Kezdőlap Blog Oldal 1109

Ungár: Toroczkai viselkedése leginkább egy kisiskolás udvarlásnak tűnik

0

A telex.hu ma reggel közölte le az oldalán az interjút, amit Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk elnökével készített. Az írásban a hazai pártok közül szinte mindegyiket érinti a beszélgetés, de talán elsőként mégis Ungár Péter, az LMP-Magyarország Zöld Pártja frakcióvezetője és társelnöke reagált az elhangzottakra, illetve a leírtakra.

Csak, hogy Önök is képbe legyenek a megszólítással kapcsolatban, íme, egy mondat a telex.hu írásából, illetve Toroczkai László szavaiból:

„Például az LMP-nek is ki kéne mutatnia azt, hogy most akkor ő kivel van, mert ez egyáltalán nem világos.”

A megszólításra Ungár Péter a hivatalos Facebook oldalán reagált, bejegyzését változtatás nélkül olvashatják.

„Toroczkai László interjút adott a Telexnek, melyben az indokoltnál kicsit többet foglalkozott velem, és az LMP-vel. Elnök úr viselkedése leginkább egy kisiskolás udvarlásnak tűnik, mert újra és újra elmondja, hogy mennyire lényegtelenek vagyunk, majd újra és újra rólunk beszél. Az előbbi állítást közvélemény-kutatásokkal akarja alátámasztani, amiről néhány sorral később elmondja, hogy teljesen értelmetlenek. Ezzel az őrlődéssel külön nem is lenne értelme foglalkozni, de van egy állítás, amelyet érdemes tisztába tenni: Toroczkai László állítása szerint az LMP a Mi Hazánk témáit lopva, a „Mi Hazánk hátán” akar visszakapaszkodni a politikába. Nos, ha már alsó tagozat, akkor szeretném tájékoztatni a Mi Hazánk elnökét, hogy a stipi-stopi a politikában nem egy ismert módszer, ráadásul az LMP már akkor is azt képviselte, hogy a multinacionális vállalatok profitérdeke soha nem lehet fontosabb, mint a természeti értékek védelme, amikor a Mi Hazánk még nem is létezett. Ha Toroczkai László arra gondol, hogy lehet valaki úgy kritikus a nyugattal és a neoliberális gazdaságpolitikával, hogy közben nem érzi szükségét annak, hogy rettenetes összeesküvés-elméleteket terjesszen, ostoba homofób húrokat pengessen, és a politikai innovációt abban lássa, hogy kimond minden olyan butaságot, amit már a Fidesz is csak sejtetni mer, akkor igaza van, az LMP valóban, ezen választók képviseletére jelentkezik.”

Újra folyhat magyar nyelven az oktatás Kárpátalján

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Ukrajnában egy új jogszabály engedélyezi az Európai Unió hivatalos nyelveit az osztálytermekben, politikai reklámokban és médiában. Ennek értelmében, a kárpátaljai iskolákban magyarul is folyhat az oktatás.

Innentől kezdve tehát újra folyhat magyar nyelven az oktatás Kárpátalján. A hazai muszkavezetők eddig ugye ezt kifogásolták leginkább Ukrajna kapcsán, a Fidesz és emiatt hisztizett. Kérdezem, hogy akkor most már fel lehet venni Ukrajnát az EU-ba, hogy a nyelvtörvényt módosították? Mert ugye eddig ez volt a fő érv ellenük, ez ma megoldódott.

Szóval Fidesznyikek, most mi lesz a baj Ukrajnával? Mert biztos vagyok benne, hogy valamit fogtok találni. Pontosabban valamit Moszkvában fognak találni, amit ti tisztességes hazaáruló moszkovitaként fogtok harsogni 0-24-ben.

Forrás: Vági Márton

A bahir.hu tegnap már beszámolt arról, hogy: Elfogadta az ukrán parlament péntek éjjel a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt.

Teljesen leégett egy kisbusz a Budai Várban

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett hétfő délelőtt egy kisbusz a főváros I. kerületében, a Buda Várban lévő Dísz téren.

A katasztrófavédelem azt közölte az MTI-vel, hogy a fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat, a raj jelenleg utómunkálatokat végez.

A Budapesti Közlekedési Központ azt írta Facebook-oldalán, hogy lezárták a Dísz teret, mert a tűzoltók dolgoznak.

Kép: MTI/Mihádák Zoltán

400 ezer izzóval csinálnak mesebeli karácsonyi hangulatot Csákánydoroszlón

Világító szarvasok és fejüket mozgató jegesmedvék is vannak a karácsonyi Meseházban a Vas megyei Csákánydoroszlón. A rendkívül látványos Meseházról ahol az RTL készített riportot.

14 éve a házigazda még csak az ereszt világította ki, de most már a kertben 400 ezer izzó világít. Az előkészületeket már májusban el kell kezdeni, hogy időben elkészüljenek. A Meseháznak már Facebook-oldala is van, ahova szintén feltöltöttek egy kedvcsináló videót:

A látványosságot ilyenkor rengetegen látogatják, van, aki már évek óta visszatérő vendég.

Kép: Facebook

Arany- és ezüstérmeket is nyertek a magyarok a nemzetközi természettudományi olimpián

A hatfős magyar csapat egy arany és öt ezüstérmet szerzett a Thaiföld fővárosában, Bangkokban december 1-10. között megrendezett 20. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián (IJSO).

A versenyt 2004-ben Indonézia alapította. Azóta Magyarország minden évben részt vesz a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára meghirdetett természettudományi olimpián, ahol a versenyzők biológiából, kémiából és fizikából mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat. A nemzetközi versenyen egy-egy ország 6 fős diákcsapattal vehet részt. A természettudományi versenyen idén 54 ország 304 diákja mérte össze tudását – olvasható a magyar szervezők MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

Az idei versenyen Biró Artúr, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója aranyérmet szerzett. Ezüstéremben részesültek: Nagy Luca és Bauer Balázs Ábel, a győri Révai Miklós Gimnázium 10. osztályos tanulói; Bense Tamás István és Szepesi Zoltán László a budapesti Eötvös József Gimnázium 8. és 9. osztályos tanulói, valamint Simon János Dániel a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 10. osztályos tanulója.

A közlemény szerint a csapatversenyben Ausztráliával holtversenyben a 7. helyen végzett a magyar csapat, ami egyedülálló eredmény a verseny történetében.

A felkészítést az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanárai, Gyertyán Attila fizika és matematika, Varga Bence kémia, Villányi Attila kémia és biológia, valamint Papp Ádám biológia szakos tanárok végezték.

Három karambollal indult a hét Baranyában

Három karambol is történt ma Baranya megyében, ezekről a katasztrófavédelem számolt be a honlapján.

Frontálisan karambolozott két személyautó Villányban, az Ady Endre fasorban. A helyi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél. Az egység áramtalanította a járműveket, amelyekből mindenki ki tudott szállni.

Frontálisan karambolozott két személygépkocsi Szederkény határában, az 5608-as út 1. kilométerénél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt a műszaki mentést végző mohácsi hivatásos tűzoltók szabadítják ki. A helyszínen vannak a mentők is.

Letért az úttestről, és árokba borult egy személyautó a 5804-es út 41-es kilométerénél, a Drávafok és Bogdása közötti szakaszán. A szigetvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A baleset helyszínére a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kép: Sebességmérés/útinform: Baranya Facebook

Polgárőröknek tartott továbbképzést a baranyai rendőrség a kibervédelem érdekében

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság interaktív képzést tartott a polgárőröknek – írja honlapján a rendőrség.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt feladatának tekinti a preventív kommunikációt, amellyel a kibertámadásokkal szembeni tudatosság megerősítését és az áldozattá válás megelőzését kívánja elérni. Az emberek kiberbiztonsági felkészítésében jelentős szerepet vállal a főkapitányság legfontosabb stratégiai partnere a Baranya Vármegyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége.

A közös szerepvállalás jegyében szervezett december 8-ai szakmai napon a rendőrség munkatársai tájékoztatták a polgárőröket az online térben megvalósuló – elsősorban vagyon elleni – bűncselekmények elkövetési technikáiról, módozatairól és azok megelőzéséről.

Az interaktív szakmai nap célja az volt, hogy a polgárőrök a megszerezett tudásukkal részt vegyenek a kistelepüléseken élők tájékoztatásában, és ezzel megelőzzék az áldozattá válásukat.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési programjának Hallottad? elnevezésű QR-kódos matricáját, amelyen keresztül online internetbiztonsági tájékoztatók érhetők el. Ezt hivatalos átadás keretében ragasztották fel a Baranya Vármegyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének gépjárműveire.

Türkmenisztánban már 50 éve megnyílt a Pokol Kapuja

Több mint 50 éve nyílt meg a helyiek által csak a Pokol Kapujaként emlegetett kráter Türkmenisztánban, a Karakum-sivatagban.

A 60 méter széles és 20 méter mély képződmény mesterséges úton jött létre 1971-ben egy rosszul sikerült bányafúrás következményeként. A sivatagban végzett kísérletek során találtak egy nagyméretű, földalatti gázkamrát, ami végül megnyílt, így egy metánnal teli lyuk jött létre.

A geológusok végül úgy döntöttek, hogy a lyukban lévő gázt el kell égetni. Erre ők néhány hetet szántak, de a gáz azóta is folyamatosan lángol, különleges látványt szolgáltatva ezzel a kevés odatévedőnek. A lángoló gáz a miniszterelnök figyelmét is felkeltette, aki azt kérte, hogy szüntessék meg a gáz égetését, mivel szeretnének minél több gázt kitermelni.

Az izzó gödörből óriási hőség jön ki, ezért nem érdemes közel menni a lyuk széléhez. A Pokol Kapuja amúgy is nagyon nehezen megközelíthető helyen van, Türkmenisztán középső, alig lakott részén.

Forrás: Rejtélyek Szigete

Elhunyt Ladányi János szociológus

Az éjjel elhunyt Ladányi János szociológus-professzor, az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb magyar társadalomtudósa, írja a Facebookon Horváth Aladár, a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom elnöke.

A nemzetközileg elismert kutató, egyetemi oktató széles palettán alkotott maradandót: doktoriját a szociális juttatások jövedelmi egyenlőtlenségekre gyakorolt hatásáról írta. Csanádi Gáborral 1987-ben közösen írt disszertációja Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásairól készített kutatásuk összefoglalója. 2008-ban az MTA doktora címet a szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregáció formáinak változásaival foglalkozó munkájával nyerte el. A roma szakpolitika mint tudomány területén is meghatározó jelentőségű tanulmányokat és könyveket tett le az asztalra.

– írja Horváth.

Ladányi Horváth szerint tudományos tevékenysége mellett fizikailag is a romák mellé állt: a rendszerváltás hajnalán komplex falufejlesztési munkát végzett Csenyétén, majd rehabilitációs programot írt Cserehátnak

Forrás: 24.hu

Felhős, esős idővel indul a hét

Hétfőn reggel többfelé képződik párafolt, amely a délelőtt folyamán feloszlik. A déli szél átmenetileg felélénkül, erőteljes felmelegedés jön, 3-5 fok lehet.Délelőtt megvastagszik a felhőzet, elszórtan csapadékra is lehet számítani.

Délután tovább melegszik az idő, 6-8 fokig felmehet a hőmérő. Elszórtan csapadék várható, néhol erőteljes széllökésekkel. Estére is hasonló idő várható, nagy lehűlés nem fog bekövetkezni és továbbra is számítani lehet záporokra.

Kedden reggel aztán átmenetileg felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Csapadékra nem kell számítani és akár 10 fok is lehet majd.

Forrás: Meteo Mecsek