Kezdőlap Blog Oldal 1108

Advent harmadik vasárnapján a közös gyertyagyújtás után jótékonysági koncert Kozármislenyben

0

Kozármislenyben Városi gyertyagyújtásra hívják a település lakóit a Városháza előtt felállított gyertyákhoz 2023. december 17-én 17 órára, ahol a város lakosait a közös gyertyagyújtás után a Flüe-i Szent Miklós templomban jótékonysági koncert is várja.

Az adventi koszsorún ezüstvasárnap a harmadik gyertyát is meggyújtjuk A harmadik gyertya szimbolikus jelentése: az öröm.

Az adventi koszorú harmadik gyertyájának jelentése Szűz Máriához kötődik, ő szüli meg kis Jézust. Ezen gyertya az egyedüli rózsaszín gyertya és az örömöt jelképezi. Elérkeztünk a harmadik vasárnaphoz, ami örömmel tölthet el minket, hogy a várakozás hamarosan végére ér, és itt a szeretetteljes karácsonyi időszak.

A közös adventi gyertyagyújtás után jótékonysági koncerten vehetnek részt a kozármislenyiek, és a vendégeik a Kozármisleny, Széchenyi utca 2/b alatti címen található Flüe-i Szent Miklós templomban, a közismert nevén a nővérek Templomában.

2023. december 17-én, vasárnap 18 órakor.

A jótékonysági koncerten a zenét a Rudán Joe Akusztik szolgáltatja.

A koncert bevételét és a befizetett adományokat az Erdélyben található Árkos, Irgalmasság Anyja Anyaotthonában élő édesanyák és gyermekek javára fordítják a szervezők.

A koncertlátogatók adományai abba az anyaotthonba kerülnek ahol az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei szerzetes közösség tagjai teljesítenek egész évben szolgálatot.

A kedd délelőtti enyhülés és napsütés délutánra esőt hoz Baranyába

0

Kedden reggel átmenetileg felszakadozik a hőmérséklet és kisüt a nap.

A minimumok +2 és +4 fok között alakulhatnak.

A déli, majd délnyugatira váltó szél mérséklet lesz. Délelőtt nyugat felől megvastagszik a felhőzet, de ekkor még nem várható csapadék.

A hőmérséklet gyors emelkedésbe kezd, a déli órákra 9-10 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Kedden délután kezdetben csak a felhők növekednek meg, eső nem várható.

A maximumok 10 és 12 fok között alakulhatnak.

A déli szél mérséklet marad. A kora esti óráktól többfelé nekiered, záporokra kell számítani. A hőmérséklet igen magasan alakul ekkor is 7-9 fok várható. Szerdán hajnaltól jelentős eső érkezik egy mediterrán ciklonnak köszönhetően. – ígéri december a Meteo Mecsek.

Drámai küzdelem, utolsó pillanatos győzelem, megvan az olimpiai selejtező!

0

Ahogyan arról tegnap írtunk, az utolsó mérkőzés nekünk és a horvátoknak is ki-ki meccse. Aki nyer, azé az olimpiai selejtezős pozíció. Tehát fontos volt, hogy a mérkőzésből a lehető legtöbbet hozzuk ki.

Ennek azonban az elején pont az ellenkezőjét láttuk. A horvátok sokkal agilisebb játékot mutattak és nagyon hamar elmentek 3 gólra. Aztán hosszú gólcsend következett, ahol mindkét kapus sokat védett, de valahogy az volt az érzésünk, hogy amíg Bíró bravúrokat hárít, addig a horvát kapusnak előkészítetlen lövésekkel kell megbirkóznia, amiket könnyedén hárít. A különbség lassan, de biztosan nőtt 11-6-ig. Aztán az utolsó 5 percben valamelyest összekapva magunkat 11-8-as eredménnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben sajnos ugyanazt hoztuk, amit az elsőben. A horvátok villámgyorsan visszaállították 5 gólra a differenciát, sőt, több alkalommal a 6 is megvolt nekik, és itt már Bíró sem tudta azt a százalékot hozni, amit az elején. Az utolsó 15 percre aztán úgy tűnt, feltámad a csapat, ugyanis 13-19-ről Egy 4-0-ás szériával 17-19-re jöttünk fel.

Sajnos azonban a feltámadás csak idegilenes volt, a következő támadásaikban a horvátok rendre heteseket harcoltak ki, amiket magabiztosan értékesítettek és 6 perccel a vége előtt megint 4 volt a különbség. Ám ekkor újabb 4-0-ás szériát hoztunk és már 22-22 volt az állás. Majd Klivinyi lövésével megszereztük a vezetést.

Ezután viszont 53 másodperccel a vége előtt büntetőhöz jutott a horvát csapat…amit Bíró kivédett! 40 másodperccel a vége előtt emberhátrányban támadhatunk. A támadás nem sikerült, de 3 másodperce maradt a horvátoknak de időkérés ide vagy oda, már nem sikerült betalálni!

Ezzel 23-22-es győzelmet arattunk és megvan az olimpiai selejtező…de a kvalifikációig még sokat kell tenni!

LMP: emelje meg a kormány a családi pótlékot!

0

Emelje meg a kormány a családi pótlékot – kérte az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.    

Hohn Krisztina emlékeztetett, a családi pótlék összege tíz éve nem emelkedett, ráadásul az egyszülős családok alig több mint ezer forinttal kapnak többet a kétszülősöknél, pedig nekik komoly nehézségeik vannak, ezért emelni kell a juttatást.    

Azt is kérik továbbá a kormánytól, hogy végre ratifikálja az isztambuli egyezményt a kapcsolaton és családon belüli erőszak elleni fellépés részeként – mondta az ellenzéki politikus.    

Hohn Krisztina végül azt is szorgalmazta, hogy a kormány ismerje el az élettársakat is családként.     

Különösen fontos lenne ez örökbefogadás esetén, jelenleg ugyanis az élettársi kapcsolatban élők egyedülállónak számítanak, ha örökbefogadást kezdeményeznek, és emiatt hátrányból indulnak – hívta fel a figyelmet az LMP szakszóvivője.

Forrás: mti.hu

Hármas karambol Pécsen, teherautók ütközése az 57-esen

0

A mai hétfő erősen megnövekedett forgalma kiemelkedően sok közlekedési balesetet eredményezett Baranyában.

Hármas karambol történt ma 17 órakor Pécsen, a Móra Ferenc utcában történt közlekedési balesetnél. A ma esti ráfutásos balesetben három személygépkocsi ütközött Pécsett, a Móra Ferenc utcában. A város hivatásos tűzoltói érkeztek ki a műszaki mentéshez, melynek során áramtalanították az egyik járművet. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet még mindig számítani.

A késő délutáni órákban az 57-es úton Babarc és Lánycsók között a szajki lehajtónál is komoly közlekedési baleset történt, ahol a fotó alapján két teherautó ütközött, amelynek következtében pillanatok alatt óriási torlódás történt.

A déli órákban történt közlekedési balesetnél karambolozott két gépkocsi az 58-as úton a Pogány régiójában a 7-es kilométerszelvényénél. A balesetnél a pécsi hivatásos tűzoltók vonultak ki a műszaki mentéshez, melynek során áramtalanították a járműveket. A baleset helyszínére a társhatóságok is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kellett számítani.

A reggel 8 óra előtti közlekedési balesetnél árokba borult egy autó Drávafok és Bogdása között a 41-es kilométer közelében. Letért az úttestről, és árokba borult a személyautó a 5804-es út 41-es kilométerénél, a Drávafok és Bogdása közötti szakaszon. A szigetvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. A baleset helyszínére a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt érvényben.

Egy embert a tűzoltók szabadítanak ki az egyik járműből annál a balesetnél, amely Szederkénynél történt nem sokkal reggel 7 óra után, ahol összeütközött két gépkocsi. Frontálisan karambolozott két személygépkocsi Szederkény határában, az 5608-as út 1. kilométerénél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt a műszaki mentést végző mohácsi hivatásos tűzoltók szabadították ki. A helyszínen ott voltak a mentők is.

A kora reggeli, 6 óra körül történt közlekedési baleset Villányban, ahol szintén két autó ütközött össze. A tűzoltók Villány, Ady Endre fasorban áramtalanították a járműveket, miután frontálisan karambolozott két személyautó Villányban, az Ady Endre fasorban. A balesetnél a helyi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést. Az egység áramtalanította a járműveket, amelyekből szerencsére mindenki ki tudott szállni.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/sebességmérés/útinform:Baranya

Kétszáznál is több nevező az Ökölvívó Ob-n, ahol Roy Jones Jr. a sztárvendég

0

Minden idők egyik legjobb bokszolója, Roy Jones Jr. lesz a díszvendége a szerdán kezdődő, századik Papp László ökölvívó magyar bajnokságnak, melyre több mint kétszázan neveztek.    

A jubileumi ob-nak a fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthon, s amint az a magyar sportági szövetség (MÖSZ) hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, a MÖSZ igyekszik emlékezetessé varázsolni a centenáriumi bajnokságot.    

A „legnagyobb dobás” egyértelműen Roy Jones Jr. érkezése, akit az ob főszponzorának, a Hell Energy Drinknek sikerült Magyarországra csábítania. A profik között négy kategóriában, középsúlyban, nagyközépsúlyban, félnehézsúlyban és nehézsúlyban is világbajnoki címet nyert sztár pénteken Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral megkoszorúzza Papp László Gesztenyéskertben álló szobrát, majd a pénteki elődöntőket és a szombati finálékat a helyszínen tekinti meg, ahol aláírást és közös fotót is lehet majd tőle kérni.    

Juhász Roland, a MÖSZ-t jelenleg irányító ügyvivő testület tagja beszélt arról, hogy a nevezések alapján kijelenthető, a klubok is átérzik a századik bajnokság rangját, mivel rengeteg, több mint kétszáz nevezés érkezett a szövetséghez.   

 „A legjobbak közül mindenki leadta a nevezését. Azt tudni kell, hogy a jövő évi olimpiai kvalifikációs versenyek már itt vannak a nyakunkon, az első február végén kezdődik Milánóban, a másik pedig áprilisban lesz. A magyar bajnokság pedig gyakorlatilag az utolsó és legfontosabb válogatóverseny ezekre a viadalokra” – jelentette ki Juhász Roland, aki rendkívül örömtelinek nevezte, hogy már két kvótája van a párizsi olimpiára Magyarországnak Hámori Luca és Kovács Richárd révén, előbbi ráadásul történelmi kvalifikációt szerzett, mivel magyar női versenyző még nem indulhatott olimpián.    

A századik országos bajnokság első két napján jelképes, százforintos összegért lehet belépőket vásárolni. Az így befolyt összeget Katona Olivér, egy SMA-ban szenvedő kisfiú megsegítésére ajánlja fel a szövetség, Juhász Roland pedig jelezte, hogy további felajánlásokat is szívesen fogadnak. Az elődöntőkre és a finálékra 2500 forintért lehet bejutni a csarnokba. A pénteki és szombati jegybevételeket pedig a MÖSZ a jövő évi olimpiai kvalifikációs felkészülésre és versenyeztetésre fordítja. Újítás, hogy támogatói asztalokat állítanak fel a ring közelében, a befolyó összeget pedig az utánpótláscsapatok versenyeztetésére és edzőtáboraira fordítja a MÖSZ.    

A szerdai program a megnyitó után 15 órakor kezdődik, majd csütörtökön és pénteken 11 órától zajlanak a mérkőzések, szombaton pedig a döntők első programját 11, a másodikat 18 órától kezdik. A versenyt a szövetség Facebook-oldalán keresztül élőben lehet majd követni, a szombati finálékat pedig az M4 Sport élőben, vagy csúsztatva tűzi képernyőre.

Forrás: mti.hu

Vadon Jani távozik a Balázsék műsorból

0
2009 óta vezetnek így hármasban műsort Vadon János, Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc, igaz a kezdetekben még Pirítós címmel ment a műsoruk a Danubius rádión. Ezt a műsort is hallgathattuk több éven keresztül, aztán a megszűnése után a trió a Class FM csatornán kapott új lehetőséget, ami a Morning Show címen vált ismertté. Jelenleg pedig a Rádió1-en, Balázsék címen hallgathatjuk reggelente a három fiút. A ma reggeli bejelentés után most már tudjuk, hogy csak januárig, mert év végén Vadon János távozik a rádióműsorból.

„Szeretnénk ezen a felületen is megerősíteni a mai adásban elhangzottakat. 15 együtt töltött év és közös munka után Vadon Jani januártól elbúcsúzik a Rádió 1-től és a Balázsék című reggeli műsortól. Új kihívások vonzzák és szeretné megvalósítani egy sor régóta dédelgetett álmát, amit megértünk és elfogadunk. Kicsit olyan ez számunkra, mint amikor egy családtagunk külföldre költözik. Nagyon szomorúak vagyunk, de a legjobbakat kívánjuk neki, és reméljük, hogy megtalálja a számításait. Azt mondják a változás lehetőség a fejlődésre, mi is ezzel az optimizmussal tekintünk a 2024-es esztendőre. A Balázsék c. műsorunk megújulva folytatja tovább, hogy nektek, kedves Hallgatók, továbbra is jól induljanak a reggeleitek.” – olvasható a bejelentés a Balázsék című, Magyarország leghallgatottabb reggeli műsorának hivatalos közösségi oldalán.

Vadon János az Instagram oldalára írt bejegyzést:

Szép dolog az álmodozás, de még szebb, ha az álmaidat valóra is váltod. Én most pont ezt teszem… Hálás vagyok azoknak, akik eddig velem tartottak és azoknak is, akikre a jövőben is számíthatok!  – írta döntéséről a távozó Vadon Jani, műsorvezető.

Elhunyt Kanizsai István, a Siklósi Kórház igazgatója

0

Vasárnap délután tragikus hirtelenséggel elhunyt Kanizsai István, a Siklósi Kórház igazgatója. Rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, de nem tudtak rajta segíteni. – írta meg a szomorú hírt a Siklósi Hírek.

“Szeretem a várost – Siklóst, a kórházat, a munkatársaimat, az itt élő embereket, szeretek itt dolgozni. Minden akkor működhet csak jól, ha úgy csináljuk, mint otthon”

Kanizsai István 1950. december 31-én egy Zala megyei kis faluban, Molnáriban született. Általános Iskolai tanulmányait a 6. osztályig szülőfalujában, a 7-8. osztályt Kővágószőlősön végezte. Középiskolai éveit Pécsen a Nagy Lajos Gimnáziumban folytatta, 1969-ben érettségizett. 1969-1972-Ig a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Épületgépészeti Szakának hallgatója volt. 1973-1975 között sorkatonai szolgálatot teljesített. 1974-ben kötött házasságából egy leánygyermeke született. 1975-1977-ig a Magyar Honvédség Lakásüzemeltetési osztályán dolgozott, 1977-től 1989-ig a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnál helyezkedett el különböző beosztásokban, mint művezető, üzemvezető, üzemeltetési osztályvezető.

A munka mellett 1977-tál a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági karán tanult, ahol 1983-ban ipari tervező szakon végzett. 1989-2002 között a Pécsi Honvéd Kórház, majd a harkányi gyógyfürdőkórház gazdasági igazgatója lett. Ez idő alatt újraházasodott és jelenleg is második feleségével él. A munka mellett folyamatosan képezte magát, 1996-ban a PTE Közgazdaságtudományi Karának Közgazdasági Szakokleveles Egészségügyi Menedzsment szakát is elvégezte. 2002-től 2005-ig a Pécsi Tudományegyetemen a Traumatológia és a Családorvostani Intézetét felügyelte.

A Siklósi Kórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói székét 2005 április elsejétől foglalta el. Célul tűzte ki, hogy megfelelő hatékonyságú és színvonalú betegellátást, egy egészségügyi centrumot valósítson meg a járási városi kórházban. Ennek érdekében az intézetben számos téren minőségi változás történt, több komfortjavító intézkedést hozott. Számos fejlesztést pályázati forrásokból sikerült megvalósítani.

Munkássága alatt bővült a szakellátás kapacitása, az aktív kórházi ellátások kiváltása érdekében egynapos sebészeti beavatkozás végzése, nappali kórház keretében kúraszerű ellátás, és otthoni szakápolás nyújtása került a kórház szolgáltatásainak körébe. Új épületszárny épült, megtörtént a teljes járóbeteg szakellátó és egynapos sebészeti ellátást nyújtó rész felújítása, bővítése, ezzel a külső pavilonok felszámolása, a betegellátó tevékenység egy épülettömbben való elhelyezése. 2015-ben a kórház egyik szárnya egy épületszinttel bővült, meglévő emeleti részei pedig felújításra kerültek. A kórház egységes külsőt és belsőt kapott, az eszközállománya megújult, energiatakarékosság szempontjából napelemes rendszereket telepítettek, és az épület teljes klimatizálása is megtörtént.

Munkatársai szerették, tisztelték, büszkék voltak vezetőjükre.

Forrás: Siklósi Hírek

Egy országgyűlési képviselő és a pécsi Fidesz is részt vesz a Pécs Most Egyesület decemberi, közlekedésről szóló fórumán

0

Pécs Most Városviták elnevezésű eseménysorozatának következő rendezvényét tartja december 15-én (pénteken) 17 órától a Pécs Most Egyesület Pécsett a Vasutas Művelődési Házban. A fórum témája ezúttal a közlekedés lesz, amelyről részletesebben így írnak az eseménynél a szervezők:

„Az elmúlt években sajnos mindannyian találkozhattunk már az alábbiak közül (legalább) az egyikkel:

– folyamatos dugók

– kimaradó buszjáratok, menetrend problémák

– parkolóhelyek hiánya

– vasúti mellékvonalak bezárása

– vonatok folyamatos késése

Meghívott vendégeinkkel az itt felsorolt témákról fogunk beszélgetni. Szóba kerül majd, hogy milyen kihívások nehezítik a helyi buszközlekedést, a Tüke Busz működését. Beszélgetünk majd a megyénket is érintő vasúti mellékvonal bezárásokról, a folyamatos dugókról, lehetséges megoldásokról.”

Külön érdekesség, hogy az Egyesület meghívását Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő mellett a város egyik Fideszes önkormányzati képviselője, Barkóczi Csaba is elfogadta, így parázs vita várható.

A meghívott vendégek névsora:

– Udvardi Péter, közlekedésmérnök

– Szarvas-Hierholcz Márk, a Pannonvasút Egyesület elnöke

– Barkóczi Csaba, Pécs Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője (Fidesz)

– Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, pécsi országgyűlési képviselő

További részletek, információk az eseményről itt: https://www.facebook.com/events/1732855987138766

Az esemény leírása szerint a szervezők küldtek meghívót a városvezető koalíció frakcióvezetői részére is, tőlük azonban egyelőre nem kaptak választ. Megkerestük a Pécs Most Egyesületet, akik elmondták, hogy a visszajelzések alapján a város zöldbiztosa Sajgó György részt vesz a fórumon.

Ma apríték izzott Pécsen, a hétvégén faház, nyaraló és sorház

0

Egy erőgép is segítette a tűzoltók munkáját ma Pécsen, a Bogdáni úton. – írja ma közleményében a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Apríték izzott egy pécsi telepen, a Bogándi úton. Az esethez a pécsi és a komlói hivatásos tűzoltókat riasztották. Munkájukat két vízszállító és egy erőgép is segítette, amellyel megbontották a kupacokat és megszüntették az izzást.

Az elmúlt hétvégén viszont rendkívül sok, hét tűzesetet számoltak fel a Baranya vármegyei tűzoltók, valamint öt műszaki mentést hajtottak végre.

Tűzesetek

2023.12.08.

Péntek délelőtt, pár perccel negyed tíz előtt érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt egy nyolcvan négyzetméteres faház Drávaszabolcson, a Határ úton. A helyszínre elsőként a siklósi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik három vízsugárral megkezdték a lángok oltását, végül a pécsi és villányi hivatásos egységekkel kiegészülve eloltották a tüzet. A tűzoltók az épületből két gázpalackot hoztak ki, amelyeket visszahűtöttek. Az áramszolgáltató lekapcsolta az ingatlant a hálózatról. A tűz vélhetően elektromos hiba miatt keletkezett. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Kétszintes hétvégi ház égett teljes terjedelmében Siklóson, a Csukma dűlőben péntek délután. A negyven négyzetméter alapterületű ingatlanban és annak udvarán nagy mennyiségű lomot tároltak, ez nehezítette az oltást. A siklósi és villányi hivatásos tűzoltók végül három sugárral eloltották a lángokat. Az épületből két gázpalackot hoztak ki, ezeket visszahűtötték. A tüzet vélhetően egy kályhából kipattanó szikra okozta, mely meggyújtotta a felhalmozott lomot. Személyi sérülés nem történt.

2023.12.09.

Sorházi lakásban keletkezett tűz szombat kora délután Vásárosdombón, a Margitmajor utcában. A tulajdonos egyedül lakott ott, hazaérkezésekor észlelte a tüzet, majd értesítette a katasztrófavédelmet. A sásdi, dombóvári és komlói hivatásos tűzoltókat riasztották az esethez, akik eloltották a lángokat, valamint két gázpalackot hoztak ki az épületből. A tűz a sorház többi lakására nem terjedt át.

Műszaki mentések

2023.12.08.

Lesodródott az útról, majd oldalára borulva, az árokban állt meg egy személyautó péntek délelőtt Ellenden, a Temető utcában. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, az egység a helyszín biztosítása és a jármű rögzítése után áramtalanította az autót. A kocsiban egyedül utazó sofőrt a mentősök helyi ellátást követően további vizsgálatok céljából kórházba szállították. 

2023.12.09.

Megcsúszott az úton, majd az árokban, oldalára dőlve állt meg egy személyautó az 5606-os számú úton, Mohácsnál, szombat hajnalban. Az autóban csak a sofőr utazott, önerejéből hagyta el a járművét. A mohácsi hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett végezték a műszaki mentést.

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu