Kezdőlap Blog Oldal 1827

Eltűnt egy hatéves kislány, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

0

A gyermek megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

A Győri Rendőrkapitányság 08010-157/538/2022. kör. számon körözési eljárást folytat Túróczi Zora eltűnése ügyében. A 6 éves kisgyermek Pérről, a Kámvási dűlőben lévő tanyáról 2022. november 13-án 16 óra körül távozott el, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatása jelenleg is nagy erőkkel folyik.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Túróczi Zora tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

police.hu

Változékony hétkezdet

Hétfő reggelre sokfelé köd és párafolt képződik, mely a délelőtt folyamán több helyen ragadhat be. A ködből szitálás előfordulhat. A hőmérséklet minimuma 4 és 6 fok között alakul. A déli szél mérsékelt marad.

Délután változóan felhős időben lesz részünk. Néhol tartós köd sem kizárt. A hőmérséklet maximuma 12 és 14 fok között alakul, de a tartósan ködös területeken ennél hidegebb is lehet az idő. A kora esti óráktól nyugat felől vastagabb felhők érkeznek, ezzel együtt többfelé elered az eső, de jelentős mennyiség nem várható. A hőmérséklet estére 10 fok alá esik vissza.

Kedden hajnalban néhol még előfordul gyenge eső, majd a kora reggeli órákban megszűnik a csapadék. A hőmérséklet minimuma 5 és 8 fok között alakul. Délelőtt nyugat felől felszakadozik a felhőzet és többfelé kisüt a nap. A déli órákban már 10 fok feletti maximumokat mérhetünk. A déli szél mérsékelt lesz.

Forrás: Meteo Mecsek

Hivatásos tűzoltók szabadították ki a sofőrt

0

Két autó ütközött a 8-as főúton a ma esti közlekedési balesetben.

A baleset a csóri elágazásnál történt, az érintett szakaszon forgalmi akadályt okozott a szerencsétlenség.

Két személyautó karambolozott a 8-as főút 17-18-as kilométere között, a Fejér megyei Csór település felé vezető elágazásnál. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, az egyik járműből egy embert kiemeltek, és átadták őt a mentőknek. A rajok áramtalanították az autókat.

A közlekedési balesetben hárman sérültek meg, köztük egy gyermek, őket a mentők kórházba szállították.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Facebook/ DELTA HÍREK

Alec Baldwin beperelte a Rust című film stábját

Alec Baldwin amerikai színész beperelte a Rust című film stábjának azokat a tagjait, akik biztosították és a kezébe adták az éles lőszerrel töltött kellékfegyvert, amellyel a színész véletlenül lelőtte a film operatőrét egy tavalyi új-mexikói forgatáson – írta a The Guardian online kiadása a hétvégén.

A 64 éves Baldwin a nevét szeretné tisztára mosni a keresztkeresettel, melyet a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon nyújtott be pénteken. Mamie Mitchell, a Rust című film szkriptese, vagyis forgatókönyvet felügyelő naplóvezetője korábban már indított pert egyes stábtagok ellen, közülük vádol néhányat Baldwin gondatlansággal. 

Többek között részesedni akar abból a kártérítésből, amelyet esetleg Mitchellnek megítélnek a színész által megnevezett stábtagoktól. Azt is kéri, hogy fizessék meg a kártérítést, amelyet ellene állapított meg a bíróság.   

Mitchell pert indított a film egyik producere, Baldwin ellen, a produkciós cég ellen és többek ellen, akiknek szerepük lehetett a balesetben. 

Keresztkeresete szerint Baldwin egy jelenet próbája alatt Halyna Hutchins operatőrrel a kameraszögeket vizsgálta, amikor a színész az operatőr felé fordította a fegyvert, felhúzta, majd elengedte a colt kakasát, a fegyver pedig elsült. A lövés megölte a 42 éves operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt.

A színész elmondása szerint sem ő, sem Hutchins nem tudta, hogy éles töltény van a fegyverben. Baldwin továbbra is azt állítja, neki azt mondták, a fegyver biztonságos, és ő nem húzta meg a ravaszt.    

Az FBI friss törvényszéki szakértői jelentése azonban azt állapította meg, hogy a fegyvert nem lehetett volna elsütni, hacsak a ravaszt meg nem húzták.   

Az új-mexikói orvosszakértői hivatal azt állapította meg, hogy a lövés baleset volt.

Áprilisban Új-Mexikó Foglalkozásegészségügyi és -biztonsági Hivatala a kiszabható legmagasabb, 137 ezer dolláros (53,6 millió forint) pénzbírsággal sújtotta a Rust című westernt készítő céget a munkavédelmi előírások durva megszegése miatt. Közleményük szerint a Rust Movie Productions cégnél figyelmen kívül hagyták a szövetségi munkavédelmi előírásokat, különös tekintettel a lőfegyver használatával járó kockázatokat. A vállalat jogi úton támadta meg a bírságot.

Baldwin a stáb tagjai közül a fegyverkezelőt, a kellékest, a rendező első asszisztensét, a fegyvert a színész kezébe adó biztonsági koordinátort, valamint a lőszerbeszállító céget perelte be gondatlanság miatt.

Forrás: mti.hu

Sárgarépa sülve, főve

Mindennapi zöldségünk, naponta találkozunk vele a konyhában. A magyar gasztronómia nincs meg nélküle, és nincs magyar konyhakert sárgarépa nélkül. Gyerekként sokat hallottuk, hogy amennyiben megesszük a sárgarépát, jobban tudunk majd fütyülni. Most utánajárok, hogy miben is segít nekünk valójában a sárgarépa, ez a Közép-Ázsiából származó, egész évben könnyen beszerezhető gyökérzöldségnek a fogyasztása.

Ezért fogyassz sárgarépát!

  • Tápanyagokban gazdag, B1-, B2- és B6-, és C, és E-vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül kalcium és foszfor mellett vas is van benne.
  • E-vitamin tartalmának köszönhetően eredményesen veszi fel a harcot a rákkal szemben.
  • Energiatartalma annyira alacsony, hogy mindössze 52 kcal (218 kJ) tízdekánként. Ennek az energia bevitelnek a ledolgozásához mindössze 7 perc szobabiciklizésre van szükség.
  • Közismert, hogy a sárgarépa remek béta-karotin forrás, ami az A-vitamin provitaminja.
  • Remek bőrvédő, és a rendszeres fogyasztása segít a bőr víztartalmának megőrzésében,
  • Fontos szerepet játszik a faggyú- és verejtékmirigyek szabályozásában, és béta-karotint tartalma nyáron védelmet nyújt a napégés ellen.
  • A hiedelmekkel ellentétben a sárgarépa esetén a főzés, illetve a sütés hatására a zöldségben megnyílnak a vastag sejtfalak, és így jobban hozzáférhetővé válnak a hasznos anyagok. Miközben nyersen történő fogyasztásakor a hasznos tápanyagok, többek között a béta-karotinnak is mindössze a negyede hasznosul.
  • A sárgarépa fogyasztását ajánlják az immunerősítő kúrákban, szakértők szerint még néhány daganatos betegség ellen is védelmet nyújthat.
  • Kimondottan jót tesz a sárgarépa kiemelt alkalmazása a szív- és keringési rendszer betegségeinek diétájában.
  • Napjaink kutatási eredményei arról szólnak, hogy napi 20 dkg sárgarépa fogyasztása már néhány héten belül 10%-kal csökkenti a vér koleszterinszintjét.
  • Magas rosttartalmának köszönhetően kíméletesen szabályozza az emésztést, így tisztítva a bélrendszert.
  • A rosttartalma segíti a májat a méregtelenítésben. Rostjai elősegítik az emészthetetlen szénhidrátok lebontását, így segítik a toxinok semlegesítését.
  • Remek enyhítője a vérszegénységnek.
  • Sajnos a sárgarépa elraktározza a talaj és a műtrágyák nitráttartalmát, így a napi 5 adagnál több fogyasztását nem ajánlják. A rendszeres fogyasztóknak kiemelten ajánlott a biosárgarépa beszerzése!
  • Szinte hihetetlen, de a napi 5 deka sárgarépa fogyasztással is biztosíthatjuk a szervezetünk számára szükséges béta-karotin szükségletet.
  • Kimutatták, hogy a bőrünk sárgás elszíneződéséhez extrém mennyiségű sárgarépát kellene elfogyasztanunk.
  • Kedvelt konyhai alapanyag, hiszen levesekbe, krémlevesnek, köretként, salátákban, süteményekben is kiválóan megállja a helyét a sárgarépa.

Óriási robbanás történt Isztambul sétálóutcájában

38 sérültről és négy halottról szónak egyenlőre a hírek. Reméljük több áldozati nem lesz a robbanásnak.

Robbanás történt vasárnap délután közép-európai idő szerint 14.20 óra körül Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon, a detonációnak az első vizsgálatok szerint négy halottja és 38 sebesültje van – írta Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója hivatalos Twitter-fiókján.   

A robbanás eredete egyelőre ismeretlen, az esettel kapcsolatban a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.  

A történteket követően nagy számban rendőr-, mentő- és tűzoltóegységek érkeztek a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították. A biztonsági szervek lezárták a sétálóutcát a forgalom elől.

Ismeretlen eredetű robbanás történt vasárnap délután Isztambul népszerű sétálóutcájában, az Istiklalon, a detonációnak halottja és sebesültjei is vannak – írta Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója hivatalos Twitter-fiókján.

Nagy számban rendőr-, mentő- és tűzoltóegységek érkeztek a helyszínre.

A biztonsági szervek lezárták a sétálóutcát a forgalom elől.    

Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt terrorszervezet hajtotta végre.

Forrás: mti.hu

Fotó: wikimedia.org

Kölkeden leégett egy ház

0

A tűzoltók a Dunasor utcában oltották a lángokat.

Kigyulladt egy ötven négyzetméteres, lakatlan ház a Baranya megyei Kölkeden, a Dunasor utcában. Az épület mellett korábban bálák is égtek, ezeket a tűzoltók kiérkezéséig az ott élők eloltották. Az épületben felcsapott lángokat a mohácsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral fojtották el. A rajok az utómunkálatokat végzik.

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Exkluzív talk show a felelős állattartásról

2022. november 18-án, este 17 órára egy különleges estére invitálják a kozármislenyieket a  helyi Művelődési Központba. A KultúrSzalon Exkluzív műsorvezetőjének, Dombi-Mirolya Lizának a vendégei ezen a pénteken Bodoki Szilvia, az „Adj Esélyt” Állatvédő Egyesület vezetője, Kertész Anikó, a kozármislenyi kutyás közösség összefogója, és Mika Viktória, a Kozármislenyi Alkotó Műhely vezetője.

A novemberi KultúrSzalon Exkluzív ezúttal egy nemes céllal is kiegészül, ugyanis az eseményt kiállítás megnyitó és jótékonysági plakát-, valamint naptárvásár előzi majd meg.

A jótékonysági gyűjtés pedig a Kozármislenyi „Adj Esélyt” Állatvédő Egyesület segítségre és védelemre szoruló állatainak életét hivatott megkönnyíteni.

A kozármislenyi KultúrSzalon Exkluzív estéjén a közönség Dombi-Mirolya Liza vezetésével a felelős állattartásról beszélgethet majd a talk showvendégeivel, Bodoki Szilviával, Kertész Anikóval és Mika Viktóriával, a kezdeményezés megálmodójával.

A kozármislenyi „Adj Esélyt” Állatvédő Egyesület létezéséről, tevékenységéről, munkájáról, álmairól mi is hírt adtunk a 2022. március 12-én közölt írásunkban.

Menhely a veszélyben lévő állatokért

LMP: átfogóan kell rendezni a nevelőszülők helyzetét

0

Az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője szerint átfogó, szakmai szereplőkkel egyeztetett terv szerint kell rendezni a nevelőszülők helyzetét.

Hohn Krisztina vasárnapi, budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az államnak feladata gondoskodni a családjukból kivett gyermekekről. Többségüket nevelőszülőknél helyezik el, akikből azonban nagy a hiány. Mindeközben az elmúlt években egyre több érintett gyermek lett – mondta.    

A nevelőszülők ügyében 2008 óta nem módosítottak törvényt – közölte a szakszóvivő.

Hozzátette: bár most a szociális törvény változtatásával két kormánypárti képviselő valamelyest korrigálná a nevelőszülőknek járó ellátmány összegét, nem emelnék a nekik járó egyéb juttatásokat, pedig az utóbbi időben az árak jelentősen nőttek Magyarországon.  

Azt mondta, hogy nem elég egy kis korrekció: átfogóbb, szakmai szereplőkkel egyeztetett terv szerint kell rendezni az érintettek helyzetét. 

Erre a gyermekek védelméért, megfelelő fejlődéséért van szükség – jelentette ki a szakszóvivő. 

Hohn Krisztina arról is beszélt, hogy a törvénymódosító javaslat értelmében a jövőben már nem sorolnák fel tényszerűen, ki számít sajátos nevelési igényűnek, ami szerinte problémás.

Forrás: mti.hu

Lezárták az ügyet: az anya megölte a két hónapos csecsemőjét

0

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a komlói nőnek az ügyében, aki vízbe fojtotta két hónapos csecsemőjét.

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a 29 éves komlói nő ellen, aki megölte csecsemőjét. A megalapozott gyanú szerint a nő 2022. május 30-án délután otthonuk fürdőkádjában vízbe fojtotta két hónapos kisfiát. A gyermekre az épp látogatóba érkező nagyszülők találtak rá, akik azonnal segítséget hívtak, azonban a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a csecsemő életét. A rendőrök az anyát a helyszínen elfogták, majd előállították a főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett. Ezt követően a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu