Kezdőlap Blog Oldal 1098

Ma lett 60 éves Brad Pitt

0

Brad Pitt, kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, filmproducer 1963. december 18-án az oklahomai Shawnee-ben született, majd Springfieldben nevelkedett, Missouri államban.

Felsőfokú tanulmányait a Missouri Egyetemen végezte, újságírás és reklám szakon. A diploma megszerzése előtt Los Angelesbe költözött a reklámgrafika tanulmányozására, azonban röviddel ezután érdeklődése a színészet felé fordult, s beiratkozott Roy London iskolájába. Színészi karrierje gyorsan beindult, mert hamarosan kisebb szerepekhez jutott a televízióban, majd játékfilmekben, többek között a Szerelem albérletben című mozidarabban játszott.

Ezután jöttek az újabb szerepek, például A körön kívül című produkcióban a mintagyerek bátyját alakította érzékenyen David Anthony Marschall partnereként. Ridley Scott kultuszfilmjében, a Thelma & Louise -ban figyelt fel rá a szakma, ahol egy bűnöző stoppost játszott Geena Davis és Susan Sarandon oldalán. Ezek után a Johnny Suede című mozifilmben szerepelt, amely 1992-ben a Locarnói Fesztiválon elnyerte a legjobb fényképezésért járó Arany Leopárdot. A Szenvedélyek viharában a kalandvágy űzte tékozló fiú szerepe is sikert hozott számára Julia Ormond és Anthony Hopkins mellett.

Kevesen tudják, de a Tristan alakjának megformálásáért Arany Glóbuszra jelölték, a díjat azonban végül Terry Gilliam 12 majom című mozidarabjával nyerte el egy ápolatlan pszichopata ápolt szerepében, Bruce Willis partnereként. Innentől a színészi karrierje töretlenül ível napjainkban is felfelé, hiszen rengeteg sikerfilmben szerepel a mai napig. A Hetedik, Hét év Tibetben, Ha eljön Joe Black, Harcosok klubja, Blöff, az Ocean’s sorozat, Trója, Bábel, Benjamin Button különös élete, Becstelen Brigantyk vagy a Z világháború csak néhány cím az utóbbi húsz év terméséből. 2019-ben a Volt egyszer egy Hollywood című Tarantino-produkcióban volt látható.

Brad Pittnek magánélete a sikereivel együtt került a nyilvánosság elé, és örökös kiváncsiság kíséri a párkapcsolatait. Hosszú kapcsolata volt Gwyneth Paltrow színésznővel, akivel 1996 decemberében el is jegyezték egymást, de már 1997 júniusában szakítottak is.

Házasságra 2000. július 29-én adta a fejét, mikor is feleségül vette Jennifer Anistont, akitől 2005. január 7-én elvált.

Még ebben az évben, 2005-ben Pitt Angelina Jolie-val létesített, a média által nagy érdeklődésre számot tartó párkapcsolatot, akivel három vér szerinti gyermekük született.

Forrás: port.hu, wikipedia.org

Kellemes száraz, napos idővel indul a hét Baranyában

0

Hétfő reggel többfelé ébredhettünk köd és párafolt képződésre, melyek a délelőtt folyamán a napsütés hatására mindenütt feloszlanak. Fátyolfelhős lesz az ég, szűrt napsütés várható.

A hőmérséklet hajnalban 0 fok közelében alakul, de a völgyekben ennél kevéssel hidegebb is lehet. A délnyugati légmozgás mérséklet lesz.

Délután folytatódik a fátyolfelhős idő.

A maximumok 8 és 10 fok között alakulhatnak.

A délnyugati szél mérséklet lesz.

Estére többfelé kiderül az ég, a hőmérséklet pedig 5 fok alá csökken. Többfelé képződhet köd és párafolt. –ígéri a mai hétfőre a Meteo Mecsek.

Vucic elnök pártja nyerte a szerbiai választásokat

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a párt tagja  vasárnap késő este.

Mint mondta, pártja adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.

Aleksandar Vucic közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve.

A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.

Ferenc pápa békét sürgetett advent harmadik vasárnapján

Ukrajnában és a Közel-Keleten is a béke melletti elkötelezettség erősítését sürgette a karácsonyi ünnepek közeledtével Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a gázai katolikus plébánia halottairól is szólt a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.

Ferenc pápa azt mondta, nem szabad megfeledkezni a háborúban élőkről Ukrajnában, Izraelben, a palesztin területeken és a világ más részein. „A karácsony közeledése erősítse az elkötelezettséget a béke útjainak megnyitására” – hangoztatta a katolikus egyházfő.

Hozzátette: nagyon súlyos és fájdalmas hírek érkeznek Gázából. Elmondta, a gázai Szent Család plébánia épületegyüttesében nem terroristák, hanem családok, gyerekek, beteg és fogyatékossággal élő emberek, nővérek tartózkodnak. Ferenc pápa azt mondta, mesterlövészek vették őket célba. Hozzátette, hogy találat érte a kalkuttai Teréz anya nővérei működtette épületet is.

„Van aki minderre azt mondja, ez a terrorizmus, ez a háború. Igen, ez a terrorizmus, ez a háború”

– hangoztatta Ferenc pápa. Köszöntötte azokat a római gyerekeket is, akik a hagyomány szerint a karácsony előtti utolsó vasárnap a gyermek Jézus szobraival érkeztek meg a Szent Péter térre, ahol az egyházfő áldását adta rájuk.

A pápa megemlékezett azokról a gyerekekről, akik „nehéz karácsonyt fognak megélni, a háborús helyszíneken, a menekülttáborokban, éhínségben”.

Szendefy Mária: Lehet más az ellenzék!

0

Véleménycikket írta a Magyar Hang lapnak Szendefy Mária. Az LMP Országos Elnöksége tagjának írását az alábbiakban olvashatják:

Semmit sem felejtettek, semmit sem tanultak. Ez a szállóige jutott eszembe Hamburger Béla: Ez ellenzék? című írása kapcsán. A szerző olyan hévvel ismételgeti az összefogás mantrát, mintha 2022. április 3-án legalábbis a Holdon tartózkodott volna. Kezdjük az alaptételnél! Az összefogás nevű vallás önjelölt papjai számára alaptétel, hogy minden politikai szereplő, aki nem a Fidesz vagy a KDNP tagja vagy holdudvara, az egyetlen célból létezhet: Orbán Viktor legyőzése. Számukra ez az egyetlen legitim politikai cél, aki nem ezt tűzi a zászlajára, az kapásból gyanús, legtöbbször nem is köntörfalaznak, hanem csípőből kinyilatkoztatják: áruló.

Persze az is rettentő zavaró, aki pont ezt tűzi leginkább a zászlóra, és aztán ezt a zászlót magasra tartja, mint Gyurcsány Ferenc. Tehát le kell győzni Orbánt, de ebben a szerepben nem a volt miniszterelnököt tartják kívánatosnak (vö.: Schiffer András: a mikro-adományozók nemcsak Orbánt, Gyurcsányt is meg akarták buktatni.). Tehát ők majd kijelölik, hogy ki legyen az alkalmas Orbán buktató főellenzéki, aki mögé illik szépen besorakozni mindenkinek a Jobbiktól a Momentumig. A legutóbbi választáson ezt a szerepet Márki-Zay Péterre osztották. Mögötte akkor még nem volt párt, tehát ideális volt arra, hogy a véleményvezéreknek megfeleljen a magában álló hős. A politikai tapasztalat hiánya maximum a választásokhoz közeledve tűnhetett fel „béláinknak”, amikor MZP már büszkén kijelentette nyilvánosan: „Ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”. Azóta egyébként az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét szívesen hívják a közmédiába, mert minden megszólalása segít megerősíteni az itt-ott morzsolódó Fidesz-tábort. Ennyit az előválasztás mint szédületes politikai innováció „Orbán-döngető” eredményességéről.

De beszéljünk arról is, hogy minek van értelme. Leginkább annak, amit például az LMP is képviselt korábban: az önálló politizálásnak. Ezt nem nevezném hallatlan politikai innovációnak, mert többpártrendszerben ez a normatív működés. Vannak pártok, amelyeknek van valamilyen ideológiája, vannak ügyeik, karakteres politikusaik, és ha mindez elég vonzó, akkor van elegendő szavazójuk legalább a parlamenti küszöb eléréséig. Amelyik párt erre nem képes, azt elég eufemisztikus pártnak, pláne politikai erőnek hívni. A potyautas vagy parazita jobb elnevezés.

De mi van akkor, ha egyik oldalon ott egy többé-kevésbé monolit tömb, a Fidesz–KDNP, másik oldalon meg pártok, pártocskák tucatjai? Azt gondolom, hogy alapvetően rá lehet bízni a nagykorú szavazópolgárokra, hogy mi nekik a legfontosabb. Lehet szavazni a legesélyesebbnek gondolt jelöltre, pártra vagy arra a pártra, amely a számára fontos ügyeket leghitelesebben képviseli. Ez a fajta hozzáállás sokkal hamarabb fog eredményezni egy letisztult, versenyképes ellenzéki mezőnyt, mint a jelenlegi összefogás katyvasz.

Az LMP Magyarország Zöld Pártja azokat kívánja képviselni, akiknek fontos a környezetvédelem, hazánk és a szűkebb lakóhelyük természeti értékeinek megóvása. Ezért küzdünk az akkugyarmatosítás ellen, az erdők letarolása ellen, a Balaton és a Fertő tó páratlan tájképének, természeti értékének megőrzéséért. Ez nem a pártpolitikai csatározások terepe, inkább a helyi és országos civil szervezetek küzdelmének segítése, becsatornázása a parlamentbe vagy kihangosítása a média számára. Meggyőződésünk szerint ez a fajta politika nagyobb társadalmi részvételhez, kevesebb megosztottsághoz végső soron egy élhetőbb és demokratikus Magyarországhoz vezet el.

A „Magyarország (sőt : Orbánisztán) nem demokrácia, de ha igazán akarjuk és hangosabban kiabálunk, akkor holnap legyőzzük Orbán Viktort és ezzel minden rossznak vége szakad” típusú népi játékot meghagynánk azoknak, akiket nem zavar a mondatban rejlő önellentmondás. Mi más utat választottunk.

Évente 7500-8000 gyermek jön világra koraszülöttként Magyarországon

Évente 7500-8000 gyermek jön túl korán a világra – mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese. A Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója a közmédia Jónak lenni jó! című műsorában adott interjút vasárnap.

A közmédia jótékonysági kampánya idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központ komplex fejlesztésére gyűjti az adományokat.

Szabó Attila tájékoztatása szerint a koraszülötteken kívül több száz gyermek születik ugyan időben, de például oxigénhiányos állapotban vagy valamilyen veleszületett fejlődési rendellenességgel. Így elmondható, hogy minden tíz-tizenegyedik gyermek valamilyen problémával jön a világra. A várandóság időtartama 40 hét, akkor számít koraszülöttnek valaki, ha a betöltött 37. hét előtt születik.

„A koraszülöttek leggyakoribb szervi problémái a központi idegrendszert, a szemet, a tüdőt és a bélrendszert érintik, de az összes szervük éretlen”

– mondta. Kezdetben a szervek működését kell segíteni, az újszülöttek sokszor lélegeztetőgépre kerülnek, gyakran táplálásuk is nehézséget okoz. Figyelni kell arra is, hogyan alakul a központi idegrendszerük fejlődése.

A Semmelweis Egyetem Alapítványt lehet segíteni a 13600-as telefonszám tárcsázásával és a 04-es azonosító megadásával, vagy SMS-ben a 04-es szám elküldésével ugyanerre a telefonszámra. Minden hívás és sms 500 forintos adományt jelent. Emellett idén is lehet ismert emberek által felkínált tárgyakat venni, amelyek többségét a Jónak lenni jó! honlapján fix áron lehet megvásárolni, néhány különlegesebb darabot pedig a közmédia vasárnapi egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.

A túl korán vagy a rendellenességgel született gyerekek különösen gondos odafigyelést, komplex támogatást igényelnek, ellátásukban országos szinten a Semmelweis Egyetem szerepe alapvető. A Semmelweis Fejlődéstámogató Központ megújításának célja, hogy megháromszorozódjon az ellátott gyerekek száma. A jelenlegi 650-700 helyett mintegy 2 ezernek szeretnének ellátást biztosítani évente.

A jelenlegi 3-5 éves korhatárt bővítve a jövőben 8 éves korukig szeretnék nyomon követni az egyetem klinikáin kezelt koraszülötteket és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élőket.

LMP – Meg kell emelni a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot

Végre ki kell mondani, hogy Magyarországon ne legyen 50 ezer forint alatti nyugdíj

Meg kell emelni a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot és a szociális vetítési alapot, ami több mint 10 éve 28 500 forint. Advent harmadik vasárnapján ismét sajtótájékoztatót tartott az LMP szóvivője Hohn Krisztina. Aki elmondta, hogy a elmúlt két hétben is beszélt arról mit kell megtennie a kormánynak. Szerinte nem lehet a kormánynak az az elve, hogy minden egyén felelős a saját sorsáért. hiszen minden kormány felelős az állampolgáraiért. Az elmúlt hetekben is megfogalmazták a követeléseiket, hogy emelje meg a kormány a GOD-ot az ápolási díjat.

Most a a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot és a szociális vetítési alap volt a téma. a kormány a tavalyi év végén külön választotta a két fogalmat,, de az összeget nem emelte. Kifejezte, hogy ezeket meg kell emelni. „Végre ki kell mondani Magyarországon azt, hogy nem lehet Magyarországnak olyan nyugdíjas polgára, aki ilyen szemérmetlenül alacsony összeget kap havi járandóságként.” Tehát nem lehet azt, hogy hazánkban vannak olyanok, akiknek 50 ezer forint alatti nyugdíja van. „De az, hogy a mindenkori öregségi nyugdíjminimum még mindig 28 500 forint, ez több mint felháborító. Ez több mint bűn ez hiba.” – tette hozzá a szóvivő.

További érdekes tartalmak: www.bahir.hu

14 éves kislány zuhant ki menet közben egy Volánbuszból

Menet közben esett ki a Volánbusz egyik kisbuszából egy iskolás lány Szigetszentmiklóson kedd délután – számolt be az RTL Híradó. A gyerekekkel teli jármű egy nem túl éles kanyarban haladt, amikor kinyílt a busz hátsó ajtaja és az ott álló 13 éves kislány kizuhant.

Az RTL-nek a kislány édesapja elmondta, hogy a sofőr nem vette észre a történteket, csak azután állt meg, hogy a többi utas kiabálni kezdett. Az apa szerint a sofőr ezután megkérdezte a lányától, hogy van. A kislány „sokkos állapotban közölte, hogy jól van”, ezért a sofőr úgy döntött, hogy továbbmehetnek. A kislányt az osztálytársai hazakísérték, végül a szülők vitték be a kórházba. A gyerek koponyája, válla, és csípőtől lefelé a bal lába is megsérült, de szerencsére csak könnyebben.

A Volánbusz az RTL Híradóval azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben és elnézést kértek. A sofőr ugyan megadta a telefonszámát a gyereknek, hogy keressék nyugodtan, de nem a szabályok szerint járt el, mivel azonnal mentőt kellett volna hívnia.

A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálatot indított, de egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

Képünk illusztráció!

Forrás: 24.hu

Kiderült Matthew Perry halálának oka

Nyilvánosságra került Matthew Perry boncolási jegyzőkönyve. A színész még október végén hunyt el 54 éves korában Los Angelesben, az otthonában lévő jakuzziban. A megyei orvosszakértői hivatal most adta ki a boncolási jegyzőkönyvet a Jóbarátok sztárjának halálának okáról. Eszerint a színész „ketamin akut hatásai” miatt halt meg.

A jegyzőkönyvben fulladás, koszorúér-betegség és buprenorfin, egy opioid hatása is szerepel, mint egyéb körülmények, amelyek hozzájárultak a halálhoz. A halálesetet hivatalosan balesetnek minősítették.

Matthew Perry az elmúlt években és saját könyvében is teljesen nyíltan beszélt a drogfüggőséggel való küzdelméről. Halála idején 19 hónapja tiszta volt, de az egyelőre rejtély, hogyan került a ketamina a testébe. A jelentés szerint a színész „ketamin infúziós terápiát” kapott, ezt depresszió, szorongás, krónikus fájdalom, drog- és alkoholproblémák kezelésére használják. Az utolsó kúra azonban másfél héttel a tragédia előtt történt, a szakértő szerint pedig az már régen nem lehetett hatással rá.

Forrás: 24.hu

Túlélte egy négy hónapos csecsemő, hogy elragadta a tornádó

Már-már csodával felérő szerencséje volt annak a tennessee-i családnak, aminek a legfiatalabb tagját – írja a 24.hu a BBC alapján. Egy négy hónapos csecsemőt úgy találták meg, miután elragadta egy tornádó, hogy még életben volt.

A szülők elmondása szerint még múlt hétvégén szombaton csapott le a környékre egy nagyobb tornádó. A vihar olyan pusztítást végzett, hogy teljesen szétverte a mobilházukat, és magával ragadta a mózeskosarat, amiben a baba volt.

A kisfiú hihetetlen szerencsével túlélte a katasztrófát, egy kidőlt fában találták meg. „A tornádó felkapta a mózeskosarat, amiben a kisbabám, Lord feküdt. Ő volt az első, aki felszállt” – emlékezett vissza a 22 éves Sydney Moore. A kisfiú apja egyből rávetődött a kosárra, hogy megvédje a babát, de őt is felkapta a tornádó. Neki egyébként eltört a karja és a válla is.

„Egész idő alatt csak kapaszkodott a mózeskosárba, és azt mondta, hogy körbe-körbe mentek, aztán eldobta őket”

– folytatta.

A tragédia azonban itt nem állt meg, az anya ugyanis egyből az idősebb gyermekéhez, az egyéves Princetonhoz szaladt. Épp időben tette, hogy ahogy ráugrott a gyermekére, a ház összedőlt. „hogy biztonságba helyezze. „Valami azt súgta, hogy fussak és ugorjak a fiamra. Szó szerint abban a pillanatban, amikor ráugrottam, a falak összeomlottak, „Teljesen összetörtem. Nem kaptam levegőt” – mondta Sydney.

A tornádó elvonulása után Sydney ki tudta szabadítani saját magát és Princetont a házuk romjai közül. Ezután kezdték keresni Lordot a szakadó esőben és sikerrel meg is találták egy kidőlt fában. „Azt hittem, hogy meghalt. Biztos voltam benne, hogy meghalt, és nem fogjuk megtalálni. De most itt van, és ez Isten kegyelmének köszönhető” – mondta.

Képünk illusztráció!