Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület, a Védegylet Egyesület, illetve Kreitler-Sas Máté az LMP-Magyarország Zöld Pártja újbudai képviselője.

2022_01_14_Fáklyás_felvonulás_a Hamzsabégi sétányért.
2022.01.14. Fáklyás_felvonulás_a Hamzsabégi sétányért.

Mit lehet még tenni? Meg lehet-e állítani a „narancssárga” úthengert, a „Fideszes” fűrészeket, markolókat?

Láncfűrész_
2022_12_21_BP_Park_mögötti_töltés_mellett
Láncfűrész 2022.12.21. BP_Park mögötti töltés mellett

„A környezetvédelmi szakjogászainak segítségével, illetve zaj- és rezgésvédelmi, valamint geológiai szakértők segítségével áttanulmányoztuk a kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedélyt, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az továbbra sem felel meg a hatályos jogszabályoknak, ezért bízunk benne, hogy a bíróság ismét megsemmisíti az engedélyt” – írja az egyesület. 

A Déli Körvasút tervezett nyomvonala miatti fakivágás közben készült élő videó itt érhető el: https://www.facebook.com/AngyalKarolyTibor.LMP/videos/1338750120274950.

„Szomorú, hogy ilyen antidemokratikus eszközzel akarják kicsavarni a bíráság kezéből az érdemi döntés lehetőségét. Ahelyett, hogy átterveznék a beruházást, kompromisszumot kötnének a civilekkel, és beszereznének egy támadhatatlan környezetvédelmi engedélyt, inkább erőből akarják „csakazértis” megvalósítani. Mivel nem maradt más lehetőségünk, így ha a folyamatban lévő bírósági eljárás alatt felvonulnának a Hamzsabégi sétányon és elkezdenék kivágni a fákat, akkor élőlánccal fogjuk megvédeni őket” – zárul a közleményük. 

Mivel a kormány nemrég katonai célúvá minősítette a beruházást, így állításuk szerint nincs lehetőség azonnali jogvédelmet kérni.

Az azonnali jogvédelem azt jelentené, hogy a bíróság döntéséig nem lehetne elkezdeni az építkezést! 

A Déli Körvasúthoz kapcsolódó környezeti és természeti pusztítás elleni harcról, az évek óta elhúzódó ügyről a kiemelt oldalakon tud tájékozódni. A cikk az https://www.ujbudaihirek.hu/ tájékoztatása alapján készült.

A lakáskárok jelentős része keletkezik a karácsonyi, szilveszteri időszakban

A karácsonyi ünnepek és a szilveszter az egyik legkockázatosabb időszak lakásbiztosítási szempontból a nyári viharszezonhoz hasonlóan.

    A biztosítási portál kiemelte: fokozott óvatossággal kell használni a karácsonyi gyertyákat, mécseseket, csillagszórókat, mivel ebben az időszakban megkétszereződik a tűzesetek száma. Az ünnepek alatt a gyertyákra, mécsesekre, csillagszórókra, zárlatos fényfüzérekre is figyelni kell, de a fűtőberendezések, például a kályhák is sok lakástűz forrásai.
    A karácsonytól függetlenül érdemes füstjelzővel, illetve a gázfűtés esetén hitelesített, megbízható szén-monoxid-érzékelővel felszerelni az ingatlant. A portál Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját idézte, aki arra is felhívta a figyelme tarra, ha mégis baj történne, akkor kulcsfontosságú a kárenyhítés. A káresemény gyors és pontos dokumentálása elngedhetetlen, ami megkönnyíti a kártérítési ügyintézést.
    Tájékoztatása szerint a Netrisknél az idén kötött új lakásbiztosítások átlagos éves díja december közepén elérte a 35 ezer forintot.
    Sok biztosítás díja az éves inflációval emelkedik. Érdemes lesz mindenkinek elővennie a lakásbiztosítását, mert lehetnek a meglévőnél kedvezőbb új ajánlatok. Jövőre nemcsak az évfordulón, de márciusban is lehet biztosítást váltani.

Korábban is írtunk már hasonló témáról itt.

forrás: mti

Időjárás karácsony másnapján

Karácsony második napján az időjárás enyhe lesz.
Változóan felhős-napon, reggel, délelőtt helyenként, főként nyugaton ködfoltos idő várható, de előreláthatólag az ország döntő részén a napsütés lesz túlsúlyban. Csapadék nem valószínű.
A helyenként élénk DNY-i szél estétől ÉNY-ira fordul.
Éjszaka főként délnyugaton képződhet köd, másutt élénk szél és változóan felhős ég lehet a jellemző.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):


kedd reggel 5,
kedd délután 13,
szerda reggel 3 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:


– Szerdán, csütörtökön és pénteken az ország nagy részén gyenge légmozgás lesz a jellemző. Változóan felhős-napos, illetve ködös területek váltakoznak. Kissé csökken ugyan a hőmérséklet, de marad az évszakos átlagnál enyhébb idő. Számottevő csapadék nem hullik, de a ködös területeken szitálás előfordulhat.
– Szombaton már nagy bizonytalanság mellett egy melegfront érkezhet térségünkbe felhősödéssel, és megerősödő D-i széllel. Helyenként előfordulhat kisebb eső is.

Árhullám

Többször írtunk arról, hogy  a csapadék okozza a Dunán és mellékfolyóin az árhullámot – hangsúlyozta az OVF.     

A Dunán az ár jelenleg Pozsony és Nagybajcs között tetőzik, az Országos Vízjelző Szolgálat hétfő reggeli előrejelzése szerint Nagybajcsnál még néhány centiméteres vízszintemelkedésre lehet számítani, a tetőzés nem éri el harmadfokú árvédelmi szintet.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése. A vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik. Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható – írták.  

 

Forrás: EUMET

Árhullám – Autókat mentettek a megáradt Rábából egy győri parkolóban

Néhány napja megírtuk, hogy az előre jelzett csapadékból és olvadásból a Duna vízrendszeren árhullám kialakulása várható. Amelynek mértéke nagyban függ az ténylegesen lehulló csapadék mennyiségétől és halmazállapotától. Nagybajcsnál hamarosan megindul az áradás, melynek tetőzése december 26-án várható, II. fokot meghaladó vízállással. Jelen számítások szerint a Duna Mohácsnál január első hetében I. fokot meghaladó vízállással fog tetőzni.

Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltóknak a rendőrség kérésére négy autót kellett a víz alatt álló parkolóból kimenteni.
    A folyó áradása miatt a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a cég honlapján is közzétett közleményben jelezte, hogy szombaton este lezárja a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót. És kérte a még ott parkoló gépkocsik tulajdonosait, minél előbb hagyják el a területet.
    Azonban néhány autós ennek nem tett eleget, ezért gépkocsijaikat a tűzoltóknak kellett kimenteni a parkolóból.
    A parkolót az árhullám levonulását és a takarítási munkálatok elvégzését követően fogják ismét megnyitni.
    Az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése. A vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik. Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható – írták.
    A főpolgármesteri hivatal szombati közleménye szerint a Duna áradása miatt vasárnap nulla órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester, tilos parkolni a budai, valamint a pesti alsó rakpartokon.

forrás: mti

A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése

0

A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a győri vízügyesek munkáját szolnoki kollégáik is segítik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.    

A közleményben azt írták: a Győr-Moson-Sopron vármegyei Nagybajcsnál az árhullám a tetőzés közelébe jutott, a vízszint már a Dunakanyarban és a fővárosban is látványosan emelkedik.     

Emlékeztettek: az elmúlt napokban Európa jelentős részén ciklonok és frontjaik okoznak változékony időjárást. A Kárpát-medencében sokfelé 10-30 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék esett. A hétvégén is folytatódott a változékony, csapadékos és szeles időjárás, több hullámban hullott további 15-60, néhány osztrák vízgyűjtőn 60-80 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék, miközben jelentős enyhülés kezdődött. A hét elején már szárazabb, kora tavasziasan enyhe az időjárás, 15 °C körüli maximumok is lehetnek.    

A csapadék okozza a Dunán és mellékfolyóin az árhullámot – hangsúlyozta az OVF.     

A Dunán az ár jelenleg Pozsony és Nagybajcs között tetőzik, az Országos Vízjelző Szolgálat hétfő reggeli előrejelzése szerint Nagybajcsnál még néhány centiméteres vízszintemelkedésre lehet számítani, a tetőzés nem éri el harmadfokú árvédelmi szintet – írták.    

Hozzátették: ezen a szakaszon 24 órában védekeznek a helyi vízügyes szakemberek, akiket szolnoki kollégáik is segítenek már.    

Komárom és Esztergom térségében az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szinteket – azaz 500 centimétert – meghaladó tetőzésekre számítanak a hétfő reggeli prognózisok alapján. Komáromnál az 570-590 centiméteres, Esztergomnál pedig az 550-570 centiméteres tartományban várható a Duna tetőzése kedden.    

Budapesten a Duna tetőzése szerdán napközben várható, 660 centiméter körüli vízállással, elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett. Az alsó rakpartot 645 centiméteres vízállásnál kell lezárni – hívták fel a figyelmet.     

A Duna bajai tetőzése péntek reggel várható 799 centiméteres, másodfok körüli vagy az alatti vízállással – jelezték.    

Közölték: árhullám van levonulóban a Lajtán, ami Mosonmagyaróvárnál kevéssel elsőfok felett tetőzik kedd reggel, 178 centiméteres vízállással. A Rábán Körmendnél vasárnap a késő esti órákban tetőzött 365 centiméterrel, Sárvárnál pedig előreláthatólag kedden napközben tetőzik a folyó, árvízvédelmi fokozat alatti vízállással.     

Győrben hétfő hajnaltól már elsőfok feletti vízállásokat észleltek a Rábán, itt további néhány centiméteres vízszintemelkedés valószínű, a tetőzés kedden a hajnali órákban várható.     

Az Ipolyon újabb árhullám indult meg, a tetőzés Nógrádszakálnál kevéssel elsőfok alatt kedd délután, Ipolytölgyesnél szerdán a délelőtti órákban másodfok környékén valószínű.    

A tájékoztatás szerint a Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó magyarországi szakaszát. A továbbiakban a lassú apadást a lehulló csapadék függvényében kisebb vízszintemelkedések törik meg.    

A Tisza mellékfolyóin szintén árhullám vonult le, az érkező csapadék és enyhébb idő miatt az elkövetkező napokban újabb vízszintemelkedésre lehet számítani. Fokozatot meghaladó tetőzésre csak a Sajón és a Zagyva-Tarna vízrendszerén kell számítani – jelezte az OVF.

Forrás: mti.hu

A legnagyobb szerencsére késelés nem történt, ott voltunk!

A Tátra téri piacon történt késes támadás után készült videó, amelyet érdemes, talán utólag is megnézni!

A szombati LMP-s kitelepülés pár nappal korábban lett meghirdetve, Szabó-Kellner Katalin, az LMP pesterzsébeti polgármesterjelölt, Angyal Károly Tibor, az LMP Országos Elnökségének titkára részvételével.

Az eseményhez a helyszínen csatlakozott Bereczki Miklós, Soroksár LMP-Zöldek polgármesterjelöltje, hogy megtartsák az ünnepi köszöntővel egybekötött évértékelő sajtótájékoztatójukat a Tátra téri piac előtt. A fotón épp Bereczki Miklós adatait veszi fel a kiérkező egyik rendőr.

Az élő bejelentkezés előzetesen Ünnepi köszöntőnek lett meghirdetve. A sokak által végignézett és átélt késes támadás miatt a helyszínen tartózkodó emberek még sokáig az esemény hatása alatt álltak! Utólag nagy szerencse, hogy az LMP-Magyarország Zöld Pártja épp akkor és épp ott tartott Ünnepi zöld fogadóórát. Bizony ÉLETET MENTETTEK a fiúk!

Beismerés – Az agresszív támadó a gyilkolási szándékát folyamatosan üvöltözte a helyszínen. Tervezett tettének indoklásaként az unokája megölése miatti elégtételt emlegette, és emiatt jött a piacra, ölni!

A megtámadott fenyőfaárus, Bereczki Miklós és a kiérkező rendőrség!

A fenyőfaárus legnagyobb szerencséje az volt, hogy az LMP-s kitelepülő pult pár méterre helyezkedett el mellette. A pult előtt álló LMP-s polgármesterjelölt, Bereczki Miklós önkormányzati képviselő egy másik férfivel együtt odaszaladt és kicsavarta a férfi kezéből a kést. Ekkor történt a rendőrség értesítése is, akik hamarosan meg is érkeztek és intézkedtek az ekkor már lefegyverzett támadóval szemben.

Így sikerült megelőzni a pesterzsébeti karácsonyi tragédiát Bereczki Miklós, az LMP-Magyarország Zöld Pártja soroksári polgármesterjelöltnek és segítőjének. Köszönet a rendőrség gyors, precíz intézkedéséért.

A Tátra téri piacon a késes támadás után készült videó, amelyet érdemes, talán utólag is megnézni itt érhető el: https://www.facebook.com/AngyalKarolyTibor.LMP/videos/391134166688232

Sajnos az előzmények után a félelem és feszültség töltötte meg a piac területét a karácsonyi hangulat ellenére! Az esemény hatásai a megdöbbenés, a rossz érzések csak nagyon lassan múltak el. Csalódást senki nem szeretett volna okozni, így a köszöntőt megtartották az LMP-s szereplők. Utólag is Áldott, Békés, Szeretetteljes Karácsonya legyen mindenkinek!

Döntöttek az olvasók: íme Baranya legszebb karácsonyfái

December 20-án indult az a szavazás, amiben Baranya megye legszebb karácsonyfáját kerestük. Két kategóriában lehetett szavazni a köztéren álló karácsonyfákra: városi és falusi kategóriában.

A két szavazás során összesen 1793 szavazat érkezett be. A városi karácsonyfákra 1 236 szavazat érkezett be, de mindössze egy település volt, ami a szavazatok látható többségét megszerezte.

A legszebb Baranya vármegyei karácsonyfa – VÁROSI kategória

504 szavazattal, a teljes szavazatok 40.8%-át SIKLÓS település kapta. Ezúton is gratulálunk!

Siklós karácsonyfája (Fotó: Bahír/Hegedűs Tünde)

A szavazás végeredménye itt olvasható:

  1. Siklós, 504 szavazat (40,8%)
  2. Harkány, 321 szavazat (26.0%)
  3. Pécs, 215 szavazat (17.4%)
  4. Komló, 111 szavazat (9.0%)
  5. Szigetvár, 56 szavazat (4.5%)
  6. Mohács, 24 szavazat (1.9%)
  7. Szentlőrinc, 5 szavazat (0.4%)

A nevezett karácsonyfák képei:

A legszebb Baranya vármegyei karácsonyfa – FALUSI kategória

379 szavazattal, a teljes szavazatok 68%-át MECSEKNÁDASD település kapta. Ezúton is gratulálunk!

Mecseknádasd

A szavazás végeredménye itt olvasható:

  1. Mecseknádasd, 379 szavazat (68%)
  2. Mánfa, 76 szavazat (13.6%)
  3. Nagytótfalu, 41 szavazat (7.4%)
  4. Kákics, 34 szavazat (6.1%)
  5. Szászvár, 23 szavazat (4.1%)
  6. Királyegyháza, 4 szavazat (0.7%)

A nevezett karácsonyfák képei:

BEMER bérlés kaució nélkül? Rendeljen BEMER készüléket az epuljfel.hu oldalon.
– Hirdetés –

2 arany-, 12 ezüst- és 4 bronzérmet jósol a magyaroknak a Gracenote

0

A novemberi előrejelzéshez hasonlóan idei utolsó prognózisában is 18 érmet, köztük két aranyat jósol a magyaroknak a jövő évi, párizsi olimpián a statisztikákkal foglalkozó Gracenote.

A vasárnap frissített virtuális éremtáblázaton Magyarország a 14. helyen áll, a két győzelem mellett 12 második és 4 harmadik helyet vetít előre a program, amely a korábbi olimpiákon, világbajnokságokon és világkupaversenyeken elért eredményeket összesítve dolgozik.

Az elemzés alapján a francia fővárosban ismét az amerikaiak lesznek a legeredményesebbek, megelőzve a kínaiakat és a briteket.

Halálos füstmérgezés Szentestén Nyíregyházán

Szenteste napján reggel kilenc órakor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Nyíregyházán egy holttestet és egy korábbi, már kialudt tűz nyomait találták meg.

Nyíregyháza Gerhátbokor részén egy pincelakásban egy kandalló melletti fotelen és a falon égés nyomai voltak láthatóak, feltételezhetően ez vezetett az ott élő középkorú férfi halálához. Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Az eset körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni.

Nem kell nagy tűz ahhoz, hogy halálos füstmérgezés történjen. A legtöbb használati tárgyunk, ruhánk, sőt még a bútoraink is tartalmaznak szintetikus anyagokat, műanyagokat. Ezek égésekor mérgező füst keletkezik, így akár egy tenyérnyi tűz, vagy egy lángok nélküli izzás is tragédiával végződhet.

Káosz és késések a genfi reptéren

A földi kiszolgáló személyzet többsége sztrájkba kezdett a genfi repülőtéren, miután a szakszervezeteknek nem sikerült megegyezniük a fenntartóval – írja az Euronews. A dolgozók 5 százalékos béremelést és magasabb veszélyességi pótlékot szerettek volna, de a munkáltatók csak 3 százalékot voltak hajlandók megadni.

A genfi repülőtéren nem állt le a forgalom, de lelassult a kiszolgálás és komoly késésekre lehet számítani. Karácsony napján 60 ezren haladnak át itt.