Százegyedik életévében pénteken elhunyt Dávid Katalin Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akit tudós- és művésznemzedékek vallanak nevelőjüknek, útmutatójuknak – tudatta az MMA az MTI-vel pénteken.
Mint írják, Dávid Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Méltóképp őrizzük integráló személyiségének emlékét, amelynek köszönhetően mindenkor képes volt a legkülönbözőbb világnézetű és hitű embereket nemes célokért összehozni, mozgósítani – olvasható a Magyar Művészeti Akadémia közleményében.
Mint kiemelik, Dávid Katalin kivételes pályafutása, tudományos és művészeti területen egyaránt nemzedékeken átívelően nevelő és útmutató példa volt sokak számára.
Dávid Katalin Szegeden született 1923-ban. Itt érettségizett 1941-ben, majd járt egyetemre és szerzett 1948-ban bölcsészdoktori oklevelet művészettörténetből, esztétikából és régészetből. Miután elhatározta, hogy keresztény, szakrális ikonográfiával akar foglalkozni, elvégezte a katolikus teológiát is.
Már egyetemistaként kitűnt szervezőképességével, aktivitásával. A Mária Kongregáció szegedi elnöke és a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetsége (MEFESZ) országos alelnöke volt. Meghirdette az új katolikus szociális programot a szegények és kisemmizettek megsegítésére, amiből kinőtt Szegeden a nincstelen, szegény sorsú diákokat támogató mezítlábas mozgalom.
Endrődy István jezsuita atyával együtt irányították a Veritas kiadóvállalatot. Unokabátyja, a festőművész Barcsay Jenő (1900-1988) ismertette meg 1947-ben Lyka Károly (1969-1965) művészettörténésszel, akinek tanácsára a művészettörténet mellett figyelme az ikonográfia és a szimbólumok tanulmányozása felé fordult.
Meghatározó mestere volt Kerényi Károly, Sík Sándor, Bálint Sándor, Felvinczi Takács Zoltán, barátai közül pedig Scheiber Sándor, Makovecz Imre és Kondor Béla, akinek Dávid Katalin Pilinszkyvel többször is állt modellt képeihez.
Tudományos pályája elején, 1948-ban a Szegedi Tudományegyetem tanársegédeként, majd a Szépművészeti Múzeum munkatársaként dolgozott, ahonnan klerikális reakció vádja miatt eltávolították.
1950-ben alapították a Művészettörténeti Dokumentációs Központot, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének jogelődjét. Dávid Katalin az intézetet 1954-től igazgatóként vezette, ő volt az, aki megteremtette a magyarországi modern művészettörténeti kutatások bázisát. Koncepciós vádak alapján távolították el az intézetből. Több kötetnyi, már sajtó alá rendezett, illetve megszerkesztett munka címlapjáról vették le a nevét.
Tudományszervező tevékenysége alapvető jelentőségűvé vált, elsősorban mint az országos művészettörténeti vonatkozású levéltári, bibliográfiai kutatások megszervezője, egyik irányítója.
1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt, majd az 1969-ben létrehozott Egyházi Gyűjtemények Szaktanácsadói Testületének vezetésével bízták meg.
Munkássága révén sorban nyíltak, illetve újultak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak. Személyéhez kötődött Esztergomban a kincstár és a Keresztény Múzeum, Kalocsán a kincstár, Sárospatakon és Pápán a református múzeumok, Budapesten a zsidó múzeum. Szakértőként működött közre a Szent Korona hazahozatalában.
Több nagyszabású kiállítást rendezett, vagy összeállításában vett részt. Többek között az esztergomi és kalocsai Főszékesegyházi Kincstár állandó kiállítása, az Iparművészeti Múzeum Egyházi gyűjtemények kincsei (1979), a Magyar Nemzeti Múzeum Corvinák (1968), valamint Magyarország története a honfoglalástól 1849-ig (1967) köthetők személyéhez.
Több évkönyvet és sorozatot szerkesztett: 1952-53-ban a Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyvét, 1953-1960 között a Művészettörténeti Tanulmányokat, 1962-1964 között a Művészettörténeti Dokumentációs Központ Közleményeit. 1970-ben a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatnál elindította a Mai magyar művészet sorozatot. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven.
Számtalan díjat, elismerést kapott, 1993-ban kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, szintén ebben az évben a zsidóság és kereszténység megbékítéséért, a holokauszt idején Szegeden folytatott zsidómentő tevékenységéért II. János Pál pápától megkapta a világiaknak adható legmagasabb pápai kitüntetést, a Pro Ecclesia et Pontifice aranykeresztet.
Elnyerte a Széchenyi-díjat (1995), a Stephanus-díjat (2003), a Szent Adalbert-díj nagyérem fokozatát (2005), emellett kapott Príma-díjat (2010), Budapest főváros díszpolgára lett (2013) és Széchenyi-nagydíjat is átvehetett (2021).
Elsőként kapott életműdíjat (2013) a Magyar Művészeti Akadémiától, amelynek 2011-óta volt rendes tagja.
Forrás: mti.hu
